Tényleg nem értem mit csinálok itt és miért akarok segíteni neki. Azt hiszem részben magamat látom benne és amiatt akarok segíteni, mert pontosan tudom, hogy milyen rohadt nehéz megbirkózni ilyen dolgokkal. Lehet nem farkassá váltam, hanem vámpírrá, de az talán még rosszabb, hiszen nem egy embert ölsz meg akkor, hanem többet. Sok embert megöltem és nem vagyok büszke magamra. Nem volt senki se mellettem, hogy segítsen. Egyedül voltam és még mindig alig voltam képes felfogni azt, ami történt. Egyszerűen minden annyira hihetetlennek tűnt. Segíteni szerettem volna neki, még akkor is, ha veszélyt jelent rám. Talán életemben egyszer találkoztam olyan emberrel, vagyis lénnyel, aki egy farkas és boszorkány gyermeke volt. Eleinte nem tudtam mi ő, de szerencsére nem a vesztemet akartam, így részben képben voltam ilyen téren is. Lassan eltűrtem a haját és próbáltam kicsit arrébb vinni a holttesttől.
És édesanyád mi volt? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen nem akartam bunkó lenni, de talán az a legjobb, ha saját maga jön rá a dolgokra. Általában fordítva szokott lenni és az édesanyja tulajdonsági jelentkeznek főként a gyerkőcöknél, de itt fordítva. Lassan magamhoz öleltem, hogy megvédjem esetleg attól, hogy még jobban kibukjon, vagy esetleg a földre zuhanjon.
Örülök, hogy megismertelek. - mondtam neki barátságosan majd felsegítettem őt és a kocsijához kísértem. Azt tudtam, hogy így messzire nem juthatunk el, de innét el kell mennünk. Beültem a vezetőülésre, majd elindultam miközben hívtam a mentőket névtelenül, majd hamarosan a telefont teljesen ko-ra tettem, mert nem szerettem volna, ha esetleg a rendőrség vagy bármi ránk talál. Figyeltem a zokogó lányt, illetve azt ahogyan szenved. Hamarosan megálltam a kolesz mellett és segítettem neki eljutni a szobámig. Ott még egy darabig szenvedett, amit próbáltam enyhíteni, de végül sikerült álomba merülnie. Nem tudom, hogy azért, mert teljesen kimerült vagy amiatt, mert teljesen tropára tette őt az átváltozás. Csendesen ültem mellette és figyeltem minden egyes lélegzetvételére, mintha attól félnék, hogy esetleg abba fog maradni. Nem tudtam volna elviselni, hogy meghal, hiszen annyira fiatal volt még. Rövid időre még magára is hagytam, hogy megnézem mi történik a baleset helyszínén, de ők is csak azt tudták megállapítani amit én is tudtam, hogy meghalt abban a pillanatban. Lassan sétáltam vissza szobába, ahol újra helyet foglaltam és vártam azt, hogy magához térjen.

Ez az egész helyzet annyira lehetetlennek tűnik és mégis megtörténik. Nem tudom, hogyan és miért. Apa mindig a boszorkányképességeimet fejlesztette. A kezemet fogta minden egyes döntés során, de most nincs itt mellettem és, hogy anyától is elszakítottam a kapcsolatomat az sem segített a dolgokon. Főleg, mivel nem tudom megkérdezni, hogy mi is történik velem és ez az egész annyira rossz. Még ha lenne velem valaki, aki támogatni tud. Persze nem vagyok hálátlan ezzel a lánnyal szemben, aki vámpír, de az a baj, hogy ő nem magyarázhatja el nekem, hogy mi történik velem vagy miért egyáltalán. Csak a szüleimtől kaphatok válaszokat, akik közül az egyikük már halott a másikkal pedig nem is lehetne rosszabba a kapcsolatom, de most mégis hozzá kellene fordulnom, hiszen ő tudja megválaszolni, hogy mégis miért lettem vérfarkas. Azt hittem, hogy az ilyesmi lehetetlen. Mondjuk elég sok minden van, ami más szemében lehetetlen az enyémben pedig a kelléke a szürke hétköznapoknak. Szóval minden csak nézőpont kérdése, de rövid életem alatt soha nem találkoztam olyan személlyel, akivel ilyesmi történt volna. Vagy egyszerűen csak nem beszélt róla.
– Az édesanyám egy vadász család tagja volt, de nem értem, hogyan lehetett ez, amikor ő maga is természetfeletti.. Vagy nem vagyok tisztában azzal, hogy kik is a szüleim. – Nem tudom, hogyan játszhatta ki az átváltozást, de ha neki sikerült, akkor nekem is sikerülhet, nem? Eszem ágában sincs átélni azt a fájdalmat, aminek csak a töredékét éreztem azon az éjszakán, amikor megpróbáltam segíteni Aaron-on. Aki azóta is kerül valamiért. Erre pedig soha nem fogok rájönni, hogy miért.
A kocsimhoz kísért, ami egyértelműen nem ment volna egyedül. Mindenem remegett a testemet pedig rázta a zokogás. Hagytam, hogy vigyen, ahova akar. Nem akartam tovább itt lenni. Nem bírok még egyszer a férfire nézni, akiben már az életnek a legapróbb jele sincs jelen. A kolesz szobájában az ágyon kuporogtam és folytattam a zokogást, ami egy idő után már álomba ringatott. Azt hiszem hivatalosan is kimerültem. Mikor nyitogatni kezdtem a szemeimet örültem, hogy még mindig itt van és nem is. Hiszen ez csak azt bizonyítja, hogy ami történt az valóság. – Köszönöm. – Suttogom halkan és remegő hanggal. Tényleg hálás vagyok azért, amit tesz. Pedig nem is köteles ezt megtenni. Senki nem vonta volna kérdőre, ha csak elsétál és oda sem figyel rám.

Bailey & Delilah

Are you okay?

Nem értettem, hogy miért kell mindig ilyen helyzetbe kerülnöm. Lehet szeretek segíteni másokon, de most akkor is az életemmel játszottam, de talán még a bátyámnak se tűnne fel az, ha egyszerűen eltűnnék. Fogalmam nincs arról, hogy milyen érzés lehet az, amikor egy farkas megharap és szép lassan végül utolér a vég, de nem is akarom megtudni Akkor már inkább valaki tépje ki a szívemet, vagy húzza karóra. Szeretnék gyorsan meghalni, ha egyszer eljön a vég, de most nem én vagyok a lények, hanem ő, az ismeretlen leányzó. Tényleg nem tudom, hogy mit mondjak neki arra, hiszen sokszor az ember tényleg nem tudja azt, hogy milyenek a barátjai, a szülei és a rokonai egészen addig, amíg egy szép napon mindenki ki nem mutatja a foga fehérét. Nem akartam még inkább szegényre ráhozni a frászt, így csak hallgattam, amit mond és lassan bólintottam. Szerintem nem az én saram lenne fel világosítani őt, de ha más nem jelentkezik, akkor kénytelen leszek magamra vállalni ezt a szerepet is. Minden szó nélkül végül elindultam vele a szobámba és hamarosan pedig lefektettem az ágyra. Ahhoz képest, hogy nem volt túl nagy darab, azért volt súlya. Meg persze arra is kellett figyelnem, hogy nehogy valaki észrevegyen minket, mert nem lett volna kedvem az egész iskolát megigézni, ezt a helyzetet nehezen magyaráztam volna ki.
Nincs mit. - mondtam neki halkan és kicsit közelebb sétáltam hozzá, majd leültem az ágyam szélére. Figyeltem őt, majd egy teásbögrét nyújtottam felé. Egy kis nyugtató tea senkinek se ártott még meg és elnézve őt szüksége lesz rá. - Jobban vagy? - kérdeztem tőle óvatosan, majd betakartam a pokrócommal őt, de nem mozdultam mellőle. Nagyon reménykedtem abban, hogy az új énje miatt nem fog nekem esni, mert semmi kedvem nem lett volna ártani neki. Egy apró tincset a fülem mögé tűrtem és barátságosan néztem rá. - Tényleg nem tudod, hogy mivé változtál? - egy kisebb habozás után a legfontosabb kérdést újra feltettem. Jó lenne tudni, hogy még is mit gondol per pillanat, mert egy tudatlan farkas akár veszélyesebb is lehet, mint egy olyan, aki pontosan tudja azt, hogy micsoda.

Még mindig nem tudom elhinni, hogyan történhetett ez az egész. Mégis mi az oka annak, hogy én vérfarkas lettem. Egyáltalán miért nem avattak be abba, hogy pontosan milyen géneket örököltem? Ez az egész helyzet annyira nevetséges. Nincs kihez fordulnom. Az apám halott, az anyámmal pedig nem is lehetne rosszabb a kapcsolatunk. Nem hiszem, hogy valaha is úgy tekintet rám, mint a saját lányára. Az ő szemében szerintem csak egy tárgy voltam, amit akkor rakosgatott, ha az érdeke úgy szolgált. Nem foglalkozott velem túlságosan. Vagyis, mintha mindig távol akarta volna tartani magát tőlem. Talán úgy gondolta, hogy az apám szeretete tökéletesen legyen elég a számomra, hiszen ha mind a ketten úgy hordóztak volna a tenyerükön, akkor talán nem lettem volna több egy elkényeztetett kislánynál. Talán úgy gondolta, hogy neki kell megmutatni számomra azt a bizonyos kemény kezet.
Felülök az ágyban és egy kicsit összekuporodom, hiszen őszintén úgy érzem, hogy teher vagyok a számára. Végül is nem kellett volna ennyi mindent megtennie értem. Nem volt köteles mégis megtette és ez egyrészt jólesik, másrészt pedig tisztában vagyok azzal, hogy nem érdemeltem meg igazán. Megöltem valakit. Ezek után senki nem érdemel ilyen kedves bánásmódot. – Köszönöm. – Mondom még egyszer, mikor elveszem tőle a teát és óvatosan belekortyolok. A meleg nedű kellemesen járja be minden porcikámat és teljesen elzsibbasztja azokat az elmémet is szépen, lassan megnyugtatja, mintha mindig is erre lett volna tervezve. – Tudom, hogy vérfarkas vagyok. Egyszerűen csak képtelen vagyok felfogni, hogyan történhetett ez az egész. Meg, hogy van-e ebből kiút. Remény a varázserőm visszaszerzésére. – Összezavarodottan pillantok rá, majd tekintetemet ismét a kezemben lévő bögrére biggyesztem. Fogalmam nincs, hogy mégis mit tehetnék. Őszintén nem tudom. Az órára pillantok és észreveszem, hogy már régen az egyik tanárommal megbeszélt időponton kellene lennem. Röstellem, hogy ilyen gyorsan kell távoznom, de nincs más választásom. – Köszönök mindent, őszintén. De nekem most mennem kell. Remélem még találkozunk. – Mondom kicsit zavarodottan és körbepillantok, hogy nem-e felejtek el valami mást is és végül gyorsan megölelem mielőtt távozom. Lehet, hogy megváltozott az életemben valami, de ettől még nem fog megállni az idő, hogy megvárja míg összeszedem magam.