- Igen, igen! - mondtam. Mintha a hangom is megjött volna... Legalábbis már nem csak egyszerű suttogás volt, hanem teli volt erővel. Észrevett... De még... nem biztos, hogy hagyni fogja, hogy itt legyek. Elvégre, nem érdemlem meg azok után, hogy annyira megbántottam. -Itt vagyok... Itt vagyok, de meghaltam - mondtam újra. Oké, ha engem kísértene valaki, én biztos elküldeném az illetőt a búsfenébe.

Valami nagyon nem volt itt rendben... "Láttam" és éreztem is... és hallottam...
- Anna..? - suttogtam értetlenül, kapkodva a pillantásom a függöny, és a villany között... - Anna? Az nem lehet... Hol vagy? - faggatóztam döbbenten forgolódva a szobában, keresve hol a lányom... hisz az nem lehet hogy láthatatlan...
Emlékeztem milyen volt amikor utoljára beszéltünk, talán épp ezért nem értettem a mostani helyzetet, de attól függetlenül is borzasztóan vágytam látni a kislányomat...

Fogalmam sem volt, hogy hallaná-e majd a hangomat, de úgy döntöttem, megér egy próbát.
- Anna vagyok - suttogtam alig hallhatóan. Más nem is igazán jött volna ki a torkomon. Olyan volt, mintha itt sem lennék. Vajon ha most tényleg észrevenne, akkor változna valami? Teszem azt, "megkötnék" a közelében? Ki tudja... Mindenesetre, pluszban még jobban meglengettem a függönyt, majd a kapcsolóhoz suhantam, és azt is felkapcsoltam. Majdcsak észre fog venni.

Felhajtottam a takarót, és leültem az ágyra. Már készültem végigdőlni a lepedőn, amikor egyszercsak a szemem sarkából megláttam hogy meglebben az egyik függöny...
- Mi a... - kezdtem meglepetten, és körbepillantottam, de se ajtó, se ablak nem volt nyitva... nem mozdult a levegő. - Ki van itt? - kérdetem mit se sejtve, bár nem is tudom számítottam-e válaszra, hisz nem láttam senkit sehol... De ösztönös volt...

Mint ahogy sejtettem, nem vett észre. Mért is tenné? Hisz láthatatlanabb vagyok, mint Harry Potter a köpönyegével. Az ablak csukva volt, de én aprót lengettem a függönyön, hogy azért jelezzem valamivel az ittlétemet. Vámpír, így észre kell vennie.

(Nappali)

Miután felértem volt egy kitérőm a fürdőszobába hogy átöltözzek, s ezt követően már pizsamában és köntösben térhettem vissza a szobámba. Lucy békésen szuszogott a szobájában, így miatta nem kellett izgulnom.
Amint beléptem a szobába, becsuktam magam mögött az ajtót, és az ágyamhoz sétáltam. Első ránézésre nem látszott hogy bármi változás lenne, de... volt valami fura érzés bennem, mintha lenne itt még valaki velem...

A halál... Könnyebben elragadott, mint hittem. Egyik pillanatban még "boldogan" éltem, a másikban meg már John Gilbert karója repült bele a szívembe. Arra számítottam, hogy majd jön valami angyal, és kiutal a pokolba, de semmi nem történt. Itt maradtam a földön, tökegyedül, és lövésem sem volt, mit tegyek. Vagyis igen, volt. De nem tudtam, sikerülni fog-e. Abban biztos voltam, hogy az ikrek láttak engem, mert egyszer meglátogattam már így őket, de anyámat nem tudtam. Talán. Mindenesetre elég csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, szóval... Azért úgy döntöttem, hogy bevárom őt a szobájában. Hátha... Ha mégsem, hát ott van még Lucy, rajta keresztül talán láttathatom magam.

(Lucy szobája)

Becsukva magam mögött az ajtót, leügyeskedtem magamról az estélyimet és visszacsomagoltam hamar az eredeti csomagjába, majd visszakerült egyenesen a szekrénybe. Felkaptam egy kényelmes farmert és egy pulcsit, aztán lemostam a sminkem, kifésültem a hajam, és mivel rém kényelmes cipő volt rajtam eddig, így most inkább mezítláb indultam el vissza a földszintre.

(folyt. köv. Ház)

(Hálószoba)

Beérve, eltöprengtem, vajon mit is illene felvennem egy ilyen eseményre, de mivel nagyszabású bálnak tűnt, gondoltam az estélyi lenne a tökéletes. Őszintén szólva pedig, volt egy ruhám, ami alkalmas volt, bár… elég különös módon fogalmam sem volt mikor, és miért vettem… kicsit furcsa volt a helyzet, de végülis nem akartam jelentőséget tulajdonítani neki. Van és kész. Egyedülálló anya vagyok, simán meglehet hogy elfelejtek ezt-azt. Most jó hogy van, és ez a lényeg. Valahogy eléggé izgatott voltam, pedig alig ismerem a dokit, de… tetszett nekem, szóval szerettem volna csinos lenni… Ezért hát kivettem a szekrényből a ruhát és a védőcsomagból kicsomagolva a szekrényajtóra akasztottam. Tényleg csodaszép volt… már így is, szóval reméltem rajtam se lesz rosszabb…
Megfelelő fehérneműt vettem ki a fiókból, és köntösömet az ágy szélére dobva felkapkodtam a darabokat. Aztán jöhetett is a ruha. Hát különös volt, ami azt illeti, még mindig, hogy ilyen holmi van rajtam, hisz ennyire fiatalos, és szexi ruhát nem vehettem fel az előző korban, most meg már nem viseltek ilyesmit, csak bálokon, ezért… rendre elcsodálkoztam, milyen fura érzés, és kissé pirulásra késztető a számomra… De jól éreztem magam benne, és… hát nekem a tükörképem is tetszett, így reméltem nem lesz gond.
Nézelődésemből a csengő hangja volt ami felrázott. Sietve vetettem még egy pillantást a tükörképemre, aztán elindultam lefelé.

(folyt. köv. Ház)

(Hálószoba)