Felé biccentettem a poharamat csak reagálva a köszönésére, és ezzel az utolsó két korty sorsa is eldőlt. Vagyis ott végzi ahol a többi. Legurítva a nyelőcsövemen.

- Nosss.. talán mert én egy ilyen kedves fickó vagyok.. - mosolyodtam el kissé megdöntve a fejem, de ez nem igaz. Sose voltam kedves. Egy ideje már nincs is kihez kedvesnek lennem, amióta anyám is a föld alatt végezte. Egyedül maradtam. Teljesen. Egyetlen hírrel hogy az akit mindig is az apámnak neveztem nem az apám.. Ki érti ezt!? - döntöttem le csaknem az utolsó kortyot a poharamból amikor folytatni kezdte.

- Értem. Sarah.. Lestwick. Vagyis vámpírcica. - mosolyogtam vissza a lányra, a pohár alja halkan megkoppanva a pulton de nem voltam benne biztos hogy újabb kört akarok. Vagy mégis?

- Monnndjuuuk.. hogy csak úgy beestem! Szerencsémre! - villant fel megint a szemeibe a szemem, mert tény és való tényleg értékeltem hogy ma idehozott az út. - Már rég óta szemeztem a hellyel, általában itt futkosok a környéken, de úgy gondoltam.. - rántottam meg a vállamat - ma még ezt is megérdemlem! - mozgattam meg a kezemben a poharat, egyértelmű célzást jelentve. - Na és te régóta... - torpantam meg a bezsédben - dolgozol.. - vetettem egy pillantást a küzdőtérre - itt!? - találtam vissza a szemeibe, egy pillanatig sem vetettem meg vagy becsültem le, egyszerűen scak érdekelt.
- Mert így ránézésre meg nem mondanám, hogy akár egy bivallyal is elbánsz fél kézzel! - nevettem fel, végigvezetve a testén a pillantásomat. Sokkal jobb mint hittem! Pláne ha a szemei nem forognak vérben!

Láttam, amint elvigyorodik, de hogy őszinte legyek, nem igazán érdekelt. Sokan azt hiszik, van esélyük nálam, és végül sokaknak sikerül is, ha nekem éppen olyan kedvem van. Persze... akármilyen piti alakokkal nem kezdek. Csak olyanokkal, akik tudnak is mutatni valamit. Úgy tűnt, a Bloody Marys fedősztorim kicsit elszontyolította, mintha kicsit többet várt volna. Na igen... azért belőlem valami sokkal izgalmasabbat is ki lehetne nézni, főleg hogy elviekben csupán tizenhét éves vagyok, gyakorlatban meg már ötven éve betöltöttem az ötszázat. Vénséges csotrogány vagyok... Mégis, szerencsére huszonkét évesnek nézek ki, és annak is érzem magam az esetek többségében. 
- Köszönöm az italt - enyhültem meg egy egészen apró pillanatra, majd egy mosollyal is megtoldottam. Ha már figyelmes, az egy jó pont, mert már voltak olyanok, akik rögtön a lényegre tértek, mindenféle udvariasság nélkül. És általában csak a törzsvendégek azok, akik meghívnak az italomra, a többieket túlságosan leköti az én kis produkcióm okozta siker. Nekem senki sem ellenfél ebben a bárban... persze ebben az is közrejátszik, hogy vámpírok nem igazán jönnek erre. Pedig tudom, hogy itt vannak a városban, de nincs kedvük mindehhez. - Kedves tőled, Gabe - tértem vissza a hűvösebb hangnemem egyik... kevésbé hűvös árnyalatára. - Az én nevem Sarah Lestwick. Az itteniek csak Vámpírcicának becéznek, de egyéb dolgokat nem igazán tűrök - magyaráztam. Persze lehetnének olyan becézéseim, hogy Sar, vagy egyebek... esetleg használhatnám a középső nevemet, az Isabellát, mert azt lehetne is becézni, viszont az anyámtól örököltem, és valahogy nem szeretem a családi örökségeket. Hiszen egyedül vagyok, azt leszámítva, hogy az éveim nagy részét Katie Pierce, és Emma Prescott társaságában töltöttem. - Na és mond, hogyan vetődtél ide? Nem vagy törzsvendég, és még egyszer sem láttalak. Idevalósi vagy egyáltalán? - érdeklődtem. Persze... elég nagy ez a hely, én sem ismertem még ki teljesen, bár igaz, hogy csupán egy éve boldogítom az itteni embereket, előtte meg Olaszországot jártam körbe. Sőt, ha láttam volna, akkor sem biztos, hogy emlékeznék rá. Nem azért mert felejthető... nyilván azért is, de elég sok embert látok, nap mint nap, és eggyel több, vagy kevesebb...

Feltűnt, hogy elidőzik az arcomon, de másra nem futotta hogy megfigyeljem. Jóóó! Szóval bejövök neki. Egy pont ide. – vigyorodott el a fejem, de a poharam közben fontosabb volt. Pont az az utolsó néhány korty amin elgondokoztam. Visszaadjam… vagy vállaljam a kockázatot és leküldjem a többi közé...

- Szóval Bloody Mary.. – fordultam vissza aztán mégiscsak felé – Hát ilyen egyszerű. - húztam el a számat alig láthatóan, sokkal inkább valami izgalmasabbra számítottam, minthogy… éjszakai portyákon fogyasztja a férfiakat töménytelen mennyiségben vagy épp… olyan erővel szíín vörösre szívja a nyakad szex közben, hogy rászolgál a nevére. Nos... hát akkor éljen Mary!

- A vendégem vagy! - böktem oda a csaposnak ahogy elé került a megrendelt ital - Már ha... nincs ellenedre. - találtam vissza a szemeibe, csak hogy most én is tüzetesebben végigkövessem a kislány arcát. Ki hinné hogy ekkora erő lakozik benne... Azt mondanám, hogy ráfújok, és ott törik ketté.

- Gabe vagyok! Gabe Sadik. - mutatkoztam be, mert apám idején, mielőtt még lelépett, tanultam én tisztességet. Valahol.. valamikor. Mindig elkomorítottak a régi ügyek.

Nem sokáig nézelődtem, az utam egyből a bárpult felé vezetett, ahol alig volt szabad hely. Nem csodálom, most ment le a "főműsorszám", és az elégedetlen vesztes még most is dohog egy kissé, ahogyan a fülembe szűrődő zajokból ítéltem. Még szánakozó pillantásokkal sem méltatom, amiért egyszerűen le "ostoba libázott". Csak a veszteség beszél belőle, és még csak nem is ismer... Nem igazán érdemel nagy figyelmet. Az élete további része nyilvánvalóan szánalmasan unalmas lesz, ha rájön, hogy ezzel semmit nem fog elérni, és a továbbiakban sikertelen lesz. Na ennyit erről...
Miután leültem, még csak időm sem volt rendelni, máris érkezett a legújabb megszólítóm, aki azonnal a nevem eredete iránt érdeklődött. Jellemző... mindenki erre kíváncsi, és elsőre mindenki beletalál a tréfájával a lényegbe. Még jó, hogy nem veszik komolyan a dolgot, mert különben óriási nagy bajban lennék. ÉS akkor nyilván nem is Vámpírcicának becéznének, hanem mondjuk "megkarózott macskának". A kreativitás határtalan lenne a halálomat illetően. A fickó irányába fordultam, hátha felismerek benne valakit, de nem. Eddig egészen biztos nem láttam őt errefelé, pedig én megjegyzem azoknak az arcát, akik megfordultak már errefelé, amikor én itt voltam. Sötétbarna haj, sötét szemek, és tipikusan olyan tekintet, amiből bárki rájön, hogy ez a fickó igencsak simlis, és vaj van a füle mögött. Akár be is olvadhatna az itteni közönség soraiba, ám valahogy más volt... volt valami furcsaság benne, amit nem tudtam megmagyarázni. Néhány ilyen emberre már találkoztam az életem során, akiket első találkozásra érdekesnek találtam, de nem mindig sült ki jó dolog belőle.
- Vámpírcica lennék, igen - jegyeztem meg, amikor végre befejeztem a mustrálgatását. Az arcomon közönyös és hideg kifejezéssel néztem a szemeibe.Amíg nem jövök rá, milyen csapatban játszik, nem fogok megenyhülni neki. - A kérdésedre válaszolva, nem, nem szívom a vérét senkinek, és tudtommal denevért sem játszok - ráztam meg a fejemet egy kicsit. Azt hiszem, most jön a bloody marys rész, meg hogy azt mennyire imádom. Aha, főleg ha valaki csempészik bele nekem egy kis igazi vért, de ezt igazán nem várhatom el az itteniektől, akik közül senki nem tudja rólam, mi vagyok valójában. - Bloody Maryt - intettem a pultosnak, aki viszont elvigyorodott ezt hallva. Igen, aki ismer engem, az mindig jót nevet, hogy nem a szokásosként kérem a koktélomat, hanem kimondom a nevét. De hát na! Fontos a hangsúlyozás, miért is vagyok én a Vámpírcica, és nem valami jöttment. - Szeretem azt a koktélt. Minden este megiszok egyet, úgyhogy ezért is ragadt rám az a név - fordultam vissza eddig ismeretlen nevű társam felé. Hm... lehetne az ismeretlen kemény legény. Bár fogadni mernék, hogy vele is könnyen elbánnék, ha úgy hozza a sors.

...
Lüktetett a vérem... Egyre nagyobb falatokban faltam a levegőket, ahogy éreztem teljesen elteríti a fejem... A feszültség... A bizsergés az ereimben.. a hév... a felszabaduló hő minden egyes sejtemben és a mozgás... A hófehér hús izzadtan feszült meg a kezeim között. Imádtam ezt az érzést! Mindig is imádtam ha végül ez volt a döntése és én készséggel hajoltam meg az ajánlat előtt... Imádtam ahogy mozog rajtam! Mesteri volt a technikája ezt már nagyon rég kitapasztaltam, nem hiába volt hivatásos és tudtam, hogy tolonganak az ajtaja előtt. Mázlim volt. Piszok nagy mázlim minden egyes éjjel, ha ide kellett szállítanom és ő nem fizetett. Egy ilyen nőt... az én pénzemen... tiszta, illatos.. és a bőre... Úúúú.. mintha a legfinomabb bársony feszülne a kezeimbe! Tisztán érezte mikor gyorsítson a tempón. A levegőm bennakadt, éreztem hogy a vér egyre inkább feszül az ereimben, a melleibe marok.. erősen.. keményen.. nem sikít.. nem hajt el, hogy hagyjam abba... Nem tesz semmit sem, csak felnyög! És én mééég jobban élvezem.. Az utolsó pillanat.. érzem hogy vége, az egész olyan hirtelen elszaladt és szorosan belemarva a fölöttem feszítő izmos fenékbe, fojtottan felnyögve adom neki meg magam...

- Legközelebb is ilyen mámorító lesz a jutalom?? - kérdezem fülig érő szájjal ahogy húzom magamra az ingemet. Egyszer még rajtavesztek. Cécile-en. Viszi a csaj minden pénzemet, de ha egyszer megéri! - vigyorogtam még mindig, a szám őrülten szomjazott egy cigire, de mennem kellett. Tovább. Már így is késében vagyok, ki kell vigyem az anyagot, ha Frank megneszeli hogy késlekedtem csak mert Cécile felajánlotta hogy hemperegni támadt kedve cserébe a kokainért, azt hiszem nem teszem zsebre amit kapok. Egy utolsó kiadós sóhajtás még belefért, egy csók a szájra, csak mert.. mert isteni volt a fizetsége.. azzal felkapva a táskámat már léptem is a következő helyre mielőtt még feljönne a hajnali nap.

Úgy kötöttem ki ebben a bárban hogy... fogalmam sincs róla mi hozott ide. Talán az hogy számtalanszor jártam már erre, folyton láttam a fényeket, de soha nem volt rá időm hogy csak úgy lazán letegyem a seggemet és élvezzem egy kicsit a.. a műsort. És de rosszul is tettem! Folyton csak a rohanás.. Az időre megbeszélt szállítások, a banda védelme, az ellenségeskedések, golyók röpte a fülem mellett, és én folyton csak küzdöttem. Fogalmam sincs miért. Soha nem találtam a helyem, pedig folyton csak kerestem. Valahol azt hallottam az ember érzi ha megtalálta azt amit keresett. A célját az életben.. Hát én még mindig csak kerestem.

Lerakva magam a bárpult mellé kikértem a dupla whiskymet, jól végzett munka után jár egy kis lazítás, és bár kockázatos, a beszedett pénzek még mindig itt lapítottak a zsebemben, de nem voltam szívbajos. Bárkit lepuffantok aki csak közeledni merne, engem nem fognak csak úgy lazán kirabolni ahogy Darennel tették alig két napja az este, és meg is volt érte a jutalom.- fintorodtam el az emlékre mi is volt a "vétó" a fejesektől. Nekem szükségem van még minden ujjamra.
Beleveszve a műsor közepébe, a hangulat.. igencsak kellemes, két csodás testű nő.. iszap.. ellentétek, lehet ennél jobban eltölteni egy ilyen csendes és nyugodt estét? Kötve hiszem.
"VÁMPÍRCICA, VÁMPÍRCICA.." hallom a kántálást a fülemben, mondanám hogy nagyokat nézek de aztán rájuk hagyom. Az amit látok sokkal inkább leköti a figyelmemet, ahogy a kiscsaj, pedig ki se nézném belőle, elkapja a másikat a hajánál fogva, mélyen a sárba nyomja, aztán.. Ho-ho-hóóóó..! - nevetek fel hangosan ahogy elkapja, megemeli, és úgy vágja a hátát az iszapba hogy azt még egy pankrátor is megirigyelhetné, aztán meg kihirdetve a megbecsült győztes, olyan csípőringással hagyja el a terepet morgó tapsvihar közepette hogy már nekem is muszáj volt ezt elismernem.

- Szép volt! - szóltam utána ahogy ellibegett mellettem, de a kislány magasra emelt arcéllel csak úgy lépkedett be egyetlen törölközőbe csavarva a háttérbe mintha maga lenne az angol királynő. Meg is értem...
Nem tudom mennyi ideje ültem ott. A placcon újabb meccsek kezdődtek, néha odapillantottam, de a többség inkább csak bohóckodott, még ha egy-két test jobban is megérdemelte a figyelmet, Cécile tett róla hogy ne legyek.. kanos. Csak döntögettem befelé az újabb és újabb whiskyket, nem vagyok fából faragott gyerek, de tudtam mik a határok, ezért az utolsó pohár, mellette az üveg, már csak szótlanul keringett az ujjaim között a kezemben, amikor egy hangot hallottam meg nem is olyan messze tőlem, és egy suhogást amint valaki lerakja magát. Automatikusan fordult irányba a fejem és nem is kellett csalódjak.

- Vámpírcica?? - emeltem kérdőn a szemöldököm a magasba egyenesen a lány arcán vizslatva, de nem is tudom mit kerestem rajta. Talán valami okot hogy ez honnan jött. Talán naaagy fogai lennének? Akkor inkább hívnák valami nyúl félének, de ahogy elnéztem egész csinosan festett. Dögös! Ez a legjobb szó. Hát egy misét megér! - Talán éjjel vadászol mint a denevérek? - tartottam rövid szünetet de nem is tudatosan inkább csak úgy.. jött. - Vagy mindenkinek csak a vérét szívod.. - fordultam inkább vissza a poharamhoz egy kiadós sóhaj kíséretében, ismertem én már az olyan nőket. Akik folyton csak az ember nyakán lógnak, kiszííívják az életerőt belőled és nem úgy ahogyan azt te szeretnéd. Térden állva.