innen: Bourbon Pub

Néhány pillanat erejéig elgondolkodtam, aztán vigyorogva pillantottam fel rá.
- A szó, amit keresel, a vakmerő... - fogadtam el a felém nyújtott kezét, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a ruhám igencsak rövid ahhoz, hogy ilyen mutatványokat csináljak vele. Ki gondolta volna, hogy ma este még egy motoron végzem?! Átlendítve a lábam, az anyag feljebb csúszott a combjaimon, de még kellően takart, úgyhogy nem is problémáztam ezen, inkább tettem, amit mondott. Szorosan kapaszkodtam belé és teljesen hozzásimultam. Nagy sóhaj hagyta el a számat, aztán mélyet lélegeztem. Homlokomat ráncolva jutott el a tudatomig, hogy ismét kifogtam egy farkast. Erre eddig miért nem jöttem rá?!
- Mire vársz még, farkaslovag? - hajoltam közel a füléhez. Remélem nem az a vámpírellenes fajta, mert akkor még gondom is akadhat vele. De mire feleszméltem, már életre is kelt alattunk a motor, hogy végre útnak indulhassunk.

Bizony igazat mondott azzal, hogy nem ismeri jól várost, de ezzel rendben is volnánk. Én még ennyi idő alatt sem találtam volna kajáldát, és az is biztos, hogy az első sikertelen vagy túl hosszan tartó kísérlet után meguntam volna. Nem a kitartásomról vagyok híres. Viszont nem okozott problémát az idő, élveztem az utat. A hűvös szél az arcomba csapott és a hajamat is összekuszálta.
- Kösz.. - mondom egyszerűen, mikor segít lekászálódni az ülésről. Automatikusan kezdem el igazgatni a ruhámat.
- Mondtam ezt egy szóval is? - vonom fel szépen ívelt szemöldökömet és kérdőre vonom. Nekem addig nincs bajom a fajtájával, amíg nem okoz kellemetlenséget számomra. Bár rossz tapasztalatom akad bőven.
- Tudok vigyázni magamra.. - ritkán ismételem meg önmagam, nem az én szokásom, azt szeretem, ha figyelnek rám és komolyan veszik, amit mondok. De végül azzal vetek véget ennek, hogy bemegyek a gyorsétterembe. Nem szokásom nyúlcipőt húzni. Na jó, talán. De nem ilyen helyzetben.

Sikerült kifognunk egy igazán zsúfoltnak mondható helyet, ami a felém szálló illatokból következtetve nem is volt meglepő. Már majdnem lemondtam arról, hogy helyünk is lesz, mikor hátrafelé kezdett terelgetni. Nyilván hamarabb kiszúrta a boxot, mint én.
Mondhatnám, hogy zokon veszem ezt a tárgyilagos, már-már tárgyaló hangnemet, de miért is tenném? Kiegyenesedve figyelem, ahogy beszéd közben velem szemben az étlap és köztem ingázik tekintete.
- Azt hiszem, én kijelenthetem, hogy vegyes érzéseim vannak a fajtáddal kapcsolatban.. - mondok csak ennyit. Igazából van példám és ellenpéldám is, ott van mindjárt Lucas meg Benedict. Mindketten farkasok, és ellentétei egymásnak. - Nem mondom, hogy rajongok értetek, de te eddig sem voltál ellenszenves.. - vonok vállat. Nem társalogtam volna vele mindenféléről, és nem ülnék most itt, ha úgy lenne. Egyébiránt pedig bókjai simogatják az egómat. Nagyon is tisztában vagyok az adottságaimmal, és a mai napig ki is használom minden lehetséges módon. Egy kis dekoltázs könnyen összezavarja a férfiakat, de időnként még a nőket is.
- Volt már rá példa.. - tettetek gondolkodást, miközben magam is az étlap felé pislogok, de nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy visszaemlékezzek, hogy az este folyamán harmadszorra említi. Nem mintha számolnám, a vámpír-elme előnye.
- Egy sajtbugert kérek.. - adom le a rendelésem, amint a pincérnő odaér hozzánk a kis jegyzettömbjével, aztán ketten pillantunk Chriest felé. A pincérnő várakozva, én felhúzott szemöldökkel. Remélem nem volt elvárás, hogy salátát rendeljek.

- Mennyivel jobban hangzott volna, ha úgy mondod, addig nem bántasz engem, míg én nem ártok neked.. - kacsintok rá. Bár ez csupán részletkérdés. Még mindig hitelt adok a szavainak, talán azért, mert hinni akarok, vagy mert mégis jó lenne magam mellett tudni valakit, aki ténylegesen ismeri a farkasokat. Van hátsó szándékom, mint mindig, de ráérek ezzel később foglalkozni.
Míg a rendelésünkre várunk, érdeklődve hallgatom szavait. Mindkét könyökömmel az asztallapra támaszkodom, államat kézfejemen nyugtatom, szám sarkában végig mosoly bújik meg.
- Ez egészen... Hízelgő - keresem a megfelelő szót most én. - Mivel nem nagyon ismerem a fajtám többi tagját - itt apró idézőjeleket rajzolok a levegőbe - nem is tudom, hogyan kéne viselkednem, hogy tökéletes példánya legyek a fajomnak. De azt hiszem, nem fog a földhöz vágni, ha maradok különc. Eddig is az voltam - a végén még lelkesedni fogok valamiért, ami igazából csak nyűg. Viszont egészen önmagam vagyok, annak ellenére, hogy ha tetszik, ha nem már én is kénytelen vagyok vért ontani.
- Nem terveztem, hogy te leszel a vacsorám.. De nem lehetsz rossz falat.. - harapok a számba, miközben látványosan méregetni kezdem az ütőerét. Hallom, hogy dobban a szíve, a hallásom pusztán attól élesebb lesz, hogy a vérére gondolok. Ettől minimum undorodnom kellene.. Furcsa mód nem teszem. De nem is vágyok annyira a vérére. - Talán a sajtburgerrel jobban járok.. - utóbbit persze csak megnyugtatásnak szántam, hogy nem kell mindent véresen komolyan venni. A humorával eddig nem volt gond, szerintem venni fogja a lapot.
- Ha kísérteni akarod a szerencsédet.. - tárom szét a karjaimat. -Talán lesz rá alkalmad. Egy ideig biztosan a városban leszek.

Az ösztönök, mi? Ha hallgatnék rájuk, van egy olyan sejtésem, hogy egyhamar nem szabadulnék a vérmámorból. De kérdésére bólintottam. Elvégre igaz és az vagyok. - Ha nagyon pontos akarok lenni, egy hetes.. - számolok vissza. Pár napig még Chicagoban tartottak, míg teljesen biztosra nem mentek, hogy átváltoztam. Aztán várta, hogy Lucas nyomára akadjon a bizalmason, végül idekeveredtem én is. - Nem vagyunk egyformák - rázom meg a fejem. - Nem hiszem, hogy ugyanazon mennénk át.. - forgatom a szemeimet. Ez elég meghökkentő felfogás.
- Hé farkaskám, a vesztedbe rohansz.. - nézek rá elkerekedett szemekkel. - Mellesleg nem vagy ép! - bököm meg a halántékát, mikor meghallom csábító ajánlatát. - Alig egy perce tudtad meg, hogy újszülött vagyok, nem gondolod, hogy ez egy elég eszement ötlet? - fordulok felé értetlenkedve. Nem tudok kiigazodni rajta.

- Mióta kételkedsz a szavamban? - nézek rá szúrósan. Bár igazából ez a helyzet komikus. Vagy inkább ironikus?!
- Tudod, vagy bátor vagy, vagy nagyon bolond - rázom a fejemet még mindig hitetlenkedve. Elgondolkodom azon, hogy ez valamiféle próbatétel-e, végül nem jövök rá, így csak lassan reagálok. Viszont abszolút nem segít, hogy közelebb hajol és felszegi az állát. Én is dőlök felé, szinte automatikusan, és centik választanak csak el attól, hogy fogaimat nyakába mélyeszthessem. Senki sem figyel ránk, nem érzem magamon a pillantásokat. Milyen könnyű dolgom lenne.. Szinte érzem, ahogy lüktet, a levegőben vibrál, de ahelyett, hogy ütőerére tapasztanám a szám, a füléhez hajolok.
- De vissza ne vond az ajánlatod.. - suttogom kissé talán küszködve, meg fogom ízlelni a vérét, ebben már most biztos vagyok. De nem itt és nem most. A rendelésünk pedig végszóra érkezik meg. Pirospont jár a kiszolgálás gyorsaságáért.

Bolond, de még mennyire. Hogy jó-e? Íratlan szabályom, hogy nem kezdem pedzegetni mi jó, és mi nem. Abból soha nem lesz semmi jó..
- Ismerek pár farkast, hidd el.. - mosolyodom el sejtelmesen. Az a pár farkas, konkrétan egy falka, akikkel éltem ott, Chicagoban. - De egyikük sem olyan bolond, hogy a fogaim közelébe kívánkozzon. - dőlök hátrébb, aztán felpillantok az arcára. Egy cseppet mintha csalódott lenne, de csak azután kommentálom, hogy a pincérnő magunkra hagy.
- Chriest, Chriest.. - nevetek fel akaratlanul is látva, hogy kelletlenül fordul a rendelése felé. Nem tűnik úgy, mintha zokon vette volna, hogy szórakozom vele. De magamat nem szokásom becsapni, elismerem, hogy a vére per pillanat jobban vonz, mint a tányéromon pihenő sajtburger. Talán azért, mert még nem volt alkalmam megkóstolni, talán azért mert van bennem mazochista hajlam, amiért már az első harapás után azon képzelgek, milyen íze lenne...
- Harapott már meg vámpír? - terelem el gyorsan gondolataimat hirtelen kérdésemmel, aztán rájövök, hogy ez a kelleténél kicsit hangosabbra sikerült és elhúzom a számat. - Különben is.. Nem kellene nekem.. Hát nem is tudom, mondjuk undorodnom a véredtől? - méregetem felvont szemöldökkel a mellettem falatozó férfit. Őszintén kíváncsi vagyok a véleményére.

Érdeklődve hallgatom, miért is nem átlagos farkas. Először egoista elszólásnak gondolom, összeszűkült szemekkel tartom vele a szemkontaktust, de hagyom, hogy befejezze, amibe belekezdett.
- Az, hogy nincs falkád és az, hogy magányos vagy, nem fedi egymást teljesen.. - mutatok rá finoman a tényre. De ez alapján nem is csodálkozom már annyira azon, hogy miért ilyen készséges velem. Nem kizárt, hogy nem értem pontosan ennek a fontosságát, de magam példájából kiindulva én egyáltalán nem bánom, hogy szabad lettem. Minden esetre távol álljon tőlem, hogy okoskodjak vagy fitogtassam az alig létező élettapasztalatomat.
A falat hirtelen áll meg a számban, mikor igennel felel. Csoda, hogy nem nyelem félre. Innentől csak még nagyobb a kísértés, még inkább vágyom a vére után. Szinte kínlódva nyelem le a falatot, aztán visszateszem a sajtburgert a tányérra, és azzal a lendülettel már fordulok is felé. Az elhatározásom már megvolt, az engedélyt alig néhány perce kaptam meg. Egy rövid pillanatig a szemeit néztem, aztán tenyerem arcára simítva vonom közelebb magamhoz, de én is felé hajolok.
- Állíts le, ha messzire mennék.. - súgom a fülébe csaknem olyan hangon, mint az imént, mikor elutasítottam, aztán lejjebb hajolok, egyenesen az ütőere fölé. Nyelvemmel megérintem puha bőrét, érzem, hogy arcom változik és szakadozva veszem a levegőt, mielőtt beleharapnék nyakába. Kívülről ez úgy tűnhet, mintha hosszan csókolnám, pedig forró vére tapad ajkaimhoz.

Ittam már boszorkányból is, a vére majdnem olyan erős volt, mint amit most nyelek nagy kortyokban. Egy halandó gyengeségével viszont nem hasonlítható össze.
Állkapcsom összeszorul, ahogy fogaimat mélyebbre vájom, most nem tudok azzal foglalkozni, hogy okozok-e neki ezzel fájdalmat. Érzem rezdüléseit, mikor teste megfeszül, de nem állok le. Nem tudok és nem is akarok. Többet kell kapnom belőle, méghozzá most azonnal. Behunyt szemekkel élvezem az ízt, amit minden korty után érzek és halkan felnyögök, mikor megérzem simogató kezét a hajamon. Ösztönösen vonom még közelebb magamhoz, mintha attól tartanék, hogy valaki el fogja venni tőlem...
Bátorítását hallva sem nyerem vissza az önkontrollt, anélkül is folytatnám, de így még nagyobb erővel szívom az erejét. Hatalmas kortyokban tüntetem el, pedig ma már volt egy áldozatom. Ennek ellenére nem vagyok képes megállni, még akkor sem, mikor azt érzem, hogy gyengülni kezd a pulzusa.

Nem éreztem mást, csak a vére ízét és az illatát, olyan csábító volt, teljesen megrészegített, ahogy az elején a tudat is, hogy most nem erőszakkal veszem el, hanem ő ajánlotta fel.
Úgy érzem, túl hamar akar leállítani, még nem akarom abbahagyni. Teljesen az ösztöneim hatása alá kerültem, nem érdekelt, hogy ha folytatom, meg is ölhetem. Gondol ő erre helyettem is, mert hirtelen szakítja ki magát szorításomból, engem pedig mély hangja zökkent ki a vérmámorból. Egy hosszú pillanatig úgy érzem, ölni tudnék még egy kortyért, de aztán szépen lassan visszatér a tudatom annak köszönhetően, hogy hátradőlök és lehunyt szemekkel zihálva próbálom kizárni aromáját. Még mindig érzem. Lenyalom a számon megülő vércseppeket, mielőtt még kárba vesznének, és csak azután válaszolok neki, hogy légzésem lenyugodott.
- Tudtam, hogy finom falat vagy.. - terül szét elégedett mosoly a képemen. - Khmm. Bocs, ha fájdalmas volt.. - köszörülöm meg aztán torkomat. Nem szokásom mások elnézését kérni, eddig legalábbis nem volt, mert elvettem, amit akartam. Most kaptam.

Egy picit még bódult voltam, furcsa dolog ez az ösztönös kényszer.. Még akkor is többre vágyom, mikor már fizikailag lehetetlen lenne többet kapnom. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem, méghozzá elég komoly, de nem mondtam ki. Elég volt magamban feltennem. Hosszá fogok ehhez szokni valaha? Nyilvánvalóan nem.
- Ezek után nem fogom beérni a sajtburgerrel.. - pislogok magam elé vigyorogva. Nem zavar érintése, ahogy közelsége sem, bár valószínűleg még mindig a szerencséjét kísérti, amiért ilyen hamar, ennyire közel hajol hozzám. Újra megkísért az illata, a véréé, ami a még friss sebéből szivárog.
- Szóval felizgat, ha a véredet szívják? - értelmezem a hallottakat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen személyes információkat köt az orromra, egy kis elképedést is hallhat a hangomon, de ezt hamar el is hessegetem. - Ebben az esetben... - harapok a számba és jelentőségteljesen elhallgatok. - Tudod mit? Gyűjtögetem rád a jelzőket.. Bolond, perverz.. Van még valami, amiről tudnom kellene? - döntöm oldalra a fejem incselkedve.

- Valahogy úgy.. - forgatom meg a szemeimet. - Szeretsz dirigálni is, ugye? - nevetek fel, és nem is veszem zokon. Ez valahogy most nem élet-halál kérdés.
- Hasonló tapasztalataim nekem is vannak.. - bólintok felé. Azt hiszem elég tapasztalt vagyok, ha farkasokról van szó, annak ellenére, hogy Chriest vérét kóstoltam először közülük. Ám ember voltam még.. - De azt mondják, hogy újszülöttként minden sokkal intenzívebb.. - nyalom meg ismét a szám szélét és újra falatozni kezdek.
- Nem vagyok a hagyományok híve.. Tudod, éppen azt hagytam magam mögött - húzom el a számat. Az ujjaim köré akarom csavarni, elhitetni vele, hogy nem kap cserébe semmit. Kegyetlen lennék? Megeshet.. Pedig már az elején sejtettem, hogy mire megy ki a játék. Ennek ellenére felettébb élvezem.
- Valóban? - vonom fel szemöldökömet. - Nem vagy elég bátor? - hajolok közelebb hozzá, és a szavakat évődve súgom az ajkaira. Egy csók.. Kifejezetten megérdemli.

Ha valamiben nem változtam, hát az az, hogy imádok játszadozni. Persze most már ésszel teszem. Egyszer épp elég volt megtanulni, hogy a legjámborabb emberből is sikeresen kihozom az ördögöt, Chriest-tel pedig jobb, ha vigyázok. Nem tudhatom biztosra, kivel állok szemben. Egyelőre úgy tűnik szépen csűri-csavarja a szálakat és a tetejébe még szexi is.
- Azért mázlim van, hogy te nem szomjazol a véremre.. - bököm oda még, majd figyelem a reakcióját. Sajnálatomra túl gyorsan rájön, hogy csak színjáték volt az egész, a következő pillanatban pedig apró nyekkenést produkálok, mikor szorosan magához ránt.
Engedek heves, követelőző csókjának, és átadom magam az érzésnek, hogy a karjában tart. Élvezem az erejét, amivel öleli a derekam, de eszemnél maradok. Legalábbis nagyon próbálkozom vele, és én húzódom el először. Higgye csak azt, hogy ennyi volt a jussa.. Nem tartozik rá, hogy legalább annyira akartam a csókját, mint a vérét.