- Gyere kicsim - csatoltam ki a gyerekülés biztonsági övét, hogy David után Delena is kikerüljön a kocsiból, és közben - úgy, hogy Elena ne lássa - megforgattam a szemeimet.
- Édesem, ez itt csak egy ház, az pedig odabenn csak egy ember. Nem a Bates hotelba jövünk, amit nem hagyunk el élve - fogtam meg Delena kis kezét, de a borról sem feledkeztem el, majd másik kezemmel megvertem az ajtót, várva, hogy valaki elénk jöjjön, és kinyissa.

(Damon és Elena háza)

Nagyon régen jártam már a Gilbert házban. És be kellett ismernem, hogy hiányzott, valamint mindig szívesen láttam a fehér falakat... a lépcsőt, a verandát. Mindenhez kötött valami emlék. De azt, hogy most a biológiai apám él itt... jaj, ebbe ne menjünk bele.
Damonre néztem nagyot nyelve, miközben kiszálltam, majd bevágtam a kocsiajtót, és kivettem David-et, Delenának pedig Damon segédkezett.
- Te kopogsz! - néztem Damonre ellentmondást sem tűrve.

Lassan a házhoz értünk. Az idevezető úton nem nagyon beszéltünk egymással, inkább csak néha egymásra pillantottunk.
-Minden a régi. Legalábbis a ház. -nevettem el magamat és beinvitáltam az ajtón, majd becsuktam magunk mögött.
-Nem..Csak John lakik itt, de most nincs itthon azt hiszem..Mondjuk nem is nagyon izgat.-vontam vállat nemtörődöm módon.
-Gyere menjünk fel a szobámba!-böktem a fejemmel az emelet felé és előreengedtem a lépcsőn.

[Szoba]

[Park]

Jeremy/

Az úton néha néha egymásra néztünk mosolyogva és kedvesen,de nem beszélgettünk valami sokat majd a házba érve el csodálkoztam.
-Itt nem változott semmi-Derültem mosolyra.Körbenéztem a lépcső a nappali semmi sem volt új minden úgy volt,mikor kiskoromban játszottam itt.
-Egyedül laksz itt?-Faggattam érdeklődve,mert ha igen mién a ház! Aminek azért örültem mert melleg helyen tudtunk lenni és tovább beszélgetni.Rá pillantottam és végig simítottam a kezét mi után becsukta az ajtót és csak mosolyogtam!

Milena becuccolt az egyik szobába, aztán lelépett. Nem állítom hogy hiányozni fog. Így én beraktam a holmimat Elena régi szobájába. Úgy tűnt csak Jenna lakik a házban, s mivel nem akartam hogy az a ribanc vámpír a lányom szobájában telepedjen meg, akkor már inkább kapta Jeremy-ét. Aztán jobb híján hagytam egy cetlit a konyhában a hűtőn, hogy HA esetleg Jenna előbb kerül haza mint én, ne lepődjön meg ha a cuccokat, vagy Milenát találja a házban, majd fogtam magam és elindultam hogy körbenézzek a városban, mi változott.

(folyt. köv. valahol)

Úgy döntöttem, hogy nem fogok itt tétlenkedni. Miután John megmutatta az egyik szobát, levágtam oda a cuccaimat, majd később kipakolok-alapon, és integettem még neki.
- Ha nagyon hiányoznék, a Grillben leszek. Van a táskámban egy csomag vér, ha nincs tejszín a kávédba - kacsintottam még rá.

(Grill)

- Bocs, de éppen annyira szeretem a tasakos kaját, mint te a csak zöldségekből felépülő étrendet - fintorogtam. Ne nézzen már vegának! Sőt, ne is akarja kinézni belőlem! Az már kész perverzió lenne, ha én elkezdenék tasakos vért szürcsölgetni. Csak mikor rákényszerülök. Mint pl a hotelban. Gondolom ez a nyomorult tele van nyomva valami verbénával, vagy nitráttal, én meg arra nem szorulok rá túlságosan.
- Hm. Nem terveztem be főzést, kösz. - rántottam egyet a vállamon, mikor azt kérdezte, mutassa-e meg a konyhát. Ez egyértelmű, hogy nem igazán izgat. Nem szeretek konyhába járni. Jó ideje már annak, hogy... inkább hagyjuk az emlékeket!
- Nos... melyik szobát foglalhatom le magamnak? - kérdeztem végül.

- Most hogy mondod, igen, azok elég jó helyek. Gondolom az ember-mentes koszt nálad szóba se jöhet, mi? - forgattam meg a szemeimet, közben téve pár lépést a konyha felé. - Na mindegy, valamit valamiért, de ha lehet, ne a családom környékén lakmározz. És a legjobb lenne ha valóban nem hoznád haza a vacsorád, ez ugyanis egy tisztességes ház - Ezzel persze egyértelműen az volt a közleményem hogy vámpírmentes, de hát erről már miatta lecsúszunk. De hát a cél. Egy valamekkora békesség nem árt meg közénk momentán.
- Érdekel a konyha, vagy fölöslegesen fárasztanálak vele? - intettem kezemmel az említett helyiség felé, habár nem néztem volna ki belőle hogy még ismeri egy emberi konyha funkcióit.

Csak fintorogtam egyet... újra. Most minek néz engem? Attól, hogy világ életemben soha nem volt egy állandó lakhelyem, már nem ismerem fel a nappalit sem? Óh, te jó ég...
- Persze, nagyon szép, John - fordultam felé, miután végignéztem a helyiségen, és ledobtam a táskáimat.
- mondd csak, ha finom vacsorát akarok, hová kell mennem? Temető? Erdő? - kérdezgettem, összedörzsölve a két mancsomat.

Ennél jobban nem is burkolhatta volna a véleményét a házról. Bár valószínűleg ha érdekelt volna ez a nő, elgondolkodtam volna rajta, hogy ha ennyire családi házat akart, miért nem szerez magának egyet. De ilyen mélyen nem foglalkoztatott a nő, így csak biccentettem a szavaira, és a kulcsom zsebre vágva néztem el a konyha felé, majd be a nappaliba. Úgy tűnt tényleg nincs itthon senki. Mondjuk ha lett volna, akkor már láttuk vagy hallottuk volna.
- Hmm... hogyne - vontam meg a vállam, fejemet félrebillentve, majd gondoltam akkor kezdjük az elején. - Az előszobát nyilván felismered - vigyorodtam el, közben bal kéz felé intettem. - A nappali, ahol remélem mondanom sem kell hogy nem kívánok vérfürdőt látni.

Megforgattam a szemeimet, amikor Ő odabentről bámult kifelé rám, és közben csak egy átkozott küszöb választott el a nyakától, mert ebben a pillanatban alaposan képes lettem volna nekiugrani. Ó, de még hogy!
- Kösz, drága John! - mondtam neki negédes fintorgással, és magam is besétáltam, hogy végigmérjem az előszobát. - Nos, ha már a ház többi részére is ennyit költöttek, valószínűleg azok a helyiségek is elfogadhatóak lesznek - mondtam burkoltan a "Nagyon szép ez a ház" nevezetű mondatot.
- Körbevezetsz, kis barátom? - gúnyolódtam vele kedves mosolygással.

Az ajtóhoz ballagtam a csomagommal, és próba-szerencse alapon bedugtam a zárba a kulcsot. Elfordítottam. És kinyílt! Megkönnyebbülten sóhajtottam miközben átléptem a küszöböt. Nem nagyon lett volna kedvem várni míg hazaér valaki, vagy efféle.
A küszöbön túl letéve a holmim, néztem vissza Milenára, és kárörvendő vigyor terült szét a képemen. Bevallom, megfordult a fejemben hogy Őt azért hagyom kint várakozni kicsit.
- Megkérdezném én hogy mit kapok ha behívlak, de... gondolom cédulát - vigyorogtam Rá, aztán nagy kegyesen kimondtam. - Gyere be, Milena - biccentettem feléje fölényesen.

A saját holmiját kiszedte a csomagtartóból, miután meggyőződött arról, hogy be tud jutni a kulcsával a házba. Nem is hittem volna róla... mármint azt, hogy ha esetleg zárva van a ház, és a zárcsere is megtörtént volna, akkor csak úgy elsétálna? Én tuti beütném az ablaküveget.
- Nos, kösz. - sóhajtottam, utána cipelve a saját bőröndömet, és megálltam a küszöbnél. - Ha már benn szívod a levegőt, behívhatnál engem is - szaladt a szemöldököm a homlokomra.

Hosszú út volt, de amikor megláttam az ismerős közeget, a várost, ahol felnőttem, valami érdekes, otthonos érzés kerített a hatalmába. Végülis, bármennyire is rühellem a várost, a családom maradéka nagyrészt itt lakik. Többek között... a lányom.
A Gilbert ház előtt leparkolva előbb a házra néztem fel, majd Milenára.
- Otthon édes otthon - néztem fel ismét az épületre, mikor kiszálltam az autóból, és becsuktam magam mögött az ajtót. - Na, kíváncsi leszek ez vajon működik-e még - húztam elő a zsebemből egy kulcsot, ami anno a ház ajtaját nyitotta. De az már legalább... két éve volt, szóval kitudja vajon jó-e még.
A csomagtartóhoz sétáltam, és kinyitva azt, kivettem a csomagjaim. Az udvariasságot most is kihagytam, és meghagytam a lehetőséget Milenának is, hogy hozza a saját holmiját.

(Chicago)

Egy pár óra eltelt, mire megláttuk Mystic Falls tábláját. Nem mondom, néha eszembe jutott, hogy valamivel megszivatom Johnt, de végül letettem az ötletről, már csak azért is, mert biztosan meg"harapna" érte, vagy mi több, kipakolna az utastérből! Áh, és hiába vagyok villámgyors, ahhoz már nekem sem lenne kedvem...
Végül megállt egy ház előtt. Szép volt, nagy volt, családias volt. Olyan, amilyen egy hotel nem. Tetszett... nagyon is! Remélhetőleg John be tud hívni. És ha ebben találná meg a visszavágóját, hát... ő úgysem maradhat benn sokáig.

/Ősök villája/
Haza akartam menni a bál után, és lepihenni. Fáradt voltam, noha nem is csináltam semmi olyant. Amikor azonban be akartam lépni, olyan volt, mintha valami láthatatlan fal állt volna előttem.
- Jeremy? - kiáltottam fel bepánikolva. Ez így nagyon nem jó. A hajnal közel van, talán egy óra. - Jeremy! - sikoltottam, de megint semmi válasz, így elindultam az utcák felé.

A ház

[You must be registered and logged in to see this image.]