Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 10, 2013 3:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Csak bízd rám magad. Jó helyre foglak vinni! - jelent meg a ravasz fény szemeimben, majd megfogtam a kezét, és elkezdtem kifelé rángatni egy széles vigyorral. NEm érdekel, hogy csak most tért vissza az életből, és talán nehezeére esik még a mozgás. Nem... most csak az számít, hogy együtt legyek valakivel, aki képes brutális módon embert ölni.

(Erdő)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 03, 2013 5:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Láttam az arcán egy pillanat erejéig átsuhanni a döbbenetet. Haha, csak nem elhitte, hogy tényleg hajlandó vagyok megkegyelmezni másoknak? Látszik, hogy még nem ismer... Mert ha az áldozatokról van szó, én nem ismerek kegyelmet.
- Szóval az autóút? - kérdeztem, egy cseppnyi furcsállással a hangomban. Arrafelé még nem igazán vadásztam, de talán... visszaadja az igazi izgalmat a vadászatban. Mostanában túl könnyű elkapni az embereket, és ilyen éhesen egy kis izgalom még sokkal jobban jön. - Hát legyen, muszáj lesz hallgatnom rád. Most te irányítasz - vigyorogtam. Azt hiszem, ez az, amiért ő megőrül. Az irányításért. És ha már megtette azt a szívességet, hogy kihúzta belőlem a tőrt, akkor a vele való vadászatomnak legalább az elején hagyom, hogy ő válasszonb áldozatot, meg helyszínt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 01, 2013 10:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Már kezdtem megijedni, mikor arról kezdett beszélni, hogy néha megsajnálja az áldozatait. Hogy mi van? Ez komoly?
De ahogy valami furcsa fényt láttam végigsuhanni az arcán, rögtön rájöttem, hogy mindez egy remek színész remek előadása volt. Jó ég, majdenm bedőltem neki. Mindenesetre, ha netán lenne benne szánalom másokat illetően, hát tutira otthagynám a fenébe. Nem vadászom gyerekekkel. De ő szerencsére nem az.
- Nos... az én javaslatom inkább... hm... az autópálya lenne. Ott mindig akad egy-két kóbor lélek - vigyorodtam el szélesen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 25, 2013 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Ahogyan közelebb hajolt hozzám, egy pillanatra elfeledtette velem, hogy éhes vagyok. Bár nem érzek iránta semmit, azon kívül, hogy mérhetetlenül hálás vagyok, amiért betartotta a szavát, vonzó nőnek tartottam. Nagyon is vonzónak...
- Tudod, vadászat közben az utolsó pillanatban megsajnálom az áldozataimat... - kezdtem bele a hazugságba, bár az arcomra nem igazán felügyeltem. - Á, a francokat! Ma valakiknek véget ér az élete, kedves - vigyorogtam gonoszul. És különben remélem, minél előbb, mert az éhezés türelmetlenné tesz, azon kívül hozzá sem vagyok szokva. Legalábbis nem érzem soha, amíg bizonyos családtagjaim ideig-óráig lekarózva tartanak. - Mit gondolsz, hová menjünk, ahol sok embert találhatunk? - kérdeztem. Hagy válasszon helyszínt... felőlem oda visz, ahová csak akar, amennyiben ott kielégíthetem a szomjamat. Utána... akár beszélhetnénk másról is. Vagy hogy miért nem lesz más.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 24, 2013 9:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Lecsukta a koporsó fedelét, én pedig megforgattam a szemeimet. Még mindig ugyanaz a temperamentum, amiért akár halni is tudnék... imádtam ezt. Hogy miért? Egyszerű... csak simán vadító. És ennyi a mese.
- Nos... - hajoltam hozzá közelebb és incselkedve az ajkához hajoltam, de nem csókoltam meg, csak játszadoztam vele.
- Ha vadászat közben is ilyen leszel... akármikor veled tartok... csak maradj vonzó! - néztem tekintetét kihívóan, beleharapva alsó ajkamba.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 15, 2013 7:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
A fejemet ráztam, ahogy sóhajtozott. Valahogy most az egész szituáció mulattatott, ahogyan színésznősködni próbált, és el akarta játszani, hogy egy kissé bánja, a világra való visszaszabadításomat. Dehogy bánja! Bár azt hiszem, ettől függetlenül hamarosan "könnyes búcsút" veszek majd tőle. A hálámmal, meg azzal, hogy továbbra is számíthat rám, ha esetleg bajba kerülne. De előtte muszáj lesz elhívnom egy vadászatra, mert a torkomban olyan szárazság uralkodott, amit még én is nehezen tudtam elviselni. PEdig ez csak pár hónap, nem száz év...
- Nos... - keltem ki a koporsóból egy szempillantás alatt, majd az ugyanezt követő másodpercben már le is csuktam a magánbörtönöm fedelét, és teljes testtel a "megmentőm" felé fordultam. - Ideje lenne vadászni menni. Velem tarthatsz, a te döntésed, nem foglak sem udvariasan meghívni, sem elutasítani. Baromira éhes vagyok, úgyhogy szeretnék megölni néhány embert. - A hangom közönyös volt, amikor a gyilkolásról beszéltem. Tudtam, hogy őt sem érdekli az emberi élet, és még ha érdekelné is, felesleges úgy tenni, mintha engem igen. Ha szomjas vagyok, akkor meg főleg... Csak inni akarok, és hát ki térdekel a járulékos kár? Némi tűz segítségével egy kihalt területen könnyedén el tudom tüntetni a nyomokat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 15, 2013 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem mértem az időt, mert stopper jelen pillanatban nem volt nálam. Viszont... felsóhajtottam, ahogy láttam, hogy nyitogatja a szemeit, és bizony úgy alakult, hogy... elég hamar magához is tért. Mondjuk ez még erős túlzás volt, hiszen csak ébredezett, de végül megtörtént, és kinyitott szemekkel ült fel, én pedig rögtön elvigyorodtam.
- Volt okom rá, nem? Néha még én sem vagyok képes megszegni az egyezségeket - sóhajtottam fel úgy, mint aki annyira bánná, hogy mit tett. Személy szerint nekem semmi bajom nem volt Kollal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 14, 2013 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
/Semmi/
A levegő olyan hirtelen áramlott be a tüdőmbe, hogy ha nem lettem volna vámpír, nyilvánvalóan még fájt is volna. Maga a levegővétel meglehetősen furcsa volt, mert azt hiszem, elszoktam tőle: Odalent, amikor egyedül voltam, akkor nem volt szükségem még erre sem. Sőt, gyanítom ott nem is volt semmi, amit beszívhattam volna, mert most, hogy az orrjárataimban érzem ezt a frissességet, az egész szokatlan volt. Pedig nyilvánvalóan nem töltöttem annyi időt a koporsómban, mint nem is olyan régen. Nem feküdtem száz évig benne, talán csak pár hónapig... Aztán lassan visszatért az összes többi testfunkcióm, ahogyan az oxxigéncserének köszönhetően újra visszatért az élet a testembe. A szívem, ami tulajdonképpen az áldozataim vérét keringette, nehezen bár, de elkezdett verni. Ismét ura voltam a testemnek. Mindenem az enyém volt, ismét, tudtam mozogni, tudtam mindent, és... szomjas voltam. Irtózatosan szomjas, ami nem is csoda ennyi idő kihagyás után. Jobb lesz minél előbb vadászni mennem. Csak előbb fel is kéne kelni. Erre a gondolatra már ki is pattantak a szemeim, és szédületes sebességgel ültem fel a koporsómban (ahová hogyan is kerültem?) majd körbenéztem a pincénkben. A tekintetem megállapodott Milenán. Hát betartotta az ígéretét. Ennek igazán örülök. Meg persze annak is, hogy a változatosság kedvéért nem a nagy büdös semmit bámulom a háttérben ővele.
- Milena - jelent meg egy vigyor az arcomon. Örültem? Hát persze, hogy örültem. A változatosság kedvéért most én kértem először szívességet, hogy teljesítve legyen a kívánságom, a feltámadás. - Őszintén örülök, hogy betartottad az ígéretedet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 14, 2013 7:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
(New Orleans)

Még emlékeztem egy ígéretre, melyet megígértem Kolnak annak idején. Na jó, nem olyan régen volt, csupán pár napja. Nem akarok többé a semmibe kerülni egy rémálom keretei között. De legalább nagyon élvezetes volt, ami történt. Talán ez volt az egyetlen, ami arra sarkallt, hogy tartsam be az ígéretemet, és most... eljött ennek is az ideje.
Nem tudom, miért kellett nekem időközben elhúznom innen, de jólesett a levegőváltozás. És most visszatérve ismét érzem azt a szagot, amit nem akarok. Utálom ezt az unalom-fészek illatot. Bár ez enyhe túlzás. Nem unatkozom, mindig jön valaki, aki feldobja az életemet.
Lesétáltam a lépcsőn, és körbenéztem. Hm... eléggé érdekes. Van itt egy csomó koporsó. Ennyire azért nem hittem, hogy Klaus komolyan gondolja a dobozolást.
- Hol vagy, Kol Mikaelson? - kérdeztem halkan, az orrom alatt sziszegve, majd próbáltam az ösztöneimre hagyatkozni, és egyetlen koporsóhoz lépve rántottam fel a fedelét. Elégtétel rögtön... mert először, első próbálkozásra megtaláltam.
- Hát, eléggé szarul nézel ki - jegyeztem meg apró fintorral az arcomon, ahogy végigmértem testét. Arcán kirajzolódtak az erek, a bőre olyan szürke volt, mintha legalább egy fekete-fehér filmből ugrott volna ki ide.
- Tudod... egyetlen dolog miatt vagyok most itt... - siklott végig ujjam a testén, majd megragadtam azt a tőrt, amit belédöftek. - És az az ok, hogy... kib*szottul jó vagy az ágyban - rántottam ki belőle a tőrt, és szinte lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog történni most.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 31, 2013 12:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Igen, persze - néztem végig véres-koszos önmagamon már halvány mosollyal. - Felmegyek, és megnézem Rebekah-t meg Tatiát. Kérlek anyám, gyere fel te is - hajoltam le, és olyat tettem, amit még ezer év alatt soha. Megcsókoltam a kezét.

(nappali)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 11:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Elindult kifelé, és nem is tudtam, hogy mit kellene most mondanom. Talán semmit, az a legjobb. Főleg hogy miattam halt meg. Nincs már... semmi épeszű gondolatom, nem tudok mondani neki semmit.
De mikor visszafordult és megölelt, az... valami leírhatatlan érzés volt. Ugyan a szívem már majdnem ezer felé hasadt, de ebben a pillanatban nem az az ezer éves boszorkány voltam... hanem anya. Aki szereti a fiát.
- Jól van, jól van... előtte talán fel kellene menned, hogy felöltözz, nem? - kérdeztem apró nyeléssel. Nem is magam miatt. De Tatia és Rebekah...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Bólintottam anyám szavaira. Annyira még nem voltam észnél, hogy végiggondoljam, miért lesz ez előny Mikael ellen. De azt megértettem, hogy Tatia és Bekah is itt vannak. Ezek szerint Bekah is visszajött a városba. És volt annyi mázlija, hogy Mikael még nem találta meg.
Elindultam némán kifelé, de két lépés után megálltam, és megfordultam. Majd még mielőtt végiggondoltam volna mit teszek, odasiettem anyámhoz, és megöleltem, mintegy köszönt- és bocsánatképpen. Reméltem hogy megérti, hogy én nem akartam őt bántani. Hiába, hibrid vagyok. Ilyen a vérem. És nem a türelmemről vagyok híres. Hát, ez sajnos akkor és ott... úgy alakult.
- Gyere fel te is - mondtam rekedten.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 7:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Igen, így van. Kol halott. De valamit jegyezz meg Klaus. Mindennek megvan az oka. Annak is, hogy te most életben vagy. Mikael megölt, de most nem tudja, hogy életben vagyok. És nem tudja, hogy te életben vagy. Ez egy olyan előny, amit... kihasználhattok. Te és Rebekah. És Tatia. Odafenn vannak a nappaliban - mondtam rekedt hangon. Na, még vicces lesz, ha csak úgy kisétál, azok ketten meg ott összeesnek, annyira meglepődnek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 6:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Persze. Rájöhettem volna magamtól is. Hiszen ő az anyám... aki életet adott. De nem is olyan régen még el is akarta venni tőlünk. Mindnyájunktól.
Hátráltam néhány lépést, és onnan néztem anyámra, tele bizonytalansággal.
- Meg akartál ölni - szakadt ki belőlem. - Ahogy az öcsémmel megtetted. Te, és Mikael - halkult el a hangom. - Miért hoztál vissza? Hogy ne Mikael arassa el előled a babérokat? Most mi lesz? Te ölsz meg újra? - kérdeztem keserűen. - Bekah... nem tudom, vele mi van. Menekültünk... - szedtem össze az emlékeimet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 6:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Az én arcomon is megjelent egy komor mosoly, már-már keserű, mire felsóhajtottam, és a mennyezet felé néztem. - Mintha nem tudnád, hogy... anyádnak mindig van egy B-terve is, ha valami nem úgy sül el, ahogy az meg van tervezve. Ebben az esetben is volt. És láthatod, hogy életben vagyok. Mikor megtudtam, hogy Mikael mit tett veled... rögtön idejöttem... és megszereztem, ami a feltámasztásodhoz kellett. A hasonmás és a lánya vérét, amit az előbb megittál - motyogtam. Inkább nem tértem ki arra, hogy a lánytól csak fenyegetéssel tudtam kicsalni a gyógyírt.
- És miért tettem? Nik, ezt te sem gondolod komolyan... a fiam vagy... és a testvéreiddel ellentétben, te mindig csak rám számíthattál. Most is... nem akartalak végleg a sírban látni - ráztam meg a fejemet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 6:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Feküdjek még? Nem köszönöm... abból per pillanat éppen elég volt.
Botladozva kiszálltam a koporsóból, egy pillanatra megrogyott a lábam, de aztán hamar megtaláltam a stabilitást.
- Igen, tudom hogy megölt - mondtam komoran. - De előtte még... mindegy - ráztam a fejem. - Mikael megölt engem... de előtte én öltelek meg téged. Akkor hogy lehet, hogy itt vagy? És... ha itt vagy... miért segítettél rajtam? - kérdeztem csendesen. Tényleg nem értettem. Ha valaki engem akarna megölni - vegyük példának Mikaelt - és lenne oly szerencsém holtam látni őt magam előtt, nemhogy segítenék, hanem a biztonság kedvéért leönteném benzinnel és meggyújtanám.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 6:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Felült, pedig még nem ártott volna, ha pihen egy kicsit.
- Jobb lenne, ha még feküdnél egy keveset. Nem hiszem, hogy ennyi idő teljesen elég volt ahhoz, hogy feltöltődj - mondtam halkan, és ahogy végigsimított rajtam, szinte rögvest rájöttem, mit gondol. Hiszen halott voltam, mikor legutóbb látott.
- Mikael megölt téged... de én visszahoztalak - motyogtam, miközben távolabb léptem, hogy fel tudjon állni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 5:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Fel sem fogtam még, hogy mi is történik. De gondoltam, talán tehetnék egy próbát... megmozdítottam a kezem, és csodák csodájára, a testem engedelmeskedett. Összeszedtem magam annyira, hogy képes legyek felülni, és fázósan összefontam karjaimat a félmeztelen mellkasom előtt.
- Mi történt? - néztem anyámra még mindig kissé zavarodottan. Nem értettem a helyzetet. Meghaltam... ez biztos. Anyám talán visszahozott? És hogyan lehet itt? Hiszen őt én öltem meg...
- Nem értem... anyám, mi folyik itt? - nyújtottam ki a kezem, hogy megérintsem a bőrét. Meleg, emberi bőr. Tehát nem őrültem meg. És nem halt meg anyám is. Én vagyok az, aki él... újra.
Most néztem csak szét, és konstatáltam, hol is fekszem, amitől egy fintor jelent meg az arcomon, aztán szemügyre vettem a kezem. A szögek által ütött sebek már nem voltak sehol.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Láttam a változást az arcán, és ez máris könnyedebbséget jelentett. Még mindig alig hittem el, hogy... életben van. Újra. Nekem még fel kell eszmélnem, úgy bizony... mert hihetetlen, ami történik.
- Klaus... - suttogtam, és a kezem odasiklott az arcához. Végigsimítottam rajta egy apró mosollyal, és megtámaszkodtam a koporsó szélében a másik kezemmel.
- Hát életben vagy... - motyogtam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 5:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Hangok... egy érintés. A szívem ugrott egyet, mert az utolsó érintés emléke - Mikael a karóval - még kísértett. Aztán valamit megéreztem a számban. Valami édeset, és különöset. Ami úgy vonzott, akár a mágnes a vasat. Nem tudtam mi az, csak azt, hogy szükségem van rá.
Engedelmesen lenyeltem azt a valamit... és különös módon, de a dolgok változni kezdtek. Mintha jégpáncél borított volna eddig, amit most szilánkosra törve a felszínre kerültem volna... szép lassan, tagonként. Először a karjaimat éreztem... aztán a lábaimat, majd testem többi részét. A szívem vad és heves vágtába kezdett. A tüdőm levegővel telt meg, mintha most először lélegeznék... és a tudatom erőre kapott. Olyan volt ez, mint a születés... csak most nem kisbaba voltam. Hanem felnőtt férfi.
Egy halk hörgéssel kaptam levegő után, aztán zavaros tekintetem a felettem állóra függesztettem.
- Anyám... - ziháltam mikor rájöttem, kit látnak az - immár működésképes - szemeim.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 5:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Ahogy kipattantak a szemei... valami nyugalmat kezdtem érezni magamban, de végül... még rájöttem,hogy mindez nem a végső cél... mert előtte még... előtte...
-Klaus, ezt meg kell innod... - motyogtam, letekerve a fiola tetejét, amiben a hasonmás és a lánya vérét kevertem össze, majd a szájához tartottam, míg másik kezemmel a tarkója alá nyúltam. - Idd meg! Most...! - mondtam hevesen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 4:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Minden sötétségben úszott. Önmagam... az emlékeim, a lelkem, az eszem. Emlékeim? Nem voltak emlékeim. Csak egy... az utolsó. Mikael a karóval. Ezen kívül semmi más. De ez az egy úgy ismétlődött előttem újra és újra, mint egy film végtelenített szalagja. Nem volt semmi többem. Igyekeztem gondolkodni, tapintani, érezni, de képtelen voltam. Olyanná váltam, mint a füst. Illékonnyá, megfoghatatlanná. És körülbelül úgy oszlottam el a semmiben. Szerettem volna kapaszkodni valamibe, egy hangba, egy boldog emlékbe. Egy érzésbe, vagy bármi másba. Akár még fájdalomba is, igen, még abba is, mert jelentett volna egy fix, biztos pontot. De képtelenség volt. Ez a megsemmisülés? Ha igen, akkor már tudom, mi a pokol.
Nem tudom, meddig tartott. Az idő értelmetlen dologgá változott. Volt is, meg nem is. Én pedig már feladtam a reményt. Nem vagyok szellem. Nem vagyok élő sem, de még csak vámpír sem. Egyszerűen... semmi vagyok.
Valami azonban történt... hogyan, vagy miért most, nem találtam rá választ. De a körülöttem lévő semmi kristályosodni kezdett. Már volt tere, már volt ideje. Mintha csak a testetlen lebegésben hirtelen hozzátapadtam volna valami ragacsos, és szilárd dologhoz. A léggömb lehet ilyen, mikor hirtelen megakadt a templom tornyán. De a templom tornya most valami más volt. Mert különös módon az anyám hangját idézte elém. És a legfurább, hogy ekkor - az én legnagyobb meglepetésemre is - kinyílt a szemem. Szólni nem tudtam, és igazából látni sem láttam semmit. Érzékeim még mindig nem voltak, ahogy tudatom sem.... de a testem működött, mint egy gép. Csak épp akarat, és értelem nem volt benne sehol.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 30, 2013 4:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
(régi kripta)

Szándékosan kerültem ki a nappalit. Hallottam Tatia hangját is, vagyis... valamelyik hasonmásét, de leginkább Tatiában voltam biztos. Hiszen őt érdekli bizonyára leginkább, hogy mi van Klausszal.
Lesiettem a lépcsőn, már amennyire az én csontjaim engedték a sietést, majd becsuktam mögöttem a pinceajtót. Szánt szándékkal hagytam odakinn őket. Rebekah-t, és Tatiát. Két hisztiző nő? Na még mit nem, nem hiányoznak az én nyakamra még ide...
- Klaus... - motyogtam, szétnézve a koporsók között, majd a Kol mellettiéhez léptem, és azt nyitottam fel. Nem is tévedtem, Klaus abban feküdt, és ez egy apró mosolyt váltott ki belőlem, de ez egy nagyon keserű mosolyra sikeredett. Nincs is miért örülnöm azok mellett, hogy nem tudom, vajon mi lesz. Vajon sikerül-e, vagy mindez hiába volt.
- Megmentlek... erre már most megesküszöm neked... - súgtam halkan, majd hátrébb léptem, és elővettem pár gyertyát a nem messze levő kis szekrényféleségből. Hiszen míg halott voltam, minden holmimat itt tartották... remek!
Elővettem őket, és egy sóhajjal koncentráltam arra, hogy meggyulladjanak, ami sikerült is. A koporsó köré tettem mind az ötöt, majd megfogtam a kis fiola vért. Egyértelművé vált minden... egy bűbáj... klausnak fel kell ébrednie... és ha megtörtént... ezt meg kell innia. Le kell nyomnom a torkán, bármi áron.
Halkan kezdtem mormolni, eléggé feszülten, de mégis meg kellett őriznem a nyugalmamat, hiszen ezen most a fiam élete múlt. A lángok felcsaptak, még magasabban égtek a koporsó körül, miközben összeszorult szemekkel, egyre hangosabban küzködtem az engem érő erővel... az energiával, ami még most is bennem tombolt, de mégis azt éreztem, egyre kevesebb és kevesebb...
Végül már szinte kiabáltam, szellő csapta meg arcomat, ami láthatatlanul jelent meg, hiszen nem volt itt ablak... és vártam, miközben egyre közelebb léptem Klaus koporsójához... elcsitultam... a gyertyák elaludtak... a szellő eltűnt... és félve néztem le klausra, vajon kinyitja-e a szemeit...
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Pince         Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Pént. Márc. 29, 2013 3:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
[You must be registered and logged in to see this link.]

Bólintottam Rebekah szavaira. Szíverősítő... nekem most valami olyasmire lenne szükségem, ami újra beindítja a szívem működését, mert ez a szervem abban a pillanatban leállt, ahogy megpillantottam Klaus holttestét. Nem számít, hogy Rebekah elmondása szerint Esther talán vissza tudja őt hozni az életbe, mert ott volt az az apró szócska, hogy talán. Mi van akkor, ha nem sikerül? Akkor az van, hogy konkrétan... szinte elvesztettem az életem értelmét. Ezer évvel ezelőtt a Klaus iránti szerelmem jelentette nekem a legtöbbet, utána évszázadokon keresztül előle menekültem, az utóbbi időben pedig egy se vele, se nélküle kapcsolat, sőt inkább már-már szappanopera részeit éltem át. Nem rossz... ezer év.
Azt hiszem, hogy az összes könnycseppem elfogyott. Képtelenségnek tartottam, hogy ezek után egyetlen darab is legördüljön az arcomon, de legalább már képes voltam arra, hogy normálisan vegyem a levegőt. Viszonylag normálisan, mivel még mindig olyan volt, mintha megfulladnék. Hogy lehet ezt túlélni? Sehogy...
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ekkor viszont eszembe jutott egy mód. Régen csináltam már ezt, nem tudtam, hogy most működni fog-e, de az elmúlt pár hétben annyi fájdalom ért és annyi felkavaró esemény részese voltam, hogy működnie kell! Ott volt a lányom halála... aki végül feléledt és minden porcikájával gyűlöl. Cedric, a volt férjem bosszút esküdött, tönkre akarja tenni az életem és most... Nik meghalt. Még a legjobb barátnőmre sem számíthatok, aki burkoltam közölte, hogy mindenért én vagyok a hibás. Ez így is van, ezért nem tudom cipelni ezeket a terheket és ezért nem kellett volna utat engednem az emberi érzelmeknek. Akárhányszor ezt teszem, mindig beleesek ugyanabba a gödörbe és az önsajnálattal vegyített szenvedésbe hullok. Nem akarom... egyáltalán nem, nincs szükségem erre. Hazugság, hogy a vámpírok jobbak lesznek az emberi érzelmek által, ez a legnagyobb átverés ezen a nyomorult világon! Nem, nem, nem!! Soha többé! Sem jót, sem rosszat, nem akarok többé semmit!
Még utoljára ránéztem Niklausra, az ujjaimat az arcára csúsztattam és összeszorítottam az ajkaimat. Tévedtem, még mindig vannak könnyeim és ha hagyom őket eleredni, akkor nem leszek képes elmenni innen. Itt ülnék órákon, napokon, heteken, hónapokon át, mert nem tudnék elszakadni innen. Egy részem nem is akarta, addig kívánt itt ülni, míg Klaus ki nem mászik a koporsóból. De nem tehettem...
- Sajnálom. - Motyogtam elszorult torokkal. - Mindent sajnálok... teljes szívemből... bocsáss meg nekem. - Mégiscsak legördült egy könnycsepp az arcomon és nagyot nyeltem, miközben végigsimítottam Nik arcán. Mély levegőt vettem, elhúztam az ujjaimat és mindkét kezemet a koporsó fedelére tettem, hogy lassan lecsukjam azt. Nem tudtam, hogy Rebekah visszajön-e még, de nem hittem, hogy továbbra is a halott testvérét szeretné nézegetni.... inkább lecsuktam a koporsót, ahogy pedig a zár kattant egyet a szemeimet is lehunytam. Újabb nagy levegő, semmi más... kikapcsoltam. Kikapcsoltam minden fájdalmamat, az összes érzést kiűztem magamból... Így már fel tudtam állni, hogy a pince közepén hagyjam a lezárt koporsót és lassú léptekkel kisétáljak a pincéből.

Nappali
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 29, 2013 3:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nik bele kerül anyám koporsójába, de ettől csak még inkább összeszorul a szívem. Mintha véglegesítenénk a halálát, pedig ebbe még nem vagyok képes beletörődni. És nem is leszek. De hiába ez a gyászos keserűség, akkor sem hagyhattam a földön.
Tatia arcára siklik a pillantásom, és úgy vélem, jobb ha egy kis időt adok neki is. Én a fél délutánt itt töltöttem a bátyám teste mellett kuksolva egyedül. Talán Tatiának is kellene pár perc vele.
- Keresek valami szíverősítőt - jegyzem meg halkan, hogy ne tűnjek el szó nélkül. - Gondolom, neked is jól jönne - teszem még hozzá, aztán felsuhanok a földszintre.

|| Nappali ||
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Pince

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Mikaelson villa-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •