Damon Salvatore
(kórterem)
- Ez is rendben. Izi nincs is egyedül, valami nő van nála - vettem át Davidet. - Rendben vannak mindketten, Jj és Izi is. Mondtam hogy bocs, amiért nem mentek be, de David már alszik, és a két gyerek pedig szétszedné a berendezést, szóval induljunk haza - terelgettem magam előtt a két élénken rohangáló gyereket.
(Damon és Elena háza)
Damon Salvatore
- Majd én beviszem a kaját. Ha itt hagyom, még valaki lenyúlja - motyogtam, de már csak félig figyeltem oda, mert megláttam a folyosó végén egy kis boltot. Lévén szülészet, egy okos élelmes ember meglátta itt a lehetőséget.
- Ezt figyeld - mondtam Elenának, és csakhamar vissza is tértem két ajándékkal. - Mondd, hogy nem halálian jók - mutattam meg, aztán átvettem a kaját. - Itt maradsz a kicsikkel? Sietek - léptem aztán a kórterem felé.
(folyt. ott)
Elena Gilbert Salvatore
(Kávézó)
Mindannyian bejöttünk, de David már elaludt a karjaimban útközben. Nemhiába, ő még kicsi az ilyen hosszú kalandokhoz, és görbe napokhoz.
A portáshoz sétáltunk, de ő közölte, hogy vannak benn anyánál, így tanácstalanul Damon felé fordultam.
- Szerintem... akkor hagyjuk itt a kaját, hogy bevigyék neki, nem akarok én megzavarni semmit. És David álmos, nem akarom, hogy a kórteremben kezdjen ezerrel sírni, mert nyűgös - cirógattam a kicsi arcát.
Elena Gilbert Salvatore
- Szerintem viszont menjünk mindannyian. Anya szeretné látni Adam-et is. És mivel ő sem maradhat majd itt vele, ezért... hagy legyenek együtt, ameddig Adam benn lehet a kórházban. - magyaráztam, majd a karjaimba vettem Adam-et, és mindannyian a kórterem felé vettük az irányt.
(Kórterem)
Jake Jagielski
Elena igazán kedvesnek tűnt, szerencsés lehet Izi, hogy ilyen barátai vannak, akik mellette állnak!
- Persze, nem probléma! - válaszoltam Damonnak.
Damon Salvatore
- Nem baj, az is elég lesz elsőre - mosolyogtam. - Adamet bevigyük, vagy valamelyikünk itt maradjon vele? - kérdeztem tanácstalanul. - Bemehetsz te is, aztán váltjuk egymást - mondtam Jake-nek.
Elena Gilbert Salvatore
- Ha minden igaz, néhány perc múlva bemehetünk hozzájuk - fogtam meg a szerelmem kezét, majd amint bemutatta nekem az Adamre vigyázó fiút, aki valljuk be, talán túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy ilyen szakmában dolgozzon, de... szimpatikusnak tűnt és megbízhatónak.
- Örvendek. Elena - ráztam vele kezet, majd a kórterem felé fordultam. - Eléggé kimerítő volt számukra, így... azt hiszem, úgy kizavarnak majd minket 15 perc után, mint mikor David született - mosolyodtam el nagyot sóhajtva.
Jake Jagielski
A sírás után nem sokkal egy lány lépett ki az ajtón, és boldogan újságolta a jó híreket. Mikor Damon elmondta a lánynak, hogy ki is vagyok, miért is vagyok, kezemet nyújtottam a lány felé.
- Heló, Jake Jagielski vagyok! - mosolyogtam rá.
Damon Salvatore
Nem kellett sokat várni, már ki is lépett Elena, és átölelt.
- Ez jó hír - öleltem én is vissza. - Végre, ez némi vigasz lehet Isobelnek Rick után... - motyogtam halkan. - Mikor nézhetjük meg a kicsit? - kérdeztem, és eszembe jutott, hogy nem vagyunk egyedül.
- Ő az az úr, akit Isobel felvett - mutattam Jake felé.
Elena Gilbert Salvatore
(Szülőszoba)
Kiléptem az ajtón, és mosolyogva sétáltam oda a váróban Damonhöz, és rögtön átöleltem. - A baba egészséges. A súlya megfelelő, és minden rendben van vele. És... anya a Josephine Jesabel nevet adta neki - folytattam tovább. - Most... átkísérik őket a kórterembe, és utána egy rövid ideig bevihetjük hozzájuk Adam-et.
Jake Jagielski
- Hát, megteszek mindent. - mosolyogtam - Nem volt nehéz dolgom, Adam nagyon jó gyerek. - néztem az apróságra, aki nyugodtan aludt mellettünk. További szavaira csak bólintottam, és csöndben vártunk tovább. Majd meghallottunk egy apróságból kitörő sírást. Megszületett! - virult fel az arcom.
Damon Salvatore
A néma csenddel teli várakozás következett, csak a bentről kiszűrődő hangokat lehetett hallani. Én legalábbis - a vámpírhallásnak köszönhetően - tökéletesen hallottam mindent.
- Azt hiszem, megvan a kicsi - mosolyogtam el magam a hangos sírás felcsendülésekor.
Damon Salvatore
Bólintottam, mikor a srác is leült, aztán halványan elvigyorodtam.
- Még sosem lenne óvóbácsit - mondtam. - De Izi agyba-főbe dicsér. Tényleg érthetsz a kicsikhez. Azt mondta, Adam nagyon bír téged - húztam fel a takarót az említetten, aki még az anyja sikongatására sem ébredt fel.
- Remélem nem tart sokáig - böktem az ajtó felé az ujjammal. - Nem túl szívderítő ezt hallani.
Jake Jagielski
Kezet ráztunk a férfival - Igen, én vagyok. - Örültem, hogy tudtak rólam, így még kevesebb az esélye annak, hogy valami őrültnek nézzenek. Csak a tapasztalat beszél belőlem! Egyszerre pillantottunk az ajtó irányába, mikor Izi sikolyát hallottuk. Nem lesz semmi baj, Izi biztosan nagyon ügyes, esélye sincs a komplikációknak.
- Csak egy cetlit találtam az asztalon, egyből jöttem. - válaszoltam kérdésére, és én is leültem, Adam másik oldalára.
Damon Salvatore
- Hello - üdvözöltem a férfit, aki hozzám lépve bemutatokozott. - Damon Salvatore - ráztam meg aztán a kezét. - Szóval ezek szerint te vagy az, aki vigyázni szokott Adamre, ugye? - érdeklődtem. - Izi említette, hogy felvett valakit - tettem hozzá magyarázólag, és az ajtó felé figyeltem, ahonnan sikítás hangzott ki. Elképzeltem milyen látvány lehet odabenn, és akaratom ellenére is lesápadtam.
- Isobel értesített? - kérdeztem aztán, és leültem az alvó Adam mellé.
Jake Jagielski
Már egy ideje ott ültem, mikor egy férfi lépett ki az egyik szobából, és ahogy láttam, Adam volt a karjaiban. Ezek szerint minden rendben van, egy ideig nem szóltam semmit, de aztán szükségét éreztem.
- Elnézést. - Szóltam a férfihoz - Jake Jagielski vagyok, Isobelnél dolgozom. Mondja, minden rendben Isobellel? - Kérdeztem meg.
Damon Salvatore
Hallottam néha az ajtó mögül Elena és Izi hangját. Főleg Iziét... ami nem is csoda, mert még emberi füllel is hallhatóak voltak a nyögések és kisebb kiáltások, nem még egy vámpír fülével. Lelki szemeim előtt megjelentek Adam születésének képei, és nem győztem hálát adni az égnek, hogy most kórházban vagyunk, ahol orvosok végzik el a feladatot, nem szegény tépett idegzetű jómagam.
Damon Salvatore
Mikor láttam, hogy Adam békében alszik, felkeltem, és fel-alá kezdtem járni, idegesen. Remélem, minden rendben megy majd... csak jól legyenek mindketten. Isobel, és a kislány is. Bár Rick is itt lehetne, hogy átélje ezt a pillanatot... megráznám a kezét, megcsapkodnám a vállát, és együtt örülnénk, úgy mint meglévő gyerekeknek. Azt hiszem, még sosem hiányzott úgy a barátom, mint ebben a pillanatban.
Damon Salvatore
(orvosi szobák)
Beléptem a váróba, és óvatosan leültem egy székre, még mindig a vállamon ringatva az alvó Adamet.
- Hé kishaver, érkezik a húgod, és te végigalszod az egészet? - fektettem le a székekre, és óvatosan betakartam a kabátommal.
Rajtam kívül csak egy fickó üldögélt itt, aki futó mosollyal üdvözöltem, és elég érdekes gyomorgörccsel vártam a fejleményeket.
Jake Jagielski
/Saltzman-ház/
Taxival jöttem, egész úton a sofőrt sürgettem, de egészen hamar oda értem, de ki tudja, mikori lehet az a cetli... Nagyon remélem, hogy nem hagytam Izit cserben. Még a taxistól kértem valamit a kezem bekötésére, amiből még mindig folyt a vér. Még szerencse, hogy előírás a taxikban...legalább lekötöttem valamivel magamat a kocsiban, remegő kezemet többször újra kellett kötni. De ez most lényegtelen apróság volt, Izi éppen szül! A recepcióshoz siettem, valami helyzetjelentésért, aki mondta, hogy nem rég vitték be. Szerencsére, nem késtem le semmiről. A szülőszobák előtti padra leültem, és bármikor mikor valaki kijött az egyik szobából, felugrottam, reménytelenül.
Alaric Saltzman
[A romos templomból]
Besomfordáltam a folyosóra, és próbáltam feltűnés nélkül eltűnni amögött a bizonyos ajtó mögött. Nem vett észre senki. Hát csórtam vért bőséggel minden fajtából, vércsoport szerint. Ki tudja, szerencsétlen meddig fog a kezeim között hervadozni.. én meg nem megölni akarom, még akkor se ha minden ujjamra találnék újat a városban.
[Folyt. romos templom]
Klaus
(Ősök villája)
Magam sem tudom, miért éppen errefelé vettem az irányt... csak vitt a lábam előre, a gondolataima merülve. Csak akkor emeltem fel a fejem, és néztem szét, mikor egy padba ütközött a lábam. A kórház előtt álltam éppen.
Leültem a padra, és azon gondolkodtam, ma éjjelre hogyan szerezzek áldozatot... vagy épp hívjam át Jennát, és szolgáljam ki magam belőle? Úgy értve, mint értelemben...
A kórház ajtaja éppen kinyílt, és alig hittem a szememnek. Damon sétált ki rajta, a kislánnyal a karján, hogy is hívják... Delenának, igen. A ismeretlen nő volt vele. Nem volt köztük intimitás, inkább mintha barátok, vagy rokonok lettek volna. Elenát viszont sehol nem láttam... és az is csak két percbe tellett, hogy ők beüljenek a kocsiba, és elhajtsanak.
Kezembe hajtottam a fejem, és gondolkodni kezdtem. Elena nincs Damonnal... de a kislány igen. A kórházban voltak... nem kell nagy logika, hogy kikalkuláljam, miért. Hiszen Elena már utolsó idős terhes volt, mikor meglátogattam őket. Ezek szerint egy Salvatore gyerekkel több van már a családban.
Elvigyorogtam magam. Ajándékot kell küldenem... hogy Elena tudja, gondolok rá. És egy másodpercre sem tévesztem szem elől.
Besétáltam a kórházba, és a büfén kívül találtam a szülészet előterében egy kis boltot is, tele babaholmival. És - noha soha nem gondoltam volna - de találtam is megfelelő darabot. Persze, kellett némi igézés, hogy egy géppel rávarrják, amit szerettem volna.
- Ezt is viszem - mutattam egy cumisüvegre, és egy ajándékzsákra, majd fizettem, és távoztam.
A kórház előtt, egy bokorba húzódva felharaptam a kezem, és a vért bőséggel csorgattam a cumisüvegbe, aztán a zsákba tettem mindent.
Besétáltam a recepcióra, és rámosolyogtam az ott ülő nőre.
- Elena Gilbertet keresem - mondtam, és meg is adták a felvilágosítást, tetézve azzal, hogy ha nem vagyok családtag, sajnos jelenleg nem engedhetnek be.
- Nem számít - vontam vállat. - Nem akarom zavarni őt. Csak arra kérem... jutassa ezt be neki - toltam elé a zsákot. Tollat ragadtam, és a kis kártyára csak ennyit írtam: GONDOLTAM RÁD. KLAUS.
Elvigyorodtam, mikor elképzeltem milyen arcot vág majd Elena, ha meglátja a csomag tartalmát.
A nő bólintott, és el is indult a szoba felé, én pedig jókedvű fütyüléssel sétáltam ki a kórházból.
(MF utcái)
Damon Salvatore
- Szia Rosie! - integettem utána, aztán ahogy távozott, és magamra maradtam, kinyitottam a füleimet. Egy emelettel fentebbről kávéfőző duruzsolását lehetett hallani, meg kupakok halk szisszenését, ahogy lekerülnek az üvegekről. Szóval ott lesz a büfé...
Felrohantam a lépcsőkön, szerencsére nem állt hosszú sor előttem.
- Ásványvizet kérek - mondtam a nőnek, aki a fejét rázta, hogy bizony sima nincs, csak ízesített.
- Hát... - tétováztam, aztán egy szilvás, és egy epres üvegre böktem. - Akkor ezt a kettőt elviszem. Talán jók lesznek - fizettem, és visszafelé indultam a lépcsők felé, mikor is valami ötlet az agyamba villant.
Szerencsére előttem volt a mosdó ajtaja, gyorsan besurrantam rajta. Méregettem egy darabig a két üveget, aztán az epres mellett döntöttem. Letekertem a kupakot, és ittam néhány kortyot. Kimondottan finom volt...
Reménykedtem, hogy nem most fog belépni majd valaki... aztán a csap fölé tartva az üveget, a csuklómba haraptam, és a vért az üvegbe csorgattam. Nem sokat, csak két-három kortyra valót... de hát mint tudjuk, az is elég.
Lemostam a vérnyomokat, aztán visszatekertem a kupakot. Tökéletes.... Elena azt mondta, nem akar vámpírvért. Én meg nem akarom, hogy a szülés utáni fájdalmaktól szenvedjen. Nem kell megtudnia, hogy kicsit "besegítettem".
(kórterem)
Rose
- Ahogy ti is fontosak vagytok nekem - mosolyogtam továbbra is. - Hazamegyek egyedül, de azt hiszem, előtte még sétálok egy kicsit. Jót fog tenni - öleltem meg búcsúzóul. - Te pedig keress valahol ásványvizet. Nemsokára találkozunk. Szia - köszöntem el tőle és kiléptem a kórház ajtaján.
(Hotel - Rose lakása)
Damon Salvatore
- Helyes - öleltem meg nevetve. - Tudod, hogy nagyon fontos vagy nekünk, és Delenának is - engedtem aztán el, már a kórház ajtajában. - Hívjak neked taxit, vagy hazamész egyedül? - kérdeztem aztán. - Én keresek valami büfét, ahol kapok ásványvizet - forgattam a fejem.
Rose
- Nem, nincsen - mondtam egy kis szünet után. - És nem is hiszem, hogy lesz akármi változás is. Újra kell kezdenem ezen a téren, jobb lesz ez így - győzködtem közben saját magamat is.
- Tudom, ti itt vagytok nekem. És sajnálom, hogy néha csak így kimaradozom, vagy nem jelentkezem, nem fog előfordulni a jövőben - mosolyodtam el. - David buliján is ott leszek, ha pedig segítség kell csak szólj. Még mindig barátok vagyunk, hiába csappantak meg a találkozások - mondtam kedvesen.
Damon
- Értem - hümmögtem. - ezek szerint nincs semmi változás köztetek? - álltam meg vele szemben, a szemét fürkészve. - Sajnálom Rose. Nagyon sajnálom. Pedig... olyan jók voltatok együtt - motyogtam. - De hát... van családod. Mi vagyunk azok - fogtam meg a kezét kedvesen. - Szóval tudj róla, ha David buliján nem jelensz meg, összekötözve foglak elhozni - fenyegettem tréfásan.
Rose
Damo nemsokára ki is lépett az ajtón és a bejárat felé sétáltunk.
- Természetesen nem haragszom. Az én keresztgyerekem Delena - mosolyodtam el, de aztán eltűnt a mosoly az arcomról. - Igen, tudom, hogy Nate visszajött a városba. Már találkoztam vele... szinte abban a pillanatban, ahogy visszajött. Nem az volt életem legkellemesebb beszélgetése, de túl kellett esni rajta.
Damon Salvatore
(kórterem)
Kiléptem Rose után, és becsuktam az ajtót.
- Remélem nem haragszol, hogy most nem téged kértünk fel - mondtam neki először is. - Egyébként... nem tudom tudsz-e róla... de Nate visszajött, és a városban van - mondtam neki, miközben lassan a bejárat felé sétáltunk.
Rose
(Kórterem)
Becsuktam magam mögött az ajtót és pár lépéssel távolabb sétáltam a kórteremtől, viszont itt maradtam megvárni Damont. Már úgyis régen beszéltem vele.
Isobel Flemming
Ahogy ki lettünk zavarva a kórteremből, bár én is nagyon szívesen maradtam volna még, de hát persze tudtam én már tapasztalatból is, hogy Elenáéknak most egy jóóó nagy pihenésre van a legnagyobb szükségük, így csendben jöttem ki Nath-el, majd figyeltem ahogy Damon is kelletlenül utánunk jön.
Míg Nath és Damon beszéltek Én megigazítottam Adam-en a pulcsiját, hisz lassan későre járt, ideje lesz neki is ágyba kerülnie. Látszott rajta hogy mire hazaérünk, aludni fog Ő is.
- Igen, köszi, mi rendben vagyunk - bólogattam, mikor Damon felénk fordult. - Majd én értesítem. Úgyis akartam már hívni Őt - mondtam gyorsan. Nem akartam hogy esetleg Damon örömének lankadnia kelljen, a nálunk fennálló helyzet miatt...
- Én is remélem - mosolyogtam Nathan-re, ahogy búcsúzkodni kezdett, aztán pedig távozott is. Visszafordultunk Damon felé. - Köszönjük de nem kell, kocsival jöttünk. Menj csak nyugodtan. És pusziljuk Delenát! - viszonoztam Damon pusziját, és válaszul Adam is megpaskolgatta keresztapja arcát. Gondolom nem volt kedve puszilkodni. - Persze, menni fogunk. Sokáig úgysem bírnám hogy ne láthassam az unokáimat és Titeket - kuncogtam. - Mi is nagyon örülünk. Köszi hogy hívtatok. Jó éjt!
Azzal Adam-el a karomban elindultam kifelé az épületből, és miután a kocsiba kerültünk mindketten (hárman), elindultunk hazafelé.
(folyt. köv. Saltzman lakás)
Damon Salvatore
- Persze, írok, jó is hogy mondod - kaptam a fejemhez, aztán miután Nate távozott, Izire és Adamre néztem.
- Haza tudtok menni, vagy elvigyelek? - kérdeztem, de megnyugtatott, hogy menjek csak bátran. - Rendben. Valamelyik nap gyertek majd át, jó? Szerintem nemsokára úgyis otthon leszünk mindannyian - léptem oda, és megpusziltam előbb Izi, majd Adam arcát.
- Jó, hogy itt voltatok - mosolyogtam rájuk, ahogy búcsút intettek.
Egyedül maradtam... egy darabig játszottam a gondolattal, hogy visszalopakodjak Elena és David mellé, de tudtam, hogy úgyis pihenniük kell. És Delena is vár már rám.
(Damon és Elena lakása)
Nathan Elward
- hívni foglak. és ne feledd el értesíteni azt a nagynénit mert ha valami nem úgy van ahogy Elena akarja... - túrtam a hajamba vigyorogva. - neked nem kell bemutatnom, jobban ismered mint én. - nevettem, majd őt még férfiasan megöleltem, és utána néztem Isobelre és a kisfiúra. - remélem még találkozunk. sziasztok. - mosolyogtam rájuk.
[központ]
Damon Salvatore
- Jól van haver - kezeltem le vele. - Delena is biztos szeretné majd látni a keresztapját újra - mosolyogtam. - A piával ne legyen gondod. Van otthon bőven, cseppet az óceánba ne hozz - vigyorogtam. - Várlak majd! Csak hívj fel előtte, rendben?
Nathan Elward
- A holnap megfelel, és nagyon szívesen. Már szeretném látni Delenát is. hiányzik a keresztlányom. - mosolyogtam ismételten. - és amúgy is a központba készülődöm. a múltkor ajándékba vitt boron kívül még valami jóféle italt is kerítek ami igazán méltó az ünneplésre. - vigyorogtam, és míg Isobelhez beszélt, én
Damon Salvatore
- Rose elment? - ütötte át az önfeledt boldogság fátylát a hír, és megdöbbenten tátogtam Nate felé. - Mondd... nincs kedved holnap este átjönni? Ihatunk David egészségére... és elmesélheted, mi történt. Ha van kedved - tettem hozzá.
- Ti rendben vagytok? - fordultam aztán Izi felé. - Ricket hívod majd te, vagy hívjam fel én? - kérdeztem. - Tudom, hogy nincs itthon. Még Elena ordításán át is hallottam, mit beszéltetek idekinn - nevettem.
Nathan Elward
- irigyellek haver. - szólaltam meg amikor kijött Elenától, és becsukódott mögötte az ajtó. - a lányod már biztos vár a friss hírekre. hozzá sietned kell. - mosolyogtam rá. - és két ilyen szülőnek csak szépséges kisbabája lehet. Ehhez kétség sem fér. Még egyszer gratulálok. És.. Elena azt írta hogy rose-t is hozzam be, de.. nem volt a lakásában. ahogy a ruhái sem. azt hiszem, hogy.. elment. - nyeltem egyet. - de majd erről beszélünk amikor nem lesz ilyen szép nap.
Damon Salvatore
(kórterem)
- Ez az orvos egy zsarnok - mormogtam, aztán beláttam, hogy tényleg ráfér a pihenés mindkettőjükre, de főképp Elenára. - Na, mit szóltok? - vigyorogtam, olyan büszkén feszítve Nate előtt, mintha én szültem volna a világra Davidet. - Hát nem gyönyörű baba?
Nathan Elward
[kórterem]
Izi is kijött velem, és feléfordultam. - én most megyek is. még be kell ugranom a központba. veszek valamit ennek a kisangyalnak. - néztem boldogan a kórterem felé. - Légy jó Adam. Vigyázz anyukádra, és a kisöcsédre. Damonnek pedig add majd át az üdvözletemet. vagy.. őt még megvárom. - határoztam el.
Damon Salvatore
- Igen, jól vannak - bólintottam vigyorogva. - Mindketten. És... majd meglátjátok... David teljesen olyan, mint én! - újságoltam büszkén. - Átviszik őket a külön szobába, és akkor biztos bejöhettek néhány percre ti is.. - mondtam, aztán nem kellett sokat várni, hogy megjelenjen az orvos, és adott tíz perc látogatási időt, azzal a szigorú kikötéssel, hogy aztán hagyjuk aludni a kismamát, és a babát is.
- Gyertek, menjünk - terelgettem a többieket a különszoba felé.
(folyt. ott)
Isobel Flemming
Hallottuk ahogy Damon közeledik bentről. Nem is lehetett volna nem hallani, amilyen lendülettel közlekedett. Felálltam, és Adam-el a karomban vártam hogy megpillantsuk Őt.
Ahogy kirobbant az ajtón, és gyakorlatilag a nyakunkba vetette magát, könnyeim függönyén át is elnevettem magam a szavain.
- Hallottuk! Gratulálunk! - öleltem vissza Őt fél kézzel én is, majd Nath-el gyakorlatilag kórust alkotva kérdezgettük. - Elena hogy van? És David? Láthatjuk majd mi is őket? - kérdeztem izgatottan, kíváncsiságtól fűtve.
Nathan Elward
Csak bólintani volt időm Isobel szavaira mert Damon léptei már hallatszottak, és nemsokára előbukkant az ajtó mögül. vigyorogva nézett ránk, és rögtön bejelentette hogy fia van. - gratulálok haver. - paskoltam meg a vállát férfiasan amikor átölelt. - Elena is jól van? És a kicsi is? - kérdeztem de nem úgy tűnt mint akinek aggódnia kéne a szerettei miatt.
Damon Salvatore
(kórterem)
Lerángattam magamról a zöld köpenyt meg a hülye papucsot is, úgy rohantam ki a többiekhez, és hajszál híján kivitte a lendületem az ajtót, tokkal egyetemben.
- FIAM VAN! - harsogtam, és megpróbáltam egyszerre átölelni mindhármukat, beleértve Adamet is. - Megszületett David! - kiabáltam, az sem érdekelt, hogy a fél váró már engem nézett. - Jaj, de gyönyörű az a kicsi.... - lelkendeztem.
Isobel Flemming
- Igen, valószínű így lesz - helyeseltem. - Adam könnyen barátkozik. Biztosan jó barátok lesznek. És bátor és erős is, így biztosan vigyáz majd a testvérére, ahogy Delenáék is teszik majd.
- Nos... Rólad olyan sokat nem tudok, de azt igen, hogy elenának mennyire fontos vagy, szóval abban biztos lehetsz, hogy a családunk része vagy. Akárcsak Rose - mosolyogtam szeretetteljesen, és őszintén így is éreztem.
- Igen, én is remélem. Nagyon szeretném már látni Őket - helyeseltem, s izgatott kíváncsisággal füleltem az ajtón túlra, mi is történik odabent.
Nathan Elward
- Ha kicsit megnőnek mindketten, talán legjobb barátok lesznek. - néztem Adam arcát, és az ajtó felé néztem. - és minden bizonnyal Adam is védeni fogja majd a kistestvérét. - néztem Izi hasa felé.- És David is védeni fogja a nővérét. egy nagy boldog család. kár hogy nekem ez nem adatott meg. de néha azt érzem hogy ide tartozom én is, Rose-al együtt. - mosolyogtam meghatottan, és bólintottam a szavaira. - remélem Damon gyorsan kapcsol majd hogy kihozza, és ne hagyjon minket kíváncsian.
Isobel Flemming
- Igen, örül, szerintem főleg annak, hogy újabb kisfiú van a családban - kuncogtam, még mindig Adam-et ölelgetve, aki lelkesen nyúlkált egyik kezével a hajamba, a másikkal meg Nath felé. Nekem pedig aprón peregtek az örömkönnyek az arcomon.
- Amikor Damon kijön és szól, vagy mikor kihozza a kicsit, attól függ - feleltem, még mindig fülelve. Elvileg ha Elenát és a kicsit is rendbeteszik, akkor utána megnézhetnénk őket.
Nathan Elward
Adam is reagált a hangokra, és mosolyogni támadt kedvem a reakcióján. - te is örülsz igaz, hogy újabb kisbaba van a családban? - léptem oda melléjülk, és megsimogattam a kisfiú arcát. - mi mikor láthatjuk majd őket? - kérdeztem ezúttal már az anyukájától.
Isobel Flemming
- Hát igen, ebben egyetértünk - mosolyogtam bólogatva. Hiába, a férfiak ezt nem bírnák úgy mint mi.
A csend köztünk elnyúlt, ellenben odabent Elenáéknál a hangerő a tetőfokára hágott, s végül egy egészen új kis hang költözött közéjük. A kisbaba hangja!!!
- Istenem... - suttogtam elérzékenyülten, és örömömben alaposan megölelgettem Adam-et, aki visongó kis nevetéssel kondtatálta a dolgot. - Ez csodálatos!
Nathan Elward
- erre valóak a nők. - jegyeztem meg tréfálkozva. - már csak azért is, mert a férfiak - még ha nem is ismerik be - egyfolytában rinyálnának ha ilyet kellene csinálniuk. A hölgyek előtt le a kalapom. kivéve akkor ha nyúzzák a kedves urukat. - vigyorogtam de ekkor izgatott csend telepedett le.. pár pillanatig csupán mert mintha éreztük volna hogy felhangzik hamarosan az a BIZONYOS sírás. és kalimpálni kezdett a szívem.
vigyorogva ültem vissza a székre, magam elé meredve. - nagymama lettél ismét. - mondtam neki de valószínűleg tudta ő is ezt. hallotta.
Isobel Flemming
- Értem... csak mert egyszer én is így jártam, elfelejtettem hogy egyáltalán valaha ismertem Rickket. Akkor egy igézés sikerült félre, amit egy vámpír hajtott végre rajtam. De Rick kitartó munkája visszahozta az emlékeimet - mondtam még, de aztán én is fülelni kezdtem, s az ajtón túlról tisztán áthallatszódott Elena hangja, és Damon bíztatása is.
- Igen, hát... a szülés remek alkalom rá hogy kieresszük a hangunkat - bólogattam helyeslőn. Belegondolva én milyen zajos is voltam legutóbb. És valószínű a mostaninál sem leszek csendesebb... - Igen, jól haladnak. Ha van egy kis szerencsénk, hamarosan kibújik a kicsi - mosolyogtam, s percről percre izgatottabbnak éreztem magamat.
Adam is érezte az izgatott hangulatomat, mert kíváncsian csacsogott. A hasamban pedig szintén nagy volt a mocorgás.
Kezdőlap
