-Hát nem lenne kellemes az már biztos.. -vigyorogtam mint akinek az élete függ tőle. Amikor felajánlotta, hogy itt maradhatok éjszakára legszívesebben rögtön ellenkezni kezdtem volna, mivel a világért sem akarnám zavarni, de most nem lenne túl szerencsés ilyen állapotban elindulni a vakvilágba.
-Hát.. köszönöm. -mosolyodtam el hálálkodóan. Szinte le sem tudtam venni a szemem róla... Mi van velem? A következő pillanatban viszont olyan hülyeséget csináltam amit nagyon nem kellett volna, megcsókoltam.
Szinte azonnal el is váltam ajkaitól, hülyén éreztem magam emiatt és nem is tudom, hogy miért tettem.
-Ne haragudj! Sajnálom! -ráztam meg a fejemet. Nem szoktam ilyet csinálni, valószínűleg ez is az alkohol miatt van.

- Azt egyikőnk sem akarja. - Csóváltam meg én is komolyan a fejem, de amikor elnevette magát én is így tettem. Ez van, világéletemben hatott rám a körülöttem lévők hangulata. Pár másodpercig csak figyeltem Galen arcát, miközben oldalra fordultam és a kezemmel megtámasztottam a fejemet. Néhányszor pislogtam, aztán nagy nehezen felfogtam a szavait, úgyhogy meg kellett próbálnom összeszednem a gondolataimat, hogy válaszolni tudjak rájuk.
- Ha gondolod itt maradhatsz éjszakára. - Csúszott ki a számon. - Van egy vendégszobám. A szívemre venném, ha valami történne veled.

Eléggé hülyén éreztem magamat. Körülbelül mint akin átment egy kamion, vagy valami nagyobb.. Most egy jó darabig nem fogok inni az is biztos.
-Ebben igazad van. Valószínűleg az első fának nekimennék. -nevettem fel- De nem akarlak zavarni.. Valahogy csak eljutok egy hotelig. -mondtam kissé komolyabbra váltva a szót, de másodpercekkel később akarva akaratlanul is elnevettem magamat a semmin.

- Ez igaz. - Bólogattam véresen komolyan a kijelentésére, mintha valami istentelen nagy igazságot tártunk volna fel az előbb. Igazából arról volt szó, hogy egy épkézláb ötlet vagy egyáltalán mondat sem jutott eszembe, mintha kiszipolyozták volna az agyamat és helyére vizet fecskendeztek volna. Na ez az oka annak, hogy nem iszok. Most mégsem bántam.
- Én csak annyit tudok, hogy így nem vezethetsz. - Jelentettem ki vigyorogva.

Pár percig csak bámultam magam elé. Kellett egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataimat, már amennyi mostanra ép maradt.
-Az alkohol körülbelül olyan lehet mint az emlékezetkiesés. Azt se tudod mit csinálsz, de az rohadt jó. -bámultam továbbra is magam elé, de már egy széles vigyorral az arcomon.
-Igazából nekem mindegy..Azt sem tudom, hogy mit csináltam két perce, szóval holnap reggelre szerintem semmire sem fogunk emlékezni. Úgyhogy határ a csillagos ég. -tártam szét a karjaimat a plafonra bámulva, mintha csak ott lenne az "ég"..
-Mellesleg jól kifogyasztottuk az üveget. -terelődött aztán a tekintetem a rendesen megfogyatkozott üvegekre.

- Tökéletes. - Lehunytam a szemeimet, hogy egy kis erőt gyűjtsek, de mivel nem sokra mentem vele, ezért inkább ki is nyitottam őket. Másodpercekig csak a plafont bámultam, de utána oldalra fordítottam a fejem, akkorra pedig már Galen is hátradőlt a kanapén, ezen pedig elmosolyodtam. - Ha iszok, akkor folyton mosolygok...nem tudom miért... - Magyaráztam az előbbi szavaimhoz híven egy mosollyal az ajkaimon. - És most mit csináljunk? Eléggé kiütöttük magunkat... - Állapítottam meg a nyilvánvalót. Professzornak kellene mennem, ilyen tényfeltárásokra csakis ők képesek.

Hát, igen a magánéletemen már csiszolni se lehetne olyan szar, és ez még gyenge kifejezés rá, de kitudja mi lesz azután, hogy Silas meghal.. Lehet, hogy minden egyszerűbb lesz.
-Kiegyezhetünk. -bólintottam kissé bizonytalanul, majd inkább le is raktam a poharamat az asztalra. Valószínűleg ha többet ittam volna már a földön hevernék mint egy láncalkoholista.
-Rég nem éreztem már magamat ilyen jól. -dőltem hátra én is a kanapén, majd Cassidy tekintetét kezdtem el fürkészni. Bár azt hiszem tükröződhetett a szemeimből, hogy eléggé megártott az alkohol, de attól függetlenül rendben vagyok, legalábbis foglyuk rá..

Jól sejtettem, hogy a magánéletes résszel erre is utalt. Na igen, ahogy elmesélte tényleg semmi ideje nem lehet, hiszen alig csinál valami mást, csak vámpírokra vadászik. Nem mintha én különb lennék... de azért én néha lelépek valamerre a barátaimmal vagy beszélgetek a családommal, hogy elszabaduljak a vámpírok gondolatától is. Hálát adok, hogy általában sikerül.
- Ugye... - Még gyorsan lehúztam a poharam tartalmát, aztán egy másodperccel később hátrahajtottam a fejemet a kanapén és elvigyorodtam, miközben Galen-re néztem. - Kiegyezhetünk egy döntetlenben? - Kuncogtam és a hajamba túrtam.

Ismét lehúztam a poharam tartalmát, bár ezt már eléggé nyögvenyelősen..Nem tudom, hogy már mióta nem ittam ennyit, bár most a kedvem is jobb mint általában.
-Ezen csodálkozom.. -jegyeztem meg egy kissé meglepődött arckifejezést vágva- Hogy velem? -vigyorodtam el, majd egy halkabb nevetés is kibukott belőlem- Nem nagyon jut időm az ilyesmire. Meg még nem is találkoztam olyannal aki elfogadta volna azt amivel az időm nagy részét töltöm. -dörzsöltem meg a tarkómat kínomban.
-De nem is lényeges, már megszoktam. -vontam meg a vállamat és töltöttem magamnak még egy pohárral, mondjuk valószínűleg ez volt az utolsó is egyben, mert már kezdem úgy érezni magamat, hogy lefordulok a kanapéról.

Pislognom kellett párat, de ahhoz képest még mindig jól bírtam. Ugyan már kezdtem szédelegni, de amíg a szoba nem forog velem, addig jó vagyok.
Ismét töltöttem magamnak egy pohár italt, de éreztem, hogy kell egy kis idő ahhoz, hogy ezt is le tudjam húzni. Legalábbis ha nem akarom azonnali hatállyal kiütni magam. - Mint látható, nem nagyon tolonganak az ajtóm előtt. - Intettem az említett irányba kuncogva. Na igen, a pasizásra sem jutott sok időm, mivel akik fel akartak szedni azokat általában megöltem a vámpír mivoltuk miatt. Azért néha ezt sajnáltam, de nem annyira, hogy ne mélyesszek karót a szívükbe. - És veled mi van ilyen téren? - Kérdeztem hátradőlve a kanapén, de a poharamat még mindig a kezemben szorongattam. Emlékeztem rá, hogy azt mondta, hogy a magánélete eléggé elhanyagolható, de ki tudja...

Amikor meglökte a vállamat magam is felnevettem, miközben már töltöttem is magamnak az újabb kört. Ha most nem kapok alkoholmérgezést akkor soha. -Bocs, igazad van. Kár lenne ha megfulladnál. -vigyorodtam el, majd már szinte reflexből döntöttem le a poharam tartalmát. Oké, azt el kell ismerni, hogy már eléggé hullámzott előttem a fal, de egyenlőre még egyben vagyok.
Elismerő vigyorral néztem ahogy másodpercek alatt lehúzza a pohár tartalmát. Nem semmi ez a nő, az már biztos.
-Elképesztő vagy. Gondolom le sem tudod magadról vakarni a hódolóidat. -állapítottam meg a látottak alapján. Alighogy végeztem az előző pohárral, már töltöttem is a következőt, de mielőtt nekikezdtem volna egy ideig csak bámultam a benne lévő löttyöt.

Már éppen nyúltam volna az üvegért, hogy egy újabb kört töltsek magamnak, amikor meghallottam a szavait és ezért viccelődve meglöktem a vállát. - Szükségem van pár másodpercre, hogy levegőt vegyek. - Nevettem fel és nem spóroltam az itallal, csordultig töltöttem a poharamat és sokkalta gyorsabban húztam le, mint az előbb. Na, kezdek belejönni, ez jó jel. Asszem. - Látod? Nem vagyok én olyan amatőr, mint amilyennek gondoltam magam. - Lazán megvontam a vállamat. Ma este tényleg lazítani akartam, idejét sem tudtam már, hogy mikor engedtem el magam teljesen utoljára. Régen volt már az, még azelőtt, mielőtt Mystic Fallsba költöztem. Igen, biztosan akkor.
Nem cicóztam, ismét töltöttem magamnak az alkoholból és újra lehúztam az italt. A tokomat kissé égette a szesz, de ezzel egyáltalán nem foglalkoztam. Azon csodálkoztam, hogy a gyomrom képes volt bevenni a tequilát.

Szemmel követtem ahogy előkap két üveget a szekrényből. A vigyort szinte nem lehetett levakarni az arcomról. Jókedvem volt, és valljuk be, hogy ez nálam ritkaságszámba megy.
-Nem vonlak kétségbe, de velem szemben akkor sem fogsz nyerni. -kacsintottam rá, majd amint kitöltötte az én poharamba is az italt, egy könnyed mozdulattal le is gördítettem a torkomon. Nem tudom, hogy így az este folyamán mennyi pohárral ittam már, de ahhoz képest még egész jól bírtam.
-Rendben. -biccentettem egyet, majd már töltöttem is magamnak a következő pohárral és azt is olyan gyorsan eltüntettem mint a másikat.
-Na hol marad a versenyszellem? -kérdeztem eléggé cinikusan persze azért nem komolyan gondolva, majd az üres poharára pillantottam.

Bár nem nagyon voltam az alkohol híve, ennek ellenére mégis tetszett a saját ötletem. Legfeljebb úgy kiütöm magam, hogy kiesnek majd pillanatok, de ettől nem nagyon kellett félnem, hiszen ha nagy ritkán ittam, akkor is mindig emlékeztem arra, hogy mi történt velem. Így egy hatalmas vigyorral egyetemben felpattantam a kanapéról, kivettem a szekrényből két alkohollal töltött üveget, aztán visszasétáltam, hogy az egyiket letegyem és ahelyett a poharamat vegyem fel az asztalról.
- Figyelmeztetlek, hogy akármennyire nem ez fog látszani az arcomon, de egész jól bírom a piát. - Néztem rá viccelődve, aztán a kezemben tartott üvegből töltöttem a poharába, majd az enyémbe is. - Nyugodtan szolgáld majd ki magad. - Tettem még hozzá és egy mosoly kíséretében egyszerre hajtottam le a poharam tartalmát. A szemöldökömet összeráncoltam és fura volt így hirtelenjében lehúzni az egészet, de egyszer mindent ki kell próbálni.

Ötletére egy széles mosoly kúszott a számra. Egyáltalán nem volt ellenemre a dolog, lehet, hogy máskor nem mennék bele, hogy a sárga földig igyam magamat, vagy valami, de most úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Egyszer élünk..
-Nincs kifogásom ellene. -mondtam továbbra is vigyorral az arcomon, majd a kezembe vettem az üres poharamat és forgatni kezdtem.
-Valószínűleg ha elmennénk akkor valaki úgyis elrontaná az esténket. Szóval szerintem maradjunk a B. tervnél. -néztem Cassidy szemeibe eléggé lelkesen, ha ez a legjobb kifejezés rá.
-Ki tud többet meginni? -emeltem fel a poharamat.

- Akkor mire vársz? Vagyis várunk? - Helyesbítettem már én magam is szélesebb mosollyal. - Egy ideje nekem sem volt alkalmam kikapcsolódni, szóval mit szólnál, ha most megtennénk? - Kacsintottam rá jókedvűen és teljes testtel felé fordultam. - Elmehetnénk valahová vagy... - Gondolkoztam el egy pillanatra. - Itt is maradhatnánk és vedelhetnénk, ha gondolod. - Dobtam fel ezt a lehetőséget is.

-Az biztos. -helyeseltem vigyorogva és kiittam a poharam maradék tartalmát. A női vadászok körülbelül olyan ritkák lehetnek mint a vegetáriánus vámpírok..
-De...Néha egy kicsit hiányzik. Szóval kedvem lenne hozzá csak időm nincs. Bár most speciel szabad vagyok amint látod. -vontam meg a vállamat. Nem is tudom, hogy már milyen régóta nem szórakoztam normálisan.. Az életem mindig is a vámpírok levadászása körül forgott és nem is tudnám elképzelni, hogy mást csinálok. Igazából minden jó kimaradt az életemből, se gyerekkor, se felnőttkor, de így utólag nem bánom, ennek így kellett lennie.

Elhúztam a számat. Az apja szadista volt? Ahogy mesélt arról, hogy már gyermekkorától a vámpírvadászatra nevelték, nem is csodálkozom, hogy ezt gondolta. Egy gyereknek nem az a dolga, hogy ilyenekkel foglalkozzon. Nem... ha valaki ezzel akar foglalkozni, akkor majd ő eldönti.
- Ez az én különleges bájom. - Vigyorodtam el. Én sem nagyon találkoztam még női vadásszal. Mindössze egy-kettővel, velük pedig eléggé jó kapcsolatot is ápoltam azon az alapon, hogy mi nők, tartsunk össze. És az, hogy nő vagyok előnyömre is válik a vadászatok során, elvégre a vámpírok nem számítanak arra, hogy éppen egy törékeny lány fog rájuk támadni. - És tényleg nincs kedved egy kicsit lazítani? Mindenféle gond nélkül, miközben kizárod az agyadból a vámpírokat? - Nem nagyon hittem el, hogy nem hiányzott neki a szórakozás, elvégre az tökéletes kikapcsolódás. Az öldöklés mellett meg pláne.

-Igen, ő is. Ritka egy szadista állat volt. -forgattam meg a szemeimet- Nem nagyon találkoztam még vámpírvadász nővel.. Szóval ritkaságszámba mész. -mosolyodtam el elismerően. A mai nők inkább a plázában töltik a mindennapjaikat és nem vállalkoznának ilyenekre, szóval le a kalappal Cassidy előtt.
-Ennyi idő alatt már hozzálehet szokni ahhoz, hogy ezzel telik be a naptáram. Azt hiszem már nem is tudom, hogy milyen egy igazán jót szórakozni, mert nekem az a szórakozás, hogy vámpírokat ölhetek. - Azt meg kell hagyni, hogy már egy jó ideje nem szórakoztam jól, de nem is nagyon hiányzik. Talán tönkreteszi az életemet, hogy minden időmet ebbe ölöm bele, de számomra ez az elhivatottság.

Én is a saját poharam után nyúltam és bár néhány percig csak szorongattam a kristályt a kezeim között, később mégis belekortyoltam, aztán az egészet lehúztam. Nem volt szükségem az alkoholra, most mégis olyan érzésem volt, hogy jól fog esni ez a pohár ital. És igazam is lett.
- Szóval az apád is vadász volt? Csak úgy, mint az enyém. - Mosolyodtam el halványan. - De nehogy azt hidd, hogy az én magánéletem fényévekkel jobb. Miután az apám meghalt eléggé zárkózott lettem, viszont azóta feloldódtam. Rám is igaz, hogy van, amikor egyszerűen csak sétálni szeretnék és egy vámpír sétál velem szembe, de ez eddig szerencsére eléggé ritka volt. Mióta a városban élek gyakoribb, de leginkább én üldözöm a kis drágákat. - Megvontam a vállamat. - Talán ez a vadászok rossz szerencséje... vagy karmája. Ha már ezt csináljuk, akkor ne legyen szabadidőnk. - Nevettem fel halkan és egy kissé keserűen.

Ahogy a kezembe nyomta a poharat szinte egyből kortyolgatni kezdtem a tartalmát. Nem tudom miért, de most jobban csúszott mint máskor. Lehet a mai napi "kudarcom" miatt.
Amikor rákérdezett a magánéletemre akarva akaratlanul is felnevettem kínomban. Én meg a magánélet...
-A magánéletem teljesen tönkrement.. Hosszú idő után te vagy az első akivel ennyire jól eltudtam beszélgetni. Plusz még ha próbálkoznék is kikapcsolódni vagy valami, mindig szembejön egy vérszívó.. -húztam félre a számat. Néha azért bánom, hogy nem jut időm saját magamra, és a kapcsolataim normális kiépítésére, de most ez legyen a legkevesebb problémám.
-Apám is benne volt ebben a szakmában és erre tanított gyerekkoromtól kezdve, és akkor tudtam meg, hogy tagja vagyok az Ötöknek amikor először öltem vámpírt. -révedtem vissza egy pillanatra a múltba.. Emlékszem mekkora megtiszteltetésnek fogtam fel ezt az egészet, de ez azóta sem változott.
-Gondolom neked ennél ezerszer jobb a magánéleted. -találtam vissza az ő tekintetéhez.

Jó volt látni, hogy elvigyorodott. Szerettem, ha mosolyogtak körülöttem az emberek. A vámpírfaj egy másik történet, náluk azt szerettem, ha sikítoznak és ordítanak, de egyébként kedves lány voltam én, aki a magánéletében a nyugalmat szereti és azt, ha minden normálisan alakul.
Bólintottam és a szekrényhez sétáltam, hogy ismét elővegyem azt az üveget, amelyből magamnak töltöttem italt. Kézbe fogtam az egy poharat, kitöltöttem az aranysárgán csillogó folyadékot, aztán Galen kezébe nyomtam és visszaültem a kanapéra.
- És mi van a magánéleteddel? - Kérdeztem. - Nem hiszem, hogy minden egyes perced abból áll ki, hogy vámpírokat hajkurászol. - Valószínűleg neki is szüksége volt szabadidőre, hiszen valljuk be, előbb-utóbb a vérszívók öldöklésébe is bele lehet őrülni. - Egyáltalán honnan tudtad meg, hogy vadásznak születtél? Mert... én választottam magamnak, de te...

Egy halványabb mosolyra húzódhatott a szám, amikor felpattant és kijelentette, hogy ne menjek. -Nos, én meg azért örülök, hogy találkoztunk mert mostanában nem volt alkalmam vámpírokon kívül mással beszélgetni. Szóval ha van még kérdésed akkor ezer örömmel válaszolok rá. -tártam szét a karjaimat vigyorogva, majd visszasétáltam a kanapéhoz, hogy ismét helyet foglalhassak, persze csak Cassidy után, elvégre ez nem az én házam, és ugyebár nem akarom ennél nagyobb bunkónak beállítani magamat. Mert azt hiszem, hogy azzal már részben sikerült elkönyveltetnem magamat amit tettem, na de mindegy. Ilyen vagyok, ez van, megváltozni nem fogok, nem tudok, és nem is akarok, erre születtem, nem is tudnám magamat másban elképzelni.
-Talán mégis jólesne egy ital. -gondoltam meg magamat hirtelen- Egyszer rám is, rám fér.

Az időt bizony hogy nem lehet visszatekerni és nem is az én feladatom volt, hogy feldolgozzam azt, amit Galen tett, hiszen nem én csináltam. Tudom, hogy mit csináltam volna a helyében, de ez egyáltalán nem számít. Ő nem mutatott megbánást, tehát tényleg nagyon eltökélt vadász. Én is az voltam, csak ha úgy adódott volna, akkor figyelembe vettem volna a vámpírléten kívüli egyéb tényezőket is. Szerencsére ilyen helyzetbe még nem kerültem.
- Ne menj. - Álltam fel én is a kanapéról, hogy ismét egy szintbe kerüljek vele, bár azért pár centivel még így is alacsonyabb voltam. - Tudod... még nem igazán beszélgettem így olyannal, aki szintén vadász. Bár a városban él a nagybátyám, aki ugyanezt a hobbit űzi, de ő egy eléggé nagy seggfej, szóval... nem nagyon keresem a társaságát. - Megvontam a vállamat és nagyon halványan elmosolyodtam. - Ezért is örülök, hogy találkoztunk.

Egy ideig meg sem szólaltam, még csak nem is reagáltam a mondatára..Most a fejemben össze kellett raknom egy-két dolgot. Talán ha normális ember lennék én is elítélném az ilyet, de nem vagyok az tehát nekem ez normális..
-Mindegy.. Hanyagoljuk ezt a témát. Elvégre az időt nem lehet visszatekerni. Megtörtént, ez van.. -köszörültem meg a torkomat, majd mintha mi sem történt volna visszafordultam Cassidy felé.
-De ha ezek után nem igényled a társaságomat akkor akár el is zavarhatsz.. Teljesen megérteném. -álltam fel a kanapéról és megálltam vele szemben várva a reakcióját. Őszintén szólva kissé csalódott lettem volna ha tényleg elküld hiszen hosszú idő után ő az első akivel úgymond közös nevezőre jutottam akár egyetlen témában is, hisz az utóbbiban nem értettünk teljesen egyet..