Csak bólogattam. Silas tudja mit csinál én pedig hallgatok rá. Meg akarok szabadulni ettől az átoktól és ő tudja hogyan lehetséges ez. A törölközőt a nyakamhoz nyomtam amíg be nem gyógyult a seb magától. Most jobban éreztem magamat. Összekaptam a dolgaimat és már ott sem voltunk a házban.

Felhömmgtem és megpusziltam pici puha arcocskáját. Elmosolyodtam és rá néztem abba a két gyönyörű barna szemébe.
- Hosszú lenne és még én sem ismertem ki alig vagyok itt ezen a földön én is. - mondtam, majd hirtelen ordibálni kezdett és egyik pillanatról a másikra már a szilánk a nyakán volt. Tudtam, ha megöli magát akkor a túlvilág kiszabadul. Nem engedhettem, sem azt, hogy elveszítsem őt. Oda siettem és kivettem a kezéből a szilinkát és magamhoz húztam. Sírni kezdett én meg tudtam mi a dolgom. El kell vinnem Qetsiyah-hoz. Telefonomért nyúltam és addig amarát le tettem az ágyra egy töröközőt szorítva a nyakához.
- shh...sh... Most azonnal végez el nekem egy hely meghatározó bűbájt... - Kiáltottam a boszorkány ismerősömre a mobilomba. A férfi nem tétováott már végezte is, hallottam ahogyan mormolja a szöveget. Azt mondta a Whitmore házban van ott keressem.
- Szerelmem jól vagy? Tudom mit teszünk, el megyünk Qetsiyahhoz azonnal... - suttogtam és már öltöztem is és Amarára néztem, hogy ő is így tegyen.
- Szerelmem el kell mondjak valamit... nem lesz egyszerű, de értsd meg... Annyira erős volt a szerelmünk, hogy mikor halhatatlanná váltunk elindítottunk egy láncot amitől újabb és újabb hasonmásokat teremtett az univerzum akik egymásra találnak. Szóval kérlek  ne sikítsd majd megszokod, de nem hagylak ebben az állapotban... Velem jössz. - Vettem máris a kabátomat fel.
[/b]

Annyira boldognak éreztem magamat mellette. És a szavai. Még jobban felmert a szívem, ha meghallottam őket. A hátamat simogatta, én pedig cserébe a mellkasát. - Mit fogunk csinálni ma? -kérdeztem pajkosan. Most hogy örökké élhetünk és nincs semmi dolgunk... - Mesélj nekem a világról. Úgy látom sokat változott. -jegyeztem meg közömbösen és némi áhítattal. Pár pillanatig a szemben lévő falat bámultam és kényelmesen feküdtem szerelmem mellkasán, aztán hirtelen megpillantottam valaki Silas oldalánál az ágy előtt. Ott állt piszkos ruhában, megtépett hajjal és egyenesen engem bámult. A szemeim elkerekedtek és a testem ösztönösen összerándult.- Mit akarsz??? Menj innen! -üvöltöttem rá, miközben felültem az ágyon. A kislány megkerülte azt és felém emelte a kezét. Sírva fakadtam és könnyek közt kérleltem, hogy ne tegye. - Ne érj hozzám, kérlek... -mondtam könyörögve, de nem hallgatott rám. Hozzám ért és az érintése nyomán mintha villám csapott volna belém. - Nem megy... nem bírom tovább... -sikoltottam fel és megint a hajamat kezdtem tépni. - Nem- bírom- tovább... -mondtam könnyekkel áztatott arccal és az ággyal szemközti tükörhöz vettem az irányt. Belevertem és az egyik széttört darab után kapva a nyakamhoz emeltem. Megakarok halni. Most. Belevágtam a tükördarabkát a nyakamba és húzni kezdtem. Vér csordult fel belőle. Sikoltok a fájdalomtól, de még mindig jobb, mint amit az előbb éreztem. Elnyomja a másikat. Az érzelmi fájdalom ezerszer kegyetlenebb, mint a fizikai. Így eltudom felejteni egy kis ideig a másikat. Felsikoltok mikor túl mélyre megy a szilánk. - Segíts! -mondtam remegő hangon.

Amara & Silas

***