Tudtam, hogy a két téma egymáshoz képest nézve is ég és föld. Egy barátom a börtönben sínylődik, a felesége pedig ki van téve annak, hogy elkapják őt is. Maggie szintén ki van ennek a veszélynek téve, most mégis a lakásunk és a jövőnk tervezgetjük, mintha mi se történt volna. És nem történhetne a jövőben sem semmi. A dolog bonyolult, ahogy előbbre haladunk egyre komplikáltabb lesz, de még a kezünk között tartjuk, addig nincs probléma. Elmosolyodva bólintottam, s az ágyon fekve figyeltem, hogy még mit tesz, míg én gondolataimba merülhettem pár percre. Most ha már ilyenekről beszélünk, gondoltam felhozom a témát, és bár a család téma nálunk nem volt a mindennapi rendszeres téma, nem árt, ha tudja, hogy több családtagban merül ki nálam ez a fogalom. Többen, mint eddig hittem. Meglepetésként érte őt is a téma, hisz nem tudott a múltamról sok mindent, és őszintén reméltem nem is akarja azt megismerni, mert nagyobbat csalódna bennem, mint hinné. És nem akarom, hogy ez újra megtörténjen. Szegény így is több viszontagságnak volt kitéve, mint amennyit megérdemelt volna életében, mint emberként, mint vámpírként. -Igen, hidd el több mint száz év után nekem is meglepetés volt ez a tény. Bár tudtam, hogy apám, hát hogy is mondjam, szerette a nőket. Így születhetett egy féltestvérem.-bámulom tovább a falat, majd összevonom a szemöldököm.-Igazából kinézetre le sem tagadhatnánk ezt a rokonságot. Nem sokkal fiatalabb nálam, de így vagy úgy, ő is vámpír lett. És így vagy úgy, de a keresésem közben olyan dolgokba ártotta bele magát, amik nem jelenthetnek túl nagy előnyt. Szinte mindent tud rólam...és ismeri az Augustine doktorok titkát is.-sóhajtok az utolsó pár szó előtt egy nagyot, majd oldalra fordítom fejem, hogy láthassam csodálkozó arcát. -A múltam egy olyan dolog, amit nyilvánvaló meg akarsz ismerni, de félek vannak olyan részek, amik még előttem is homályba vésznek. A másik része pedig aligha lenne ínyedre.-nézek mélyen szemébe, és a komódomon lévő vér szaga egyre jobban eléri, hogy gyomrom felforduljon, holott általában éhségre ad okot ennyi bezárt év után.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Még valami, amiben egyetértünk. Mindkettőnk szíve a város széle felé húz. Jó. Úgy érzem, teljes az összhang, ez megnyugtató. A negyvenes években nem volt alkalmunk semmi ilyenre, együtt élni, együtt döntéseket hozni, közös terveket kovácsolni, és nem tapasztalhattuk meg, mennyire hasonló vagy ellentétes a véleményünk, az ízlésünk vagy a gondolkodásunk. Akkor csak a ma volt, a pillanat, és bármilyen nehéz is volt neki a rácsok mögött tengetni a napjait, vagy nekem látni őt odabenn, azoknak a pillanatoknak kellett élnünk, mely öröm volt az ürömben. De most itt a lehetőség fejleszteni a kapcsolatunkat valami humánusabbra, hétköznapibbra, és megnyugtató, hogy ilyen jól megy ez nekünk. - Akkor ezt meg is beszéltük - szólalok meg végül, már-már gyermeki lelkesedéssel. Talán nevetséges vagyok ezzel, de nem tehetek róla. Egyszerűen csak örülök, hogy vele lehetek, és hogy építhetjük a közös jövőnket, hogy csinálhatunk ilyen normális dolgokat, amilyeneket az átlagos párok szoktak. Közben előveszem a mobilomat is, mert lehet, hogy Enzot most kevésbé érdekli a téma, de tudom, hogy valahol ő is aggódik a bebörtönzött barátjáért, és engem is érdekel, hogy mi történt eddig velük. Egy rövid üzenetben érdeklődök efelől Elenánál.
Szia! Halad minden a terv szerint? Jól vagytok?
Pár másodpercig csak a pötyögésre összpontosítok, de aztán hamar elteszem a készüléket, és újra kézbe veszem a poharamat. Épp kortyolnék a vérből, de csak egy enyhe prüszkölés lesz belőle, és majdnem félrenyelek, amikor meghallom Enzo híreit. - Hogy mi? - törölgetem meg a számat, és inkább lerakom a vacsorámat az éjjeli szekrényre. - Én... nem is tudtam, hogy van egy öcséd... - pislogok rá nagy szemekkel. Most tudatosul bennem, hogy milyen keveset tudok Enzo múltjáról. Nem mintha ez befolyásolhatná az érzéseimet. És sosem erőltetném, hogy meséljen magáról, hisz megértem, ha mindazok után, amit eddigi életében átélt, lennének olyan dolgok, amiket inkább elfelejtene. Azt hiszem, ezért is ért meglepetésként ez a hirtelen, őszinte vallomás.
Egyeseknek gyorsnak tűnhetett ez a tempó, számomra egész normálisnak, és a közös nézőpont csak még jobban meggyőzött erről. Ami meglepett, hogy épp ő az, aki mielőbbi lépéseket tenne ez ügyben, de nem esett nehezemre féloldalas mosolyt húzva arcomra nyugtázni, hogy hirtelen természete megmaradt és nem fault az évek során. -Különösebb dolgom nincs, ebből következően tökéletesen megfelel a holnap.-nyugtázom hangosan is, majd vállat vonva folytatom.-A város széle nekem is jobban tetszik, ez az épületrengeteg olyan, mintha bezártak volna újra. És ki tudja, mikor jön még jól az a kertes ház.-kacsintok mosolyogva, s nézem ahogy felállva másik témát ragad meg, ahogy én is tettem. -Csak nyugodtan.-dőlök hátra, s mikor felém nyújtja a poharat a komódra teszem, mert éhségem minden téren csillapodni látszott. -Viszont lenne itt még valami.-kezdek neki kezeim fejem alá fűzve a plafont bámulva. -Amíg te nem voltál itt körbenéztem egy kicsit a városban. Eleinte magam sem hittem, hogy ez egy jó ötlet, és nem is volt az, de ez a része lényegtelen. Az sokkal fontosabb, hogy találkoztam az öcsémmel.-pillantok rá, hisz ez a téma nem fordult elő sokszor. Az ő családjáról több dolgot tudtam, mint ő az enyémről, de soha, még most sem éreztem szükségét elmondani mi történt vagy mi van a családommal. De ha Dex-et be akarom avatni egy-két dologba, óhatatlan, hogy Maggie is megtudja egyáltalán létezik és ne csak fordítva legyen ez igaz. A családomról amúgy sem szerettem sokat beszélni, mert soha nem volt igazán a családom. Apám után pedig ki tudja hány kölyök maradt árván az utca kövén hasalva némi ételért, mikor én is csak annak köszönhetem az életem, hogy tettem, amit tennem kellett. De ezt a családom, amit most magamnak tudhatok, nem veszítettem volna el, semmi pénzért, s bár Dex nyakán sem terveztem lógni, távolról örültem neki, hogy létezik, és nem kell mellé bébicsősz.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Halvány mosoly rajzolódik az arcomra Enzo szavait hallva. Úgy tűnik, hasonlóan gondolkodunk, kettőnkről legalábbis. Túl sokat vártunk arra, hogy elkezdhessük a közös életünket, az érzéseink már kiállták a próbát, az idő próbáját és az egyéb megpróbáltatásokét, miért haboznánk hát tovább? Én máris izgatott vagyok az ötlettől, hogy keressünk magunknak közös otthont. - Mit szólnál, ha holnap délelőtt már neki is fognánk a válogatásnak? Hmm... nem tudom, te hogy vagy vele, de én inkább a város szélén kezdeném a keresgélést, elvileg ott vannak nagyobb kertes házak... - vetem fel a dolgot félig tűnődve. Remélem, ő is szeretne kertet, és egy kis szabad életteret, erre pedig csak ott van lehetőségünk. A városközpontban levő lakásokhoz ilyesmi nem jár, és nekem, vámpírként, vonzóbb az előző verzió. - Közben az jutott eszembe, hogy írnék egy rövid üzenetet Elenának, csak hogy megérdeklődjem, hogy minden rendben van-e velük, minden a terv szerint halad-e... - folytatom a hangos morfondírozást kicsit más témával, ha már Enzo megemlítette a párost. Aztán felkelek az ágyról, kerítek a bár mellől két poharat, és úgy döntök, elosztom a megmaradt vértasak tartalmát. Nekem elég lesz most csak a fele is. A két pohárral végül visszatérek az ágyhoz, az egyiket Enzonak nyújtom, a másikkal a kezemben pedig bebújok a takaró alá.
Még ha hirtelen jövő is volt a kérdés, egyszer ezt is meg kellett vitatnunk. Előbb vagy utóbb felvetődött volna, s most épp alkalmasnak találtam az időt ennek a témának a kivesézésére. Örültem, hogy erről hasonlóan vélekedik, így miután én is követtem példáját és felöltöztem a törölközőt a fotelre tettem kiterítve, majd közelebb léptem hozzá, s két oldalán megtámasztva magam az ágyon, közelebb hajoltam hozzá. -Igazad lehet.-csókolom meg, mögé lépek és végignyúlok az ágyon. Végül is, ha azt nézzük, több évtized eltelt már, arról nem is beszélve, hogy arról sem tudhattunk semmit, hogy mit hoz a jövő, mely vészjóslóan közeledik felénk, száguld akár egy féktelen autó. És fogalmunk sem lehet róla, hogy mennyire lesz szörnyű az, amit át kell majd vészelnünk. Tudtam, ő mire képes értem, itt volt az ideje, hogy most én is megmutassam ugyan ezt. Hogy én mire vagyok képes érte. -Fogalmad sincs róla, hogy mennyire megváltoztatsz, ha itt vagy velem.-simítok végig hátán, majd felülve apró csókokat lehelek nyakára, újra és újra belélegezve bőre finom illatát. -Tudod, mikor Damon-t megismertem, teljesen más ember volt. De ahogy láttam őt, meg Elenát, valahogy rádöbbentett, hogy nekünk még annyi időnk sincs hezitálni, mint nekik. Évtizedeket hagytunk értelmetlenül elvészni és nem tudhatjuk még mennyi időnk van. De ezt az időt nem akarom elfecsérelni holmi Hotelekben meghunyászkodva a világ előtt.-ujjaim álla alá siklanak, hogy így magam felé fordíthassam arcát, és csillogó szemeibe nézhessek.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Enzo már-már olyan gondoskodó velem, akár egy gyerekkel, megtörölget, majd körém csavarja a törölközőt, és a karjaiban visz ki a fürdőből. Igazából nagyon élvezem ezt, hogy ilyen figyelmes, csak velem foglalkozik, és a mosoly az arcomon szinte már letörölhetetlenné válik. Egy pillanatig még elnézem, ahogy száraz ruhákat keres magának, aztán én is ugyanazt teszem. Alsónemű és egy kényelmes póló, éjszakára éppen megfelel. Belebújok, nem tart sokáig, aztán fogom a maradék vértasakot, leülök vele az ágy szélére, felhúzom a lábaimat is, és onnan figyelem Enzo öltözködését. A szavai cseppet ugyan váratlanul érnek, de nem lepnek meg igazán, az arcomon a mosolyt pedig csak kiszélesítik. - Nem. Szerintem pedig épp most a legalkalmasabb - jelentem ki. A kimondatlan dolgok ott lebegnek még körülöttünk az levegőben. Az olyanok mint: most van rá lehetőségünk, és később talán nem lesz. Akár tetszik, akár nem, veszélyes dologba vágtunk, ami elég csúnya kimenetelű is lehet. Persze nem ez a helyes hozzáállás, és én sem így indulok neki, de a jövőt tervezgetve az ilyesmi óhatatlanul is felötlik az ember fejében, és én nem akarok várni. Vártam hetven évet. Nem akarom tovább a sorsra, a véletlenre, meg a többi hasonlóra bízni magunkat. - Bizonyos szempontból talán gyors. Más szemszögből nézve pedig már éppen itt volt az ideje. Szóval ha ezt szeretnéd, akkor én is. Veled lenni. És ezt egyértelműbbé tenni - vonom meg a vállam, majd várom, hogy mellém telepedjen, mert nekem még szándékomban áll a karjaiba furakodni.
Tudtam, hogy mit akarok, hogy nem csak ezt akarom tőle. Többet akartam ennél, többet akartam adni neki is. Nem egy hotelszobát, ahol éjszakára meghúzhatjuk magunkat, hanem egy házat valahol a város szélén. Amikor Damon-t újra láttam, már nem az a katona volt, aki egykor a cellatársam volt. Változni akartam, de nem meggyengülni, megadtam volna bármit annak a személynek, aki újra élővé tett. Elmerülve benne, újra és újra örömöt okoztam neki, mígnem háta megfeszült, torkomból pedig halk morajlással tört elő a vágyak beteljesülése által bekövetkező élvezet jele. Elengedve testét, lassan tettem le, megbizonyosodva arról, hogy meg tud állni a lábain, majd elzárva a vizet újra magamhoz húztam és csókokkal árasztottam el nyakát, majd ajkát. Elhúzódva tőle egy törölközőt vettem le a többi mellől, és lassú mozdulatokkal, még egyszer végig mérve testtét, törölgettem le róla a vízcseppeket. Magamra is egy törölközőt tekertem, s felkapva pihekönnyű testét vittem a nappaliba, hogy tiszta és kényelmes ruhát vehessen fel magára, amit bár végig akartam nézni, a mai nap után még én is kimerültnek éreztem magam. -Tudod, azon gondolkodtam, bár lehet, hogy túl gyorsnak fogod gondolni a dolgot, de jó lenne egy hotelszobánál nagyobb lakás vagy ház. Én mondjuk nem látom értelmét az időhúzásnak, bár azt is elismerem, hogy ez a költözés dolog nem épp most a legalkalmasabb.-vonok végül vállat és a száradó ruhák közül, amiket nemrég szereztem be, leveszek egy pólót és egy alsónadrágot. Kint már besötétedett rég, de most még a fáradtság ellenére is ébernek éreztem magam annyira, hogy figyeljem minden lépését. Bár a felvetett téma nem volt épp aktuális, így vagy úgy, de túl kell tárgyalni ezt is, ha egyről a kettőre akarunk lépni.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Minden alkalommal, amikor Enzo végigmér, mélyen belül bennem megremeg valami. Különös, hogy képes ilyet kiváltani pusztán egy pillantásával. Elkapja az államat, és hevesen csókol, én pedig közben már azon fáradozok, hogy én is megmossam őt. A szappan felhabzik a bőrünkön, de a folyamatosan ránk áradó víz hamar letisztítja, és csak kellemes illat marad, mely terjeng körülöttünk a levegőben. A hátam egyszer csak a mögöttem levő falnak nyomódik, ahogy felemel, és lábaimat a csípőjéhez emeli. Hamar körül és fonom, kezem erős karjaiba kapaszkodik, és egy újabb csókra hajolok hozzá, most könnyebb dolgom van, hisz szinte egy magasságba kerültünk. Ám ekkor elhangzik az az egyetlen, ártatlan szócska, és elakad a lélegzetem. Képtelen vagyok azonnal válaszolni rá, elöntenek az érzések, így inkább a vállára hajolok, és végigbecézgetem a nyakáig. Azt mondják, a szeretkezés közben elhangzott szavakat nem szabad teljesen komolyan venni, de ez nekem nem tűnt üres kijelentésnek. A szemeimbe mondta, és a tekintetében tükröződött az, amit mondott. Csókjaimmal végre elérem a fülét, oda suttogom a válaszom. - Én is szeretlek, Enzo - a végét már inkább csak sóhajtom, és a következő pillanatban elmerül bennem. Magamhoz szorítom, egyre erősebben kapaszkodom, úgy élvezem ki minden egyes mozdulatát. Egyre gyorsabb tempót diktál, és a ritmus változása a gerincemen végigcsapó hullámokban tükröződik, amíg el nem érjük beteljesedést. Akkor azonban már remegve és elgyengülve borulok rá a vállára.
A ruha mellett landolt törölközőm, lassan levett melltartója és a darabokra szakadt alsóneműje is. Testének minden apró porcikáját beszappanoztam, simítva testét, s leggyengébb pontját meg nem érintve kezdtem el kényeztetni, nyakát csókolva. Sóhajai egyre erőteljesebbek lettek, mígnem elértem a kellő hatást. Ahogy felém fordult, szemem megvillant, ahogy végigmértem formás idomokkal megáldott testét. Ahogy kiveszi kezemből a szappant, egy pillanatra még elkapom állát, hogy megcsókolhassam újra, miközben ő is megforgatta kezében a szappant és végig nem siklottak ujjai egész testemen. Egy pillanatra lehunyom szemem, hogy elfojtsam a vágyat, de nem tudok neki ellen állni, mint a vadászó oroszlán csapok le rá. Megemelem csípőjénél fogva, így tartva őt hátát a vizes falnak nyomom, de a forró víz égető érintése még így is átjárja mind a kettőnket. -Szeretlek.-nézek szemébe, kimondva azt a szót, ami még így sem tükrözi tökéletesen azt, amit igazából érzek. Egy könnyed mozdulattal lököm előre csípőm, így elmerülni benne, átadva magam mindennek, amire vágytam ebben a pillanatban, amit magamnak akartam tudni. Lassan kezdek mozogni benne, csókolva nyakát, majd áttérve ajkaira, vizes hajába túrok egyik kezemmel, míg másikkal továbbra is csípőjét támasztom. Halk morgás tör elő torkomból, ahogy egyre közelebb kerülök ahhoz a bizonyos ponthoz, s mikor már úgy érzem, hogy ő is eléri a csúcsot elengedem magam is, s végleg átadom magam minden vágyamnak.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Halkan kuncogok a visszavágására. De hát őszintén, kit érdekel most a ruha vagy a törölköző? Jobb dolgunk is akad, mint azzal foglalkozni. A fürdő lassan megtelik párával, ahogy a meleg víz folyamatosan zubog ránk, és a hangulat is egyre forróbb lesz. Nem telik bele sok időbe, és én is teljesen ruhátlan maradok, a melltartómat ügyesen lekapcsolja, az alsó résszel viszont láthatóan már nem akart bajlódni. - Egyszerűbb lenne, ha nem is hordanék ilyesmit, nem igaz? - nézek a cafatokká szaggatott rongyok után, melyek szintén a kádon kívül végzik. De a kárba ment fehérnemű sem tudja sokáig lefoglalni a figyelmemet. Hagyom, hogy Enzo irányítson, és miközben vízes hajam a hátamra tapad, kicsit hátrébb lépek, és engedelmesen körbe fordulok. Mellkasával a hátamhoz nyomódik, és pedig fejemet kicsit hátravetve pihentetem a vállán, és élvezem a forró csókjait. Szappanos keze lefelé siklik, és mintha enyhe áramot vezetnének belém, kicsit megremegek, amikor ujjai célhoz érnek. Elnyújtott sóhajokkal hozom a tudtára, hogy mennyire élvezem, amit velem tesz. Az elmém mintha teljesen kitisztult, kiürült volna, innentől már nemigen tudok gondolkodni, az intenzív érzések uralnak, melyek mind visszhangot vernek valahol mélyen a hasam alatt. A szemeimet lehunyom, hogy teljesen átadhassam magam a pillanatnak. Aztán fejemet oldalra fordítom, és kicsit feljebb emelem, hogy elérjem a nyakát, majd apró csókokkal hintem be. Ajkaim már a mellkasához közelítenek, miközben felé fordulok. Izmos karjait simítom végig egészen addig, míg el nem érem a kezét, és átveszem tőle a szappant, hogy most én moshassam meg őt. Ujjaim hamar habosak lesznek, ahogy Enzo is tőlem, minden centijét bejárom, felfedezem, amit ebből a helyzetből el tudok érni.
Végül inkább elveszek árintésében, mint gondolataimban, magamhoz húzva érintem őt, ahol tudom, csókolom, míg a zuhanyból folyó kellemesen meleg víz mindkettőnk testén végig nem csurog. Felvont szemöldökkel húzódom el tőle a "szegén ruha" kifejezést hallva, de szemében ülő érzelmeit és arcát tarkító sajnálkozás egyszerre késztet egy mosolyra és arra, hogy újra megcsókolhassam. -Szegény törölközőm.-vágok vissza kisgyermeki mosollyal arcomon, ahogy a nedvesedő anyagdarab mely eddig derekamon volt a ruha mellé hullik. Vágyakozó pillantását fogva tartva csúsztatom kezem hátára kikapcsolva a finom fehérnemű csatját, óvatosan lehúzva vállain keresztül, de még akkor sem csókolom meg, mikor alsóját egy könnyed mozdulattal szakítom el, s az így kettéhasadva landol a többi ruhadarab mellett. Kezét felemelve, mintha táncolnánk megforgatom, de ahogy háta mellkasomhoz ér, elengedem és a szappant kezembe véve megforgatom azt. Apró csókokat lehelek nyakára, míg kezem melle vonalától hasfalára nem siklik, s onnan lassan lefelé haladva ujjaimmal elérem legérzékenyebb pontját. Lassan kőrözni kezdek, nyakát csókolva simulok hátának, így éreztetve vele, hogy épp annyira vágyom rá én, mint amennyire ő rám. Elfeledtette velem minden kételyem, hogy mit tettem vele azért, hogy életét kockáztassam, s már másra sem tudtam koncentrálni, mint hogy itt van velem, érinthetem, magamnak tudhatom, szerethetem. Mert sok ideje először de most, most éreztem valamit, valamit amit eddig eltitkoltam a világ elől, most mégis világgá kürtöltem volna. Ironikus, hogy míg cimborám egy börtönben sínylődik, addig én élvezem az életet, s most voltam annyira önző, hogy nem érdekeljen mi is van vele, s csak azzal foglalkozhassak, ami velem van.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Ezzel az érveléssel nem tudok vitatkozni, nem mintha akarnék, de miután hetven évet töltött a mocsokban, és csak elég szegényes körülmények között tisztálkodhatott néha, hát a helyében én sem érezném magam soha elég tisztának. Bár nem erre akartam utalni az előbbi megjegyzésemmel, és tudom, hogy ő sem úgy vette. Igyekszem eloszlatni a félelmeit, aggodalmait, majd kicsit elterelni a gondolatait a kényesebb témákról, és azt hiszem, ez egész jól sikerül, mert hamar rám irányul minden figyelme. Készségesen követ a fürdőbe, de amint belépünk, átveszi tőlem az irányítást. Lehunyom a szemeimet, és minden egyes csókját külön élvezem, amelyet a hátamra, vállamra, nyakamra hint, a ruha azonban még nem kerül le rólam. Szinte beleremegek az érintésébe, ahogy a forró tenyerét megérzem a hasamon, és máris ismét fordul a helyzet, a zuhanyrózsa alatt állunk, mely a következő pillanatban már szórja is ránk nedves sugarait. - Szegény ruha - biggyesztem le ajkaimat, de a sajnálkozást nem tudom tovább színlelni, szájam szélén mosoly bújkál, szemeimben pedig a vágy csillog. Kilépek a körém hulló ruhámból, majd a lábammal ki is hajítom, hogy ne legyen útban. Viszont nekem Enzo vetkőztetésével sokkal könnyebb dolgom van, épp ezért sem sietem el. Hozzásimulok, átölelem a derekát, mind újra és újra végigsimítok a hátán, ujjaimat végül lefelé vezetem, körbe a törölköző széle mentén, majd leoldom róla, mielőtt a víz súlyától magától lecsúszna, és azt is kipenderítem a kádból. Éhes tekintetem ismét Enzora emelem. Megint rajta a sor, a fehérnemű még nem került le rólam.
Arcomon megjelenő gyermekies mosolyom egyre erősebben átveszi felettem az uralmat, s már nem csak holmi mimikáról beszélünk, hanem az érzésről, mely kiváltotta azt és mely most átjárta testem. Érintése nyomán bőröm forró lesz, s torkomból előtör egy halkabb nevetéshullám. -Több évtizedig nem tudtam rendesen fürödni. Minden alkalmat meg kell ragadni.-kacsintok rá, s enyhén lábujjhegyre kényszerítve nyakát kezdem csókolni, de a boldogság érzése mellett mégis megbújik bennem valami, valami ami ott motoszkál az agyamban, akárhányszor nézek rá. Hiába mond bármit, képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy az ő testi épségét is veszélyeztetem a puszta jelenlétemmel, mégis szükségét érzem annak, hogy mellettem legyen, hogy magamhoz ölelhessem, csókolhassam. Mert ő az egyetlen mentsváram arra, hogy miért akarjak élni. Halovány mosoly jelenik meg arcomon, ahogy elindul a fürdő felé, maga után húzva. Nem vacakolok sokáig, hogy becsukjam az ajtót hisz az egész szoba a miénk. -Hát biztos találunk rá megoldást...-simítok végig hátán a cipzárig, majd mögé lépve lassan elkezdem lehúzni azt míg válla vonalától lapockáját és nyakát halmozom el csókokkal, egész addig, míg a cipzár lassan végig nem fut hátán. A ruha alá csúsztatva kezeim simítok végig hasán, s egy könnyed mozdulattal fordítom újra magam felé, csípőjét megemelve felkapom és mit sem törődve vele, hogy ruhája vizes lesz e, megnyitom a zuhanyt és hátát a vizes falnak vetem. -Mekkora kár, hogy csak még vizesebb lett.-suttogom fülébe, míg egyik kezemmel le nem fejtem vállairól a vizes ruhadarabot, mely így lábam mellé hullva ázik a rólunk lecsöpögő vízben.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Valahogy azt hittem, hogy így vámpírlétemre már "kinőttem" ezt a pirulást, szégyenlősséget, meg a többit. De Enzo hihetetlen módon képes kihozni belőlem a legártatlanabb oldalamat, aki minden kis bókot és mohó pillantást gyermeki örömmel fogad, és ezzel együtt is igazán nőnek érzem magam mellette. Jól esőn hozzásimulok, amikor magához von, és picit sem zavar, hogy vizes a mellkasa. Ellenkezőleg. Kezeimet felemelem, és ujjaimmal simítom le róla a cseppeket, végighúzva őket a nyakától az oldaláig, majd átölelem én is a derekát. - Fürdőt? - belekuncogok a mellkasába. - Nem félsz, hogy elkopik a bőröd? - mosolygok fel rá, hisz egyértelmű, hogy nem rég lépett ki a kádból. - Vagy úgy érted, hogy egyedül menjek? - Biggyesztem le az alsó ajkam. - Hmm... ha jobban megnézlek, talán mégsem vagy elég tiszta. A hátadat sem árt, ha újra megmossa valaki - húzom végig a mutatóujjam a gerince mentén lefelé. A következő másodpercben úgy csap le a nyakamra, olyan hirtelenséggel, mint egy ragadozó, hogy a levegő egy pillanatra belém akad, majd elfojtott sóhajtok és kisebb nyögések formájában engedem ki. Azonnal elvarázsolva érzem magam, ujjaimat a hajába fúrom a tarkóján, és kicsit meg is szorítom, de a pillanat úgy száll tova, ahogy jött, mikor Enzo megfagyasztja a hangulatot a szavaival. - Ssssh - helyezem a mutatóujjamat az ajkaira. - Ne csináld ezt. Ne marcangold magad, nem te tehetsz arról, ami történt. Az Augustine-ok hibája, rájuk koncentrálj, őket kell végre egyszer és mindenkorra kivenni a képből, leszámolni velük, és erre itt a lehetőségünk. Én jól vagyok, és jól leszek. Vámpír lettem - bóintok határozottan a megállapítására - de nem bánom, hisz itt lehetek most veled. Ez az, ami emberként soha nem adatott volna meg, és nekem ez mindent megér - mosolygok rá, majd lábujjhegyre állva emelkedek fel hozzá egy apró csokért. - Gyere - suttogom végül összefűzve az ujjainkat, és a fürdő felé húzom. - Ezt a ruhát nem könnyű lefejteni egyedül, főleg most, hogy vizes lett, és teljesen rám tapad - nézek rá, a szemeimben huncut csillogással.
A vér szó, mi szó igen jól esett, s hangját hallgatva elvesztem látványában. Hiába válaszolt, a hangok csupán zajok voltak, melyek fülem érték, noha igyekeztem rá figyelni. Arcomra kiült jellegzetes mosolyom, tekintetem és arcvonásaim gondolataim tükrözve méregették Őt. -A ruha... vagy sokkal inkább az, ahogy azon áll, aki viseli. Önmagában ez csak egy ruha lenne a sok közül, de rajtad...-pillantok rajta végig, mígnem ahogy közelebb lép elkapom derekánál és magamhoz vonva újra nedves mellkasomhoz préselem, ezzel összevizezve a kérdéses ruhadarabot. -De megnézhetnénk akár a vállfán is.-siklik egyik kezem lapockájára a cipzárt pedig épp csak egy kicsit húzom le, csak annyira, hogy hallani lehessen, hogy szalad a kocsi. -Javasolhatok egy forró fürdőt is. A kád kényelmesnek néz ki.-kacsintok rá, de ez rám nézve érdekes kijelentés volt, hisz csak nemrég léptem ki a fürdőből és most is csak egy derekamra csavart törölközőben ácsorgok. -Melletted túl nehéz bizonyos témákra koncentrálni más bizonyos lehetséges témák mellett.-közlöm vele neme egyszerűséggel majd közelebb hajolok hozzá és apró csókokkal kezdem el bombázni nyakát, míg kezét tarkómra vezetem, s eszem ágában sem áll elengedni őt. Bár felfogtam amit mond, féltettem is a munkától, de nem éreztem szükségét annak, hogy ezen rágódjunk. -Bár nem örülök, hogy belekevertelek.-szakadok el végül mégis nyakától és mélyen szemeibe nézek.-Régóta bánom, hogy akkor ott a cellánál mindent elmondtam. Miattam lettél vámpír, az én hibámból, s most ez újra az én hibám.-tudom, hogy szertefoszlik a pillanat, de nem vagyok képes felülemelkedni a témán. Ráadásul még arról sem ejtettem neki szót, hogy a kis kiruccanása alatt többről volt szó mint holmi vásárolgatásról. Útközben összefutottam az öcsémmel, akiről azt sem tudtam egészen máig, hogy létezik.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Ha nagyon őszinte akarok lenni, bevallom, hogy eléggé aggaszt a helyzet, és egyre jobban. Enzo egy pillanatra sem fordul felém, amíg belépkedek, kipakolok, vagy köszönök neki, továbbra is háttal áll nekem, mintha észre sem venne, és ettől úgy érzem magam, mintha valami rosszat tettem volna. Vagy még mindig ennyire maga alatt lenne? Végül mégis rám pillant, közelebb jön, megcsókol, és ettől érzem igazán, hogy hazaértem. Picit hátrébb lépek, helyet adva neki, amikor átveszi az egyik tasakot, és jóízűen el is fogyasztatja a tartalmát. Elmosolyodok. Nem tévedtem, hogy jó étvágya lesz. - Van még egy tasakkal, ha kéred - intek a kisasztal felé kezemmel, majd a kérdésére koncentrálok. - Igen, minden rendben ment - bólintok megnyugtatóan. Azt inkább nem említem meg, hogy milyen megjegyzéseket tett Damon Enzo inába szállt bátorságáról. - Damon és Elena a megbeszéltek szerint elmentek megkeresni Maxfieldet, én pedig találkoztam egy leendő kolléganőmmel. Ha meglesznek hozzá a megfelelő kapcsolataim, talán sikerül kiderítenem pár hasznos dolgot az Augustineokról és a kísérleteik eredményéről - teszem még hozzá. Tudom, hogy Elenának is hasonló tervei vannak, részben ezért épült be asszisztensként, amellett, hogy a férjére vigyázhasson, de több szem többet lát. Minél több tükröt állítunk valami köré, annál jobban meg tudjuk vizsgálni. Válaszolgatok, magyarázok, de hamar rájövök, hogy Enzot nem igazán a szavaim kötik le. Halványan elpirulok attól az átható pillantástól, ahogy végigmér, majd elmosolyodva lépek utána, hogy egy apró, puha csókot nyomhassak ajkaira. - Tetszik a ruha? - kérdezem csillogó szemekkel a tekintetét kutatva.
Léptek hangja csapta meg fülem, de nem reagáltam, egészen addig, míg beszélni nem kezdett. A mozdulatsort azonban a szoba csendessége másodpercről másodpercre közvetítette felém, a cipője, ahogy eldől a parkettán koppanva, a zacskó zörgése, majd a belőle kiemelt zacskó vér számomra jellegzetes műanyag hangja. -Most, hogy tudom itt vagy mellettem sokkal jobban.-fordulok felé, kezéből kivéve a vértasakot, majd derekára csúsztatva kezem még nedves mellkasomhoz vonva megcsókolom. Valamivel jobban voltam, sőt igazából sokkal jobban, mint hittem. Jelenléte elfeledtette velem mindazt, amit órákkal ezelőtt álmodtam. Majd elengedem őt, a tasakot felszakítva fogammal, inni kezdem tartalmát, mely bizsergetve veszi át az uralmat emberibb énem felett, szemeim alatt kiduzzadó ereim pedig jelzik, hogy máris jobban van a kevésbé emberi énem. A zacskó tartalmát gyorsan kiürítem, majd az üres tasakot a kukába dobom. -Milyen volt újra azon a helyen lenni? Ugye minden a terv szerint haladt?-érdeklődök távolabb lépve tőle, és szemrebbenés nélkül végigmérem kecses alakját, amit ruhája még inkább kihangsúlyoz. Ráeszmélek, még soha nem láttam ilyen csinosan, még nem volt rá lehetőségem, hogy a hétköznapihoz képest egy kicsit alkalmibb helyre vihessem, hogy láthassam őt magassarkúban tipegni oldalamon. Éhes pillantást vetek rá egy tőlem megszokott félmosoly kíséretében. Hiába a kérdésem, nem igazán a válasza érdekelt, mintsem ő maga, noha a választól függött még jó pár ember élete, de képtelen voltam gondolataim megzabolázva csak a jövőre és erre a szörnyű helyzetre koncentrálni, mintsem arra, amennyire itt és most ragyog, úgy ahogy még soha nem láthattam.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Már magától a ténytől megkönnyebbülök, hogy végre magam mögött tudhatom a Whitmore egyetemet. Nem tudom, hogy a rossz emlékek miatt feszélyez-e a környezet, vagy a terveink miatt, esetleg csak a puszta tény ijeszt meg, hogy veszélyben vagyok ott, ahogy minden más fajtársam is, mert a sosem tudni, melyik oldalról csap le a vámpírra egy doki, és viszi le magával abba a patkánylyukba. Ilyen szempontból még örülök is, hogy Enzo nem jött velem, főleg nem olyan labilis állapotban, ahogy most van. Neki még nehezebb lehet. Bár fene tudja, nem láthatok a fejébe, ő talán edzettebb már, mint én. Lehet az ember immunis a kínzásra? Azt hiszem, nem akarom igazán megtudni. Bár minden porcikámban vágyok végre visszatérni a jelenleg otthonként szolgáló hotelbe, teszek mégis egy kitérőt a leendő munkahelyemre, hogy egy kis meglepetéssel szolgálhassak Enzonak. Nem tudom, milyen kedvében lesz, mire visszaérek, de akárhogy is, a vér jót fog tenni neki. Sikerül szereznem egy papírzacskót, amivel lephezhetem a lopásomat, de ebbe csak két tasak fér el. Egyelőre be kell érnie ennyivel. Belépek a szobába, és Enzot ugyanabban a helyzetben találom, mint mikor először jöttünk be ide, az ablaknál áll. - Szia - küldök felé egy bizonytalan mosolyt, majd lerúgom a már kényelmetlenné váló cipőimet, és beljebb sétálva leteszem a papírtasit a kisasztalra. - Hoztam neked valamit - emelem ki belőle az egyik vértasakot. - Hogy vagy? - mérem aztán végig. Így látásból nehéz bármit is megállapítani róla.
Lassan dőltem végig az ágyon, ahogy kilépett az ajtón, és kétszer gyorsabban zuhantam mély álomba, melynek vége rémálom lett. Az egész életem újra és újra átéltem, a kínzásoktól a háborúig mindent. Majd felébredve izzadságban tocsogó pólómban a fürdő felé indultam, végül inkább kiléptem a kis teraszra és leugrottam az utcára. Végigsétálva azon az első ruhaboltban bevásároltam, bár leginkább megidéztem az eladót, mivel annak fogalma nem volt róla, hogy záróra után vagyok bőven, ő pedig épp az elszámolást csinálja. Egy-két nadrággal felszerelkezve, pár pólóval és pulóverrel tértem vissza a szobámba, majd a hotel szolgáltatásait kihasználva a mosógépbe dobtam őket és egy gyorsmosással kimosattam azt. Amíg járt, a fürdőben megnyitva a vizet, bőröm égető forró vízben letusoltam, a tiszta ruhák azonban bőven vizesek voltak még, így azokat kitettem a szárítóra és a derekam köré csavarva egy törölközőt kiléptem a nappaliba. Az ablak elé lépve kibámultam a zajos utcára, s egészen a lépések zajáig nem mozdultam.
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Enzo nincs jelenleg túl jó színben - már amennyire lehet ezt mondani egy vámpírra - és igazából eléggé bánt, hogy nem tudom, mit tehetnék érte. Talán mégsem jó ötlet nyaggatni őt, végigfut az agyamon, hogy azért is küldött zuhanyozni, mert egyedül akart maradni. Fene érti, nem tudhatom, mi jár a fejében, milyen lehet hetven év kínzás után visszatérni a hétköznapokba. Talán szüksége van egy kis magányra... Bár kissé nehezemre esik magára hagyni, de ezt megtehetem érte, ha ez segít. - Figyelj... az a Whitmore buli nem sokára itt lesz, és Damon és Elena számítanak ránk, szóval azt hiszem, tényleg ránk fér egy kis pihenés, aztán meg készülődnünk kell - magyarázom eltűnődve. - Megyek, lezuhanyzom, te addig pihenj nyugodtan, aztán itt leszek, ha szükséged lenne rám. Csak szólj - két tenyerembe fogom az arcát, és puhán megcsókolom, ezzel is biztosítva róla, hogy részemről nem dől össze a világ csupán attól, hogy kicsit erélyesebben viselkedett velem. Nem vagyok porcelánból, és ezzel nem fog elijeszteni. Aztán sóhajtok, és kivonulok a szobából...
***
Később... Egy fekete, aranymintás ruhát választottam az alkalomra. A cipőmet keresem még, és útközben tűzöm fel a hajamat is. Késésben vagyunk, nem akarom nagyon megváratni a többieket, ha nem muszáj. Így is kicsit ideges vagyok ez az egész miatt. Nagy bajba kerülhetünk, ha valami rosszul sül el. És igazából nagyon szívesen kimaradnék ebből az egészből, de ahogy már korábban is mondtam: össze kell fognunk. Ez az egyetlen esélyünk. Nem hagyhatjuk cserben egymást. - Mit gondolsz, így jó leszek? - tárom szét a két karomat. Lopva Enzot figyelem, remélem, már jobban van. Nem lehetek biztos benne. - Ha szeretnéd, lemondhatjuk. Vagy elmegyek én, és beszélek Elenáékkal, csak hogy ne higyjék, hogy átvertük őket... - Vonogatom a vállam. Ha kell, elmegyek egyedül is, ha Enzo nem érzi jól magát. Megoldom valahogy. Másnem később utánam jön. Bizonytalanul állok még előtte egy kicsit, aztán úgy döntök, hogy nélküle megyek. Mindenkinek úgy lesz most a legjobb, a legbiztonságosabb. Ilyen állapotba mégis hogy rángathatnám vissza a Whitmore-ra? Viszont ennek az egésznek egyszer és mindenkorra véget kell vetni, ahhoz pedig nem hagyhatom cserben Elenát és Damont. - Később találkozunk... - suttogom egy sitetős puszit adva az arcára, aztán hamar elhagyoma hotelt, mielőtt megbánnám, hogy magára hagyom...
'Cause I got nowhere, no one, without you boy I'm done ♫
Lassan fordítom kicsit oldalra a fejem, és úgy figyelem, ahogy eltávolodik tőlem. Kínban van, látom az arcán, de nem értem pontosan, mi is a baj. Elveszítette a fejét. Nem hiszem, hogy ez akkora katasztrófa lenne, hisz maga mondta, hogy nem akar bántani. Én megértem, hogy neki nem könnyű, idő kell, amíg túllép mindazon, amiket átélt. Azt hiszem, hogy ő jobban tart attól, hogy bánthat engem, mint amennyire én tartok ettől. Nekem viszont fogalmam sincs, hogyan nyugtathatnám meg, vagy segíthetnék rajta, hogyan értessem meg vele, hogy nem félek tőle, nem megyek sehova, mert tudom, hogy nem fog bántani. Legalábbis nem jobban, mint amit el tudnék viselni. Nem vagyok papírból. Tekintetem odavisszajár közte és a fürdő között. Fontolóra veszem a tanácsát, de a zuhany még várhat. Oda sétálok, és leülök mellé az ágyra. Egyik karom a vállát karolja át, a hátát simogatom. A másik a kezét fogja, és próbálom lefejteni az arcáról. - Hé! - szólítom meg halkan, hogy magamra vonjam a figyelmét, kihúzva őt a melankóliából, amibe épp süllyedt. - Nem történt katasztrófa. Már én is vámpír vagyok, nem olyan könnyű ártani nekem. - Tudom, hogy csak meg akar védeni. Hetven éve is ezt tette. Annyira óvni akart, hogy képtelen volt nekem hamarabb elárulni az igazat arról, hogy mi folyik abban a laborban. De mostanra tudok mindent, többet is, mint szeretnék, és tudom, hogy nem lesz könnyű, de át fog jutni ezen. - Én nem félek tőled. - simítok végig az arcán, bánatos szemei alatt. Szeretném onnan eltüntetni ezt a keserűséget. - És nem megyek sehova. Így is túl sokáig éltem nélküled. Nincs másom rajtad kívül. Hagyd, hogy segítsek, kérlek - keresem a tekintetét, és megfogom az egyik kezét.
Tudtam bármi is lett úrrá rajtam, soha nem akarom újra ezt tenni vele. Nem bántanám, képtelen lennék rá. De a múltam egyre feltörő emlékei most is megzavarták eddig briliánsan rejtegetett emlékeim, melyek most oly gyorsan száguldottak végig agyamon, mintha legalább a másodpercek frissen égetnék azokat bele tudatomba. Szorításomon lazítva elengedtem őt annyira, hogy szemébe nézhessek, majd újra láttam benne a félelmet, ami arra késztetett, hogy válaszadás helyett hátrébb lépjek tőle, tartsam a távolságot, s kihasználva a szoba nagyságát megtegyem az első lépést annak érdekébe, hogy többé ez ne fordulhasson elő. -Dehogy nincs baj. Kit akarunk palira venni? Nagyon is nagy a baj, és egyszerre zúdul ránk. Védeni akartalak ettől régen is, és most rádöbbentem, bármit teszek még nagyobb veszélybe sodorlak Nem kellene itt lenned, nem kellene... -vonok vállat, emelem meg kezeim ingerülten, arcom azonban nem ezt a fajta érzést mutatja, sokkal inkább a zavarodottságot, némi kételkedést és egy nagy adag szégyent, ami önmarcangolásba fordult át gondolataim révén. -Ez pedig a tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy nem csak a múltam, de a jelenem, sőt én magam is veszélyes vagyok rád.-nézek mélyen barna szemeibe, s egyre azok a képsorok villannak be, amiket el akartam már réges-rég feledni. Mégis ahogy arcára pillantok a katonaként viselkedő paranoiás énem helyett előtör belőlem az, akit az elmúlt órákban látott, s letagadni sem tudhattam volna, hogy mennyire örülök neki, ő itt van nekem. De ez a furcsa kettősség, a szeretet és az iránta érzett védelmezéskényszerem összemosódva zavarossá tette gondolataim, tudtam bármit megtennék érte, de feladnám őt, ha tudnám én magam vagyok az a bomba, ami ha felrobban megsebzi, és élete hátralévő részében kísérteni fogja minden emlékében. -Jobb lesz, ha lezuhanyzol, aztán alszunk egyet, közeleg a parti. Azt hiszem mára mind a ketten eleget tettünk.-ülök le az ágy, tekintetem lesütve a földön heverő törött pohárra és azt a pár csepp alkoholt, ami az éles darabok között megcsillant a szobában égő lámpa fénye alatt. Behunyva szemeim, arcom tenyerembe temettem, majd vettem egy mély levegőt és kezeim visszaejtettem ölembe. Megbántott, tudom jól, hogy neki sem épp szívderítő ez a helyzet, de makacsságának köszönhetően tántoríthatatlanul mellettem marad. Talán pont ez az, amit megszerettem benne már az első pillanatban.
Teszünk egy rövid sétát a Salvatore háztól a még korábban felfedezett hotelig. Nem beszéltük meg, hogy odatartunk, de ez valahogy nyilvánvaló, hisz közeledik az este, és valahol aludnunk kell. Mindketten mély hallgatásba burkolózva lépkedünk, ujjaink összefűzve. Az iménti egy-két óra után, azt hiszem, mindkettőnknek kell ez a kis csend, és hogy kiszellőztessük a fejünket. A nyomasztó témájú találkozó után jól esik a város nyugalma, és a puha szél, mely az arcomat simogatja. Végül elérjük a hotelt, de ugyanolyan szótlanul térünk be. Kavarognak a gondolataim, és próbálom elnyomni a szorongásomat, a félelmeimet, hogy elveszíthetem Enzot megint, vagy valami rosszabb történik. Sosem tudhatjuk, ki kapja meg azt a szérumot. Mi van, ha belém fecskendezik, és bántom őt, vagy bárki mást? De valamit tennünk kell, ez nyilvánvaló. Bármennyire is ellenszenveztem korábban Damonnel, most úgy érzem, jó, hogy ebben nem csak ketten vagyunk benne Enzoval. Az Augustine-ok ellen kevesek lennénk, hiába vagyunk erősebbek, gyorsabbak, halhatatlanok. A doktorok ravaszak és veszélyesek ránk, rosszabbak egy átlagos vadásznál, túl jól ismerik már az anatómiánkat. A gondolataimba burkolózva állok Enzo mögött, amíg szobát bérel, majd követem őt fel. Kezd kicsit megrémíteni a hallgatása, ahogy az ablak előtt áll, és kifelé mered. - Szép szoba... kellemes - szólalok meg, csak hogy megtörjem a csendet, de mielőtt a szavak egészen elhagyhatnák az ajkaimat, Enzo rám támad. Meglepettségemben hátrahőkölök, de ő gyorsabb, hirtelen kapja el a torkomat, fojtogat. Minden erőmmel igyekszem lefejteni magamról az ujjait, de ő az erősebb. - En... Enzo - nyögöm halkan, levegő után kapkodva, és akkor végre elenged. - Semmi baj, semmi baj - érintem meg az arcát, két tenyerembe fogom, és próbálom csitítani. Megijesztett ugyan, de nem magamat féltem jobban, inkább őt. - Mi volt ez? - kérdezem végül csendesen. - Jól vagy? - tekintetemet az övébe fúrom, és szeretnék a lélektükrei mélyére nézni, megérteni őt. Tudom, hogy sok borzalmon ment keresztül, és hiába szabadult ki, a múlt kísérti, jön utána. A mostani terveink is a doktorok ellen... Biztos vagyok benne, hogy nem lehet könnyű neki. Szeretnék segíteni.
A Hotel felirat láttán a csendes úton, mely a háztól idáig tartott egy pillanatra fellélegeztem. Nem voltak ruhacsomagjaim, még csak egy poggyászom se, semmi. Csendben nyitottam be az ajtón előreengedve az oldalamon haladó Maggie-t, akinek egész úton fogtam a kezét, most mégis elengedtem. Egészen addig jutottak a gondolataim, hogy mi lett volna, ha nem találkozom vele újra. Lehet, hogy nem lenne boldog befejezése a történetnek, de nem sodornám újra veszélybe. A pulthoz lépve kavargó gondolataim közepette mogorván foglaltam le a szobánk. -Két főre, egyenlőre korlátlan időre.-adom le a foglalást, s miután megkapom a kulcsot, mit sem reagálva Maggie jelenlétére elindulok a lépcsőn felfelé, hogy az első emeleten lévő egyik szabad szobát, melynek száma a kulcson lógott birtokba vehessem. Az kulcsot a zárba helyezve hangos kattanással nyílt ki előttem a szoba, mely a maga nemében elég kulturáltnak bizonyult. A kulcsot a kis dohányzóasztalra csaptam, a kabátom a szék háttámláján landolt jómagam pedig a beépített bárhoz lépe kiöntöttem magamnak egy whisky-t, majd a pohárral karöltve léptem az ablakok elé, kibámulva azon a forgalmasnak mondható utcára. Egyszerre zavart a múltam és a jövőm, zavart, hogy Maggie miattam kerülhet újra veszélybe és zavart, hogy ismét tehetetlenül elbuktam. A poharat számhoz emelve egy nagy húzásra megittam a pohár tartalmát, majd mikor a léptek közeledtét meghallottam, kissé megmerevedtek izmaim, és agyam elhomályosultan merült a sötétségbe. A ropogó tűz zaja, majd a forróság bőrömön, a cella és a kés karcolása, a maró fájdalom egyszerre gyűrt maga alá, s kihasználva elmém ezen gyenge pontját a józanságom is elszelelt vele. Elkapva a mögöttem álló védtelen nőt, akit szerettem, megragadtam nyakát és erősen megszorítottam, de rémült, tehetetlen szemébe nézve újra kitisztultak gondolataim s elengedve őt magamhoz vontam, s remegő kezeimmel úgy szorítottam derekát, mintha soha nem akarnám elengedni. Soha nem ártottam volna neki, most mégis megtettem...Megtettem mert gondolataim ezer meg egy felé vándoroltak elfeledtetve velem azt, aki vagyok, s uralmába kerítő kettősségét kihasználva megtettem azt, amitől a legjobban tartottam. Bántottam, még ha nem is szándékosan. -Sajnálom, én... Soha nem bántanálak. Soha.-engedem el annyira, hogy szemébe nézhessek, de tudom, ez nem mentség arra, amit az imént tettem.
Kezdőlap
