Egy vadásznak ez a hely maga a paradicsom lenne, de komolyan. Itt csak úgy hemzsegnek a természetfeletti lények. Nem is értem, hogy ez miért nem tölt el boldogsággal, hogy újra vadászhatok, újra megszabadíthatom a tudatlan, vagy tudatában lévő embereket a rájuk leselkedő ragadozóktól. Egyszerűen nem érdekelnek még se. Nem ezért jöttem ide, nem azért, hogy valakit kövessek, hogy végül a másvilágra taszítsak. Vajon milyen lehet a halál után? Az emberek lelke békességre lel vagy esetleg továbbra is itt bolyongnak, mert már nem kapnak pénzt arra, hogy átkeljenek a másvilágra? Emlékszem a régi mítoszokra, hogy azért raktak érméket az emberek szemére, holttestük mellé, hogy át tudjanak kelni a túlvilágra. Lassú léptekkel szeltem Mystic Falls utcáit, majd hirtelen valami fura zajra lettem figyelmes. Persze magamat is áltathatnám, hogy nem akartam vadászni, nem akartam kiadni a bennem rejlő feszültséget, ha nem így lett volna, akkor nem lett volna nálam az íjam se, meg a késeim se. Lassú és óvatos, szinte nesztelen léptekkel indultam el a hang irányába, majd megláttam egy nőt, amint egy vámpír ajkai rátapadnak a nyakára. Nem haboztam és egyből a vámpír irányába dobtam egy kést, de csak súrolta őt. Nem akartam megölni… még… nem is ismertem, így nehéz lett volna eldönteni, hogy ő jó vagy rossz. Figyeltem, ahogyan elengedi a nőt, majd megmutatja nekem a „csodás” fogait. Mintha ettől most félnem kellene vagy be kellene pisilnem. Komolyan nem értem a vámpírokat, hogy nálunk mi ez a vicsorgás dolog, ha meglátnak egy vadászt vagy éppen megzavarják őket étkezés közben. Majd hirtelen elindult, mint aki meg akar szökni. Na, azt már nem fogom hagyni, mert mi van akkor, ha ő is pontosan egy olyan örült vámpír, aki élvezetét leli abban, hogy utolsó cseppig kiszívja valakinek a vérét. Még röpke pár pillanatig maradtam, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a lány jól lesz, majd pedig a vámpír nyomába szegődtem. Ügyes és gyors, de engem se most szalajtottak. Pontosan tudom, hogy mikor merre menjek és miként maradjak a sarkában. Hamarosan pedig már az erdőnél járunk, ahol egy nyílveszőt pontosan az előtte lévő fába lövök egy amolyan állj meg dolognak szánva. - Én nem tenném, mert a következő esetleg a szívedbe fog fúródni. – mondom neki komolyan és már egy újabb nyílveszőt szegezek felé. Pontosan tudom, hogy miként tudom gyorsan megölni, de akár azt is, hogy miként öljem meg lassan és kegyetlenül, ahogyan ők tesznek néha az áldozatukkal. Nem eresztem el őt a tekintetemmel, illetve a nyilammal se. Követem a mozgását, majd mielőtt bármit is mondhatna újra megszólalok. -Mondj egy okot, hogy miért ne öljelek meg? Miért hagyjalak életben? – kérdezem tőle kíváncsian, mintha esélyt adnék arra, hogy az utolsó szó jogával éljen. Azzal a jogával amivel megmentheti az életét, vagy pedig saját magának köszönhetően fog hamarosan holtan összeesni.
Mielőtt halálomra leltem volna, és megtudtam volna, hogy egy vadászt küldtek a sarkamba, még a biztonság kedvéért kerestem magamnak egy utolsó előtti szerencsétlent, akinek vérét megízlelhetem. Így esett a választásom egy magányosan sétálgatóra, míg tudtam, hogy Maggie otthon pihen nyugalmában. Mégis éreztem, hogy valaki figyel, és nem sokkal később jött a kés is. A lány felé néztem, véres fogaim megmutatva elmosolyodtam, megigéztem a lányt, majd komótos léptekkel utamra indultam. Valami azt súgta, hogy ilyen könnyen ezt sem úszom meg, noha igazából senkinek nem ártottam. Persze az utolsó vacsora jellegű fogásom nem érdemelte volna ki azt, hogy túlélje, de nem akartam az időm előtt alulról szagolni az ibolyát. Így is tudtam, vagyis sejtettem, hogy sokáig nem fogják hagyni, hogy két lábon mászkáljak. Az erdő felé sétáltam, éreztem, hogy követ, a szél néha-néha felém fújta szagát, még ha léptei apró állatok motoszkálásával értek is fel. Egy nyíl suhan el mellettem újra, mire csak megforgatom szemem, kikapom a fából, és a lány felé, közel a feje tetejéhez a gaz közé dobom. -Na ne fenyegess.-mormogom mosolyogva, de alig hallhatóan, majd elindulok felé és tisztes távolban, de közelebb hozzá újra megállok. -Így is úgy is megölnek ma, csak könnyítenél a helyzeten.-jelentem ki nemes egyszerűséggel, de fejemben már ott lapult a terv, ha életben hagy, és bekövetkezik, amitől tartok, segítségemre lehet még. Megölhetett volna eddig is, ha valóban jó vadász se perc alatt tíz méterről is a szívembe nyilaz, és még csak észre se fogom venni. -Egy jó tanács, mint ragadozó annak, aki el akarja kapni. Lehet, hogy vámpír vagyok és nem hegyi oroszlán, s bár jó a fülem, a szaglásommal sincs baj. Jól mozogsz, csendesen, de a szagodat a szél úgy hozza magával, hogy egyszerűen ki lehet szűrni a levegőből.-dőlök az előtte lévő egyik fának, felnézve arra a kis domb szerű valamire, amin ő ácsorog, és kissé megnézem magamnak. Felkészültnek tűnik, de vajon mennyire? Aztán kihasználva sebességem z általam nemrég eldobott nyilat megkeresve sétálok elé. A nyíl hegyét megvizsgálom, mintha kicsit elcsorbult volna. Beleszúrok a tenyerembe, de alig sérti fel. Felvonom a szemöldököm és lába elé dobom. -Egy dologban ha felakad már nem lesz végzetes.-szorítom össze tenyerem, melyből egy csepp vér a földre hullik, de mire újra szétnyitom, véremnek már nyoma sincs.
Nem olyan voltam, mint a legtöbb vadász. Nem öltem csak azért, mert valaki más. Azért mert vámpír, boszorkány vagy éppen farkas. Okot akartam arra találni, hogy valakit az élettől megfosszak. Általában sikerült is. Talán csak ezzel akartam nyugtatni a lelkemet, hogy jót cselekszem, vagy egyszerűen a húgom miatt éltem így, mert reménykedtem abban, hogy őt se fogja senki elkapni és nem lesz egy érzéketlen vadász áldozata. Mondjuk akkor talán a poklok poklát járatnám azzal a személlyel, aki bántani meri őt. Túl nyugodt volt és másabbnak tűnt, mint a legtöbb vámpír. Talán ezért figyelmeztettem csak ő és ezért nem öltem meg. Vagy egyszerűen csak nem akartam még nagyobb gyilkos lenni, mint amilyen vagyok. Nem fenyegetlek, csak egyszerű tényeket állapítok meg. - mondom neki lazán, de közben az ujjaim még mindig az íjra tapadnak és követem minden egyes mozdulatát. - Szóval ennyire könnyen megadod magad? Nincs senkid, aki miatt élni szeretnél? - kérdezem egy kisebb habozás után, majd kicsit lejjebb eresztem az íjamat, de a tekintetemmel még mindig őt figyelem. Egyetlen rossz mozdulat és tényleg a következő a mellkasában fog landolni. Tudom jól, nem kell kioktatni, de nem akartam teljesen észrevétlen maradni. Talán tudni akartam, hogy mit lépsz, ha tudod, hogy a nyomodban vannak. Nekem ugrasz-e vagy nem... - mondtam neki lazán és nem értettem, hogy képes ennyire laza maradni. Talán lehet, hogy kisebb fejsérülést kapott már és nem igen fogja fel, hogy egy vadász áll előtte. Lehet fiatal vagyok és nő, de attól még jó vadász vagyok. Végül pedig egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat. Te se gondolhatod komolyan, hogy a legjobb íjveszőmet fogom arra pazarolni, hogy megállítson téged. Örülj neki, hogy csak egy egyszerű nyíl volt és nem mérgező. - közben újra felemelem és rászegezem.- Csak óvatosan mert ez már tényleg fájni fog. - mondom neki komolyan, majd teszek felé egy lépést. És minél tovább figyelem őt annál inkább kezdek rájönni, hogy ő nem olyan személy, aki csak úgy megöl másokat. Lehet emberekből eszik, de nem öl.
Ahogy az utolsó este gondolata megfordult a fejemben, úgy szegődött a nyomomba, ideje korán egy másik vadász is. De ez a lány tipikusan olyannak tűnt, mint minden más vadász. Vagy gyors következtetést vontam volna le? Egy nyíl landol előttem, majd megfordulva végre megpillanthatom a kis követőmet. Felvágták a nyelvét, ez tetszik már most. -Tények...tények. Mennyi mindenre lehet azt hinni, hogy tény, és mennyi tény megdönthető egy perc alatt.-mérem végig kecses testét, és kérdésére vállat vonok. Lehet, hogy nem voltam a mazochizmus mintapéldánya, de ezen az estén sok mindenre már nem számítottam nagyon. -Ez is a puszta tény volt. H te ölsz meg, csak megelőzöl egy közületek valót.-hangom nyugodt és magabiztos, ezzel is jelezve, hogy nem a levegőbe beszélek most, és még csak nem is gondolom viccesnek a helyzetet. -Talán így van, talán nem...-vonok vállat. -Ez a két opció van, de ma szerencséd van és nem ugrok neked.-dőlök a fának egykedvűen, de még mindig hunyorgó szemét látom és a hegyes nyilat, ami felém néz. A látványra csak megforgatom szemem, és igyekszem figyelmen hagyni eme idegesítő tényt. -Mi lenne, ha nem úgy beszélnél hozzám, hogy egy íj mögül nézel ki? Én se mutogatom a hegyes fogaim, és nem vagyok olyan kedvemben sem, hogy rád támadjak. A nevem Enzo.-próbálkozom meggyőzni az igazamról, és elkezdem felépíteni a jövendőbeli célom. Nem értem mire fel ez a nagy harciasság részéről, bár azt hisz, amit akar, őt nem ölném meg. Valami azt súgja, hogy ezzel csak még több bajt sózna a nyakamba. Meg egyébként is. Hasznom nem sok lenne belőle. -Ha azt mondom, hogy üzletet ajánlok, hinnél nekem?-vágok is rövidesen a közepébe, nem kerülgetve tovább a forró kását. Ha valamit el akarok érni, jobb előbb nekikezdeni, míg van rá lehetőségem, mintsem akkor felépíteni valamit, mikor már semmire sincs lehetőségem. A két opció közül az első jelen esetben kézenfekvőnek tűnik, tekintve, hogy szájtépés közepedet vagyunk, nem pedig a másik nyakát akarjuk leszedni a törzséről, és így külön választani azt a fejtől.
Most tényleg filozófiai órát fogsz tartani? - kérdeztem tőle egy kisebb grimasz keretében, majd megráztam a fejemet, hogy szerintem inkább ne tegye, mert nagyon nincs hangulatom ahhoz. Talán most elegendő lenne egy rossz mozdulat és meghalna. Még akkor is, ha éppen ő a jók közé tartozik vagy legalábbis nem olyan elvetemült ördög sarja, mint a legtöbben az ő fajtájából. Nem mindegyik vadász ugyanolyan, de mondjuk nem csodálom, ha egyiknek a bögyében lennél már. Túl sokat okoskodsz. - mondom neki egykedvűen, de közben a tekintetemmel és a fegyveremmel is követem minden egyes apró mozdulatát. Nem akarom, hogy mégis meggondolja magát, majd bólintok arra végül amit mond. Úgy érzem, hogy tényleg az igazat mondja és nem fog nekem támadni. Nem tudnám megmondani, hogy miért érzek így, de úgy gondolom, hogy nem fogok tévedni most se, ha a megérzéseimre hagyatkozom. Egy darabig még méregetem őt, majd amikor elárulja a nevét, akkor csodálkozva pillantok rá. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még ilyen kapcsolatba fogok keveredni egy vámpírral. Jobb szeretem a névtelenséget. Egy darabig még habozok, majd végül leeresztem az íjat és teszek felé újabb pár lépést. Renee vagyok, de figyelmeztetlek, hogy egyetlen rossz lépés és a túlvilágon fogod találni magadat. - mondom neki komolyan és minden rezzenés nélkül. Gyülölnöm kellene minden egyes vámpírt, de még se tudom, annak ellenére se, hogy mit tett az egyik a húgommal. Meg szeretném őt védeni és azt szeretném, ha biztonságban lenne. Illetve azt is szeretném, ha más emberekkel ez nem történhetne meg. Egy vámpír üzletet szeretne kötni egy vadásszal? - kérdezek vissza egy kisebb nevetés közben, majd még közelebb megyek hozzá mosolyogva. Egyre érdekesebb kezd lenni ezt a szituáció.- Fura egy vámpír vagy és ez tetszik. Nem találkoztam még olyannal, aki így bánt volna a szavakkal. - mondom neki könnyedén, majd pedig neki dőlök egy fának és onnét tartom őt szemmel. - Milyen üzletről lenne szó? - szólalok meg újra és türelmesen várok a válaszára. Nem értem, hogy egy vámpír mit akarhat egy vadásztól. Az élete nem lenne üzlet számomra, hiszen nem vagyok olyan, mint a legtöbb vadász, hogy minden gondolkodás nélkül öl. Az se zavar, hogy emiatt fekete bárány vagyok közöttük.
Halkan felnevetek a kérdése hallatán, megrázom fejem, és tenyerem végigsimítom arcomon, ezzel is jelezve a véleményem. -Önmagában egy vadász nem lenne akadály, már ne vedd a kicsi szívedre.-billentem kissé oldalra fejem. -Egy felbérelt eggyel nagyobb probléma. Pláne, ha olyanok bérelték fel, akik. De ebbe ne menjünk bele, nem a te dolgod.-hagyom ennyiben, meg se hallva a kis megjegyzését, és figyelmen kívül hagyva azt. Egy ilyenért, ha jobb kedvemben találna, minimum egy kar kicsavarása járna, de mázlijára nem rá fogom pazarolni a még meglévő energiáim. Kezd elegem lenni a céltábla szerepből, így lépéseket teszek a jobb benyomás érdekében. A hatást sikerül kiváltanom, és a nyíl eltűnik a szeme elől, így végre teljes egészében láthatom arcát. Ezt nevezik emberi társalgásnak. -Blah-blah-bla... Kihagyhatnánk ezt az unalmas részt?-kérdezem értetlen grimasszal arcomon. Hihetetlen, hogy mennyire fenyegetve éri egyik-másik vadász magát attól, ha szembe kerülnek valakivel, aki vámpír léte ellenére nincs öldökölős passzban. De no lám, ő is egy ilyen példa. Éljenek az emberiség által ismert változatos "fajok". A biológia sokszínűsége mércével nem is lenne mérhető. -Ezt bóknak vettem.[b]-kacsintok rá, mikor a fura jelzővel illet. Jobb ez is, mint a semmi. Legalább nem vagyok céltábla, csak fura. Milyen lenne, ha nem lennék fura a szemében? Valószínű halott... De ebbe ne is menjünk bele. -[b]Volt időm kitanulni a beszéd válogatott művelését. Így a meggyőzést is.-fonom keresztbe mellkasom előtt kezeim, és kényelmesebb pózban dőlök neki egy hozzá közelebb eső fának. -Erős a gyanúm, hogy ma este valaki véget vet az életemnek. Mondhatni biztos vagyok benne. Minden esetre nem sajnálom, találok megoldást, szinte az is biztos, hogy itt ragadok majd, mint szellem. Viszont a feleségem nem fogja ezt olyan könnyen feldolgozni, mint ahogy én szembe nézek a tényekkel./b]-kezdem el beavatni a tömören vázolt helyzetbe, a részletekre, ha nem kérdez, nem térek ki különösebben. -[olor=#663333][b]Ő is vámpír, és elég sokat szenvedett, hogy tudjam, valószínű egyedül be fog csavarodni. Ha így történne, és én visszatérnék, estlegesen ő kikapcsolna, kellene valaki, aki segít, ha arról van szó. Na, már most, a vadászok többsége ez alatt azt érti, hogy meg kell ölnie valakit, vagy meg se hallgat. Segítség kell, nem gyilkolás.[/color]-nyomom meg erőteljesebben a segítség szót, hogy megértse, mire gondolok. Csak remélni tudom, hogy az információ gyors feldolgozásra kerül benne is.
Csendesen hallgatom őt és egy kisebb grimasz újra megjelenik az arcomon. Figyelem őt, majd a mosoly is megjelenik az ajkaim szélén és kíváncsian pillantok rá. Egy vámpír, aki fél az Augustine társaságtól? Vagy inkább azt kellene mondanom, hogy a vérebeitől? - és mind ezt úgy adom elő, mintha csak éppen az időjárásról beszélgetnék. Vadász vagyok, de még ennek ellenére, illetve annak ellenére is, hogy nő vagyok pontosan tudok egy-két dolgot. Egyre kíváncsibbá tesz ez a vámpír. Ritka pillanat az olyan, amikor olyannak találkozom, aki tart tőlük jobban mondva az, hogy valaki már hallott róluk, de még is él. Persze én is csak onnét tudok róluk, mert azt akarták, hogy dolgozzam nekik. Nos, ennek az egyik emberük fizetett az életével. Nem dolgozom senkinek se, csakis magamnak és az én szemléleletem alapján intézem az ügyeit. Mások véleménye meg hidegen hagy ilyen téren. Miért érzem azt, ha a szép szavaid és hangod nem képes valakit elbűvölni, akkor kicsit drasztikusabb lépésekre szánod el magad? - kérdezem tőle kíváncsian. Én se így terveztem a napomat, de azt kell mondanom, hogy ez a fura fazon, mármint Enzo egészen feldobta az amúgy eléggé egyhangú napot. Természetesen az már más kérdés, hogy mi lesz a vége ennek a napnak. Mármint ő rá nézve. Ohh, oké. Álljunk meg egy pillanatra. Feleség? Ez valami fura vicc nálad? - kérdezem tőle csodálkozva, hiszen a vámpíroknak nem igen van párja. Na, ez már tényleg egyre érdekesebb és egyre jobban felkelti a kíváncsiságomat ez az egész kalamajka. - Abban meg biztos voltam, hogy egy ilyen egyéniség, mint te nem fog sokáig halott maradni, de térjünk inkább vissza a másik dologra... - mondom neki komolyan és természetesen főként a kíváncsiság hajt, mert ez aztán már tényleg szokatlan dolog. Miből gondolod, hogy én segítenék?- kérdezem tőle kíváncsian és összefonom a karomat magam előtt. Egy kikapcsolt vámpír, aki ráadásul nő. Nos, azt nem is tudom mihez hasonlítani. Talán akkor az lenne mindenkinek a legjobb, ha elhagyná a várost, mert hogy itt vér fog folyni és nem is kevés, abban biztos vagyok.- Oké, tegyük fel, hogy megteszem, de mi a garancia arra, hogy a visszatérted előtt esetleg nem fog valami eszement vadász kezei közé kerülni? - folytatom tovább a gondolatmenetet és az ismeretlen férfit fürkészem továbbra is, mintha csak meg akarnám jegyezni magamnak.
Összeszűkült szemekkel mérem végig? Lehet, hogy nő volt, de vágott az esze és minden bizonnyal tudás is szorult abba a fejbe, ami testét ékesíti. -Nem csak szép, de okos is. Furcsa, hogy hányszor jár külön ez a két tulajdonság, de te mégis viseled mind a kettőt.-hajolok meg előtte, mintha csak valamiféle bálban lennénk.-Egy hetven évig tartó fogság alatt megtanul az ember egy s mást azokról a tudományfanatistákról. A ölebeik viszont valószínű azért lihegnek a nyakamba, mert megszöktem tőlük.-avatom be vállat vonva, ha már egyszer el akarom érni, hogy bízzon bennem valamennyire, mindenre képesnek kell lennem ezért a célért. Szemében ott csillog valami, ami még jobban ösztönöz arra, hogy tovább folytassam ezt a próbálkozást. Elmosolyodom, és ismét bebizonyítja, hogy van esze, és tudja is használni. Először csak vállat vonok, aztán kissé elgondolkodva a kérdésén, készségesen válaszolok neki. -Mert ez így van. Ezek konkrét tények drága.-húzok féloldalas mosolyt arcomra, megvillantva neki a tőlem jól ismert sármos nézésem. Több részletbe avatom be, noha kicsit szófukar mód, jó pár részlet híján. De ez neki elég, és ha segít, ugyan nem tudom, hogy mivel fizetek neki, de tudnom kell biztosra, hogy meg is teszi, amit kérek tőle. -Furcsa, hogy az idő mi mindent tud megoldani, igaz? Például azt, hogy valaki az életed részese lehessen, akit ki sem érdemeltél igazán.-adok neki igazat, de azért kicsit szívemre veszem a megjegyzését. Na, nem mintha megérintene, de a jóképűség netovábbja egyértelműen előtte áll. Ez nem volt kérdés részemről. -Mert nem öltél meg, pedig megtehetted volna?!-válaszolok kérdésére, mégis mit gondolhatott, miért pont ő? Mert annyi időm van, hogy keresgessek, nyomozgassak, és ő pont jókor volt jó helyen? Azon, amit mond elgondolkodom. ez egy jó kérdés, és olyan hirtelen jön, hogy szinte meg sem fordult eddig a fejemben, most viszont komolyan elgondolkodtat. -Erre semmi garancia nincs. Ahogy ismerem mindenkinek letépné a fejét, senkit sem kérdezne semmiről. A túlélés vezérelné.-válaszolok kérdésére végül hangosan is, miközben gondolataimban megannyi válasz megfordul. -Viszont gondolj csak bele. Egy olyan vámpír, mint én az adósod lenne.-kacsintok rá, egy mosolyt villantva felé. Ha most nem viccelném el a dolgot, mikor tenném meg. -Nincs időm egész este itt ácsorogni. Tudod, vár a halálom.-mutatok a bal kezemre, mintha csak óra lenne rajtam. Most kell döntenie, időhúzásnak helye nincs.
Mindig is voltak kivételek minden fajban, minden téren. - mondom neki egy kisebb mosoly kíséretében, majd egy kisebb fejbiccentéssel megköszönöm a szavait is. Most kivételesen úgy érzem, hogy nem gúnyt akar űzni, hanem komolyan gondolta azt, amit mondott. Majd a következő szavain egy pillanatra elgondolkozom, de végül újra megszólaltam.- Akkor miért nem magadat véded? Ha nem halsz meg, akkor nem kell pesztra a vámpír felséged mellé. - mondtam neki komolyan, mert nem értettem, hogy miért nem magát akarja megvédeni. Persze a szerettünkért sok mindent megteszünk. Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam már, de legalább nekem nem az életemről volt szó, hanem csak arról, hogy távol kell lennem tőlük. Meglepődöm kicsit, amikor nem is tagadja azt, hogy milyen is és mit tesz akkor, ha nem tudja elérni az szavakkal, amit szeretne. De még ekkor se érzek késztetést arra, hogy megöljem. Volt valami ebben a vámpírban, amivel sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, illetve a kíváncsiságomat. Nem szoktam beszélgetni egyikkel se. Vagy meghagyom az életüket, vagy nem, de egyik esetben se volt még olyan, hogy csevegésbe kezdtem volna. Vagy inkább az a fura, hogy egy nő képes téged szeretni? - kérdezek vissza egy kisebb gúnyos mosoly kíséretében. Bár azt hiszem kezdtem megérteni azt a nőt, hogy miért is szerethetett bele. Nem mondanám azt, hogy én képes lennék, de azt hiszem értem, de ezt Enzo-nak nem kell tudni. Nem vagyok én se annyira ártatlan, mint amilyennek kinézek, így nem csoda, ha képes vagyok néha egy-egy gúnyos megjegyzést tenni. És mi van akkor, ha vállalom azt is, hogy életben tartom addig, amíg visszajössz? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ha üzletről van szó, akkor legyen jó az üzlet. És egy szívességnél, kettő jobb. Nem szoktam mások segítségére hagyatkozni, de talán ez a fura s szokatlan alak még a hasznomra lehet. Soha nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő. - Ez teljes mértékben felemelő érzés és megnyugtat. - mondom neki egy kisebb szemforgatás kíséretében. Magam sem tudom, hogy miért nem érzem ezt még mindig úgy, hogy tényleg komolyan gondolja. Viszont így még jobb, hogy nincs kikötve cserébe mit kérhetek. Ha 70 évig tudott rád várni, akkor nem hiszem, hogy ez a plusz pár perces várakozás megölné a halált. - mondom neki egy kisebb grimasz kíséretében, majd egy apró kósza tincset az arcomból kiszedek. Szóval vállalom a védelmét, illetve a segítségemet is, ha szükséges lesz,de cserébe kétszer azt kérhetek, amit akarok. - mondom neki komolyan és közben végig őt figyelem. - Áll az alku?
Én magam sem tudtam, hogy dicsérni akartam e vagy csak szimplán egy őszinte és kedves vélemény volt ez tőlem, minden esetre jól fogadta. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy nem szúrt le egyből, noha ezt nem hagytam volna én sem szó nélkül. Megforgatom a szemem. Kezdek kételkedni benne, hogy a megállapításom igaz e. -Akkor elmondom még egyszer. Megszöktem tőlük. Szerinted ha most is elszökök, mennyi időbe telik nekik újra felfogadni valakit, hogy megöljön? Elegem van a menekülésből és ezt valószínű ők is tudják, mivel talán ennyi eszük van.-hangomon érződik a gúny és a megvetés, na meg persze egy adag irónia is. Nem tudom, hogy milyen válaszra várt, minden esetre az őszinteség nekem nem volt megvetendő. Amit észrevettem, azt ki is mondtam, ahogy amit gondoltam vagy tettem, azért is vállaltam a felelősséget. Így most is. -Még egy jó tulajdonság, hogy mersz egy vámpírral gúnyolódni. Talán még igazad is lehet.-jegyzem meg nem kisebb erőfeszítéssel a hangomba nem keveredik a sértettség egy jele sem. Nem vettem magamra, hisz ő is egy földönfutó a sok közül, aki ezt nem értheti meg ilyen könnyen. Azért ennél többre nem tudom tartani, noha okosnak okosnak tűnik. De ez kevés ahhoz, hogy hirtelen következtetést vonjak le róla. Nem tudom milyen válaszokra számít, de ebben a témában nem ismerek viccet. Lehet, hogy a feleségem normál esetben vámpírokat meghazudtolva él, de érzések nélkül épp olyan lenne, mint mindenki más, aki közülünk való és így él. Semmi más nem vezérelné, csak a túlélési ösztön. Akárcsak egy állatot. A ragadozóktól így méltán nem különbözünk mi sem, de ilyen szempontból egy elveszett ember sem. Így Rennee sem, és valamiért úgy érzem, ha nem segítene sem venném a szívemre. Vagy ez is csak hirtelen következtetés levonás volt tőlem? -Ha azt mondanám, hogy kedves lesz és virággal meg ebéddel fogad, akkor jobban éreznéd magad, azzal a tudattal, hogy akkorát hazudtam, mint a világegyetem? Nem hiszem. Szóval inkább azt mondom, ami az igazság és nem az, amit az elméd hallani akar. Mindenki jobban jár.-bukik ki belőlem megjegyzése hallatán, és remélem, hogy érzi a hangomon, hogy ebbe semmi vicceset nem gondoltam, és amit mondtam, az a valós gondolatom. -Két segítség egy nagy segítségért. Fair ajánlatnak hangzik.-lököm el magam a fától, és mikor megállok előtte kezet nyújtok felé. Ha már egyszer ezt elfogadtam, azért még egy részletet tisztáznék. -De ha nem így lesz, emlékezz arra, amit mondtam. Ebben az ügyben nem ismerek határokat.-mondom, állkapcsom kicsit megfeszül, amikor a témát említem és nem azt mondom, hogy a feleségem Maggie életét védem.
Egy apró sóhaj hagyja el a torkomat, mert nem gondoltam volna, hogy egyből így fog reagálni. Talán tévedtem és még se annyira agyaúrt, mint amilyennek gondoltam. Közelebb lépek hozzá miközben megrázom a fejemet nem legesen és minden viccet félre téve és gúnyt mellőzve egyszerűen csak megszólalok. - Azt hittem elég okos vagy ahhoz, hogy képes legyél elhitetni velük azt, hogy meghaltál, de közben vígan élsz. - mondom neki szárazon, de mielőtt bármit is közbe tudna szólni folytatom. - Tudom miről beszélek, mert engem meg a vérebüknek akartak, de mégis szabad vagyok és mára már senkit se mernek a utána küldeni, pedig csak egy egyszerű vadász vagyok. - rántom meg a vállaimat, hiszen tényleg csak az vagyok. Nem vagyok vámpír, egyszerűen csak egy vadász, aki a saját törvényei szerint szeret élni. Vámpír vagy nem vámpír nem számít. Nem fogok senki kedvéért megváltozni és olyannak tetetni magamat, amilyen nem vagyok. Ha másban nem, de akkor legalább ebben nem különbözünk. - mondom neki egy kisebb mosoly kíséretében, hiszen úgy érzem, hogy ezzel kapcsolatban nem tévedtem. Ebben talán nagyon is hasonlítunk, meg talán abban is, hogy ami a szívünkön az a szánkon. Egyikünk se tűnt olyannak, aki inkább hazudna. Lehet megbántunk másokat, de legalább őszinték vagyunk. Kíváncsi voltam, hogy miket fog még mondani, de újabb poénra nem számítottam, hiszen elég volt ránézni és ott volt a szemében a fájdalom, hogy tudja mi fog történni és az akit a legjobban szeret a pokol bugyrain fog keresztül menni csakis miatta. Talán pontosan én is ezt tettem azzal a személlyel, aki annyira fontos volt számomra. Az élet soha nem volt fair és néha pontosan azokat bántjuk, akik a világot jelentik számunkra. Főleg az a legrosszabb, amikor a másik személy nem is tudja, hogy mennyire fontos, de biztos vagyok abban, hogy Enzo a felesége tudtára adta és ha tehetné, akkor még szellemként is vigyázna rá.. De én se vagyok minden tudó, illetve még nem is ismerem annyira, hogy ezekben mind biztos legyek. Egyszerűen ezek mind csak megérzések, de talán nem tévedek oly nagyot. Nem kértem, hogy hazudj és hidd el megtudom védeni, ha bízol bennem. De azt nem garantálom, hogy esetlegesen nem fog egy-két dolga eltörni addig, amíg vissza nem jössz. Nem fogom felfedni előtte, illetve csakis akkor avatkozom közbe, ha szükséges, de élni fog. Már ha azt életnek lehet nevezni, amikor valaki egy két lábon járó fenevad lesz. - mondom neki komolyan és összefonom a karomat magam előtt. - Nem fogom bántani, ha nem szükséges, de ha az kell ahhoz, hogy ne távozzon a túlvilágra, akkor megteszem. Mindig betartom az ígéreteimet és most is be fogom, még akkor is, ha egy vámpírnak teszem azt. - Illetve akkor fog látni, ha hívsz és azt mondod, hogy szükséged van rám. Bár hívnod se kell, mert tudni fogom. - kacsintok rá, majd amikor ellöki magát a fától, akkor én is teszek felé egy lépést. Rendben van. - mondom neki sietve, majd elfogadom a felém nyújtott kezét. Ha hazudik, akkor ő fog rosszul járni és nem én. Én fogom őt levadászni és nem ő engem. Ez ennyire egyszerű. - Én meg amit megígérek, azt be is tartom! - mondom neki komolyan és közben végig őt nézem. Tudom, hogy nem tréfált, ahogyan én se. Ritkán teszek ilyen ajánlatot vagy talán még soha nem is tettem, de most eljött ez a pillanat is, csak meg ne bánjam...
Arra, amit mond, csak vállat vonok. Igaza lehet, ugyanakkor nem muszáj egyetértenem vele. Lehet, hogy elhitethettem volna velük, hogy rég nem élek, de mit értem volna el vele? Valószínű akkor sem hinnének holmi jelentésnek erről, meg hogy bizonyítom, hogy tényleg az vagyok? -Kötelességem menekülni? Nem. Azt hisznek, amit akarnak.-jelentem ki egykedvűen, kissé gúnyos tekintettel állva övét. Semmi kedvem nem volt veszekedésbe is kezdeni, meg egyébként sem sok köze volt hozzá, hogy mi hajtott. Halkan felnevetek azon, ahogy és amit mond. Tényleg különbözött a társaitól, és ez előnyére vált. Nem akart változni mások miatt, ahogy én sem tettem és nem is tettem volna semmilyen esetben sem. Az igazság fájdalmas, de az elhallgatása rosszabb. És ezt nem csak saját bőrömön tapasztaltam meg, de elég ahhoz, hogy tudjam, ebben igazam van. -Jó válasz.-biccentek végül elismerően, így is tudatva vele, hogy egyet kell értenem azzal, amit mondott. Ahogy rám nézett, az egyenesen idegesíteni kezdett. Bármit is gondolt, nem voltam biztos, hogy tudni is akarom. Jól megvoltam a gondolattal, hogy így is úgy is végem lesz, mint a botnak. De legalább megpróbáltam biztosítani, hogy más, olyan valaki, akit szerettem, ne sérüljön a kelleténél jobban. Nem ismered őt, ne ítéld meg ez alapján. Régen azért felelt, hogy életben tartson, és vizsgálja a vámpírokat, akik a cellájukba vannak zárva. De mivel a szíve erősebb volt, mint a józan esze, miattam került bajba. Miattam fog szenvedni most is. De ezt már nem emberként fogja megélni, és biztos, hogy megroppan a súly alatt. Túl sokat szenvedett már így is.-szinte figyelmeztető a hangom, hogy ha nem sikerül betartania, amit mond, és ígér, nem leszek kedves vele, és elnéző. Nem hibáztathatom azért, hogy nem tudja megfékezni, most mégis úgy érzem megtenném. Megtenném, mert reméltem, hogy csak akkor tesz valaki ígéretet, ha be is tudja tartani. -Van egy pince a lakásunkban. Az ajtó elég erősnek tűnik. Címre nem sok szükséged lesz tőlem, ki fogod tudni deríteni.-nem könnyítem meg a feladatát, de remélem ezzel is csak ösztökélni tudom. Nehezen, de megbízom egy emberben, egy vadászban, bár lehet nem ez lesz életem legjobb döntése. De ki tudja. Változik az idő, és mint mondotta, ő nem akar ennek megfelelni. Amikor elfogadja a kezem, s ezzel én kifejezem, hogy elfogadtam az ő ajánlatát, még egy utolsó pillantást vetek rá. -Csak pár napra van szükségem. Ennyi neked is elég lesz, hogy figyelj rá.-nézek az égre, ahol már magasan jár a Hold és ragyognak a csillagok. Ideje mennem, és ezt mást sem jelzi, mint ahogy felé biccentek, és stílusosan eltűnök a fák között. A saját kivégzésére senki sem siet, de mindig vannak kivételek...
Nem azért voltam itt, hogy vitatkozzam vele, hanem azért, hogy meg tudjam megérdemli-e a halált vagy nem. Azt is mondhatnám, hogy a halál angyala voltam, de még se öltem meg mindenkit. Olyan az egész, mintha lenne valamiféle fura listám és csak arról szeretnék meggyőződni hogy az éppen aktuális zsákmányom, űzött vad rajta van-e vagy nem. Ha igen, akkor egyértelmű, hogy a halál szele fog felé fújni és hamarosan már a másvilágon találja magát, ha pedig nincsen akkor egyértelmű, hogy élheti tovább a boldog vagy kevésbé boldog életét. Mondjuk álmaimban nem gondoltam volna azt, hogy egyszer egy vámpírral fogok ilyen módon csevegni. Nem szólaltam meg, csak hallgattam őt és néha egy aprót bólintottam arra, amit mondott. Úgy éreztem, hogy ezeket a témákat már túl tárgyaltuk, illetve senkije se voltam, így jogom nem lett volna megmondani, hogy mit tegyen és mit ne. Ha meg akar halni, vagy legalábbis elfogadja ezt a tényt, akkor tegye meg és kész. Nem fog engem aztán érdekelni. Nem ítéltem meg, hiszen nem is ismerem. De ami késik, nem múlik - tartom fel a kezeimet, majd egy apró mosollyal folytatom. - Mindenkinek lehet rossz napja, rossz időszaka és minden nő lehet egyszer az élete során igazi hárpia, így nem hiszem, hogy tőlem kellene féltened. Legyen annyi elég, hogy megteszek mindent azért, hogy életben maradjon és megpróbálom minél több ember életét is megmenteni. Mert a szavaidból ítélve nem éppen lesz kellemes érzés az se, ha újra fog érezni és rájön, hogy ő lett az új Hannibál. - mondom neki kedvesen, de már egyáltalán nem bujkál viccelődés a hangomban. Teljesen komolyan mondom és nem is akarok ebből tréfát űzni. Úgy érzem, hogy a párja talán igazi emberi énekkel rendelkező vámpír lehetett addig, amíg ki nem kapcsolt, de semmi se biztos. Csak az, hogy úgy érzem, hogy hamarosan újra látni fogom eme vámpírt és az ő drága feleségét is. Meg fogom találni, hogy hol laksz emiatt nem kell aggódnod. Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen alakot, mint te a legtöbben ismernek a városban, de ha ez a nyom kihűlne, akkor ott lesz majd a kevés és barátságos feleséged morzsái. - mondom neki egy kisebb érccel a hangomban, majd hamarosan biccentek felé, amikor elindul és nem szólalok meg. Nem vagyunk barátok, egyszerűen csak ígéretet tettünk és ennél több azt hiszem nem igen köt össze minket. Figyelem ahogyan eltűnik az éjszakai ködben, de én nem mozdulok. Egy darabig még állok és próbálom felfogni, hogy mibe is keveredhettem. Végül pedig egy bagoly huhogása térít észhez és szép lassan elindultam haza.
Kezdőlap
