Láttam Emily arcán, hogy nem nagyon akar mégsem beszélni, főleg nem Emma előtt. Felsóhajtok, majd a vállamra kapom a kistáskámat.
-Azt hiszem mehetünk is. -mosolygok rájuk, majd kitessékelve őket, leoltom a villanyt és elindulunk a birtokra....

[Folyt.: a birtokon]

Láttam rajta, hogy ezúttal igazán elevenébe találtam a dologgal, és ez néminemű elégedettséggel töltött el. Hah, én sokkal többet tudok a jövőjéről, mint hinné, de ha tehetném, sem árulnék el dolgokat neki. Következtesse ki, vagy legyen hajlandó szeretni engem! Már éppen készültem visszavágni valami epéset, amikor betoppant Emma, jelen pillanatban anya, mire egy nagy sóhaj kíséretében kifújtam a levegőt. Ő mindig jó volt hozzám, és így nem akartam előtte vitát robbantani. Inkább a csodálatos mosolyomat elővéve megállapítottam, hogy mint mindig, most is ragyogóan fest.
- Készen állok az esküvőre, anya - jegyeztem meg a karjaiban. Azért az utolsó szóba nem kevés gúny vegyült a részemről, ami nem ellene, hanem inkább a szituáció ellen szólt.

Lentről hallom, hogy beszélgetnek, bár nem értem pontosan, hogy miről. Magammal foglalkozom. Megcsinálom a hajam, amin nem kell sokat változtatni, csak kifésülöm, bár a hullámosságából akkor sem vesztett. A sminkemen sem változtattam sokat, csak a ruhámhoz igazítottam.. Óó! És a ruhám! Királykék, a csípőmnél kissé kivágva, és ezüst kövekkel díszítve. Illik a szemeimhez.

Miután teljesen elkészültem felvánszorogtam a fürdőszobába. Katie éppen felöltözni készült, Emily pedig ott állt, a maga bájos kisugárzásával és azzal a kacér Petrovás mosolyával. Felsóhajtok, miközben elsétálok mellette, rámosolyogva.
Katie dicséretére köszönetképpen is villantok egy mosolyt. Ritka esetek egyike, ha valami jót is ki tud ejteni a száján.
-Még Vegasban. -fordulok felé, miközben beletúrok a hajamba. -Emilyhez sétálok, és felkapom. Milyen szép lett valaki. -mosolygok rá, indulásra kész, miközben Katie végleg elkészül. Nem csodálkoznék, ha szebb lenne, mint maga a menyasszony. Egyszerű, de gyönyörű, mint amilyen mindig. Lehet, hogy lesz még ott botrány, őt ismerve.
Elismerő pillantásokat vetek rá, mint amilyeneket ő rám az előbb. Majd megszólal, amin kénytelen vagyok felvonni a szemöldökömet. Lerakom Emilyt.
-Hogy mi? -kérdezek vissza, bár tudom, hogy felesleges az ellenkezés. Látom, hogy a kérdésem után Katie szúrós tekintettel néz rám. Felemelem a kezem. Hihetetlen, hogy még így emberként is hogyan mozgatja a többieket.
-Hát jó.. -megforgatom a szemem, majd ismét felveszem Emilyt. -Akkor gyere kislányom. -sóhajtok, majd egy puszit nyomok az arcára.

A tükörhöz lépek, belenézek, és saját magamat csodálom. Gondolkozom, hogy hogyan is csináljam meg a hajam, miközben beletúrok, de azt hiszem, így tökéletes. Előveszek egy körkefét és egyszer átmegyek rajta a fénylő és bársonyos hajamon, ami tökéletes hullámokban esik a hátamra. Meglepően észlelem, hogy pont ugyanolyan selymes a tapintása, mint Emily-é.
-Még jó.. -sóhajtok a vállam fölött ránézve, miközben megforgatom a szemem. Majd megpördülök. -Tudod, azt mondják, hogy ebben a korban kezdődik a "Mindenre kíváncsi vagyok" időszak. Remélem te ezt majd a jövőben nagyon gyorsan átléped, mert utálom a kíváncsiskodókat. Vagy majd lógj Emmán... Most pedig csak el sem kezd. Tedd takarékra magad, ha kérhetem. -bökök rá, kisebb fintorral az arcomon, majd elmosolyodom. Aztán visszafordulok a tükörhöz. Jelen pillanatban nem vagyok kisminkelve, és bár így is teljes mértékben tökéletesen nézek ki, azért feldobok magamnak valami natúr vakolatot. Miközben elkezdem, Emily is beszélni kezd. Ismét felcsusszan a homlokomra a szemöldököm, miközben a szemhéjpúdert a kezemben tartva fordulok felé.
-Milyen vagyok a jövőben? -félve, de egyben undorodva teszem fel a kérdést. -Csak, hogy tudjam, min kell változtatni. -gúnyos vigyorral zárom, majd visszafordulok, várva a meséjét.
-Rendben Emily Stella Pierce.. -ízlelgetem a nevét. Lényegébe véve tetszik, főleg a Stella. Az Emily olyan kislányos. Biztos Emma találta ki.. De végül is, azzal sincs bajom, illik rá, engem meg nem különösebben foglalkoztat.
-Akkor beszélj a személyiségedről Emily. -megforgatom a szemem, miközben tisztán és lassan kiejtem a nevét. Már készen voltam a sminkel. Nem is gondoltam volna, hogy még tökéletesebben is kinézhetek. Hogy nincs tökéletes nő?! Ugyan már! Ki találta ezt ki? Chh.. Éppen a szempilláimat emeltem ki, bár már alapjába véve nagyon hosszú, még rá is festettem. Ám, amikor megszólal kiesik a kezemből az "ecset". Megint megpördülök, majd ránézek, közelebb lépek hozzá, és leguggolok.
-Meséld el ezt is. Mit hazudtam neked a jövőben?! -felvonom a szemöldököm. Minden szavamból ömlik ki a gúny, miközben úgy érzem, hogy Emily az én trükkjeimet kihasználva tapos az elég üres lelkivilágomba, mégis eltalálva azokat a pontokat, amikért már annyit öltem. Amiket a legjobban utálok. Ökölbe szorul a kezem.
-Mit tudsz róla, vagy egyáltalán rólam?! -keresztbe teszem a kezem, majd összeráncolom a szemöldököm.
-Nyugodtan beszélj csak, addig átöltözöm. -ismét felállok, majd odasétálok, ahol Emily ruhája volt felakasztva. Ott van az enyém is. Gyönyörű! Térd föléig érő fehér, mély dekoltázsú ruha. Bár a dekoltázsának a kivágása lehetne egy picivel nagyobb. De még ez is belefér. Ekkor hallom, hogy belép Emma is.
-Végre! -sóhajtok fel, felé fordulva. -Ezt a ruhát mikor vetted? -kikerekedett szemekkel nézek a királykék ruhájára. Gyönyörű, bár sohasem venném fel. Nem az én műfajom. -Csini. -mosolyodok el, majd ismét magamra koncentrálok.
-Szóval... Emily innentől a lányod. -mondom, miközben elkezdek öltözni. -Csak ennyi. Bár szinte egész este velem lesz. Katie nénivel. -vigyorogva fordulok felé, miközben öltözöm.

Láttam az arcán, hogy elismerés suhan át rajta. Igaz, ez csak addig tartott, amíg nem sikerült összehoznia valami csípős visszavágást arra vonatkozva, hogy igazán alaphelyzetbe állíthatnám a számat, amíg meg nem születek. Az viszont elég nehéz ügy, mivel soha nem arról voltam híres, hogy magamban tartom a véleményemet. Talán amíg kisbaba voltam, de simán kinézem magamból, hogy annyit bőgicséltem, hogy még a legtürelmesebb embert is sikerült az őrületbe kergetnem.
- Na jó. Nem érdekel, milyen őrült módon szemét terveid vannak velem, amiért muszáj ott lennem. Nem is vagyok annyira kíváncsi rájuk - forgattam meg a szemeimet. A gonoszság még a jövőben sem állt távol tőle, hiszen engem sem véletlenül rabolt el valamelyik régi ellensége. - Nem kell úgy tennem, mintha szeretnélek. Azt neked kell, mert én ismerlek a jövőben, és az épp elég kitartást ad ahhoz, hogy megszeresselek - vágtam vissza azokra a kijelentéseire, amik hangsúlyozták, mennyire nem akar engem igazából. Rendben, hogy ez rosszul esett, de meg fog változni. Meg fog, csak történnie kell dolgoknak. Olyan dolgoknak, amik miatt majd aggódni fog értem, és ez megnyugtat.
- A teljes nevem meg Emily Stella Pierce. Jobb, ha megjegyzed, hogy tudd, amikor megérkezik velem a gólya... megnyugtató, hogy sosem etetsz ezzel a mesével - forgattam meg a szemeimet. Soha nem voltam buta, és ebben ő is rásegített. Bár azzal, hogy nem hittem sem a télapóban, sem semmiben, ehelyett vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok, és egyéb természetfeletti lények tudatában voltam, szinte nem is volt gyermekkorom. - Mit meséljek magamról? Nem az életemet kell halljad, a személyiségemet kell ismerned. Az életem része vagy. Tudni fogod, mi történik velem, és mi nem. - Határozottan csengett a hangom. Tudtam, hogy túl sokat nem beszélhetek a jövőről, mert az sok dolgot felborítana közöttünk, de amit tudnia kell, azt elmondom neki. Többek között azt is, hogy szembe tudnék szállni vele, ha akarnék. Petrova vagyok, a legnemesebb vérvonal egyike, csak éppen a kislány énem börtönébe vagyok zárva, így ha akarnám sem vennének komolyan az emberek. Na de felnőttként! - Épp eleget tudok a bátyámról ahhoz, hogy elgondolkozzam rajta, miatta vagy-e ilyen érzéketlen, vagy más is van a dologban. Tudok dolgokat a múltadból... Katie - mosolyodtam el. Játszunk színjátékot! Remek színész vagyok, és meglehetősen alattomos is.

Meg sem bírtam szólalni, szinte leesett az állam a dumájától. Ha mondtam is volna valamit, az egy röpke "hűha" lett volna, de ez kiült az arcomra, így felesleges is lenne jártatni a számat. A végén csak gonoszul elvigyorodom, majd leülök a fürdőkád szélére, vele szembe, és hallgatom, amit mond. Szájmenése van?
-Ha megkérhetlek kikapcsolnád cirka 7 hónapra az eszedet, és beszüntetnéd a szájmenésedet? Már most megfájdítod a fejem. -a homlokomhoz kapok, masszírozva azt.
-Részben azért kellesz, igen, részben pedig nem, de már megmondtam, hogy ne üsd bele az orrodat. -felsóhajtok, majd megforgatom a szemem. Aztán felállok. Nem túl kényelmes a kád széle így emberként. Pedig aztán vámpírként töltöttem már el pár szép estét a kádban, az mellett, de még a szélén is. Na jó, hagyjuk, nem idevágó téma.
-Pontosan ezt kell tenned. -bólintok. -Hogy mit kapsz cserébe?! Talán nem öllek meg. -válaszolom nyersen, majd a végén kapott egy féloldalas, kissé hamis mosolyt.
-És innentől azt is elvárom, hogy ne kotyogj el senkinek semmit, és, hogy tegyél úgy, mintha szeretnél. Mint a nagynénidet. Én kedves leszek veled, mint ezt már Sarah házában észrevehetted. De ez csak a látszat, és te is tudod. Nem akarlak téged, ez pedig számodra gondolom nem meglepő. -megrántom a vállam, majd kiroppantom az ujjaimat. Aztán sóhaj hagyja el a számat. Ismét.
-Mi is a teljes neved? -nézek rá, összeráncolt szemöldökkel. "Emily.." Ezt is biztos Emma adta neki. Ha én adtam volna biztos ő is Katie lenne. Na jó, nem..
-Azt akarod, hogy ismerjelek meg?! -meghökkenek, újra leülve. -Akkor mesélj magadról. -megvonom a vállam. -De ajánlom, hogy ne húzd el sokáig. -a körmömet kezdem piszkálni, miközben feltesz egy kérdést. Hirtelen felkapom a fejem.
-Mit tudsz te róla? -kérdezem szemrehányóan, kisebb fintorral az arcomon.

Láttam az arcán, hogy felidegesítettem, de az igazat megvallva nem is bántam annyira. Az elkövetkező időkben úgyis csak bántani fog, egészen addig, amíg a születésem után meg nem történik az a bizonyos dolog, amitől meg fog szeretni. Addig meg kibírom valahogyan a szeretete nélkül.
- Ha tudnád, mennyi minden tanultam tőled a jövőben, nem mondanád, hogy rosszra használom - jelent meg kóbor mosoly az arcomon a gondolatra, hogy képes vagyok majdnem olyan jól manipulálni az embereket, amennyire ő szokta. Amikor gyerek voltam, minden felnőttet az ujjaim köré csavartam, ami felnőve egy kicsit megváltozott, de... ott van a nevezetes Pierce-szépség, ami kifejezetten kedvez a számomra. Will az egyetlen, akit csak akkor akarok irányítani, ha valami hülyeséget készül tenni, vagy rá kell vennem valamire, de ez nem mindig sikerül. Nevezetesen a Sarah ügyben nincs semmiféle változás. Viszont sokan az én jövőmben a közelembe akarnak férkőzni, és ezért bármit megtennének, amit sikeresen ki is használok. - Azért akarsz elhurcolni az esküvőre, hogy senki ne bántson, igaz? Gondolom most már nem is anyázhatlak, de elvárod tőlem minimum, hogy Emma nyakába ugorjak, egy "anya, annyira hiányoztál" felkiáltás keretében. Mit fogok kapni cserébe? - kérdeztem szemrehányóan. A választ persze amúgy is tudtam, mielőtt kimondta volna, úgyhogy nem zavartattam magam, miközben öltöztetett, tovább folytattam a beszédemet. -Tudod mit? Nem kell tőled semmi. Csak azt akarom, hogy próbálj meg megismerni. - A hangom határozott volt, ugyanakkor az érzéseim nem. Mit tudna meg rólam? Ugyanúgy nem akarna engem. Legalábbis biztos voltam benne, egészen addig a pillanatig, amíg a felöltöztetésemet követően nem nézett rám olyan csodálóan, ahogyan... egy anya szokott a lányára. Na jó, nem teljesen úgy, de egy kicsit hasonlóképpen. És még össze is öltöztünk! A remény lángja úgy lobbant fel bennem, mintha legalábbis robbanás rázta volna meg a szívemet. - Miatta vagy ilyen? A fiad miatt? - fordultam vissza felé. Erről nem beszéltünk soha, de tudtam, hogy cirka ötszáz éve volt egy féltestvérem, akiről én a mai napig alig tudok valamit.

[Hotel]

Beértünk a lakásba, Emilyt rögtön a fürdőszobához vittem, miközben felkiabáltam Emmának, hogy fáradjon le ő is. Mikor leraktam a fürdőkád szélére, megszólalt. Monológját felvont szemöldökkel, és csípőre tett kézzel hallgattam meg. Érzem, hogy ökölbe szorul a kezem. Mit képzel ez magáról?! Kifújom a levegőt, beszívom, és újra ki. Elszámolok magamban háromig, hogy kicsit lenyugodjak. Már csak ez hiányzik.
Elmosolyodom.
-Jó a beszélőkéd kislány. -megborzolom az arany fürtjeit. Azt nem értem, hogy ő hogyan szőke. Mondjuk, gyerekkorom elején én is az voltam, de aztán bebarnult a hajam. Remélem az övé nem fog. Úgy már nehezebb lenne Emmára fognom.
-Csak rosszra használod. Tanulhatnál az anyádtól. Az igazitól. -rákacsintottam. El sem hiszem, hogy ezt mondtam.
-Senki nem mondta, hogy oda megyünk. Azt említettem, hogy az új anyukád azt szervezi. -közelebb hajolok hozzá. -Bár, igazság szerint tényleg oda megyünk. Innentől azt kell mondanod, hogy Emma az anyukád, és, hogy eddig titokban lettél tartva, vagy akármi. Érti? -mosolygok rá, a kezemet végigsimítva a puha arcán. -Innentől én Katie vagyok, Emma pedig anya. De egész este velem leszel, és ne érdekeljen, hogy miért. -biccentek.
-Most pedig elkészülünk. -felragyog a szemem, bár ez is megjátszás. -Vettem neked egy gyönyörű ruhát, majdnem kiköpött olyan, mint az enyém. Csak az enyém fehér, ami nem illik egy esküvőre ugyebár. -sóhajtok kis drámaiságot csempészve a hangomba.
Emily kis ruhája fel van akasztva az ajtóra. Halvány rózsaszín, édes kislányos. Bár Emma jobban oda volt érte. Odasétálok vele hozzá, és feladom rá, majd kifésülöm a selymes haját. Milyen puha tapintása van!
Sminkként csupán Emma szájfényéből rakok rá egy picit. Hibátlan a bőre, nem kell rá semmiféle vacak, még így is úgy tűnik, mintha ki lenne sminkelve, pedig nem.
-Kész is vagy. Itt egy fülbevaló is, ez is Emmától van. -odacsúsztatom a kezébe. Majd felemelt tekintettel kezdem vizslatni.
-Olyan szép vagy, mint az anyád. -sóhajtok büszkén lenézve magamra. -Marha nagy szerencséd van, hogy ember lettem édesem, különben még mindig azon lennék, hogy te ne legyél. Bár vétek lenne ezért a szép pofidért. -mosolygok rá, miközben csodával határos módon őszintén beszélek.

/Eyal és Sarah lakása/
Hamar visszaérkeztünk oda, ahonnan az egész kalandunk indult, szóval itt láttam az idejét annak, hogy megkérdezzem, egyáltalán mi a szándéka az anyámnak velem. Merthogy valami szándéka van, az egészen biztos, hiszen nem olyan, aki ne akarna semmit a másiktól. Még az én felnőttkoromban is így mennek a dolgok mifelénk, és most meg... Nem is reménykedem másban különösebben.
- Mik a szándékaid velem Nash bácsiék esküvőjén? Egyáltalán miért nem vagy hajlandó magadra vállalni? Mindenki tudja rólad, hogy milyen vagy, így kötve hiszem, hogy nagy meglepetést okozna ha kiderülne, a gyereked vagyok - hadartam sebesen, még mielőtt bármit is közbeszólhatott volna. Ne higgye már, hogy nem tudom megvédeni magamat! Igenis képes vagyok rá, még a tulajdon anyámmal szemben is. Úgysem szeret, legalábbis ebben a korban még biztosan nem.

[Katie szobája]

Alig láttam,még mindig nem csillapodott le a dühöm. Nem tudtam mi történt az erdőben Katie-vel és Leahval,annyit láttam hogy Leah hozzányúl és Katie,aki igazából nem is figyelt,összeesik. Fene tudta volna hogy nem halt meg. A szívbajt hozta rám az a szajha. De most legalább talán meghal.. Talán véglegesen végeztem az ő erőlködős szarjaival.. A csapot megnyitottam és hideg vizet fröcsköltem az arcomba,hogy végre észhez térjek. Egy idő után sikerült is lecsillapodnom.. A kád szélére ültem,és úgy gondolkoztam el a dolgokon,várva amíg Katie felkel.

[Konyha]

Bejöttem a konyhából. Ledobtam magamról a köntöst,és beálltam a zuhany alá. Miután elkészültem,megszárítottam a hajam,ami hullámokban esett a hátamra. Gyorsan felkaptam valami ruhát,és egy esernyőt,és elindultam valamerre...

[Folyt.: Valahol...]

Fürdőszoba