A hófödte táj, a csend elég ahhoz, hogy ne foglalkozzam mással. Mellé bújok, és nyakába fúrom fejem, míg ő megnyalja a fejem tetejét, én pedig halkan felmordulok, de ez amolyan jóleső mordulás volt, nem pedig olyan ellenszenves dolgot tettél és nem tetszik ez mordulás.
A Hold a maga útját járja, ahogy mi is, és az éjszaka szép lassan hajnalba kezd átmenni. Élvezem a jelent, de emberként jobb szeretek mellette lenni, a karjaiban melegedni, a szoba melegében. Meglepő módon most ezt is olyannak éreztem, de ahogy elérkezik az idő, nem kell kétszer mondani, és jelzésére én is négy lábra állok és elindulok mellette, vissza a ruháinkért.
Az átváltozás kellemetlensége közepedet az tart életben, hogy aztán emberként végre elmondhatom, amit akarok, képes vagyok kommunikálni vele. Plusz, ma van Szenteste. A kiválasztott fa pedig hívogatóan vár minket. Az ebéd illatát előre elképzelem, ahogy azt is, hogy hogy fogok megteríteni. A tökéletes nap gondolata ment meg attól, hogy felüvöltsek, mikor végre ismét emberként létezhetek, a fagyos hóban viszont azonnal vacogni kezdek. Minden porcikám fáj, és először négykézlábra ereszkedve kapom magamra a felsőm, majd a pulóverem és a kabátom, s mikor a lábaim biztonságosnak érzem használatra, felállok és felöltözöm. Érzem, hogy vacogni kezdek és ahogy szóra nyitnám a szám, fogaim összekoccanva jelzik, nagyon nem vagyok olyan hőmérsékletű, amiben képes vagyok egy szót is szólni.
-Menjünk...a...kocsihoz, aztán haza.-kérem Chriestre emelve végül tekintetem, ahogy lassan kezdek melegedni, de még közel sem kerülök a tökéletes állapotomba. Jelenleg a kívánságlista élére egy forró fürdő került.

A farkasbunda előnye, hogy szigetel. Az emberek a ruha ugyan ilyen, hacsak nem úgy veszi fel őket, hogy kicsit ráfagyott a bőrére a hó és éppen csak nem esnek ki a fogai, ahogy összekocognak a vacogástól. A sietős léptek, amivel megtesszük a rövid utat a lakókocsi és a tisztás között, már melegít rajtam valamennyit, mígnem a lakókocsiba lépve magamra rántok egy plédet, ami épp a kezembe került. A fűtés lassan kezd érezhetővé válni, de ahogy megszólalhatnék bármit is, Chriest eltűnik, kezében a fűrésszel, amin jót mosolygok. Átmelegszem, leveszem a kabátot, a lábaim mégis a takaró alatt tartom, a kényelmes ágyon kuporogva.
Ajkaimba harapva merülök gondolataim közé, kicsit körbenézek a lakókocsiba, ahol voltaképp egész kevés időt töltöttünk. Ha kétszer voltam itt, sokat mondok. De az, hogy a házam elé szeretné vinni, már egy előrelépés, mondjuk bizonyos kimondatlan szavak mellett ez jóval nagyobb lépés, ahogy az is, hogy nálam lakik. Mert lássuk be, ez volt az az igazság, amit a legkevésbé sem bántam.
Mikor visszatér, először csak egy fát látok, ami aztán a padlóra zuhan, szemeim felcsillannak, a vacogás puszta gondolatát is elfelejtem és elégedetten mosolyogva bólintok egyet.
-Ezt már szeretem.-mondom, mintha egy reklám lennék, ami egy kedvenc szószt reklámozna egy másikkal szemben. Leül mellém, az ágy besüpped alatta én pedig szórakozottan kapaszkodom meg kicsit, hogy ne dőljek el. Forró ujjai arcom pirospozsgássá melegedett bőrén simítanak végig, kicsit lehunyom a szemem az érintésétől, és halovány mosollyal arcomon élvezem a pillanatot egy kicsit.
-Én sem élveztem még ennyire. Pedig pont ma éjszaka, ha akartam volna sem tudtam volna varázsolni. Ez az átok mér csak ilyen.-vonok vállat, majd közelebb hajolok hozzá, de orrom akaratlan felhúzom a szag miatt.-Ázott kutya vagyis farkas szagod van. Már meg ne sértődj.-nevetem el magam, aztán kicsit oldalra billentem fejem, vizes, latyakos hajam viszont nem omlik olyan könnyedén vállamra, mint máskor.-Ha hazaértünk, először szeretnék egy fürdőt. Aztán jöhet a fa, a takarítás, és azt hiszem munkába kell állítanom a szakácsunk is. Csak el ne sózza az ételt...-cukkolom, a mondást kihasználva, miszerint a szakács vagy szakácsné milyen gyenge érzelmeket táplálhat, ha sósan főz. A ki nem mondott szavak célozgatás formájában épp eleget mondanak jelenleg.