Felsóhajtottam, az lett volna a legegyszerübb megoldás ha nem is mondok neki már semmit, de nem nem hagyhattam ezt szó nélkül.- Jobban szeretem a nudista lányokat..-Zsebre tettem a kezemet és komolyan néztem rá. Ezzel a kijelentésemmel lezártnak kívántam tekinteni ezt az ügyet. Legalábbis ez az egy biztos, hogy nem szeretnék tovább veszekedni, még a végén a fejem is belefájdul. - Ó hogy neked mindig mindenről tudnod kell..- Csavartam a fejemet mosolyogva, nem kívántam konkrét választ adni a kérdésére. Na igen, meg lepődtem volna ha nem tudja magát kihúzni ebből a helyzetből. Magamra mutattam és néztem elém ki kerekedett szemekkel. - Én? Még csak nem is ismerlek. - Próbáltam valamit színészkedni több kevesebb sikerrel. Össze néztünk az eladóval aki már nagyon türelmetlen volt, neki nem lényeg hogy ki fizet csak legyünk már túl rajta. Kíváncsi voltam hogy ezúttal mit lép , és közeledni kezdett felém. Ha a nézésével tudna ölni én már valószínűleg rég halott lennék. Szinte mindenre, de inkább minden rosszra számítottam most is, de csak egy puszit nyomott az arcomra amibe sikeredett belefordulnom így a számra ment. Épp hogy csak összeért az ajkunk, de Kendra valószínüleg azt hitte hogy direkt csináltam pedig ezt még én sem így terveztem. Ha ezek után nem öl meg akkor soha. Arrébb ugrottam tőle egy lépést hogy azért biztos ami biztos, mögöttünk pedig már nagyon sokan összegyűltek hogy fizetni szeretnének, de úgy tűnt egy darabig még itt leszünk, ezért kénytelen voltak nyitni még egy pénzárt. - Azért nem gondoltam volna hogy már ennyire jóban vagyunk. - Körbe nyalva számat mosolyodtam el, és emeltem fel a kezeimet, mint akire pisztolyt szegeznek.
A kijelentését nem akartam elhinni, komolyan most miért. Igyekeztem szó nélkül hagyni, de azt már nem bírtam megállni, hogy a szemeimet ne forgassam meg. Ezek után inkább behúztam a függönyt, mert nem akartam erről beszélni. Nem is értem miért mentem bele, minek foglalkozok azzal, hogy ő mit szeret és mit nem. Jobb lesz, ha nem is figyelek rá csak, ha nagyon muszáj. Neked meg minden kérdés elől ki kell térned. - mondtam neki egy grimasz keretében, majd elsétáltam mellette. "Nézd levegőnek!" mondtam saját magamnak, de nehéz volt így tennem, amikor direkt húzta az agyamat. - Ha nem ismersz, akkor miért is bámulsz engem és beszélgetsz azóta is velem amióta betettük ide a lábunkat? - kérdeztem vissza, mert a vak is megmondhatja azt, hogy folyamatosan együtt láttak minket. Főleg a ki show-nak köszönhetően még többen megbámultak minket, szóval hiába is próbálja tagadni az nagyon nem fog neki menni, mert ahhoz mindenkit meg kellene idézni. Ennek örömére egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon, hogy most nagyon mellé fogott. De még mindig nem mentem semmire se, így tényleg nem volt más választásom, mint megjátszani azt, hogy mennyire kedves személyiség vagyok. Ennél többet biztosan nem fogok megtenni neki, akkor már sokkal inkább csak kisétálok innét, hiszen a biztonsági őr nem fog utánam jönni, mivel a legelején meg lett neki mondva, hogy ne vegyen tudomást rólunk. Tényleg már nem volt több ötletem és talán soha se csináltam még ilyet, de úgy gondoltam, hogy most ez az egyetlen esélyem arra, hogy ebből az üzletből mihamarabb kijussak. Így adni akartam az arcára egy puszit, de persze, hogy nem az lett belőle, hiszen belefordult és így a szájára adtam. Magam sem tudtam, hogy mit gondoljak, egy dolog biztos. Pipa voltam most már nagyon is rá. - Tuti direkt csináltad. - mondtam neki bosszúsan, majd a következő mondatán még jobban kiakadtam. - Ezt most ugye nem komolyan mondod? - kérdeztem visszadöbbenten és közben próbáltam lehiggadni. Figyeltem ahogyan újra megjelenik a mosoly az arcán, majd az ajkait is körbe nyalta. Most már le se tagadhatja, hogy direkt csinálta, de abban biztos vagyok, hogy nagyon is élvezte a helyzetet. Legszívesebben a hajánál fogva cibáltam volna ki. "Mit képzel, hogy csak új szájon puszil. Minek nézz engem?!" - Most már, hogy ezt is megkaptad végre fizetnél? - kérdeztem tőle mosolyogva. Komolyan nem tudtam, hogy mit hihetnek az emberek. Vajon azt hiszik, hogy két idióta civakodik, vagy párnak gondolnak minket. Jobbnak láttam nem is gondolkodni ezen. -
Nem is értettem már magunkat. Néha tök jól elvoltunk , néha még kinem állhattuk egymást. Bár az biztos közrejátszott ebben az egészben, hogy egyszerűen imádom húzni mások agyát, és ez most sem volt másképp. Imádtam nézni hogy Kendra mennyire feltudja magát húzni, talán kiváncsi vagyok a határaira, amit lehet nem a legjobb ötlet feszegetni. - Nem értem miért találsz ki ekkora hülyeségeket..- Még mindig tettem a hülyét, hátulról már valaki kiabált is hogy nehazudozzak össze vissza, inkább szerezzem meg a csajt és béküljünk ki. Komolyan, tök olyan volt mintha tényleg egy filmben szereplünk, vagy pedig valami szappanoperát adunk elő. A kedves nézők felé fordultam és szúros tekintettel figyeltem rájuk. - Szerintem pedig mindenki foglalkozzon a saját dolgával..- Próbáltam feloszlatni a népet, kevés sikerrel. Kiváncsiak voltak a végkifejletre, mondjuk arra én is hogy vajon hogy alakul a mi kis kapcsolatunk. Kendrára néztem meglepve, rám akarja kenni az egész dolgot pedig ezt most tényleg nem direkt csináltam, csak úgy reagáltam le az egészet. Próbáltam kizárni mindent, és csak Kendrára figyelni. - Nem tehetek arról hogy az előbb még fenyegetőzől és meg akarsz ölni, most meg puszit osztogatsz..- De tényleg, és még csodálkozik hogy ez lett a vége az egésznek, ahol páran a "csóknál" még hujjogni és fütyülni kezdtek. Bár nem tudom miért van ennyire ki akadva, szerintem nem történt nagy tragédia. Meguntam az egész tömeget körülöttünk.. megragadtam Kendra kezét gyengéden és leraktam a pénzt a pultra, majd kihúztam az üzletből és próbáltam valami olyan helyre menni vele ahol nem volt éppen sok ember, nem hiányzott az a sok szempár rajtunk, elég volt Kendráé. - Mielött azt hinnéd, nem a puszi miatt fizettem ki! - Gyorsan közöltem vele a dolgot, nehogy félre értse a helyzetet.
Látod, mások is nekem adnak igazat. - mosolyogtam rá, majd hátra fordultam annál a kijelentésnél, hogy szerezze meg a lányt. Ki képes ilyet mondani?! Komolyan nem értettem az embereket. Amióta vele találkoztam csak bajba kerültem és már kezdett ebből elegem lenni, arról meg már ne is beszéljünk, hogy direkt húzta még az agyamat is. - Kivételes alkalmak egyike, de egyet értek vele. - böktem L irányába és közben egy mosolyt villantottam a mögöttünk álló ember tömegre. Remek ezek után már be se fogom ide tenni a lábamat, mert az tuti, hogy egy életre megjegyezték az arcunkat. Kezdtem tényleg úgy érezni magamat, mintha valami filmben vennénk részt, csak sajnos ez maga volt a valóság. Egy sóhaj keretében visszafordultam L-hez és ránéztem.- És az még nem jutott az eszedbe, hogy ez mind miattad van? - néztem rá kérdően, mert nem tudom elhinni, hogy még meg se fordult a fejében, hogy miatta változik kedélyem.- Szerinted elfelejtettem azt, hogy két vámpír keze közé adtál és valamelyik ezt tette velem? - toltam az orra alá a sebes csuklómat.- Vagy azt el tudom felejteni, hogy rám nyitottál és akkor az előbbit már meg se említem. - mondtam kicsit sietve és még egy fintort is sikerült hozzá vágnom. Jobb lenne, ha mindent elfelejtenék, csak erre esélyem sincsen. - De gondolom nálad ez mind természetes és veled járó dolgok.- tettem hozzá, majd a hosszú hajamba túrtam. Nem tudtam, hogy meddig fogunk még itt ácsorogni és már elegem volt a be-beordibáló és fütyülgető közönségből. Semmit se értenek, akkor minek fütyültek a "csóknál" . Kezdtem azt hinni, hogy ennek már soha se lesz vége, főleg amikor újra elkapta a kezemet és magával rántott ki az üzletből. Fogalmam sem volt, hogy most mi ütött belé és hova megyünk. Alig bírtam tartani a tempót, mert biztos voltam abban, hogy nem normális emberi tempóban megy. Nem sokkal később egy eldugott folyóson találtam magunkat és éreztem, amint a fal és L közé szorultam. "Remek, most mit fog kitalálni."- Akkor miért? - kérdeztem vissza, de megint nem bírtam befogni a számat.- De nem tagadod, hogy azt direkt csináltad. Ez érdekes. - néztem rá kicsit dühösen és zavarodottan. Fura volt, hogy inkább a fizetés miértjét próbálja megmagyarázni és nem az egyik fura tettének az okát. Ott volt az amikor rám nyitott és ott volt a puszi is, de mégse ezek miatt kezdett el magyarázkodni- Tudod mit. Inkább hagyjuk. - mondtam neki, majd átbújtam a keze alatt és elindultam visszafelé amerről jöttünk.-
Felhúzva szemöldököm fordítottam lassan fejem Kendra felé. - Kivételesen..- Na igen, ritka pillanatok egyike amit talán még fel is kellet volna venni. Ami lehet megtörtént, nem nagyon figyeltem a tömeg felé csak ha éppen olyat kiabáltak be, amit már nem hagyhattam szó nélkül. Komolyan.. nem csodálnám ha bekerülnénk a helyi hírekbe a kis akciónk miatt. Ismét szóhoz se tudtam jutni Kendra miatt.. komolyan ha ő belekezd valamibe addig nem nyugszik míg befejezi, akármennyire is próbálok szóhoz jutni nem hagyja. - A számból vetted ki a szót. Megszoksz vagy megszöksz..- Tettem még hozzá majd rákacsintottam, bár az utóbbi nem hiszem hogy összejönne neki, legalábbis jelen állapotába. Elmentünk egy kevésbé látogatott helyre, és elengedtem a lányt. - Hogy miért? Ez most komolyan kérdezed?- Kérdeztem vissza, így ismét kibújva a kérdés alól. A legfőbb ok az volt hogy már untam azt a tömeget körülöttünk és itt legalább csak ketten vagyunk, bár lehet csak egy kevés ideig. - Ha direkt csináltam volna akkor az nem így néz ki.- Mosolyodtam el, és közeledni kezdtem felé, míg nem ismetelten sikerült falhoz szorítanom őt. Kicsit jobbra fordítva fejem figyeltem rá, és megnyaltam a szám szélét. Erősen agyaltam rajta hogy megmutassam neki hogy hogy is néz ki ha direkt csinálom azt a kis balesetet, de nem.. mert azzal már ténylegesen elrontanék mindent. Nem sok kellet míg kiszabadult a szorításom alól, és elindult vissza fele. Egy pillanat alatt elé kerültem így elzártam az útját, de sikeresen belém jött olyan erővel hogy majdnem hátra borultam. Úgy tűnt viccesnek találja a dolgot. Legszívesebben fel fújtam volna a dolgot, de nem legalább ebből nem akartam problémát csinálni ígyis veszekedtünk már eleget.. talán egy évre elegendőt is. - Kiengesztelhetlek esetleg egy vacsorával? - Próbáltam ezúttal udvariasan bánni vele, és eltekinteni a veszekedésektől. Gondolom még éhes volt, ugyanis nem sikerült befejeznie a kajáját, a narancs meg nem túl laktató. Mivel mindketten úgy öltöztünk most nem éppen mekire gondoltam, ha nem valami komolyabb hangulatúra.
Pontosan.. - néztem rá őszintén, mert tényleg így gondoltam. Ritka pillanatok egyike volt, hogy mi egyetértettünk egymással. Vagy veszekedtünk, civakodtunk vagy pedig nevettünk, de egyetérteni talán a mai nap folyamán még egyszer se tettük egészen mostanáig. - Felnevettem azon amit mondott. - Most komolyan ez a legjobb szöveged? - kérdeztem vissza nevetve, mert nem bírtam elhinni, hogy a "Megszoksz vagy megszöksz.." dolgot mondja nekem. Szerintem, ha tehettem volna akkor már biztosan leléptem volna, de ebben már magam sem voltam 100%-ig biztos. Egy dolgot tudtam, hogy sok minden változott bennem azóta amióta vele találkoztam Olyan dolgokat mondtam és csináltam, amit előtte szökő évente egyszer vagy soha se csináltam.- Úgy nézzek ki, mint aki viccel? - kérdeztem tőle komolyan és őt figyeltem.- A tömeg zavart, az hogy esetleg a tévébe kerülhetsz vagy végre felnőttel kicsit? - kérdeztem tőle újra, de nem hittem, hogy fogok erre választ kapni. Nem is értem minek kérdezek tőle, mert soha semmire se add választ, hanem mindig csak terel. - Milyen magabiztos valaki. - mondtam neki és közben felnéztem rá. Nem tetszett egyáltalán az ahogyan rám nézett, mert sejtettem, hogy mi járhat a fejében, de reméltem hogy nem fogja megtenni. Ő se lehet ennyire vakmerő.... Reménykedtem abban, hogy adni fog egy kis időt, de nem így lett. Alig tettem meg párlépést már előttem termet én pedig sikeresen belé mentem. Ha nem kap el akkor még sikeresen fenékre estem volna és arra már egyáltalán nem vágytam egy ilyen nap után. Egy darabig nem mozdultam, csak néztem őt és próbáltam megfejteni, hogy mi is járhat a fejében, majd egy idő után kibontottam magam a kezei közül és elindultam tovább, de a szavai megállítottak és megfordultam.- Vacsora? - kérdeztem vissza miközben összefontam magam előtt a karomat. Magam sem tudtam, hogy igent vagy nemet mondjak, de a gyomrom válaszolt helyettem is, mert korgott egyet. "Nagyszerű, ebből nincs vissza út!" mondtam saját magamnak és egy mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra nem valami nagy sikerrel.- Rendben. Próbáljuk meg, hátha menni fog. - egyeztettem bele és vártam, hogy most hova is fog vinni.-
Ideje volt beújítanom pár új ruhadarabot a szekrényembe. Akárhogy is nézem, jó ideje a régi öltönyeimben, felsőimben és farmerjaimban tengetem a felesleges időmet, márpedig hozzászokott már mindenki, hogy férfi létem ellenére igenis követem a divatot, és nem vagyok hajlandó tré gúnyákat ölteni magamra csupán azért, mert netán valaki azt mondja, hogy ez egy férfitól nem elvárt. Kit érdekel, hogy ki mit vár el, ne viccelj már velem. Felsóhajtottam, mikor fizettem az egyik üzletben, majd a cuccokat megfogva indultam meg kifelé, ahol rögtön meg is torpantam és egy széles mosoly rajzolódott a szám szegletébe. Nem vártam, hogy Freya-t látni fogom itt. Bár miért lepődöm meg, nyilván neki is van mit vásárolnia pár halott évszázad után. MOst pedig valószínűleg a drága Mikaelson pénzét költi, úgyhogy nagy eséllyel úgy él jelenleg, hogy a képzeletének semmi sem szabhat határt. Hát megálltam ott, és vártam, hogy észrevegyen. Ha tudná, mit találtam ki kettőnknek... bár ahhoz egyelőre ki kellene ütnöm a nyeregből Kolt és eltenni láb alól valahogyan... de mindenre van tervem.
Ennyi év után nem csoda, ha nem tudok hozzászokni a mostani rendhez.. Minden furcsa számomra, főként az, hogy mindenki megbámul, miközben én igyekszem kiismerni magam a városban. Semmi nem a régi, minden megváltozott, és hiába voltam jelen szellemként, mégis más megélni úgy, hogy a része vagyok. A hús-vér jelenem. Kol szerint azonban itt az ideje annak, hogy egy kicsit magamra találjak, s a legjobb módja ennek, ha végre lecserélem a Tatiától kapott ruhákat a sajátjaimra. Újakra és divatosakra. Bármit is jelentsen ez.. persze nem magyarázza túl, csak az eladónő gondjaira bíz, majd odaad egy kártyát és már ott sincs. Nem keres kifogásokat, nem fogadnám el.. Nagy sokára sikerül csak dűlőre jutnom, miket szeretnék magamnak vásárolni. De még véletlenül sem azok mellett döntök, amiket javasol az eladó. Azok nekem túl... harsányak. Még fizetés után is arról próbál meggyőzni a nő, hogy mennyire remekül állna nekem a ruha, amit elhűlve figyeltem, én pedig elég gyorsan menekülőre fogom, de azon nyomban meg is bánom. Táskával a kezemben, kissé dühösen és Kol után kutatva futok bele a férfiba, ámbár nem bántam volna, ha sosem történik meg ez a pillanat. Amint kiérek az üzletből, legszívesebben vissza is fordulnék, de természetesen felesleges lenne, hisz látom, hogy észrevett. Nincs mázlim. - Már követsz is? - kérdezem és nagyon igyekszem, hogy ne hallja ki a hangomból a tényleges zaklatottságot és félelmet.
Csak elvigyorodtam a magam ravaszkás, mégis gonosz módján. - Jaj, kedvesem... - néztem végig rajta egy apró sóhaj kíséretében, miközben azon gondolkodtam, hogy erre mi lenne a legfrappánsabb válasz. Majd rájöttem, hogy nem kell nekem ennyire gondolkodnom ezen, ez csak úgy dől belőlem, nincs szükségem ehhez gondolatmenetre. Elvileg. - Tudhatnád jól, hogy van jobb dolgom is, minthogy kövesselek téged mindenhová, ahová mész - jelentettem ki, miközben arcát fürkésztem. - Hozzászoktál már a halandó élethez, kedvesem? Nyilván nagy változás ez a... hol is voltál eddig? Egy koporsóban rohadtál? - vontam fel a szemöldököm. Túlságosan nyilvános ez a hely... nem tehetek ellene semmit. És nem is kelthetem fel mások figyelmét.
A sors még mindig ellenem dolgozik, mert hiába próbálok kiszakadni a gondolataimból, amik Michael körül forognak, egyszerűen nem megy. Főleg azért, mert úton-útfélen összetalálkozunk, itt már csak annyi a probléma, hogy Kol is itt van velem.. Valahol. És még mindig nem szedtem össze a bátorságomat, hogy szóljak neki, hogy az ősellensége és az én (törvény szerinti) férjem vígan éli az életét Mystic Fallsban.. - Más életét is megkeseríted? - nézek rá szúrós szemekkel, de megtartom a távolságot. Igyekszem szem előtt maradni, hisz addig úgysem tesz semmi meggondolatlant, amíg sok tanú van rá. Vagy mindet megöli. Őt ismerve az is egy lehetséges opció. - Én legalább tisztában vagyok azzal, hogy nem szabadna itt lennem.. Na és te? Kolnak hajdanán egy hajszálon múlt, hogy nem sikerült kinyírnia téged.. És milyen kár érte.. - köszörülöm rajta a nyelvem. Rettentően idegesít, nem csak az, hogy ismét összetalálkoztam vele, hanem az is, hogy emlékeztet arra, hogy közel ezer éven keresztül én csak voltam. Persze a túlvilágon.
Szinte szét tudta volna égetni mellkasomat a szúrós pillantásával, amelyet rám vetett. Engem nem hatott meg, hiszen nem abból a fából faragtak. A nők számomra nem szükségesek az élethez, csupán szórakoztatóbbá tudnak tenni egy unalmas, nyári estét. Vagy télit. Ez lényegében nem fontos részlet. Ez a nő sem volt számomra olyan szinten fontos, mint régen. Egyedül a bosszú volt az, amely fűtött. Revansot akartam. És Kol Mikaelson-hoz ezen a nőn kertesztül vezet az út. Egyszerű a dolog biológiája. ÉS ha az az ősi ismét visszakerül a koporsójába, nos... ez a nő az enyém lesz. Az összes nyári és téli estén, de még a kettő között is. Nem tűröm el, hogy valaki egyszerűen csak hülyének nézzen. Ezer év kellett ahhoz, hogy kitaláljam, mi lenne a legtökéletesebb elégtétel. Most pedig nem fogja áthúzni egyetlen barna hajtincs sem. Nem számítottam arra, hogy Freya életben lesz. De nem is zaklat. Még jobb, mint az eredeti terv! - Bosszantani próbálsz? - vontam fel a szemöldököm, kérdőn követelve tőle a választ, de még mindig vigyorogtam. - Kol Mikaelson egy nevetséges kis senki, akinek mindig az kell, ami a másé. Te az enyém voltál. Bosszút érdemel azért, amiért annak idején elvett tőlem. És csak fokozza az, hogy... most is elvett tőlem. Úgy tűnik, az a nyavalyás sosem tanul a hibáiból - fintorodtam el. - Rád még mindig igényt tartok. Vagy te is hiszel ennek a nevetséges, amíg a halál el nem választ dumának? - mértem végig megvetően. Az enyém lesz. Nem tud vele vitatkozni. Nem is ajánlom neki, hogy megtegye.
Sosem szerettem őt, sosem érdekelt a véleménye és legkevésbé sem akartam hozzá tartozni. Nem is tiszteltem úgy, mint egy nő a hites urát, sőt, még csak emberszámba sem vettem. Nem én mentem hozzá, hanem hozzá kényszerítettek, mert már születésemkor neki ígértek. Elrendezett házasság volt a miénk, a szívemet és testemet sosem adtam neki, mert Kol megelőzte Mindkettő az övé lett, még mielőtt Michael bármit is tehetett volna. És most sem kedvelem jobban, mint hajdanán. Nem lett jobb a modora és úgy egyáltalán... Már attól ráz a hideg, hogy úgy gondolja, az övé vagyok. Semmi köze hozzám és az életemhez. - Sosem voltam a tiéd.. - szegem fel a fejem, hogy így mondhassak neki ellent. Nem félek tőle, főleg, míg nyílt terepen vagyunk. Ebben a világban, amit nem ismerek, vajon hányan sietnének egy bajba esett nő segítségére? Remélem nem mutatnak olyan érdektelenséget, mint az én időmben, mikor a férfiak teljes jogot formálhattak a nőkre. - Nem akarsz te mást, csak tönkre tenni őt... De miért? Miért nem hagysz békén minket? Mit ártott neked? Sosem szerettelek, mert nem érdemelted meg egy percig sem. Nem akartam hozzád menni, mert őt szerettem és szeretem mind a mai napig.. - fakadok ki jó hangosan, nehogy úgy érezze, hogy le tud állítani. - A menyasszonya vagyok és feleségül fog venni. Ezt nem tudod megakadályozni. Senki sem tudja bebizonyítani, hogy mi valaha összeházasodtunk, hiszen már nincs, aki beszámolhatna róla... - sorolom az érveimet. Nem vagyok a felesége. Nem akarom, hogy úgy kezeljen. Meg akarom győzni, hogy felejtse el ezt az egészet, kerüljön bármibe..
- Óh, hát persze. Sosem voltál - fintorodtam el. Ezek a nők annyira önfejűek, annyira makacsok, annyira... csak a baj van velük, mindegyikkel egytől egyig! Én se tudom, hogy mi a jó égért akarom még mindig magamnak, de azt igen, hogy meg fogom szerezni. Akkor is, ha ő nem az enyém. Ez csak szerinte van így. Egykoron megesküdtünk, míg a halál el nem választ. És hiába történt már mindkettőnkkel egy kis baleset, melynek során meghaltunk... nem mondok le arról, ami engem illet. Ebből nem vagyok hajlandó engedni. És ha ehhez az kell, hogy elraboljam, egy pincébe zárjam, és megöljem azt a ficsurt, hát meg fogom találni a megoldást rá. Ezen ne múljék semmi. - Csak hiszed, hogy nem tudom megakadályozni - léptem oda elé, és szavaim sziszegővé váltak. Szerencséje, hogy emberek szeme előtt vagyunk. Indualtos ember vagyok, pontosabban vámpír... és nem félek megütni egy nőt. Ez nem szerelem, de nem is mondom, hogy szeretem. Birtokolni akarom. Azt akarom, ami az enyémnek kellett volna lennie. Azt a kölyköt magjában kellett volna kiírtani, nem hagyni, hogy elvegye azt, ami számomra a legfontosabb lett volna. Megfosztott minden becsülettől, mikor kiderült, hogy összeszűrték a levet. De még nincs vége, kedvesem! Ó, dehogy! Csak most kezdődik igazán! - Te most tényleg azt hiszed, hogy egy papíron fog múlni az álláspontom? Ne légy ostoba, Freya! Bár kezd egyértelművé válni, hogy Kol Mikaelson sem az eszedért szeret.
Egy pillanatra elgondolkodom azon, mennyivel egyszerűbb lenne a helyzetem, ha én magam képes lennék arra, hogy egy mozdulattal megöljem és eltakarítsam őt a föld színéről. Vajon hányan lennének hálásak nekem érte? Merthogy ezzel a modorral biztos vagyok abban, hogy nem egy ellensége van. Kolnak is van pár rosszakarója, tudom én jól, ilyen ellenlábasa Michael is, aki pusztán azért is hajszolja annyira ezt a dolgot köztünk, ami nincs is, mert megszállottan azt akarja, ami mindig Kol-é volt, és sosem lehet az övé. Engem. Nem szerelemből, hanem kicsinyes fösvénységből. - Nem fogod tudni.. Elvesz feleségül, és boldogok leszünk. Te pedig eltűnhetsz az életünkből.. - köpködöm a szavakat. Talán álomvilágban élek, de hiszem, hogy lehetek még boldog és megkaphatom azt, amire mindig vágytam, a boldogságot Kol oldalán. Egy családot, és ezer év múltán egy teljes életet, amiben reménykedtem hosszú évekig. Túl közel van hozzám, legszívesebben ellépnék előle, de azzal egyértelműen jelezném az irányába, hogy meghunyászkodom előtte. De az ő akarata nekem semmit se ér. Talán ezért is veszem észre későn, hogy pofonra lendül a kezem.. De nem állítom meg. Meg sem kottyanhat neki, még akkor sem, ha hirtelen felindulásból jókorát kevernék le neki. Viszont én jobban érzem magam tőle. - Ne merészelj még egyszer sértegetni.. - sziszegem felé. Kétlem, hogy megfélemlítenem sikerülne, de azt láthatja rajtam, hogy már közel sem vagyok olyan gyámoltalan, mint mikor legutóbb találkoztunk.
Ez a nő az agyamra megy. Tényleg vicces, hogy ezeket követően még midnig annyira vágyom arra, hogy az enyém legyen. Nagyon egyszerű a képlet, birtokolni akarom őt, minden porcikáját, hiszen egykoron így kellett volna lennie. Kol Mikaelsont nem terveztem bele a képletbe, ő mégis jött, és ellopta ezt a nőt. Ő az én feleségem! Volt és lesz is. Nem fog ezer év változtatni rajta. - Te ilyenkor hallod magad, vagy velőből vagy ilyen ostoba? - böktem a halántékomhoz indulattól tüzelve, tekintetem pedig szinte vörösen izzott, ahogyan bámultam rá. Feleségül megy hozzá, és a többi. Hát persze. Meg augusztusban hó is esik, engem ne próbáljon megnevettetni, mert nincs olyan jó humorérzéke. Nem számítottam arra a csattanó pofonra, amit kaptam tőle, és lehunytam a szemem, ahogy arcom oldalra fordult a pofon súlyától. Szép. Nem fájt, mert akkorát nem tud ütni a piciny kis tenyerével, de ami sok az sok. Tényleg. - Mert mi lesz, ha sértegetlek? Ugyan, kedvesem! Nincs itt senki, aki megvédjen. Akár most rögtön magammal vihetnélek a világ végére, és az a nyamvadt ősi sosem találna meg! - vált hevessé a hangom, de vigyor rajzolódott ajkaim köré. - Régen nem voltam ilyen, akkor sem voltál hajlanó velem jönni, velem élni. Nem tudom, miért ő kell neked, de használd ki. Nem fog sokáig tartani az álmod.
Megvédem magam, ha kell. Mi mást bizonyítana a pofon, ami az imént Michael arcán csattant? Természetesen nem csak magamról van szó. Itt annál sokkal több forog kockán, ezt mindketten tudjuk. Ha ő nem lenne, semmi probléma nem adódott volna az életünkben, de az is meglehet, hogy nem lennénk most abban a kiváltságos helyzetben, hogy ezer év múltán újra adódik egy élet, amit leélhetek a szerelmem mellett. Egyet már tönkre tett, még egyet nem fog. - Te vagy ostoba, ha azt képzeled, hogy Kol nem találná meg a módját, hogy utánam vesse magát. Te sosem éreztél ahhoz hasonlót sem, amit mi érzünk egymás iránt, és nem is fogsz. Eleve alkalmatlan vagy arra, hogy szeressenek.. De ha mégsem lennél, nos tudd meg, hogy önként sosem maradnék veled. Akkor meg mit tervezel? Egész életemben kényszer és nyomás alatt tartanál? Azt képzeled elfelejteném a szerelmemet a te oldaladon? Hisz a nyomába se érhetsz.. Nem tudod őt pótolni.. - vetem a szemére egymás után a sértéseket, és hiába tudom, hogy most valóban ostobaságot művelek, van hogy nem tud az ember megálljt parancsolni a szájának. - Ha nem akarsz nagyon hamar megözvegyülni, békén hagysz minket.. - folytatom egy kissé békésebb hangnemben. Egyszer már feláldoztam az életemet a szerelem miatt, és ha rákényszerít hajlandó vagyok ismét megtenni. Ha azt képzeli, hogy rákényszeríthet arra, hogy hozzá legyek hű, akkor valóban nem ismer engem.
- Persze. Alkalmatlan vagyok rá - forgattam meg ismét a szemem, aligha adva sokat erre a véleményre. Már csak azért sem tettem soha, mert ezer évem volt felkészülni az efféle baromságokra. Freya mindig is egy külön világ volt, hát még miután sírba került... némileg hosszabb időre. Kezdtem félni attól, hogy ezek után tényleg nem az eszéért fogom szeretni. Vagy tényleg nem is vagyok képes szeretetre? Megeshet. Talán ez csak valami görcsös ragaszkodás, ami még némileg a múltamhoz kötött. De az efféle ragályos kötődések tehetnek arról a sok katasztrófáról a világban. Én pedig imádom őket, és ha egy mód van rá, nem most fogok megváltozni. Ahhoz... túl sokat kellett már csiszolnom magam, hogy olyan tökéletes legyek, mint most. És ezt előbb vagy utóbb, de ő is be fogja látni. - Nem is akarom pótolni. Valakit, aki megragadt egy kamasz érzelmi színvonalán, amúgy sem egetrengető feladat pótolni, de számomra nem az ő felülszárnyalása a cél. Inkább a megölése, de ez már megint egy másik lapra tartozik, nem? - kérdeztem költőien, és széttártam a karjaimat. Nem volt még itt az ideje annak, hogy meghaljon. De Freya akkor is hozzám tartozott, ez ellen nem sokat tehetett. Ismét felsóhajtottam, de elég hamar nevetés bukott ki belőlem. - Szóval nem akarod, hogy özvegy legyek... most hirtelen megint megölnéd magad miatta? Ó, drága szentem. Két napba telne, és már egy másik hozzád hasonló naív idiótával rohangálna az utcákon kézen fogva, éppen csak virág nem lenne a fogai között. - Csak mondtam és mondtam, hangomból áradt a megvetés a férfi iránt. Amúgy is, nem látja, hogy elég sok mindenre képes vagyok így, ennyi idő elteltével is? Ő csak egy sima ember. Ha akarom, bármire igézhetem. Kényszeríthetem. És az a nyomorult még csak meg sem találná. Ha kell, én ölöm meg. Nem az enyém, de másé se legyen.
Egyszerre megint túl sok érzelem vegyül bennem, amiket nem tudok azonosítani. Az aggodalom eddig is a mindennapjaim része volt, hozzászokhattam már. Az idegesség, a félelem és a nyugtalanság már kevésbé. Annak viszont látható jelei vannak, hogy egyik sem tesz jót nekem. - Eddig sem tudtál ártani neki.. - mutatok rá kellően finoman, hogy a vágyálma marad ebben a kategóriában. Hisz ezer évvel ezelőtt is szembekerültek már egymással, és akkor is ő húzta a rövidebbet. Ezt persze nem akartam ilyen sziltan a képébe dörgölni, jobban tartottam én tőle, mintsem ilyesmire vetemedjek. Bár jó jelnek veszem, hogy meg sem próbálta rám emelni a kezét. Majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy önmagához híven csak az idegeimmel akar játszani, és semmi más célja nincs, minthogy elérje, minden egyes sötét sarokban a rémeket lássam és rettegjek. - Nem ismered.. Fogalmad sincs arról, mennyire szeretjük egymást.. - szalad feljebb a hangszínem, miközben ráripakodom. Olyan lenézően beszél róla, hogy majdnem fizikai fájdalmat jelent visszafognom magam, de tudom, hogy még egy pofont már nem viselne el következmények nélkül. - Vagy hogy min mentünk keresztül azért, hogy együtt lehessünk. Nem te fogsz az utunkba állni, Michael. - köszörülöm rajta a nyelvemet ismét. - Nem tudsz olyat mondani, ami megrendítené a belé.. belénk vetett hitemet. Kol egyáltalán nem olyan, mint amilyennek te lefested. A szerelmünk ezer év óta kitart és csak erősödni fog, ha megtudja, hogy a gyermekét várom - vetem a szemére egymás után, hogy mi mindent nem tudott elvenni tőlünk. Ám a hevességtől úgy tűnik a nyelvem túlzottan is megered. Nem számoltam a lehetőséggel, hogy kibukik belőlem, pont a legrosszabb alkalom arra, hogy erről cseverésszünk. De az nyugtat kissé, hogy nyílt színen vagyunk. Óhatatlanul is körbepillantok, vajon hányan figyelik párosunkat, s mikor meglátom, hogy nem voltam túl figyelemfelkeltő, mert nem túl sokan, sőt kifejezetten kevesen, végre belátom, hogy itt lenne a menekülés ideje.
Egy ideig csak néztem rá. Pislogni sem pislogtam, már egészen elszoktam tőle. Valószínűleg azért, mert vétek lett volna lemaradni egyetlen arcrezdülésről is, amit felém produkált. Imádtam, amit ki tudtam váltani belőle, azt már kevésbé, hogy ő meglehetősen intenzív dühöt csiszolt bennem... még sosem voltam ennyire dühös, de nevetni is szívesen nevettem volna a szavakon, amelyek elhagyták a száját. - És mondd, most engem akarsz meggyőzni vagy magadat próbálod? - kérdeztem felvont szemöldökkel, eleinte fel sem figyelve a tényezőre, ami elhagyta a száját. Elég gyorsan leesett utána. Várandós. Ez a hír igencsak remek hír lenne... ha nem az ősellenségem lenne a gyermeke apja. De úgy tűnik, itt már bármi lehetséges. - Nem késleltettétek az időt. Ezer évek akartok behozni egy év alatt? - kérdeztem, némileg gúnyosan. - De ne felejs majd el gyerektartásért sorban állni - tettem még hozzá szemtelenül. Nem néztem ki sok állandóságot abból a kamasz suhancból. Lehetett felőlem ezer éves, az agyi szintje megragadt valahol a tizennyolc környékén. És ez talán a Freya-hoz hasonlóknak tetszett. Nekem kicsit sem. Igaz, erre mondják, nem is nekem kellene tetszenie. Végül felsóhajtottam, és körülnéztem. - Tudod mit? Ez nem a legjobb hely. De nem felejtelek el. Ha csendben leszek, az azt jelenti, hogy olyasmit tervezek ellenetek, amely elől nem tudtok majd elmenekülni... vigyázz! - néztem még mélyen a szemeibe, majd elfordítottam a fejem, és elindultam kifelé. Több időt most nem akartam erre pocsékolni. Tökéletes terv kellett.
Kezdőlap
||