- Jól van, jól van... - simogattam meg az arcát, aztán nagyot sóhajtottam, ahogy kinéztem az égre, és feltűnt, ami eddig nem. - Amúgy is... ma este telihold van. Szóval... jobb is, ha korán elalszol, én meg korán megyek. Még belefér egy ital - motyogtam, végül még egyszer megcsókoltam. - Szeretlek! - suttogtam még a fülébe, majd kisétáltam a konyhából.

(Grill)

- Oké. Én itt leszek és várni foglak. Ha pedig elaludnék, akkor...így jártál. - kacsintottam rá én is vigyorogva, majd viszonoztam a csókját. - Ne aggódj, megleszek. Ez az én házam, rémlik? - mosolyogtam rá aranyosan, miközben normálisan elrendezgettem magamon a ruhákat.

Elgondolkodtam. - Azt hiszem, beülök a Grillbe és megiszom valamit. Ezt meg kell koronázni valamivel - kacsintottam rá jókedvűen, és felvettem az ingemet is. - De utána asszem, visszajövök. Utálok egyedül lenni mostanság. De ha van ilyen társaságra lehetőségem, hát.. - vigyorogtam jókedvűen, és megcsókoltam.
- Megleszel?

Rámosolyogtam, miközben a légzésemet próbáltam rendezni. Kis idő múlva nagyjából sikerült is, addigra már a felsőm is a kezemben volt, ezért azt magamra kaptam és leszálltam az asztalról. Azért ez nem volt semmi.
Felvettem a többi elhajigált cuccomat is, aztán fordultam újra Ben felé.
- Tudod, hogy én is szeretlek. És most? Magamra hagysz? - kérdeztem tőle.

Alig kezdődött el, szinte már rögtön vége is lett az egésznek, de fergeteges volt... a teste szorítása, az apró remegés, a nyögései, és sóhajtozása... a kiütköző verejték a bőrén...
- Te vagy a csodálatos... - suttogtam a füléhez hajolva, magam is lihegve, miután már sikerült megpihennem, és képes voltam megszólalni. - Imádlak... és persze szeretlek - mosolyogtam rá boldogan, majd megigazítottam a nadrágomat, úgy adva a kezébe a felsőjét.

Felnevettem. Tényleg nem úgy ismertem őt, mint aki visszatáncolt volna és én sem akartam, hogy meggondolja magát. Még szép, hogy nem.
Sóhajok hagyták el a számat, ahogy megéreztem a kényeztetését, eközben pedig én sem voltam rest, ugyanúgy simogattam őt odalent, mint ahogy ő tette velem. Nem is kellett sok, talán pár perc és meg is éreztem őt magamban, lábaimat a csípőjére kulcsoltam, így vonva szorosabban magamhoz. Felnyögtem a jóleső érzéstől, alig tudtam betelni vele.
- Ez így...isteni - suttogtam szinte elalélva, de mosolyogva. Ahogy pedig mozogni kezdett, ismételten csal felnyögtem és felsóhajtottam, a csípőjét simogattam, mozgása és ajkai játéka miatt pedig nemsokára magával ragadott a kéj. A testem megremegett, így adva neki jelzést arra, hogy mi is történt.

- Hát úgy ismersz te engem, hogy visszatáncolok? - nevettem, és letoltam magamról a nadrágomat, amikor ő meglazította a gombokat. - Isteni vagy az ágyban, hát hagyjam ki? - vigyorogtam igazán pimaszul, hátradöntve az asztalon, miközben az ő nadrágja és alsója is eltűnt róla, és finom simogatással kezdtem el izgatni a lábai között. - És a spontán szexnél nincs jobb a világon... ja, van. A nászútas szex. De azt még hanyagoljuk - kacsintottam rá, hevesen megcsókolva őt.
Simogattam, míg meg nem éreztem, hogy teljesen felkészült rám, és most hirtelen azon kaptam magamat, hogy csak a testére vágyom, arra a melegségre, amit ő tud adni nekem, az ő teste, és a szíve.
Ajkaim a mellére siklottak le, miközben lábait a csípőmre emeltem, és pajzánkodva pislogtam rá, úgy hatoltam belé, újra hátradöntve őt. - Na, ez így hogy tetszik? - utaltam a hirtelen váltakozásokra. Nem akartam számára kellemetlen perceket okozni, de én élveztem.

Eltűnt rólam a felsőm és a melltartóm is és elvigyorodtam. - Még visszatáncolhatsz - hajoltam a szájához, hogy újra megcsókoljam, de közben ujjaim még mindig a mellkasán cikáztak, de később lejjebb siklottak a nadrágjához és elkezdtem kigombolni azt. - Nos? - kérdeztem incselkedve.

Elvigyorodtam, ahogy az ingemet kezdte el kigombolni, közben én se maradtam tétlen, és lehúztam róla a felsőjét, a melltartójával együtt, így nézve végig a felsőtestén, közben elgondolkodva, de persze csak pimaszságból. - Tényleg helyénvaló, hogy ezt csináljuk? - szólaltam meg úgy, mintha maszületett bárány lennék, ártatlanul pislogva, de ujjaim már a melleit cirógatták.

- Milyen kis pimasz vagy - vigyorogtam bele a csókba és átöleltem a nyakát, de amint a nyakamra siklottak az ajkai nyomban jóleső nyögés hagyta el az ajkaimat. Kezeim az ingének gombjaihoz csúsztak, miközben pedig gombolgattam a ruhadarabot a mellkasát is simogatták az ujjaim, nem sokkal később pedig már le is hullott a válláról az ing.

Doboltam egy kicsit az asztalon, míg ő mosogatott, m ajd amint végzett, úgy tett, ahogy én kértem tőle. - Na, remek! Ezt vártam már ezer éve - pimaszkodtam, és felálltam, hogy beálljak a két lába közé, közben már csókolva is a száját, és átölelve a derekát húztam közel magamhoz. - Imádlak... - siklottak ajkaim a nyakára, fél kezemmel már tapogatózva a blúza alatt.

Vigyorogva kezdtem neki a mosogatásnak, ami egyáltalán nem tartott sokáig, hiszen pár tányér volt összesen a mosogatóban. Nem szóltam semmit, somolyogva pakoltam őket a helyünkre, ezután fordultam Ben felé, aztán kérésének eleget téve az asztalhoz sétáltam és felhúztam magam rá.
- Így megfelel? - kérdeztem ártatlan tekintettel, de még mindig mosolyogva.

- Mindenre vevő vagy, és mosogatni akarsz? - néztem utána csalódottan, és egy jó időbe még beletelt, hogy felocsudjak ebből a sokkból.
- És ha végzel... nem ülnél vissza ide? - csapkodtam meg az ölemet. - Ne, ne is ide. Hanem ide - böktem az asztalra utána. - Mert ha igen, lenne egy két ötletem folytatás-ügyben - vigyorogtam.

Bólintottam, aztán megráztam a fejem. - Nem tudom. Semmit nem terveztem ma estére, semmi elfoglaltságom nincs, ami miatt el kellene rohannom, úgyhogy... dönts te, mert én képtelen vagyok. - vigyorodtam el jókedvűen. - Azt hiszem, mindenre vevő vagyok - felálltam az öléből, felkaptam a tányérokat és a mosogatóba tettem őket, ahogy a tálakat is.

- Ne aggódj, ha úgy érzem, hogy erőltetsz bármit, szólni fogok - kacsintottam rá jókedvűen, és megcsókoltam, aztán megfogtam a kezeit, és nagyot sóhajottam. - És most mit csináljunk? Volt egy szolíd kis vacsoránk, egy enyhe érzelmes kitörésünk, mi lesz a következő? - kérdeztem tőle.

- Én hiszek neked, mert úgy érzem, hogy hihetek. Tudom milyen vagy és eddig még soha nem hazudtál nekem, úgyhogy nincs okom kételkedni benned. A lényeg az, hogy én szeretlek - az állánál fogva felemeltem a fejét, hogy a szemeibe nézhessek. - És azt is tudom hogy az érzelmek nem nagy barátaid, így én nem akarok rád erőltetni semmit - mondtam komolyan.

- Hát úgy őszintén... tőle nem is vártam mást. Utál engem. Még szép, hogy számára nem vagyok se megbízható, se szerethető, se semmi egyéb. Mert így is van. Egyik se vagyok... egy-két eset kivételével - kacsintottam Kate-re, majd ahogy megcsókolt, viszonoztam ezt, és a kezeimbe fogtam az arcát. - Csak nem szeretem, ha megkérdőjelezik a dolgaimat. Nem szoktam gyakran hazudni azoknak, akik fontosak nekem. Tévedni igen, mert tévedni... hát emberi dolog. De... mindig próbálok kevésbé fájdalmat okozni. Még ha ez nem is látszik meg... - sóhajtottam.

Megfogtam a kezét, amikor az ölébe ültetett és átkarolt, majd sóhajtottam egyet.
- Nem tagadom, hogy ilyesmi válaszra számítottam. - mondtam. - Gondoltam jobb, ha tudsz róla, hogy ők már tudják. Elena valami olyasmit mondott, hogy vigyázzak veled, mert képes vagy megbántani. Lehet őrült vagyok, de ez nem érdekel - mosolyodtam el rá nézve és megcsókoltam.

- Hát ki más? - kacsintottam rá, majd amint végeztem a saját adagommal, átsétáltam az ő oldalára, és leültem egy szabad székre, hogy az ölembe húzzam őt és kedvesen magamhoz öleltem, így támasztva meg az államat a vállgödrében.
- Aha... szóval voltál - motyogtam, de végül vállat vontam. - Nem izgat túlságosan, mit gondol a húgod. Én sem véleményezem, hogy milyen pozitúrában csinálják a gyerekeiket - vigyorodtam el.

- Szóval én az lennék? - mosolyogtam rá, majd újabb falatot ettem a palacsintából. - Ez nagyon kedves tőled - kacsintottam rá vidáman, majd csak pár másodperc után szólaltam meg újra. - Voltam Elenánál szóba jöttünk mi is... nem nagyon tetszett neki - mondtam el, bár tudtam, hogy ez annyira nem fogja érdekelni Bent.

- Én mondtam, hogy a palacsinta az egyetlen, amit meg tudok csinálni - vigyorogtam, rántva egyet a vállamon, és ledobtam magamról a zakómat, hogy egy palacsintát így kenjek be tejszínhabbal, és megkóstoltam. - Tényleg finom lett. De persze csak egy jó vacsora-partner kell hozzá - kacsintottam rá Kate-re, és úgy faltam a palacsintát, mintha fán teremne.

- Ha engem kérdezel, szerintem jobb mint a svédasztal - mosolyogva leültem az egyik székre, megtöltöttem pudinggal néhány palacsintát és leraktam őket Ben elé. - Jó étvágyat az öltönyös szakácsnak - kacsintottam rá, aztán magamnak is csináltam néhányat és enni kezdtem, majd hümmögve fejeztem ki, hogy nekem nagyon ízlik.
- Nem égett oda és nem is nyers. Te tényleg profi vagy - mondtam elégedetten és persze mosolyogva.

Odatartotta elém a pudingot, én pedig lenyalogattam a fakanálról, és megízleltem. - Nem rossz. Sőt, már egészen finom! - mondtam pimaszkodva, és elvigyorodva, majd az asztalra tettem az összes kisült palacsintát, mellé a tejszínhabot. - A vacsora tálalva. Ha már a bál nem jött össze, azért van fejedelmi lakománk - vigyorogtam szélesebben.

Készen lettem a pudinggal, levettem a gázról és tovább kavargattam, hogy kellőképpen kihűljön, mire Ben végez a palacsintákkal. Mivel égett szagot sem éreztem, ezért megnyugodtam hogy a palacsintasütés miatt nem fog felgyúlni a ház.
- Nagyon ügyes vagy - kacsintottam Ben-re, amikor készen lett a palacsintákkal. - Nem hittem volna, hogy megbirkózol ezzel a hatalmas feladattal - mosolyogtam tovább és a fakanál hegyén hagyva a pudingot nyújtottam Ben szája felé. - Megkóstolod?

- Nagyon-nagyon helyes - vigyorogtam, ahogy láttam, hogy nekikezd a pudingnak, én meg közben folyamatosan csinálgattam a palacsintákat, amik sorban sültek ki, és nem is égettem oda egy darabot sem. De nem is baj az, több jut nekem. Nem lenne szívem csak úgy kidobni.

- Remekül. Picasso-nak érzem magamat, pedig ő nem szakács volt - vigyorogtam szélesen, miután az utolsó palacsintát is kisütöttem. - Profi vagyok. - nevettem.