Végighallgattam szavait, de közben szemem egyre inkább a testén legelt, s nem tudom, mi igézte elő bennem, de hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt köztünk a mútban, s ennek egyetlen megoldása lenne: felidézni azt a bizonyos rövidke időszakot, mely annyira tetszett nekem.
- Tudod mit? - kérdeztem ,s ott termettem mellette. - Tudni akarom, hogy az a bizonyos forrás, aki segíteni tudna neked. Nem hiszem, hogy sokra megyek vele, de... talán valami nyomon el tudok indulni a segítségével.

- El sem tudod hinni, mennyire fontos nekem.. - súgtam halkan, és egy nagy sóhajtással dőltem neki az egyik fa törzsének. Nem mondom, volt jobb ötletem is, hogy mivel üssem el az időmet Sofia társaságában. De jelenleg nem akartam túl rámenős lenni.. a szemem előtt még ott időzött Katerina... a gyönyörű telt ajkak.. a szempár.. az alkat..
- Nem hiszem, hogy bárki tud róla bármit. - mértem végig Sofiát. - mondtam már neked, hogy még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy, mint voltál? Bár ezek a göncök tagadhatatlanul jobban állnak.

Nem is tudom, mi csillant fel bennem. Valami halvány reménysugár, mikor azt mondta, ő járt már itt előtte, és... ez felkeltett bennem valami olyasmit, hogy talán már találkozott Katherine-nel. Vagy mi több... belefutott, vagy akármi... nekem muszáj tudnom róla...! Megőrülök már, annyi éve keresem... és tudom, hogy nem halt meg. Nem olyan nő volt, aki feladja, mikor tud valamit előre... és ő tudta. Erre mérget mernék venni.
- Fontos, igen.. - suttogtam, és elfordítottam a tekintetemet. - Mondhatni, a legfontosabb. - köszörültem meg a torkomat nagy nehezen, majd visszaemeltem rá szemeimet. - De sajnálatos, hogy semmit nem tudsz róla.

Soha, ennyire nyíltan én még nem beszéltem senkivel. A legfőbb oka az volt, hogy magányos férfiként - na jó, annyira nem magányosként, hiszen mindig van partnerem, ha arra vágyom - megszoktam a némaságba búrkolózást.
- A neve Katerina Petrova - billent oldalra a fejem. - De ebben a flancos új időben Katherine Pierce néven ismert. És halottnak hiszik. Amit... én kizártnak tartok. - ismertem el megvonva a vállamat. - 1864-ben ebben a városban élt. És felkutatom, ha azon múlik. De kizárt, hogy halott legyen.

Megkérdezhettem volna azt is, hogy méltóztatik-e igazat mondani. A nők esetében nem gyakran vettem észre azt, hogy annyira törekszenek igazat mondani, de Sofia esetében.. maradjunk annyiban, nem töröm ki a nyakát, ha hazudik. Nem az én káromra teszi, hisz nem szolgáltam rá, hogy ellenem legyen, nemde? Akkor miről is beszélünk tulajdonképpen?
- Nos.. én kutatok valaki után. - fúrtam ujjaimat a zsebembe, és mélyen tekintetébe vésődött pillantásom. - Kétlem, hogy ismernéd. Egy elég nagyhírű nőszemély a vámpírok körében, de ennek ellenére alig tudja valaki, merre jár.

Ezek a nők.. hogy egyszer az én kérdésemre válaszolnának. De majd ehhez külön kérvényt kell benyújtanom. Természetesen. Nem tudnak semmit a rendes illemről.. régen, ha egy férfi kérdezett, a nő válaszolt egy pisszenés nélkül. De ma már.. illemek.. hová tűntetek? Nem mintha félteni kellett volna tőlem azokat, akik nem voltak illedelmesek.. én minden nőt szerettem kihasználni.
- Szóval utazgatsz. - bontottam ki a lényeget nehezen. - Érdekes. Pont Mystic Fallsban? - vontam fel kérdőn szemöldökömet.