Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Ősi vámpír
Tatia Petrova
kitchen + dining room Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 27, 2015 11:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 13, 2015 12:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Max and Beth
Próbáltam nem hinni minden szóban, amit mások kimondanak, mivel az utóbbi idő tapasztalataiból kiindulva ez túl gyors következtetés lenne, ami aztán megdől, és beüt a krach. Szerettem felkészült lenni minden helyzetben, mert tanultam abból, ha nem vagyok az, de azért egy ember egészen más volt. Pláne, hogy jelen esetben nem egy egyszerű emberről beszéltünk.
Bármi oka is volt Clary távozásának, nem nyugtatott meg, hogy nem hallottam a cipő távolodó kopogását, vagy a távolodás bármeny más hangját. Rossz érzésem lett, és szerettem volna elhinni, hogy feleslegesen rémülök meg tőle, nem szoktak a megérzéseim rosszak lenni. Sajnos.
A kérdés hallatán vállat vonok. Calry már csak ilyen volt, de nem szerettem ezt az énjét. Ahogy azt is pontosan tudtam, hogy futás előtt a bulizzunk egyet ötlet nem az ő világa, és a majd valamikor összehozzuk opció kimerül a sohában. Nem vagyunk már tinédzserek, engem pedig jelenleg nem foglalkoztatott annyira a téma. Ki kellett találnom, mihez akarok kezdeni az életemmel, és ezt mielőbb meg kellett volna lépnem.
-Próbálkozott, de mindig zsákutca volt. Nem vagyok az a típus, aki kerítőnő segítségét kéri.-mondom vállat vonva, arcomon a mosoly valami furcsa búskomorságot visz magába és elég nehezen nyelem le a dolgot magamnak is. Miért? Meg sem így, sem úgy nem találom az alagútból a kiutat, amibe olyan szépen belementem, mintha vak lennék. Mert egyszer az is voltam. Csakhogy az engem körülvevő sötétségből a kiút nem csak ezen fog múlni.
Mosolyogva rázom meg a fejem, mert én nem így fogalmaznám meg azt, amit Clary tett.
-Nem kereste a kibúvókat. Csak használta az adottságát, amit kapott. Tudta, hogy nem tudna máshogy legyűrni, de akkor se ismerné be, ha tankokkal mennék át rajta. Ő már csak ilyen.-vonok vállat, majd azért hozzáteszem, hogy mentsem a menthetetlent.-Van egy ereje, amit ha nem használ, feleslegessé válik. Bár ezt egy vámpír nem értheti meg olyan könnyen, mint akiben két faj keveredik.-talán eleinte nem megfelelő hangszínnel szólaltam meg, végül mégis visszavettem a lendületből egy kicsit. Ahogy Clary a boszorkány énjére hagyatkozott, addig nekem ott volt a farkas énem is, ami lényegesen nagy előnyöket adhatott, pláne, hogy a jelenlétét gyűlöltem.
-Hát persze.-nyomok el egy előtöri készülő mosolyt. Clarytől már meghallgattam a "régi idők emlékére eszembe jutott, hogy felkérjem őt mentornak" részt, és a reakcióm most is ugyan az volt. A sejtelmes mosoly, amiből kiszűrhető, hogy ebben épp annyira nem hiszek, mint ők, de legalábbis nyitva tartom a szemem, hogy Claryt jól fejbe csaphassam, amiért a nyilvánvaló ellen tesz.
-Én sem. Utoljára akkor ültem asztalnál, mikor ez a város még a szülővárosom volt. Viszont jó munkát végzett a kisasszony, ennek ellenére is.-nézek a megterített asztalra, és felkapom az asztal közepén lévő bort. -Ez viszont határozottan jól néz ki.-mosolygok Max-ra, és felé nyújtom az üveget. Legalább ne legyen felesleges erőfeszítés a magassarkú meg a kis ruha, ami abszolút nem én vagyok.

▲music:Apocalyptic▲Words: 459▲Note: 40

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 2:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Beth & Max

hello, beauty queen

Szélesebb lett a mosolyom. Végre valaki, akinek nem a kedvenc időtöltése beskatulyázni valakit az elmeséltek alapján, bár nem hiszem, hogy Clarissa annyira rossz dolgokat mondhatott volna rólam ennek a lánynak, hogy teljesen feketévé váljak előtte. Elvégre nem tettem vele semmi megbocsájthatatlant azon kívül, hogy volt idő, amikor nem igazán hagytam aludni és a legváratlanabb pillanatokban is képes voltam felé dobni egy kést abból a kíváncsiságból, hogy vajon el tudja-e húzni a fejét még azelőtt, hogy elkapta volna a penge. Mindez része volt a kiképzésének, amit nem lehetett félvállról venni és igazából ha nem kapta volna meg, akkor nem élte volna túl a saját életét. Csakis hálás lehetett nekem. Az pedig, hogy utál szintén nem játszott, hiszen ebben az esetben miért nézett volna rám kiskutyaszemekkel, amikor felvetette az ötletet, hogy lakjak nála?
Az viszont nem tagadom, meglepett, hogy becsapta maga után az ajtót és fél másodperc múlva nemhogy a lépteit nem hallottam, hanem mintha a világból sétált volna ki egyetlen lépés segítségével. Mi a fene üthetett ebbe a lányba? Bethany-nak igaza lenne és kerítőnőt játszott volna? Szóval ezért nézett szobafiúnak és kérte, hogy nyissam ki az ajtót… ravasz kislány, de remélem nem tervezi megvárni, hogy milyen arcot fogok vágni, abba az esetben, ha hazajön. Nem volt szükségem arra, hogy akárki beleszóljon a magánéletem eme részébe, arra pedig főleg nem, hogy Clarissa szervezzen nekem randikat. Nem voltam ilyen típus, az ismerkedés nálam kimerül annyiban, hogy egy ital mellett az egyik bárban meghallgattam néhány szót a bizonyos hölgyeménytől, aztán mindketten tettük a dolgunkat. Nem értem rá komolyabb szinten foglalkozni a nőkkel, de megpróbáltam eltüntetni az arcomról annak az érzésnek a maradványait, amit Clarissa a kis akciójával okozott.
- Akkor erre már máskor is volt példa? Velem még nem játszotta el, biztos ezért gondolta, hogy jó ötlet lenne. – Más nem igen jutott eszembe, amit mondhattam volna, úgyhogy elindultam konyha felé, ahol eredetileg hárman ettünk volna, de mire átléptük a helyiség küszöbét valószínűleg már mindkettőnkben megfogalmazódott, hogy a kerítőnek esze ágában sem volt jelen lenni, hiszen csak két teríték volt feltéve a gondosan elrendezett asztalra. Ez a lány tényleg ennyire nem ismer vagy csak simán ki akar tolni velem?
- Szóval futás közben is csak a kibúvókat kereste. – Állapítottam meg, viszont mosolyogva, semmi mogorvaság nem volt a hangomban, inkább jót mulattam azon, ahogy elképzeltem versenyezni a két lányt. – Nemrég jöttem a városba, megkért, hogy tartsam edzésben. A régi idők kedvéért egyeztem bele. – Vallottam be, majd kis hallgatás után a lány felé fordultam.
- Igazából nem vagyok az a nagy asztalhoz ülős, vacsorázós típus. – Néztem Bethany-ra, akin szintén láttam, hogy kicsit feszélyezve érezheti magát. Én is hasonlóképpen nézhettem ki akkor, amikor beléptem a házba és most is.

 ▼ gyenge lett, bocsi ▼  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 03, 2015 2:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Max and Beth
Napját sem tudtam, hogy mikor ültem családi asztalnál, vagy léptem be egy családi házba. Meglepően furcsa érzés volt, szorongással töltött el, és nem kis erőfeszítésembe került leplezni, hogy mennyire feszengek itt. Itt minden megvolt, amit egyszer eldobtam magamtól. Család, szeretet, kiegyensúlyozott élet. A közös ebben és az enyémben, hogy a veszélytelenség nem kerülhetett szóba. Hisz egy ember sem lehetett itt biztonságban, bár egy vámpír sem léphetett be csak úgy az otthonukba, a többi faj elég könnyen, és kihívást nem jelentett valakinek a kifüstölése sem. Megborzongok a gondolattól, és csendes magányomban sétálok az ajtóig, mosolyt varázsolva arcomra, igyekezve minden nemű kételkedést, félelmet vagy zavaró érzelmet eltüntetni az arcomról, pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.
Sejtettem, hogy a fogadóbizottság nem Clarissa személyében fog kimerülni, épp ezért nem esett nehezemre a mosolyom a helyén tartani. Mondhatni az lepett volna meg, ha nem így történik, ami történik.
-Szeretek annak hinni, amit én tapasztalok, nem amit mondanak nekem.-mosolygok, de valójában tudom, hogy Clary mire képes. Ferdíteni vagy hazudni, ahogy mindenki más, bár arcán néha kiül egy-két vonás, ami nem való oda és nem igen leplezhető. Mindenki más miatt lesz ilyen, ezért nem tehetem neki ezt szóvá. Neki sem volt könnyű élete, nekem sem.
Kérdésemre adott válaszán még szélesebb lesz a mosolyom. Lássuk be, ez így volt igaz. Felkapom a fejem, és összevont szemöldökkel hallgatom, hogy az ajtó csapódásán kívül egy-két lépést hallok csak, majd néma csend, és csak ketten ácsorgunk. Azt hiszem, azt kijelenthetem, hogy egyenlő mértékben zavarodottan és értetlenül. Ő szervezte meg ezt az egészet, most pedig csak így lelép? Ez nem jellemző rá. Nagyon nem...
-Úgy hallom...-dünnyögöm az orrom alatt, cseppet sem olyan hangnemben, mint akit szétvet az öröm, sőt, valósággal mérgesen ejtem ki a szavakat.
-Tudtam, hogy szeret kerítőnőt játszani, de nem gondoltam, hogy ilyen alattomosan teszi.-nézek Max-ra, majd mikor felfogom, hogy mit mondtam, elnevetem magam.-Bocsánat, a régi szép, közös emlékeim mély nyomot hagytak bennem.-hagyom abba a kuncogást, és az asztal felé nézek, hisz a levegőben már terjengtek a jó illatok. Nem vártam magamtól, hogy ennyire nyíltan kimondom az első fejembe ötlő gondolatot, de a néma csendnél csak jobb volt. Bár a hangulat üdítéséhez aligha volt használható. Persze attól is függ, hogy ő hogyan reagál rá, de attól még csúnya húzás volt Clry-től, hogy egy szó nélkül itt hagyott.
-Clary említette, hogy segítettél neki az edzésben maradásban. Tegnap este legyőzött futásban, vagyis konkrétan kivasaltatott egy kocsival. Függetlenül attól, hogy előtte én ütöttem el, de ügyes húzás volt megtanítani rá, hogy némi nemű erőfölénye van az erejével.-nézek a drága tanárbácsira elismerően, míg beljebb lépve az ajtóból, és elkönyvelem magamban, hogy bármennyire is szép ez a ház, nem nekem való az ilyen élet.


▲music:Apocalyptic▲Words: 433▲Note: 40

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 02, 2015 3:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Beth & Max

hello, beauty queen

Magára hagytam Clarissa-t, sokkal jobb döntésnek láttam nem a közelében lenni, miközben a dühének martalékait takarította és egyébként is tökéletesen pontos célzást eszközölt ki a legérzékenyebb területemre. Volt mit még javítani az indulatkezelési problémáin és a kétballábas szokásain, amelyeket sikeresen sikerült visszaszednie magára, míg kikerült a kezeim közül, de megpróbáltam rajta lenni az ügyön. Sok tennivalónk volt még, bár az nem szerepelt a terveim között, hogy bejárófiút játszva ajtót is nyissak, ám látszik, mi mindenre vagyok képes, ha megkérnek valamire.
Kíváncsi voltam arra a személyre, akit meghívott, hogy vacsorázzon velünk. Az is furcsa volt még számomra, hogy egyáltalán én itt laktam, a fehérkerítéses ház az ablakon keresztül sem tűnt az én stílusomnak, a vacsoraasztal körbeülése pedig olyannyira sem, mint a békés élet. Vándorló típus voltam, időm nagy részét a kocsimban és motelekben töltöttem, ahol bekaptam egy-két-három hamburgert, sültkrumplit ropogtattam hozzá, pitét ettem desszertre és sörrel öblítettem le az egészet. Szerencsém volt, hogy legalább a külsőmön nem látszottak meg az életvitelem eme tulajdonságai, nem tartoztam a felettébb hiú férfiak csoportjába, de nem terveztem megijeszteni z embereket azzal, hogy azt kelljen nézniük, hogy megmozdulni sem bírok. Eszembe jutott, hogy a húgom mekkora szemeket meresztett volna rám a szupermarketben, ha nem civilizáltan, hanem az egyesek által csavargóknak nevezett emberek sztereotípiáinak megfeleltem volna.
Elértem az ajtóhoz és rögtön ki is nyitottam azt. Számíthattam volna arra, hogy a velem szemben álldogáló lány a szépség egyik mintaképe lesz, hiszen Clarissa maga is gyönyörű volt, a barátnői miért lettek volna mások? A lány arcára őszinte mosoly ült ki, én pedig halvány, viszont hasonlóan igazi somolygással fogadtam el a kéznyújtását.
- Hello, Bethany. – Köszöntem. – Előre kérlek, ne higgy el semmit, amit mondott. Ki tudja, mennyit ferdített az igazságon. – Clarissa nem volt hazudozós, csak a hatás és a klisék megtartása érdekében indítottam ezzel a szöveggel és elálltam az ajtóból, hogy be tudjon lépni a küszöbön. Én magam is abba az irányba fordítottam a fejemet, amerről motoszkálást hallottam és bólintottam egyet.
- Nem sokat változott. – Jelentettem ki bezárva az ajtót, ám furcsa zaj ütötte meg a fejemet. Hasonló volt, mint amikor az előbb a bejárati ajtó csapódott vissza a helyére, csupán hátulról jött, aztán sem Clarissa lélegzetvételét, sem lépteit nem lehetett többet hallani. Komolyan lelépett? Ez még tőle is kicsinyes. – De ha jól hallom, Clarissa-nak valami eszméletlenül sürgős dolga akadt. – Fordítottam a tekintetemet Bethany felé.

▼words▼  ▼ - ▼  ▼ gyenge lett, bocsi ▼  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 26, 2015 12:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Max and Clary
Mikor voltam utoljára vacsorázni? Egyáltalán voltam az elmúlt tíz évben bárhol? Hazugság lenne azt mondani, hogy nem, viszont vendégségben tényleg nem voltam. Szerettem ezt a magány dolgot, még annak ellenére is, hogy a hátulütőit ugyanúgy megéreztem, Clary-vel viszont mindig is szoros volt a barátságunk, és nem szívesen tapostam volna épp most a lelkébe. Valami furcsa volt vele. Valamit titkolt, de nem vontam kérdőre, hisz én is titkolóztam bőven, nem csak előtte, de szinte mindenki előtt.
Fogalmam sem volt, mit vegyek fel. Csípjem ki magam, vagy elég a laza stílus...Végül is miért ne vegyíthetném a kettőt? Egy közepesen elegáns ruhát vettem fel, ami annyi ideje állt a hotelszoba szekrényében, hogy egy kiadós vasalás ráfért, mielőtt magamra öltöttem volna. Frissen mosott hajam a maga hullámosságával hagytam, hogy vállamra omoljon, a sminkelést pedig szokás szerint a minimalitásra törekedve rendeztem le. Beülök a kocsimba, majd a kellemes időre való tekintettel, végül sétálva teszem meg az utat, ami tempósan is alig több, mint húsz perc. Pláne, ha az ember vámpír. Egy utcával a ház előtt lelassítottam, megigazítottam hajam, és mosolyt varázsoltam arcomra, most is, mint mindig.
Megnyomom a csengőt, és várok, miközben körbe nézek, és kicsit irigykedem, amiért én még mindig csak egy hotelben lakó nőszemély vagyok. Amikor az ajtó kinyílik, a mosolyom őszinteséget megkérdőjelezhetetlen módba vált, köszönhetően az elmúlt éveknek, amik nagyban hozzájárultak, hogy képes legyek a jó színészkedésre.
-Te biztos Max vagyok!.-nézek a férfira, és azért a biztonság kedvéért felmérem a terepet.-Bethany vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek végre. Clary már sokat meséélt rólad.-nyújtok felé kezet, mosolyom valóban őszintére vált, és nem tagadás, el kell ismerni, hogy nem akármilyen pasit fogott ki Clary. Aki persze makacsul ragaszkodik ahhoz hogy a kapcsolatuk szigorúan baráti. Hiszem, ha látom. Hallom a motoszkálást a háttérben, és nyugtázom, hogy Clary még most is a részletekbe menően képes mindent elrendezni, hogy tökéletes legyen, pedig én aztán nem kívánok ilyesmit.
-Még mindig idegesítően rendmániás?-vonom fel a szemöldököm beljebb lépve, miközben automatikusan pillantok körbe, a féltékenységem pedig felerősödik, amiért a hotelszoba ekkora, mint itt a nappali.

▲music:Apocalyptic▲Words: 334▲Note: 40

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 07, 2015 7:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to Max
Thank you for coming.



Évődve néztem a zárt ajtóra. Fülemben felbőgött egy gyerekhang, majd még egy... Én pedig ijedten kaptam fejemhez. Ne ess pánikba, Clarissa.... Most ne, hogy itt van. Lerugaszkodtam a konyhabútorról, és tettem egy félszeg araszt az említett helyiség felé. Kikerekedett ajkam szavaira, és erős a gyanúm, hogy ezt formát addig tartottam fent, hogy a tej is megaludhatott volna a számban. - Mi? - nyögök csak ennyit, miközben arcomat beárnyékolta a kétkedés. Most ... most viccel vagy a fejébe szállt az a két korty bor?
- Megőrültél? - szemöldököm felugrott a homlokomba, és úgy gyűrte azt, hogy már szinte zsibbadt. Arcát fürkésztem, és csontjainak a szigorát. Miért nem neveti el magát? Miért nem kér bocsánatot, hogy szörnyű vicc volt. Olyan jégen táncol, amin én már számtalanszor megcsúsztam.
Hát nem érti? Én hónapokig bőgtem a konyhában azt az ajtószárnyat vizslatva... kegyetlenül sírtam, kegyetlenül maró fájdalomban. Ő pedig betollászkodik az életembe, megismeri a szavaim, majd süketül tapos az aknáimra. Heló. Nekem ez még mindig fáj. Nekem ez még nagyon sokáig fog fájni. Nem hiszem el, hogy nem érti. Két csöppséget hordtam a szívem alatt, és ... Hogy a fenébe gondolja, hogy bemegyek és...
Kérdését olyan tompán hallottam meg, mintha víz alá szorulnék. Kiráztam fejemből a zúgolódást, és mint aki vérszemet kapott, indultam meg az ajtó felé. - Mert jó hatással vagy rám, Max, azért - csattantam fel, hangom a plafont szelte. - Megjelensz hirtelen a semmiből... Pedig halottnak hittelek. Ráveszel, hogy futkározzak az erdőben, hogy bizonyítsak. Aztán meghívlak a lakásomba! Mert miért ne! Előtte meg elborult az agyam, ha társaságba kerültem. De nem! Veled futosgálok meg borozgatok! Peeersze. Miért nem töröm össze a berendezést? Te tanácsolod! Biztos, segít... Miért ne segítene? - Felkaptam a vizet rendesen. Erélyesen csapom fel az ajtót. Tótágast állt a világ. Megütött a doh és a súlyos levegő. Körbehordoztam tekintetem a sok színes mütyűrön, a fából tákolt ágyikókon, az etetőszéken, a szobán, ami gyereksírást már sosem fog hallani. Dobbantott egyet a szívem, én pedig megimbolyogtam. Nem kaptam levegőt... pedig úgy szedtem, mintha hiányozna. Mint a cölöp, úgy gyökereztem a küszöbbe, se előre, se hátra.
- Én...én megcsinálom az ágyad... - suttogtam rekedten, és elsiettem.

A beágyazás után magamra csaptam a szobám ajtaját, és lerogytam a földre. Nem akartam, hogy hallja...Sírva fakadtam.


 


zeneszám || megjegyzés || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 04, 2015 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Clarissa & Max

Sok mindennek el tudtam képzelni ezt a nőt, de háziasszonynak és családanyának nem. Ez minden bizonnyal az én hibám volt, hiszen eddig még esélyem sem volt őt hasonló kontextusban látni, de nemhogy kertes házban ücsörögni a konyhapulton, hanem, egyszerűen… nyugodtan, kipihentnek, relaxáltnak. Most sem volt az, a legnagyobb jóindulattal sem, mégis az arcvonásai annak ellenére voltak simábban, hogy annyi mindenen keresztülment. Talán mert már nem érdekli semmi, nem az életéért kell küzdenie, nincsenek rákényszerítve a dolgok, a maga ura lehet... és tényleg egy olyan életet választott volna, ami gyereknevelésből, főzésből és a férjére való mosolygásból állt volna? Elképzelhetetlen. Sokkal inkább volt ő olyan, mint az a nő, aki huncut mosollyal az arcán kezembe nyomta az üveg bort, de a beágyazásról való monológjával ismételten sikerült lerombolnia a reményt bennem, miszerint él még benne valamennyi abból a régi harcosból.
Arrafelé néztem, amerre mutogatott és eléggé ostoba lettem volna, ha nem veszem észre a hangja elcsuklását, amikor a gyerekszoba bemutatásához ért. Valahogy tovább kell lépnie ezen a dolgon, nem hagyhatja, hogy tönkretegye a bolond expasijának az emléke és a tudat, hogy majdnem gyerekeik lettek. Nem érzéketlenség, csupán adnia kellene magának egy lehetőséget arra, hogy másképp nézze a világot és ne ragadjon le a múltjában. Azzal nem lesz előrébb és én sem. Változni akar, jobban lenni? Ezzel kell kezdeni.
- Jó ötlet. – Biccentettem az edzőterem gondolatára. – Vagy ha úgy van kedved, akkor csak simán besétálhatnál és szétverhetnél mindent benne… hidd el, jó érzés lenne. – Talán tapintatlannak tűntem, de ismer már annyira, hogy tudja, nem az alapvető bunkóság beszél belőlem, hanem tényleg ötleteket adok. Én is vertem már szét szobát dühömben, ha betenné a lábát abba a helyiségbe, ami neki a legnagyobb fájdalmat okozza őt ismerve, vagyis látva a mostani állapotát először elbőgné magát, aztán olyan mértékű harag keletkezne benne, hogy csak a pusztulás maradna utána. Én nem bánnám. Még takarítani is segítenék.
Tekintete megtelt kérdésekkel, oldalra pillantottam és rájöttem, hogy nem hoztam be magammal a cuccaimat. Először biztos akartam lenni benne, hogy nem egy pillanatnyi kósza gondolat volt részéről a költözés kérdése, csak aztán jöhet a teherautó. Persze. Az a két táska, amit hoztam.
- Miért akarod, hogy ideköltözzek? – Vontam fel a szemöldökeimet. Kíváncsi voltam, közelebb léptem hozzá, tekintetemmel próbáltam szuggerálni arra, hogy lehetőleg az igaza mondja, ne valami kamuval álljon elő, ami szerinte jó lesz az érdeklődésem csitítására.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 26, 2015 11:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to Max
Thank you for coming.



Két korty között megszabadultam vizes gönceimtől, magamra kaptam egy falatnyi rövidnadrágot meg egy lezser pólót pizsama gyanánt. A hajamat úgy, ahogy volt, meghagytam, így a vállamnál a szövet úszott, de ez már kevésbé borzolta a kedélyemet. Így kerültem vissza a pultra, a poharam társaságába. Vártam. Vártam rá, mert meg voltam győződve arról, hogy nem hagy cserben. És tudom, én és a meggyőződéseim... fabatkát sem érnek a múltkori eset után, hiteltelen minden hitem, de. De várok. Megint várok.
És úgy tűnik, ezúttal nem hiába. A bejárati ajtón átkardozva esett be a konyhába. - Max - Tűnt fel egy őszinte mosoly arcomon, ahogy megláttam az ajtófélfának támaszkodva. Nem szégyelltem ismét jól megnézni magamnak. Felköszönt bennem az érzés, hogy olyan rég láttam, és hogy olyan halottnak hittem, hogy annak a rendje.
- Utálom a kertvárost - bukott ki belőlem a válasz egy harsány kacagás kíséretében. - Ez lett volna Johnnal a közös otthonunk - hervadt egy keserédes mosolyba derűségem. - Végül rám maradt. Már egészen összenőttem vele - Megpaskoltam alattam a faerezetes konyhabútort. Igen. Ennyi hónap után csupán fájó szívvel tudnék szabadulni tőle, holott a fűnyírás moraja, az éles gyermeki kacaj és a tömény virágillat még mindig nem lopták be magukat a szívembe.
- Nem - nevettem fel. - Ettől fogok én ma este elaludni - kocogtattam meg a borosüvegemet - Ezt pedig a te tiszteletedre nyitottam ki - hadonászok mögém, míg a kezem ügyébe nem akad egy másik bontott üveg nyaka, amit átnyújtok Maxnak.  
- Nézz körül nyugodtan. Arra van a fürdő és a hálószobám, amott a vendégszoba. Még nem ágyaztam be, de mindjárt felhúzom az ágyneműt. Meg készítek ki tiszta törölközőt. A hűtőt pedig holnap feltöltöm, eléggé sovány a tartalma. Néhány vértasak meg sör - rántok vállat közömbösen - Ott meg... hát... - biccentettem a "Stella és Lily" szavakkal megcímkézett ajtó felé. - Azóta nem nyitottam be... - Csuklott el a hangom ösztönösen, de igyekeztem tartani magam. - Biztos, ujjnyira áll a por, viszont... azon gondolkodtam - míg ide nem értél, hogy egy futógéppel, egy bokszzsákkal meg néhány matraccal pazar edzőterem lenne. Mit gondolsz? - döntöm oldalra a fejem és beleiszom a poharamba. Homlokom ráncba szalad, majd tekintetem körbejáratom az előszobán. Sehol egy bőrönd. - Óh... Miért nem állítasz le... Meggondoltad magad?

 


zeneszám || megjegyzés || szószám || ©
[/quote]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 22, 2015 2:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Clarissa & Max

Nem várattam sokáig magamra, épp csak felugrottam a lakásomra, hogy átöltözzek néhány száraz göncbe, mert akármennyire is hozzá voltam szokva, hogy bármikor bármilyen időjárás megviselheti a ruházatomat vagy csak önmagamat, kényelmesebb volt száraz farmerban és pólóban útra kelni. Először azt hittem, hogy Clarissa rossz címet adott meg, annak ellenére, hogy nem volt még időm felfedezni a várost nem az a tipikus környék volt, ahol el tudtam volna őt képzelni. Csend és nyugalom mindenfelé, fák, bokrok, kikövezett kocsifeljárók, formára nyírt sövények... a Született Feleségekbe csöppentem volna? Nincs rosszabb a kertvárosnál, ahol mindenki ismer mindenkit, folyton megy a pletyka és azok ítélkeznek, akiknek a leginkább el kellene bújni a pincéjükbe, hiszen huszonöt kiló vaj van a fülük mögött. Kisvárosi pokol. Ha nem a húgomat keresném és nem futottam volna össze ezzel a nőszeméllyel, akkor holnap el is indulnék az ellenkező irányba, mert ettől a helytől borsózik a hátam. Talán azért, mert nem igazán voltam hozzászokva az ilyesmihez.
Clarissa lakása előtt akár a "Fűre lépni tilos!" felirat is villoghatott volna, az embernek még ránézni sem volt szíve az ilyen gyönyörűen rendezett gyepre. Az apró meglepetés nem kizárt, hogy akkor is játszott a tekintetemben, amikor beléptem a bejárati ajtón, ami egyetlen érintéssel is megállapítható volt, hogy nem a stabilitás mintaképeként szolgál, sokkal inkább arra, hogy ne egy hatalmas lyuk tátongjon a falon. Ez a csaj vagy nem fél vagy nem érdekli. Ahogy körülbelül egy órája láttam, inkább a második.
- A fejemben nem ebbe a környezetbe való vagy. Bár kétségkívül megérdemled, de, a jég hátáról akárhogy is nézem, elég nagy váltás. - Rögtön megszólaltam, amint megláttam a konyhapulton ücsörögni. - Csak nem az én tiszteletemre bontottad ki azt a bort? - Kérdeztem lecövekelve a konyha ajtajába, keresztbe fontam a karjaimat és nekidöntöttem a vállamat az ajtófélfának.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 17, 2015 6:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to Max
Thank you for coming.



Átszenvedtem magam a gyengén szuperáló zsanérok okozta fennakadáson, s miután rendre tettem a bejárati ajtót, betódultam a konyhába. Meg kellene már nézetnem valakivel. A rossz illeszkedés miatt úgy fut át rajta a tavaszi szellő, mintha se ablak, se ajtó nem volna az egész házon. Akár a jégveremben, olyanok itt az esték.
A kulcscsomó a márványozott pulton landolt. Egy pohár kerül mellé, amit meglocsolok borral, majd fellököm magam én is a pultra, és ölembe fogom a poharat. Proszit.




 


zeneszám || megjegyzés || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 21, 2014 12:01 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
You are so sweet!



Mikor a szavak elhagyták ajkaimat, már éreztem, hogy csúnyán érzéketlen voltam, és a hálálkodásom ellenére is nem mutattam jobban, egy vérbeli parasztnál. Menteni akartam a menthetőt, szólni szépet, de akkor már ajtócsapódás fogta rövidre a hurkot nyakam körül.
- Hát.. szia - intettem a levegőbe, az üres falaknak. Nem éreztem magam különösebben elkeseredettnek, de örülni sem örültem a kialakult helyzetnek. Nyomott mellkassal indultam a bontatlan dobozaim felé. Tényleg elmegyek abba a mosodába.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 14, 2014 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
Maybe I was wrong...

Mindig is azt mondták, hogy az emberek változnak. Másabbak lesznek, de vajon ez igaz ránk is? Mi is változhatunk idővel, lehetünk másabbak annál, mint amilyennek több évtizede vagyunk?! Talán igen, talán csak kockáztatni szeretnénk, hogy utána nyerjünk. Magam sem tudnám megmondani, hogy mit miért tettem az elmúlt pár órában, fél napban. Nem voltam soha az a személy, aki így beszélgetni kezd egy idegennel. Maximum segíteni szoktam az embereken, majd megigézem őket és eltűnök örökre az életükbe, mintha csak egy téves gondolat lettem volna. Nem vágytam arra, hogy a hálájuk örökké üldözzön. Talán emiatt nem akartam soha felfedni magamat előttük, de ott volt még az a tény is, hogy nem szerettem volna azt, ha esetleg a múltbeli téves lépéseim kihatnak az emberre.
Amikor megpillantottam a lányt az út szélén, akkor magam sem gondoltam volna azt, hogy így fog alakulni a nap további része. Figyeltem őt, de én pár alat után nem is ettem többet. Éreztem, hogy valami esetleg nem stimmel és emiatt még inkább feszültebb lettem. Fura volt ez az egész helyzet, de a megérzésem se segített ebben az egészben. Mi van akkor, ha tévedtem vele kapcsolatban? Mi van akkor, ha ő is olyanok, mint a legtöbb ember, lény? Lehet neki is csak addig volt rám "szüksége", amíg megkapta amit akart. Kapott fuvart, egy kisebb támogatást, takarítást és még egy kiadós reggelit is. Nem tudtam, hogy mik a céljai, de nem szólaltam meg. Türelmesen vártam és közben minden apró mozdulatát megjegyeztem, majd amikor megszólalt, akkor felpattantam és a konyhaajtóban álltam már.
Rendben, akkor további szép napot. - mondtam neki sietve, majd felkaptam a dzsekimet és kiviharzottam a házból. Hangos ajtócsapódás marad utánam, hiszen a szél az ajtót nem kímélve bírta becsukódásra. Lassú léptekkel indultam el a vizes járdán, néhány pocsolyát kikerülve, néhányba pedig belesétáltam. Nem érdekelt semmi se, egyszerűen csak nem értettem, hogy hogyan is lehettem ennyire naiv. Valószínűleg nekem is meg kellene változnom és olyannak lennem, aki nem látja meg mindenkiben a jót, de az már nem én lennék.
Összehúztam a kabátot magamon, s élveztem az őszi napsütés gyengén melengető simogatását. Nem érdekelt semmi se, illetve senki se, hiszen a gondolataim teljesen rabul ejtettek.

Köszönöm a játékot! 40
©️


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 13, 2014 11:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
You are so sweet!



Mialatt két orcára pakoltam az ételt, érezhetően felgyülemlett az újonnan jött energia a szervezetemben - ami nyomatékos tollvonogatással keretezte a reggeli életkedvemet, majd szabadjára engedve egy terhet bomlasztó sóhajjal, csapongott végig gerincem tájékán. Mindez a hetek óta megvont étel nagyívű pótlásának a járuléka. De micsoda járulék! Ha ilyen az, amikor hosszú koplalás után újra kajához jutok, akkor önként jelentkezem hasonló megvonásokra. Ahogy az ízek megérintették, izgatták ízlelőbimbóimat, terjedtek szájpadlásomban... jólesően ingattam fejem. Ez valami fenomenális.
A fűszerek palettáján elveszve észre sem vettem, hogy a tányéromon púpozott pirítósnak, sajtnak, húsnak, tojásnak meg megannyi finomságnak nyoma veszett, a hasam pedig vámpírt szégyenítő módon duzzadt az asztal takarásában. Rosszabb formában nem is lehetnék.
- Köszönöm... - törölgettem számat a szalvétába. - Ezt is, a takarítást is, mindent - hálálkodtam finoman, modoros mértéktartással, majd - hogy elkerüljem a csendet, mert a beszédtémákból kifúltam - nekiálltam a pakolásnak. A pakolás nem maradhatott gondolkodás nélkül, de nehezményezni nem tudtam volna, sok gondolat keringett agyamban, nagy részük a "betolakodómhoz" társult.
A tegnapi kómás elkeseredésemben nem is tűnt szembe, mennyire lehetetlen a viszony közöttünk. Se beszédtéma, se közös ízlés, se... Ez a lány megfoghatatlan és üres. Nekem. Barátkozásból mínusz szinteken állok, de akármilyen igyekvő, nem partner benne... és én sem. Nagyon hálás vagyok neki, jövök is eggyel, de nem több. Ez kínos, idegesítő és ... lehetetlen.
- Rengeteg elintéznivalóm van... - kezdtem abba a lerázós szónoklatba, amibe őszinte indok nem fért volna bele. Mondjuk igazán el kellene mennem a mosodába...



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 08, 2014 9:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
Az élet tele van meglepetésekkel


Mosolyogva figyeltem őt, de jó darabig nem is szólaltam meg. Nem zavart a csönd, illetve úgy tűnt, hogy eléggé éhes volt. Számomra ezek az ételek nem lettek volna elegendőek, de ő nem sima vámpír, így nem tudhatom, hogy ő pontosan mit is szokott azért enni, hogy később ne legyen éhes, vagy legalábbis, hogy csökkentse az étvágyát. Olyan volt az egész, mint amikor egy kisgyerek beszabadul az édesség boltba, de egyáltalán nem bántam azt, hogy ennyire jó ízűen eszik. Sőt még tetszett is, hiszen jó érzés volt az, hogy sikerült olyan ételt is csinálnom amit szeret.
Ohh, engem ne félts. Miközben csináltam ezeket én csipkedtem belőlük. - ez mindig így van, ha esetleg tényleg főzök és csinálok valami emberi ételt, akkor nem túl sokat szoktam enni, hiszen amíg készül addig is csipegetek belőle. Számomra nincs túl sok jelentősége emberi ételeknek, mert engem a vér éltet, de annál inkább szokott hiányozni azok az ízek, amiket emberként éreztem. Vámpírként már nem ugyanolyanok, de ettől függetlenül jó a változatosság. Vettem magam egy kenyeret. Megpakoltam felvágottal, illetve zöldséggel és elkezdtem enni.
Remélem jobban vagy.- mondtam neki kedvesen és közben éreztem a nap sugarait, amint a konyhában található poharakon és üveg edényeken megtört a fénye. Gyönyörű volt, majd folytattam az evést. Figyeltem őt és még sietve hozzá tettem.
Nagyából kitakarítottam, amíg aludtál. Remélem nem baj. - s egy apró félszeg mosoly jelent meg az arcomon. Szinte mindent megcsináltam, kivétel egy szobát kihagytam. Úgy éreztem, hogy oda jobb, ha nem megyek be, hiszen még se trappolhatok be a gyerekszobába, mert ez nem csak számára volt fájó pont, hanem számomra is. Mindig is szerettem volna családot, de erre már esélyem sincsen, hiszen vámpír vagyok.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 06, 2014 3:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
You are so sweet!




Szertenéztem a hadseregre való eleség közepette, és hirtelen nem is tudtam, hogy mi után kapjak. Szemem orgiát élt át, rugózott ételről ételről, kezem reflexszerűen és sietősen ragadott meg néhány paradicsomot, kenyeret, egyéb finomságot - mintha eddig levegőn éltem volna. Nem is tudom, mióta nem... Mohón halmoztam fel kerámiatányéromon a húsokat, zöldségeket, mindent, amit szemem és szám kívánt, majd kávé után nyúltam, elrendeztem az asztalon a szerzett ételt, és a székre huppantam. Még egy utolsó szemrevételezés, egy légvételnyi, nyugodt pillanat, egy időhúzó szusszanat, és nekiveselkedtem - keményen, kapkodóan. Majszoltam a kenyeret, tömtem a számat, gurítottam le a feketét. Olyan... mintha az egész testem összhangban lenne elégedett. Mintha feltöltődtem volna energiával, majd kicsordultam... Eszméletlen.
- Jól aludtam, igen - mormogtam teli szájjal, hálálkodó pillantással. - Neked is - mosolyogtam  ajkat csukva, és körbemutattam. - Vegyél te is!



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 31, 2014 10:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
You are so sweet!


Szereztem még friss és meleg kenyeret, zsömlét és hasonlódolgokat. Szerettem volna azt, ha jól indul legalább napja, mert sokkal jobb érzés volt az, amikor boldog volt és mosolygott. Reménykedtem abban, hogy ez sikerülni is fog, mert pontosan tudtam azt, hogy mennyire fontos és meghatározó az emberek életében az, hogy miként is indul a napja. Mosolyogva pillantottam rá.
Szia Clarissa. - mondtam neki kedvesen és az éppen kész ételeket még az asztalra pakoltam. Mosolyogva figyeltem a döbbent arcát, de boldog is voltam, hogy sikerült meglepnem őt és ebben a pillanatban még boldognak is tűnt. A ruhája pedig tökéletesen passzolt a szeméhez és az arcához. Biztos vagyok abban, hogy bármelyik hímnemű egyed lecsapna rá. - Igen. Nem tudtam aludni, így gondoltam megleplek. Remélem találsz közte olyat, amit szeretsz. - még egy-két kört tettem a konyhában, majd én is helyet foglaltam vele szemben. Mosolyogva ittam egy kortyot a gyümölcslevemből, majd pedig szedtem magamnak ételt. - Jó étvágyat. - mosolyogva figyeltem őt. Ennél jobban talán nem is sülhetett volna el ez az egész. Boldog voltam, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcára.
Hogy aludtál? - barátságosan kérdeztem tőle, s reménykedtem abban, hogy az álmát se zavarta meg semmi se.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 31, 2014 2:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
You are so sweet!



Egy nyáriasan lengő, szellős ruhát kaptam magamra, egyszerű fazon: spagetti pánt, combközépig érő fodor. Hajamat feltornyoztam, számra vörös rúzst kentem, szóba jött még púder, alapozó, pirosító, bronzos színek.
Megtámaszkodtam a vízköves mosdókagylón, államat a tükör vonalába emeltem. És akkor... szemembe fény szökött.
Nem is rossz, Clarissa, nem is rossz. Lemállott arcomról az a szomorúság és gondterhesség, ami eddig feszítette,vállam is könnyebb lett, boldog és magabiztos nőt mutatott az üveg. Oké, a boldogon és a magabiztoson is még dolgozni kell, de első nekifutásnak remek. Szépnek éreztem magam, sőt, gyönyörűnek, és ez az érzés engem oly régóta elkerült.
Mosolyogva ugrándoztam ki a konyhába, ahonnan már egy ideje illatokat és hangokat fogadtam.
- Daisy! - visítottam felvillanyozva, ahogy megláttam őt, és megláttam azt a sok-sok ételt abban a tiszta konyhában, szavam is elállt, de a nyálelválasztásom garantáltan beindult. - Ezt te mind...


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 31, 2014 12:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Daisy & Clarissa
You are so sweet!

Örültem annak, hogy békésen aludt, de én egyáltalán nem bírtam aludni. Nem féltem attól, hogy bántani fog, de egyszerűen nem jött állom a szememre, így maradt a vadászat, majd pedig a takarítás. Amikor megpillantottam az első napsugarait, akkor a konyhába siettem és úgy döntöttem, hogy csinálok valami emberi ételt is. Ő félig boszorkány volt, így talán ő oda van az ilyesfajta ételekért. Nem akartam túl nagy lakomát csinálni reggelire, de az étel mellé csináltam egy kis kávét, teát, illetve voltam vásárolni is, így volt több fajta gyümölcs, tej is és természetesen szereztem be vért is. A hűtőt is kitakarítottam, illetve újra üzembe helyeztem.
Megterítettem, majd amikor meghallottam a közeledő lépteit, akkor egy apró mosoly jelent meg az arcomon. - Jó reggelt. - mondtam neki kedvesen és türelmesen vártam, hogy helyet foglaljon. - Remélem jól aludtál. - tettem hozzá még mindig kedves és barátságon hangnemben.




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 18, 2013 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Kedvesem, nem az én dolgom megmondani, hogy miféle szórakozást találj. Én csak egy tejet megkínávó szomszéd vagyok. - vigyorogtam egyre szélesebben, és tudtam, legalábbis éreztem egy bizonyos szintig, hogy nyeregben vagyok.. talán mert a nők terén nem igazán van olyan, ami engem meg tud lepni. Na jó, erre most egyszer-kétszer már rácáfolt, de ezt arra fogom, hogy még nem volt lehetőségem találkozni terhes nőkkel.
- Hát.. - kezdtem volna bele, mikor láttam a tekintetét, hogy az ablak felé vándorol. Magam is észrevettem a sötétedést, mire felsóhajtva álltam fel. - Talán jobb, ha megyek. sokáig tartottalak fel. - vágtam zsebre mindkét kezemet, majd meghallottam az ajtó felől egy érkező hangját.
- És vársz is valakit.. talán pont az exed jött a térdeid előtt heverni. - suttogtam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 13, 2013 9:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
" Kedvesem." Újabb csipetet kaptam merész szemtelenségének -lassan megismert- halmazából,de ahogy az előzőeket, úgy ezeket sem vettem fel komolyabban. Stílus kérdése-többnyire. És itt- távol mindenféle begyöpösödött népségtől- nem szükséges kordában tartania az ilyen "elszólásait", nem tartom magamat még olyan komoly fajzatnak...bár a jelen statisztikát figyelembe véve... borzadalmas. A kedélyállapotom lassan ötletem sincs, mennyire tud még mélyebbre zuhanni, s ezt a pár órás javuló tendenciát -, amit jelenléte váltott ki- többre értékeltem, minthogy nem létező "büszkeségemet" óvjam, holott nekem is kedvemre volt csípős nyelvjárása.
De...valahogy - lüktetőm valamely jól burkolt sarkában- kellemesen is esett,hogy úgy kezelt... mint egy normálist? Egy embert? Egy érző lényt? Egy vadóc fiatalt? Egy szenvedélyes nőt? Nem üres fecsegésnek éreztem a belőle áradó szavak lejtését, hanem törődőnek. És - bár emlékezni sem akarok rá- Megan állításának dacos ellentmondással vetek most ellent, mert... van valaki- aki talán csak "jófejségből"-, törődik velem. Gondoskodik. Mennyire is hiányzik ez.. Óh mennyire...
- Miféle szórakozásokra gondolsz? - mértem végig gyanakvó pillantásokkal ostorozva. Talán csak a depis időszakom járuléka, de a tévézésen, magazinokon kívül semmi érdekfeszítő nem jut eszembe. Nincsenek barátaim,hogy szórakozni mehessek... De el kellene mennem szórakozni,hogy barátokat szerezhessek. Van ebből kiút? Talán elmegyek egy terhestornára...
- Szóval én vagyok az első példány? Hmm... és pont egy selejtesbe botlottál bele? Azért ne írd le a többi ikerterhes nőt,ha mindenáron belőlem akarsz kiindulni. Nem lenne fair húzás - kacsintottam rá, és lapos oldalpillantást vetettem az ablaküvegre. Az éj már leeresztettem a rolót, sötét, ébenfekete vásznat terítve az égboltra. És mégis... Egy ritka érzés kerített hatalmába. Ugyanolyan nap,mint az eddigiek, de ennek nem akarom a végét látni... Mert sok idő óta... újra mosoly költözött arcomra, és félek... Amint egy újabb nappal találkozok, ez már semmissé lesz, és újra róhatom ugyanazt a forgatókönyvet... Ismét.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 09, 2013 4:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Hát. Amit leszűrtem, hogy ezek szerint már lassam betölti a huszonegyet. Ebből kiindulva, nagykorú lesz teljes mértékben. Mert hát Amerika... nem Európa, ahol 18 a korhatár. Pedig milyen jó szabály az... de ez sem rossz. Na mindegy, nem ezen van most a hangsúly.
- Nem ilyen szórakozásra gondoltam. Kirúgni a hámból nemcsak piával lehet, kedvesem. - billent oldalra a fejem, és elvigyorodtam. Nem is tudom, nekem valahogy viccesnek tűnt az a cinizmus, és ironizmus, melyet ebbe a pár mondatba fűzött bele, és.. nem tudnám szavakkal elmondani, de hát.. nem is kell. Ezt érezni kell. Én pedig intenzíven éreztem, hogy a feleselés, vagy éppen ironizálás ebben az esetben nem zavar. Egyáltalán nem zavar.
Majd jött a meglepetés. Babák... lányok. Egyik döbbenetből a másikba. Hát... erre egyértelműen nem voltam felkészülni.
- Szóval azt mondod, hogy egyből két csoda is érkezik a madárfészkedbe? - kérdeztem felvont szemöldökkel, még mindig próbálva őrizni a mosolyomat. - Nem találkoztam eddig túl sok olyan nővel, akik ikerterhességben lettek volna.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 01, 2013 2:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Mosollyal reagálta le szavaimat, ami... rendesen kihúzott a katyvaszból. Alma..meg fúró. Ekkora baromságot...
- Igazából - töprengtem feltevésén, majd felpattantam helyemről, és sietős léptekben közelítettem meg a szekrénysor azon részét, ahová néhány mütyürt már felrakosgattam a dobozokból. A naptár után nyúltam, és mohón lapozgatni kezdtem. - A napokban leszek 21 - pislogtam döbbenten a számokra. Nem az taglózott le,hogy a 21 ajtaján kopogtatok, hanem,hogy már ott vagyok. Sőt... A hónap, a napok... Már mióta elvesztettem az időérzékem, lassan azon sem lepődnék meg,ha kiderülne, hogy nekem sosem volt a tulajdonomban. - Majd megajándékozom magam néhány vödörnyi fagylalttal -hümmögtem jóízűen, majd egy bekattant ötletet is hozzávetettem. Úgy megkívántam- Egy kis uborkával... - méláztam el egy pillanatra a bizarr ízkombináció felett, majd igyekeztem mondandójára terelni figyelmem. - Kirúgni a hámból? - hökkentem meg teljesen, és olyan fókanevetést halásztam magamból elő, aminek létéről sem tudtam. - Mivel? Alkoholmentes narancslével? Vagy egyem ki a pálinkából a szilvát?- éreztettem vele enyhe iróniával a helyzet abszurdságát. Egy terhes nőnek biliben a keze, ha önfeledt szórakozásról van szó. Ráadásul. Csak az ökör iszik magában. Márpedig kétlem,hogy bárki sorba állna,hogy megihasson velem valamit. Mondjuk egy kakaót. Kizárólag alkoholmenteset.
Új témára terelt, nekem pedig.. valamiért több ízben is furcsának tűnt, hogy az ő szájából került elő a babatéma.
- Babák - javítottam ki finoman,sokat sejtető szemöldökhúzogatással- és lányok - mosolyogtam, és..végre úgy éreztem,hogy ez a téma már nem rossz emlékek lezárója, hanem az újak hívogatója. A kezdet.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 31, 2013 9:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Egy halvány, mégis valamelyest erős mosolyt csalt arcomra a szavaival, meg azzal, hogy felém kacsintott. Nem tudom, mire véljem ezt a hirtelen váltást, de egyértelmű, hogy sokkal nyugtatóbb volt mindez, mint az előbbi zavartság.
- Nem hiszem, hogy.. annyira elkéstél volna a személyes tárgyakkal. - jegyeztem meg halkan felsóhajtva, végignézve azon a dobozon, és megvontam a vállamat. - Még van egy pár éved. Sőt... egészen fiatal vagy. - próbálkoztam meg egy gyenge bókkal, és elvigyorodva néztem, mikor a vásárlást említette.
- Lehet, hogy egy költözés után felszabadulás lenne kicsit kirúgni a hámból. Tudod már, hogy milyen nemű lesz a.. baba? - kérdeztem rekedt hangon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 27, 2013 9:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Csak egy kicsit- kacsintottam rá, oldva a görcsbe állt gyomromon, és mellőzve a további kínosnál kínosabb esedezéseket a szükségtelen bocsánatért. - Majd lenyúlom az almafád termését, és minden vasárnap fúróval esek valaminek hajnalok hajnalán, aztán már kvittek is leszünk - vontam vállat, és egyre szimpatikusabbá váló viszony újra nyugodtsággal töltött el. - Mennyire ciki már,hogy nincs semmi személyes holmim?! - háborodtam fel saját balgaságomon. Ennyi évet megélni,emlékeket halmozni, és most semmi, ami hordozná őket. Se egy könyv, porcelán...semmi. Ez a személytelenség bogarat ültetett a fülembe. - Rám férne egy bevásárlás.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

kitchen + dining room

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» sitting room
» baby room :3

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Morgan lakás-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •