-Hogy miért kaptad? Azért, mert újra itt hagytál, egyedül, miközben te Katievel voltál. Ilyen egyszerű.- mosolyogtam. Mikor Clau a családjáról kezdett neki beszélni, odaszóltam neki: -Claudia, ez nem lesz jó ötlet.- Mikor Nash megindult felé, ugrásra készen Clau mögé álltam. Kezdtem rájönni, hogy azért csinálja ezt, hogy kicsalogassa Nashből az érzéseit. -Clau, azt hiszem, ezzel nem érsz el semmit.- suttogtam. Sóhajtottam egy nagyot, majd én is Clau nyaka köré fontam az ujjaimat. -Ne mozdulj!- utasítottam. Lassan elkezdtem Nash ujjait lefejteni róla. Mikor végre sikerült, finoman eltoltam Clau mellől. Két tenyeremmel közrefogtam az arcát. -Nash, figyelj rám! Gondold végig logikusan. Megéri ez neked? Megéri a rossz oldalra állni? Én nem szólok bele, hiszen ez a te döntésed, de gondolj bele. Eddig akárhány családtagoddal találkoztál, akiről én is tudok, az ellökött maga mellől. Te viszont, azokkal teszed ugyanezt, akik szeretnek téged, és megbecsülnek. Nézz rá Jinre. Megérte? Megért azért kinyírni egy ártatlan lányt, mert olyan a helyzet amilyen?- Közelebb hajoltam hozzá, és egy gyengéd csókot leheltem ajkaira.

Először megszólalni sem tudtam, megmozdulni meg pláne nem. Nem tudtam elképzelni, hogy mi játszódik le ilyenkor Nashben. De volt egy tippem: Semmi. Érzéketlen, semmit nem érzett, mikor megölte a fogadott lányát, akit már nagyon sok ideje ismert, akinek ő volt a legfontosabb a világon.
Jin holtteste mozdulatlanul feküdt a padlón. Tudtam, hogy soha többé nem fog felkelni, nem fogja rám csapni a szobája ajtaját mogorván, de nem is fog többé őszintén, kislányos bájjal megnyílni előttem. Lábaim megremegtek és összecsuklottak. Könnyeim hosszú csíkokat húzva az arcomon folytak megállíthatatlanul. Jin mellett térdeltem, az arcom a tenyerembe rejtettem és próbáltam visszanyerni az erőmet, túltenni magam rajta, hogy a testvérem, a szemem láttára gyilkolt meg egy ártatlan lányt.
Felnéztem rá és nem láttam megbánást vagy szomorúságot az arcán, de még sajnálatot sem. Tökéletesen érzéketlen volt. Selena adott neki egy hatalmas pofont és ettől én is ihletet kaptam. Mit is ígértem még pár nappal ezelőtt Jinnek? Azt hogy tőlem is megkapja a magáét. Megígértem, hogy helyre teszem az agyát, hogy nem hagyom elkallódni és megígértem, hogy nevelő apja újra olyan lesz, mint régen.
- Most biztosan büszke vagy magadra, igaz? - nyugodtan próbáltam beszélni hozzá, de a hangom itt is, ott is elcsuklott. - Olyan lettél, mint a családod, akik eldobtak maguktól. Ezúttal befogadtak nem? Biztosan felnéznek rád így... egy szörnyetegként. - nehéz volt kimondanom az utolsó szót, hiszen ezzel bevallottam magamnak is, hogy mi vállt belőle. Vissza akarom kapni az életvidám testvéremet! Ennyire utál engem a sors? Így ki akar tolni velem valaki? Mit tettem hogy ezt érdemlem? Még csak most kaptam egy személyt, aki szeret, erre el is venné tőlem? Szipogva közeledtem felé és olyan erővel, amivel még sosem arcon vágtam. Hátráltam néhány lépést, mert hiába bátorodtam fel az előbb, bennem van a félelem, hogy Jin sorsára jutok. Régebben biztos voltam benne, hogy nem bántana, de most úgy érzem magam, mint ismertségünk elején. Egy törékeny, naiv embernek, aki akármelyik pillanatban meghalhat ennek a vámpírnak a keze alatt.

Nem sokkal azután, hogy megírtam az sms-t Kolnak, mozgást érzékeltem az előtér felől. Biztosan Clau és Jin értek haza.-gondoltam. Vámpírsebességemet kihasználva gyorsan lerobogtam a pólómért a garázsba, és vissza. Feltűnt, hogy a kocsik száma megnőtt kettővel, úgyhogy valaki más is van itt, nem csak a lányok.
-Nash?!- kérdeztem meglepődve, miközben megálltam Mike mellett. Vajon mi késztette arra, hogy otthagyja Vegast? Ezt majd inkább később megtudakolom. Éppen készültem odamenni hozzá egy jó kis kioktató beszéddel, de Clau megelőzött. Szerencsére. Ami ezután következett, azon meglepődtem, de elég rendesen. Mikor tudatosult bennem, hogy Nash tényleg kinyírta Jin-t, amolyan "ennek tényleg enyire elment az esze?" pillantással néztem Mikera, aztán vissza Nashre.
-Hát meg se öleled a te drága Nashed?- fennakadt a szemem. -Ó, dehogynem!- indultam el felé, "ne is álmodj róla" arckifejezéssel. -És még ajándékot is kapsz mellé, bár nem hiszem, hogy kellőképpen ki tudná fejezni azt, amit érzek. Érzek? Mit beszélek, hiszen ugyanolyan érzéketlen dög lettem, mint te, ugyanakkor mégsem nyírok ki ok nélkül senkit.- utaltam a végén Jinre. Megálltam előtte, alig hagyva helyet kettőnk között, és a következő pillanatban jobb tenyrem hatalmasat csattant az arcán. Pár lépést hátráltam, majd karbatett kézzel vártam mindenki reakcióját.

Nagy baj nem történt és nem is történhetett volna, hiszen a ház egész személyzete vámpír, mint az kiderült. Kár volt visszatartanom a lélegzetem, akkor talán észrevettem volna, hogy nem ember.De kitudja, csak a vér illatát éreztem.
Mr. Shelby a komornyik alaposan végignézett bennünket, aztán gorombán leszólta Jin öltözékét. Ezután elég csúnyán néztem rá. Bay tényleg nem öltözködik a jelenlegi divat szerint és eléggé harsány és feltűnő ízlése van, attól még senkinek nincs joga leszólni, főleg nem a személyzetnek.
Mr. Shelby igazi komornyikhoz híven öltönyt viselt és szép, formás arcát szigorú, komoly fintorba kényszerítette. Arcát szőke, rövid haj keretezte és közepén ott virított zöldeskék írisze, amiben viszont megjelentek a valódi érzések. Tele volt sejtelmességgel, rejtéllyel, tapasztalattal.
- Sajnálom. - motyogtam szégyenlősen az egyik alkalmazott felé, akinek csupa véletlenségből behúztam egyet.
- Claudia Miller vagyok. - nagyon úgy tűnt, hogy a komornyik már ismert minket, de udvariasság és a biztosság kedvéért bemutatkoztam neki.
Egy ideig haboztam, mikor a komornyik elindult a konyha felé, de aztán úgy gondoltam bunkósság lenne, ha nem követnénk, így Jinnek intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam és elindultam.

Amikor beléptünk az ajtón egyből egy rakás ember fogadott, akik egyenruhájukról ítélve biztosan a személyzet lehetett. Az én lakásomba, Nash csak egyet alkalmazott, de itt volt vagy öt is. Úgy tűnik sosem tűnik túl soknak neki a fényűzésből és a csillogásból.
Közben annyira elnézegettem a berendezést, a magas, hosszú lépcsőket és a tökéletes harmóniában lévő színeket kaotikusan tökéletes elrendezésben, hogy észre sem vettem, ahogy Jin csomagja kicsusszan a kezem közül. Szinte reflexszerűen, oda sem nézve nyúltam utána és kezem váratlanul egy puha, törékeny dologba ért. Az a dolog pedig egy ember volt, a személyzet egyik serény, kedvesen mosolygó tagja, akinek ösztönös mozdulatom következtében elkezdett vérezni a szája. Nem is érzékeltem, hogy ekkorát ütöttem volna, én csak nyúltam a bőrönd után, amit váratlanul vettek ki a kezemből, de úgy tűnik túl erős vámpír mozdulataimnak még nem vagyok ura.
A vér lefolyt a férfi telt ajkain és végigfutott az állán, beszennyezve a fehér ingét. A tanácstalan Jinre egy ijedt, kínlódó pillantást vetettem és reméltem hamar rájön ő is, hogy mi a helyzet, mert kezdtem érezni az égő érzést a torkomba. Nem régen vadásztam, tehát bíztam benne, hogy nagy baj nem lehet, de az arcom mégis kezdett elváltozni és olyan érzésem volt, mintha égő piszkavasat dugtak volna le a torkomba. Zihálva kezdtem el venni a levegőt, majd rájöttem, hogy ez rossz ötlet és inkább hanyagoltam a levegővételt.

(Felhajtó)