♡Look Pretty, Play Dirty

Never chase em, replace em.

Be a girl with a mind,a bitch with an attitude,and a lady with class.Goodgirls go to heaven,bad girls make youfeel like you're in heaven.Trust getsyou killed,lovegets you hurt and being real gets you hated.Don't chase anything but drinks & dreams. I'M A BITCH!

Jól esett újra látni Katiet... de ahogy válaszolni tudtam már el is viharzott... - Héj Katie....- futottam utána a kertbe... 

-->Kert

Nikola semmit sem változott.. Olyan mint egy kedves öregasszony, aki igazából csak megjátssza magát. Bár öregnek nem tűnik. Megforgatom a szemeimet, majd felsóhajtok.
-Mi történt veled, amióta nem találkoztunk? Gondolom nem nagyon mozdultál ki Bulgáriából.. -keresztbe teszem a kezem, miközben felemelt szemöldökkel, érdeklődve nézek rá.
-Igen, Emma szervezi/szervezte az esküvőt. -mutogatok a kezemmel, miközben észre sem veszem, hogy Emily eltűnik mellőlem. -Hogyne ismerném. Volt "szerencsém" összefutni vele Vegasban. -kisebb undor ül ki a képemre. -Bár még nem volt szerencsém említeni, és mivel neked sem tűnt fel, mert..khmm..hogy is mondjam.. Szűk látókörű vagy, én is a családhoz tartozom. -közelebb hajolok hozzá, majd elmosolyodom. Következő megszólalásánál csak cuppogok egyet.
-Hahóó?! -meglengetem előtte a karomat. -Nem vetted, hogy Emily Emma gyereke? -meg akarom fogni Emilyt, de a kezem a levegőben landol. Hirtelen pördülök meg, a szememmel keresve őt. Meg is látom. Annak a tetvedéknek a kezében van. A-a, ehhez semmi joga nincs. Visszafordulok Nikolához, hogy gyorsan tudjak válaszolni a kérdésre.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. -megrökönyödött képet vágtam. -Sohasem kerestem anyámat, talán egyszer említettem, hogy nem az igazi szüleim neveltek fel. -vállat rántok. -Bár, így a kérdésedre válaszolva, megtalált az magától. Akkora ribanc mint én/mi... -ezt a végén már csak olyasféle bóknak szántam..
-Most, pedig, ha megbocsátanál egy percre, vissza kell szerezzek valamit. -kacsintok, majd szimplán sarkon fordulok, és Nash után iramodok a kertbe elviharozva az éppen leérkező habosbabos koszorúslányruhában álló barna akármilyen csaj mellett, majd Emma mellett is, akinek megragadom a karját, és magammal húzom...

[Folyt.: Kert]

Újabb vendégek jöttek. Mi van ma itt? Vagy mindig ilyen átjáróként működik a ház?! NA de pap nem hiszem, hogy ideérkezett volna és mivel senki nem szólalt meg, majdnem mondtam, hogy igen, téves házszám, de egy szőke energiabomba finoman betipegett az ajtón és elkezdett szervezkedni. Mindenkihez volt egy-két szava és szervezkedett itt ott, mindenkit elküldött a helyére. Esküvő lesz? Két óra múlva? Döbbenetemben megszólalni sem tudtam. Ez így megy itt? Most halt meg alig egy órája a vőlegény egyik hozzátartozója, méghozzá nem is akárhogy, Nash pedig elég hosszú kihagyás után érkezett vissza a menyasszonyához az esküvő előtt és már hozzá sem teszem a tényt, hogy az a Katie is megérkezett, akivel Nash együtt elutazott Vegasba. Komolyan ez a legalkalmasabb helyzet egy esküvőhöz... De ezek Petrovák, én nem érthetem.
Egy kicsit kellemetlenül is éreztem magam. Mintha nem tartoznék ide, nincs meg a helyem a sok magabiztos Petrova és ősvámpír között. Ránéztem Nashre, hogy meggyőződjem róla, hogy nem akarja már kinyírni magát és követve a kis pattogó szervező utasításait felcuccoltam Selenával az emeletre felvenni a ruhánkat. A szervező csajszi kicsit konkrétabban is fogalmazhatott volna, mert ebben a házban annyi szoba van, mint égen a csillag, de szerencsére Selena tudta merre kell menni. Beépített navigáció rendszere van, ami az ismeretlen jeleket is fogja? Nekem is kell!
Hallgatag voltam, egy cseppet sem volt esküvői hangulatom. Még dúlt bennem a gyász és lejátszódtak bennem az ezelőtt történtek. Még midig éreztem a helyet, ahol Nash szorította a nyakamat... Szép kis üdvözlés.
- Gyönyörűek a ruhák. - motyogtam Selenának, amikor felértünk, de a hangomból nem sütött a ruhák iránti általános lelkesedésem, pedig tényleg szépek.
Felvettem a sajátom. Az egy térd fölé érő sötét rózsaszín ruha volt. Pont a méretem. A hajam begöndörítettem hozzá és kontyba fogtam, majd egy leheletnyi sminket kentem az arcomra, aztán visszasétáltam az előcsarnokba.

Hamar megérkeztünk Nash bácsiék birtokára. Hatalmas volt, meg minden egyéb, de amint látom, kezdett minden a feje tetejére állni. Mázli, hogy az "anyám" rendkívül jó szervezőnek bizonyult, hiszen azonnal felpaterolta a menyasszonyt meg a koszorúslányait, hogy öltözzenek végre át, mert lassan itt van az esküvő, és még sehol nem tartanak. Én meg "Katie-vel", Nash bácsival, valami fura kinézetű ürgével, a komornyikkal, meg Nikola nénivel maradtam. Bár azt tekintve, hogy az ő jelenükben még senki nem ismer, ez teljesen elhanyagolható dolog. Anyám felém fordult, és magyarázni kezdett arról, hogy részt veszek a saját nagyapám esküvőjén. Na igen, a saját üknagyapám jobban hangzana, de ha tényleg Emmáé lennék, akkor valóban a nagyapámról lenne szó, és azért imádkoznék, hogy a nagyanyám ne tűnjön fel. Jó... hát jöhet a színészkedés, amiből minden egyes családtagunk remekül vizsgázna.
- Nagypapi! - kiáltottam fel, mintha teli lennék örömmel, majd egy másodperccel később már az ő nyakában is csüngtem, akár egy nagyapjának örülő, boldog kislány. - Ugye majd táncolsz velem a fogadáson? - érdeklődtem. Isten rá a tanúm, hogy ha tényleg örülnék, sem csillogna ennyire a szemem. Na jó, most tényleg örülök. Micsoda paradoxon! Utálom ezt a helyzetet, és örülök is neki. Nash bácsi örül... És ha táncolhatok is vele, hát akkor én is örülni fogok. Ha a családomat kell néznem, akkor talán ő az egyik legnormálisabb közülük. Na meg a bátyám, de ő gyanítom, csak velem viselkedik ilyen elnézően. A jövőmben.

[Pierce lakás]

A bejáratban Emma a kezembe nyomta Emilyt. Már amúgy is át akartam venni, hiszen nálam lesz este. Befelé menve már rögtön elkezdett intézkedni.
-Remélem ha nagy leszel nem leszel ilyen idegesítően szervezkedős, mint az anyád. -hajolok közelebb Emilyhez, rámosolyogva, miközben már ott vagyunk a többiek mellett. Úristen, máris hányingerem van magamtól. Ismét. A kedvesség kikészít. Számomra olyan, mint a méreg, de el kell viseljem. Az én érdekem.

Mindenki készen van, egyedül Selenáék voltak napi göncben, de őket Emma felpaterolta elkészülni. Megköszörülöm a torkom, hogy egy pillanatra magamra vonjam a figyelmet, majd ördögi mosollyal Nash felé fordulok.
-Csini ing. -kacsintok egyet, majd újra Emilyre nézek. -Látod angyalom milyen jó neked! -bár kedvesen mondom a tekintetem mégis az ellenkezőjét tükrözik. Lebiggyesztem az alsó ajkam. -Részt veszel a saját nagyapád esküvőjén. Mert elviekben Emma Nash lánya, nem?! -megpördülök Nashra nézve. Tudom, hogy ez fájó pont, ezért pont ide döfök. Majd nem is fecsérelve többet a vőlegényre a szót, körülnézek. A komornyikjukra mosolygok. Mmm.. Jól néz ki. Bár nem a szolgákra utazom. Ekkor pillantom meg Nikolát, miközben Emma is hozzá beszél. Egy percre felragyog az amúgy csodálkozással néző arcom. Hirtelen beugranak az emlékek. Talán ő volt az első Petrova, akit megismertem, bár kétlem, hogy ő tudná, hogy én az vagyok, sohasem említettem, nem is kellett. Minek?! Maximum a viselkedésemből rájöhetett. Nem találkoztunk gyakran, de akkor amikor egymásba futottunk képesek voltunk falukat kiirtani. Vagy, ha ezzel nagyot is mondanék, akkor is tömeges mészárlás és vérpartik lettek az összefutások végei. Egyszóval jól elvoltunk. Bár ő nem nagyon mozdult ki Bulgáriából. Maximum csupán csak a környékét járta, én meg ha arra tévedtem Emmával, meglátogattam..
-Drága Nikola! -oldalra biccentem a fejem. -Ezer éve nem láttalak. -gonoszan elmosolyodom, Emmát ismételve.
-Ő itt Emily. Emma lánya. Részleteket ne kérdezz, ő nem mesél,én nem tudok. -hazudok ismét. Annyira nem ismer, hogy tudja, hogy ez már alapjába véve hazugság, hiszen olyan nincs, hogy Emma el nem mondott volna nekem valamit. De végülis ismét elég hihető voltam. Ezt még egy olyan is elhiszi, aki már tényleg ezer éve ismer.

[Pierce lakás]

Pár autó már állt a parkolóban. Valószínű a közeli család, meg ilyenek. Egyébként mi is kocsival jöttünk, az enyémmel, bár "felbéreltünk" egy sofőrt, hogy ingyen fuvarozzon minket ezen a napon. Bár...A "feligéztünk" szó az inkább illik a helyzethez. Amint belépünk a birtokra, máris élőben láthatom a terveimet. Gyönyörű. És ez még csak nem is a helyszín, mert kint lesz az esküvő, ez pedig a bejárat, és az előcsarnok. Büszke vagyok magamra. Katie átvette Emilyt, hogy én szabadon tegyek-vegyek még így minden előtt.
Még be sem érkeztünk meglátom, illetve meghallom a papot is. Megfogom a vállát, miközben mögé lépek.
-Igen, jó helyen van. Amint beszéltem a vőlegénnyel a helyére is kísérem. -illedelmesen elmosolyodom, majd elé lépek.
-Selena. -szólok rá tágra nyílt szemekkel. -Sipirc készülni! Ha valamiben segítség kell, csak szólj, hallok mindent. A ruhák a szobában vannak. -biccentek. Szinte mindenki el volt készülve, csak a lányok nem.
-És a koszorúslányok is menjenek vele. -biccentek a ház felé. -Nincs két óra az esküvőig és csak a vőlegény és az inas van kész?! -először felemelem a szemöldököm, majd a homlokomra tapasztom a kezem. -Már azon sem csodálkoznék, ha nem lenne esküvő.. -megforgatom a szememet, magam elé susogva. Hát erre pont nem számítottam, hogy nem készültek még el a koszorúslányok és a menyasszony.  
Ekkor egy ismerős nőt látok meg a többiek között.
-Nikola?! -ráncolom össze a homlokom, teljesen meglepődve.
-Ezer éve nem láttalak! -mosoly kúszik az arcomra. Ő is készen volt már. Hosszú haja fel volt göndörítve, így csak a válláig ért. A ruhája pedig tipikus ő volt. Hosszú, hófehér. Olyan, mint Katie. Direkt fehérben jön, mert az nem illik. Tipikus Petrovák. Halkan felnevetek ezen, majd megigazítok a falon egy díszt.

Éreztem csak én nem vagyok tisztában a rokonsággal, de úgy gondoltam, hogy talán jobb is. Tatia unokatestvére, Nash nagynénje, egy Petrova... Szuper, de nekem akkor is csak egy idegesítő nőszemély így első benyomásra.
ÉS a második benyomás sem sikeredett túl jóra. Úgy parancsolgatott ott, mintha ő lett volna a ház asszonya, pedig alig két perce érkezett. Van bőr a képén az biztos.
- Nem fogom erőlködni. - motyogtam vissza Selenának és gúnyos mosolyt erőltettem a talpig rószaszínba öltözött, sznob nőre.
- Kol? - kérdeztem értetlenül. Megint csak én nem értek semmit, hát ez nagyszerű.
Legszívesebben gratuláltam volna Selenának, ahogy mosolyogva, a legnagyobb egyszerűséggel Nikola arcába mondta, hogy ő bizony Nash menyasszonya. Már vártam az arckifejezését.

Rettentően idegesített Nikola jelenléte. Főleg amikor elkezdte a nyálas dumáját. Semmit sem változott az évek során. Odamentem Clauhoz. -Kibírtam volna, ha nem jön ide. Inkább ne akard megismerni.- Láttam, hogy Nash és Nikola jól lefoglalják egymást, így végre megnézhettem, hogy ki küldött sms-t pár perccel ezelőtt. Kol. Gondoltam. Úgy saccoltam, hogy sms-t írni már nincs időm, ezért gyorsan tárcsáztam a számát. Hangposta. Remek. -Figyu, Kol, most nem tudok visszaírni, mert minden a feje tetején áll. Ha még egyáltalán lesz esküvő, akkor örülnék, ha te lennél a tanúm. Kíváncsian várom a díszvendéget is. Ha előbb nem, az ott találkozunk. Szeretlek! Szia!- Hirtelen minden szempár rám szegeződött. -Mi van?- Hát persze! A többiek nem tudják, hogy kol már él. Előbb utóbb úgyis megtudták volna. -Hogy én mit keresek itt?- fordultam Nikola felé. -Úgy drága Nikola, hogy az unokaöcséd menyasszonya vagyok.- mosolyogtam rá.

Legszívesebben gyerekesen a földhöz vágtam volna magam a történtek miatt. Nash viselkedése kiakasztott. Oké, érthető, hogy nagyon ki van akadva, de azzal nem oldódik meg semmi, ha kétszer egymás után végrehajt egy öngyilkossági merényletet. A sírógörcs a torkomban volt, de próbáltam minél jobban elfojtani, kisebb nagyobb sikerrel. Nem segített a dolgon Mike bunkó megjegyzése, amivel valószínűleg sajátosan, de nyugtatni szerette volna az izgága öngyilkos jelöltet és Jin... nem tudtam nem rágondolni, mert éppen akkor vitték el a testét. Milyen hirtelen történt! Milyen váratlanul ért... Nem is kellett volna idejönnünk. Szép lassan kellett volna befejeznünk a vásárlást, esetleg egy kis apró karambolt is alkothattam volna(nem lett volna nehéz) és a rendőrök ott fogtak volna, amíg le nem tisztáznak mindent. Ha tudtam volna mi fog történni, végtelenségig húztam volna az eseményeket. A kocsit totálkárossá törtem volna, persze csak úgy, hogy Jin ne sérüljön meg. Akkor még minden rendben lett volna. Szomorúan nézek a sarokban heverő bevásárlószatyrokra, az egyforma ruháinkra. Most mit kezdjek velük?! Nélküle egy darabot sem veszek fel. Már kedvem sincs menni erre az egész hülyeségre.
Mindennek tetejébe megjelent egy nő az ajtóban, mintha nem lenne már így is elég nagy gubanc. Először megkönnyebbültem és szinte már örültem neki, mert személyével megakadályozta Nash halálát, de amikor meghallottam, hogy hívják az volt az első gondolatom, hogy "Te jó ég! Még egy Petrova?! Ezek nem is párosodnak, hanem osztódnak!"
Nem tudtam nem előítélettel nézni a nő felé. Ahogy egy igazi angol sznob szokta, betipegett a tűsarkújában, a babarózsaszín, kifogástalan öltözetében és udvariasan köszöntött mindenkit. Lesült az arcáról, hogy szerény személyemet mélyen elítéli már csak a külsőm miatt is, de nem érdekelt. Majd pont egy ilyen nő véleményére fogok adni...
- Helló. - erőltetett mosolyom inkább fintor volt az arcomon, mint kedves gesztus. Remélem senki nem várja el, hogy ilyen körülmények között jó pofizzak ezzel a nővel. Meglepődtem, hogy Selena ismeri őt, de most egyetlen porcikám sem kívánkozott velük foglalkozni. Nash felé fordultam, aki még mindig a földön kuporgott. Megfogtam az egyik karját és felhúzva őt átkaroltam az egyik karommal, eléggé erősen, nehogy megint meginduljon kifelé. A gyűrűsujját néztem. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy a gyűrű ott van és ott is marad az ujján. Felnézetem arcára és olyan "Tudom, hogy most fáj, de minden rendben lesz." tekintettel néztem rá. Talán egy halvány mosoly is megjelent az ajkaimon, de ebben nem vagyok biztos. A mosoly most valahogy nem jött össze. Sok mindent el akartam mondani neki. Azt, hogy mennyire hiányzott, hogy most milyen szomorú vagyok, de bennem van a remény, hogy minden rendbe jön és azt is meg akartam ígértetni vele, hogy több ilyen nem lesz, de nehéz volt bármit is mondanom neki, hiszen az előbb még a nyakamat szorította készen arra, hogy megöljön.

Kicsit hátrahőköltem, mikor Nash rám üvöltött. Bár, ha az ő szempontjából nézzük, meg lehet érteni. Egy erőteljes mozdulattal lökte el magát Miketól, majd a fényvédő gyűrűt eldobva újból a kijárat felé felé indult, és újból nekiütközött valakinek. A gyűrűt ezúttal én vettem fel, és vittem oda hozzá. Leguggoltam hozzá, majd viszahúztam az ujjára a gyűrűt. -Nash, inkább ne próbálkozz, mert úgysem fog sikerülni. A gyűrűt meg legközelebb pillanatragasztóval ragasztom vissza az ujjadra.- Felnéztem, és alaposabban megnéztem a jövevényt. Nagyon ismerős, de nem tudnám eldönteni, honnan. Mikor bemutatkozott, lehervadt az arcomról a mosoly. Felálltam, majd a többiek felé néztem. -Valamelyikőtök szedje fel Nasht, légyszi.- Visszafordultam a vendégünkhöz. -Drága Nikola! Mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást? Mondanám, hogy hiányoztál, de egyáltalán nem, főleg nem most. Bár te nagyon értesz ahhoz, hogy mindig akkor jelenj meg, amikor nem kéne. Jut eszembe, mit is keresel te itt?-

Miután Nash ránézett Jinre kétségbeesett, de nem is akárhogyan. Lerogyott elém, és úgy kántálta, hogy megölte Jint. -Igazából... fel sem tudtuk fogni, olyan gyorsan történt.- mondtam. Sosem kedveltem Jint, és ez kölcsönös is volt, de azért sajnálom egy picit, végülis, ártatlan volt. És mindezért csak egyetlenegy személyt lehet okolni. Katie. Valószínűleg őmiatta ment Nash újra Vegasba, és ráadásul még ki is kapcsolta magát. Végignéztem a társaságon, és egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Segítségkérően néztem Mike-ra. -Csinálj valamit, kérlek.- suttogtam. Nem érdekelt, hogy Clau és Nash is hallja. Az igazság az, hogy sosem kezeltem valami jól az ilyen helyzeteket, főleg, hogy nem is nagyon volt bennük részem. Mikor Mike lefogta Nasht, kb. Clauval egyidőben értem oda. Nash vállára tettem a kezemet és úgy beszéltem hozzá. -Nash... emlékszel még, mit mondtál nekem még anno a medence partján? Azt, hogy segítesz nekem. Segítesz legyűrni a fájdalmamat, és meg meg is tetted. Most én fogok segíteni, Clauval együtt. Ne engedd, hogy az érzelmek összeroppantsanak, oké? Mi mind segítünk neked ebben.- Felnéztem Mikera és Claudiára, megerősítést várva. Átöleltem Nash, majd Mike néztem. -Átveszem,jó?- Nem igen akarta elengedni Nasht. -Bízz bennem.- Clau kicsit furcsán nézett rám. Valószínűleg furcsa neki, hogy tegezem Mikeot.

Nem tudom Nash mit tett volna, ha Selena nem avatkozik közbe, de mindenképpen hálás voltam neki. És kitudja, lehet, hogy ketten értük el, hogy Nash észhez térjen és érezzen valamit, lehet, hogy csak Selena volt, de a lényeg, hogy visszatért. Tény, hogy kiakadt. Hát végülis nem mehetünk el, amellett a gyilkosság mellett, amit elkövetett, hiába volt labilis állapotban. Megölte Jint és erre a tettre nincs bocsánat, legalábbis magának nem fog tudni megbocsátani, ezt biztosan tudom.
Alig bírtam uralkodni magamon. Nash elkezdett zokogni és levette a gyűrűjét, Jin teste pedig a földön feküdt. A könnyeim halkan folytak, de az agyam tiszta maradt és felkaptam Nash napfénygyűrűjét a földről. Odafutottam Mikehoz, aki próbálta lefogni harcoskodó testvéremet, én pedig addig az ujjára passzíroztam a gyűrűt.
- Nash, annyira sajnálom. - mondtam és megszorítottam a kezét. Fogalmam sem volt mit tehetnék vele. Nem könnyű feldolgozni egy ilyen tettet és még sosem láttam, hogy egy vámpír ilyen változáson megy át hirtelen. Az előbb még érzéketlen volt, nem tudtam, hogy újraérezni csak pillanatok kérdése. - Nyugodj meg, kérlek. Őt már nem tudod visszahozni, de magadat még mentheted. - pityeregtem.