Jó vagyok. Tényleg. Nehéz elhinni, ugye? A mai világban az ilyen emberek ritkaságszámba mennek, ha pedig ismered a nővéremet, akkor talán ki is nevethetnél amiatt, hogy rendesnek tartom magam. Szinte teljes ellentéte vagyok: ő mindent megtenne a hatalomért, nekem mindig elég volt az, hogy varázserővel rendelkezem. Próbáltam csak jóra használni, néhány alkalommal nem sikerült, de még így sem nevezhetem magam túlságosan önzőnek vagy gonosznak. Kitűnő emberismerő vagyok, ezen kívül türelmes, megfontolt és szavatartó. Nem szeretem, ha fájdalmat okoznak nekem, hiszen akkor nagyon szenvedek, éppen ezért nem szokásom megbántani másokat, ám van, hogy ez elkerülhetetlen. Nem tudom eltitkolni az érzelmeimet, valójában borzalmasan csinálom, de nyugalom, nem vagyok túlságosan naiv, becsapható és ehhez hasonló gyenge tulajdonságok gazdája. Még valami viszont nagyon fontos: képes vagyok a feltétel nélküli szeretetre anélkül, hogy a világ teljesen rózsaszínné és az unikornisok hazájává válna a szemeim előtt.
A külsőmet nézve igazán szerencsés vagyok, hiszen sötétbarna hajam, kék színű szemeim és csinos alakom van. Magasságom átlagos, szemöldököm ívelt, ajkaim teltek. Kell ennél több?

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

Kedves Naplóm!
Régóta nem írtam már le a gondolataimat, úgy hittem, soha többé nem is fogom ezt csinálni, mégis késztetést éreztem arra, hogy kiadjam magamból, ami bennem zajlik.
Eva készül valamire. Ismét. Nem meglepő, ugye? Ahogy az sem, hogy tartok attól, mi jár a fejében. Sohasem nyugszik, mindig csinálni akar valamit, ami általában vezet semmi jóra. Hatalom, hatalom, hatalom, ez az egy szócska villog a szemei előtt és teljesen elvakítja. Aggódom a nővéremért, a megérzéseim sohasem csalnak és a kezem reszket, miközben leírom, de tudom, hogy most valami rossz fog történni. Valami visszafordíthatatlan, olyan, amire még Eva sem számít. Ő sem tévedhetetlen, de túlságosan mohó. Egyszer a vesztét fogják okozni a vágyai… ám amíg képes vagyok rá, addig ott leszek mellette és támogatni fogom. A testvérem, nem hagyhatom magára, mégis milyen ember lennék, ha megtenném? Csak én vagyok neki és ő nekem. Egy család vagyunk, sohasem szakadunk el egymástól, akármit tegyen a másik. Ez a család lényege, ahogy a szereteté is.

Becsuktam a könyvet és a fiók mélyére süllyesztettem, amikor Eva belépett a szobám ajtaján. Az arcán a megszokott eltökéltség játszott. Hogy tud ilyen lenni? Nem fárad el benne? Mindössze pislogtam párat, hiszen tudtam, hogy jelen helyzetben semmi értelme nem lenne a szentbeszédnek. Eldöntötte, mit akar csinálni, én pedig csak megforgattam a szemeimet a terve hallatán. Néhány héttel ezelőtt lelkesen ecsetelte, hogy ezt ás azt akarja csinálni, ez és ez kell hozzá, valamit szereznie kell még egy-két boszorkányt, mielőtt bármibe belekezd. Tisztában volt vele, hogy nem értettem egyet a törekvéseivel, éppen ezért próbált megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. A szokásos műsor... néha ő is tud jó lenni annak ellenére, hogy tűz és víz vagyunk.
- Velem jössz? - Kérdezte röviden. Mi mást tehetnék? Ott akarok lenni, ha netán nem jönnének össze a dolgok és dührohamot kapna. Olyankor nem mászkálhat szabadon.
- Persze. - Felálltam a székről és betoltam azt az asztal alá. - Mehetünk. - Kabátot kaptam magamra és míg Eva ajkaira elégedett, az enyémre féltő mosoly ült ki.