Nincs is jobb módja a gondolataim elterelésének, minthogy munkába kezdjek és egyszerre több dologgal is lefoglaljam magam. Éppen ezért kezdtem el nyomozni a volt szeretője után, bár már nevezhetnénk nevén Fayet. Nem volt nehéz megtalálni őt, sokkal könnyebben ment, mint hittem és ez neki lehet, hogy nem éppen jó hír. Értéktelen másodperceket pazarlok el ezzel, megint olyanra gondolok, amikre nem kéne, inkább mesélhetnék az új szeretőmről. Izmos, nagyon vonzó, napbarnított teste van és a mérete.. Igen, minden szép és jó lenne, ha le tudnék vele feküdni, ha nem merülne ki minden annyiban, hogy ő bepróbálkozik és Mattre gondolva pedig elutasítom őt. De hát néha ez van, amikor valakibe belebolondul az ember, talán kicsit egyedül kellene lennem és nem erőltetni a dolgot, csak elfelejti a testem őt egyszer.. Vagy nem. Ezen ráérek kicsit később is gondolkodni, bár gondolhattam, hogy eljönni sem lesz könnyű, de a hiánya és az üresség, ami ott van bent. Megszoktam az idióta modorát, megszoktam, hogy nem tudom rángatni, hogy nem csak egy báb, neki volt akarata és tudta, hogy hogyan érvényesítse.
Na de most ezen nincs időm gondolkodni, inkább elkezdek kapkodni, mert késésben vagyok és ez egy igen fontos találkozó. Bár a ruhákkal gondban voltam, de mégis egy egyszerű fekete egész alakos ruha mellett döntöttem, belebújtam, táskámba dobtam az új lakásom kulcsát, telefonomat és pénztárcámat, megmarkoltam a kocsikulcsomat és indultam is. Utálok vezetni és nem is szerettem volna különösebben. Fél órával később, pedig leparkolok és elindulok be az ajtón. - Elnézést a késésért Roger. - mondom a férfinek, majd ledobom a táskámat, lesegíti rólam a kabátot és már ülök is le a székre. Roger pár napja keresett fel, az alpolgármester küldte hozzám, így nála is kénytelen leszek a Phoebe nevet használni. - Semmi baj Phoebe, mindenkivel megeshet. - mondja nekem, majd jönnek a pincérek rendelünk és elkezdünk beszélgetni, pár percig hagyom, hogy arról beszéljen, amiről akar, de utána nem. Elég volt nekem már ebből, engem a lényeg érdekel, finoman megkérdezem, hogy milyen célból keresett meg engem, ő pedig elkezdi nekem mesélni.
Egészen belemerül, mikor az egyik pincér egy pohár borral érkezik az asztalunkhoz és én figyelem őt. - Az egyik vendégünk kifejezetten megkért rá, hogy a legjobbat hozzam és adjam át önnek.. - emelem fel a kezemet, mielőtt befejezhetné. - Nem csak tiszteletlenség, de udvariatlanság megzavarni egy vendéget beszélgetés közben, éppen ezért kérem, hogy vigye vissza ennek a kedves embernek, amit nekem küldött. - mondom neki, majd látom, hogy elindul, de rá se hederítek. Ki a franc akar nekem itt bort adni és mi célból? Körbepillantok diszkréten, de senkit sem találok a szememmel, akit ismernék, Roger kérdése pedig kicsit kizökkent. - Egyszer nem lenne kedvem velem egy randin megjelenni? - teszi fel a kérdést, én pedig értetlenül pillantok rá. Hát.. nem. Nagyon nem! - Ki kell mennem a mosdóba. - mosolygok rá kedvesen, majd pedig elindulok a nem rég említett helység felé..

A pincér mejelenése kissé megzavart engem és nem nagyon akartam vele foglalkozni, mégis ki küldene nekem bort és egy papírt? Egy idióta bolond és egy furcsa érzés kerít hatalmába, mintha valaki figyelne, figyelné mindenem.. Egy, kettő, három.. Négy. Négy vámpír ül itt pontosan, de nem tudom, hogy esetleh vámpít lehet e a férfi, felesleges rá gondolnom, nem akar tőlem semmit sem, nem akar semmit sem és én sem. Csak egy kísértet a múltamból, egy olyan kísértet, akit ki kell írtanom, nem hagyhatom, hogy ennyire hatással legyen rám az ő emléke. Le kellett volna feküdnöm a szeretőmmel és ha ma kimegyek innen, akkor le is fogok feküdni vele és egy olyan jót szexelek, hogy Matt létezését is elfelejtem.
Magam aem tudom, hogy mi lehetett ez Roger részéről, de én nem igazán akarok vele randizni, nem akarok tőle semmit, csak egy munkát, ami lefoglal. Addig sem kell dolgokon gondolkodnom, pláne nem olyan dolgokon, amik szar kedvet csinálnal nekem.. Semmi kedvem itt egy kitöréshez, talán éppen ezért indulok el a mosdó felé, mindenkinek jobb lesz, ha én lelépek innen, mert nem is tudom. Roger egy kedves, rendes embernek látszik, de én nem erre vágyom, egyáltalán nem erre, azt hittem, de tévedtem. Amikor illedelmesen felállok, hát gyorsan indulok a mosdó felé és nagyon reménykedem benne, hogy az ott bent eltöltött hosszú percek után majd elmond a randiről. Sosem kerülök ügyfelekkel szoros viszonyban, szex és a randi tabu. Sose lennék képes lefeküdni egyikkel sem, csak azt akarják bizonyítani, hogy a saját párjukkal együtt ők is képesek megkapni bárkit. Felesleges és indokolatlannak találom a dolgot, engem senki sem kap meg, csak a szeretőm, aki jelenleg nem Matt. Fura..
Belépek az ajtón és mikor lépek egyet az ajtó zárja kattan, egy vámpír figyelt. Mégis tudhattam volna, hogy nem fogja kibírni, ide kellett jönnie, meg kell próbálkoznia, de mikor megszólal az illető összeszorul a szívem, de a testem és az arcom semmiről sem árulkodik. - Nem vagyok a kedvesed, elmúltak azok az idők. - nem tudom, hogy várt, de remélem nem ezt, mert megérdemli, hogy szenvedjen egy kicsit. Amúgy meg nincs rám hatással, egyáltalán nincs rám hatással. Szavaira felvonom a szemöldököm. - Azt hittem lesz annyi eszed, hogy nem teszed meg. - mondom gúnyosan neki, majd megfordulok, miközben lépek egyet hátra és felemelem a kezem. Felém intézett szavai nem sértenek meg, elmosolyodom, bár idegeimen táncol, de nem a tettei, sokkal inkább a szavai miatt. Megint felfog idegesíteni.
- Nem tudom miről beszélsz, de nem is érdekel. - jelentem ki egyszerűen, majd én a tökeire fogok taposni és tudom, hogy vissza fog venni. Talán nekem is fog rontani, de nem is érdekel, ha ez neki jó, legyen, de akkor az erőmmel eltaszítom. - Faye elengedett ide? - teszem fel a kérdést, majd úgy döntök nem váro, falnak taszítom és nem engedem őt, ahogyan múltkor sem tettem. - Mit hittél mi lesz? - nevetek fel gúnyosan, majd nézem őt. Butaság volt, butaság volt felkeresnie, butaság volt azt hinnie, hogy minden rendben lesz.

Semmi, de tényleg semmi értelme nem volt a megjelenésének és nem is értem, hogy miért jött ide. Nem akartam vele lenni, elakartam őt felejteni és el is fogom, még ha bele is halok a dologba. Nem akartam rá emlékezni, nem kellett volna aznap este az ruhát felvennem és akkor minden máshogyan alakult így alakultak volna az események. Láthattam volna tisztábban a dolgokat, láthattam volna, hogy én nem jelentek neki annyit, amennyit ő nekem. Szavaira pedig felvonom a szemöldökömet. - Azt hiszel, amit csak akarsz, cseppet nem érdekel, hogy mit gondolsz. - persze, talán nem 100%osan igaz, amit mondtam, de nem baj. Neki nem kell mindent tudnia. Egyszerűen, nem akarom, hogy itt legyen, de azt sem akarom, hogy elmenjen, nem tudom még én sem pontosan, hogy mit akarok, hogy éppen élvezem e a közelségét vagy éppen taszít. Testem tudja mit akar, mindig tudom, hogy mit akarok.. most is tudja, hogy akarja őt, de nem engedhetek a vágynak.
Megint csak ott vagyunk, ahol a part szakad. Megint megmutatom neki az erőmet, elég ügyes abban, hogy felidegesítsen engem, mindig is értett hozzá, de én is felakarom idegesíteni, talán éppen ezért mondom ki a nő nevét, de ahogyan reagál.. Buta volta, egy ostoba nő, aki tudhatta volna, hogy nem véletlen találkozgat vele. Ahogyan a keze a torkomra szorul, ahogyan fenyeget és ahogyan megszólít, lassan egy könnycsepp gördül le az arcomon, mintha sósav lenne, belemarja magát a bőrömbe, majd lehunyom a szememet és mikor kinyitom eltűnik belőle a fény. Egyesével pattannak el az égők. - Engedj el. - mondom neki, de már el is töröm a karját, amivel a nyakamat fogja. Sose szerettem vámpíroknak fejfájást okozni, de most mégis élvezettel tettem vele, mozdulni sem fog tudni és nem öreg vámpír, talán még nem is tették ezt vele.
- Sosem bántanék egy nőt, akinek gyermeke van.. érdeklődni szerettem volna rólad, mert hiányoztál. - minden szavam igazan csend, őszinte voltam, tényleg nem terveztem bántani se a nőt, se senkit. Nem voltam szörnyeteg, legalábbis ekkora nem. - Ha még egyszer rám nézel, ha még egyszer hozzám szólsz vagy a közelembe jössz.. - kezdek bele és.. most halálosan komoly vagyok, komolyan mondom neki azt, amit mondok. - Megöllek, kitépem a szívedet és nem érdekel, hogy megfogom bánni. - nézek rá. Fáj.. fáj, hogy az a nő ennyit jelent neki, de akkor legyen vele. Legyen vele és engem felejtsen el, engedjen. Igen, egyértelmű a féltékenységem és nem is érdekel.. Nem mulasztom el a fejfájást, még erősebbé teszem és elindulok mellette.

Elegem van ebből az egészből, elegem van és annyira felhúz, hogy el nem tudom mondani. Nem értem mi van velem, hogy miért vagyok ennyire féltékeny arra a nőre, hogy miért nem tudok józanul gondolkodni, hisz találkoztam vele, magam is tudom, hogy neki nem jelent semmit sem Matt, legalábbis nem úgy. Láttam rajta, hogy már mással boldog, hogy mást szeret és nem kell neki Matt, mégis amit Matt érezhet iránta.
- Talán ő neki nem kellesz már úgy, te mégis érzel iránta valamit. - mondom neki és nem érdekel, hogy mennyire nevetséges ez az egész, hogy mennyire elbaszott minden. Próbálom utálni, próbálok haragudni rá és megy is, elegem van már ebből, nem akarom már őt ismerni, nem akarok rá emlékezni. Látom, hogy mennyire nem bírja jól a kínzást, hogy mennyire fáj a feje és hogy már a vére is megeredt az orrából, de nem tud érdekelni. Megérdemli, megérdemli a szenvedést. - Nem akarlak bábbá tenni, sokkal többet érsz te annál, dehogy ennyire hevesen reagálj a volt szeretőd miatt, ha fordítva lenne a dolog, egyszerűen leszarnád, nem is érdekelne. Sosem fogok neked annyit jelenti, mint ő. - mondom neki és minden egyes kimondott szavamat komolyan is gondolok. Majd végül próbálom őt hátra hagyni, próbálok eltűnni innen, próbálok szabadulnia dolgoktól.
Hát elindulok, ő pedig megfogja a bokámat.. Nem, nem tudok kiakadni, bár a fejfájást nem szüntetem meg, felemelem őt az erőmmel és megállok előtte. Túl sokat jelent nekem, túl sokat.. nem akarom bántani, nem akarom elveszíteni. Megcsókolom, egy idióta hülye döntésképtelen nő vagyok, de megcsókolom.. Nem értem magam, nem értem az érzéseimet, de tudom, hogy erre vágytam. Talán eltol magától és talán visszautasít, de leszarom, próbálom addig csókolni, míg engedni.. - Elmondtam neked abban a levélben.. Beléd szerettem. Nem akarok vanília kapcsolatot, de nekem a csak szex nem elég. Már nem.. Ne haraggal.. váljunk el békességben. - mondom neki, majd lépek egyet hátra. Sóhajtok egyet..

Kérdése meg lep, talán egy kicsit fel is húz. - Nem tudom.. Nem mindegy?  - én is teszem fel a kérdést. Nem mindegy ez neki? Hiszen neki csak az számít, hogy Faye biztonságba legye, hogy ne essen baja, mindig csak Faye. Ha azt mondaná neki valaki, hogy megakar engem ölni, valószínűleg kineveti és hagyja a dolgot ennyiben, de ha Faye.. mindegy. Nem fogok féltékenykedni, semmi értelme, most sem volt az enyém, hát ezután sem lesz, ideje lemondani róla és elengedni. - De, hidd el nagyon is értem. - mondom neki. Miután a férjem meghalt, csak Agatha volt nekem, mindentől és mindenkitől védtem, talán éppen ezért esett baromi szarul a hirtelen halála. Két percre mentem el a házból, mindössze két percre és meghalt.. Aztán nem tudom, hogy miért emelem fel, hogy miért csókolóm meg és miért érzem úgy, hogy hiányzott. Nem tudtam elmondani, hogy mit éreztem, haragot, mérget és mérhetetlen vágyat és aggódást. Sok minden kavargott a fejemben, nagyon, de nagyon sok minden.
Csak bólintok, mikor közli, hogy egyszer csak szexre kellettem neki, hát én is így voltam vele, de hát.. Elmúltak az idők és.. Várjunk csak. Felvonom a szemöldököm, értetlenül nézek rá, szóval ma már.. Mondanék valamit, de kissé zavarodott vagyok, szóra nyitom az ajkaimat, de nem jönnek ki szavak, inkább becsukom.
Végig hallgatom, nem szakítom meg, egy kérdésére sem válaszolok eddig, csak várom, hogy befejezze. Mit akarok? Hogy már nem jelent neki semmit sem? Csak megakarja védeni? Olyan sok minden, olyan rövid idő alatt. Nézek rá, majd sóhajtok egyet. - Legegyszerűbb az első kérdésre válaszolni.. Többet, mint szex, kevesebb, min vanília kapcsolat. Ha hazajössz ne csak szexeljünk és felesleges dolgokról beszéljünk. Megakarlak ismerni. - jelentem ki egyszerűen, miközben rá nézek. Aztán a háremes dolog jut eszembe. - A múltkor elhittem, hogy nincs háremed.. Most is elhiszem és végre beszéltél a dolgokról köztetek Faye-jel. - mondom neki, miközben a szemébe nézek. Elbaszott egy helyzet ez itt köztünk, egy nagyon, de nagyon elbaszott helyzet.
- Ezt miért nem lehetett normálisan megbeszélni? - szegezem neki a kérdést. Talán nem fog válaszolni vagy ki fog akadni. - Tudok hinni neked, de sosem beszélsz velem így. Nem mondasz semmit.. Bár én sem tettem. - látom be a hibámat, tessék te pöcsfej, én is tudom, ha hibázok.

Látom a zavart, hogy agyáig eljutnak szavaim és felfogja mondandóm lényegét. Bár nem is értettem és nem is akartam megérteni, hogy milyen ösvényre is akarunk mi lépni. Mert ha nem akartunk túl komoly kapcsolatot a másikkal és nem is csak barátságot akartunk, akkor mi volt ez? Barátság extrákkal? Annak is mi lett a vége… értelmetlen lett volna túlgondolni. Ez az egész hülyeség volt, egy katyvasz, amit magunknak kevertünk ki az évek alatt. Egész jól.
-Hisz ismersz. Bár lehet, hogy ezt most nem így látod.-hagyom rá, de jelenleg ő volt a második ember a rövid két emberből álló sorban, akire azt mertem volna mondani, hogy ismer és tud rólam egy, s mást.
-Nem akarlak belevonni ebbe az egészbe.-válaszolom a ki nem mondott kérésre, de talán mindenkinek könnyebb lenne, ha mégis megváltoztatnám az álláspontom és esetleg elgondolkodnék rajta, hogy milyen előnyöm lehetne még, ha nem csak én cipelném ezt az abszurd keresztet, és nem a Júdást látnám benne. Végül is, eddig sem árult egy még egyszer se. Ha igen, jól csinálta, mert nem tűnt fel.
-Mert nem akarok erről beszélni.-jelentem ki határozottan. -Mert nincs miről beszélni. Az a múlt. És a jelenben mindenkinek jobb, ha kevesebbet tud rólam, mint amennyit kellene.-nem titok, hogy a saját seggem épp úgy védeni akartam, mint másét, akit belevontam a saját életembe. És ő csak egy fiatal boszorkány volt, ahogy én is egy fiatal vámpír. Ebben a csatában bőven akadtak nálunk erősebbek is, olyanok, akik évszázadokat éltek már le az örökös ellenállásban és veszélynek kitéve. Akik mindig egy adott oldalon álltak és az árulás már meg se kottyant nekik, csak a cél hajtotta őket.-De talán ezt nem itt kellene folytatni.-nézek körbe a helységbe, és hallom a közeledő lépteket. -Intézd el a dolgaid, tudod hol fog találni.-nézek szemébe, hangom nyugodt, tőlem szinte szokatlan módon még kedvesnek is lehetne nevezni, pláne a gesztust, ahogy magamhoz húzom, csókot nyomva homlokára, aztán eltűnök a helységből, mielőtt még az érkező két embert találhatna a mosdóban. Nem, mintha ez nem lett volna szinte megszokott az ilyen helyeken, pláne esténként. Az asztalon jóval többet hagyok ott, mint amennyit fizetnem kellett volna, és a kocsihoz a sofőröm mire kiérek az étterem ajtaján már vár rám. Talán még útközben ezt-azt beszerzek… de nem, mégsem. Még az se biztos, hogy hazajön ma este. De csak remélni tudom, hogy az az elhízott fráter nem telepszik rá.

Magam sem tudtam, hogy miért viselkedtem vele így, hogy miért akadtam ki ezen a volt szerető témán, de már így is túl sokat gondolkodtam ezen.. Nem kellett volna ebbe az étterembe jönnie, nem kellett volna velem beszélnie, mert nem volt semmi keresnivalója itt. Nem is értem, hogy miért jött utánam, szerintem elég egyértelmű volta abba, hogy nem akarom őt soha többet látni. Mérges voltam, de mégis örültem neki, hogy itt van velem és eljött utánam, talán fontos vagyok neki. - Egyáltalán nem így látom. - miért is ismerném, hiszen semmit sem mond nekem, sose akar semmiről sem beszélgetni, teljesen kizár engem és csak szexel velem. Ezek szerint meg nem, mert amiket mond vagy éppen tesz.. nem értem őt, nagyon nem és ez kikészít, felhúz.
- A te döntésed. - vonom meg a vállamat, nem tud semmit ezek szerint a Faye-jel kötött egyezségemről. Nem is baj, talán eléggé ki is akadna, ha megtudná.. Bár semmi extra nincs a dologban, mégis tudom, hogy elég hevesen reagálna rá. És így is belerángatott, amikor megkért, hogy rejtsem el a kíváncsi szemek előtt. De inkább nem firtatom a témát, jobb lesz, ha nem beszélünk erről.
- Ha ezt akarod, hát legyen. - mondom neki, ebben az esetben nincs értelme tovább folytatni a társalgást. Én nekem volt egy kérésem, elmondtam mit akarok, ő már a legelső kérésemet megtagadta, ez esetben nincs értelme erről beszélni. Tényleg nem akartam már vele beszélni, nem akartam vele bajlódni, belefáradtam, nekem már ennyi elég volt, bőven elég. - Ha te mondod. - mondom neki, majd odahúz, csókot nyom a homlokomra és utána eltűnt.. Nem akartam visszamenni, nem akartam azzal a pöccsel beszélgetni és Matt-tel sem akartam lenni, jó lett volna a magány, sokkal jobb, mint most bármi más. Végül kimegyek és lerázom az ügyfelem, hogy fontos dolgom akadt, ő próbált egy csókkal elköszönni, én pedig visszautasítom, talán kicsit durvábban is, mint hittem volna.. Majd elindulok Matt felé.


Másfél órával később pedig elmentem arra a helyre, ahol ő volt.. - Miről kéne beszélnünk? Szerintem nagyon nincs miről.. - magam sem tudom, hogy mit keresek itt.