Bay hirtelen magához tért és mintha ágyúból lőtték kifutott. A vérszag a fürdő felől jött, utána akartam menni. - Hey Bay!! - mondom és elindulok, de valaki megállított. Selena. Nem tudtam, hogy ennyit tud a démonokról. - Lehet, hogy igazad van. - mondom elég bizonytalanul. Bay véres lábnyomát bámultam a kövön. Valahogy sajnáltam, hogy így végződött. Bayel nagyon sok szándékom volt. Egy részt a bácsikájának tekintettem magamat, mivel az anyja miattam halt meg és hát elég jogtalanul használtam ki szegényt. A másik az volt, hogy kellett valaki aki megvéd Dommieltől. Jin pedig elég erős hozzá. Ő az a fajta, aki bármikor meghalni értem és én ezt jól ki tudom használni. - A fájdalmat nem nekem okoztad Sel.. - mondom és lefogom a cuccaiért nyúló kezét. Még azt sem beszéltük meg, hogy miért ájultam el és remélem, hogy erről már el is feledkezett. Nem hibáztattam Selenát ezért. Nem tudhatta, hogy csak félig démon. Viszont ott motoszkált az a másik kérdés a fejemben. Miért hagyta el a lányát? Persze nem teljesen jogosa kérdés, hiszen én is ezt tettem. Csak nálam nem volt választási lehetőség. Vámpírrá váltam és mire elég biztonságos volt emberek közé mennem már le is lépett a terhes nőszemély. Esélyem sem volt. Nagyon sokáig kerestem, de nem találtam meg őket. Nem tehettem róla. De Selena azt mondta, hogy ő elhagyta a saját lányát. Elfintorodtam. Ez betett. Eldobta a saját családját, úgy ahogyan engem dobtak el. Fogalma sincs arról milyen érzés, ha így lemondanak rólad. Kissé felkaptam a vizet. Nem akartam balhét, de ha most megszólalok akkor biztosan vége az eljegyzésnek. Mindennél jobban utáltam a családon belüli ilyesfajta otthagyásokat. Ennél nagyobb és gonoszabb bűnt el sem tudtam volna képzelni. Jelenleg kissé rosszul voltam a vértől is és Selenától is. A szám elé tettem a kezemet és a konyhába vettem az irányt, hogy hozzak egy felmosót. De nem jutottam sokáig. Becsaptam a konyhaajtót magam mögött és a falnak dőltem. A könyökömet a térdemre raktam és a kezemmel támasztottam a fejemet. Egyedül akartam lenni.


----> Konyha

Épphogy beértem a ház ezen helyiségébe. A wc-t már nem értem el, ezért a csapba hánytam. A testemről csöpögött a vér. Gyenge voltam. Gyorsan magamra zártam az ajtót és beálltam a zuhany alá. A maradék vér mindenhonnan folydogált le rólam. Megmosakodtam és előkaptam a szennyesből a tegnapi ruhámat. Semmi bajuk nem volt. Persze ebben közrejátszott az is, hogy semmi pénzért nem mentem volna el a szobámig így. Nagyon fel voltam dúlva. Egy szemét vagyok. A zuhany kissé lenyugtatott, de most hogy újra lemostam magamról a koszt, most a tükörbe nézve nem tudtam mit kezdeni magammal. Reménytelen vagyok. A hasamhoz emeltem a kezemet. Már nem fájt. Megszűnt a fájdalom. Sosem tapasztaltam még ilyesmit. A legdurvább dolog ami történt velem, hogy 5 éves koromban eltörtem a lábamat korcsolyázás közben. Már akkor is meg akartam halni a fájdalomtól. Szaporán vettem a levegőt. Elfordultam a tükörtől. Utáltam magamat. Utáltam, hogy ez vagyok én. Egy sötét kis ribanc és nem is tudok változtatni magamon. Kicsaptam az ajtót és kiszáguldottam a bejáraton a sírástól már vöröslő szemeimmel. Nem tudtam hova megyek, csak azt, hogy egy darabig nem tudok a szemükbe nézni.

---->Játszótér