- ...rendkívül erős csáberőd van, az már biztos - mosolyogtam egy nagyot, mert tényleg nagyon csinos és szép lány, aki rendkívüli is tud lenni. - Ahogy látom, teljesen belédzúgott, mert most keverte össze valamelyik vendég kajáját - ezt sem bírtam már tovább nevetés nélkül. - Nagyon el vagy gondolkodva valamin - nem is ragoztam tovább, csak kijelentettem Roxi felé.
Nem tudom, mitől tűnt olyan zaklatottnak az imént, úgyhogy ráfogtam a munkahelyi stresszre a dolgot, és elsiklottam felette. - Az is lehet.. - gondolkoztam el. - De sokkal inkább egy érzéki démon.. - vigyorodtam el. - Sőt, még inkább maga az ördög... - kacsintottam rá. - De az is lehet, hogy csak túl kacér voltam vele. - rántottam vállat. Nem az első és nem is az utolsó eset lenne.
- Persze, minden rendben... - böktem ki magamból eme hosszú gondolatomat, és próbáltam hozzá újabb mosolyt csalni...- Köszönöm - fejeztem be végül, amikor közelebb tolta a tálcát felém. - Csak nem egy boszi lakozik benned legbelül, aki magához vonzza a pultosfiúkat? - most már kisebb nevetéssel fejeztem be a mondandómat.
Amíg vártam, nem tudtam lebeszélni magam arról, hogy ne kotnyeleskedjek bele az ebédünkbe, így az fokozatosan fogyott a tálcáról, és ha így haladok.. Hmm.. Nem lesz ez elég nekünk.. - Hé, minden oké? - kérdeztem tőle, mikor megjelent mellettem. - Szolgáld ki magad.. - toltam hozzá közelebb a tálcát, majd lefoglaltam magam azzal, hogy a krumplimat a ketchupba mártogassam. - Biztosan mély benyomást tettem rá... - sóhajtottam fel színészien, de közben egy apró elégedett, mégis gonoszkás mosoly bujkált a szám sarjában.
Elég hosszúra sikeredett a telefonálgatás, vagyis nem annyira, csak egy idióta ügyfél... Kezdem megutálni azt, amit csinálok, meg mindent amit teszek... Szépen tipegve bementem az étterembe, ahol megláttam Roxit, hogy hová is ült, és odasurrantam hozzá. - Már itt is vagyok... - próbáltam kedvesen mondani, de kissé zaklatottá váltam, de hogy miért nem tudom magam sem... - A pultos srác Téged bámul, ugye tudod? - mosolyodtam el végül is, mikor már kicsit elmúlt a zaklatottságom...
Nem tartott az út sokáig, különösképpen nem is beszélgettünk, csak sétáltunk. De nem is zavart. Nem tolakodik a magánszférámba, ahogy én sem ez övébe. Ez így van helyén. Hallottam, hogy telefonhívást kapott, így egyedül mentem be, sétáltam a pulthoz, és lehengerlő mosolyt villantottam a pultos srácra. Mintha nem lett volna biztos benne, hogy valóban annyit rendelek-e, amennyit mondtam... Ch.. Pedig jó előre tudni, hogy nem szoktam viccelni. Vagyis inkább a ritka alkalmak egyike.. - Köszönöm.. - vigyorodtam el, aztán megindultam egy félreeső box felé, miközben a tálcán egyensúlyoztam a rendelést.
Gyorsan átsuhantunk Roxival a közelben lévő McDonalds-ba, és épp indultunk volna befelé, de nekem jött egy telefonhívás, így intettem neki, hogy menjen be, rendelni valamit... - Menj be, rendelj oltári sok sültkrumplit... Néhány perc és követlek - gyorsankiböktem neki, és egy mosolyt is árasztottam felé...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 30, 2013 10:23 am
Nagyon is tudtam mit akar. Miért kell a lányoknak ennyire igényesnek lennie?? Még sosem csináltam tetőn. Végül is mindegy. Úgyis mindig az van, amit a hölgy akar. Felhúztam Selenát állásba és egyik kezemet a derekára tettem, másikkal megfogtam a kezét és a mellemhez húztam.
Lassan ritmusosan dőlöngélni kezdtem. - De előtte táncoljunk egy kicsit. - vigyorogva suttogom a fülébe. A bálon nem volt alkalmam táncolni vele. Most ezt is bepótolom. Egy gyengéd csókot nyomtam az ajkára. Nagyon boldog voltam. Túlságosan is boldog. Végre volt valakim, aki csak az enyém és én is csak az övé vagyok. Elfogad annak aki vagyok. Nem ítél meg a származáson alapján és a többiek. Az esküvőről eszembe jutott, hogy miért is jöttem a városba. A családomat megkeresni. Ami félig meddig sikerült is. Hiszen találkoztam Elenával és a kis felbujtó Katherinnel. De a legfontosabb személyt még mindig nem találtam meg. Igaz a télikertnél láttam egy hasonmást, aki éppen veszekedett egy nővel. Nem voltam benne biztos, hogy ők is közeli rokonaim lennének. Most, hogy megházasodom, most, hogy saját családot alapítok... azt akarom, hogy az anyám is ott legyen... életem legfontosabb napján. Azt akarom, hogy lássa nem haragszom amiért elhagyott. Az anyámat akarom!!! Ez az esemény és a sok újfajta érzelem felkavarta az eddig mellőzött érzelmeket. Azt a Nasht, aki azért jött a városba, mert meg akarta találni a felmenőit. Elgyengült a testem, amíg Selenával lassan ringatóztam. Úgy éreztem, hogy már nem is én tartom a kezét. Az izmaim elhagytak. Ez volt a gyenge pontom. A múltam és a család. Ez hozta ki belőlem a legrosszabbat. A szemem bekönnyezett. Aztán a lábam elhagyott és erőtlenül estem előre Selena felé. Aztán elsötétül minden. Fájt a szívem. Annyira próbáltam elnyomni a vágyat és emlékeket az anyámról, hogy ne bántsam meg Selenát, inkább eltemettem magamban az egészet. Nem beszéltem róluk. Nem próbáltam megkeresni őket. Semmit nem csináltam a bál óta, hogy újra találkozhassak életem legfontosabb embereivel, hogy újra megtaláljam a családomat. Nem bírtam tovább.
-Hogy mi a baj a tetővel? Például, hogy a tetőn van.- komolyan, ennyire nem nyilvánvaló? Lefjtettem őt magamról, és a szemébe néztem. -Mi lenne, ha inkább elmennénk hozzád? Eddig még úgyis csak a nappalitokat láttam.- vetettem fel az ötletet.
Nagyon tetszett amit mond. Egyszerűen elronthatatlan volt ez a nap. Nem úgy mint a tegnapi. Az a nap elég sűrű volt. Dommiel, a kis vérfarkas kölök. Vissza se akarok gondolni rá.
Lefejtette magáról a karjaimat, majd felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Nagyon tetszett. -Én köszönöm, hogy egy ezer éves kínlódás után fényt és boldogságot hoztál az életembe. És igen, tetszik.- lehet, hogy egy kicsit nyálasan hangzik, de igaz. -650 éve...- suttogom magam elé. 650 év pedig sok idő, és a gyűrűkről köztudott, hogy egy idő után elhasználódnak... Viszonoztam csókjait, és kezeim automatikusan felfedezőútra indultak, de közben eszembe jutott valami. -Khmm...szerintem ezt nem éppen itt kéne csinálni.- utaltam arra elmosolyodva, hogy még mindig egy McDonald's tetején vagyunk.
A szája válaszra nyílott, de akkor valami megingott benne. A szemeim elkerekedtek. Már azon voltam, hogy elbőgöm magamat, ha ennyit gondolkodik a válaszon, de aztán igent mondott. IGEN! Visszhangzott a fülemben a válasza. Annyira örültem, hogy madarat lehetett volna fogatni velem.
Aztán átfutott az agyamon, hogy meg fogok nősülni. Ezer éve, hogy élek, de még sosem került sor ilyenre az életemben. A szemem bekönnyezett a boldogságtól, de nem mutattam jelét, hiszen mégiscsak férfi vagyok. Letérdelt hozzám és átölelt. Nem jutottam szóhoz. Viszont még hátravolt a nagy része. Lefejtettem gyengéden ölelő karjait magamról és az ujjára húztam a gyűrűt. Annyira finom kis keze volt és annyira gyönyörűen mutatott rajta az a karikagyűrű, amit egyedileg csináltattam. Nem most.... még nagyon régen. - Köszönöm...és remélem tetszik a gyűrű... Még nagyon régen csinálta nekem egy ékszerész ismerősöm úgy 650 éve. Félreraktam. Úgy gondoltam soha nem lesz rá szükségem, de nagyon tetszett és nem akartam, hogy más viselje, tehát nem adtam el. De úgy látszik tévedtem. Mégis szükségem volt rá. - mondom meghatottan. Viszont idegesített a habozása. Inkább nem említettem meg. Nem akartam számon kérni egy ilyen szép pillanatban. Megint magamhoz húztam és megcsókoltam. Ez már nem volt olyan gyengéd csók.
Ő is ivott a lány véréből. Úgy éreztem, visszafogja magát, csak azt nem értem miért. Mintha félne valamitől? De mitől? Mitől félhet egy sok mindent megért ősvámpír? Arra gondoltam, hogy...talán attól fél, hogy nem tudja magát kontrollálni, és ezzel elijeszt? De nem értem...miért ijesztene el ezzel? Ha magát adja, akkor annál jobb, nem? Mondjuk, múltkor beszélt arról a csapatról, amiben ő is benne volt... Talán ennek is lehet valami köze azokhoz az időkhöz. Rá akartam erre kérdezni, de inkább nem tettem, mert nem akartam elrontani ezt a -magunk vámpíros módján- boldog pillanatot. Elmosolyodtam, amikor hátbavágta a lányt, az elernyedt test pedig a földre borult. Igazából nem is tudom mi volt rajta ennyire vicces. Nash közelebb húzódott hozzám. Tekintetünk összeért, és baltával lehett volna hasogatni a körülöttünk izzó levegőt. Mikor a nyakamhoz hajolt, vártam, hogy szemfogai felhasítsák a bőrömet, de nem tette. Már tudom, hogy miért durcázott be, amikor belöktem a vízbe, mert most én is hasonlóan éreztem. Már másodszorra történik az, hogy én várom, hogy harapjon, de ő mégsem harap. És ez tényleg egy kissé bosszantó. Kíváncsi pillantásokkal figyeltem, ahogy letérdel elém. Na jó, már megint mire készül? Még egy rossz húzás, és komolyan elrohanok... Aztán megláttam a kis dobozkát a kezében. - Lennél a feleségem, Drága Selenám? - könnyek szöktek a szemembe. -Nash...én...i...- de nem fejeztem be, mert megingott benem valami. Ha igent mondok, és összeházasodunk, akkor akarva akaratlanul is bekerülük abba a családba, amelynek tagjait a mai napig szívből gyűlölöm -kivéve persze Nasht-. A Petrovák közé... Nem, én nem tartozhatok közéjük! Az lehetetlen lenne. Újra könnyes szemmel Nashre néztem. -IGEN!- végleg elbőgtem magam, és letérdelve hozzá, átöleltem őt. Nem érdekel, hogy Petrova, nem érdekel, hogy azok a rokonai, akik. Én önmagért szeretem őt. Nem fogom hagyni, hogy a hülye ezeréves Petrova-gyűlölő mániám az érseim útjába álljon...
Élvezettel néztem, ahogyan Selena szó szerint felfalta a lányt. Igen, most már bántam, hogy nem szőke csajt hoztam. Mikor végzett odaengedett engem is. Leültem a padra a lány másik oldalára és onnan is elkotortam a haját.
Odahajtottam a fejemet a nyakához, majd hatalmasat haraptam beléje. A vér íze hihetetlen volt. Igazából nagyon pörgős vagyok, de valahogy Selena mellett nem mertem önmagam lenni, nehogy elijesszem. Mikor múltkor a parkban is belém botlott, miközben éppen egy vérfarkassal kötekedtem. Sosem vallanám be neki, hogy nagyon szégyelltem magamat. Szeretek hatalmasnak és pusztítónak látszani, de nem az előtt akit szeretek. Mikor befejeztem körbenyaltam a számat, de még így is véres maradt. A lány háta mögé nyúltam és nemes egyszerűséggel akkorát löktem rajta, hogy kábultan a földre hullott. Közelebb húzódtam Selenához a padon. Kezeim felfedezésre indultak drága ruháján. Aztán elértek a nyakához. A tekintetünk összeért. Arrébb hessegettem a haját. Attól, hogy én nem engedtem, hogy bárki is igyon belőlem ő attól még meg engedheti. Odahajoltam a nyakához. De úgy döntöttem nem teszem meg. Akármennyire szeretném, nem fogom bántani. A kísértés nagyon nagy volt. De ellenálltam. Nem akarok még ilyen kis fájdalmat sem okozni neki.Végül egy csókot nyomtam a nyakára. Majd a szemébe néztem újra. Aztán beötlött mit is akartam tenni. A zsebemben kezdtem el turkálni. Majd előkapok egy picinke dobozkát. Felállok és letérdelek eléje... - Tudom, hogy mennyire őrülten fog hangozni, hiszen egy McDonald's tetején vagyunk... - próbáltam mentegetőzni, amiért nem valami tökéletes a helyszín. Igazából nem így terveztem, de annyira akartam. Most és azonnal. Magamnak akartam Selenát. A szemeim ragyogtak. Nagyon izgultam és persze féltem. Féltem, hogy visszautasít. Annyira szerelmes voltam belé. Annyira magamhoz akartam láncolni, hogy csakis az enyém legyen örökké és még azután is. Tudtam, hogy nincs mire várni, hiszen örökké élünk. - ... khm... Tudod... te vagy a legjobb dolog az életemben, ami eddig történt velem és amikor csak meglátlak a szívem fellángol. - kis szünet után leadtam magamról minden félelmet és komoly képet vágtam. Ragyogó szemmel szavaltam el a következő verset.-
Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
szeretlek, mintha te élnél
helyettem egy életen át.
- mondtam meghatottan és a kezéért nyúltam. Ha igent mond felhúzom a gyűrűt. Ha nem akkor fogalmam sincs mit csinálok majd. Biztos nagy pofára esés lenne. Bár megérteném. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne értem meg őt. Kinyitottam feléje a gyűrűs dobozt és benne volt az a bizonyos gyűrű, amit ilyenkor szokás adni. Reméltem, hogy tetszeni fog neki. Végül is csak az esküvőig kell viselnie. A jegygyűrűt már közösen választjuk ki. Nyeltem egy nagyot. Kissé visszatért a félelmem. De innen már nem volt visszaút. Így döntöttem és kész. Ezt akarom. És ennek egyetlen oka van. Szeretem őt. Szeretem őt még magamnál is jobban. - Lennél a feleségem, Drága Selenám? - mondom egyenesen a szemébe. Aztán egy halvány mosolyt megejtek ezután. Fellélegezve, hogy még megvagyok. Testem minden egyes kis porcikája remegett. Nagy izgalommal figyeltem azt a párbetűs szót, amit mondani fog. Nagyon féltem.
-Ó dehogynem. De azt majd inkább othhon...- fú... legszívesebben tarkón vágtam volna. Majd hirtelen gonosz mosollyal kezdtem vigyorogni, amikor eszembe jutott, hogy magassarkú van rajtam...de ezt az ötletet azonnal el is vetettem. Ráér megverni őt magassarkúval, ha haza értünk. Mikor bementünk, mindenki minket nézett. Vajon miért? Talán azért, mert tényleg úgy néztünk ki mint, akik most jöttek le a vörösszőnyegről. Végignéztem a kínálatot. Görög kaja. Hmm...jól hangzik, de én inkább olasz párti vagyok, ugyanis sokáig éltem Toszkánában.Tészta tészta hátán...Azt mondják, hogy a töménytelen mennyiségű tészta hízlal, de én ezt még nem vettem észre. A pultos csaj a tetőtérre vezetett minket. Gyönyörű a kilátás. Az éjszaka sötétjében, a város fényei, csak én és Nash. De...van itt valami. Egy zavaró pont. Hátranéztem, és egy pad volt ott. Amin egy lány ült. Szemeim egy pillanat alatt elsötétültek. Régen vadásztam már, és vérének illata megbabonázott. Gonosz mosolyt vetettem a lányra, és éreztem, hogy szemfogaim előbújnak a helyükről. Semmire sem vágytam jobban, mint hogy kiszívjam a vérét. Nash elsöpörte a lány haját a válláról, szabaddá téve ezzel a nyakát. Pillantásom azonnal a nyaki ütőerére vándorolt. -Merci.- mosolyogtam Nashre, majd végignyaltam ajkaimon. A másodperc tört része alatt a lány bal oldalánál termettem, és hegyes szemfogaimat a nyakába mélyesztettem. Finom vére van, meg kell hagyni. Az ivásból az zökkentett ki, amikor Nash finoman a vállamra tette a kezeit. ényleg...nem arathatom le egyedül a babérokat. Neki is kell hagynom valamennyit. Felálltam, és kinyújtott kézzel mutattam a lányra, jelezve, hogy ő következik.
Láttam Selenán, hogy nagyon meglepődött. Igen, azt akartam, hogy jól meglepődjön. Vámpírlétünkre elég kevés dolgon tudunk már meglepődni a mi korunkban. Ezért én folyamatosan azért keresgélek, kutatok, hogy kis apró meglepetéseket, örömöt találjak az élet minden területén.
Nem bírtam megállni a nevetést, mikor próbált "normális" megjegyzést összedobni a történtekre, hogy meg ne bántson. Igazából totálisan tudatosan hoztam ide, hogy jól megvicceljem. Hozom a formám. - Ennyi? Ki sem kapok?... - nézek kölyökkutya szemekkel... vártam, hogy jól fejbe ver vagy valami, amitől izgalmasabb lesz az este, de ő csak döbbenten állt és azt várta, hogy tegyem a dolgom és vezessem. Végül is mindegy. Megfogtam a kezét és behúztam az "étterembe". A pulthoz álltam. Megfontoltan nézegettem a kínálatot. Görög hetek voltak. Nem igazán voltam oda a görög kajáért. Viszont az összes ember tekintete ránk szegeződött. A csilivili ruhánk.... és a limuzin amiből kiszálltunk. Mindenki minket bámult. A hátamon a hideg futkosott az izgalomtól. Felkönyököltem a pultra és az eladónő szemébe néztem. - Ma foglaltam telefonon egy asztalt... Odavezetne minket kérem? - mondom csábosan. Aztán visszafordulok Selena felé és megfogom a derekát. Átkarolva őt húztam magammal követve a lányt. A tetőtérre ment fel. Az éjszaka egészen nyárias volt. Felérve a tetőtérre valahogy még melegebb lett. Elengedtem egy csókkal egybefűzve Sel derekát és levettem a zakóm. A pultos lány elköszönt és jó étvágyat kívánt, majd elment. A tetőn nem volt semmi csak a nagy sárga betűk hátulja félig, amik adták a fényt és egy pad, amit én cipeltettem fel a tetőre még pár órája. A padon ült egy lány. Kihúzta magát. Természetesen szőke lett volna, ha egyedül jövök enni, de mivel Sel is itt volt, ezért egy sima átlagosan szép barna hajút választottam. Mosolyogva odasétáltam a lányhoz és elsöpörtem a haját a nyakáról. Selena felé néztem mosolyogva. - Bon appetit! - mondom vigyorogva. Mióta Selenával járok nem igazán akartam a vámpír oldalamat mutatni neki, mert nem voltam rá büszke. De még sosem ettünk együtt... Ez afféle kis vad este lesz. Legalábbis annak szántam. Most ő is megláthatja az én vadmacska oldalamat.
Már elve az furcsa volt, hogy limuzinnal jöttünk be a belvárosba. De az az arc, amit akkor vágtam, amikor a kocsi megállt, én pedig megláttam a McDonald's feliratot, leírhatatlan. Nagyon reméltem, hogy csak egy 'várj, csak bemegyek wc-re, aztán mehetünk is tovább'' dolog, de ez sajnos nem jött be. Abban a pillanatban, amikor kiszálltunk az autóból, két gondolat fogalmazódott meg bennem. Egy: Elfutok, és többet vissza sem jövök. Kettő: Most azonnal eldobom a francba a napvédő gyűrűt. Végül egyiket sem tettem meg. - Na mit szólsz?... - -Hátőőő...mondjuk azt, hogy nem erre számítottam.- Tényleg nem erre számítottam. Végül is itt állunk egy McDonald's előtt, és úgy nézünk ki, mint akik most léptek ki egy díjátadó-gáláról. Ez elég illúzióromboló, nem? Bár lehet, hogy modernizálódnom kéne egy kicsit...mégjobban. Elvégre nem maradhatok örökre régimódi. De ezt akkor sem itt kéne kezdeni...Na mindegy. Nash biztos tudja, mit csinál...
Már nagyon vártam, hogy megérkezzünk. Minden tökéletes volt. A limuzin amivel jöttünk, az elegáns vörös szőnyegre való ruhánk, minden. Bár azon kissé izgultam, hogy lesz e elég parkolóhely a limonak. Nem volt természetesen. Ez egy kisváros sok szórakozni vágyó emberrel.
Még szép, hogy mindenki kocsival jár étterembe. És egy ilyen neves étterembe még szép, hogy nem lesz hely... Még jó, hogy asztalt foglaltam. Kiszálltunk a kocsiból. Kinyitottam az ajtót Selenának és aztán kifizettem a sofőrt. Visszafele nem akartam ilyen pompával menni. Megfogtam Selena kezét és magammal húztam az étterem bejárata elé. Csillogó szemekkel néztem a nagy sárga betűket az épület tetején. Mellettünk éppen egy olcsó ruhába öltözött házaspár rohant be gyerekestül az ajtón. Én még mindig csak ragyogó szemekkel néztem az épületet. A kedvenc helyem volt. - Na mit szólsz?... - kérdezem vidáman.
Kezdőlap
]