[Bailey lakása]

Miután másnap felkeltem, egyből el is indultam a hely felé ahova már be is rendeztem a vadászatban használt cuccaimat. Sok időmet töltöm itt, hisz egyrészt itt tartom magam formába, másrészt sok dolgom van itt, amit a lakásomon nem lenne biztonságban. Miután bementem csak ledobtam a táskámat, majd arra gondoltam kicsit edzek mielőtt megjönne az a lány. Bár mindig is utáltam, ahogy apám rám kényszerített minden napi edzést. Mára azonban már az életem részévé vált, hisz ez is hozzá járul a vadászat sikerességéhez. A jó reflex, az íjjal való gyors és pontos célzáshoz elengedhetetlen a jó kondiban maradás. Azok a lények sokkal gyorsabbak tudnak lenni, mint amire én valaha képes lennék. Ezért kell az, hogy előttük tudjak gondolkodni. Hogy megelőzhessem őket, vagy épp egy hirtelen előkapott karóval várjam, hogy halálukba rohanjanak.
El is kezdtem az edzést egy kis bemelegítéssel, hisz az mindenképp szükséges, majd egy kezes fekvőtámaszt, amit követett a többi gyakorlat. Nem tudtam, hogy mégis mikorra várhatom a lány, de arra gondoltam délután körül fog benézni. Bármennyire is elszántnak tűnt, azért arra gondoltam ilyen korán még mindenképp piheni ki a tegnap ért sérüléseit.

(Olivia lakása)

A lehető leggyorsabban akartam ideérni. Tegnapi támadás után, mintha kicseréltek volna. Teljesen felpörögtem. Már csak az ilyen helyzetek elkerülése miatt is szeretnék tőle tanulni. Egy darabig talán lekezelő lesz, de kitartok. Ügyvéd vagyok. A véremben van, hogy ne adjam fel az első aprócska akadálynál.
Hamar meg is érkeztem a gyárépülethez azt hiszem elég jó időt futottam. Kivettem a fülemből a fülhallgatót amikor beléptem, majd először körbe néztem az egész helyen. Valószínűleg hátborzongatónak találnám, ha nem szánt szándékkal jönnék ide. De már kívülről sem volt egy csodálatos látvány szóval be se tenném a lábamat. Nem üldözne a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet belül.
Mikor beértem még nem láttam őt sehol sem. Lefoglalta a gondolataimat az, hogy be kell bizonyítanom neki nem egy idióta fruska vagyok akinek most ez a legújabb szenvedélye és tart körülbelül 3-4 napig. Nekem ez már az életemet jelenti. Ott hagytam mindent, hogy ezt csinálhassam. A normális életemet már amúgy sem tudom élni. Ott volt pár év, hogy kipróbálhassam amíg nyomozgattam utána. Soha nem lesz semmi már a régi. Egyszerűen nem is akarom, hogy az legyen.
Majd megláttam őt edzeni. Félmeztelen volt és egy ideig csak zavartan mértem őt végig, ahogyan edzett. Beleharaptam alsó ajkamba a látványtól, mert iszonyatosan jó felsőteste volt. Habár sebek borították amire egyszer talán rákérdezek és még választ is kapok.
Láthatólag nem vett észre, de mielőtt még teljesen belefeledkeznék a felső testének a bámulásába megkapartam a torkomat, hogy itt vagyok. - Öhm, helló.

Csináltam pár felhúzódzkodást, amit egy kis hasizom gyakorlat követett. Hiába ez az épület rettent el sok embert már külseje miatt is. Nekem pont megfelelő környezet az itt teendő dolgaimhoz. Itt minden megvan amire szükségem van, de mégis egy mindenki által elkerült hely. És mivel emberek nem látogatnak ide, a vámpírokat sem vonzza semmi. Majd amikor ezekkel végeztem, leszálltam a csőről és az asztalomhoz sétálva megnéztem milyen nevek is szerepelnek a levadászandó vámpír listámon. Amelyik neveket még pár itteni vámpír árult el. Sosem lehetek biztos, hogy az igazat vallják e, hisz ezek a rohadékok bármire képesek. De minden esetre sokszor megkönnyítette a dolgomat már az ha van valamilyen információm egy egy vámpírról. Hisz azzal, hogy tudok róluk valamit, már előrébb járok mint ők. Ugyanis ők e közben nem tudják kilétem és így is növelhetem a vadászat sikerének esélyeit. Bár engem már egy vámpír nem igen tud meglepni bármilyen tettével is. Már kiskorom óta ellenük képeznek ki, szóval igen csak van tapasztalatom. Rengeteg vadászaton vettem már részt, aminek nagy része az épp kiszemelt vámpír halálával végződött. Bár elszakadtam a "családomtól" ez az elszakadás még sem annyira teljes. Hisz még nagyrészt az ott tanult technikákat használom és az ott megadott edzés tervet követem. Ez nem azt jelenti, hogy minden jó volt amit és ahogy ők csináltak. Mindössze annyit, hogy volt pár ami azért most is hasznomra válik. De azt ahogy kihasználták képességeim és utána csak bezártak... sosem bocsájtom meg. Sok olyan dolog volt amit én magam fejlesztettem nekik ki, hisz a "cellámban" már más gondolat nem is járt a fejemben. Oly annyira belém táplálták, hogy "Te egy vámpír vadász vagy, így hát csak azzal törődj ami a feladatod. Amire kiválasztottak...blablabla " Mintha csak egy robot lennék, mintha egy érzelmek nélküli lény. Aki arra születette, hogy öljön. Mondhatni azt várták tőlem, hogy úgy irtsam a vámpírokat mint ők az embereket. Hogy ne legyenek érzelmeim, csak a gyilkolás éltessen. Na ez a dolog, amit sosem tudtak elérni. Bár az agyam csak ezen járt, belül még is nagy vihar dúlt bennem. A sok gyűlölet és megvetés... de próbáltam ezeket a vadászatok során levezetni.
Miután megnéztem, hogy ki is lesz a mai vadászati alanyom, vissza is tértem az edzéshez. Tudom, hogy megígértem annak a lánynak, hogy segítek neki fejlődni. De ez nem jelenti azt, hogy nem teljesítem a saját kötelezettségeimet. Így hát bár fárasztóbb lesz, meg teszem ami tőlem telik. Miközben épp, az ütési technikáimat edzettem a lány nagy meglepetésemre meg is érkezett. Hát nem számítottam, hogy ilyen korán benéz. Azért a tegnapi sérülései mégis csak eléggé kimeríthették.
-Ööö szia! Már ilyen korán itt? Biztosan rendben vagy? A tegnap azért elég sok vért vesztettél. kérdeztem tőle befejezve az előtte csinált dolgot, kezembe véve a pólómat, majd közelebb sétálva hozzá töröltem meg vele magam.

A családomért. Igen.. Csakis miattuk csinálom ezt az egészet. Tudom, hogy eléggé fárasztó lesz és megterhelő. Valamilyen szinten olyan, mintha katonának állnék vagy valami ilyesmi. Ügyvédként tanultam egy kis harcművészetet, de az nem az igazi. Az igazat megvallva eléggé béna voltam.. Sőt én voltam a legbénább az összes ember közül. Nem mindenki lehet sikeres minden területen. Többnyire a gondolkodásommal és az ésszerűségemmel kellett megvédem magamat vagy éppenséggel az ügyfelemet. Nem rendeztek ketrecharcot a bíróság kellős közepén. Mer akkor biztos veszítettem volna. Ellentétben úgy, ahogy dolgoztam. Elég sikeres ügyvéd voltam.. Mindig az igazságot tartottam a szemem előtt. Az édesanyám volt aki erre a pályára bíztatott. Ha ő nincs akkor nem tudom, hogy ma hol lennék. De mivel már nincs.. Kénytelen vagyok valamivel levezetni a dühömet ami már a haláluk éjszakája óta van bennem. Ha már akkor képes lettem volna arra, hogy megöljek egy vámpírt.. Valószínűleg nem tettem volna meg. Először is azt akartam volna, hogy szenvedjen. Úgy, ahogy én szenvedtem amikor megláttam a szüleimet és a testvéremet. Bár fizikai fájdalommal soha nem lehetne elérni azt a lelki fájdalmat, ami akkor engem ért. Ezért is vagyok most itt. Egy romos öreg gyárépületben egy nappal azután, hogy annyi vért vesztettem. Egyáltalán nem érdekel a vérveszteségem. Kipihentnek érzem magam és erősnek. Erősebbnek, mint valaha. Erősebbnek is kell lennem.. Esetleg pár trükköt sem ártana elsajátítanom. De természetesen az első az erősítés. Ebben egyet fogunk érteni azt hiszem. Bár én teljesen rábízom magamat. Én nem értek ahhoz, hogy hogyan is váljunk vámpír vadásszá. Legalábbis ilyesfajta kézikönyvvel még nem találkoztam. Ha lenne elolvastam volna. De nagy valószínűséggel tele lett volna valami idióta halandzsával. Első kézből akarok tanulni. Ő pedig már kétszer megmentette az életem szóval van benne bőven tapasztalata, hogyan kell kinyírni az ilyen rohadékokat. Bár most szerencsére nem várta meg amíg én is meghalok. A múltkori alkalomnál a családom bánta, de nem érhet oda mindig időben. Ő sem lehet tökéletes. Szemeimmel elkezdtem felmérni a terepet, hogy hol is fogunk edzeni. Bár engem inkább a kíváncsiság hajtott és annak irányában, hogy hogyan.
Úgy edzett, mintha ez az egész olyan egyszerű lenne és egyáltalán nem megerőltető. Valószínűleg már eléggé hozzá szokott az ilyesmihez.. Remélhetőleg idővel nekem sem fog megártani.. De ahhoz még hozzá kell szoktatnom a szervezetemet és először nagyon rossz lesz az biztos. A futáson kívül nagyon mást nem csináltam. Párszor emeltem egy-egy könnyebb sújt, de hát az még egy tíz éves gyereket sem terhelne le túlságosan. Most viszont.. Mindent beleadok. A lehető leghamarabb akarom a legnagyobb változást. Tudom, hogy képes vagyok rá.
– Teljesen rendben vagyok. Soha nem voltam még ennyire feltöltődve energiával. Készen állok bármire. – Jelentettem ki határozottan miközben próbáltam a szemeibe nézni, ami eléggé nehezemre esett, hiszen a felső teste csak úgy vonzotta a tekintetem.

Csak néztem rá kérdő és kissé meglepett tekintettel. Azért volt benne megy kis kétely, hogy tartja e amit mondott és benéz ma. Arra gondoltam lehet csak a pillanat hevében mondta, de ma inkább úgy dönt, hogy pihen még kicsit. Viszont nem csak, hogy eljött, még korábban is mint képzeltem volna. Kérdéseimre pedig eléggé eltökélten választ kaptam, miszerint jól van és kész van mindenre. Mit ne mondjak eléggé meglepett kijelentésével, mintha kicserélték volna. Tegnap még egy elesett és törékeny lánynak tűnt, aki csak bizonyítgatni próbálja, hogy meg tudja csinálni. Most azonban már kezdem elhinni, hogy valóban jó vadász lehet belőle. De ne haladjunk ennyire előre, hisz még sok minden vár rá, mielőtt ezt tényelegesen kijelenthetnénk. Sok vadász van akik igazából azt sem tudják mit csinálnak. Csak szeretteik elvesztése miatt, bosszúból kezdenek el a vadászok módjára viselkedni. De azoknak végül rá kell jönniük, hogy csupán csak a bosszúvágy nem elég.
-Rendben, akkor vágjunk is bele. mondtam neki elmosolyodva rajta, majd megmutattam neki mivel is kell kezdenie. Először ugyanis egy kis erősítésre van szüksége. Ami majd sokat fog neki segíteni a többi vadászati módszer megtanulásában. Hisz van pár olyan fegyver, amihez kell az erőnlét és persze a fürgeség. Eleinte nehéz lesz, de ha elszántsága őszinte volt, minden bizonnyal menni fog neki.
-Nos csak csináld amiket mutattam, nekem most mennem kell. Nem tudom meddig fog tartani, szóval ha ráuntál menj nyugodtan haza. mondtam neki komoly tekintettel, majd felkaptam a táskám és elindultam felkeresni a következő vámpírt a listámról. Azt hiszem hamar rá fog unni a dologra, a vadászatok sosem mérhetők időhöz, szóval fogalmam sincs mikor végzek. Addigra pedig már biztosan nem lesz itt.

[Folyt valahol]

Hogy határozott voltam? Az nem is kifejezés. Be akarom bizonyítani neki, hogy nem egy hülye liba vagyok akinek nincsen jobb dolga, mint itt szerencsétlenkedni. Meg tudom csinálni. Még nem tudom, hogyan fogom felkelteni a figyelmét, de abban biztos lehet, hogy képes leszek rá. Nem fogok itt hagyni ezt az egész helyet pár óra múlva.. Valószínűleg egész nap itt fogok tengődni és még utána is hazafelé megpróbálok hazafutni. Keménynek kell lennem magammal, ha tényleg ezt akarom. Nem fog ez úgy menni, hogy negyed óra után leállok, mert kezdek egy kicsit kifáradni. Kitartok. Mindig is kitartottam.. Sosem adtam fel és ezt sem olyasmi lesz amit könnyen feladok.
- Oké. - Bólintottam rá, majd mosolyogva következni kezdtem őt, ahogy körbe vezetett és mindent elmagyarázott. Ebből már leesett, hogy nem igazán kívánkozik itt maradni a társaságomban. Na mindegy. Egyedül talán még jobb is lesz, nem kell azon izgulnom, hogy éppenséggel néz-e vagy sem. Meg ha valamit bénázok nem fog rögtön kiröhögni. Egyedül talán jobb is.. Csak egy kis útmutatás kell semmi több.
- Öhm.. Rendben van. Köszönöm a segítséget. - Motyogtam, majd miután eltűnt sóhajtottam egyet és újra felköltöttem a hajamat, mert a futás során egy kicsit kilazult. Körbenéztem még egyszer mindazokon amit mutatott, majd elhatároztam, hogy mindent meg fogok csinálni. Ha nem is sokat, de mindegyiken elidőzök egy darabok.

A nap hátralevő részében azon dolgoztam, hogy mindent megpróbáljak helyesen csinálni. Az idő múlásával egyáltalán nem törődtem és még csak fáradtnak sem éreztem magam. Ez történik, ha valami olyasmit csinálok amit akarok.

Jason Cromwell & Olivia Grey

Miután elvégeztem a dolgomat, és sikeresen megöltem a listámról a következő vámpírt, azután úgy döntöttem, hogy visszatérek az Elhagyatott gyárépülethez, hisz kíváncsi vagyok, hogy vajon itt van-e még, bár szerintem már megunta a dolgot, és rég haza ment.. Hisz mégis miért maradt volna ott annyi ideig, sőt óráig gyakorolni?
Nem könnyű a vadászosdi, hisz évek kellenek ahhoz, hogy kiváló légy, és hogy tökéletesen teljesíts. Rengeteg edzés, és gyakorlás szükséges mindehhez, de belőle ezt nem nézem ki. Bár azért ma kellemesen meglepett engem, hisz a tegnap még csak egy törékeny kislány volt, míg ma már egy határozott nőt fedeztem fel benne. Utamat lassan teszem meg, és nem igen siettem el a dolgot. Lassú léptekkel haladok az adott célállomás felé, hogy odaérjek, és meggyőződjek az igazamról, miszerint feladta, és ráunt a dologra.
Útközben néha-néha, vagyis jobban mondva igen ritkán egy-két ember feltűnik, de természetfelettieknek nincs nyoma egyenlőre. Talán jobb is, mert itt helyben képes lennék őket megölni azt tuti biztosra veszem. Egyetlen egy vámpírt sem hagyok életben, sőt mi több.. mindegyikkel végezni kell egytől egyig, azért vagyok, hogy a városokat megszabadítsam tőlük. Ezért élek, sőt mit több, ha kell meg is halok, csak nem könnyen, hisz nem adom magam oly könnyedén, mint azt képzelnék.
Az épületet lassan meg is közelítem, és nem hallok hangokat, szóval.. minden bizonnyal nincsen már itt, de azért megnézem, hogy biztosra menjek a dologban. Megközelítem a "saját épületem" bejáratát, ha mondhatom így, aztán pedig beljebb lépve végig pásztázom a terepet, és lám csak kit látok.. a lányt.
-Azt hittem már haza mentél.-Jegyzem meg számára őszintén, miközben közelebb indulok felé.-Hát úgy látszik tévedtem, és éppen ezért most megleptél. Te aztán tényleg elszánt vagy az ügy érdekében!-Teszem még hozzá, miközben megállok mellette.

Ahogy teltek az órák csak egyre kitartóbb lettem és a lehető legtöbbet próbáltam mindenből megcsinálni. Természetesen azért pihenőt is tartottam ami 5 percnél tovább nem tartott, de ez idő alatt körbenéztem a helységen, hogy mik is vannak itt. Az íjászat, már most érdekelt, de igazából jobbnak látom, ha nem kérdezek rá nála, hogy megtanít-e, mert elég ridegen viselkedett velem. Bár talán, ha bizonyítani kezdek neki azzal, hogy kitartóan edzek itt, amíg visszatért akkor lehet, hogy előrébb jutok.
Bár az is lehet, hogy nem jön vissza én pedig késő estig itt maradok.. Nem számít legalább tudni fogom, hogy igen is mindent megtettem azért, hogy erőre kapjak. A nyakam még mindig fájt, hiszen azért ez nem múlik el egyik percről a másikra, viszont most már biztosan állok a lábamon.
Egész életemben nem volt ennyire kitartó, mint jelen pillanatban. Bizonyítani akarok neki, hogy igen is meg tudom csinálni és, hogy ne csak egy törékeny lányt lásson bennem, akit egyszer megmentett és most rákapott a vadászatra, de rögtön elfut, amint az egyik körme letörik. Nem vagyok ilyen. Lehet, hogy mások ezt látják, mikor rám néznek, de ennek köze sincs az igazsághoz én ennél sokkal több vagyok és be is fogom bizonyítani.
Másokat talán a bosszú éltetné és csak azt a vámpírt akarná megölni, aki a családjával is végzett. De az az egy már halott és én azt akarom, hogy a többi is az legyen. Egytől egyig. Természetesen nem fogom kizárni az emberi érzéseimet, hiszen ha egytől egyig legyilkolnám őket mitől lennék különb? A beképzeltebbeket kell megölnöm.. Akik már annyira el vannak telve maguktól, hogy felfordul tőlük a gyomrom.. Ha el is akarnák játszani az ártatlant én átlátok rajtuk.. Azt hiszem ez az ügyvédi állás vele járója. Könnyen rájövök, ha valaki hazudik.
Éppen belekortyoltam a vizembe, amit még magammal hoztam, amikor zörgölődést hallottam az ajtó felől és rögtön oda kaptam a fejemet. – Miért mentem volna haza? Még csak most kezdek belejönni. – Mondtam kicsit szaporán véve a levegőt, hiszen azért egy kicsit talán már érződik rajtam az elmúlt órák tevékenysége. Megleptem.. Pont ezt akartam elérni.

Olivia Grey & Jason Cromwell

Arra tanítottak, hogy vámpírokat öljek, és hogy ne legyenek érzéseim, mert azok csak hátráltatnak a célomban, és éppen ezért váltam olyanná amilyen. Egy kegyetlen gyilkossá, aki nem kímél egyetlen egy vérszívót sem, csak megöli őket egyesével. Egyik sem jobb a másiknál, hisz mind csak emberek életét veszik el, és mit sem törődnek azzal, hogy épp ki lesz az áldozatuk. Azért vagyok én, hogy végezzek az ilyenekkel, hisz nem érdemelnek életet, csak a halált. A pokolra kell küldeni mindet egytől egyig.. Nos igen.. erre képeztek ki arra, hogy erős legyek, és hogy ne hátráljak meg a célomtól. Viszont érzelmek nélküli személynek nem lehet lenni.. az lehetetlenség, hisz ki tud érzéstelenül élni? Na jó a vámpírok kivételek, mert ők képesek erre. Egy szívtelen dögök.. akiknek pusztulniuk kell minden áron! Elegem lett a parancsolgatásból, és abból, hogy megszabják az életem, ezért is jöttem el, és szerintem életem eddigi legjobb döntése volt ez.
Belépve az épületbe meglepődöm, hisz nem számítottam arra, hogy ez a nő ilyen kitartó lesz, és még mindig itt fog tartózkodni. Azt hittem, hogy már rég haza ment, hisz megunta a dolgot. De még mindig itt van, és gyakorol.. Meglepett, ami mondhatni nagy szó, és remélni merem, hogy ez a kitartási szándék meg is marad majd, hisz ha nem, akkor sajnos nem tudom, hogy mit fogok vele kezdeni.. Ahhoz képest, hogy azt hittem megunja eléggé jól elgyakorolgatott itt pár órán át. Mondhatni edzett nem is keveset..
-Azt hittem, hogy megfogod unni a dolgot.-Mondom ránézve.-De úgy látszik, hogy nem.. Eléggé kitartó vagy, és ez pont jól jön ehhez a dologhoz, már ha ez a kitartási szándékod meg is marad ennél.-Jegyzem meg, miközben a szemébe nézek.-Ha már ilyen jól elgyakorolgattál, akkor mutathatnál is belőle valamit esetleg. Hadd lássam, hogy megy ez neked.-Mondom számára. Igazán kíváncsivá tett, hogy meddig jutott el a dologban. Ugyanakkor pedig kezdi felkelteni az érdeklődésemet, és ez különösen furcsa..

Azt hiszem sikerült lenyűgöznöm. Pont ez volt a célom. Mondjuk a lelkesedésem nem csökkenhet. Nem akarom, hogy azt higgye egy alkalomra volt elegendő a lelkesedésem. Ki fogok tartani, mert ki akarok tartani semmi nem állhat az utamba. Még az izomláz sem. Ami határozottan lesz, hiszen már érzem.. Holnap reggel csoda lesz, ha kikelek az ágyból, de akkor is eljövök.. Már ha ő ezt mondja, ha azt akarja, hogy hagyjak ki egy napot.. Hát akkor is eljövök. Ez az egész nem arról szól, hogy kipihened a fáradalmakat. Ha egy vámpírral állsz szemben, aki hajlandó téged megölni nem kérhetsz öt perc pihenő időt sem pedig egyet. Ki kell tartanod amennyire csak lehet. Kitartó vagyok, de fizikailag nem eléggé ezen pedig csak úgy segíthetek, ha követem az utasításait. Nem tudok róla semmit, de mégis úgy érzem bízhatok benne. Talán, mert megmentette az életem. Nem tudom.. De valamiért leküzdhetetlen vágyat érzek arra, hogy megismerjem. Tudom nem lesz egyszerű, de én tényleg szeretném és meg is fogom.. Tudom nem lesz könnyű, de érzem megéri.
Rendszereztem a levegő vételemet és próbáltam kicsit ellazulni, hiszen az elmúlt órákat kemény edzéssel töltöttem. Büszke vagyok magamra. A mai feladatomat teljesítettem. Remélem ő is valami ilyesmit gondol.. Vagyis remélem most már ember számba fog venni. Legalábbis egy kicsit emberibben fog velem viselkedni.
– Ha valamit komolyan elhatározok, azt nem fogom megunni. – Válaszoltam halvány mosollyal az arcomon. – Mármint pontosan mire gondoltál? – Kérdeztem kicsit meglepetten. Fogalmam nincs, hogy mire gondol. De valószínűleg beleavat. Mindenféle kihívásra készen állok. Nem mondom, hogy le is fogom győzni vagy teljesíteni, de megpróbálom és a végsőkig ki fogok tartani. Ebben teljesen biztos vagyok.

Olivia Grey & Jason Cromwell

A vámpírok megölése az elsődleges célom mindenek felett, ezért egy pillanatra sem hanyagolhatom a dolgot, és éppen emiatt mentem el előzőleg is, hogy egy újabb vámpírt irtsak ki, és küldjek át a túlvilágra.. a pokolba, ahová való. Meg is tettem, és ezek után visszatértem ide, hogy meggyőződjek arról, hogy a nő itt van-e még, vagy már rég hazament-e. Én arra szavaztam, hogy nem bírja sokáig, és megunta már eztet, sőt mi több hazament, de nem, hisz itt van, és szentül megállapíthatom, hogy végig gyakorolt. Ezzel voltaképpen meglepett, hisz nem számítottam arra, hogy itt lesz még, és kitart majd, de ha ennyire akarja a dolgot, akkor legyen, én nem állok az útjába, hanem ideje jobban beavatni őt ebbe a dologba, persze csak azután, hogy tett egy kis bemutatót.
-Ezt jó tudni.-Pillantok rá komolyan. Tetszik az elszántsága, és a határozottsága, hisz ritka az ilyen személy, aki ennyire akarja ezt a dolgot. Ha mindvégig ilyen kitartó lesz, akkor minden bizonnyal könnyedén megtanulja majd a dolgokat, de persze ahhoz még idő kell, hisz egyik napról a másikra senki sem lesz kitűnő vadász. Hosszú évek munkája a dolog, sőt mi több naponkénti edzés kell hozzá, amelyet egyik nap sem lehet kihagyni, csak mert az illető lazítani akar. Nehéz feladata lesz, de én állok elébe, és ha tényleg érdekli ez, akkor esetleg még segíttek is neki ebben, már ha akarja.-A gyakorlatokra gondoltam, amit eddig erősítésképpen végeztél. Na lássuk mire jutottál, csak egy kis ízelítőt kérek, aztán mutatok neked valamit, ami remélhetőleg tetszeni fog.-Jegyzem meg rápillantva. Talán még jó vadász lehet belőle, de persze ahhoz rengeteg munka kell még, és éppen még a felénél sem tartunk. Az erősítés mindenképp jó, hisz ez kell mindenhez, aztán persze a reflex gyakorlatok, és a futás, ami elengedhetetlen, hisz mégis csak gyorsnak kell lenni. Szépen lassan kell ehhez hozzákezdeni, hisz egyszerre nem csinálhat mindent, én úgy hiszem.

Tudom, hogy azért ment el, mert valamit el kellett intéznie. Talán meg kellett ölnie egy vámpírt? Legszívesebben már most segítettem volna neki, de tudom nem akadhatok rá teljesen.. Ha ő azt akarja, hogy vele tartsak akkor majd vele tartok. De azt hiszem ez nem most fog bekövetkezni. Semmi ilyesmire még csak esélyt sem látok. Egyenlőre még nem is vagyok olyan formában, hogy legyűrjek egy vámpírt ezt már bebizonyítottam. Mondjuk mentségemre szóljon az előtt már lecsapolt egy vámpír. Persze elintézte nekem, hogy ne legyen verbéna a szervezetemben aztán a következőt már semmi nem érdekelje. Én pedig segítettem neki. El sem hiszem, hogy segítettem neki. Oké.. Megértem én, hogy nem volt a helyzet magaslatán, de mégis képes lett volna megölni egy ember. Ha ezt mellőzi talán még komolyabban is segítettem volna neki. Hiszen ember vagyok és vannak érzéseim képes vagyok az együtt érzésre. Lehet, hogy ez miatt Ő hülyének nézne sőt biztos.. Akkor is! Ez vagyok én és ezen nem fogok változtatni. Kitartó leszek, mint mindig de van, amin nem fogok változtatni. Az emberségemen. Hiszen akkor semmivel sem különböznék ezektől a szörnyetegektől. Akik családokat mészárolnak le.. Nem verem nagy dobra, hogy segítettem egy vámpírnak mondjuk nem hiszem, hogy valaha is előfordulna.. Akár csak egyszer is. Nem tehetem. Mert szükségem van rá ő pedig azt hiszem abban a percben elküldene, amint megpróbálnám megvédeni valamelyiküket.
– Rendben van. – Bólintottam. Nem mintha nem lett volna elég, amit ma csináltam.. De jó.. Legyen neki igaza. Már éreztem, hogy kezdek fáradni, de ha bele döglök is akkor is a maximumot fogom nyújtani. Ha már lenyűgöztem azzal, hogy maradtam nyűgözzem le azzal is, hogy mikre vagyok képes. Vagyis mire jutottam.
Mély levegőt vettem, majd szépen bemutattam minden egyes gyakorlatot, amit eddig végeztem. Ő adta ki parancsba én pedig megcsináltam. Ha csak egy rossz szava is lesz esküszöm felképelem. Nem fogom feladni a célomat.. De azért nem fogom eltűrni, hogy ezek után valami rosszat mondjon. Bár kétlem, hogy ez megtörténne.. Hiszen éppen most dicsért meg.. Nem is egyszer. A maga módján..

Olivia Grey & Jason Cromwell

Egészen kiskorom óta arról szól az életem, hogy vámpírokra vadásszak. Hamar képeztek ki erre, és mindvégig úgy próbáltak nevelni, hogy ne legyenek érzelmeim. Szabályokhoz voltam kötve, és tűrnöm kellett a folytonos parancsolgatást, amit egy idő után szinte már-már meguntam, és voltaképpen ezért is jöttem el onnan. Elegem volt a parancsolgatásból, és abból, hogy arra tanítottak, hogy érzelem mentes legyek. Ez nekem nem ment, bár lehet, hogy elsőre tényleg érzéstelenek tűnők, ridegnek, sőt még kegyetlennek is, de voltaképpen nem vagyok az. Vannak érzelmeim úgy, mint a többi embernek, csak nem mutatom ki, hisz nem akarok gyengének, sőt sebezhetőnek tűnni. Egy vadásznak fontos megtanulnia magában tartani az érzelmeit, ha igazán kiválóvá akar válni. Nehéz ez, de egy idő után hozzászokik az ember, hisz nincs mellette jóformán senki sem, ugyanakkor elzárkózva él, és folyton a vámpírok megölésével foglalkozik, ami már-már a szenvedélyé válik.
Nem esik nehezemre elvenni egy vámpír életét, sőt mi több élvezettel ölöm meg mindet. Minden egyes vámpír halála csak örömet okoz számomra, hisz egyel kevesebben lesznek. A célom az voltaképpen, hogy felszabadítsam a városokat a vámpírok uralma alól. Tudom nem könnyű feladat, hisz sokan vannak, de képes vagyok arra, hogy végezzek velük, és bátran a szívükbe döfjek egy szép kis karó féleséget, amit voltaképpen megérdemelnek. Mind a pokolra valóak.. egyik sem különb a másiknál, sőt mind egyforma. Egy érzéstelen, és szívtelen dögök, akiknek nem számít az emberi élet, és akik bátran megölnek minket, mert csak halandók vagyunk. Szülők, és gyermekek életét veszik el, miközben nem foglalkoznak azzal, hogy kinek fáj az, hogy a szerettük meghalt.. Ők ilyenek, én viszont az vagyok, aki megszabadítja tőlük a világot!
Figyelem, ahogy szépen sorba végig csinálja azokat a gyakorlatokat, amiket eddig úgymond gyakorolt erősítésképpen. Igazán lenyűgöző, hogy annak ellenére, hogy csak pár darab gyakorlatot kértem elvégezni, ahelyett végig csinálja az összest, amit addig el végzet, amíg távol voltam.
-Remek munka.-Mondom miután befejezte a feladatokat.-Ezt minden nap el kellesz végezned, sőt még ennél többet, ha igazán vadásszá akarsz válni.-Nézek rá komolyan, miközben beszélek.
-Szeretnéd látni azt, amiről beszéltem nem sokkal ezelőtt?-Kérdezem tőle kérdő tekintettel. Megígértem, hogy mutatok neki valamit, ami remélhetőleg tetszeni fog számára. Remélem ez így is lesz, és nem csak kárnak akarom ezt bemutatni neki, aztán pedig megtanítani erre.

Nem tudom, hogy mennyire leszek jó vadász, de igyekszem minél több embert megmenteni, majd. Ha kell a saját életemet sodrom veszélybe, de nem engedem, hogy egyetlen ember is előttem haljon meg egy vámpír miatt. Nem fogom engedni. Nem és kész. Tudom milyen érzés arra hazamenni, hogy nincs már családod.. Bár azt még a mai napig nem értem, hogyan jutott be a házba. Tudtommal be kell őket hívni.. Bár nálunk ez automatikus volt. De örülök, hogy halott. Hiszen megérdemelte. Bár ez nem fogja visszahozni a szüleimet.. Viszont az én életemet megmentette és ezt ennek a férfinek köszönhetem, aki itt áll velem szemben és egy furcsa érzés vonzz hozzá, mint valami mágnes. Egy szóval sem mondhatom azt, hogy visszataszító lenne.. Mert éppen ellenkezőleg. Nagyon is jól néz ki. Kicsit talán már túlságosan is jól.
Bár ő nem tűnik olyan típusnak, aki bármiféle párkapcsolatba kezdene vagy bármi ilyesmi. Sőt.. Olyan, mint akinek semmilyen érzése nincs. Mintha megtagadná magától ezeket. Vagy úgy nevelték, hogy felesleges. Hiszen ahhoz, hogy gyilkoljon nem lehet bűntudata semmi ilyesmi és hiába vámpír az illető, akinek már amúgy is halottnak kellene lennie akkor is rossz érzés lehet elvenni egy életet. Én sem bírtam megtenni azzal a vámpírral.. Mert ártalmatlannak tűnt. Igazából az is volt. Fogalmam nincs, hogy mi volt vele. De ez nem is számít.
Vajon egyszer észre fog venni engem, úgy…? Oké ez egy iszonyat hülye gondolat, de talán képes leszek egy kicsi érzelmet kicsikarni belőle.. Vagy úgy bármit? Szeretem a kihívásokat és ő most nagyon is annak tűnik.
Elég hülyeség ilyesmin gondolkozni miközben különböző gyakorlatokat csinálok, hiszen bármikor zavarba jöhetek, aminek az lenne a vége, hogy elrontom. Köztük egy olyan gondolattól, mint Ő félmeztelenül.. Ezt már láttam egyszer, de istenem.. Az kép örökre beégett a fejembe.
Hála az égnek semmilyen gyakorlatot nem rontottam el, sőt mondhatni tökéletes csináltam meg az mindent, szóval büszke voltam magamra és még ő is elismerte.. Kijelenthetem megérte felkelni és itt tölteni az egész napot.
– Akkor ezt azt jelenti, hogy minden nap itt találkozunk? – Érdeklődtem. Azért jó lenne tudni, ha esetleg valamelyik napra valami másik ötlete van a helyszínt illetően. – Persze, hogy szeretném látni. – Válaszoltam lelkesen. Kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne megmutatni nekem.. Vagyis mit lenne hajlandó megmutatni.

Olivia Grey & Jason Cromwell

Tetszik a kitartása, és emellett még van benne valami, ami tetszik, és ami megfogott, de erről már nem tudnék beszélni, hisz azt sem tudom, hogy mi az, ami különleges benne. Lehet, hogy a kisugárzása, vagy nem is tudom.. A lényeg voltaképpen az, hogy hajlandó vagyok őt megtanítani, és kiképezni erre az egészre, hisz bizonyított nekem nem is keveset, de csak remélni merem, hogy a későbbiekben ezt a döntésemet nem fogom megbánni, hisz nem szeretném, ha csalódást okozna a számomra. Egy bizonyos határig eltűröm, de azt nem nézném jó szemmel, ha ezt az egészet feladná egy hét elteltével. Egyszerűen az már.. képtelenség lenne, bár legtöbbször az ilyesmi az emberekben csak egy fellángolás, hogy így megakarja tanulni, meg úgy, aztán meg már egy idő múltával nem is érdekli a dolog, mert unalmas, és fárasztó... stb. Számomra ez nem fárasztó, sőt nem is unalmas, hanem inkább egy hobbi, amit űzhettek, és amit gyakorolhattok. Versenyezhettek önmagammal, sőt mi több el is szórakozgathatok kedvem szerint a vámpírokkal. Kínozhatom őket, ha kedvem tartja, míg másrészről hamar el is vehettem az életüket. Számomra ez könnyelmű játék, ami hobbi, kihívás, és izgalom.
-Igen.. Legalább is egyenlőre, hisz még sok gyakorlásba telik, mire élesbe is bevethetted magadat a vámpírok ellen.-Mondom komolyan, miközben körül tekintek az épületben, hogy megtaláljam a szükséges eszközöket a szememmel, amire majd szükségem lesz nem sokára, már ha látni akarja a dolgot.-Ez remek.-Mosolyodok el, miközben megindulok az asztalomhoz, és leveszek róla egy konzerves dobozt, amit legtöbbször a gyakorláshoz használok, már ha a helyzet úgy adódik.-Tessék.-Nyújtom át a számára.-Nos ezt dobd fel a magasba, aztán meglátod a dolgot.-Miután elvette tőlem a konzerves dobozt azután előveszek egy nyilat a tegezből, majd az íjamat is a kezembe veszem. Egy gyors mozdulattal egymáshoz illesztem a kettőt, aztán beállok a megfelelő helyre.
Rápillantok, hogy dobhatja, és miután ezt megtette elengedem a nyilat, hogy pontosan eltalálhassa a dobozt. Egy pillanat alatt a falhoz szegezi a tárgyat.. nos ebben az egyben rendkívül jó vagyok. Tagadhatatlan, hogy a legjobb íjászok közé tartózom.-Hogy tetszett a bemutató?-Teszem fel számára a kérdést, miközben kérdővé válik a tekintettem.

Egyszerűen kiverhetetlenné tettem a fejemből azt a képet, amikor félmeztelen volt. Egyáltalán miért kellett erre újra gondolnom? Ha így folytatom lassan elvörösödöm Ő pedig azt fogja hinni, hogy valami bolond vagyok, aki önmagában pirulgat. Furcsa, de semmi utóhatását nem éreztem a tegnap esti vámpír támadásnak. Elég sok vért vesztettem és valószínűleg még pihennem kellett volna, de meg akartam neki mutatni, hogy milyen elszánt vagyok és most itt is vagyok. Egész nap kitartóan edzettem az elismeréséért, ami meg is történt.
Mondjuk van azaz érzésem, hogy idővel csak egyre komolyabb lesz.. Hiszen azért mégis arról van szó, hogy kiképezzen. Arra, hogy meg tudjam védeni magam és egyetlen egy kis ballépés is valakinek a halálát okozhatja. Hosszú út áll előttem, de én hajlandó vagyok mindent megtenni annak érdekében, hogy a célom sikerüljön.
Kezdtem kicsit úgy érezni, hogy forog velem az egész helyiség, de megráztam a fejemet, hogy egy kicsit észhez térjek és ez valamennyire segített is. Hiszen máris stabilabban álltam a lábamon. Az kellene még, hogy most összeesek.
– Ezt megértem. – Bólintottam mosolyogva. Én sem úgy gondoltam, hogy holnap már kimegyek „terepre” és levadászok vele pár vámpírt. Mert hát.. Még egy is kihívás lenne a számomra. Először is nyerjem vissza az erőmet és tanuljak meg pár mozdulatot vagy tudom is én, hogy mi szükséges ehhez. Nem én nevelkedtem úgy, hogy külön „hogyan öljünk vámpírokat” órát tartottak nekem.
Nem értettem, hogy mit akar a konzervdobozzal, de nem kérdezősködtem egyszerűen csak feldobtam a magasba, ahogy azt kérte. Aztán mikor eltalálta egy pillanatra még a szavam is elakadt.. Ezt én is meg akarom tanulni! – Ez fantasztikus! – Nem akartam már most rögtön megkérni arra, hogy a jövőben megtanítson erre, de idővel biztos meg fogom..
Újra forogni kezdett velem a világ, de most sokkal intenzívebben.. Nem.. Nem. Megkapaszkodtam a mellettem lévő asztalban, de ez sem nyújtott valami nagy támaszt éreztem ahogy a lábaim megremegnek és feladják a küzdelmet. A következő dolog amit látok az a hatalmas sötétség.

Olivia Grey & Jason Cromwell

Csodálom, hogy itt van, és határozottan kiáll a vadászat mellett, sőt még úgy, hogy alapjából véve pihennie kellene, hisz kórházban volt. Kétszer mentettem meg az életét, sőt nem csak neki, hanem több embernek is megmentettem már, de ehhez a lányhoz.. vagyis nőhöz valami fűz. Valami láthatatlan kapocs, vagy kötelék, amely nem enged szabadulni. Valami megfogott benne, és ez a különlegesség igazán tetszik, csak tudnám azt, hogy mi ez.. Míg ezen gondolkozom addig feldobja a konzerves dobozt, amit én tökéletesen el is találok. Tudom jól, hogy ez tetszeni fog neki, és ha jól sejtem majd meg is akarja tanulni, de nem ma, hisz ideje lenne, hogy hazamenjen, és pihenjen, ha már ennyi mindent csinált, sőt többet, mint amit kellett volna neki, hisz most ebben az állapotban biztos nem lehet erős.
-Tudtam, hogy tetszeni fog..-Mondom a szavára felelve, miközben elkezdem őt figyelni. Előbb-utóbb sok ilyesfajta fegyvert fog tudni alkalmazni, csak ehhez még idő kell, hisz minden egy csapásra nem fog neki menni.. ehhez hosszú gyakorlási folyamat szükséges, amit szépen sorjában kell megtanulnia, és nem pedig rögtön mindent egyszerre, hisz az úgy túl sok lenne..
-Ha szeretnél...-Épp, hogy csak belekezdek a mondandómba, amikor észreveszem, hogy nagyon is túl sok volt neki ez mára.. hisz mindjárt elájul. Az asztalba kapaszkodik, amiből végül minden bizonnyal ájulás lesz a vége, de még mielőtt a földre esne sietve megyek oda hozzá, hogy időben elkapjam, és ne verje be a fejét. Szerencsémre szóljon, hogy sikerül elkapnom még időben, de sajnálatos módon ő már.. elájult, és nincs magánál. Az ölembe kapom, és egy viszonylag szabad asztalra ráfektettem. Ezt voltaképpen nem használom, de ez most épp tökéletes arra, hogy ide feküdjön.
-Térj magadhoz, kérlek..-Rázom meg kissé lazán, hogy hátha hat a dolog, de ebben nem vagyok biztos, ezért az első ami beugrik számomra ezzel kapcsolatban az a borogatás.. Először is keresek egy üveget, amibe víz van, aztán pedig az egyik tiszta ruhámat szét szagatom, miközben mit sem törődök azzal, hogy ennek annyi mostantól. Lecsavarom az üveg kupakját, majd bevizezem a ruhadarabot, amivel végül megtörölgettem a homlokát.. ha ez sem segít, akkor nem tudom, hogy mihez kezdhetnék még..

Egyszerűen lenyűgözött az egész mutatványa.. Oké azt már eddig is tudtam, hogy nagyon jó íjász. Hiszen megtapasztaltam. Nem is egyszer.. Vagyis a második alkalomnál nem voltam magamnál annyira, hogy megmondjam mi történt, de az elsőnél nagyon jól emlékszem, hogy ott is jelen volt. Onnan követtem egészen idáig a nyomot.
Nem akarom, hogy azt higgye csak egy hülye fruska vagyok.. Nem akarom, hogy teherként tekintsem rám. Be akarom bizonyítani, hogy nem vagyok az. Egyszerűen nem és kész. Talán azért is van bennem ez a furcsa bizonyítás iránti vágy, mert vonzódom hozzá. De ki ne vonzódna ahhoz az emberhez, aki kétszer is megmentette az életét és nem utolsó sorban így néz ki mint ő.. Az a felső test. Egy csomó seb borítja mégis tökéletes.. Vagyis ezek a sebek még tökéletesebbé teszik. Hiszen ezek mutatják meg, hogy elég sok mindenen ment keresztül mielőtt eljutott volna idáig. Egyfajta emlékeztető arra, hogy az élet nem egy sétagalopp.
Még hallottam, mintha hozzám beszélne, hogy ha szeretném.. A végét sajnos már nem hallottam, bár lehet nem is volt vége, hiszen észrevehette, hogy mennyire nem állok meg a lábamon. Ez kellet, ma ide.. De tényleg. Most jól beégettem magam előtte.. Kórházban voltam, de egy kis vérveszteségbe nem szabadna belehalnom főleg mivel már elvileg pótolták.. Meg miért nem jelentkezett idáig? Mondjuk nem hiszem, hogy örült volna annak, hogy eszméletlenül talál a földön, mikor visszajön.
Úgy éreztem, mintha borogatnának.. Aztán már kicsit kezdtem észhez térni és rájöttem, hogy tényleg így van. Méghozzá ő borogat. Na, remek.. Nyitogatni kezdem a szememet, amit így hirtelen kicsit bánt a fény, de végül megszokom és felülök az asztalon, amire valószínűleg ő tett fel.. A karjaiban voltam.. Oké.. Nem tudom miért érzem úgy, hogy most ettől sikítoznom kellene. Valahogy úgy érzem, hogy meg kell tartanom a távolságot vele és még csak véletlenül sem érhetek hozzá.
– Köszönöm. – Motyogtam, miközben beletúrtam a hajamba. Hát nem így képzeltem el a nap végét.. Egyáltalán nem.

Olivia Grey & Jason Cromwell

Hát őszintén szólva mindenre számítottam a mai nap folyamán, csak az elájulására nem.. Hittem azt, hogy elmegy, és nem találom majd itt, mivel sokan elég könnyen feladják ezt, ugyanakkor számítottam számtalan opcióra is, de arra, hogy ennek az egésznek a végén elájul, szóval, hogy őszinte legyek nem.. egyáltalán sem hittem ezt. Persze miután feltettem az asztalra rögtön gondolkoznom kellett, hogy mihez kezdjek, hogy egyáltalán erre az egészre mi lenne jó.. aztán persze jött az ötlet a borogatás, amit meg is tettem, és most ott tartok, hogy ez az egész legyen hatásos, és sikerüljön a dolog, hisz ha nem, akkor nem tudom, hogy mihez lenne érdemes kezdenem.
A homlokát törölgetem a vizes ruhadarabbal, miközben arra várok, hogy végre magához térjen. Nem sokkal később meg is történik, hisz hirtelen reagálok arra, hogy kinyitja a szemét, és szépen lassan fokozatosan végül fel is ül.-Nincs mit.-Válaszolom semleges hangon, miközben minden a helyére rendezek, és a ruhadarabot is, amivel törölgettem félre teszem egy helyre, aztán újból elé sétálok, hogy közöljem vele azt, amit akartam az előtt mielőtt elájult volna.. persze nem hiszem, hogy egyedül képes lesz rá, sőt ha kell itt vagyok, és segítek neki.
-Nos elájultál, ami arra utal, hogy ezt az egészet még nem pihented ki annyira, sőt túlságosan is túl hajtottad magad a mai nap.. szerintem az lenne a legjobb, ha haza mennél, és vennél egy jó meleg fürdőt, aztán pedig szépen befeküdnél az ágyba, aztán aludnál. Szerintem egy pár nap pihenőre szükséged van, hisz nem akarom azt, hogy a történtek után ne javuljon az állapotod, hisz kórházban voltál, és a pihenés szerintem még ezt ki kell pihenned.-Mondom őszintén számára, miközben a szemeibe nézek.-Nos.. két választásod van, vagy haza mész egyedül, de akkor nagy valószínűséggel újra elájulhatsz, vagy pedig velem tartasz, és én haza viszlek.. Nos melyiket szeretnéd? Hisz ez a döntés rajtad áll.-Állítom választás elé végül.

Ezzel az egész ájulás dologgal most elrontottam mindent. Szó szerint mindent. Most valószínűleg azt gondolja, hogy gyenge vagyok. Bár miért gondolná azt, hiszen kórházban voltam és természetes, hogyha az ember kórházban van az azért van, mert történt valami és nem jókedvéből jár be oda. De akkor is. Most olyan idiótának éreztem magam és gyengének. Eddig persze nem éreztem semmi jelét az egésznek. Most kellett összeesnem. Talán ezt ráfoghatom a jelenlétére? Hiszen az egyértelműen hatással van rám, csak nem gondoltam, hogy ilyen hatással.. Mert, ha minden egyes alkalommal el fogok ájulni, mikor edzünk és emiatt akkor azt jól meg fogom szívni. Mondjuk elég valószínű, hogy a kórházas incidens tehet az egészről, de akkor is. Nem akarom, hogy azt higgye egy gyenge és törékeny nő vagyok.. Mert nem vagyok az.
Nem tudom miért töltött el jó érzéssel pusztán az, hogy egy pillanatra a karjaiban lehettem. Habár csak öntudatlanul, de olyan volt, mintha még mindig érezném magamon az érintését. Kezdek betegesen fanatikussá válni. Mert túlságosan is oda vagyok érte.. Megmentette az életemet talán ez az, ami a legjobban vonz benne. De ezen kívül természetesen még azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy milyen jól néz ki.. Igaz, hogy eléggé ridegnek mutatkozik meg, de nem hiszem el, hogy nem lehetne azt a jégszívét valahogy felolvasztani.. Ha pedig tényleg nem lehet én legalább megpróbáltam. De ez még csak fel sem merül bennem úgy komolyabban. Mert tudom, hogy képes vagyok arra, hogy elérjem, hogy érezzen dolgokat..
– Elájultam, ami arra utal, hogy a mai nap így hirtelen picit sok volt, de ez nem azt jelenti, hogy ezt egy forró tea és egy alvás nem teszi rendbe. – Erősködtem. Nem fogok kihagyni egy napot sem. Viszont azt nagyon is szeretném, ha hazakísérne, de nem tudom hogy oldjam meg, hogy ne legyen annyira feltűnő közben, hogy oda vagyok érte.. Vagyis valami olyasmi.
– Megköszönném, ha hazavinnél, mert ma már nem hiszem, hogy képes lennék bármire is.. – A hangsúlyt a mára helyeztem, hiszen holnap mindenképpen visszatérek ide. Megmondtam neki, hogy nem adom fel olyan könnyen és még egy ájulás sem fog eltántorítani a dolgoktól. Főleg, mikor a társaságában lehetek.. Bár a mai napot nézve csak rövid ideig, de én ezzel is beérem. Idővel elérem nála, hogy több időt töltsön itt, mint pár rövidke pillanat.

Olivia Grey & Jason Cromwell

Nos ez a nap sok meglepetést okozott számomra, szóval.. mivel nem szeretném, hogy újabb meglepetéssel álljon elő, ezért szerintem jobb lesz, ha haza kísérem őt, persze csak abban az esetben, ha benne van, hisz egyáltalán sem akarok erősködni ezzel, persze neki is jobb lenne, ha nem egyedül menne haza, hisz nem régibben elájult, ami arra következtet, hogy egy kisebb pihenő nem ártana a számára. Pár napot igazán eltölthet ezzel, hisz tényleg ki kéne pihenni azt, hogy a kórházban volt.. Viszont van egy olyan sejtésem, hogy ő ez ellen tiltakozni fog, én viszont.. nem fogadok el semmiféle tiltakozást, hisz ha szüksége van a pihenésre, akkor tegyen is így, hisz nem hajthatja túl magát..
-Lehet, hogy igazad van, de nem engedem meg, hogy holnap ide gyere..-Kezdek bele a mondandómba, és nem engedem, hogy közbe szóljon.-Hisz szükséged van a pihenésre, és ezt nem tagadhatod meg magadtól, szóval egy-két napot igazán nélkülözhetsz.-Mondom komolyan rápillantva, hisz tényleg nem akarom azt, hogy emiatt az egész miatt ne pihenje ki magát, aztán meg komolyabb baj legyen belőle. Ha ellenkezik, akkor nem engedem, hisz nem fogom hagyni eztet. 1-2 napról van szó, aztán meg majd jön ide, és gyakorol, meg edz. Ennyit igazán kibírhat, és megtehet magáért, sőt az egészségéért, mert nem akarom, hogy én legyek a hibás, hogy ennyit nem engedek meg neki.. na azt már nem! Nem fogom a magam rovására felírni eztet.
-Rendben, ahogy kéred.-Mondom megnyugodva, hisz igazán jobb, ha én viszem haza, mint hogy egyedül menjen, és aztán ismét elájuljon... Nem akarom, hogy bajba keveredjen míg haza ér, és amúgy is már későre jár, szóval.. ez így a lehető legjobb! De álljunk csak meg! Én mióta aggódom érte? Érdekes ez az egész, de komolyan, hisz kezdem úgy érezni, hogy teljesen elvesztem az eszem, ha a közelében vagyok, bár az okát nem értem. Biztos már túl sok volt nekem ez a mai nap.. Csak erre foghatom eztet, és nem másra!

Nem fogok kihagyni pár napot, ha nem is ide jövök hozzá, mert esetleg megtiltja vagy valami akkor az a legkevesebb, hogy a magam módján megpróbálok felkészülni arra, hogy amikor visszajöhetek ide, akkor újból lenyűgözzem. Ma megterheltem magam.. Holnap már erre odafigyelnék, hogy elő se fordulhasson.. Mert most legalább már tudod a határaimat. Mellesleg nem volt olyan vészes ez az ájulás nem ütöttem meg semmimet sőt, egyenest a karjaiba pottyantam. Mondjuk ebből semmit nem érzékeltem.. Ezért nem volt jó eszméletlennek lenni.. De megtörtént szóval.. Erre rácsesztem valószínűleg. Nem vagyok gyenge.. Ez csak egy pillanatnyi gyengeség volt, ami idővel elmúlik. Legalábbis muszáj lesz neki. Hiszen nem romolhat az állapotom.. Az egy kicsit érdekesen jönne ki.
Végighallgattam a mondanivalóját, mert láthatóan eléggé kiakadt volna rám, ha közbe szólok. Pedig szívesen közbe vágtam volna. De meg kellett hallgatnom az ő verzióját is. Kész bíróság ez az egész. Jó, azért már régen nem a munkámhoz kellene hasonlítanom az ilyen helyzeteket. Főleg, mivel mostanában egyáltalán nem űzöm. Vagyis, amióta a városban vagyok. De, majd valahogy mindent meg fogok oldani. Muszáj lesz.
– Szóval akkor azt mondod, hogy holnap nem jöhetek? Hát rendben.. De akkor mégis mikor jöhetek újra. 1-2 nappal később? Mert többet amúgy sem bírnék otthon maradni.. Szóval maximum két napig vagyok hajlandó „semmit” sem csinálni. – Persze nem fogom ilyen könnyen feladni. Jobb, ha ő azt gondolja, hogy feladom.. Végül is a dolgok nagy részét otthon is meg tudom csinálni és kétlem, hogy miután hazakísért oda járna ellenőrizgetni, hogy pihenek-e vagy sem.
– Akkor felőlem indulhatunk is. – Mondtam miután megbizonyosodtam arról, hogy mindenem meg van és biztosan állok a lábamon. Bár attól azt hiszem nem kell félnem, hogy orra bukok vagy valami ilyesmi, mert szerintem ő rögtön elkapna.. Aminek én csak örülni tudok, de nem akarom, hogy úgy érezze egy púp vagyok a hátán.. Egy szerencsétlenség. Le akarom nyűgözni. Nem egyszer, hanem folyamatosan.. Szinte állandóan.
A bejárat felé sétáltam, ami most a kijáratot jelképezte és megvártam, míg követ, hogy elindulhassunk a lakásomhoz.

(Olivia lakása)

Olivia Grey & Jason Cromwell

A célom az, hogy minél több vámpírt öljek meg ebben a városban, és mostantól pedig egy másodlagos célom is van. Még hozzá az, hogy kiképezem vadásszá ezt a nőt, persze ez csak akkor sikerül majd, ha jobban lesz, és ehhez pedig pihennie kell. Ezután az ájulása után az lesz a legjobb, ha egy-két nap szabad napot kivesz, és pihen, persze akár többet is kivehet, ha úgy tartja a kedve, hisz nem fogom neki megszabni, hogy meddig maradhat otthon, de maximum két napig legalább kötelező, hisz nem szeretném minden egyes nap túl hajtani őt. Egyenlőre pihen, és amikor a szervezete teljesen felkészült erre, akkor visszajöhet majd ide, de ez még nem mostanában lesz, hanem egy-két nap, vagy akár három nap múlva..
-Igen 2 napot maradj otthon, ha akarsz esetleg 3-at is eltölthetsz még, de ne feledd a pihenés az első, szóval.. a gyakorlatozást lődd ki, mint esetleges lehetőséget.-Jegyzem meg számára könnyedén a hozzáfűzni valómat, aztán persze ezek után ehhez már nem mondok semmit, hisz értelmetlen lenne folyton hangsúlyoztatni a dolgot.
-Rendben.-Mondom könnyedén, miközben rápillantok. Szóval haza vihettem. Ez a tény nyugtató, hisz legalább tudom azt, hogy útközben nem történhet vele újabb ájulás, vagy valami olyasmi, aminek éppen lehet, hogy nem kéne megtörténnie. Szóval ez letudva ennyivel.
Aztán követtem őt a kijáratig, hogy minél előbb haza vihessem, aztán persze még vissza kell ugranom majd ide, aztán haza, és még egy-két dolgot át kell néznem, szóval.. van ma dolgom még bőven.

// Bocsi a rövid válaszért, de sok a dolgom ma még, és siettek mindenhova az írással :S
(Olivia Lakása)