Értetlenül nézett rám. Hát persze, nem azok a mesebeli angyalok. Biztosan valami szörnyeteg, csúny, bibircsókos, csak szőrös és fekete. Oké, ez még hülyébben hangzik, inkább nem is említem meg. Meglepetten nézett rám, mikor a kezembe nyomott egy konyhakést. Nem túlzott, amikor azt mondta angyalvadászatra megyünk. Jesszus és még csak most tudatosult bennem. Mély levegőt vettem és követtem.
(66os út)
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 22, 2013 9:29 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Claudia& Nash
Ahogy vártam jól kinevetett ő is. Persze én továbbra is úgy tettem mintha mi sem történt volna.
A kérdésére furán néztem rá. Szárnyas? Miért milyenre gondolt? Patásra? Aztán pedig a fényes szóra még értetlenebb képet vágtam. Miért lenne fényes? - Majd meglátod... -elmosolyodtam. Lehet meg fog lepődni mikor meglátja Dommielt. Odadobtam a kezébe egy konyhakést. -Most pedig menjünk...- mondom kacsintva és elindulok az ajtó felé újra.
--->Határon kívül--->66os út
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 22, 2013 9:14 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Hirtelen és váratlanul tört ki belőle a nevetés, de úgy, hogy leesett az ágyról és hanyatt fekve fogta a hasát. Oké, hogy nem volt valami profi, de egy kezdő vámpírtól nem is olyan rossz. - Teljesen jó csali vagyok. - vágtam vissza durcásan. - A lényeg, hogy kijutottam, nem? Végre abbahagyta a röhögést és próbált feltápászkodni, de megbotlott. Most rajtam volt a sor, hogy kinevessem és mikor felállt és úgy tett, mintha semmi nem történt volna, csak még jobban kacagtam. - Angyal? - rögtön elment a kedvem a nevetéstől. A szemeim kidülledtek és a szám is tátva maradt. Eddig csak a vallási mesékben hallottam angyalokról. Már nem tudtam félni, hiszen alapból az angyal nem egy vérengző lény, nem is értem, hogy Nash miért ijedt meg, de nagyon valószínű, hogy ez az angyal nem olyan, amilyenről én a mesékben hallottam. - Mármint az a fényes, szárnyas angyal? - a hangomat is alig találtam, és egyébként is csak ilyen kevésbé értelmes kérdést tudtam kinyögni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 22, 2013 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Claudia& Nash
Próbálkozott valamivel.... Valami furával...Aztán már a padlón is volt. Feltérdeltem az ágyon és hátranéztem utána.
A mozdulat, ahogyan azt tette baromi vicces volt. Pár másodpercig mereven bambultam utána, aztán egy hirtelen pillanatban leborultam a padlóra a nevetéstől. A fapadlón feküdtem háttal és a hasamat fogtam. Annyira cukin csinálta az egészet, hogy legszívesebben beküldtem volna valami nevettetős show-ba. - Kezdem azt hinni rossz ötlet téged csalinak használni.... -dőltem a nevetéstől. Aztán kifújtam a levegőt és próbáltam lenyugodni, mert a mai reggelimet már a torkomban éreztem. Aztán fel akartam állni de megcsúsztam és majdnem én is jól elestem. Szerencsére sikerült a kezemet lerakni a padlóra így nem estem pofára. Gyorsan felálltam mintha mi sem történt volna és kihúztam magamat. Most megkaptam. Kellett nekem így kiröhögni szegényt. Tenyeremmel a homlokomra csaptam, annyira idióta vagyok. Kiröhögöm, aztán én is megbotlom. -Itt az ideje indulni....angyalkára vadászni....- mondom kacsintva és elindulok az ajtó felé.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 22, 2013 5:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mindkét próbálkozásom helytelen volt, tehát úgy döntöttem, hagyom is. Alig tudok valamit a természetfelettiről. Ismerek néhány lényt, de azokat sem tudom, hogy működnek. Boszorkányokról is csak hallottam, de egyet sem ismerek, nem tudom mire képesek. Tehát azt se tudhattam, hogy van-e olyan erős, ami képes legyőzni egy ezeréves vámpírt. Felnéztem Nash-re, mosolygott. Nagyon úgy tűnt, hogy ő is már eléggé kiizgulta magát, emiatt a veszélyes pasas miatt és egy kicsit megnyugodott. - Nem tudom. Szabad a gazda. - dünnyögtem. Mi ez? Barkóba? Villámgyorsan fölém helyezkedett és lefogta mind a két karom. Játékosan vigyorgott és úgy szorította a kezem, hogy megmoccani sem tudtam. Hogy én hagyni magam? Szó sincs róla! Egyszerűen csak nem bírtam megmozdulni. Nyöszörögve rángattam a karom, de mintha betonba tartottam volna, amíg az meg nem köt. Esélytelen. Viszont nem fogom hagyni magam. A lábaim szabadok voltak és a fejemben kezdett kikörvonalazódni a terv. Egy szaltószerű mozdulat volt, a lábaimat előrelendítem és ha elég erősen csinálom, a kezeim kikerülnek szorításából. Az ajkamat beharamptam a nagy koncetrálásba, és még így se sikerült teljesen a tervem. Megint a fenekemre pottyantam, csak most nem a kripta kőkemény padlóján, hanem a gyönyőrű szoba túlsó végében. A különbség az volt, hogy nem fájt annyira és szinte azonnal fel tudtam pattanni. - Na milyen volt? - vigyorogtam a ruhámat rendezgettem, ami ugrás közben összegyűrődött.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 22, 2013 3:28 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Claudia& Nash
Odabújt hozzám én meg szorosan magamhoz húztam, mint ahogyan a saját húgommal is tettem volna. Melegség töltötte el a szívemet. Mosolyogtam. Kezdtem is elfelejteni azt a hülye levelet, amit az ágyamra pakolt valaki, hogy tönkre vágja az életemet.
Viszont jogos volt. Jogosan jött értem. Minden joga megvan hozzá, hogy tönkretegyen. Megérdemelném. Aztán Claudia válaszolt a kérdésemre. - Te tényleg azt hiszed félek egy boszorkánytól?? Mi a legrosszabb amit tehet velem? Bezár egy barlangba?...Ugyan már- mondom gúnyosan félig kissé kinevetve őt. - Idősebb vámpír? Hát... tőle már lenne félnivalóm, viszont nem sok idősebb vámpír van nálam. Maximum a Mikaelson család... nem mondom, hogy nem félek tőlük...de...elég esélyes lennék én is velük szemben... ha érted mire gondolok... nem valami halálosak rám nézve...főleg nem az a kis Rebekah... - elég fura képet vágtam az említésére. Még mindig elég udvariatlannak találtam, ahogyan a múltkor úgy lelépett és hagyott faképnél a bálon. - További tippek?-kérdem vigyorogva. Eléggé szívatós kedvemben voltam. Úgy helyezkedtem, hogy Claudia fölé kerüljek. A kezeit egy gyors mozdulattal a feje fölé nyomtam. Játékosan rávigyorogtam. Fel akartam húzni. Ha tényleg csali akar lenni, akkor meg kell tanulni felülre kerülni.A fejemet a füléhez nyomtam. - Na és most mi lesz? Hagyod magadat? - mondom...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 21, 2013 8:17 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Én is elterültem az ágyon és odabújtam hozzá. A fejemet a mellkasára hajtottam és az arcomat elrejtettem a hajrengetegembe. Most, hogy egy kicsit megnyugodott a hangja és már nem ordítozott velem, mintha a levegő is tisztább és könnyebb lett volna, de éreztem, hogy ott lebegtek felettünk a súlyos problémák, amik akármelyik pillanatban a nyakunkba zúdulhatnak. - Valami természetfelleti biztos. - motyogtam. - Nem ismerem mindet. Lehet, hogy hülyén fog hangzani... Esetleg boszorkány? Vagy egy még idősebb vámpír? - tudtam, hogy hülyeség de nem volt jobb ötletem.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 21, 2013 7:03 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Claudia& Nash
A dühömet lassan Claudián fogom levezetni és annak nem lesz valami jó vége. Eleresztettem. Elhúztam a kezemet és bágyadtan dőltem hátra az ágyamra. A plafont néztem. Megütögettem az ágyat magam mellett jelezve, hogy dőljön oda mellém.
Még mindig nagyon izgatónak találtam, hogy egy olyan csinos lány fekszik tőlem pár centire, mint Claudia. Még ha nem is olyan szemmel néztem rá, akkor is élveztem. Nagyon aranyos volt tőle, hogy ennyire törődik velem. Teljesen meg voltam hatva. - Te mit gondolsz kicsoda ő? Mit gondolsz ki az aki árthat egy olyan idős vámpírnak, mint én?- kérdezem mosolyogva tőle, míg vártam, hogy odabújjon mellém az ágyon.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 21, 2013 6:48 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Összerezzentem, mikor hirtelen felemelte a hangját, de tudtam, hogy nem rám haragszik. Igazam van és ő is tudja. A kiabálás csak azt jelenti, hogy nagyon késégbe van esve. Szomorú szemekkel néztem rá. Óriási árulás lehetett, ha ennyire fél az újratalálkozástól. El sem tudtam képzelni és megakartam kérdezni, hogy mi volt az az árulás, de le volt foglalva azzal, hogy az önfeláldozásom ellenezze. Nagyon közel hajolt hozzám és a keze lassan körbefonta vékony nyakamat. Tőle nem féltem, mert tudtam, hogy nem fog bántani, pedig csak egy laza mozdulat lenne neki kitekerni a nyakam. Viszont értettem, hogy mit akar ezzel elérni. Meg akarja értetni, hogy mire válalkoztam. Zihálva vettem a levegőt, a mellkasom ütemtelenül, gyorsan emelkedett, a szívem majd kiszakadt, úgy kalapált és alig bírtam visszatartani a könnyeim. Igenis féltem csalinak vállalkozni, de túlságosan rossz volt látni őt így, rettegve. - Én csak segíteni akarok neked. - súgtam sírós hangon és a kezeim a nyakamat fogó tenyerére simultak. Nagyot nyeltem és mély levegőt vettem, hogy ne sírjam el magam. Bőgőmasina! Bőgőmasina! Szidtam magam. - Ki ez egyáltalán? Ezeréves vámpír vagy, ki árthat neked? Nem tudtam megérteni, bizonyára azért, mert részleteket nem tudtam. Mitől félhet ő? Nekem még volna okom félelemre, hiszen alig vagyok sebezhetetlenebb, mint emberként. A lelkem így is túl gyerekes, túl érzelmes, nem tudom, kiben kell megbíznom, kinek kell hinnem és kit kell elutasítanom vagy ki elől meneküljek. Ha a lelkem összetörik, akkor kívül is épp annyira meg vagyok sebezve. Nem túl szerencsés, főleg, az én esetemben. Annyiszor lettem belül bántalmazva, hogy ha ez a testemmel történt volna már biztosan nem élnék. Viszont az is lelki ártás volna, ha őt elveszíteném, túlságosan a szívemhez nőtt és lehet, hogy neki volt más hozzátartozója vagy barátja, de nekem nem és nem bírom egyedül. Törődnöm kell vele és segítenem kell, hogy megleljem a lelki békém. - Nem az számít, hogy félem-e... - válaszoltam végül halkan.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 21, 2013 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Claudia& Nash
Poénkodik...vagy valami ilyesmi... Ezen egy jót hevültem magamban és próbáltam nem elnevetni magamat. Bár az arcára volt írva, hogy mennyire gondolja ezt komolyan. Semennyire. Nekiálltam visszapakolni a bőröndöt, majd visszaraktam a szekrénynek kialakított helységbe.
Inkább nem is válaszoltam arra a nevetséges feltevésére. Inkább csak megmosolyogtam. Túlságosan zaklatott voltam ahhoz, hogy ilyen gyerekes feltevésekkel foglalkozzam. Aztán kiakadt a hallgatásomra. Odafordultam hozzá zaklatottan. - Oké...A hapek a legjobb barátom volt...és..én...- üvöltöm idegességemben. A szavak hihetetlen gyorsasággal szaladtak ki a számból. Nem akartam felemelni a hangomat, de kétségbe voltam esve. Szinte teljesen elfeledkeztem róla. Elfelejtettem a legnagyobb bűnömet az életemben. Nem akartam visszaemlékezni arra a tettemre.-....elárultam...és azt hittem, hogy már lelépett vagy valami, mert már legalább 700 éve nem láttam...de ez...megtalált...nekem annyi......-mondom hadarva és érzelmektől fűtve. Igaza volt, nem titkolhatok előle ennyi mindent, főleg, hogy ő is benne van. Pluszba még a húgom is és tudnia kell. De nem akartam elmondani a részleteket, még a végén sírva elfut attól aki vagyok, egy szörnyeteg. Aztán olyat mondott, amitől a földbe gyökerezett a lábam. Megfagytam. Hogy használjuk őt csalinak? - Nem! Nem! Nem! és Nem!.... - akadok ki. Ha nem nőtt volna ennyire a szívemhez a lány, akkor biztosan belemegyek, de így nem engedhetem. Vettem egy mély levegőt és odaléptem hozzá. A szempillánk összeért. Gyengéden a szemébe néztem. A pillantásom megenyhült. - ....drága húgicám... te.....túl...törékeny vagy.... a tested... egy csapásra.... vége mindennek.... - beleharapok az ajkamba és a kezemmel végigsimítok gyengéden az oldalán lentről egészen az álláig. A másik kezem remegve kereste két csuklóját és gyengéden összefogta. Aztán egy hirtelen mozdulattal összeszorítottam a két kezét. Ugyanakkor az állán simító kezemmel a nyakát szorongattam már. Persze nem akartam bántani, csak kicsit észhez téríteni, hogy mire is akart makacsan és önfejűen vállalkozni. - Féled e a halált...drága húgocskám?
- suttogom a pár centire lévő arcába nyálasan. Egy mozdulat és leszakíthatom a nyakát a fejéről.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 21, 2013 5:02 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Felpattant mellőlem és megtörölte könnyes arcát. Istenem, de nem akarom ilyennek látni. Olyan mérges voltam arra, aki így elrontotta a kedvét, akitől ennyire fél, hogy ha most a közelembe kerülne, biztosan háttérbe szorulna a félelmem és nekitámadnék. Bitosan nem járnék sikerrel, de alig tudnék ésszerűen gondolkozni. - Rendben, nem mondom ki. - álltam fel én is és szemmel követtem őt. Bevonult a gardgóbba, majd kijött egy kék bőrönddel és mikor ledobta az ágyra rosszat sejtettem. - Biztos vagy benne, hogy ezt... - emeltem fel a cetlit. - az a személy volt, akire gondolsz? Nem lehet, hogy valaki csak poénkodik, vagy ilyesmi?! - Természetesen tudtam, hogy hülyeséget beszélek, de legalább a remény bennem volt. Kinyitotta a bőröndöt és elkezdett turkálni benne. Pontosan tudtam, hogy mi fog most történni. Elfog menekülni és engem itt hagy. Egyedül. Az ember azt hiszi, hogy ha valaki sokáig volt magányos, az könnyen megszokja megint, de nem. Iszonyatosan rosszul éreztem magam. Csalódott voltam és émelyegni kezdett. Majdnem sírva fakadtam. Nem akarok egyedül lenni, még ez a ház sem tenné jobbá a magyány keserű érzését, azt, hogy nem kellesz senkinek. Azonban nem pont az történt, amit láttam. Három, piros fiolát kapart ki a ruhák rengetegéből és rögtön zsebre vágta. Az utolsó pár szaván akadtam ki végleg. "ha kérdezi bárki, nem ismersz engemet..." Félelem is volt bennem, csalódottság és irtózatos méreg. Elég volt. Egész eddig kérdezgettem, hogy mi az, ami miatt kiborult. Semmibe veszi a kérdéseimet, vagy a bizalomról papolt. Ma már többször csinálja ezt és kezdek megőrülni. - Mond már el kérlek, hogy mi folyik itt? Miért titkolózol? - fakadtam ki. - Oké, hogy sok idő kell, míg kiérdemlem a bizalmadat, de ez így nem fer. Én alapból vakon megbíztam benned, gondold végig. Biztos lehetsz benne, hogy nem csaplak be, nem tudnék mit kezdeni nélküled és nem is akarok. Nincs senkim, miért vágnám át az egyetlen személyt, aki egy kicsit is törődik velem? Mit ér az élet, ha nem fogadsz senkit a bizalmadba? - kérdeztem és duzzogva leültem az ágya szélére. Értem, hogy nehéz kiérdemelni a bizalmát, mert sokan átverték, a szülei elhagyták és még kitudja mi történt vele, amit nem akar az orromra kötni. Én vele ellenben mindent elmondtam, nincs titkom, mert bízni akarok, érezni akarom, hogy bízhatok valakiben és azt is, hogy valaki bízik bennem. - Legyek én a csali? - kérdeztem közömbösen. Összevontam a két karom a mellkasom előtt és közönyösen bambultam előre.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 21, 2013 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Claudia& Nash
Szavakkal le sem lehetne írni mennyire féltem. Mennyire rettegtem attól, hogy még csak egy városban is legyek azzal az emberrel, vagyis messze nem ember. A kegyetlensége határtalan. Claudia odatérdelt velem szemben és megfogta a kezemet. Én csak a papírt bámultam magamba roskadva. A keze remegett, ahogy az enyém is. Olyan szép nap volt, nem akartam, hogy ilyen módon érjen véget. A könnyektől vöröslő tekintetem Claudiájét keresték. Láttam rajta, hogy megijesztettem. Most már tudtam, hogy kár volt belerángatni őt is.
Ha ezt előre tudom, akkor nem csinálok a csajból vámpírt...Hosszasan csak néztem őt és nem tudtam mit mondjak. Hogy nemsokára mind meghalunk? Valószínűleg ő fogja a másvilágon végezni előbb, hiszen az én halálom hosszas lesz és könyörtelen.Aztán kimondta a nevét. A kezemet kiszabadítottam az övéből és az ujjamat a szája elé raktam. - Nehogy kimond.....a....nevét... - suttogtam minden szót hangsúlyosan és extra lassan. A szemem ide-oda ugrált. Kerestem egy megoldást. Felpattantam és az alkarommal letöröltem könnyes arcomat. Itt volt az ideje összekapnom magamat, ha még élni szeretnék. Hatalmas léptekkel a gardrób fele vettem az irányt. Kicsaptam az ajtóit és lábujjhegyre álltam, hogy elérjem a tetején levő bőröndöt. Kék volt. Feltűnően kék. A kék bőröndöket menekülésre tartogattam. Ledobtam az ágyra, ahol még utólag megremegett a súlytól. Kinyitottam a csatjait és a ruhák között kutatni kezdtem. Hogy mi után? Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet az amihez nyúlni fogok, hiszen ez a fegyver rám is veszélyes. Aztán végre a kezeim közé akadt a féltve őrzött kincsem. Egy kis fadoboz volt. Kikaptam a bőröndből és az ágy mellé guggoltam a fadobozt pedig az ágy szélére raktam, magam elé. Kinyitottam és három kis vörös fiola volt benne tele Domoic savval. A kedvenc mérgem volt. Vámpírokra is veszélyes hiszen olyan agykárosodást okoz, amit még a vámpírgyógyulás sem tud rendbe hozni és szegény egyed örökre agysérült lesz. Átfutott az agyamon, hogy adjak e Claudiának egyet belőle, de túl drága és ritka és nem mellesleg még a végén meginná. Túl veszélyes játék egy olyan kislány kezében, mint ő. Zsebre vágtam a fiolákat. Most már nyugodtabb voltam. Megnyugodtam. - Figyelj...Ezt a nevet többet a szádra ne vedd és ha kérdezi bárki, nem ismersz engemet...- mondom a húgomhoz fordulva. Nem akartam, hogy baja essen. Már így is túl sok ember vére szárad rajtam... Nem akartam, hogy a családom is miattam ítéltessen halálra. Úgy döntöttem nem menekülök tovább. - Már csak egy csali kell.... - ha nem kedvelném ennyire Claudiát már rég kitoltam volna egy utcasarokra és mivel tudja Dommiel, hogy velem lakik biztosan megkörnyékezné és én akkor eltudnám kapni. De ettől gondolattól, hogy egy olyan kis ártatlan lányt csak úgy a farkasok közé dobjak. Fintorogtam egyet. Kifújtam a levegőt. Túl ideges voltam. Hány éve is, hogy nem láttam őt? Van az már 600 is. ...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 20, 2013 8:20 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
(Claudia szobája)
Mosolyogva körbenéztem. Már nem csodálkoztam a fényűzésen, csak a berendezés stílusán. A sötétebb színek, de legfőképp a kék szín dominált. Mintha csak neki lett volna berendezve. Fogalmam sincs hogy csinálja, de ez biztosan nem véletlen. Viszont láttam, hogy egy telefonhívás volt az egész és egy szó sem esett a berendezésről. Nash körbenézett és rögtön az erkély felé indult, de az ágy mellett váratlanul megtorpant. Összeráncolt szemöldökkel közeledtem felé, mikor láttam, hogy egy papírcetlit tart a kezében. Járt valaki a házban? - Mi az? - kérdeztem rémült hangon, amikor láttam, hogy reszket a keze. Nem olvastam el mi van írva a cetlire, úgy gondoltam az ő dolga, az ő szobájában volt, semmi közöm hozzá. Kitágult szemekkel néztem, ahogy kapkodva veszi a levegőt, rémülten hajtogatja azt, hogy "tudja" és az ágyba kapaszkodva térdre rogy. Lehajoltam hozzá és megfogtam a kezét. - Jesszus, Nash mi a baj? - kérdeztem remegő hangon. Láttam, hogy nagyon meg volt ijedve és ezt látva én is. Eddig mindig olyan határozottan, talpraesetten viselkedett. Ha valamitől megijedt, akkor attól nyomos okom van nekem is félni. Másképp pedig aggódtam érte. Nem akartam így látni, ha mosoly volt az arcán, valahogy az én lelkem is nyugodt volt. Most azonban háborgott. Visszaakart találni a két másodperccel ezelőtti boldogságbuborékomban, de nem akartam Nash-t egydül hagyni. Neki köszönhetek mindent. Egyébként is már a szívemhez nőtt. Ez az egész nem lenne ugyanolyan egy csipkelődő, kacagó Nash nélkül. Döbbenten figyeltem, ahogy könnyek gördülnek le az arcán. Azonnal az elejtett papírcetli után nyúltam. Nem érdekelt, ha nem nekem szólt, és ő esetleg nem akarja, hogy elolvassam. Megakartam tudni, hogy mi szomorította, rémisztette meg ennyire. - Ez mit jelent? - kérdeztem rémülten. A szavak szép kézírással lettek a papírra írva, de közben vészjósló, fenyegtő jelentésük volt. - Nash, ki az a Dommiel? Mi folyik itt? - vele szemben térdeltem és a kezét szorítottam saját remegő kezeimmel, miközben aggódva figyeltem az újra és újra kibuggyanó könnycseppeit.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 20, 2013 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Claudia& Nash
Átlépve a szoba küszöbét igencsak meglepődtem. Tulajdonképpen nem igazán jártam a házban ezelőtt, csak azt kértem, hogy az én szobám kék legyen. Persze már hamarabb megvettem, mint az Claudia gondolta. Viszont sok helyen vannak előkészítve házaim és csak egy telefon és már elő is készítik az érkezésemre. Ha kell felújítják. Viszont szeretek menőnek tűnni, mikor olyan hatást keltek másokban, hogy egy telefonhívás és kész is. Tulajdonképpen igen, de ez kissé bonyolultabb.
A szobám kék volt ahogyan kértem korábban. Fogalmam sem volt ki a tervező de tisztára üveghatása volt az egésznek. Viszont nem mondható rá, hogy csicsás... inkább olyan rideg volt és hideg. Nem is nézve semerre egyből az erkély fele vettem az irányt, de az ágy mellett elhaladva ledermedtem... Az ágyamon volt valami... Egy papírfecni... egy levél... Felkaptam és szemeim a sorokra meredtek... - Dommiel... - suttogom magam elé és a kezemben a papír elkezd reszketni. A szívem is megremegett. Dommiel itt van. Megtalált. Tudja, hogy itt vagyok.- Tudja...tudja...tudja...tudja...- mondom rémülten monoton ismételgetve és térdre hullok. A papír kiesik a kezemből... amin csak egyetlen egy szó állt díszes kézírással..
Megvagy!
Nyelni köpni nem tudtam. Ez nem lehet. Ő egyetlen ember a világon akitől rettegek. A fogaim összekoccantak annyira ijedt voltam. Nekidőltem az ágytámlának, a hideg padlón ernyedt végtagokkal térdeltem még mindig. Ha nem lenne itt Claudia már rég a világ másik felén lennék. A levegőt hirtelen hihetetlen gyorsasággal kezdtem el kapkodni. Azt hiszem bepánikoltam. Ilyen közel még sosem volt hozzám. Sosem hagytam, hogy ez megtörténhessen megint. Éreztem, hogy jönnek a könnyek de olyan erősen próbáltam őket visszatartani, hogy az már fájdalmas volt. A halántékomon az erek előbújtak az erőlködéstől, de végül mégiscsak kifolytak égő sebet hagyva az arcomon maguk után. Tehetetlen voltam. Nem akarom őt még egyszer látni.
Kezdőlap
