A munkakeresést nem úgy értettem, hogy most egyből...de erre nem is válaszoltam már. Majd felhozom megint a témát, ha úgy látom itt az ideje.
Megfogtam a vállát és a kijárat felé tereltem. - Akkor irány Nashland... - vigyorgok és már kint is voltunk az ajtón...
---->Nash szobája
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 20, 2013 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Nem is csodálkoztam rajta, hogy ilyen nehéz megnyerni a bizalmát. Valószínűleg felét sem tudom, hogy min ment keresztül az elmúlt sok száz évben, de annyit tudok, hogy az ő szülei sem törődtek vele. Ezt pedig teljesen át tudom érezni. Tapasztalatból tudom, hogy milyen egy olyan ember után szaladni, aki menekül előled, elhagy, megaláz, nem törődik veled, összetör és belerondít az életedbe. Egy szülőtől ez különösen fájdalmas, nekik nem szabdna ezt tenniük, hiszen az ő tettüktől függ az egész életünk. Anyám képébe ordítanám, hogy mi lett belőlem, mi történt velem azokban az években, amikor nem volt velem és elmondanám most milyen boldog vagyok nélküle... De tudom, hogy úgysem érdekelné. Ostobaság volt elindulni keresni őt. De olyan vakon hittem benne és szerettem, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy nem kellek neki. Ez elszomorító. - Milyen munkát ajánlasz, ahol nem eszem meg a főnököt, ha cseszeget? - vigyorodtam el. Nem akartam anyámra gondolni. Valószínű, hogy ő sem nagyon törte magát miattam... Engem miért érdekeljen? - Kíváncsi vagyok az egész házra. - mosolyogtam rá. Egy örökkévalóság. Csodálatosan hagzott, bár ha belegondoltam kicsit ijesztő is volt egyszerre.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 20, 2013 8:26 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
~ Nash Claudia
Láttam rajta, hogy egészen meghatotta amit mondtam neki. Teljesen odavolt. Ha eddig nem is volt családja most már itt vagyok neki én.
Örömmel fogadott el, mint bátyját és ennek nagyon örültem. Aztán megint sikeresen kiszúrta azt a pillanatot amit még mindig próbálok nagyon erősen leplezni mások előtt. Szívesen megosztottam volna vele mi a bajom, de nem akartam. Még nem... Nem szeretek sebezhető lenni... Ha pedig valaki ezt ki is használja akkor teljesen megvadulok és kiszáll belőlem az emberség. Mindig azt az utat választom ahol csak én maradok. Ezért sem fogom még elmondani neki a legsötétebb titkaimat. Amiből elég sok van valljuk be. Másrészről még csak két napja ismerjük egymást. - Ha el akarod nyerni a bizalmam akkor bizonyítanod is kell kicsikém... - mondom gúnyosan mosolyogva és rákacsintok. Aztán odaléptem hozzá egészen közel.. és lenéztem rá hiszen magasabb voltam nála.- Hát akkor üdv a családban... húgi... - mondom vigyorogva a képébe... Lehet még mindig nem fogta mire vállalkozik hiszen én tényleg komolyan akarom venni ezt az egészet. Jellemző... ha nincs normális családom akkor gyártok egyet magamnak. Tiszta Nash logika. - ...és keress valami munkát... ha már ennyi pénzt költök az én drága húgomra akkor elvárom, hogy te is hozzájárulj a családi kasszához...- szónoklom és az ujjammal az orrára bökök. - ..Most pedig menjünk az én szobámba...vagyis a következő helységbe... természetesen csak ha szeretnél... felőlem még időzhetsz itt a szobádban egy kicsit... bár erre még egy örökkévalóságnyi időd lesz... - persze ez hazugság volt. Legalábbis kettőnk közül ezt csak én láttam át jobban. Hiszen előbb utóbb úgyis megunjuk és itthagyjuk ezt a házat...Az az örökkévalóság sok idő. Lehet, hogy addigra valaki megöli az egyikünket. Bár kettőnk közül Claudia az esélyesebb a halálra. Ő ebben a kismacskákat is óvjuk az éhínségtől való babavilágba született. Hiányzik belőle az ösztön a túlélésre. Én abban a korszakban nevelkedtem, ahol nem számított semmi csak a család, ha pedig a család is tönkre ment akkor vége volt mindennek. Ilyenkor lett valaki öngyilkos és akkor senki nem lepődött meg ezen. Ez volt az élet rendje. Aki árva az akassza fel magát vagy menjen koldulni. Viszont az élet többi részén sosem adtuk fel a harcot. Nem számított egy két kiscicát eltiporni ahhoz hogy mi túléljük.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Márc. 19, 2013 8:01 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Melengette a szívemet, amikor a családról beszélt és megemlítette, hogy én is oda tartozom. Annyira jó érzés volt végre tartozni valahova, hogy elérzékenyültem. Eddig soha nem volt egy normális családom. Mindig csak néztem, ahogy a gondoskodó szülők jönnek a gyerekeikért az iskolába, vagy, ahogy a testvérek civakodnak, összevesznek, de ha bármi probléma adódik kérdés nélkül egymás mellett állnak és készek megvédeni a másikat bármi áron. Talán a vámpírsággal járó felerősödött érzelmektől, vagy csak úgy alapjábavéve az érzelmi labilisságom miatt, könnyek szöktek a szemembe. Nash a bátyámnak nevezte magát és befogadt a családjába. Van végre egy biztos pontom az életben, ami még sosem volt. Mindig csak a szerencsétlen önmagamra számíthattam, de új élet, új emberek. Lehet, hogy itt nekem is megadatik az a figyelem, amit csak egy testvér nyújthat és teljesen mindegy, hogy vérszerinti vagy sem. - Örömmel tartozom a családodba. - motyogtam halkan, meghatódottan és nem mertem pislogni, mert akkor kipotyogtak volna a könnyeim. - Én... nem foglak elárulni, ígérem. - mosolyogtam. Feltűnt, hogy megint olyan bosszúsan néz maga elé. Azóta nem láttam így, mióta a hotelban voltunk azzal a szőke lánnyal. Akkor is ilyen dühösen és búsan nézett. Akkor már megkérdeztem mi a baja, és semmibe vette a kérdésem. Bíztam benne, hogyha újból felteszem a kérdést, válaszol. - Baj van? - eröltetett mosolyt kényszerített az arcára, ami szintén aggodalommal töltött el. Egész eddig vigyorgott és nevetgélt. Mi változott meg?
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Márc. 19, 2013 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
~ Nash Claudia
Szinte láttam felette a rózsaszín esőfelhőket. Karba tettem a kezemet és csak mosolyogtam amiért ennyire hálás nekem.
Örültem neki, hogy ilyen boldog. Bár cserébe reméltem, hogy nem hagy el. Tulajdonképpen azért változtattam át, mert láttam benne valamit. Láttam a szemében azt amit az enyémben látok ha a tükörbe nézek. A gyerekességet és az emögött bujkáló lelki töredezettséget. Aztán amikor felhozta az anyukáját szinte megvilágosodtam. A sorsunk majdnem egy és ugyanaz. Tudtam, hogy ha abban az állapotban marad neki kampec. Viszont így a családom bővült egy taggal. Legalábbis reméltem, hogy ő is így gondol rám. Számomra oly mindegy, hogy vér alapon vagy sem, de a család szent és meghamisítatlan számomra. - Csak aztán el ne szállj attól a nagy boldogságtól... - mondom gúnyosan mosolyogva ismét. Egyszerűen már attól kiugrottama bőrömből, hogy ránéztem. Meg ez engem is boldoggá tett.- Mostantól tekints rám úgy, mint a bátyádra... és egyet ne tégy soha... - nézek nagyon fenyegetően rá erre az utolsó pár szóra... - ...ha elárulsz akkor nincs második esély...a családi árulást nehezen viselem...- mondom bosszúsan .. már megint visszaestem abba az állapotba mint a szőke lányos balesetnél...ma...- ha nem akarsz a családomba tartozni még mindig szabadon elsétálhatsz...viszont ha maradsz akkor tartsd magad ehhez... - mondom a végére egy mosolyt erőltetve magamra...Még nem akartam menni...ugyanis a következő szoba az enyém és még nem álltam rá készen, hogy benyissak azon az ajtón.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Márc. 19, 2013 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Szégyenlős lehajtottam a fejem. Annyira besiettem, hogy eszemben sem volt az ajtót bámulni, a szoba jobban érdekelt, de majd mindenképpen meglesem kifele menet. Körbenéztem a magasan fekvő erkélyről és úgy éreztem, hogy egy rózsaszín buborékban lebegtem sok-sok méterre a föld felszíntől. Új élet, új lakás, sok pénz és egy jó barát. Pillanatnyilag nem kívánhattam többet. Csak reméltem, hogy az álmokkal teli buborékom nem fog kilyukadni. - Köszönöm... - vigyorogtam. -, hogy átváltoztattál és segítesz. Na meg bocsi, ha néha kissé idegesítő vagyok. - kuncogtam. Most végig gondolva tényleg úgy éreztem. Itt pattogok, mint egy ötéves kislány, aki először látja a Mickey egeret és a sanyarú gyerekkoromról papoltam neki. Ráadásnak itt lógok a nyakán még egy ideig és kitudja még hányszor kell a sarokba repíteni, azért, hogy nehogy megöljek valamit. Nem is érdemlem meg mindezt. Egy kicsit még bámultam, ahogy a lemenő nap többszínűre festi a sötétkék eget, majd mosolyogva felé fordultam. - Következő szoba?
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Márc. 19, 2013 6:46 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
~ Nash Claudia
Szinte berontott a szobájába. Én csak meglepetten és csibészesen mosolyogva követtem a szememmel, ahogy ráhuppan a széles ágyra.
Nem akartam az arcába vágni, hogy az ajtóra is az ő neve volt kirakva nagy rózsaszín betűkkel, de inkább hagytam hogy ússzon a boldogságban. Sok vámpír mire annyi idős lesz, mint én elfelejti, hogy milyen örülni az ilyen kis dolgoknak, mint egy új szoba luxuskivitelben. Általában elfelejtik. Viszont én más voltam. Én mindig tudtam élvezni a dolgokat, sőt még száz év múlva is ugyanúgy fogok élvezni egy újonnan beszerzett sportautót, ahogy egy új szobát az új házamban. - Majd olvasd el az ajtón tátongó feliratot kifele menet... - mondom gúnyosan mosolyogva és kimegyek utána az erkélyre. Már kezdett alkonyodni. Nekidőltem háttal a korlátnak és pont előttem állt Claudia. A kártyáról kérdezősködött. Nem tudtam, hogy egyből vágjam e a képébe az igazságot, hogy az elnök is ilyet használ, vagy inkább hagyjam a fenébe. - Ez egy fekete kártya... Korlátlan kerettel... vagyis sosem fogy el róla a pénz... mert tudod a te Nash bratyódnak annyi pénze van a számlán, hogy még Obama is megirigyelné. - szerettem a pénzemmel felvágni. Más vérszívó vagy hosszú ideig élő faj nem spórolja össze amije van. Ha pedig igen akkor is csak annyit, hogy épphogy megvehesse amit kell. Én mindig is gyűjtögettem, de mióta megalakult a tőzsde és a bankok... ezerszer könnyebb megduplázni a pénzét az embernek.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Márc. 19, 2013 6:12 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Követtem Nash-t a következő helyiségbe és mikor kitárta előttem az ajtót tátva maradt a szám. Egy tágas, hálószoba volt gyönyörű kilátással. A színek továbbra is harmóniában voltak a ház összes helyiségével, ahol eddig jártunk és annyira tetszett, hogy biztos voltam benne, hogy ez az én szobám lesz. Ha tetszik, ha nem. Vigyorogva vettem egy nagy lendületet és az ágyra ugorva kacagva terültem szét. Már nem is érdekelt, hogy összevizezem az ágyat. Ha nem eszem meg a bejárónőm, biztosan szívesen kimossa nekem, ha koszos lenne. Egyébként is úgy tűnt Nash tele van pénzzel és olyan érzésem volt, hogy már én is. Odakint kezembe nyomta ezt a fekete kis kártyát és bár fogalmam sem volt, miért ilyen, biztos voltam benne, hogy nem egy kis vacak műanyag lap. Felültem és felé fordultam. - Most szólok, hogy ez az én szobám. - vigyorogtam játékosan és megindultam az erkély felé. Azon az oldalon a teljes fal üvegből volt és ennek köszönhetően világosnak és tágasnak tűnt a szoba. Kinyitottam a nagy erkélyajtót és csodálattal néztem körbe. - Egyébként mire jó ez a fekete kártya? - néztem le a kezemben fekvő tárgyra.
Kezdőlap
