Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, nem akartam zavarni. Ezért össze-vissza kapcsolgattam a tévét és nem figyeltem rájuk. Viszont egyből felpattantam, mikor meghallottam, hogy jön valaki. Kikapcsoltam a tévét és feléjük fordultam. A törölközővel a hajamat próbáltam szárítgatni és az ujjaimat fésűként használva, tüntetni el a gubancokat. Hát nem sok sikerrel.
- Dehogy bánom. - mondtam izgatottan. - Csak ne ember legyen. - itt a vigyor lehervadt az arcomról, de szinte biztos voltam benne, hogy Nash nem fog egy mozgó vértasakkal összeköltöztetni és frissensült, ingatag vámpírlányt. - Bár legalább hamarabb megszoknám. Persze csak ha nem eszem meg rögtön. - poénkodtam, de semmi komoly nem volt benne. Ha ember lesz, bezárkózom a szobába, de én semmiképp nem fogom bántani.
Viszont elég kellemetlenül éreztem magam, mikor Selena lépett be az ajtón, én meg ott álltam vizes, rongyos ruhában, kócos hajjal. Rendbe kéne szednem magam valahol.

- Kivéve ha...előhozod a legrosszabb énemet... mert akkor... Isten ments hogy olyan kedvesen kezeljelek mint a legutóbbi éjszakánkon... - Vajon igazat mond? Nem tudom, és jelen pillanatban nem is érdekel. Azt tudom, hogy akarom őt, mindennél jobban, minden értelemben. A tegnap éjszaka jó bevezetőnek indult...és én még többet akartam belőle. Mivel az eléggé bunkó dolog lett volna Claudia felé, ha ott és rögtön leteperem Nash-t, ezért csak egy gyors puszit lehelltem ajkaira. Egy pillantással tudattam Nash-sel, hogy mit akarok, és amíg a válaszát vártam, szemeim a Tv-re vándoroltak.

Selena figyelmesen végighallgatott és elfintorodott, mikor a történetetm végére értem, de nem tudtam elterelni a figyemét. Számonkérő kifejezéssel fordult szerelme felé és már-már attól féltem, hogy nekiugrik. Nash jó kis indokot talált ki, de úgy tűnt igazat mondott, és ezek után én pedig inkább igyekeztem levegőnek tűnni. Forrósodott a levegő és úgy láttam csak percek kérdése és mennek is szobára.
Leültem a kanapéra és a tévé felé fordultam. Ámuldozva váltogattam a csatornákat, mint egy kisgyerek, úgy örültem neki. Legszívesebben fotókat készítettem volna, hogy aztán elküldhessem apámnak és megmutathassam, hogy mi lettem nélküle. Egy rakás szerencsétlenségként hagytam ott és nicsak hova kerültem. Álmodni sem mertem volna ilyenről.

Leültem a kanapéra, és figyelmesen hallgattam végig Claudia történetét. Szinte hallatszott, ahogy kattog az agyam. Ha azt mondanám, hogy én nem ezt tettem volna, akkor hazudnék. Az ő sorsa sem volt valami kellemes, ráadásul az egyik legrosszab fajtából. Mindeddig azt hittem, hogy az én múltam a lehető legrosszabb, amit ember kaphat, de ez nem igaz. Claudiát hallgatva rájöttem, hogy én még viszonylag jól jártam. Próbáltam átérezni a helyzet'ét, de nem tudtam, mert mellettem emberkoromban végig ott voltak a szüleim. Próbáltam szóra nyitni a számat, de csak értelmet nyöszörgést sikerült produkálnom. A következő pillanatban pedig egyfajta 'mivaaan??' arccal fordultam Nash felé. -Kivéve, ha mi? kérdeztem számonkérő arckifejezéssel. Izmaim megfeszültek, és ugrásra kész voltam. Kezdem azt hinni, hogy Nash csak kihasznál engem. És ez nagyon nem tetszik.

Egy pillanatig ledöbbentem Nash utolsó mondatán. Valószínűleg véletlen szólta el magát, na de mégis... Nincs benne nagy gyakorlatom, de ilyet nem mondunk ki hangosan a barátnőnk előtt. Főleg nem azután, hogy félmeztelenül találta egy lánnyal , még akkor is ha nem történt semmi. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem... Le kellett volna ragasztani a száját. De egyébként is, mi az, amiért meg tudná bántani őt?! Nem akartam újra azt a csalódott, szomorú pillantást látni Selenán ezért rá se mertem nézni, bár eltudtam képzelni az arcát most.
Kiguvadt szemekkel néztem Nash-re, aki viszont várakozón nézett rám, mintha ki se mondta volna az utóbbi szavakat. Egy vámpírnőt akar átverni vagy csak nagyon reménykedik?! Számomra egyértelmű volt, hogy Selena kérdőre fogja vonni és persze, az is, hogy tisztán hallotta és megértette, amit mondott, sőt mi több, egyértelműen emlékszik is rá.
Viszonylag gyorsan kapcsoltam és Selenához fordulva zavartan magyarázni kezdtem. Rajtam ne múljon. Ha Nash azt hiszi én el tudom terelni a figyelmét, nagyon téved. Viszont kívánom, hogy legyen igaza!
- Egy roncs voltam abban az életemben és senkim nem volt. Az anyám kiskoromban elhagyott, hogy vámpír lehessen, az apám alkoholista. Se barátaim, se testvéreim nem voltak. Teljesen értelmetlen volt az egész. Nem tudtam mit kezdjek vele, az anyámat kerestem sikertelenül és rettentő magányosan.- tördeltem az ujjaimat. Könnyebb volt úgy beszélni erről, hogy nem figyelek rá miről csacsogok, csak jár a szám. Úgy éreztem menten elbőgném magam, ha törődnék a dolog érzelmi oldalával. - Valószínű, hogy ha nem kezdhettem volna új életet vámpírként, előbb-utóbb öngyilkos lettem volna, vagy egy vámpír áldozata. - vontam vállat. Ebben a városban soem lehet tudni. Mély levegőt vettem és a beszédem újra elvonatkoztattam az érzéseimtől. Nem számít, már vége! Új életet kezdtél, boldog lehetsz! Buzdítottam magam gondolatban.
Félősen pillantottam fel Nash és Selena irányában és lélegzet visszafojtva vártam a reakciót, avagy a kitörést.

Miután mindketten biztosítottak arról, hogy csak barátok, zavartan túrtam a hajamba.-Hát, gyerekek, ez a helyzet azért eléggé félreérthető volt. Persze, hittem nekik, de azért voltak még kétségeim. Tatia után én már bármilyen apró dolog miatt képes vagyok féltékeny lenni, ami valljuk be, elég nagy hiba, főleg, hogy sokszor nincs is ok aggodalomra. -És...- érdeklődve fordultam Claudia felé. -...önszántadból lettél vámpír? És...ha igen, mi késztetett rá? Ha önszöntából akart vámpír lenni, biztos jó oka volt rá. Nashez séltáltam, és megfogtam a kezét, de azért nem vittem túlzásba. -Bocsánat. Túlságosan...izé voltam súgtam neki.

Selena egyértelműen félreértette a helyzetünket, amin, valjuk be egy külső szemlélőnek volt is mit félreérteni, de ugyan már... Én meg Nash. Kényszeredetten felkacagtam a gondolatra, aztán észrevettem magam és úgy döntöttem egy ideig meghúzódom, ha nem akarok magamnak rosszat. Selena tapasztaltabb és erősebb vámpírnak tűnt, mint én. A szívem is megszakadt a nő elcsukló kérdésén, olyan megbántott, szomorú és bosszús volt. Egyre vörösödő fejemet fogtam és hallgattam Nash nem túl meggyőző magyarázkodását.
- Selena... Semmi okod az aggodalomra, de tényleg! - biztosítottam, közelebb lépve. Aztán jutott eszembe, hogy ez nem túl jó ötlet volt. - Barátok vagyunk. - ismételtem Nash-t és zavaromban lesütöttem a szemem. - Én csak hálás vagyok neki, hogy elvette tőlem a szánalmas emberi életemet és most csak segít nekem, hogy boldoguljak és ne faljak fel mindenkit. - nevettem fel erőltetettem, majd Nash-re néztem, aki még mindig nem kapott magára nyamvadt felsőt.
Próbáltam megnyugodni és nem ideges mozdulatokat tenni, mert egy nő számára, aki azon a gyanún van, hogy becsapták minden pillantás árulkodó és bűnös.

Amint beléptem a nappaliba, teljesen ledöbbentem. A helyzet félreérthetetlen volt számomra. Nash félmesztelenül, a szoba másik felében egy fiatal lány álldogál. Ettől függetlenül próbáltam nyugodt maradni. A lány felém nyújtotta a kezét, amit először nem tudtam mire vélni, de végül is kezet ráztam vele. -Szia Claudia. Az én nevem Selena Cristal.- A tetintetéből leszűrtem, hogy rájott, hogy milyen kapcsolatban vagyok Nash-sel. Ha belegondolok, igazából szimpatikus nekem ez a lány, viszont, ami furcsa, hogy nem akartam nekirontani, és kiszívni a vérét. Hirtelen fejbekólintott a felismerés. Hiszen Claudia vámpír! És, ha jól ítélem meg, nem lehet több pár naposnál. Kedvesen Claudiára mosolyogtam, majd Nash felé fordultam, immáron bosszús tekintettel. Mégis mit képzelsz? Hogy ilyen könnyen hülyére vehetsz? Túl sokat csalódtam az életben ahhoz, hogy felismerjem az ilyen helyzeteket. Hát ezt nem hiszem el. Egyszer, csak egyetlenegyszer hittem, hogy végre boldog lehetek, erre ezzel büntetnek. Mit vétettem ellened??- Nem szóltam semmit, tekintetem mégis úgy hatott, mintha a ház zengene bosszús szavaimtól. -Miért?- csak ennyit szóltam, elcsukló hangon.

Már éppen förmedtem volna rá Nash-re, hogy mi is a probléma a ruhámmal?! Az oké, hogy vizes és koszos lett, de csakis azért, mert belökött a medencébe. És különben is, mi ez a fekete kártya, amit a kezembe nyomott? Azonban ezt inkább nem tettem meg, mert váratlanul kopogott valaki a bejárati ajtón. Furcsa, máris lenne egy vendégünk? Remélem nem egy ember. Úgy éreztem, tudom kontrollálni magam, dehát a hotelben is azt hittem.
Nash indult ajtót nyitni és már majdnem rászóltam, hogy kapjon fel valami felsőt, de késő volt. Kitárta az ajtót.
Egy gyönyörű, barna hajú nő állt az ajtóban. Az arca sima és tökéletes volt, tartása egyenes, kecses. Az az érzésem támadt, hogy ő is egy vámpír. A ruhái kifinomult ízlésről árulkodtak és egy kicsit elszégyeltem magam, hogy én ebben a rongyos, vizes ruhában mutatkozom. A törölközővel minél gyorsabban próbáltam rendbe szedni, legalább a hajam.
Nash ismerte,bár úgy tűnt ő sem tudta, hogy jön, mégis vigyorogva fogadta és gesztusaiból úgy véltem, ő a szerelme.
- Szia Selena. - üdvözöltem szégyenlősen. - Claudia vagyok. - mosolyogtam és a kezemet nyújtottam felé.

Hallottam, pontosabban Nash mesélte, hogy vett egy házat nem messze a belvárostól. Gonoltam, meglátogatom. Mikor odaértem a házhoz, ismerős érzés fogott el, amit legutóbb Olaszországban éreztem. A ház teljes mértékben egy toszkánai birtok szépségét adta át. Mystic Falls-on kívül eddig egyedül Toszkánában érztem igazán jól magam. Ott viszont nem maradhattam sokáig, mert a déli vámpírok agyament viselkeséde engem is veszélybe sodort volna... Bekopogtam az ajtón, remélve, hogy van itt valaki.

Nash

Belépve a nappaliba ismét elcsodálkoztam. Olyan tökéletes volt. Az álmennyezet érdekes kör alakokba rendeződött, a szoba világos és tágas volt, a kanapé pedig stílusos és emellet hihetetlenül kényelmesnek tűnt. A kanapéval szemközti falon, pedig egy hatalmas plazmatévé csücsült. Ilyet, eddig csak a bevásárlóközpontokban láttam. Otthon csak egy kis kocka televíziónk volt és azon is csak néhány csatorna jött be recsegés nélkül. A cipőmet levettem az ajtóban, mert nem akartam máris bemocskolni a házat. Éppen elég, hogy tetőtől talpig csurom víz vagyok, úgy féltettem így is a finom kasmír szönyeget a víztől, mint egy éjszakázó dolgozó a reggeli kávéját.
Azonban nem sokáig csodálhattam, mert Nash vámpírsebességgel berontott a gyönyörű nappaliba, derekamnál fogva felkapott a vállára és mielőtt még alkalmam lett volna bármit is tenni, ledobott a makulátlan kanapéra. Azonnal felpattantam róla, nem akartam, hogy a víz makacs foltot hagyjon a tökéletes szöveten. Hatalmas vigyor terült szét az arcán. Amint lesz rá alkalmam, ezt még visszakapja.
- Akkor ezt most bóknak veszem. - nevettem fel. Egész emberi életemben nem nevettem annyit, mint ma, pedig egy elég mosolygós lány voltam mindig is. Egészen amíg be nem töltöttem a hét éves kort. Amikor ugyanis anyu elhagyott... - Talán veled sem lesz olyan rossz. - vágtam vissza vigyorogva. Egyke gyerek voltam, tehát nem ismerem milyen érzés, ha az embernek van egy testvére, de mindig is irigyeltem azokat, akiknek kijutott ez a szerencse. Mikor kicsi voltam, néztem őket, ahogy megosztják egymást közt a csokoládét, vagy a süteményt, míg én arra gondoltam, hogy akár a fél karomat is odaadnám egy nővérért vagy bátyért. Hát ha még választanom is lehetne, hogy milyen legyen, biztosan olyan lenne, mint Nash.