- Csupán rosszul venné ki magát, ha pont most törnének ránk. - súgtam halkan, tovább simítva arcát, és úgy éreztem, mellkasom forró lázban ég,és teljesen elégek, ha nem csókolhatom meg Őt újra, nem érezhetem testét oly' közelről, ahogy csak lehetséges.
Magamhoz rántottam, száját magamhoz húztam, és szeszélyesen kezdtem csókolni. Ő még kislány volt, taapsztalatlan... jól kellene éreznie magát a karjaim között. Mert az én életemben már jó párszor fordultak elő nők. De egyiküket sem szerettem olyan lángoló érzelemmel, mint Katherine-t.

- Nincsenek itthon... de nem tudom mikor érnek haza, de kb. ilyenkor szoktak. - Gondolkoztam el egy kicsit, és hagytam magam, hogy magához öleljen. Miért ne hagytam volna? Szerettem karjai közt lenni, valahogy jó érzéssel töltött el, arról nem is beszélve hogy biztonságban éreztem magam ha magához ölelt.
- De miért is? - Kérdeztem halványan elmosolyodva, habár Ő ezt nem láthatta.

Nem tudom, mikor láttam utoljára ilyen lányt. De már nem is lány, hanem nő.. és nekem kell ez a nő. Csak ez az egy nő kell. Sose csalnám meg, bántanám meg.. ha az enyém lehet, mintha a világ lenne az enyém.
- Hol vannak a.. szüleid? - kérdeztem, miközben magamhoz öleltem és gyengéden suttogtam fülébe, hátát simogatva.

Amint belementem a szökés ötletébe, megfogta kezemet, és közelebb húzott magához. Hajam alá nyúlt, és már érezhettem is magam körül ölelő karjait, míg ajkai rátaláltak az enyéimre, és gyengéden csókolni kezdett, amit viszonoztam is neki.
- Örökké? Az elég soknak hangzik, de akkor se vonnám vissza! - Sütöttem le szemeimet elmosolyodva. - Örökké a tiéd akarok lenni. - Néztem fel újra szemeibe, és odahajolva hozzá röviden megcsókoltam.

Tudtam, hogy hogyan nevelik Őt. Nem is vetemednék ilyesmire, ha nem kellene megtennem, de a szigorú erkölcsök megrontják mindazt, amit én adni tudnék neki, és sose teljesedhet be, ha a törvényen múlik.
Megfogtam kezét, közelebb vontam magamhoz, és haja alá nyúlva öleltem magamhoz, gyengéden csókolva meg száját. - Most már nem vonhatod vissza. Örökké.. az enyém leszel. - mondtam egy apró vigyorral a képemen.

- Csak az, hogy nem neked van a legjobb híred a környéken... - Válaszoltam halkan felsóhajtva. Végül is ez volt az igazság, apám már burkoltan kijelentette, hogy nem nagyon tetszik neki, hogy Victor-al töltöm mostanában az időmet. Persze ez nem mondta a szemembe, inkább édesanyámnak mondta valamelyik nap. Nem szokásom hallgatózni, de most muszáj volt, már csak a kíváncsiságom miatt is.
Megfogta a kezemet sorosan, és hozzám simult, úgy vetette fel nekem a szökés ötletét. - Victor... - Néztem szemeibe én is elgyötörten. Valahogy még nem jutott eszembe a szökés ötlete, így talán idegenkedtem tőle egy kicsit is elsőre, de aztán határozottan válaszoltam. - Igen... társad leszek benne. Ha ez kell ahhoz, hogy veled lehessek! - Nyeltem egy nagyot.

- Mi oka lenne ellenezni kettőnk kapcsolatát? - kérdeztem meglepve, hisz.. talán a hírem miatt? De hát az egy orvosolható probléma.. én legalábbis annak nevezném, hisz bármikor képes vagyok változni, ha ezen múlik minden.
Felvontam szemöldökömet. - Ha nem megy bele.. - fogtam meg szorosan Katerina kezét, és szorosan hozzásimultam. - Együtt szököm meg veled. Társam leszel ebben? - kérdeztem tőle, mélyen nézve tekintetét.

Kérdésemre már épp elkezdett válaszolni, mikor is rájött hogy mit is mondott nekem... hogy elakar venni.. Méh én is meglepődtem ezen a mondatán, nem gondoltam volna, hogy ilyen szándékai vannak a jövőre nézve. Hitetlenkedve néztem szemeibe ismét és vártam mit mond erre.
- Honnan tudod, hogy apám hozzád adna? - Kérdeztem és lenéztem kezemre amit az imént a szívére húzott. Persze, hogy hozzá szerettem volna menni, és az csak még jobban boldoggá tett, hogy elakar venni. Inkább csak az volt itt a kérdés, hogy édesapám megengedné-e ezt. - És én pedig hozzád mennék bármikor.. - Mondtam határozottan mégis kissé halkan felnézve szemeibe, és még egy kis lépést megtettem felé.

- Mit vártam? Katerina, én azt hittem, hogy.. - súgtam, de bennem is akadt a mondandóm, hisz rájöttem, az imént mi bukott ki belőlem, s felmérve a helyzetet, nem jött a legjobbkor hogy elmondtam, milyen terveim vannak a jövőre nézve.
- Igen, el akarlak venni. De tudod, hoigy szeretlek. Nem boldogtalanság várna ránk. - fogtam meg kezét, és szívemre húzva nyeltem egyet, majd még egyet. - El akarlak venni. - súgtam neki újra.

Szavaim nem tette jót a férfi lelkének az egyszer biztos, mert elkezdett hátrálni tőlem, és hátat fordított nekem vigyázva arra, hogy még véletlenül se nézzen rám. Egy nagyot nyeltem, és vártam mikor fordul felém újra, de ez még nem történt meg egy ideig. Nem akartam ezzel "megsérteni", de muszáj volt neki nemet mondanom. Azt hiszem eddig még nem sok nő utasította vissza, ezek szerint ebben is kivétel vagyok, mert megtettem, és talán még rosszul is érzem magam miatta.
- Miért mit vártál? Igen ezért... - Nézhettem végre szemeibe, ahogy újra felém fordult, és elkezdett közeledni felém, így végre nem volt köztünk annyi távolság. - Elakarsz venni... - Mondtam elég halkan, mintha csak ezt hallottam volna az egészből. - Ezt komolyan gondoltad? - Kérdeztem talán kissé félve. Itt nem az volt a kérdés, hogy én hozzá akarok-e menni, mert akár most is hozzá mentem volna, hanem az, hogy tényleg komolyan gondolta-e. Sose tudhatom, hány nőnek mondhatta már ezt? Bízok benne de valahogy mégis előbújnak a fejemben ezek a gondolatok, ami nem éppen tesz jót a kapcsolatunknak, mert a végén azt hiszi, hogy nem bízok benne.

Felvontam szemöldökömet, és sóhajtva hátráltam meg. Hátat fordítottam, közben egy pillanatra sem nézve rá, mert azt hiszem, ennyire még sosem gázoltak a férfias önérzetembe. Kegyetlenek tudnak lenni ezek a szavak. Ezt nem tudom elviselni. Az elutasítás számomra ismeretlen.
- Ezért? Mert.. kitagadnak? Drágám.. - fordultam vissza felé. - Nekem csak Te vagy.. el akarlak venni.. az apádnak nem lehet kifogása ellenem.. - súgtam, arcát simogatva.

Nem hiszem, hogy sok nő mondhatta ezt neki, konkrétabban utasította vissza. Csak hogy én nem vagyok egy olyan szajha, mint azok a nők a városban. Lehet, hogy őket könnyen megszerezte, de velem már nehezebb dolga van, főleg, hogy én gondolok arra, hogy ezért ki is rúghatnak otthonról.
- Azt mondtam, hogy nem megy! - Ismételtem meg halkan saját magamat kérdésére, és éreztem, hogy kezei a vállaimat érinti. - Ne attól félek... Ezt igazán tudhatnád, főleg hogy kitudja hány lányt rúgtak ki otthonról, azért mert te... Hagytam abba a mondatot a végére, mert még csak bele se akartam gondolni abba, hogy már hány lánnyal kezdett ki a városba. - Félek a kiutasítástól, attól hogy megtagad a saját családom! - Fordultam végül felé.

Elvált ajkaimtól. És amit mondott, az számomra valami ismeretlen volt. Eddig egy nő sem mondott nekem ilyet. Ilyen lenne a pofára esés? Ki kell majd hevernem, de egyelőre nem fog menni.
- Hogy mondtad? - léptem oda a háta mögé, és a vállára tettem a kezemet, miután elfordult tőlem. - Mi a baj, Katerina? Félsz? - kérdeztem rekedt hangon.

Nem volt a szavak embere, főleg most. Tanácstalanul vártam, és vártam hátha megszólal, és helyesli hogy talán mégse kéne ezt tennünk. Nem most legalábbis! Nem mozdultam egy tapodtat sem, de Ő viszont elindult felém, és mikor odaért elém hajam alá nyúlt, és megcsókolt úgy ahogy még soha. Szinte még a térdem is beleremegett, és viszonoztam neki csókját, de mégis ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy ezért simán kitagadhatnak a családból. Akartam, nem erről volt, de ezt nem szabad. - Nem megy... - Motyogtam elválva ajkaitól, teljes kétségbeeséssel az arcomon eltávolodva tőle, de viszont hogy ezt ne lássa, hátat fordítottam neki, és egy nagyot nyeltem.

Nem voltam ilyenkor a szavak embere már. Leginkább azt kellene tennem, amit ebben az esetben mindig. De abban az esetben talán kivágna engem az ablakon is. Sajnálatos módon, akkor nagyon csúf halált halnék.
Mégis összegyűjtöttem minden bátorságomat, és nyelve egyet, odaléptem elé. Kezem odafutott a haja alá, és megcsókoltam őt. Úgy, ahogyan kinn nem tehettem meg.

Kérdése hallatán rögtön leálltam, és hátráltam tőle egy lépést. Nem gondolkoztam, és már rögtön neki is "támadtam", pedig tudom, hogy milyen következményei lehetnek. Eltiltás, ami rosszabb, a kitagadás. Mégis mit gondoltam, mikor felcipeltem magammal a szobámba? - Sajnálom... vagyis persze, hogy akarom hogy maradj! Csak... - Kezdtem el mondani, de többször is megakadtam, és addig hátráltam, míg le nem ültem az ágyamra, mert már úgy éreztem, hogy lassan már a lábaim sem tartanak meg. Ha Victor le nem állít simán tovább mentem volna egy csóknál.

Nem tudtam hová tenni a jelenetet. Hogy a pokolba kötöttünk ki itt? A szobájában vagyunk... tipikus leányszoba, hétköznapi.. csak annyi a különbség, hogy látszik, mennyi szeretet és féltés van benne. Nem tudom szavakba önteni, hogy mit jelenet most nekem itt lenni.
- Azt akarod, hogy maradjak, Katerina? - kérdeztem tőle rekedten. Mikor egy lány engem a szobájába hívott, midnig olyasmi lett a végeredmény, ami kitagadást húzott maga után. Feltétlenül akarja ezt ő is?

Főtér

Ahogy a birtokhoz a bejárathoz léptem, de még mielőtt beléptünk volna Victor-al szembe fordultam. - Felmegyünk a szobámba, de addig csönd! - Néztem szemeibe egy kicsit szigorúan, és kinyitottam magam mögött az ajtót óvatosan, és egyik kezemet összekulcsolva az övével, magammal húztam az emeletre, ahol a szobám volt. Amint becsuktam magunk után a szobám ajtaját, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. - Itt már biztos nem vesz észre minket senki! - Itt már nem kellett attól félnünk, hogy észrevesznek minket. Bár meglepődhet azon amit tenni fogok, de nem érdekelt túlságosan. Szembe fordultam vele, és áthidalva köztünk azt a kis távolságot, magamhoz húzva megcsókoltam.