Most némiképp összekotrom szerénységemet, hogy lehetőleg ne csupa badarságot hordjak össze, de azt hiszem, aki ismer, annak nem fogok újat mondani.
A hétköznapi nevem Eszter lenne, bár ezt a legtöbben gmailről, vagy facebook csoportból tudják. A becézésekért nemigen rajongok, de eltűröm, csak Esztike ne legyek, az olyan, mintha egy péklapáttal csapkodnák a fejemet.
Egy Vas megyei "kis" városban élek, Szombathelyen születtem, de már közel két éve kirepültem a családi fészekből, azzal az elvvel, hogy "minél távolabb a szülőktől, annál jobb."
Túl vagyok már a húszon, jelenleg a 21-esek táborát erősítem, de nemsoká' 22 lesz a 21.
Középiskolát gimiben végeztem, de utána nem egyetemet választottam, inkább szakmát tanultam, de ez nem jelenti, hogy hülye lettem volna az egyetemhez.
Az időm nagy részét körülbelül egy éve "rabolja" a fórum, akkor akadtam még rá a forumx-es szerepjátékra, ahol ugyan nem volt lehetőségem játszani, de amint ide költözött az oldal, gyorsan bekapcsolódtam magam is, mint a főribanc, Tatia Petrova lánya, aki bennem "emberére" talált.
S mint az utóbbi idő is mutatja, gyakran vagyok erre, mikor a munkám és a magánéletem engedi, de leginkább a felszín alatt szoktam munkálkodni, hogy barátságos környezetet teremtsek (Elenával és Tatiával egyetemben) az itt játszóknak, és hogy amikor idejönnek, nemcsak egy jó társaság, hanem egy szép közeg is fogadja őket. Évek óta szerepjátékozom, körülbelül 15 évesen ugrottam bele először, azóta rendszerességgel csinálom, de mióta itt játszom, lemondtam minden másikról, mert egy idő után valahogy sokkalta szívesebben jöttem ide, mint bárhová máshová, és ezért nem volt számomra nehéz lemondani egy-egy más karakterről, ami nem ide kötött.
Erin után következett szinte rögtön Harmony, az első tündér, aki a városba jött, de őt nem az én elmém alkotta meg, csupán átvettem az előző alakítójától.
Timothy és Tracy már olyan... reflexszerűen jött, nem tudtam megállni, hogy ne jöjjenek.
Igazából rólam nincs is más tudnivaló... a szokásos... két testvérem van, én vagyok a középső, mindhárman lányok vagyunk és a legkisebb húgom kivételével már elmenekültünk otthonról.
Közel négy éve osztom meg az életemet egy hímneművel (csak hogy szépen fogalmazzak.
), szóval mondhatni, a kamaszkori sérelmek után most minden egyenesben halad felfelé.
És csatlakozom az előttem írókhoz/szólókhoz: szerintem nem igazán van olyan, aki szívesen itt hagyná ezt a helyet, csak ha nem kötelezettségei múlnak rajta, egyetem, munka, satöbbi. Részemről van munkám, de az sosem gátolt ebben.
Tehát jövőre IS... ugyanekkor... ugyanitt...