26 évvel ezelőtt jöttem a világra, Svédföld egyik legerősebb és legnagyobb farkascsaládjának, a Dronvreise-klán tagjaként. Nem a tudatos családtervezés eredményének köszönhetem születésemet, sokkal inkább anyám egy újabb lázadó húzásának, amivel nagyapámat és férjét kívánta bosszantani. Apám sem volt neki több puszta szórakozásnál, a közös gyerek ellenére sem tervezett vele hosszú távra. A dán farkasvezér viszont nem akart csak úgy lekopni, ezért anyám tett róla, hogy apám csak kóbor emlék maradjon. Vibeka nem volt anyának való, mégis annyi anyai ösztön azért szorult belé, hogy a szülés után ne hagyjon sorsomra az árokparton. Hazavitt és a rokonság nevelt, féltestvéreimmel és unokatestvéreimmel nőttem fel. Alig múltam hét, amikor kiváltottam az átkot és átestem az első átváltozásomon. Bátyáim próbáltak felkészíteni a rám váró megpróbáltatásokra, számtalan rémmesével fárasztottak. Túlzásnak tűntek történeteik, azonban mikor eljött az idő, testközelből tapasztalhattam meg az átalakulással járó fájdalmat. Ez minden korábbi elképzelésemet felülmúlta.



Családomban ősi szokás, hogy jelzővel illessék a klánba tartozókat. Anyámat szemtelen modora és csípős megjegyzései miatt "kígyónyelvűnek" hívják, míg legidősebb fiát, a fogyatékossággal született Arendtet hátrányai miatt "sutafejűnek". Jorek félelmetes fizikai ereje után lett "vasöklű", Torgil bátortalansága miatt kapta a "nyúlszívű" nevet. Nővéremet, Luannet "jövőmondónak" nevezik rendkívüli ráérzőképessége miatt. A kishúgomat Arlinet pedig fürgesége miatt "villámlábúnak".
Én a "feketevérű" jelzőt kaptam, de nem azért, mert vérem higanyszínű lett volna. Mindössze arra utal, hogy tiszta Dronvreise véremet a Sondergaardok vére szennyezi. Ez gyerekként nem sokat mondott, de láttam a szemekben, hogy kevesebbre tartanak emiatt. Lenéző tekintetük elszánttá tett és vakmerővé. Először csak ki akartam vájni a szemüket, hogy üveggolyózzak velük. Aztán tovább gondoltam. Gyerekes haragom bizonyítási vággyá érett, mikor elértem a kort, hogy megértsem, mit is jelent "feketevérűnek" lenni. Ekkor döntöttem el, hogy egy nap mindannyiuk felett állok majd. 'Szeretett' családom későbbi döntései pedig tovább erősítettek bennem az elhatározást.



Annyi minden lehettem volna, én mégis követtem családom hagyományait. Vadász és fegyverkészítő vált belőlem. Vibekát különcsége és bosszantó modora ellenére a klán legjobb vadászai között tartották számon. Az "őzek és medvék réme" lett tanítómesterem. Szülőnek csapnivaló volt, de tanárnak egész jónak bizonyult. Sokat tanultam tőle. Tíz éves lehettem, amikor anyám először vitt magával egy vadászatra. Első zsákmányom egy mókus volt. Vadásztúráinkon megtanultam, hogyan bújjak meg a fák árnyékában és legyek észrevétlen, miközben - prédámat mindvégig a szemem előtt tartva - lélegzetvisszafojtva várom a kínálkozó pillanatot.



Luanne előre figyelmeztetett rossz érzéseiről. Álmai megsúgták neki közelgő halálomat, mégsem törődtem intő szavaival. Folyton egy árnyékról beszélt, ami megbújva a sötétben figyel és vár, hogy lecsaphasson rám...nos, azt hiszem rám talált.

Csak feküdtem a jéghideg, nedves földön, mozdulatlanul, saját vérem tócsájában. Tisztában voltam vele, hogy nemsokára meghalok. Csak a dac és a büszkeség tartott még életben. Erőmből csak annyira telt, hogy kínomban felnevessek, képen röhögjem a halált és megfogadjam, hogy bevárom gyilkosomat a másvilágon, ott majd számolunk.
Látásom elhomályosult, mégis érzékeltem, hogy valaki még álldogál haldokló testem felett. Leguggolt mellém, és a fülemhez hajolt. Suttogott valamit, majd vérhez hasonlatos fémes ízű folyadékot öntött a számba. Szinte égetett, ahogy lefolyt a torkomon. A rohadék széles mosolyt villantott rám, mint aki kedvét leli nyomoromban, majd hirtelen tövig nyomta a belém fúródott tőrt, meggyorsítva halálomat.

Meghaltam, ez egészen bizonyos, most mégis élek. Sosem hittem a csodákban, visszatérésemre viszont nem találtam ésszerű magyarázatot. Emlékeim zavarosak voltak halálom estéjéről, de éreztem, valami megváltozott  bennem...
Hogy bizonyosságot nyerjek északra mentem, hogy felkeressem a vak vénasszonyt. Úgy tartották róla, hogy ő mindenek tudója. Talán segítségemre lehet. Az odaúton egészen végig, kavarogtak bennem gondolataim. Kérdéseimre csak részben kaptam válaszokat. Nem tudott vagy nem akart felelni. Mindegy is. Hibrid lettem, bármit is jelentsen ez. Az öreglány óvva intett, hogy visszatérjek családomhoz. Úgy vélte, jobban járok, ha minél messzebb kerülök a klántól.

Ennek majdnem három éve már. A hegyi boszorkány tanácsát persze nem fogadtam meg, hibridként tértem vissza otthonomba.



Néhány hónapja történt, hogy egy medve bukkant fel városunk közelében. Számos fejfájást okozott az északi negyedben élőknek, ezért nem volt kérdéses, mit kell tennünk. Fivéreimmel és unkabátyáimmal vadászatra indultunk. Hetekig követtük a fásban egészen a hegygerincig, ahol sikerült elejtenünk. Ám a vad leölésével a vadászat nem ért véget. Vadászból préda lettem. Nagylelkűen előnyt adtak, de tudtam, ezzel nem megyek sokra. Ismertem a terepet, de nem vált előnyömre, hisz rokonaim is legalább annyira jártasak voltak ezen a vidéken. Nagybátyám és unokatestvéreim sosem kedveltek igazán, ezért tőlük nem ért váratlanul, hogy a bundámra utaznak. Fivéreim viszont annál nagyobb meglepetést okoztak. Tudtam én honnan fújt a szél. Nagyapám adta parancsba, hogy végezzenek kisöccsükkel. Lássuk be, ki merne ellenszegülni a klánvezér akaratának? Az öreg rájött mivé váltam és köztudottan ki nem állhatta a hibrideket. Első szülött fiát is emiatt ölte meg.
Kinevettem őket, mindannyiukat. Akkor hát játsszunk! Kíváncsivá tett, vajon melyik rokonom bizonyul elég rátermettnek ahhoz, hogy végezzen velem? Örömemet leltem a fogócskában. Széles vigyorral figyeltem, hogyan vetekednek egymással véreim, miközben azt találgattam, vajon milyen jutalom jár majd erőfeszítéseikért?
Egy ideig szórakoztatott a kergetőzés, de amint eluntam a játékot elhatároztam, eljátszom halálomat. Öntelt fattyak, könnyedén bedőltek a cselnek. Megsebeztem magam, majd leugrottam a szikláról egyenesen a zavaros vizű folyóba.

Napok teltek el, mire feladták a kutatást holttestem után. Halálom híre gyorsan elterjedt a klánban, mindenki halottnak hitt. Megható, hogy még egy temetést is rendeztek tiszteletemre. A vadászat és a bujkálás közben világossá vált, szülőföldemen nem vagyok biztonságban, ezért úgy döntöttem, egy időre idegen földekre utazom. Ha készen állok majd, hogy leszámoljak ellenségeimmel, akkor hazatérek. Ha akkor még nagyapám lesz a klánvezér, ő lesz az akit letaszítok "trónjáról" és átveszem a klán vezetését.