Hamar visszaugrott minden a helyére a boszorkánynő távozása után, akit egy olyan rejtélynek könyveltem el az életemben – néhány napra… - amit nem akarok megfejteni. Visszaugrott, mint egy kiment váll. Fájdalmasan, de legalább gyorsan. Majd’ egy hét telt el a grandiózus éjszaka óta. Másnap mindent a tervezettek szerint tettem. Reggel bedobtam két fájdalomcsillapítót és bár lassabb tempóban, de nyakamba vettem a várost. A vérfarkasokkal egy ideig nem biztos, hogy fogok együtt dolgozni, igen mélyen egymás begyében vagyunk az elmúlt idők eseményei nyomán. A vámpíroknál azonban jó pontokat szerzett a dolog. Az pedig különösen, hogy másnap egyenes tartással álltam Marcel udvarán, mintha mi sem történt volna és adtam át a megvásárolni kívánt információkat. Bár én is sokat adtam volna azért, hogy letörölhessen az arcáról azt az undorító mosolyt, ami arra utalt, hogy úgy tesz, mintha nem tudna semmit az incidensről, de mindent tud és jól szórakozik. De ez már egy másik történet.
Néhány napig haladtam csak tovább a mindennapjaimmal, amíg egy nap egy csomag nem várt otthon. Név nélkül, egyszerűen a lakásomra címezve. Amikor kibontottam pedig a sötétkék ingem találtam benne és az övem összegöngyölve. Úgy éreztem, mintha a legnagyobb víztároló fala szakadt volna át az elmémben a víz pedig viharosan, falánkul borított el mindent mást a nő képében. Másra sem tudtam gondolni, csak rá. Úgy hívogatott a teljes lénye, mint egy távoli, hamis altató dal, ami nélkülem nem képes beteljesedni. Úgy döntöttem, megkeresem hát.
Egy, máshogy nem fogok tudni megszabadulni a fojtó érzéstől. Mintha újra és újra víz alá nyomnák a fejem. Kettő, ideje volt utána járni ki ez a nő és milyen játékot űz.
A játék kifejezéssel nem is találtam annyira mellé, színésznő. Tudod mi a legnevetségesebb? Szó szerint a legnevetségesebb, hisz álltam az utcán és a legmélyebb kínomban nevettem. Úgy gondoltam, hogy a kapcsolataimnak hála nem lesz nehéz kitalálni ki ő és hol találom meg. Épp egy ilyen találkára tartottam, amikor egy reklámoszlop mellett elhaladva satufékkel álltam meg és tolattam vissza néhány lépésnyit. A színház egyik plakátjáról nem más tekintett vissza rám a néhány arc közül, mint Shiraz. Ha hinnék ilyesmiben még azt is rávághatnám, hogy a sors keze. De nem hiszek. Ettől függetlenül úgy döntöttem, már másnap felkeresem.
Itt vagyok hát. Szándékosan a sötétkék inget viselem, amit visszaküldött, egy sötét farmerral. Kezemben pedig egy apró dobozt hurcolok magammal. Nem kerítettem nagy feneket annak, hogy bejussak az előadásra. Egy gyors pillantás az itt dolgozók listáján és máris kiderült számomra, hogy egy vámpírnő hetyeg az igazgatóval. Mivel újfent jóban vagyok a vámpírokkal – mondjuk úgy hogy jóban – nem került sokba megkérni őt egy apró igézésre, én pedig máris szabadon járok kelek az intézmény falani belül. Épp próba zajlik, amikor megérkezem. A földszinti székek hátsó soránál lévő kétszárnyú ajtón sétálok be, de Ő nincs a színpadon. Helyet foglalok hát valahol az első sorokban középtájon és várok. Ha pedig megpillantom végre a boszorkánynőt és találkozik a tekintetünk, csak egy sejtelmes mosollyal emelem meg felé a szemöldököm. Meglepetés.

***