Éppen időben érkeztünk, legalábbis ezzel a szöveggel köszöntött minket a stewardess. Jellemző ,vettem is felé egy morcos pillantást, egy afféle "ne sürgessen, azt nem szeretem" üzenettel, miközben megvártam, hogy Hayley előttem sétáljon fel a gépre.
Mikor felértünk, elégedett sóhajjal nyugtáztam,hogy semmi nem változott, és ezúttal nem is kívántam húzni az utat. Öntöttem egy-egy pohár italt mind a kettőnknek, majd hamarosan már a levegőben is érezhettük magunkat.
- Ha elfáradsz, pihenhetsz. Mint mikor errefelé jöttünk. - jegyeztem meg Hayleyre nézve, majd egy újabb sóhaj, és kimeredtem a mellettem levő ablakon. Vártam, hogy újra az otthoniak vérét szívjam. Minden értelemben.

Elmosolyodtam szavain. Szabadulni tőle? Azok után, ami történt? Egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, hogy ezek után hagyjam csak úgy veszni az egész helyzetet. Ő még használható számomra. Vérfarkas, tehát ellenségnek kellene lennie az én szemszögemből. De úgy döntöttem, megtöröm ezt a hagyományt, és jó okom van rá. De egyelőre neki ezt nem kell megtudnia. Higgye csak azt, hogy képes szentimentális hangulatba keríteni egy rendíthetetlen ősvámpírt.
Beszálltam mellé, odahajoltam a sofőrhöz, és lediktáltam neki a címet, mire Ő egy bólintással jelezte, hogy megértette, és már meg is indult alattunk a jármű.

Jól értem? Ezzel most tényleg azt akarja mondani, hogy csak azért udvarias velem, mert valamit akar tőlem? Vagy már teljesen másról beszél, én pedig ennyire elveszítettem volna már a fonalat? Oké, néha tényleg egyáltalán nem értem ezt az embert... vámpírt. Csak vállat vonok, és inkább a szendvicsemre koncentrálok.
Szó nélkül szállok be a taxiba is. Elsőre nem annyira vonz a lehetőség, hogy vele és a halott feleségével tartsak valami horroros kriptába, de aztán jobban belegondolva... inkább járom a temetőt, minthogy egyedül kuksoljak a hotelben. Hisz nem ezért jöttem.
- A-a - fejemet ingatva csúszok hátrább a taxiban, és kényelembe helyezem magam... amennyire itt lehet. - Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen - pillantok rá játékos mosollyal. Hmm... a csomagjankat gondolom utánunk hozzák, Christophernek sietős lehet mindent mielőbb elintézni.

- Nem nevezném magam úriembernek. Csupán férfinak, aki tudja, hogy mit akar. És céljai elérének érdekében, rákényszerül egy-két olyan dologra, ami tőle nem megszokott. - fogalmaztam enyhén kacifántosan, mindvégig mosolyogva rajta, s néztem a szendvicset a kezében, de ettől engem csak a gyomorforgás kapott el. Emberi étel.. nekünk is szükségünk van rá, én mégsem lelem örömömet az efféle finomságokban. Sokkalta nagyobb ugyan a választék, mint anno volt, de leginkább most az hajt, hogy kinek A-s, vagy éppen B-s a vércsoportja.
- Oké, akkor most menjünk a hotelba. - intettem le egy taxit. - Ott eldöntheted, hogy velem tartasz-e a kriptába, vagy netán ott maradsz egyedül és kitalálod, meddig maradjunk itt. - kacsintottam rá, várva, hogy beszálljon a taxiba, illedelmesen kinyitva neki az ajtót.

Beletelik némi időbe, amíg mutogatva és erősen artikulálva a szavakat sikerül megértetnem magam a bolgár árussal, de szerencsére valamennyire ért az öreg angolul, így nem fogok éhen maradni. Ráadásul ez még a reptér, elfogadnak másféle valutát is, őszintén fogalmam sincs, hogy mi itt a helyi fizetőeszköz. Christopher egy férfivel vált pár szót, amíg én a dolgomat intézem. Ha tippelhetek, ez volt a boszorkány. Mindig kíváncsi voltam, mi hajthat egy erős, képzett hókuszpókot arra, hogy egy vámpír kénye-kedvében akarjon járni. De gondolom ezt nem is most fogom megtudni.
- Köszönöm - villantok egy mosolyt Chris felé az udvarias ajánlatára, miközben az első szendvicsemet igyekszem kicsomagolni. - Észrevetted, hogy igazi úriemberré változtál az első találkozásunk óta? - kérdezem felsandítva rá. A korábbi "romantikus kiruccanás" dologgal is valahol tréfásan azt akartam mondani, hogy érdekes módon kerültünk közel egymáshoz, de a csodálkozó ábrázatát látva arra tippelek, hogy nem vette a lapot.
- Nem is értem, hová tűnt az a vérszívó, aki homályos fenyegetésekkel próbált halálra ijeszteni - kuncogok bele a szendvicsembe. Magamat is meglep ez a fordulat, de őszintén kezdem megkedvelni őt. Az első alkalommal még olyan szívesen kitéptem volna a szívét, de ha más nem, hát azon voltam, hogy legalább kellőképpen felidegesítsem a pimaszságommal. Már nem is értem, hogy jutottunk el abból odáig, hogy szinte teljesen rábízva magam vele tartsak egy öngyilkos kalandba. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok teljesen normális.
Közben el is érjük a kijáratot, gondolom most egy taxit kellene fogni, hacsak nem vár már ránk valahol egy jármű indulásra készen.

Meglepődtem, mikor a romantikus körutat emlegette. Az én felfogásom kerülte az efféle gondolatokat, és nem is tűnt a szememben annak. A halott feleségemmel a képben meg főleg nem.
Néztem őt, ahogyan megvásárolta a szendvicseket. Nem álltam szorosan mögötte, mert így is szemmel tudtam őt tartani.
- Nem, nem vagyok éhes. Emberi ételre nem - tettem hozzá némábban, nehogy idegen fülek hallhassák,s ekkor ért utol az, ki a feleségemről gondoskodott.
- Tegye azt, amiben megegyeztünk. Nem tűröm az engedetlenséget. - néztem mélyen a férfi szemeibe, mire ő bólintott és elég hamar eltűnt a szemeink elől.
Visszafordultam Hayley felé, beletúrtam hajamba, s mellé állva megfogtam a vállát, hogy a kijárat felé kezdjem kalauzolni magunkat.
- Egyél nyugodtan. - tettem hozzá még. - Bizonyára nem vagy hozzászokva a bolgár nyelvhez. De ha megkívánsz valamit, csak tedd szóvá. - ajánlottam fel. Ezt tényleg én mondtam?

- Jelenleg úgy érzem, hogy mindkettővel megbirkoznék. - Így belegondolva tényleg nem is emlékeszem, mikor ettem utoljára, meg amúgy sem az az elvegetálós fajta vagyok. Sosem féltem annyit enni, amennyi jól esett, sőt, amennyi belém fér. Később úgy is lemozgom. Szóval kell is az energia.
- Kezd úgy hangozni, mintha valami romantikus kiránuláson lennénk - jegyzem meg játékos mosollyal. Persze tudom, hogy nem így van, hisz az utazásunk oka ennél sokkal bonyolultabb, kellemetlenebb, komolyabb. De Chris figyelmes megjegyzései arról, hogy tőlem függ, mivel töltöm ezt az utat. Már a bárban is voltak hasonló elszólásai. Meg ami azt illeti... végülis miért is ne használhatnánk ki az alkalmat egy kis városnézésre? Nem hiszem, hogy sok másik alkalmam lesz még Sofiába jönni. Én meg is indulok a reptéren valami gyorskajálda után kutatva a tekintetemmel, Chris meg gondolom nem marad le, ha nem akar szem elől téveszteni.
- Te nem vagy... éhes? - teszem fel a kérdést vonakodva, mégis kicsit kíváncsian, miközben végre megtalálom, amit keresek, és vásárolok is magamnak azonnal két sonkás szendvicset. Bemelegítésnek jó lesz, bár fogalmam sincs még, milyen helyi specialitások akadnak itt gasztronómia terén.

- Minden rendben, természetesen. Csupán szeretek borsot törni mások orra alá, ha mondhatom így. Ezúttal Lord Niklaus és Tatia Petrova volt a célpont. Hát, nem mondom, remekül szórakozom már most. - vigyorogtam, mintha tényleg nem lennék több egy ravasz gazfickónál, majd kicsatoltam az övemet, ahogyan végetért az út. Tökéletes, már így is kezdett felfordulni a gyomrom.
- Nos, gondolom, éhes vagy. De rád bízom a választást. A szállodai étterem, avagy a reptéri gyorskajálda. - villantottam felé újra fogaimat, megfogva a kabátomat, melyet az út előtt letettem a kanapéra.
- Annyi időnk van, amennyit szeretnél. A boszorkány csak későbbre ígérte magát. - tettem még hozzá elgondolkodva.

Az utazás további része egész csendesen zajlott, tekintve hogy elhúzódva kényelembe helyeztem magam, és a tizenpár óra nagy részét átaludtam. Azt hiszem, még ez a legkényelmesebb formája az unalmas és fárasztó repülés átvészelésének, ráadásul a tegnap éjjeli kis kalandunk, meg iszogatásunknak hála, előzőleg semmit nem aludtam. Volt mit bepótolnom. Kicsit még kábultan veszem tudomásul, hogy megérkeztünk. Kótyagos fejjel indulok meg Christopher után, de a friss levegőre érve sikerül némileg felélénkülnöm.
- Minden rendben? - kérdezem, amikor befejezi a telefonálást. Nem tudom, kivel beszélhetett, nem akartam hallgatózni.
- Most merre tovább? - Ami azt illeti, én kezdek nagyon megéhezni. Szerintem simán be tudnék most tolni 2-3 szendvicset, vagy még inkább valami táplálóbb kaját.