Sophia lehervasztotta a mosolyt az arcomról még az előtt, hogy megszólalt volna. Pedig már olyan szépen kiköveztem az estém maradék részének útját...
-Tudod, ha kevésbé lenne szép ma este, még meg is értenélek. De így..-libben mellém a húgom, ezzel elszalasztva egy remek lehetőségét, hogy az ágyam ne legyen ma este hideg mellettem. Nagyot sóhajtva gyűröm le a söröm maradékát és a húgomra mosolyogva hunyorgok Lay felé fél szemmel. A körvonalai nélkül is tudom jól, hogy Sophia-nak igaza van.-Megkönnyítenéd a helyzeted, ha először is meg akarnád ismerni. És mivel a barátnőm, örülnék, ha nem a bugyiján keresztül kezdenéd. És nézd csak meg apáékat. Alakulhat ez jól is, hiszen mi itt vagyunk.-vigyorodik el, szeme csillog, amiből arra következtetek, hogy a kezében lévő fél pohár koktél már nem az első volt ma este.
-Ja persze, el is felejtettem, hogy a húgom a fő kerítő a sztoriban. És a te férj jelölted hol is van?-pillantok körbe gyanakvóan.
-Nincs itt. Hála neked. Szóval köszi bátyó, nem vagy jó szárnysegéd.-vigyorog, de amikor megfordulna, elkapom a kezét, mielőtt megszédülve elborulna, mint egy zsák.
-Tudod, ha most itt lenne és nem vinne haza, az lenne az első, hogy behúzok neki egyet, amiért hagyta, hogy ennyit igyál. És mivel nincs itt,  úgy néz ki, hogy kénytelen leszek ezt csak holnap tudom megtenni.-irányítom az ajtó felé. Ekkor még nem is sejtem, hogy a kocsiból soha többé nem fog mellőlem kiszállni... És ahogy feketében állunk egymás mellett Lay-el, azt hiszem eszembe jut a húgom utolsó szavainak egyike. Ma ugyan azt a fekete farmert viseli, mint akkor este. Haja ugyan úgy omlik vállaira. Megrázom a fejem, szinte érzéketlenné válva dobom a fehér rózsát a sírba és fordítok ezzel hátat a világnak és magamnak is. Innen már csak lefelé van. Aznap éjjel nem volt hideg az ágyam. Másnap reggel viszont fejfájással keltem valahol a város másik felében egy rakás olyan ember között, akiket még csak nem is ismertem igazán.


Layanah és a húgom jó barátnők voltak. Thomas és Liliom D’Aurevilly kicsi lánya viszont kezdetektől fogva, tudtán kívül, de a leendő feleségemként élt a szüleim fejében, akárcsak én az ő szülei fejében, mint leendő férj a kicsi, törékeny lányuk mellett. De a lányuk se törékeny nem volt, se kedves. Az idő lassan egy makacs, dacos kisasszonnyá tette, aki mindent megkapott. Akárcsak én. Éltük az életünk a magunk módján. Vettem egy mély levegőt, lenyeltem minden kételyem és megtettem, amikor kérték. Letérdeltem, gyűrűt húztam volna az ujjára. Igába hajtottam volna a fejem. De a megaláztatás hideg zuhanyként ért. Hát tényleg ennyit számít, hogy ne tudja micsoda és kicsoda lehetne? Ennyit nem ér....

Farkasszemet nézek az apámmal, bár jelenleg mindketten emberi formánkban létezünk.
-Pontosan tudod, hogy mit kell tenned, hogy mi a kötelességed!-szólal meg anyám, noha eddig csendben tűrt, maga elé meredve iszogatva, most egyenesen rám néz.-Ha a húgod élne, akkor is ezt kellene tenned és erről nem nyitok vitát. Elfogadod a sorsod vagy sem. Vissza kell hoznod.-ezzel ő lezártnak tekinti a témát, feláll és távozik.
-Anyádnak igaza van. Ígéretet tettél, tarts is be!-készül távozni az apám is, de elé lépek. Egyszer sem mondtam neki ellent, mióta a húgom meghalt. Hittem, hogy nekik van igazuk, de voltam annyira önfejű, hogy a saját igazam és döntésem alapján lépjek előre és ne az ő kényük, kedvük szerint.
-Nem! Te ígérted meg nekik. Te. Nem én. Talán, ha hallgattatok volna rám, de nem. Minek azt. Végül is, mi vagyunk az alárendeltek nem igaz?-szűröm a fogaim között.-Igazad van. Mi mást is várhat egy fiú az apjától, mint némi hátba veregetést a történtek után. Ja és pár jó tanácsot. Egy elrendezett házasság mellé. A huszonegyedik században!-ordítom végül a poharat a falhoz vágva és kiviharzok az ajtón. Az se érdekel, ha rájuk gyújtják a házat. Na jó, ez nem igaz... Rohadtul elegem van a kiszolgáltatottságból és a becsukott szemekből, amikkel Ők élnek és szolgálják a D’Aurevilly családot, mintha a kutyáik lennének. A szoros értelmében.
Tárcsázok, bár mit várok, hogy felveszi a telefont? Pont ő, aki jó pár hete úgy tűnt el a föld színéről, mintha az elnyelte volna? Na ne szórakozz Joni fiú, lehet, hogy öreg vagy hozzám képest és elrejted, de van, amire vagyis inkább akire nem figyelsz. Megtalálom, megkeresem és megvédem, mert igazából az a rohadt nagy helyzet, hogy a húgomon kívül senki sem maradt az életemben, akiért érdemes lenne felkelnem reggel. Mert rohadtul nem hittem soha a sorsban vagy a sorsomban, de úgy látszik mindenki más csak abba hitt körülöttem.