Tudni kell különbséget tenni a munkád és a hivatásod között. Azzal, hogy a családom és barátaim véleményével szembe szálltam és viszonylag fiatalon, alig 21 évesen beléptem az amerikai tengerészgyalogosok közé, apámék szerint a síromat ástam meg, jó magam szerint pedig a saját álmomat váltottam valóra.
Mindig is katona akartam lenni, már amikor talpra álltam, akkor is a kedvenc játékom egy műanyag, kattanós revolver volt. Onnantól kezdve pedig éjt nappallá téve csak katona voltam. Még a pizsamám is terepszínű volt, amit fiatalkoromban még jópofának tartottak odahaza, később pedig már-már fanatikusnak véltek. Pedig nem voltam őrült megszállott, egyszerűen csak lenyűgözött ez a világ, és úgy éreztem, hogy ez a nekem való szakma, az életút, amit követnem kell.
A családomban természetesen mindenki más diplomázott, egyik nagybátyám ügyész volt, a másik forgorvos. Az édesanyám tengerbiológusként tevékenykedett a Seattlei nagy akváriumban, apám pedig műgyűjtőként galériát igazgatott.
Egyedül én voltam az, aki kaland és izgalmak után ácsingózva elhagyta a várost, hogy magába szippantva egy másik világ kultúráját, a hazámat szolgálva tegyem azt, amit tennem kell.
A tengerészgyalogságnál kemény kiképzések vártak rám, de még ezek a gyakorlatok sem szegték a kedvemet, hogy elérjem a célomat és a SEAL különleges egység tagja legyek. Hosszú, kemény munkával és kitartással végül bekerültem közéjük, és onnantól kezdve már nem volt megállás Afganisztánig.
Ott szolgáltam hosszú időn át, mindig más-más pozíciókban. Előfordult az, hogy csak felszerelést kellett szállítanunk egyik bázisról a másikra, de akadtak ennél sokkal komolyabb feladatok is. Soha nem felejtem el azokat a heteket, amikor városokat és falvakat kellett feltérképeznünk, néhány terrorista után kutatva.
Bármilyen egyszerűnek is hangzik ez így, ott egész másként éltük meg ezeket a napokat. Nem volt egyetlen nyugodt pillanatunk sem, állandóan veszélyben volt az életünk, és nap, mint nap meg kellett küzdenünk az ellenséggel. Nem egyszer robbant bomba a közelünkben, nem egyszer lőttek ránk a sötét kendősök, s nem egyszer kellett végig néznünk a társaink halálát. Mégis, a sok szörnyűség ellenére sem döntöttem úgy, hogy feladva az életemet, hazaköltözzek és olyasmit csináljak, ami nem érdekel.
Pedig az évek alatt született egy kislányom is, egy olyan nőtől, aki soha nem lett a feleségem, mert pontosan tudta azt, hogy mivel jár a katonafeleségek élete, és ezt a terhet nem akarta magára venni. Valahol megértem a döntését, mégis fáj az, hogy nem alkothattunk egy családot.
S hogy miért is kerültem mégis haza, hogy önvédelmet oktassak nőknek, ha korábban még a család sem tudott minderre rávenni?
A sors úgy döntött, felébreszt abból a világból, amiben éltem, és megmutatja nekem azt, hogy hol is vár rám az igazi harc.
Az élet a legszörnyűbb fricskát vetette felém, amikor sokkoló hírként megérkezett a bázisra az információ, miszerint a családomat szó szerint kivégezték. Ilyenkor az ember fejében ezerféle gondolat végig perdül, meg voltam győződve arról, hogy ez talán valamiféle bosszú arról az oldalról, akik ellen eddig harcoltam. De hazaérve azzal kellett szembesülnöm, hogy oly különös kegyetlenséggel végeztek apámmal és anyámmal, amelyre nem voltak szavak.
A düh, harag elvakított, de a döbbenetet az váltotta ki bennem igazán, amikor ráébredtem arra, hogy egész pontosan minek, pontosabban kiknek az áldozataivá is vált a családom. Ki gondolta volna korábban, hogy léteznek efféle szörnyszülött, vérszívó lények?
Nem akartam hinni a fülemnek, sem pedig annak az embernek, aki mindezzel szembesített. Aki amellett, hogy az apám egyik legjobb barátja volt, egy titkos csoport tagjaként jól ismerte ezeket a veszett dögöket. Ő legalábbis így nevezte őket, én pedig biztos voltam abban, hogy illik rájuk a szó, s máshogy nem lehet nevezni azt a brutalitást, amit elvégeztek.

Mindennek már két éve. Kettő év telt el azóta, hogy hazaköltöztem Seattle-be, és magam mögött hagyva a sereget, egy egész másik harcra koncentrálok. Egy harcra a természetfeletti kígyók ellen, akiket meg kell fékezni bármi áron. Nevezzük bosszúnak, hívjuk annak, aminek akarjuk, de egy biztos, hogy mára már joggal nevezhetem magam vadásznak. Már nem csak egy ex-haditengerész vagyok, aki ismeretlenek ellen harcol. Pontosan tudom, hogy kik ellen küzdök, és mióta tudom, hogy léteznek, és mit tettek a családommal, azóta nem létezik számomra más cél, mint hogy megvédjem tőlük ezt a világot.

Jellem:

# Megfontolt # Határozott # Precíz
# jó stratéga # Fanyar # Mogorva
# Hidegvérű # Szenvedélyes # Magányos