- Tudod... meg akarom adni Tatiának a lehetőséget, hogy megfojtson. És egy ilyen bálon... ez megadná az alaphangulat. Nem mellesleg, Mystic Falls. A bálokon mindig történik valami, és nem akarok lemaradni semmiről. Úgy hallottam, Klaus legjobb barátja visszatért a halálból... már csak az ő viszányukat érdemes végignézni. - suttogtam halkan, ahogyan magamra vettem a vékony kabátomat. Ismertem Niklaus Mikaelson és Oliver Lambrick barátságának történetét, hiszen mondhatjuk azt, minden vámpír számára kötelező ismerni azt,milyen volt az a hibrid emberként. És mit tett meg a legjobb barátjáért. Azt hiszem, ez olyan, mint amit Erin tett Danielle-el. Barátságukat megpecsételte a vámpírsággal, hogy örökké együtt lehessenek. Ám... Oliver is volt olyan ostoba, hogy elkövetett egy hatalmas hibát. Klaus és Elijah mellett az ő szívét is megdobogtatta Tatia. És végül ő tette vámpírrá azt a ribancot, akit talán nem kellene szidalmaznom, elvégre az anyósom. De sosem tudtam lakatot tenni a saját gondolataimra, a számra főképp nem.
- Gyere, menjünk. Odafelé eldöntheted, hol akarsz megszállni Mystic Fallsban. Az én lakásomra is mehetsz, ha akarsz, bár éppen vendégem van. - nyitottam ki előtte az ajtót. - Talán kedvelnéd. Ő is vérfarkas. - mondtam furcsa hangon.

- Igen, ilyen a reggeli Hayley - forgatom a szemeimet, de értékelem a gyors rendelését a recepcióról. Aaah végre kávé és kaja! Mikor is ettem utoljára? Hmm... talán a szendvicsek a reptérről? Ennél azért nagyobb étvágyú vagyok általában. És most sem tud elriasztani azt, amit Christopher tesz, a reggelimtől. De ez nem azt jelenti, hogy mellőzni tudom minden velem született ösztönömet is. Halkan morranok egyet, ahogy elkapja a srác karját, és érzem, hogy még a szemeim is egy röpke pillanatra borostyán színre váltanak. De csak egy villanás az egész, és nem tehetek róla, nem én irányítom. Csak nem kellene előttem ilyeneket tennie, és ezek után jobb ha távol marad tőlem a következő teliholdkor. Inkább a kávémra öszpontosítok, ami most nagyon jól jön. Tekintetem mégis újra és újra visszasiklik rá, ahogy folytatja a táplálkozást. Ha őszinte akarok lenni, van a durvaságában valami... szexi.
Megrázom a fejem, és befejezve a reggelit hamar összeszedem a holmimat, fel is öltözöm, és a biztonság kedvéért szélesre tárom az ablakot közben. Chrisnek igaza van, ma épp gyönyörű az idő, és nem árt ha kiszellőzik a vér illata. Persze egy ember ezt nem érezheti, de engem jelenleg irritál. Talán csak meg tudom, honnan ered.
- Miért olyan fontos neked az a bál? - kérdezem meg látszólag mellékesen, miközben a pillantásommal követem a távolodó hordárunk alakját.

A reakciója igazán tetszett, és megnevettetett, ahogyan felpattanva, szinte villámokat szóró pillantásokat lövellt felém. Ennyire kiálhatatlan lenne a humorom? Eddig nem vettem észre, de talán most itt az ideje szembesülnöm vele.
- Hm.. - gondolkodtam el, majd az államhoz nyúltam, és megdörzsöltem, miközben felé nyújtottam a nadrágját. Már tegnap este is túl sokszor futott rajta végig tekintetem, de most nincs erre idő. Nem is értem, mi miatt aggódom, valószínűleg nem most láttam utoljára.
Odasétáltam a telefonhoz az éjjeliszekrény másik feléhez, majd leszóltam a portára, hogy reggelit kérünk, és ha lehet, kávét is, majd ahogyan vették az adást, felsóhajtva fordultam vissza Hayley felé, és rákacsintottam.
- Túl szép ez a mai nap ahhoz, hogy ilyen morcos légy. Vagy ez még csak az álmosság oka? - kérdeztem a nyilvánvalót. Bár, már nem lehet olyan nyilvánvaló, hisz' az elmúlt két napban többet tudott meg, mint amennyit terveztem neki elmondani. Nem akartasm beavatni, hogy én is tudok Silas-ről és Shane-ről, valamint hogy mik a terveim valójában Erinnel. Főképp azért, mert... de nem. Azt hiszem, annyira ismerem már ezt a lányt, hogy tudjam: nem beszél senkinek.
- Itt a kávéd. - sóhajtottam, mikor a csengőszót meghallottam, és alig fél perc elteltével már a kis asztalon gőzölgött némi rántotta, pár pirítós, narancslé és kávé. - Egyél csak. - mondtam Hayley-nek, miközben elkaptam a kiszolgálófiú karját, és visszarántottam. Nem akarom én Hayley étvágyát elvenni, de nekem is táplálkoznom kell.
- Csendben maradsz... és nem lesz semmi komolyabb bántódásod. - suttogtam szemeibe, majd megfogtam gallérját, félrehúztam és kis durvasággal, de megmártottam benne fogaimat, és lehunyt szemekkel kezdtem szívni életet adó vérét.

***

Miután a reggelit mindketten befejeztük, felhívtam újra a hordárt, hogy vigye le a cuccainkat. Ideje visszatérnünk Mystic Fallsba.

A sok kusza álom után végre sikerül mélyebben elaludnom, és sokkal pihentebben ébrednem... ám cseppet sem várt módon. Kisebb fajta szívrohamként ér, ahogy Christopher hirtelen lerántja rólam a takarót. Arcán azonban olyan csibészes mosoly ül, mintha egy kölyök állna épp előttem, és nem egy ezer éves vámpír.
- Mi a franc... ?! - pattanok ki az ágyból, és nézek farkasszemet, szó szerint, vele mondhatni reflexszerűen, de amint túl vagyok az első ijedtségen, a fentebb említett okokból már le is csillapodom.
- Szép kis ébresztő, mondhatom. Hmm... említettem már, hogy borzasztóan szeszélyes vagy? - ingatom a fejem, miközben elnyomok egy ásítást, és visszahuppanok az ágyra. Ugye nem akar azonnal indulni? Örülnék egy kávénak...

Egész éjjel kifelé meredtem az ablakon, néha-néha rápillantva Hayley arcára, ahogyan békében szunyókált, de nem zavartam fel. Szöget ütött a fejembe néhány szava: mit várok Erintől, ha ember lesz? Nagyon jó kérdés, magam sem tudtam düllőre jutni ezt illetően. Vámpírként gyűlöl. S így én is gyűlölöm őt. Nem akarom őt így a közelemben látni még egyszer. Csakis emberként. De ha megtörténik, s sikerrel járok, semmi kétség, hogy benne van a pakliban az elbukás is. S hogy azt hogyan vészelem át.. ha én is emberré leszek, valószínűleg a normális természetes gyönyörökkel. De ha még akkor is vámpír, a kisebb falvakat félteném magamtól.

***

A nap első sugarai térítettek magamhoz engem is. Nem tudom, mikor bóbiskoltam el, de felébredtem, és a nem sok pihenés ellenére is fittnek, józannak éreztem magamat.
Hayley felé fordítottam pillantásomat, s halványan elmosolyodtam, miközben nyújtózva egyet, felálltam, és odalépve az ágy mellé, végigmértem alakját. Nem is tudtam szavakat adni annak, amiket Ő ezer év elteltével felébresztett halottnak hitt szívemben. Az éjjel arra is rá kellett jönnöm, hogy talán nem is a terveim miatt hoztam őt magammal. De ezt ki kellene zárnom, hisz faji különbségünk világháborút robbant majd egyszer.
- Szépségem.. ideje felkelned. - rántottam le róla nevetve a takarót.

Apró mosoly bújik meg a szám sarkában, mikor észre veszem, hogy méreget. Ha a hangulata elég ingadozó is, legalább az ízlése nem változott sokat az elmúlt egy-két napban. Nem mintha ez bármit is jelentene, hisz egyértelműen minden gondolata a felesége körül jár. De azért ezt is jó tudni és szem előtt tartani.
Picit elhúzom a számat utolsó szavaira, melyekkel szeretne végleg lerázni, aztán megigazítom a takarómat, és megpróbálok aludni. Nem megy túl könnyen, nem jön gyorsan álom a szememre, talán forgolódok is, de azért valahogy csak átvészelem az éjszakát.

Végigmértem alakját, ahogyan pólóra, és fehérneműre vetkőzött. Szemrevaló látvány, és mondhatni, túltűfötten szexi. De mindhiába, nekem erre most sem időm, sem hangulatom. A szemnek viszont mindent szabad, még ha neki ez nem is tetszik, vagy épp feltűnően csinálom.
- Nem érdekel, hogy Erin mit akar. Ha utána nem fogad vissza, akkor hoz egy döntést, egy súlyos döntést, de szíve joga megtenni. Az ember Erin szájából akarom hallani, hogy már mit sem jelentek neki. Magam sem értem, mit lehet szeretni abban a hibridfajzatban. - fintorodtam el, miközben ledobtam magamról kabátomat, és elhelyezkedtem a fotelben, így nézve rá.
- Holnap korán kell kelned. Pihenj, míg megteheted. - mondtam neki, tekintetemmel kérve, hogy ne faggasson tovább. Másra kell koncentrálnom. A bálra.

A szemeimet forgatom a parancsoló hangnemre, de nem szólok semmit, inkább összeszorított fogakkal megveszem az irányt az ágyam felé. Nem vagyok kimondottan fáradt, de igaza van, inkább most aludjak, mert a repülőn azért nem az igazi. Ledobálom magamról a ruháimat, és csak egy póló meg a fehérnemű marad rajtam, miközben bebújok az ágyba. Az jár a fejembe, milyen érdekes, különös dolog is a véletlen, ami így összehozott bennünket a városban. Hasonlóak a céljaink, de mégis annyira különbözőek. Mind a ketten vissza akarjuk kapni a szeretteinket, még ha kicsit más módon is.
- Szerinted Erin vissza fog fogadni mindazok után, amiket tervezel vele? - kérdezem meg halkan, mert bár megértem őt, de nem hiszem, hogy bárki is könnyen venné, ha elrabolnák, megölnék, aztán még vissza is akarja változtatni. Óh, én szeretek halandó lenni, még ha farkas is, de elképzelhetőnek tartom, hogy egy Erinhez hasonló, ezer éves lény nem akarja majd ilyen könnyen feladni a halhatatlanságát.

- Elhiszem a meséjét, igen. Úgy gondolom, hogy nincs oka nekünk hazudni, és ha mindketten ugyanazt a mesét tudjuk, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy mi is a célja Silas-szal. - utaltam arra, hogy állítólag az a fazon képes feltámasztani a holtakat is akár. De ez számomra mind lényegtelen. Nekem csak a gyógyír számít. És ha emiatt vissza kell hoznia Silas-t, hát tegye meg.
- Erinnek mi köze van ehhez? - kérdeztem keserű vigyorgással, és megdörzsöltem az államat. - El sem tudod képzelni, micsoda gyötrelmes érzés holtan látni azt, akit mindenkinél jobban szeretsz. És mégis megteszed, azért... mert jót akarsz neki. Azért akartam őt kivonni a forgalomból egy időre, hogy megtaláljuk azt a gyógyírt. És ha kelllett volna, erőszakkal, de lenyomtam volna a torkán, hogy visszakapjam azt a nőt, akit szerettem. Mert az, aki vámpírként volt, nem az volt, akit én szerettem. - vallottam be, és ekkor láthatott némi őszinteséget a szememben. Arra azonban már nem tértem ki, hogy Hayley számomra miért fontos. De talán ő tud olyan információkat, amiket Shane velem nem osztott meg.
- Nos, végre hajlandó leszel lefeküdni, vagy átvirrasztod az éjszakát, és holnap a gépen alszol? - ültem le a fotelba.

Shane nevének említése úgy ér, mint egy hidegzuhany. Vagy egy arculcsapás. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy pont itt, az isten hátamögött és épp Christophertől kell hallanom azt, amiről olyan erősen igyekeztem egészen idáig nem tudomást venni. Egyelten célt láttam magam előtt egész végig: vissza akarom kapni a családomat, a születimet, akik igazán soha nem voltak az enyémek. Az emlékezetemben legalábbis. Shane megadta erre a reményt, ezért hajlandó voltam eljátszani a rám kiosztott szerepet, és közben igyekeztem figyelmen kívül hagynii a hátborzongató meséjét, mely kétezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Na de hogy épp itt, épp most, épp Christől kell újra hallanom róla. Ez annyira nem várt fordulat volt... valahogy ide nem illő, és mégis... már legalább pár puzzle darab a helyére csusszant.
- Szóval ismered Shanet - már rémlik, hogy milyen érdeklődővé vált, amikor a Grillben megemlítettem, hogy egy professzorral dolgozom együtt a hibrid ügyön.
- Ezek szerint te elhiszed a meséjét Silasról - nem kérdés, inkább megállapítás, ami mellé egy apró fintor is társul. Valójában az egyetlen reményem nekem is Silas lenne, de az egész sztori annyira ködös, hihetetlen és különös.
- És akkor mégis mi a te szereped az egészben? És mi köze van Shane-nek ahhoz, hogy én itt vagyok? - Erin, az utazás, az hogy nekem el kellett őt kísérnem... ez hogy kapcsolódik a halottak feltámasztásáról ábrándozó professzorhoz.

Számítottam erre a reakcióra, már meg sem tudott lepni vele. Kíváncsi nő, és én, akármennyire is legyek rafinált, és kiszámíthatatlan, nem tudtam rá felkészülni. Hiteles magyarázattal legalábbis. Séb szépen elköpte, hogy nem véletlenül vagyok vagy lehetek vele. Nem szokásom vérfarkasokkal barátkozni, ez már magában is gyanús lehetett számára.
- Már mondtam. Nem akarok egyedül lenni. - vontam meg a vállamat, furcsa arckifejezést mutatva közben, ártatlan szemeket meresztve rá. Tudtam, hogy nem még mindig nem vagyok eléggé meggyőző. De nem beszélhetek. Volt már szerencsém ahhoz, hogy lássam, hogyan leckézteti meg Ő az árulóit. És nekem azt kellett segítenem, ami az Ő kiszabadulásának érdekeit képviselte. Csak az ő segítségével kaphatom vissza az emberi mivoltomat. Azt, amire vágyom, mióta Erin a halál helyett baleset folyamán ilyenné tett. Nem halott, nem.. vámpír.
- Ha eljön az ideje, Hayley... mindent megtudsz. De azt hiszem, nem is kell erre várnod. - esett le aztán végül valami. - Te már most tudsz arról, ami engem vezérel. - nyeltem egyet, és elfordultam tőle. - Silas, nem igaz? Vagy ha ő nem is, hát Shane. - ejtettem ki gúnnyal a nevét. Nem bírtam a képét annak a fckónak, mégis ő állított a maga oldalára, egyetlen ígérettel. Hogy emberség állhat ennek az egész útnak a végén. - Közös céljaink vannak, Hayley. Bár nekem nyilván mást osztottak ki osztályrészül, mint neked, a hibridek felszabadításával. - sóhajtottam fel.

- Nem vagyok fáradt - felelem kissé dacosan, majd összefonom magam előtt a karjaimat, és hátamat a falnak vetem. Bűzlik nekem ez az egész. Valami nagyon nem stimmel, és ráadásul olyan rossz előérzetem van. Paranoiás lennék? Fene tudja! Sok mindent megéltem már a fiatal korom ellenére is, nem olyan könnyű engem meglepni, meg átverni, mint az ember gondolná. De most... a hangsúly talán maradjon az emberen. Mert aki velem szemben áll, az igazából egy vámpír, méghozzá egyik a legidősebbek közül, és elég valószínű, hogy nem ok nélkül kezdek tartani tőle.
- Be fogsz avatni valaha, hogy mi ez az egész? És minek hoztál magaddal? - Nem beszélve arról, hogy máris menne vissza. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy csak azért vagyok itt, hogy díszelegjek mellette. Azt se mondhatnánk, hogy a szórakoztatására tartottam vele, mert időt sem hagyott magának unatkozni. Remélem, nem akkor kell rájönnöm a terveire, amikor már fej nélkül fekszem valahol... vagy valami hasonló érdekes helyzetben...

Illedelmesen nyitottam ki Hayley előtt a lakosztály ajtaját, s megvártam, míg befárad. Már az meglepett, hogy egyáltalán hajnaldó volt velem tartani a történtek után, hisz' Séb nem igazán tett lakatot a nagyon nagy szájára. S tudtam, hogy Hayley egy nagyon okos nő. Nem fogja nem észrevenni, hogy mi zajlik körülötte. De talán megvárja, míg visszaérünk Mystic Fallsba. Túlzottan sok hely van ebben a városban, ahol hullákat lehet elrejteni, s aki ismer engem, azt tudja, hogy sosem tétovázom.
- Talán jobb lesz, ha lefekszel. - böktem az ágyra, míg én levetettem magam a fotelba, ezzel jelezvén, hogy nem szándékozom pihenni. Nem volt túl nagy szokás részemről, hogy alszom.

Mindig türelmes voltam, s most is így terveztem viselkedni, hát vártam, és vártam. Míg végül kinyílt a fürdő ajtaja, és kilépett rajta. Egyedül a tincsein és kipirult arcán látszott, hogy milyen tevékenységett végzett az imént. Megfordult a fejemben a türelmetlenségem kellős közepén, hogy rányitom az ajtót, mintegy gyerekes csínyt, de akkor még mindig abban a helyzetben lennénk, hogy órákig várok.
- Csak minél előbb szeretnék ezen túl lenni, kedvesem. Ennyi az egész. - feleltem neki egyszerűen, majd kinyitottam előtte az ajtót. - Míg Erin nincs ott, ahová én szánom, nincs biztonságban. És mi sem. A másik, amitől rettegés van bennem, az az, hogy ha Erin egyszer kikel a sírjából, mint egy rossz zombifilmben. Bár arra az esetre van vésztartalél-tervem. - mondtam neki ,de itt be is fejeztem a rejtélyeskedést.

Az ordibálást hallva kicsit elhúzom a számat, aztán mégis csak elmosolyodom. Nem szándékoztam az egész délutánt a fürdőben tölteni, de a hanszínből ítélve kicsit ő is felhúzta magát. Ennyi elégtétel nekem is jár. Kicsinyes bosszú, de most csak ennyire telik tőlem. Végül mégsem húzom sokáig a dolgot, egy rejtélyes vámpírtól csak egy bosszús vámpír lehetne most rosszabb. Elkészülve, ismét felöltözve még belepillantok a tükörbe. Kapkodva igyekszem kibogozni a nedves tincseimet, aztán egy sóhajjal kilépek a fürdőből.
- Nem tudtam, hogy már ennyire sietős... - vonok vállat, tekintetemben még mindig van némi dac. - De felőlem már indulhatunk is - indulok meg felé, és várakozón pillantok rá.

Láttam arcán, hogy nincs elragadtatva attól, amit éppen "'művelek", de ezer év alatt sem szokta hozzá a társasági élethez, s mi több, nem szerettem elárulni bárkinek, hogy milyen irányzatú terveim vannak. Már így is sokat beszéltem róluk, most jött el a hallgatás ideje.
Bevonult a fürdőbe, s hallottam, hogyan engedi meg a vizet, mire nem tudtam mást tenni, mint megvonni a vállamat, és míg bebújtam a kabátomba, majd hátradőltem az ágyon, hogy elnyúljak, s a fejem alá tettem mindkét mancsomat, így várva, hogy elkészüljön. Nem ébresztett bennem túlzottan sok érzelmet az a néhány szó, amivel illetett engem, mert miféle vámpír is lennék, ha ilyesmi befolyásolna? Mindig szerettem, ha én vagyok az irányító. S senki nem tud addig semmit, míg én nem akarom. Azonban azt már nem tudtam kontrolállni, hogy férfi vagyok, és ahogyan szemem elé tárult egy képzelt jelenet a fürdőzését illetően, akaratlanul is úrrá lett rajtam ez.
- Khm.. jobb, ha sietősre fogod! - ordítottam be torkot köszörülve.

Bármennyire is igyekszem kibogozni a szálakat, mintha csak egyre inkább belebonyolódnék. Ha volt is bármi, amit korábban érteni véltem... hát most már tuti nem vágok semmit. Jobb lenne feladni a kérdezősködést, a tettekből remélhetőleg jobban értek. Kezdjük ott, hogy a Mikaelson boszorkány... Gondolom az eredeti banyára céloz, de fel nem foghatom, az miért akarna neki segíteni, hisz épp a fia, Klaus ellen szövetkezünk, az a nő meg aligha fogná a pártunkat ilyesmiben. És a lányára tett utalás... Ez nekem már tényleg magas. Aztán meg az, hogy Erin önként akarna meghalni. Tuti félreértettem valamit. Ennek az egésznek semmi értelme. És ezek után még vegyem őt komolyan, hogy csak a társaságomra vágyott. Valami sántít ebben a komplett mesében, de túl zavart vagyok ahhoz, hogy kihámozzam a lényeget. Ha egyáltalán van olyan.
- Ti, vámpírok, imádjátok ezeket a ködös mellébeszéléseket, meg homályosításokat, mi? - teszem csípőre a kezeimet, és szúrós pillantásokat lövellek a férfi felé. - Csak hogy tudd, nem leszel ettől rejtélyesebb - vágom oda kicsit morcosan, csak mert tényleg kezd kiborítani a helyzet. Persze nem mondtam igazat, Christopher lassan egy komoly fejtörő lesz a számomra ezzel az "Úgy teszek, mintha mondanék valamit, beavatnálak a terveimbe, pedig nem. Haha!" dologgal. Egyedül azon esik le kicsit az álom, amit a közös gyerekről mond. Nem tudom, miért olyan meglepő ez, ha egyszer házasok voltak. De valahogy nem tudtam volna egyiket sem szülőként elképzelni. És akkor most a lányuk lesz az, akit fegyverként, illetve ahogy ő fogalmaz, pajzsként akar használni Erin ellen? Tényleg feladom. Csak a fejemet ingatom, majd sarkon fordulok, és bevonulok a fürdőbe.
- Azt hiszem, inkább lezuhanyozom, mielőtt elmegyünk - jegyzem meg magyarázatképpen. Úgy tűnik, a mosdás nem volt elég, hogy felélénküljek. Ettől talán kitisztul a fejem annyira, hogy gondolkodni is tudjak. Az ingerültségemről árulkodik az is, ahogy becsapom magam után az ajtót, aztán megszabadulok a ruháimtól, és beállok a frissítő vízsugár alá.

Felértünk a szobába, és szinte rögtön eltűnt a fürdő ajtaja mögött. Volt némi időm úgy gondolkodni, hogy bármit láttathattam az arcomon, s ő nem jött rá arra, hogy miféle eredetű terveim is vannak a 'világgal'. - Már én sem telepnék le itt. Elég volt néhány nap Mystic Fallsban, hogy lássak annyi izgalmat, ami itt ezer év alatt sem várt rám. Tehát joggal kérdezem, mi értelme van egy csendes kisvárosban élni, ha minden nap lehet izgalomban részed valahol máshol? - kacsintottam rá. Nos, igen... mondhatni, Hayley is egy ilyen izgalom volt. Mert már az a tény, hogy mi ketten ellenségek vagyunk a fajunk múltja és jelene miatt, mégis kikötöttünk egy könyvtári falon, és most itt vagyunk. Ostobaság volt részemről hogy magammal hoztam? Lehetséges, de mindenre megvan a saját okom.
Felsóhajtva töltöttem ki magamnak egy pohár whisky-t, majd meglötyögtettem, s így pillantottam vissza Hayley szemeibe. - Az élő pajzsot ne értsd szó szerint. Idézőjelben "pajzs". - macskakörmöztem a levegőbe egy apró mosollyal. - Talán a Mikaelson boszorkányhoz kell majd fordulnom, talán elég lesz majd a boszorkány lánya, nem tudom, de mire Erin visszatér az életbe, azt hiszem, ő maga akarja majd, hogy újra tőrt döfjek a szívébe, ezúttal már végleg. - meredtem magam elé. Hayley talán nem is tudta, miről beszélek. Ami nem meglepő. Főleg az eredeti boszorkány lányát illetően, hiszen köztudott, hogy csak egy van neki, Rebekah Mikaelson. De mostanság csiripelnek olyan pletykákat, hogy az óvilágban nekik még volt egy pestisben meghalt lányuk... és őt az anyja ereje tartotta életben, míg Esther koporsóban volt. Ennek még utána kell járnom. Mert ha ez így van, akkor Candice-ban is van annyi erő, mint az anyjában.
Odafordultam újra Hayley felé, legurítottam a whiskyt, és így kezdtem el gondolkodni valami helyes válaszon. - Ennyire hihetetlen tény, hogy csak egyszerűen képes vagyok élvezni a társaságod? - kérdeztem tőle mosolyogva. Hazugság, persze hogy az. Még nincs itt az ideje, hogy beszéljek. Ez tehát a legkézenfekbőbb magyarázat. De vehetjük úgy is, hogy... félig igazat mondtam. Kedveltem Hayley társaságát.
Terelni akartam a témát, ezért öntöttem neki is egy pohár piát, így nézve rá, s halványan folytattam a mosolygást. - Erinnek és nekem volt egy lányunk. Még régen, de miután vámpírrá változtunk, elveszett a szemünk elől. Az én szemeim elől legalábbis biztosan. Gretel... a lányunk az én élő "pajzsom". - suttogtam a szavakat megbűvölve, némi hevességgel.

Nem kommentálom a hallottakat, amíg fel nem érünk a szobába. Addig inkább csak igyekszem mindent megemészteni. Egyébként is, annak ellenére, hogy angolul beszélünk, sosem lehet tudni, ki mennyit ért belőle. Attól, hogy én nem beszélek bolgárul, ahogy a világ legtöbb nyelvén sem, még a világ ért angolul. Többé kevésbé.
A szobánk kellemes, amennyire egy hoteltől ez elvárható, de nem is kezdek egyelőre nézelődni, csak kibújok a kabátomból, és amíg a csomagjainkat felhozzák, én befoglalom a fürdőt, hogy egy kis mosdással felfrissítsem magam.
- Tudod, csábító volt az ötlet, hogy kimozduljak kicsit Mystic Fallsból, ahol most némileg fojtogató lett a légkör, de nem tervezem, hogy letelepszem Bulgáriában - bukkanok elő mosolyogva, amikor kettesben maradunk. - Szóval amikor te úgy érzed, hogy ideje visszatérni, akár a bálra, akár előbb, akkor megyünk - vonom meg a vállam. Végülis még mindig csak a potyautas vagyok, nem érzem úgy, hogy nekem kellene diktálni a kiruccanásunk menetét.
- Ezt az élő pajzs dolgot nem igazán értettem az előbb... - A boszorkány maga lesz a pajzs, vagy egy varázslatról beszélt? Nem vagyok jártas cseppet sem a mágiában, és fogalmam sincs, mik a határai, mi mindenre képes egy erős banya.
- Igazából kérdeznék még valamit - sétálok még közelebb, és állok meg nem sokkal Christopher előtt. - Ha megvolt a konkrét terved erre az útra... végül miért döntöttél úgy, hogy elhozol engem is, felborítva ezzel mindent? - pillantok rá érdeklődve, szemeimben most csak kíváncsiság csillog.

Bólintottam Hayley szavaira, s odaléptem a pulthoz, hogy a segítőkész recepcióshoz lépve beszélni kezdjek hozzá. Még jó, hogy csaknem ezer év után tökéletesen beszéltem ezt a nyelvet. Igaz, az angolom is tökéletesen kamatoztatható volt, így tehát egyikre sem lehet panaszom.
Foglaltam egy szobát, külön kitérve rá, hogy kétágyas legyen. Nem mondom, a férfiúi önérzetem kissé sérült emiatt, de talán jobb is, ha nem alszom egy vérfarkas mellett. Még megtalálom fojtani reggel, amíg nem vagyok teljesen magamnál. Ezt egyikünk sem kívánhatja.
- Mm.. - gondolkodtam el Hayley szavai nyomán, és a mennyezet felé szegtem tekintetem, de nem azért, mert reménytelennek tűnt a helyzet, csupán gondolkodnom kellett. - Úgy terveztem be, hogy elhozom ide a családi kriptába Erint, majd vissza is térek. Akkor még nem kalkuláltalak bele téged. - néztem szemeibe egy apró mosolygással. - Pár hét múlva Mystic Falls városában bált rendeznek, s úgy érzem, nekem is kötelességem megjelenni. Rólad nem vélekedhetem, hiszen nem ismerem a szokásaidat. - céloztam arra burkoltan, hogy fogalmam sincs, akar-e jönni arra a bálra, avagy sem. - Erin addig marad itt, míg úgy nem érzem, hogy eleget volt a szülőföldjén. Tudod... van némi elintéznivalóm a köztes időben Mystic Fallsban. Van egy olyan sejtés bennem, hogy Erin valaha magához tér, az első, amit akar, hogy keresztbedöfi a szívem. Nos, erre találtam ki egy tökéletes praktikát. Amihez szükségeltetik majd egy erős boszorkány. Egy "pajzs", egy élő pajzs, ami közismert, hogy Erin leggyengébb pontja. És ez... meggátolja majd, hogy rám fordítsa a figyelmét. - adtam át a hitelkártyámat a recepciósnak. Már így is túl sokat mondtam Hayley-nek. Igaz, ezzel nem sokat árulna el sem Tatiának sem Klausnak, ha esetleg elkapnák, és halálra faggatnák.

Végre megérkezünk a hotel elé. Az út nem volt hosszú, de én már kezdek kicsit türelmetlenkedni. Legalább már éhes nem vagyok. Christopher udvariasan kisegít az autóból, de ez a túl nagy kedvesség... Nem is tudom. Gyanakodva mérem végig. Késő lenne már azon aggódni, hogy talán hátsó szándékai is vannak velem? Jobban meg kellett volna gondolnom, hogy elkísérjem erre az útra? A céljaink közösek... vagy legalábbis hasonlóak, elviekben. Őszintén megosztotta velem a terveit korábban, nekem ez akkor elég volt, hogy megbízzak benne. De normális ez a 180 fokos fordulat a modorában? Sóhajtva követem be az épületbe, aztán csodálkozva pislogok rá. Két ágyas vagy mi...? Nekem eddig eszembe sem jutott ilyenen gondolkodni. De ha el is képzeltem a dolgot, két ágy helyett két külön szobára tippeltem volna. Persze a könyvtában történt dolgok után nevetségesnek tűnhet, hogy ilyeneken fenn akadok.
- A két ágyas tökéletesen megteszi - bólintok csak, majd hagyom intézkedni. Azonban amint alkalom adódik rá, felé fordulok a kérdésemmel. - A kritpa után milyen terveid vannak? Gondolom, nem félkész tervekkel indultál neki ennek az útnak. Hogy képzelted el, meddig rejtegeted az exed? Mit akarsz tenni addig is? - Remélem elvárhatom, hogy beavasson annál többe is, mint amennyit eddig hajlandó volt az orromra kötni, ha már itt vagyok.

Az út elég csekély ideig tartott. Bevallhatjuk mindketten, hogy Szófia nem világváros, a tömegközlekedés elviselhető, és mi több, néha még gyorsabbnak érzem, mint bárhol máshol. Talán ennek az az oka, hogy életem nagy részét itt töltöttem el. Láttam fejlődni, majd néha meginogni, de még mindig itt van. S emlékeztem, hogyan kerülgettem Erint úgy, mint a forró kását, nehogy lebukjam.
- Hölgyem... - nyújtottam ki Hayley-nek a kezem, hogy kisegítsem. Úriember... de talán az imént nem kellett volna szóvá tennem, hogy komoly célokkal vagyok most ilyen. - Szívből remélem, hogy el fogja nyerni a tetszésed ez a hely. Nagyon jó, és kényelmes. Szófia legjobb hotele. - böktem az épületre, intve a poggyászokat kezelő kis suvancnak, hogy intézkedjen a csomagtartóba pakolt holmijainkról.
Nem tétovázott, gyorsan szót fogadott, mire elégedetten néztem, és beléptünk a tágas előtérbe. - Maradj csak itt, jó? Ígérem, nem kínzókamrába megyünk. De... előtte döntsd el, hogy mit szeretnél. Két ágyas szobát, avagy... - néztem kérdőn szemeibe. Kínos kérdés, magától értetődően az jött volna, hogy természetesen két ágyas, és nem francia ágyas, de már kibukott belőlem. Most még a terveim szövögetését is elfelejtettem.