- Nálam a szórakozás nem jelent nagy dolgot, ha éppen előtt teszem le a fegyveremet - vigyorogtam rá szélesen, miközben végigsimítottam hátán. Tatia után nekem már mindegy, hogy kicsoda, csak nő legyen, akit a karjaim között tudhatok. Ez olyan, mint azok a vámpírok, akik a saját fajukra vadásznak. Nekem néha szükségem van arra, hogy egy nagyon tapasztalt nőt szerezzek magamnak. És Messua - már ha így hívják - tökéletes ebből a szemszögből. - Nos, kedvesem... egy pohár italt? - vigyorogtam szélesen. A bulihoz nem volt sok kedvem. Ehhez a társasághoz annál inkább.
- Hát igen ezt az egy dolgot már most ismerem benned! De én tudomást vettem rólad, úgy hogy nincs okod panaszkodni... - Vontam össze szemöldökömet, és elém lépett, így szemeibe tudtam nézni. Ha nem jöttem volna el, a végén még tényleg megkeresett volna, nekem meg aztán nem kell olyan aki üldöz, van nekem így is elég problémám. - Szórakozunk... - Szólaltam meg hirtelen. - Nálad mi számít szórakozásnak? Csak mert nem mindegy.... - Nyeltem egy nagyot, és keze elkezdett közelíteni felém, és egy hajtincset fülem mögé húzott. - Ohh ezt vegyem bóknak? - Kérdeztem. Nem tudom mi járhat a fejében, így hát azt sem tudom, hogy nála mi számít szórakozásnak. Lehet, hogy neki az, hogy szépen kitekeri a nyakam, és ez persze már olyan szórakozás amiben már megvan az engedmény a szép kis arcom miatt.
- Ha tudnád, milyen jól döntöttél... hiszen már ismersz egy kissé... tudod, hogy nem moderálom, ha csak úgy... nem vesznek rólam tudomást - jelentem meg hamar előtte. Nem voltam vámpír, nem tudtam csak úgy ott teremni, de elég gyors lábaim vannak. Megedződnek a vámpírok mellett. - És most kedvesem... szórakozni fogunk. Tudod... eléggé nagy szerelmi bánatom van. És ha ezt csak egy vámpírral tudom kitölteni, hát úgy lesz. Tudod... most szívesen teszek engedményt. Csak azért, mert... - sóhajtottam fel, és egy hajtincset a füle mögé söpörtem. - Ilyen gyönyörű vagy... és eme bájos arc most pozitív hatással van az ítélőképességemre.
Nem volt más választásom mint eljönni erre a bulira, amúgy nem terveztem, hogy befogom ide tenni a lábamat. De az életem múlik rajta végül is, a szívem bánná ha nem jöttem volna el. A suliban sétálgattam céltalanul, azt vártam mikor is talál meg ez a bizonyos Curtis aki nem is olyan rég még az erdőben szorongatta a nyakamat. Nem mentem be a tornaterembe, mert valamiért volt egy olyan sejtésem, hogy nem ott fogom megtalálni Curtist, inkább itt ahol nincs olyan nagy hangzavar, és kevés gimis sétálgat erre részegen. Mert az ilyen bulikon mindig van pia, ami egyet jelent azzal, hogy a fiatalok rögtön leisszák magukat a sárga földig, egy pár kivétellel. Befordultam az egyik folyosó végén, és megláttam azt akit kerestem. Háttal állt nekem, de így is tudta, hogy én vagyok az. - Féltem a szívemet, így jobbnak láttam eljönni! - Sóhajtottam fel hangosan miközben felé sétáltam.
Egyértelművé tettem annak a vámpírnak, hogy várom őt a bulin. Valahol. Nagyon nagy eséllyel meg fogom találni, ha tiszteletét teszi. És ha nem? MIt is mondtam neki? Ja, igen. Ha nem jön, később találom meg, és... hmmm... feláldozom... csak nem a szerelem oltárán. Az ujjaim végighúzódtak a hideg csempéken. Gyűlöltem az iskolát. Talán mert soha nem tanultam benne. Egyetemek gyakori látogatója vagyok, de hát az megint más. Ott adnak a kinézetre is. Itt viszont... az üvöltő zenét nehezen viselem. A vámpírok kiáltásai sokkal édesebbek számomra. Huszas évek... megint egy jó fedősztori annak, hogy a kamaszok leigyák magukat, hol dugiban, hol nem, és utána eszetlenségeket csináljanak. Ám ennél a gondolatnál hangot hallottam. És egy ördögi vigyor csúszott a képemre. - Tudtam, hogy eljössz. Túlzottan is együttműködő voltál ahhoz, hogy ne tedd - billentettem oldalra a fejem, miközben ujjaim még mindig a csempét érintették.
Szerencsére nagyából jól fogadta azt, hogy most inkább nem akarok beszélni arról a csajról. Régen láttam már nagyon.. az sem biztos, hogy még mindig azt akarja amit akkor ott mondott nekem. Hiába mondtam neki valójában ctsak is a ps tehet erről, fel nevettem magamba, kíváncsi vagyok, hogy fogadná,ha azt mondanám, hogy vadász lettem, vagy is az ötök tagja. Nem is értené és semmi.. szóval inkább füllentettem egyet, amúgy sincs kedvem most a természetfeletti dolgokról beszélni. Elvégre azért is örülök, hogy suliba járhatok, mert itt elfejtem majd azokat a dolgokat. -Tényleg te szoktad még tolni a játékot ember? - Mozgattam meg a szemöldököm a mondat végére. Nem nagyon volt kocka a gyerek, de ha unta magát könnyen a játék rabja lett anno. Azt nem tudom ez most, hogy van. -Kösz haver ez jól esett, de tudnod kell én is örülök annak, hogy te vagy az első akibe belebotlottam itt a suliba. - Kacsintottam rá egyet és mentünk tovább.
A kérdésem arról a lányról, mintha kicsit felizgatta volna. Nem akart elárulni róla semmit, amit nem igazán értettem. De végül is ha nem akarja hát nem, nem faggatom tovább. -Rendben, ahogy akarod. válaszoltam neki, kissé csalódott hangon. Hiszen azért kíváncsi lettem volna, hogy ki és, hogy nézhet ki az a lány, akibe újonnan belesett. Nekem még nem sikerült olyan lányra bukkannom, aki még csak megközelíthetné ezt a helyet. Persze volt már barátnőm és sok más lány, de egyikőjük sem volt az igazi. De én nem is kutatok az után, hiszen nem lenne értelme. A szerelem mindig meglepetés szerűen csap le. Majd miután elindultunk befelé a javult reflexére is választ adott, amin jót nevettem. -Aha persze... játszottál a joystick-al mi? mondtam neki még mindig nevetve, megállva egy pillanatra kifújni magam utána. Jó oké rendben, abbahagytam... Huhh, régen nevettem ilyen jót, jó, hogy újra itt vagy haver. mondtam neki átkarolva nyakánál, majd újra elindulva. Azért érdekelt, hogy mégis tényleg mivel fejlődött ennyit. Kétlem, hogy a konzol nyomkodása miatt, de végül is nem számít.
Valahogy még is csak ismeri Aprilt. De ez annyira nem is meglepő hisz ebben az iskolában szinte mindenki ismer mindenkit. -Igen együtt voltam vele eddig.. De mindegy nem érdekes haver. - Aztán amikor említettem neki az Anna-s sztorit a megszokott reakciója felingerelt egy picit. Még, hogy dögös-e.. Hát nem épp ide illő ez a kérdés, ha egy halott lányról van szó. -Figyelj.. most inkább ne beszéljünk arról a lányról tudod, hogy nem szeretek az ilyen nyálas dolgokról beszélgetni, haver társaságban. - Dumáltam ki magam és felnevettem, majd elindultam előre és ekkor hátha akart dobni egy labdával. Persze amióta az ötök tagja vagyok ez az egész megváltozott észre vettem magamon, hogy erősebb vagyok és jók a reflexeim is, így nem okott nehézséget a labda elkapása sem. - Hát figyelj nem csináltam semmi különöset csak sokat játszottam a ps3-mal. - Nevettem vele együtt a viccemen. Hát a focicsapat tagja lehetnék.. nem tudom félek, hogy kiszúrná valaki, hogy képességeim vannak és további nehézségeket hozna nekem ez a fránya természetfeletti dolog. Nem örülök annak sem hogy ilyen szuper vadász lettem, de azért ebben is van némi jó dolog.
Lassan haladtam végig a folyosókon, s ezért egy-két ember meg is bámult. Szó nélkül hagyták jelenlétem, az arcukra mégis minden rá volt írva. Ez volt a legfurcsább. Az én őszinte mosolyom valósággal ragyogott, míg ők bár azt hitték át tudnak verni, látszott rajtuk, hogy a mosoly csak egy álca valódi gondolataik elrejtésére. Éreztem ahogy szemek hada pásztáz, de arcomon inkább az látszódott, hogy nem zavar. Valójában azonban kicsit frusztráló volt. Tekintve, hogy a megvető tekinteteket én kapom, aki közel ezer éve él már. Egy közeledő ember lépteit hallottam meg, majd jött vele a jellegzetes farkas szag. Összevontam szemöldököm, de mikor meghallottam hangját, elmosolyodva fordultam felé. -Jó újra látni.-lépek hozzá közelebb, majd gyengéden megölelem. Ha nem is ismertem ezer éve a lányt, átvitt értelemben viszont érvényesül az a tény, hogy ismerem. -És nem, nem nevezném magam újnak. Maximum a városban tartózkodók között újnak. De, ez mellékes. Tudod, hogy szeretem a történelmi múltú városokat.-jegyzem meg, és kezeim "mentegetőzve" a magasba emelem. Körbepillantok még egyszer, majd elmosolyodok, és Massie-re nézek. -Ha jól gondolom, te tanítási okokból kifolyólag vagy itt.-teszek megállapítást, és érdeklődve pillantok rá. De ekkor megcsörren a telefonom, és egy bocsi mosollyal az arcomon elfordulok. A vérkészletemről volt szó a telefonban, így nem hagyhattam megbeszélés nélkül a dolgot. Találkoznom kellett a férfivel, akit megidéztem, mielőtt még bármi balúl sülne el. Mondjuk így is úgy is napokra visszamenőleg elfelejt mindent. -Ne haragudj, de rohannom kell. Még csak most jöttem, sok az elintéznivaló. De, itt a számom. Hívj, ha lesz időd.-nyomom kezébe a névjegyem, s már el is tűnök a helyszínről.
Egy kissé idegesen csörtettem ki a tornateremből. A pompomcsapat két tagja összeveszett valamin, és persze nekem kellett kibékítenem őket. Ezzel még nem is lenne semmi baj, viszont annyira bedurvultak, hogy elcsattant egy pofon is. Ráadásul nem az én részemről. Egyenlőre még csak szaktanárit adtam nekik, bár nagyon nem szeretek szaktanárikat osztogatni. Mindig próbálom nyugodtan megoldani a problémákat, de ebben az esetben örüljenek, hogy megúszták ennyivel, és nem téptem le a fejüket. Az igazgató irodája felé menet megláttam egy lányt, aki tanácstalanul álldogált a folyosón. Odamentem hozzá, és kedvesen megszólítottam. -Szia! Új vagy itt?- Jobban szemügyre vettem őt, és rendesen meglepődtem. -Camilla?- kérdeztem elkerekedett szemekkel.
Miután futó pillantást tettem leendő házamra, egyenesen az iskola felé vettem az irányt. Nem volt nagy tudomány megtalálni, tekintve elég és tipikus iskola kinézete volt. A parkolóban az autóm számára egy helyet kerestem, majd miután megnéztem a tükörbe a sminkem és a hajam, kiszálltam, és elindultam az épület felé. Még szerencse, hogy középület, így egy személyben nincs tulajdonosa, így behívás nélkül sikerült beléptem a középiskola épületébe. Miután beléptem egy férfi jött velem szembe, aki először meg akart szólítani, majd lenyelte a mondatát, amit egy bájos mosollyal jutalmaztam. Lassan haladtam végig a folyosókon, majd remélve, hogy egy ismerőssel összefuthatok, a kirakott tablókat kezdtem vizsgálni. Ha bárki kérdezte volna, lazán elmentem volna egy új, nézelődő diáknak. Szívás, ha fiatalon leszel vámpír, mégis több mint kilencszáz éves vagy.
- Jól van, Jeremy, jól van. - mondtam neki, mikor kikerülte a válaszadást az iskolakerülés végett. De nem vagyok én olyan, aki erőszakkal kihúzza belőle a fontos dolgokat. Mert nekem szükségem lenne Jeremyre. Már ha Connor ideér még valaha. - Menjünk be, pakoljunk le, jó? - mondtam neki bizalmas kis mosollyal.
-Boszorkányság...? Érdekes téma... -jelentettem ki kissé közömbösen, mintha csak nem hinnék az ilyen dolgokban, pedig tisztában vagyok mindezekkel, de hülyeség lenne ezt így kijelenteni. Bár lehet, hogy ő is tisztában van az itteni dolgokkal, de jobb ha körültekintőbb vagyok. Amikor kijelentette, hogy ismeri az anyámat teljesen színtelenné vált az arcom. Utáltam ezt a témát mivel még mindig nem hevertem ki teljesen. Mondjuk ki lehet ezt egyáltalán? Mert én nem hiszem. -Igen...-bólintottam egyet alig észrevehetően- Meg van az oka, de erről inkább nem szeretnék beszélni..-sóhajtottam eléggé feszülten.
- Igen. Professzor. Szakterületem a boszorkányság és az okkult tárgyak. Ezekből írtam tanulmányokat, és egyebek. - mosolyodtam felé, bizalmas mosolyt küldve felé. Úgy néztem rá, hogy ne láthassa, mennyire tisztában vagyok a természetfelettivel. Még ha ezeket is tanítottam az egyetemen. - Iskolakerülő? Egy Gilbert? Az anyádat ismertem. - sóhajtottam fel, eléggé résztévet nyilvánító tekintettel. - Miranda Gilbert, igaz? Hallottam szomorú hírét egy balesetnek. Sajnálom, Jeremy. - mondtam, és megpaskoltam volna a vállát, ha nem lett volna tele mindkét kezem. - Oka van annak, hogy kerülöd az iskolát?
-Igazán nincs mit! -vetettem felé valami kedvesebb mosolyféleséget, ami most jelen pillanatban kitelt tőlem. -Professzor? -kérdeztem rá valamiféle meglepődöttséggel a hangomban. -Szóval egy professzorral bővült a tanári kar. -jelentettem már ki a dobozokat szorongatva. -Jeremy Gilbert. -mutatkoztam be én is- ..Főállású iskolakerülő..- viccelődtem. Bár ez erős túlzás volt mert azért nem olyan sokszor fordult elő, hogy kerültem az iskolát és kimaradoztam. Egyre jobban kezdett érdekelni, hogy miért tűnt fel ilyen hirtelen ez a fickó, hisz ha jól tudom minden szerep be van töltve az iskolában ...Érdekes...
- Kösz! - biccentettem felé már szélesedő mosolygással, és odaadtam neki az egyik csomagot, hogy a másikba én markoljak bele és illedelmesen rámosolyogtam. - A nevem Shane professzor. - mondtam neki, bemutatkozva. Ezt még nem ejtettem meg eddig úgysem.
- Benned kit tisztelhetek, segítőkész idegen? - vigyorogtam rá, hogy oldjam az esetleges létrejövő feszültséget benne, ami a professzori címemet illette. Egyes diákok ettől összerezzennek.
Ritka nagy szemétnek éreztem magam amiatt ahogy Aprillel bántam. Oké, hogy mellettem akar lenni, de nem tudom, hogy ez mennyire lenne jó ötlet. Azt hiszem lesz még időm ezt megtárgyalni vele. Fogalmam sincs, hogy keveredtem el az iskoláig, de úgysem sűrűn járok be mostanában ezért is néztem be. Amint beléptem valaki egyből leszólított. Egy ideig csak gondolkodtam rajta, hogy ki lehet az ismeretlen aki kartondobozokkal szenved, de nem sokáig gondolkodtam mivel segítenem kellett. -Persze..-nyögtem ki csak ennyit és átvettem tőle az egyik dobozt..
Ideje volt idejönnöm a Whitmore egyetemről. Sok a pletyka mostanság erről a városról. Hogy jó értelemben-e? Nem tudhatom, ezt csak az idő fogja számomra megsúgni, azt hiszem. De jó tanácsadó lesz az a bizonyos idő.
Mély levegő. Kivettem egy kartondobozt a csomagtartóból. Ennyi volt az összes kellékem. Második történelem tanár... nevetséges, hogy csak másodiknak kaptam itt állást. De mondhatni, jó ez így. Pont tökéletes. Így is azok közelében lehetek, akik fontosak a céljaim érdekében. Legfőképpen Bonnie Bennett. A legifjabb Bennett boszorkány.
- Hé! Fiú! - jött eléggé hülyén ki a számból, és egy éppen érkező srácra néztem. - Segítenél? - néztem a további csomagokra. - Be kellene cipelnem a tanterembe. De egyedül... - sóhajtottam barátságos mosollyal.
Szavait hallva már-már kénytelen voltam felnevetni és visszafordulni felé. Nem mondom, a srác egójával nem voltak bajok, én viszont nem olyasfajta lány voltam, akit ez megrémiszt. Éppen ellenkezőleg, hiszen a vámpírok miatt már hozzászoktam ehhez, így ez nem volt újdonság számomra. - Vámpírokkal nem kezdek, ez nálam alapszabály, az alapszabályomat pedig nem rúgom fel egy szöszi pasi kedvéért. Meg amúgy is félő, hogy nem tudnék veled mit kezdni. Valamiért úgy érzem, már túl öreg vagy. - Elkeseredett fintort vágtam, de magamban csak nevettem. Ismét hátat fordítottam neki, csak annyira álltam meg, hogy még valamit szóljak neki. - Kár, hogy megölted azt a két lányt. Ők talán segíthettek volna rajtad. De így...sok sikert. - Aranyos kislány módjára integettem neki és pár lépés után bevágtam magam a kocsiba. Tényleg ideje volt hazamennem és utánanézni néhány dolognak.
-Bunkóóó??-kérdeztem hangosan-Akkor lennék igazán bunkó, ha nem néznék meg egy ilyen jó csajt mint te...De kár hogy most nem vagyok ember, mert szívesen kezelésbe vettem volna a hátsódat...-nevettem gúnyosan, és őt néztem ahogy eltávolodik..-Ne mondd, azért hogy nem próbálnád ki ezt a vámpírkát itt, a földön feküdve...-néztem rá
- Jó roskadást. Ha jól számolom, akkor még itt fogsz fetrengeni egy darabig. - Felálltam mellőle és leporoltam a ruhámat, ugyanis sikerült összekoszolnia, amikor egy kicsit erőt vett magán és elkezdett fojtogatni. Nem elég, hogy megharapott, még mellé szépen meg is nyomorgatta a nyakam. Hát csodálkozik, hogy nem hagytam magam? Az kellene még, hogy ő legyen felháborodva. - Bunkó vagy. Pedig már majdnem azt mondtam, hogy örültem a találkozásnak. - Hátat fordítottam neki és a táskámat átvetve a vállamon elindultam vissza a kocsimhoz. Kicsivel több időt töltöttem el itt, mint terveztem, de legalább vadászhattam egy kicsit.
-Szóval fegyverek? Hmm igazán megnéznék , mást fegyvert is, persze ha nem éles, és a ruhád alatt van.-nevettem már kínomba.-Szerencsém van? Hát ha nem kaptam volna a véredből verbénát,akkor nem élnél, vámpírvadász csajszi.-néztem fel rá, majd megpróbáltam fel állni, de most már tényleg nem sikerült.-Óóó , most rostokolhatok itt egy darabig.-panaszkodtam...-Jó a segged.-mondtam gúnyosan, ahogy megfordult, és elindult..
- Ez most nagyon jólesett. - A szívemre szorítottam a kezeimet és elérzékenyült arcot vágtam. Persze, hogy gonosz voltam vele, mint minden vámpírral. Nem sajnáltam őket, ők sem sajnálják soha az áldozataikat, úgyhogy még annyit sem érdemelnek, hogy megszánjam őket. Nem azért vadászom le őket, hogy aztán sajnálkozzak, hogy a pici vámpírkát megszúrta egy darab fa. - Nos, azt hiszem, hogy én ezzel végeztem. És még meg sem erőltettem magam, sőt a fegyvereim sem voltak nálam. Ez a te szerencsenapod. - Rákacsintottam és felkészültem a távozásra.Már nem volt miért maradnom, egy vámpírt elintéztem, hagynom kell holnapra is valakit.
Nagyot nyögtem ahogy ismét belém vágta a karót...Ez már rettentesen fájt..-Fel sem bírok majd kelni, te kis ribanc! , És persze jó jó, a hátam mögé fogok nézni...-mondtam nyögve, ahogy a fájdalom még jobban átjárta a testemet...-Azért ennyire nem volt szép, hogy megsebeztél...Nagyon gonosz vagy...Tudod e?-kérdeztem fájdalommal teli arccal,és elterültem a földön.
Kezdőlap
