≫Születési idő, hely ≪ Mystic Falls, 900-as évek vége
≫Első átváltozás ≪ az 1000-es évek elején. Az anyánk mindnyájunkat megfosztott az emberi élettől.
≫Család ≪ Az anyánk, Esther minden idők leghatalmasabb boszorkánya volt, és a gondatlan szeretetének köszönhetően vagyunk most azok, akik. Hogy megvédjen minket a farkasoktól, egy bűbájjal halhatatlanná változatot, így született meg a vámpír faj. Az apánk Mikael vaskalapos ember volt, szigorú, akaratos, de a családjának élt. Talán volt idő amikor szerettem is Őt. Aztán a bátyám Nik életére akart törni miután megtudta, hogy Ő egy vérfarkas fia, így hát a bátyánkkal tartva menekültünk előle, hosszú éveken át. Elijah a legidősebb bátyám értett meg talán mindig a legjobban, titokban mindig felnéztem rá. Kol több időt töltött koporsóba zárva egy tőrrel a szívében, mint velünk, talán annak ellenére, hogy mindig marakodunk, Ő az akivel hasonló a sorsunk. Niknek azonban van egy olyan csúnya rossz hobbija, hogy a testvéreit álomba küldi, ha bárki s ellenkezni merészelne vele. Az én bűnöm pedig mindig csak annyi volt, hogy szerettem volna boldog lenni. Ő sosem hagyta. Mindannak ellenére, amiken a családunk keresztül ment, szeretem a testvéreimet, mindegyiküket a maga módján. Örökkön örökké.
A bestia:90 év egy koporsóban, és a világ máris mekkorát fordult. Nem értem például ezeket a telefonokat, és ez az új divat sem tetszik túlzottan. Mielőtt a bátyám egy koporsóba zárt volna, még a nők kifinomultak voltak, nem mutogatták magukat, most pedig... mintha valami örömlányok lennének. Rámosolygok a három férfire, akiket arra kényszerítettem, hogy üljenek végig itt velem, amíg kiválasztok magamnak néhány ruhadarabot, kíváncsi vagyok, hogy férfi szemmel mi az igazán vonzó. Valahogyan be kell illeszkednem ebbe az új világba. Kilépek a próbafülkéből, majd megigazítom magamon a fekete ruhát, aminek óriás dekoltázsa van, és hát elég rövid, nekem mégis tetszik. Magassarkúmmal a három férfihez lépek, megkerülöm Őket, majd mutató ujjammal végig simítok a legelsőn, aki talán a legsármosabb az egészük közül. Magas, barna és gyönyörű kék szeme van.
- Nos... milyen? – kérdem, majd egyet fordulok, Ő pedig csak bámul egy darabig, szinte látom rajta, hogy már képzeletben levetette rólam a ruhát. Igen. Ez a baj a férfiakkal. Mindig túl előrelátóak, és manapság már nem udvarolnak, csak az ágyba visznek. Ez pedig bosszantó.
- Vadító. – feleli kacéran, én pedig még közelebb lépek hozzá, és a szemébe nézek, tudom, hogy még mondana valamit, nem szeretném, hogy bármit is magába fojtson.
- Olyan ribis. – teszi hozzá végül, nekem meg muszáj elmosolyodnom a válaszán. Sóhajtok egyet, majd hagyom, hogy a szörnyeteg eluralkodjon rajtam. Érzem ahogyan az arcom átváltozik, és ránézve a félénk srácra, már nem is tűnik annyira vonzónak. Jobb kezemmel a hajába markolok, majd fogaimat a nyakába mélyesztem, és kiszívom belőle az utolsó csepp vért is. Amint végzek, elengedem és hagyom, hogy a földre essen az élettelen teste.
- Rossz válasz. – szólalok meg, majd a másik két srácra pillantok, bájosan mosolyogva rájuk. Ők pedig csak néznek, nagy őzike szemekkel, és talán ha Nik nem bosszantott volna fel ennyire, akkor még meg is sajnálnám Őket. Így azonban.... nincs választásom.
A szerelmes bolond:
- Gyerünk, Bekah. Mennünk kell. – hallom Nik hangját, mégsem bírok megmozdulni. Mikael csak az Ő ellensége és nem az enyém. Szabad akarok lenni végre, és boldog, olyan, amilyen még sosem voltam, mert mindig megfosztottak tőle. Stefan Salvatore pedig igazán boldoggá tett az a pár nap alatt, amióta ismerem, képtelen vagyok elszakadni tőle. A bátyám megragadja a csuklómat és próbál maga után cibálni, én viszont makacsul állok és megrázom a fejemet.
- Had maradjak itt, Nik. Szeretem Őt. – Pillantok a hátamban álló vámpír fiúra, mire a bátyám felhördül, így a tekintetem ismét találkozik az övével. Látszólag jól mulat az egészen, én azonban nem tágítok. Döntöttem, és a szerelmet választom.
- Nincs erre időnk, drága húgom. Hiszen te mindenkit szeretsz, aki felfigyel rád. mennünk kell. – hangjából hallom a gúnyt, és a megvetést. Ez a baj vele. Fogalma sincs, hogy milyen érzés szeretni valakit. Pont ezért fog örökké magányos lenni. Mert nem enged a boldogságnak, és mert önző módon ragaszkodik a saját elveihez.
- Rendben. Ő vagy én? – a kérdése mintha szíven döfött volna. Nyelek egyet, és hallgatok, nem bírok erre válaszolni.Ő pedig csak néz mosolyogva, mint aki megnyerte ezt a csatát is.
- Sejtettem. – teszi hozzá magabiztosan, és ismét megpróbál elrángatni a zavart tömeg között, én pedig még mindig csak makacsul állok, és kezemet kirántom a szorításából. Meglepetten néz rám, mire hátrálok két lépést.
- Sajnálom, Nik. – ez pedig mintha Őt érte volna pofoncsapásként. Meglepődik, legalább annyira, mint én, hiszen volt egy fogadalmunk. Örökkön örökké. Én mégis a szerelem mellett döntök. A bátyám nyugodtnak tűnik, közelebb lép hozzám, aztán a mellkasomba döfi a tört, amit oly előszeretettel használ a testvérei. Érzem ahogyan elhagy az erőm, és a világ megszűnik számomra.
Remény: Mosolyogva nézem az apró kis teremtményt, aki békésen alszik a karjaimban. Olyan védtelen és olyan ártatlan. Nem helyes, hogy egy ilyen romlott családba született, mint amilyen a miénk. Mégis talán ez a kis csöppség lesz az, aki megváltoztatja a bátyámat, és aki ismét össze tartja majd a családunkat, ami eléggé szét van esve. Hogy féltékeny vagyok-e? Talán egy kicsit. Hiszen titokban én is egy igazi családról álmodozok. Igaz szerelem, gyerekek, szeretnék megöregedni, majd békésen meghalni valaki mellett, akivel leélek egy egész életet. Az örökkévalóság nagyon hosszú idő, de talán ez a kis apróság ráébreszt majd mindannyiunknak arra, hogy az életnek igenis van értelme. Mindannyian lehetünk jók.
Kezdőlap
