- Az esernyőmet! - Utasítom a sofőrömet mellőlem, aki bólintását követően leállítja az autó motorját és kiszáll a kocsiból. James rendes ember, engedelmes és nagyon kedves. Nem sokat beszél és ez lehet az, amiért én annyira kedvelem. Szükségem volt az esernyőre, mivel engesztelhetetlenül ömlött az eső a városra. Ezek az őszi időszakok nem változtak semmit sem.
- A lányomat majd te hozod haza. Pontban két órakor mész érte. - Adtam ki egy újabb utasítást James számára. Nem ellenkezett; odaadta az esernyőmet, miután kinyitotta a kocsiajtót mellettem. Kiszállok az esernyővel a fejem felett, s határozottan szippantok az esős levegőből. Épp egy hotel előtt állok meg, ahol néhány napja volt szerencsém megfordulni a férjemmel. Szükségét láttunk annak, hogy pár napra kikacsolódjunk és megbeszéljük azt, ami a házasságunkat szinte teljesen rommá teszi.
Nem is kellett nagyon messze tekintenem ahhoz, hogy meglássam a sárga szalagokat és a többi nyomozót akik a helyszínre jöttek. A hotel hatalmas bejáratánál feltűnik Mr. Walsh, a rendőrség igazságügyi boncmestere. Középkorú férfi, habár nagyon elegáns és rendes.
- Köszönöm, James. Most viszont szálljon vissza az autóba, nehogy megázzon. - Végigsimítok a vállán szeretetteljesen. Bólint egyet újra, s légiesen megfordulva visszasuhan az autóba. Nem figyeltem, hogy mikor hajtott el, csak azt, hogy vajon Mr. Walsh még ott tartózkodik -e a kapu előtt. Épp készült volna újra bemenni, de szerencsére a sietős lépteim hamar megállítják őt.
- Szép napot kívánok, Mr. Walsh! - Köszönök rá határozottan, amint vele szembe kerülök. Fehér köpenye megpördül amint felém fordul. Az arca mielőtt még rám nézett nagyon idill volt, de most hirtelen bánat ülepedett le vonásaira.
- Sajnálom, Ms. Cortez a történteket. - Jelzi az együttérzését, habár én ezt elhárítom egy kézmozdulattal, hogy ne próbálkozzon meg részvétet kinyilvánítani. Némileg a kedvemet szegte a mondata, de nyilván nem ő volt az első, aki nekem esett a részvétével. A tegnapi nap folyamán jelentettem be, hogy úgy találtam rá miután visszaértem hozzá. Azelőtt a lányomért kellett elmennem az iskolájába. A férjem jelenleg még mindig benn van abban a szobában holtan és az én ügyem, hogy kiderítsem a gyilkosát. Margaret, a lányunk még nem tud róla.
- Hawes ügye az enyém. Nem szabad most miatta összeomlanom, máskülönben nem fogom megtalálni ki az, aki ezt tette vele. Semmi gond sincs, Mr. Walsh. Az már hatalmasabb gond, hogy a gyilkosunknak nem Hawes volt az utolsó áldozata. - Nem mutatok semmiféle érzelmet, mindössze csak összehúztam az esernyőmet és Mr. Walsh társaságával mentem be a hotelbe, abba a szobába, ahol Hawes és én eltöltöttünk néhány napot. Nem gondoltam volna, hogy ennek ez lesz a vége.

- Néhány hónapja itt beszélünk minden hétvégének a vasárnapján, mégsem kérdezett a férjem haláláról. - Dőlök hátra fáradtan a fotelban, midőn íriszeimet lehunyom finoman. Valóságosan összeomlottam az utóbbi időben, főleg Margaret elvesztése óta. Szánalmasan járok pszichiáterhez, hogy egyáltalán legyen valaki aki meghallgat. Aki előtt nem kell titkolóznom többé.
- Többet tudok magáról, mint azt gondolja, Ms. Cortez.- Válaszolja vissza a velem szemben ülő hölgy. Akaratlanul is, de egy kedvtelen, kínból jövő mosoly gördül végig az arcomon. Ó, ugyan már! Még is mit tudhat rólam?!
- Volt alkalmam hasonló emberekhez, mint maga. Látszólag felesleges szavakat hordtak össze csak azért, hogy valakivel beszélgethessenek. Mégis a szavaik egyenlőek voltak a puzzle darabjaival, mígnem nagyon hamar kirakódott a teljes egész kép mindenféle darab nélkül. A maga esete is pontosan ilyen, Ms. Cortez. - Hirtelenszerűen nyitom ki a szemeimet a nélkül, hogy bármiféle mozdulatot tettem volna. Kíváncsi voltam a felvázolására, így hát hagytam neki, hogy beszéljen. Bár nem tagadom, de kissé kezdett feszültté válni a beszélgetésünk.
- A férjét maga ölte meg. Elhitette mindenkivel, hogy másvalaki volt a gyilkos. A lánya volt képes arra, hogy felismerje, kicsoda is ön valójában. - Mondja ki végül a teljes igazságot, ami nem övet mást, mint mély némaságot a teremben. Az arcom semleges volt, és csak ültem a fotelben mint egy szobor; bárminemű mozdulatok nélkül.
- A férjem egy olyan csoportnak volt a leszármazottja, ami egy idő után elvitte a lányomat. Hawes miatt történt minden. Ráadásul sohasem szerettem őt. Csak egy álca volt a társadalom felé, hogy elismerjenek. Egy leszbikus nőt sohasem tekintenek embernek. Mintha csak egy fekete lennék.  Meg egyébként is... nélküle nem tudhattam volna magaménak a világ legédesebb kislányát. Mindig is akartam egy gyereket. Margaret volt az egyetlen mozgatórugóm ebben a rohadt világban. De most már ő sincs számomra.

Baltimore, 2014 - last day
- Te ölted meg őt. Így van? - Hangzik el a hátam mögül a kérdés Margo szájából. Belekortyolok a kávémba a nélkül, hogy felé fordultam volna. Nem tiltakoztam felháborodottan, de nem is bólintottam rá a kérdésére. Érzem a hátam mögül azt a lüktető düht ami árad belőle; érzem, hogy el fogom őt veszíteni.
- Miattad tettem. Viszont sajnos elkéstem ezzel. Fogd a holmijaidat és menj el. Egy bentlakásos iskolába kerülsz, ahol sokkal jobb helyed lesz. - Nem volt más választásom. A Salem-i kis boszorkák tisztán  a tudtomra adták, hogy a lányomat elviszik. Hawes elintézte ezt, és pont ezért öltem meg őt. Egyébként is púp volt a hátamon, most pedig a lányomat is el akarja tőlem szakítani.
- Nem szeretsz már engem?
- Sohasem szerettelek. - Lecsaptam a poharat az asztalra. Azt hittem, hogy most azonnal össze fogok esni a fájdalomtól, attól, hogy képes voltam ezt kimondani. Az ő érdekében. Egy gyilkos anyával nem élhet együtt. Annál még e a mocskos koven is sokkal jobb hely a számára. El kell felejtenie engem. És én is elfelejtem őt.
Új életet akarok.