1840.
Hangos gyereksírás tölti meg az addig feszültségtől csendes szobát, mindenki arcára mosoly ül ki. Egy gyermek nagy boldogság, nagy öröm, bár olykor az örömöt felválthatja a bánat és a szomorúság. A bába arcán aggodalom jelenik meg, míg az édesanyától elszakítják a gyermeket, az édesapa kezében fogva távozik a szobából. Idegesen járkál fel alá, gyermekére még csak egy pillantást sem vet, túlságosan aggódik a nőért a másik szobában. Már talán rongyosra járta a szőnyeget, de egyszerűen nem hagyja nyugodni valami. Hosszú percek telnek el, nehezebben kap levegőt és a gyermek sírása sem segít, még csak ringatni sem kezdi el, csak lerakja a kanapéra.
Nagyjából húsz perccel később nyílik az ajtó, azonban a bábaasszony szemei könnyektől terhesek.. Ki sem kell mondania, a férfi már tudja, meghalt a felesége. - Nagyon erős volt a vérzése, nem tudtam leállítani. - mondja halkan a nőt, miközben a padlót fixírozza. Idegesség járja át az özvegy férj testét, majd felrobban, már-már füst gomolyog a füléből. - Takaródjon a szörnyeteggel együtt a házamból. - mutat a síró gyermekre és a nő csak ijedten rezzen össze a kiabálásra. - De.. - próbálna belekezdeni, de a férfi keze meglendül és lekever egy hatalmas pofont, akkora volt a hangzavar kelt, hogy a gyermek is abbahagyja a sírást. - Azt mondtam takaródjon, nem azt, hogy feleseljen. - jelenti ki ellenkezést nem tűrően.
A nő könnyei megerednek, felkapja a gyermeket és el is indul vele a házból, bár még nem tudja mit fog tenni a gyermekkel. Nem tudja hova tenni a férfi viselkedését. Gondolataiban elmerülve halad hazafelé és végül döntésre jut, sajátjaként fogja felnevelni a lányt.

1846.
Borús este volt, az ég tükrözte az esemény hangulatát. Egy nő és egy hat éves kislány sétáltak a temető felé, ma volt a kislány anyukájának halálának az évfordulója. A nő kötelességének érezte, hogy elmondja a kislánynak az igazat és úgy érezte, hogy már egész nagy, hogy tudassa vele. A kislány figyelmesen végighallgatta és annak ellenére, hogy arra kérte, ne szólítsa őt az édesanyjának, mégis így hívja. Szereti őt a kislány, nagyon is. Pár perccel később pedig megérkeznek a sírhoz, de egy váratlan vendégbe botlanak. A kislány meghúzza a nő szoknyáját. - Anyu mit keres itt az a férfi? - kérdezi suttogva és amint kimondja a férfi már rá is pillant. A nő nem tud megszólalni, a férfi nem kereste a kislányt, egyszer sem kereste fel, most meg itt áll előtte. - Kicsikém, most menj kicsit arrébb. - mondja a nő határozottan és a kislány arrébb vonul.
- Nincs joga idehozni azt a gyereket. - mondja a férfi és közelebb lép a nőhöz. Agatha megszeppen, nem érti a férfi rideg és idegen viselkedését a saját gyermekével szemben. - Nem tilthatja meg, hogy gyászolja az édesanyját. - feleli és csúnyán néz a férfi, szeme csak sugározza a megvetést és a gyűlöletet. A férfi semmit sem szól, csak ellép a nő mellett és megragadja a gyerek kezét. - Én őt most magammal viszem. - mondja a férfi és elkezdi rángatni a kislányt. Agatha futva indul a férfi felé. - Engedjen..Anyát akarom. - mondja a lány és próbál szabadulni, de a férfi még szorosabban ragadja meg a lány karját és vonszolja tovább is. A lány próbál kiszabadulni, de nem megy, így hát sírva fakad. - Azt mondtam engedj el. - kiabálja és.. a kislány ereje a felszínre tör, pár pillanattal később a férfi repülés az egyik sírboltnak csapódik. A lány meglepődik, megijed majd az "anyja" felé kezd el futni és mikor odaér megöleli őt. A nő megilletődve kapja fel a lányt, jelenleg az agya nem akarja felfogni a látottakat.
- Még fogunk találkozni, kislányom.. - mondja a férfi, miközben feltápászkodik. A nő gyors léptekkel indul el a temetőből..

1858.
Salome sarokba szorítva érzi magát.. A férfi, akivel akkor a temetőben találkozott nem viccelt, egyáltalán nem. Elrabolta Agathat és azzal fenyegeti a lányt már tizenkét éve, hogyha nem engedelmeskedik neki, akkor megöli a nőt. A lány gondterhelten és fáradtan rogy térdre és nézi a testet, egyszerűen nem tudja visszahozni a lelket a testbe, valami miatt nem megy neki. - Nem megy.. Nem tudom megcsinálni. - mondja halkan, majd próbál feltápászkodni. A férfi elégtelenül csóválja a fejét és közelebb lép hozzá, majd Salome vállára teszi a kezét ő pedig csak lerázza onnan a kezét. - Nem akarod eléggé.. talán egy kis ösztönzés kéne. - feleli a lány pedig azonnal felpattan, nem szeretné, ha miatta bántaná Agathat, így megpróbálkozik még egyszer utoljára. Lehunyja a szemét, hagyja, hogy testét átjárja az erő, összpontosítani próbál, erősen koncentrál, de hiába minden igyekezete, egyszerűen nem tudja megtenni.
- Gyenge vagy, ennek Agatha fogja meginni a levét. - mondja mérgesen és elindul kifelé az ajtón. Salome testét átjárja a düh és harag, nem tudja honnan érkezhetett, de pusztító erejű és mielőtt a férfi kiléphetne az ajtón, az bezáródik, elkezdenek remegni az ablakok és a gyertyák lángja fellobban. - Nem fogsz vele semmit sem csinálni. - mondja és felemeli a kezét, őt nézve azt ökölbe szorítja, mire a férfi arcára fájdalom ül ki, Salome éppen a szívét nyomja össze, majd teljes erőből megmozdítja a kezét jobb, re a férfi a falnak csapódik. A teste élettelenül rogy össze, lassan vér kezd el szivárogni valahonnan és eláztatja a férfi ruháját. - Ne.. ne, ne, ne, ne. - a haragot kétségbeesés váltja fel és rohan is a férfihez, nem azért mert bánja, amit tett, hanem mert nem tudja, hogy Agatha hol lehet, jól elrejtette a nőt.
Megnézi a pulzusát, de nem találja, a férfi halott.

1910.
Salome tudja, hogy nem kellett volna ujjat húznia ezzel a klánnal, mert nagyon ráfázhat, főleg hogy két tagjukat is megölt. Ő véletlen balesetnek látja, azonban leginkább a dühkezelési problémájának tudható be, ha egyszer elkezdett őrjöngeni nincs leállás, nincs reális gondolkodás, csak meggondolatlan cselekedetek lavinája. Most is éppen elrejtette magát, nehogy lekövessék és rátaláljanak, tudja hogy hogyan kell őket összezúzni. Szét kell választani őket és egyesével megölni őket vagy éppen összekötni az életüket, de jelenleg nincs rá ideje. De most.. most őt vették körbe, mindenhol csak a mérges és bosszúvággyal teli arcokat látja.
- Vége van, most rohadtul vége. - mondja egy nő, az ő párját ölte meg először, már éppen emeli fel a kezét, amikor egy hangos reccsenés következtében valaki kitöri a nyakát és az összes többi boszorkánnyal így tesz.. Tizenkét holttest fekszik a földön és az árnyékból előlép egy férfi. - Nem tudom, hogy ki vagy.. - és hirtelen vámpírgyorsasággal megjelenik Salome előtt az idegen, ő pedig csak kitöri a nyakát. - De velem nem szórakozol. - fejezi be mondandóját és ellép onnan.

1950.
Majdnem harminc éve húzza ki mindig a pácból Salomet a rejtélyes vámpír, ki 1920-ban jelent meg. Most éppen egymás szemébe nézlek. - Többet nem foglak kimenteni, már kezdem unni.. - mondja Roger egy nagy sóhaj keretében. A lány arcán csak egy mosoly jelent meg, közelebb lépet és lábujjhegyre állt, hogy a férfi fülébe suttoghasson. - De kifogsz, mert szeretsz. - mondja a lány, mire a férfi csak megforgatja a szemeit és minden további válasz nélkül megragadja a derekát és csókot lehel az ajkaira. A csók vad, szenvedélyes és követelőző. Egyszer már volt szerelmes, egyszer megtapasztalta milyen az igaz szerelem ezt csak egy egyszerű kalandnak tervezte és Salome számára tényleg csak az volt, kihasználta a vámpír érzéseit. Bár nem meséltem el, mégis az apja megölése után megtalálta Agahat, megtalálta az igaz szerelmet, férjhez ment, de.. egyszer csak egy betegség miatt özvegy lett, meghalt a férfi, akit mindennél jobban szeretett. Szemében a boldog csillogás letűnt, viselkedése megváltozott, szíve jégbe borult.
Végül Salome elhúzódik és elindul az ajtó felé, majd mikor kinyitná a férfi megjelenik előtte és becsukja azt. - Hova mész? - kérdezi a férfi, de a lány csak unottan pislant rá. - A dolgomra. - ő se hűséget, se szerelmet nem ígért, semmit sem ígért pár numerán túl. Kissé bosszantotta is a helyzet, Roger pedig tapadós volt, csak magának akarta a lányt, most is teljesen rámászott. Újra ajkait támadta be. Salome az erejével eltaszította a férfit magától, majd fejfájást okozott neki, nem kímélte, sosem kímélt senkit, mikor ideges lett. Düh járta át a testét és a kezelésével igencsak komoly gondjai vannak. - Azt mondtam dolgom van. - mondja, majd elindul megint az ajtó felé, de a férfi megfogta a kezét, bár ne tette volna és ne mondta volna azt, amit. - Szeretlek.. kérlek maradj. - eltörte mindkét lábát így kénytelen volt térde borulni a férfi. A férfi fuldokolni kezd, fér buggyan a szájából és pár másodperccel később Salome a tenyerében tarja Roger szívét.

2017.
Idegesen halad előre, nem tudja egyszerűen elhinni, hogy megölték az alakváltót, az egyetlen barátját, akit közel engedett magához. Tudta, hogy ki tette, tudta hogy ki követte el ezt a hibát és nem is telt sok időbe megtalálnia. Egy bizonyos estén, egy bizonyos bárban.. Eleinte úgy tervezte, hogy megkínozza, úgy tervezte, hogy megöli, hogy nem fogja túlélni azt az estét, de játszadozni akart és jó is volt benne. Orránál fogva vezette a férfit, míg az meg nem elégelte.
Az addigi szeretői eltűntek vagyis nem találkozott velük, amióta megismerte Matt-tet nem találkozott mással, nem volt más szeretője. Nem tudja miért, de lát benne valamit, azonban nem akar ezzel foglalkozni, szíve jégből van és tudja, hogy már senkit sem fog soha többet közel engedni magához. Idegesen jár a közös házunkban, hülyeség volt összeköltözni, hülyeségnek találta, hogy nem jár néha haza, zavarta és bosszantotta, mikor hotelekben töltötte az éjszakát.
- Megint én vagyok Matt, gyere haza, beszélnünk kell.. - mondja a telefonba, ez már a negyedik üzenet hat óra alatt. Tényleg beszélni szeretett volna a férfivel, elakart neki mondani valamit, legalábbis beszélni szeretett volna vele. Egy gyenge pillanatában engedte, hogy átjárják az érzései.. Megint tárcsázott. - Matt, tényleg fontos lenne. - mondja a telefonba, de még mindig nem érkezett válasz. Eltelik egy perc, majd tíz, majd már fél óra, egy óra.. Egy éjszaka. Őrjöngeni akart, kiakarta adni magából a haragot, ami felgyülemlett ebben az éjszakában. Nem is emlékszik mikor aludt el, de mikor kinyitotta a szemét Matt állt előtte. Tudomást sem véve a jelenlétéről felkelt és elindult felöltözni.
- Valamit mondani akartál tegnap. - mondja a férfi, miközben Salome érzi magán a pillantását, nem foglalkozik vele. Nem éppen érzi úgy, hogy beszélniük kéne. Végül pár perc hallgatás után, miután már teljesen felöltözött megfordul és Matt szemébe néz, semmilyen érzelmet nem tükröznek a szemei. - Elmegyek pár napra. - jelenti ki, majd ellép mellette, az ágyra vágja az utazót, elkezd bele pakolni. Még maga sem tudja, hogy vissza fog e térni a városba.