Szavak nélkül is tökéletesen árulkodott magáról, miszerint a mozdulataim és a felkínálkozásom nagyon is megtették a fejében és a nadrágjában a hatást. Nem szerettem volna neki csalódást okozni és jobban meg szerettem volna magamat ismertetni vele, hogy tulajdonképpen kit is fog beengedni az otthonába kicsike időre. Igyekszem nem kártevő lenni majd nála, de ezt nem garantálhatom biztosra. Sőt. Szeretek szórakozni és minden bizonnyal az én kis örömöm alól ő sem lesz kivétel. De lássuk be, ő is jócskán fogja majd élvezni a kis kettőnk civakodását. És mindegyikőnk tudja, hogy a másikat majd hogyan engesztelje ki; nem más, mint egy alapos dugás. Hisz mindketten csak erre vágyunk, semmi másra. Azonban a jókedvemet hamar igába dönti. Sőt, mi több, éktelen harag ül ki arcomra amit még véletlenül sem kezdek el leplezni. Az viszont már egyenesen kicsorbul bennem, amikor erőszakosan megragad az államnál fogva, jócskán lábujjhegyekre is kényszerülök, hogy a tekintetünket össze tudja fűzni nyomatékosan. Egyre dühösebb lettem. Jobb tenyeremet az ő karjára tapasztottam, ezzel elvonva kezét magamtól és végül újra a magam lábain állhatok tovább. - Azt hiszem, hogy valamit nem értettél tisztán. Nem fogom azért megharaptatni magamat, hogy könnyűszerrel aztán véget vessek az életednek. Ha ezt akarnám, már az ajtón se tetted volna be a lábadat. - Mutatok rá egy pillanatra, midőn egy lépést hátrálok tőle. Valóban azt tehet velem amit akar, ahogy megígértem neki, de ez még nem jelenti azt, hogy úgy bánhat velem mint egy utolsó szajhával. Fogalma sincs, hogy kit próbál pórázon rángatni és tartok attól, hogy hamarosan nagyon is tapasztalni fogja, hogy nem az a fajta játékszer vagyok mint amit ő elképzelt. S bár gyengülő boszorkány vagyok, nos, van annyi erőm, hogy bemutatkozzak neki akár ily formában is. Amint röviden kidühöngtem magamat, nos, hamar közelebb léptem hozzá, hisz az ő kis lépése még korántsem szegte a kedvemet és biztos vagyok abban, hogy az övét sem, sőt. Mi sem jobb annál, mint a dühös szexnél. Melyikőnk érdemel büntetést? Mielőtt még átharapta volna a torkomat, előtte felkötöttem a hajamat lófarokba, hogy még véletlenül se kenje össze a véremmel. Épp elég lesz elviselnem, hogy a zuhanyzásig biztosan a saját véremet fogom úgy viselni a bőröm felületén, akárcsak egy palástot. (..) Mintha nyakon öntöttek volna egy nagyon erős savval. Erőteljesen szorítja nyakam kis részét ajkai közé, midőn úgy távozik a testemből a vérem, akárcsak maga a mágiám. Mindkét markommal kapaszkodószerűen kapok oda a nadrágja széleibe amint hátranyúlok vadul. A fájdalom eleinte elviselhetetlennek hatott amit akadozó nyögéseim tökéletesen tükröztek, viszont egy idő után egyszerűen zsibbadt le a nyakam. Már azt sem éreztem, hogy ömlik a vérem. Csak annyit észleltem az egészből, hogy a hófehér szőnyegen pontokban jelennek meg a vörös foltok. Azt kővetően pedig már csak ágaskodó hímtagját kezdem érezni a fenekemnél amit erőteljesen hozzányom; Ó igen, dugj meg! Melletted nem bírok a kurvás véremmel. Elereszt. Mivel már ő maga nem tart meg, így térdeimre huppanok a szőnyegre kábultan, mindkét tenyeremmel lenyomva a nyakam azon felületét ahol épp átharapta. Ezzel is elszorítom a vérzés útját, de ezzel együtt az erőmnek köszönhetően néhány pillanat múltán már sebnek hűlt nyoma sem marad, csak a bőrfelületemre száradt vérnek. Nem várok sokat, hanem könnyedén csatolom le magamról a melltartót amit én magam sem értek, hogy minek vettem fel magamra újra; várható volt, hogy egy menetnél ő többet akar ezen a mai napon. Nos, megadom neki. Félredobom, majd vele szemben fordulok meg továbbra is térdeimre nehezedve a szőnyegen. Közelebb megyek hozzá, a ledobott nadrágját könnyedén lököm félre és egy pillanatot sem várok, de máris elkezdem lecibálni róla a bokszerét ami alól azonnal kibukkan a farka ami biztos, hogy alig fért meg a ruhaanyagok alatt. Kóstolószerűen szinte a pillanat tört része alatt bekapom teljes egészét amit a lehető legmélyebbre ledugok a torkomban, majd amint már feszítette a nyelőcsövemet, nos, könnyedén húzom ki egy mély levegőt véve magamhoz. - Büntess meg. - Suttogom lábai előtt heverve, kiszolgáltatottan a számára épp úgy, ahogy egy rabszolgához illik az.
Egymás közvetlen közelében állunk, arcunk csak néhány centire van a másikétól, így nem tudom nem észrevenni, hogy bármennyire is igyekszik titkolni, de szája sarka megrándul. Valójában nem is árulja el igazán, hanem a szemében megjelenő játékos fény, és teljes elégedettség. Most komolyan, kiröhög engem? Hihetetlen ez a nő. Fél vagyonomat feltenném rá, hogy kimondottan jól szórakozik azon, hogy finoman szólva is a szívbajt hozta rám. - Azért lehet, hogy ezt sűrűn gyakorolni jókora botorság lenne - morgom, és elkönyvelem magamban, hogy jókora mázlija van, amiért megdughattam, így legalább levezettem a frusztrációmat, ami gyilkolni hozott ide. Ha az elmúlt fél óra nem történt volna meg, most alighanem megszorongatnám a nyakát, csak amolyan jelzésértékkel, hogy ez a viselkedésforma legyen az, amit elkerül majd a jövőben. Nem szeretem, ha az én kontómra szórakoznak - nem is tűröm el. Épp készülök szóra nyitni a számat, és közölni vele, hogy ha egy-két órán belül visszatérek, lehetőleg ébren várjon rám, és egy szál semmiben - de nem jutok el odáig, hogy ezeket a gondolatokat ténylegesen szóba is öntsem, mert ledobja magáról az eddig sem sokat takaró fekete, átlátszó selyem-köntös-csodát, és ismét felvillannak előttem fehérneműs idomai: ez a látvány pedig erőteljesen korlátol mind a gondolkodásban, mind a szóképzésben. Vadítóan gyönyörű nő, a testem pedig másodpercek alatt reagál az ingerlő látványra: pillanatok alatt válok kőkeménnyé, mintha nem alig negyed órája áldoztunk volna a gyönyör oltárán. Felajánlkozására viszont egy apró vészcsengő kezd el csilingelni a fejemben, és tekintetem megtelik gyanakvással. - Nem mondhatnám, hogy nem csábító az ajánlat, legfőképpen ilyen csomagolásban - futtatom végig tekintetem a testén. - Úgy tűnik, tényleg remek rabszolgám leszel. Szeretem, ha felkínálkozol... minden formában - ragadom meg az állát, és kényszerítem, hogy a szemembe nézzen. - De ismerem a fajtádat, hogy képes a vérével megmérgezni az enyémet. Remélem szívem, semmi ilyesmit nem forgatsz a kis fejedben... mert ha csak megérzem a véreden a verbénát, elbúcsúzhatsz a szívedtől - teszem hozzá sokat sejtetően, majd lassan körbejárom, és megállok a háta mögött, egész testemmel nekisimulva. - Nagy kár lenne érted, mert baromi jó volt a p*ncid - suttogom immár közvetlenül a fülébe, majd megragadom a fejét, és teljesen oldalra döntöm, hogy teljes fedetlenségében előttem pompázzon a nyaka. Végighúzom rajta nyelvem hegyét, megízlelve bőrét, majd óvatosan felszakítom erét a fogaimmal: de az elővigyázatosságom nem az ő testi épségét tartja szem előtt, hanem a sajátomat. Az első apró korty után megállok, várom a méreg eret, testet, agyat elpusztító perzselését, de nem történik semmi. A lelkemben lakó ördög diadalmasan felnevet, és immár kontroll nélkül iszom önkéntes áldozatából, miközben csípőmet hozzá nyomom, hogy érezze erekciómat, kezem pedig a melleivel játszik. Kellemeset a hasznossal... ezt ő maga is így fogalmazta meg nemrég. Agyam szinte két részre bomlik: egyik része megmártózik a vérivás szavakkal el nem mondható aktusában, másik része viszont tökéletesen éber, így hát megállok még azelőtt, hogy szédelegni kezdene a vérveszteségtől. Nem volt sok, amit vettem tőle, de elég ahhoz, hogy őt ne üsse ki fizikailag, engem viszont felfrissítsen. - Készséges, ifjú hölgy... amit persze el is várok - duruzsolom, majd elengedem, hogy ismét elé kerüljek, és azon vérmaszatos ábrázattal belenézzek a szemeibe. A farkam alig fér el a nadrágomban, és elmosolyodom, ahogy meglátom a melltartón is átütő jelét izgalmának: ágaskodó mellbimbóit. - Mintha valami zuhanyt emlegettél volna az előbb - oldom ki ismét a nadrágomat, majd mikor a földre hullik, kilépek belőle. Csakugyan jól jönne most egy fürdő, legfőképp ha ilyen társasággal kell megosztanom.
Bárcsak mindenki olyannyira venne komolyan engem, mint ahogy azt ő teszi. Ajkaimat erőteljesen csukva hagytam, hogy még véletlenül se ejtsek meg egy vigyort, pláne egy nevetést. Habár az arcom jócskán árulkodik arról, hogy mennyi sejtelmes gondolat poroszkál fel alá bennem. - Legalább már tudom, hogyan kell rád hozni a frászt. - A körmondataim elől korántsem volt menekvése.Már-már a gondolatától is rettegett, hogy talán többet akarok a szexnél. Viszont a kíváncsiságom nagyon élénk így hát nem leszek rest majd belopni a szívébe magamat. És szépen összetörhetném. De ez egyelőre maradjon csak meglepetés mindegyikőnk számára, hogy mit is hozunk majd ki a másikból. Végül is kíváncsian figyelek fel rá, amint ajkaimhoz egészen közel suttogja mindazt, hogy már kezd éhes lenni és mennie kell. Azonnal eszembe jutott a gondolat, hogy nem véletlen amiért ő nem táplálkozott az út előtt és közben. Hisz lássuk be, korántsem azért jött, hogy kegyelmet gyakoroljon rám hanem épp lehet, hogy az én véremmel szeretett volna jóllakni. Állítólag a boszorkányok vére is nagyon ínycsiklandó a vérszívók számára pláne akkor, ha a boszorkány nem mérgezte meg a saját vérét egy vérszopó kedvéért. Nem számítottam a jöttére így a saját vérem nem mérgezett a számára, nos, miért ne adhatnék neki? Sejtelmesen ledobtam magamról azt a vékony kis köntöst magamról, hogy még véletlenül se zavarja meg őt a ruhaanyag. Meg amúgy se szeretném ha véres lenne, mert épp eleget költöttem arra a ruhámra is. És a legnehezebben eltávolítható dolog az pedig a vérfolt. - Ha gondolod megkóstolhatsz. - Jobb tenyeremet végighúztam nyakamon nagyon lassan, fejemet kissé megdöntve, hogy ha annyira elkapná a hév, akkor könnyedén hozzám férjen. Megvallom, hogy még sohasem etettem egy vámpírt sem mert egyébként is inkább pusztítottam őket, de ez esetben hajlandó vagyok kivételt tenni. Biztos vagyok abban, hogy tanult már önkontrollt ezért is bátran kínálom fel magamat neki. Több okból is tisztában vagyok vele, elvégre szex közben is a hév ellenére is odafigyelt arra, hogy lehetőleg egy csontomat se roppantsa össze. Idős vámpír aki sikereket ér el minden téren. Ha nem ismerne önuralmat, akkor nem itt tartana. - Bár tudom, hogy nem lesz annyira elég, de nem szeretnék tőled megvonni semmit sem. - Simogattam tovább a nyakamat, onnan pedig tenyerem egyenesen mellkasomon, melleim között, majd hasfalamon húzódott végig szinte kínzóan lassan; próbálva mindezzel hergelni a vágyait és az étvágyát egyaránt.
Egy dolgot megtanultam hosszú életem alatt: bárhogy is mondják, hogy a nők kiismerhetetlen lények, ezt cáfolom. Mindegyiküknek olvasni lehet a fejében, csak ismerni kell a motívációikat, ehhez meg egy dolog szükségeltetik: emberismeret. Noha körülbelül egy órája ismerem Harley-t - nem számítva persze a múltkori kis afférunkat a bárban - a viselkedése és a környezete sok mindent sejtet velem. A háza átlagos, karban tartott, de a különszoba és külön ágy hiánya, na meg persze a környék nem arról árulkodik, hogy felvetné a pénz, és irigylésre méltó lenne az anyagi helyzete. Ami a személyiségét illeti, legalább olyan vad, vehemens és perverz, mint én magam - mindezen tulajdonságok tükrében biztosra vettem, hogy elfogadja az ajánlatomat. A bennem lévő romlottság vonzza az ő sajátságos szemérmetlenségét, és nyilván az sem utolsó dolog a listán, hogy megkaphatja tőlem azon anyagi javakat, amiket álmában sem képzelhet el. Többek közt egy utazást Seattle-be a magángépemmel, magánpilótával, és teljes körű kiszolgálással. Néma csendben, pókerarccal veszem tudomásul a szavait, és a válaszom mindössze annyi, hogy fülemhez emelem a mobilomat. Utasítom Pryce-t, hogy küldje Joe-t, a pilótát reggel 8-ra a New Orleans-i repülőtérre, majd bontom a vonalat. Pryce remek személyi titkár, ért ennyi szóból is, nem mellesleg négy éve van már az alkalmazásomban, és volt ideje megszokni, hogy nem vagyok egy szócséplő alkat. Lehet, hogy néha bántó számára a nyers és parancsoló stílusom, de a havi jövedelme meglehetősen vonzó ahhoz, hogy ne akarjon felmondani, és másik munkát keresni magának. Elrakom a telefont, közben átfutnak az agyamon Harley mondatai. Valamit jobb, ha letisztázunk már most az elején, még mielőtt beleélné magát valami rózsaszínű, habos-babos, csillámos unikornisszarral keretezett álomvilágba. - Édesem, a gazdád leszek. Addig, amíg jónak látom, és addig, míg ebből a helyzetből mindketten profitálunk. Amikor eljön az ideje, felbontjuk a mi kis saját szerződésünket, és te visszatérsz oda, ahová tartozol. Ennyi a történet - zárom rövidre. Jó hogy azt nem kéri tőlem, hogy vegyem feleségül! El fogom engedni a kezét, ha már megkapta amit akart, és én is kiszórakoztam magam - aztán megyünk mindketten a saját utunkra. Talán majd ha nagyon szükségét érzem, felkeresem egy észvesztő dugásra, de ez lesz minden, ami kapcsolatot fenn akarok tartani vele. A következő pillanatban felnevet, és az égre függeszti a tekintetét, ettől pedig elkap a vágy, hogy kissé keményebben magyarázzam el neki, hogy nem vagyok hozzászokva, hogy a nők így viselkedjenek a társaságomban, de aztán lebeszélem magam erről a lépésről. Vad, nagyszájú és határozott nő, ez pedig némi üdítő újdonságot jelent számomra - hát megmártózom ebben az érzésben. Ahogy abban is, ami elárszt akkor, mikor megérzem hegyes körmeit, ahogy óvatosan konktaktust teremt a hasfalammal. Ajánlata, miszerint aludjam vele egy ágyban, és kövessem a zuhany alá lehetőségek tárházát nyitja meg az agyamban, óhatatlanul is felvillantva előttem, mi mindent tehetnék vele. Mondjuk hátrakötözhetném a kezét, és megismertetném ingerlően gömbölyű fenekét az övemmel, amit olyan szemérmetlen kihívással tekert maga köré. Vagy akár az ágyhoz csomózhatnám a két csuklóját, és megmerülhetnék teste azon nyílásában, amit nem is olyan régen visszautasítottam. Ujjammal felemelem az állát, és sokatmondóan rávigyorgok. Remélem jó az állóképessége, mert mellettem igencsak szüksége lesz rá. - Elmondhatatlanul csábító az ajánlat szívem - mormolom, alig egy centire a telt ajkaitól - de most egy-két órára le kell hogy lépjek. A magadfajtának nyilván nem kell taglalnom, mi vár egy vámpírra, ha túl sokáig nem vesz magához táplálékot - teszem hozzá, és mivel az utazás miatt az elmúlt két étkezést is kihagytam, egyre erőteljesebben érzem, hogy fel kell töltenem az erőtartalékaimat. Nem szeretnék múmiává avanzsálni - nem lenne túl előnyös hatással a kinézetemre, arra pedig roppant módon érzékeny vagyok. És ki tudja: mivel evés közben jön megy az étvágy, talán a gyilkolás kellős közepén kitalálom az ágytorna valami különlegesen élvezetes módját mindkettőnk számára.
Nem fogom kihasználni őt. Márpedig megtehetném. Látszik rajt, hogy mennyire magáénak tudja a pénzt és egyáltalán nem számít, hogy mennyit költekezik. Megvallom, hogy az utóbbi időben borzalmasan elszegényedtem, pedig volt olyan időszak, amikor egyáltalán nem kellett hiányt szenvednem semmiben sem, holott egymagam voltam a kovenben. Ez annak tehető fel, hogy nagyon sok olyan embernek segítettem akik valamiféle 'varázslatra' szorultak. Fogalmuk sem volt arról, hogy egy igazi boszorkához mennek segítségért, elvégre az emberiség aligha van azzal tisztában, hogy mi folyik körülöttük. Boszorkányból pedig nem sok van. Volt egy fodrászüzletem ahol mindenféle vendéget nagyon szívesen láttam. Imádtam levágni a hajukat és öröm volt tudni, hogy ha elhagyták az üzletemet akkor úgy távoztak, akárcsak a királynők. Eléggé intim közeg volt és bizony, elég sokan kérték onnét is a segítségemet. Pár hónapja teljesítettem egy kérést utoljára. Egy fiatal nő kért meg arra, hogy segítsek neki abban, hogy gyermeke lehessen. Egy orvos sem tudott rajta segíteni, megmondták neki, hogy vér szerinti gyermeke sohasem lehet. S lám; a szertartásomnak köszönhetően nagyon közel jár már a szüléshez. Persze, az árát búsásan megköveteltem. Amiből nem maradt egy fityingem se, hisz a koven mindent kivett alólam. Ez a ház is csak annak tudható, hogy a maradék pénzemből megvásároltam. Nem egy palota, a fényűzést sohasem kedveltem. Ezért is igen feszült vagyok, hisz feltételezem, hogy az ő otthona biztosan másabb az enyémnél. Szoknom kell majd a luxust. Feltüzelt a tudat, hogy láthattam rajta a színtiszta elégedettséget. Látom magunkban azt a közös ördögi lényt ami mindegyikőnket mar és ez az, ami minket jelenleg is összetart. Van bennünk egy hatalmas folt ami jócskán elülepszik lelkünk teljes egészén. Ez a folt tesz minket azzá akik vagyunk és ez tart minket össze. Csodálatos érzés tudni, hogy találsz egy olyasvalakit aki egész lényében hasonlít rád, mégis különbözik. - Ha a gazdám akarsz lenni, ne dobj el. Ha el is engedsz egyszer, akkor se felejts el. - Nézek komolyan íriszeibe, nem törődve azzal, hogy újra a tenyere köré fonta a hajamat. Szavai alapján ő nem akar örökre a magáénak tudni, mintha csak valóban fel akarna karolni és amint megerősödöm, el is enged. Mint egy elgyengült, törött szárnyú madarat aki segítségre szorul. - Ha el is engedsz, úgy is visszatalálok hozzád. - Végigsimítok karján, midőn közelebb csusszanok hozzá, hogy egy kéjes csókot nyomhassak nyakára. Aztán csak elmosolyodom nagyon szelíden, amint érdeklődik a felől, hogy maradhat -e reggelig a házban. Megszületett a nap leghülyébb kérdése, bravo! Halk nevetésbe kezdek, amit fennakadó szemmozgások követnek. Poénból tényleg elküldeném, hogy már csak azért is menjen ahova csak akar, de nem... pedig megérné. - Sajnos az én házam nem olyan nagy, hogy külön szobát ajánljak neked. Ráadásul ágyam is csak egy van. És nagyon a szívemen viselném, ha a kanapén kellene aludnod. Mit szólnál, ha velem aludnál? - Körmöm hegyeivel piszkáltam egy kicsit hasfalának a felületét szórakozásból, hisz a kérdésemben nagyon is ott lapult a huncutság. - Sőt, ha gondolod el is jöhetnél velem lezuhanyozni. Ránk fér. - Négykézláb ereszkedem, hogy aztán így harapjak bele egyet nyakába finoman, azonban nagyon játékosan. Nos, vajon mennyire lesz vevő az én kis ajánlataimra? Mellettem nem fog unatkozni, az biztos.
A fáradtság, és jóleső kielégülés elbágyaszt, a verejték csak lassan szárad fel bőrömről. Harley nekem támasztja fejét, míg én egykedvűen szívom a cigarettámat - nem teszek rá megjegyzést, hogy ez utolérhetetlen, és elképzelhetetlen gyengédség tőlem. Másokat egy jóleső dugás végén vagy megölök, vagy pénzt vágok az ölükbe, és kitessékelem őket az ajtón. Vele mindössze azért nem teszem meg ugyanezt, mert a jövőben kiaknázhatnám a vele való kapcsolatom egészét, meg azért sem, mert egész egyszerűen így hozza a kedvem. Ja, plusz mert az ő házában vagyunk, így max én távozhatnék, ahhoz meg az égvilágon semmi kedvem - legalábbis egyelőre. Harley csak akkor mozdul meg, mikor szembe fordulok vele, és néma csendben hallgatja végig a monológomat. Nocsak, egy nő, aki hallgatni is tud... ritka kincs. Megteszem számára az ajánlatomat - a következő lépés az övé. Lássuk, mit szól mindehhez. Összeráncolja szemöldökét, még halványan hunyorít is ahogy összepontosít szavaimra, és szinte látom magam előtt, hogyan pörögnek a fogaskerekek a fejében. Néhány pillanatig úgy tűnik, erősen hezitál egy beleegyező bólintás, meg egy kiadós pofon között, aztán leengedi a vállát, mintha csak feladná a magával való meddő küzdelmet. - Túl sok vizet nem zavartak még nekem a Seattle-i boszorkányok - rántok a vállamon nemtörődöm módon. - Meg ahogy hallottam, máshol sem. De gondoltam, kezdetnek talán jók lennének. Mondjuk úgy, feláldozható hadseregként. De ez nem az én dolgom - teszem hozzá. Eddig sem folytam bele a boszorkányok és mágusok világába, ezek után sem szándékozom. Nem azért, mintha tartanék tőlük, hanem azért, mert csak simán hányingerem lesz a puszta létüktől is. Na jó, azért akadnak kivételek, mint az elmúlt fél óra is bebizonyította. Mikor Harley is hallhatóan mély meggyőződéssel osztja a kimondatlan nézetemet, széles és kegyetlen vigyor fut a számra. - Ez jól hangzik - válaszolom. Végeredményben ez is olyasmi, amiből mindketten profitálunk. Ő erőt nyer a boszorkányoktól, én pedig még szélesebb áttekintést a városomban, és egy potenciális erőforrás kiiktatását. Hülye lennék nemet mondani erre az eshetőségre. Aztán rátérünk az alkum leglényegesebb pontjára, bár az eddigi szavai sem hagytak túl sok kételyt felőle, hogy rá fog bólintani az egyezség rá eső részére. Okos kislány. - Szóval kérlelsz? - telik meg a hangom mélységes elégedettséggel. Ez tetszik nekem. Szeretem, ha a nők könyörögnek nekem - bár általában kétféle aspektusban szokott előfordulni. Vagy akkor sikítanak fájdalmasan kegyelemért, amikor könyörtelenül és vadul dugom őket, vagy akkor visítanak kétségbeesve, mikor rájönnek, hogy utolsó percüket élik. Harley felajánlkozása felpezsdíti bennem a vért - biztos lehet benne, hogy ki is fogom használni a helyzetemet. - Roppant örömmel leszek a gazdád - suttogom, kezemre tekerve haját, de most nem rántom meg a fejét - inkább csak belemélyedek a határozott, alázatos, eltökélt, és mégis kissé ijedt tekintetébe. Innentől nincs visszaút - majd legfeljebb akkor, ha visszatér ide, ahová tartozik. - Nos, a megállapodásunk akkor ettől a perctől érvénybe lép, és egészen addig érvényes is lesz, míg fel nem építed a saját birodalmadat, és vissza nem térsz majd New Orleansba. Megkapsz tőlem minden segítséget, és anyagi javat, cserébe a finom, dugható p*ncidért. Viszont most átadom neked a döntést - mondjuk úgy, hogy utoljára. Keressek ma éjjelre egy szállodát, vagy gyakoroltam rád olyan hatást, hogy maradhatok? - érdeklődöm. - Holnap reggel indulunk. Szólok Pryce-nak, hogy 8-ra hozza a magángépemet a városi reptérre. Addig csomagolj. Egy darabig nem fogod látni Louisianát, meg a jazz fővárosát.
Valóságosan meglep, hogy nem vonja el egyből a vállát tőlem. Még mielőtt megijedne, nem akartam ezzel tőle semmit sem, egyszerűen csak borzalmasan elfáradtam és azt hiszem, hogy a közelsége megnyugtatna. Ez a mozzanatom mindössze az én nyugalmamat szolgálta, semmi több. Amíg viszont nem vonta el a vállát, addig kényelmesen dőltem oda hozzá. Nem akartam neki részletesen levázolni ezt a kovent, mert ez a téma jóval összetettebb. Egyszerűen csak magamnak akarom az egész gyülekezet, hisz akkor az összes Salem-i boszorkány erejét birtokolhatnám. Utána már senki sem kérdőjelezné meg, hogy mire vagyok képes. (..) Szótlanul hallgattam végig a szavait, a nélkül, hogy bármiféle érzelmet hagytam volna kiülni az arcomra. A pillanat alatt rengeteg minden végigfutott a gondolataim között, már-már az egész helyzetet elképzelhetetlennek tartottam. Aztán mégsem. Hisz Elias valami olyasmit kér cserében, amit én tökéletesen megadhatok neki. Ha tudná, hogy valójában mennyire veszélyes beengedni az otthonába egy olyan boszorkányt mint amilyen én is vagyok, nos, ezt lehet, hogy nem tenné. Ennek a városnak a legtöbb boszorkánya nagyon veszélyes, ez alól én sem vagyok kivétel. Ennyire megbízik bennem? Persze, előtte eddig nem igazán tudtam bizonyítani, hogy valójában mekkora kártevő is vagyok. Tény, hogy ártottam neki de az semmi sem volt ahhoz képest, amit én megtehettem volna vele. De nem, nem akarok neki ártani a legkevésbé sem. Sőt, mitöbb, ha nem engedi másképp, akkor a testemmel szeretném őt boldoggá tenni. S ajánlata alapján ezt is várja tőlem. Egy ideig nem tudtam megszólalni sem, hanem csak az ő íriszeibe néztem ahogy ő is az enyémbe. Viszont, egy valamit ő nem értett egészen tisztán. - Ó, Seattle városában a boszorkányok mind semmirekellő zöldfülűek. - Legyintettem vigyorogva, mély szánalmat vetve az ottani boszorkányokra. Annak a városnak sohasem volt köze boszorkányokhoz, mivelhogy oda nem azok települtek le, akik valóban akarnak mit kezdeni az erejükkel. Ismerem a boszorkányok összes rétegét és jól tudom, hogy egyes területeken milyen típusú mágusok vannak. New Orleans nagyon híres volt mindig is a misztikumról, főleg a fekete bőrűek körében. Tekintve, hogy a Salem-i boszorkányok mind ide települtek reménykedve abban, hogy itt majd felerősödhetnek. Seattle-ben is vannak boszorkányok, ahogy mindenhol. De én azokkal nem megyek semmire sem. - De ne aggódj, hisz annyit irtok ki onnét amennyit csak bírok. Elszívom majd az erejüket épp úgy, ahogy a Salem boszorkányok fője teszi azt velem. Nem nehéz. Csak boszorkányokat kell majd keresnem, hogy ne gyengüljek. - Nem hallottam onnan még bármiféle híresebb boszorkányt, ettől függetlenül nem lennének gyengék. A tudás az, ami kopott. Nincs hagyomány számukra. De nem ez a lényeg, Mindössze csak szerettem vele tudatni, hogy szándékomban áll csökkenteni abban a városban a boszorkányok létszámát. Nekem most sokkal jobban szükségem van erőre, mintsem nekik. Az már más kérdés, hogy bele fognak dögleni. Elias egyelőre látszólag nem veszi észre másban a lehetőséget. Ha a kovent megszerzem, majdhogynem Elias hatalma is megerősödhetne általam. Amikor még a koven tagja voltam, nagyon sokáig küzdöttünk itt a boszorkányvadászokkal akik egyébként egy hatalmas céget üzemeltettek. A mágiával csődbe vittük a cégüket és könyörögtek nekünk, hogy álljunk le. Nos, ingyen nem csináltunk vissza semmit sem és megállapodásra sem tudtunk jutni, így hát lemészároltuk őket egytől egyig. A mágia nagyon sok mindent befolyásolhat és nem holmi tollpihe lengetésére jó. - Ami pedig a feltételedet illeti.. - Szinte belebizsergek a mondatába, hogy milyen szerepet is töltenék be a számára. Közelebb húzódtam hozzá nagyon lassan, s ajkaimmal egy csókot nyomtam állára, majd egyet pedig a nyakára érzékien. Még ki sem mondtam, de már sejtheti, hogy nem fogok nemet mondani az ajánlatára. Szükségem van a segítségére. - Vigyél el magaddal, kérlek. - Csillogó szempárral figyeltem végül ő rá, könyörögő hanggal. Én nem fogok tőle semmit sem kérni, hisz a pénze nagyon nem érdekel. Jobban inkább önmaga és a védelme. Bár azt megígérhetem neki, ha egy szukát is meglátok a közelében, abban a pillanatban vér fog folyni. - Azt fogom tenni amit csak mondasz. A rabszolgád leszek. - Hasfalára csúsztatom jobb tenyeremet, s megemelve térdeimen magamat, óvatosan közelebb hajolok hozzá, hogy elsajátítsam az ajkait mohón, rettentően éhesen. Ettől függetlenül akkor is oda minimum négy órás út repülővel. Jobban tenné, ha inkább itt maradna velem éjjelre.
Belefeledkezem a cigaretta édes-keserű, semmi mással össze nem téveszthető füstjébe, de szemem sarkából is látom ahogy Harley is rágyújt. Nem tűnik gyakorlott dohányosnak, és alig egy-két szippantás után el is nyomja a rudat, majd miután felölt egy köntöst - ami kábé ugyanannyira szinte-semmi, mint a ruhája, amiben fogadott - közelebb araszol, és a kanapén foglal helyet, óvatosan megtalálva a legkevésbé fájó pontot. Kifelé is, befelé is vigyorral reagálom le az elővigyázatos mozdulatát: bőségesen tettem róla, hogy az elkövetkező pár napban minden leülésnél élesen az eszébe vésődjön amit az elmúlt fél órában tettem vele. A félig-meddig sértésnek szánt szavaim viszont lepattannak róla, csak egy rövid mondattal reagálja le, hogy miért is esett nekem kiéhezett vadmacska módjára. Bárhogy is, nem ágáltam ellene, és nem bántam meg. Isteni volt, amit a szájával művelt. Azon kapom magam, hogy szívesen benne lennék egy ismétlésben. Az ábrándos kéjelgésből az ránt vissza, amikor felskiccel egy rövid életrajzot, illetőleg körvonalazza, miért is van jókora slamasztikában. Ezért nem szívleltem sohasem a boszorkányokat: mindig többet akarnak, mint amit érdemelnek, vagy amire képesek. Egyesével még talán nem mondhatni, de tömegben már olyanok, mint a vándorsáskák. - Szóval, ha jól értem, le akarod győzni az ellenségeidet, hogy megkapd azt, ami most az övék? - kérdezek vissza, majd az asztal üveglapján nyomom el a cigarettámat, ügyet sem vetve Harley rosszalló tekintetére. - Nem is különbözünk olyan sokban - teszem hozzá. A hatalom motivál mindkettőnket - engem csupán az anyagi lehetőségeim emelnek annak a bizonyos létrának a legtetejére. Kényelmesen kinyújtom lábaimat a földön, és - önmagamhoz mérten is türelmesen - hagyom, hogy leüljön mellém, és nekem hajtsa a fejét. Minden vonásán ott ül a kimerültség, nem is csoda. Nem ismerem az előéletét, fogalmam sincs, kikkel volt már dolga eddig, de gyanítom, hogy senki nem vágott még alá olyan kielégítően, mint én - ettől meg elönt a totális férfibüszkeség: szóval erre való tekintettel hagyom, hogy kissé megpihenjen rajtam. Őszintén remélem, hogy attól, hogy jó alaposan szétd*gtam, nem vár tőlem virágesőt, meg bókokat - az piszkosul nem az én műfajom, ezt jobb, ha az eszébe vési. - Na és ha lenne hová menekülni? - kérdezem, miközben az öngyújtót forgatom szórakozottan az ujjaim között. - Mondjuk, velem jöhetnél Seattle-be - avatom be az előbb bennem felöltött gondolat kezdő soraiba. - Van egy jókora házam, meg elég ismeretségem is ahhoz, hogy felkutasd az ottani boszorkányokat - húzom aztán ki a vállam a feje alól, és szembe fordulok vele. - Köthetünk egy alkut. Egy olyan alkut, ami roppant jövedelmező lehet mindkettőnk számára - vetem be azt a tárgyilagos stílust, amely minden üzleti megbeszélésen a sajátom. Már csak azért is jobbnak látom mellesleg nagyon gyorsan tisztázni, hogy pusztán üzleti érdekek vezérelnek, még mielőtt esetleg félreértené a motivációmat, és olyasmit magyarázna bele, ami nincs, meg ami a büdös életben sem fog megtörténni. - Kapsz a házamban egy szobát, biztonságot... és egyéb javakat - vetek egy kósza pillantást a ruhái felé. Azt mondtam, veszek neki egy raklapra való kurvás fehérneműt - miért ne tehetném meg? Olyan gazdagságban élek, amit elképzelni sem tud, egy ilyen kiadás számomra csupán csepp lenne a tengerben. - Toborozz boszorkányokat Seattle-ben, aztán térj vissza velük New Orleansba. Így én is jól járok: egy adagra való bosszantó magadfajta kiiktatására kerül a városomból - mondom kendőzetlenül ki az igazságot. - Nem kérek tőled sokat cserébe. A segítségem fejében az én külön bejáratú kis p*ncim leszel. Úgy, és akkor duglak meg, amikor és ahogy kedvem telik benne - nézek bele a szemébe keményen. Ennyi az én feltételem, ennyit várok tőle. Nézzük, van-e számára annyira fontos az élete, meg a jövője, hogy elfogadja a tisztességesnek nem, de gyümölcsözőnek mindenképpen mondható ajánlatomat. Remélem igen. Csak a puszta gondolattól, ahogy elképzelem a farkammal a szájában, kedvem lenne ismét a földre teperni, és megkóstolni az előbb visszautasított kínálatát.
Néhány percig csak mozdulatlanul hevertem a szőnyegen. Fáradt voltam és teljesen kimerült, mégis a legcsodálatosabb érzésnek tudhattam el. Ő neki sokkal könnyebb volt, hisz vámpír, tulajdonképpen aligha fárad el bármitől is. Én csak egy ember vagyok varázserővel felruházva. Elias már javában szívta a cigijét és csak akkor vagyok képes megmozdulni, amikor megkínál egyel. Rühellem a füst szagát legyen az akármennyire is illatos, de most már teljesen mindegy hogyan ügyelek a környezetemre és az egészségemre. Beleszívok amint már nagyjából felültem, habár még így is borzalmasan szenvedtem magammal. Bizsergett az egész ölem, és szinte hálás vagyok neki, hogy nem hallgatott rám és csak egy helyen dugott. Mintha tudta volna, hogy fogalmam sem volt akkor, hogy mire vállalkoztam volna. Meggyullad a cigaretta vége a számban, s könnyeden szívom magamba a füstjét ami szinte rá pár pillanatra szinte azonnal megnyugtatott. A szívem már annyira nem kalapált, ezért tovább szívtam teljesen bátran. Annyira nem szántam el magam, így néhány szívás után azonnal elnyomtam és a tenyeremben azonnal semmivé lett röpke varázslatnak köszönhetően. Nem szeretem, ha csikket látok bárhol is. Magamra vettem a fehérneműimet és végül is lemondtam arról, hogy teljesen visszaöltözzek, ezért csak egy fekete színű, vékony és átlátszós köntöst veszek magamra, az most sokkal kényelmesebb viselet. Lassú léptekkel pedig odasétáltam a kanapé széléhez, s próbáltam úgy leülni, hogy ne szisszenjek fel hiszen még mindig a hatása alatt van az egész ölem annak, amit művelt. - Kellemest a hasznossal. - Szegény, mint aki zokon venné, hogy valaki azonnal leszopta őt. Ha végiggondolja, ez nem véletlen. Elsősorban borzalmasan kívánatos volt már az első pillanattól fogva, másodszorra pedig nem szerettem volna meghalni. Nincs annyi erőm, hogy szembemenjek vele. (..) Látványosan felháborodik a szavaimon. Szóval azt akarja, hogy ne haljak meg? Ó édesem, én sem akarom, hogy meghaljak. De mit is tehetnék mást? Hallgatom őt teljesen némán, üres gondolatokkal. Már csak azon mantrázom, hogy hogyan is gondolja, hogy ez ennyire egyszerű. - Salem. 1692. Az összes Salem-i boszorkány a tagja és fiatal boszorkányok mint amilyen én is voltam. - Nagyon idős boszorkányok a tagjai, én a tizennyolc évemmel korban eltörpülök mellettük. Erőben most már teljesen, hisz alig maradt parányi erőm ahhoz, hogy mágiát használjak. - Több százan vannak. Nem fogják hagyni, hogy a vezetőt kiiktassam. Elvileg ezért indultam, de egyértelműen nincs annyi erőm, hogy legyőzzem. - Megrázom a fejemet teljesen reménytelenül. Szeretek élni és nem akarok meghalni, de nincs más döntésem a jelenlegi állapotokat elnézve. - A koven pedig nem pusztulhat el. Magamnak akarom. Mit gondolsz, miért akarnak eltenni láb alól? - Nevetek fel halkan, lehunyt íriszekkel. A romlottságom vezérel és az, hogy átvegyem a koven felett az irányítást. Megvolt hozzá az erőm és pont ez volt az oka annak, hogy elüldöztek és most megakarnak ölni. Ha a Salem-i boszorkányok királynője lennék, hatalmas erőre tehetnék szert. Akár New Orleans-re is rátehetném a kezemet. - Elmenekülnék és boszorkányokat toboroznék. Csakhogy nincs hova. - Megrántom a vállaimat, aztán pedig elvonom tőle a tekintetemet teljesen némán. Végül is óvatosan közelebb húzódom hozzá, s fejemet vállára hajtom nagyon lassan, fáradtan. Képes lennék most így elaludni mellette.
Ha nekem időre van szükségem, hogy összeszedjem magam, mit mondjak róla? Úgy hever hason a szőnyegen, miután lemásztam róla, mint egy hulla. Nem váltottam be, amit ígértem, nem dugtam ájultra, de elégedettséggel tölt el a tudat, hogy rendkívüli módon közel jártam hozzá. Én már javában szívom a cigimet, mikor ő is megmozdul, lassan, óvatosan tápászkodik fel, igazából csodálkozom is, hogy egy ilyen kefélés után egyáltalán még ülni is képes. Elvesz egy cigarettát a tárcából, aztán tart némi bemutatót a boszorkányerőből, mert szinte egy gondolattal gyújtja meg, mindenféle segédeszköz nélkül. Eltelik néhány perc tömény, néma csenddel, egészen addig, míg mindketten végig nem szívjuk a Dunhillt - én ezen a téren is roppant módon adok az igényességre. Akkor öltözködni kezd, és miután magára cibálja a fehérneműjét, visszaül a kanapé szélére, amin óhatatlanul is elvigyorgom magam. Szemmel láthatóan épp a feneke szélén billeg, amit meg is tudok érteni: a szétkefélt p*ncija nyilván sajogna, ha ránehezedne teljes súlyával, még akkor is, ha épp tökéletes alakja van, egy tized gramm felesleg nélkül. - Nos, három perccel az után, hogy beléptem ide, már a farkamat sz*ptad - vonok vállat hányaveti módon. - Ebből kiindulva miért ne feltételezhetném, hogy ezt bárkivel megteszed? Igaz, amivel engem leszereltél, jobban tetszett, mint az általad vázolt másik módozat. Mit is mondtál? A beleknél fellógatást? - kérdezek vissza. Tudom, hogy ezzel kissé kihúzom nála a gyufát, de miért ne tegyem meg? Nem a barátnőm, hogy foglalkozzam az érzéseivel. - Meghalni? - visszahangozom aztán a rövid szót, és felcsúszik a szemöldököm a csodálkozástól. Nem tűnik szuicid típusnak, persze lehet, hogy tévedek. Ez mindenesetre - számomra is meglepetésszerűen - de érdeklődésemre tart számot. Néma csendben hallgatom végig a monológját, aztán széttárom a kezeimet. - Ne mondd, hogy ennyi az egész - értetlenkedem. - Komolyan nem jut eszedbe semmilyen megoldás? Meg kell keresni, kibe száll az erőd, és ki kell vonni a forgalomból. Az a beleknél fellógatás szerintem jól hangzik - teszem hozzá. - Ha tovább menne az erőd valaki másba, akkor azt is. Igazából simán ki lehetne irtani az egész kib*szott kovenedet - rántom magamra az ingemet is beszéd közben. - Na és ha eltűnnél New Orleansból? Talán nem végleges megoldás, de talán időt nyernél vele - villan meg kezemben ismét az öngyújtó, és az illatos füst betölti a nappalit. - Vagy esetleg vegyem úgy, hogy már elbúcsúztál az élettől, és ez volt életed utolsó dugása? - morgom. Igazán kár lenne érte. Szívesen megkefélném még néhányszor. Igazából egy ötlet körvonalazódik a fejemben. Kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá - feltéve, ha eljutunk odáig, hogy elmondjam neki.
Szinte teljesen megtölt magjával, ami egyszerre hihetetlenül kielégítő érzésnek hatott. Élveztem, ahogy megtölt, mégis a kontrollálatlan remegésem jócskán elvonja a figyelmemet. Lángolt az egész testem belseje és külseje egész végig. Egy idő után a szőnyeg felületét is elengedtem, képtelen voltam arra is, hogy kapaszkodjak. Kihúzódik belőlem, ami újabb remegést generált bennem. Az egész testem elégedettséget érzett, olyasmit, amitől újra teljes erejében lehet. Nagyon boldoggá tett, s remélem, hogy ezzel az érzéssel mindketten osztozkodunk. Amikor kihúzódott belőlem, teljesen leengedtem magamat a szőnyegre, habár aligha kellett erőt kifejtenem hozzá mert automatikusan zuhant a testem. Nem figyeltem, hogy ő addig mit csinált, hisz minden erőmet kiszívta egy pillanatra. Csak annyit hallok, hogy pattan az öngyújtó, az orromhoz pedig elér a cigarettafüst. Ha tartósan itt laknék, abban a pillanatban rámorrantam volna, hogy ne itt a lakásban, de mivel úgy sem sokáig leszek a ház részese, nos, teljesen mindegy. Ebben a hitben aztán elfogadom tőle a cigarettát, az öngyújtót azonban nem. Bal karommal nehezen megemeltem magam, nagy nehezen pedig felültem, egyik oldalra téve mindkét lábamat. Nem dohányoztam mivel jól figyeltem mindeddig, hogy mit adok a testemnek, de most már teljesen mindegy, mit teszek. A cigaretta vége egyszerűen gyullad meg ahogy a számba helyezem, s füstjét amit beszívtam egyáltalán nem fújtam ki, hanem egyszerűen letüdőztem a nélkül, hogy törődnék is az eddigi elveimmel. Erős volt nagyon, de nem foglalkoztam vele. Jobban elvonta a figyelmemet mindazt amit mondott, közben pedig hamar elnyomtam a cigarettát s én magam is öltözésbe kezdtem. A melltartót és a bugyimat hamar visszakaptam magamra, szavai végén pedig kérdőn nézek rá a nélkül, hogy elvigyorodtam volna. Pedig valójában nevetnem kellett volna rajt, mégis inkább nem tettem. - Nem is értem, hogy miért gondolod, hogy enyelegni mentem bárkihez is. Kissé el vagy tévedve velem kapcsán. Ez nem baj, elvégre nem ismersz. - Megrázom a fejemet. Tény, hogy az egyik éltetőm az a szex volt, de egyáltalán nem vetettem oda magamat csak úgy bárkinek. Férfival nagyon ritkán volt aktusom, mivelhogy a kovenben csak női boszorkányok voltak. Szeretem a lányokat is, de a férfiakat korántsem tudják pótolni. Ezért is felüdülés volt utoljára ezt átélnem egy férfival aki még túl is teljesített. - Ha mentem a szűröm az egyenlő azzal, ha a beleinél fogva lógatok fel valakit. Nem kaphat meg akárki. - Visszavettem a már lüktetően mélyvörös ruhámat, s nagy nehezen leülök a kanapé legszélére. Hátradöntöm a fejemet, s kínból fogant mosoly csúszik arcomra. - Meghalni készültem. - Nyögöm ki halkan e két szót lehunyt íriszekkel, s tovább pihentettem magamat minden mozdulat nélkül. - Ha te nem jössz, már nem lenne más belőlem csak egy halom csont és hamu. - Finom sóhaj hagyja el ajkaimat, s bár újra visszatér belém a félelem ami elmúlt addig, amit műveltünk ketten. - Van hátra néhány napom. Már nem vagyok erős boszorkány, ugyanis minden erőm kiszivárog a testemből egyenesen egy másik boszorkányba. Nincs hová menekülnöm. - Megrántom az egyik vállamat. Tudom, hogy őt ez cseppet sem érdekli, de nem szerettem volna ha egy utolsó kurvának gondol mert ez nem így van. Attól, hogy megadtam neki magam más oka volt. Vonzott és akartam őt.
Van egy mondás: aki elveszít egy centet, néha egy dollárt talál helyette. Valami ilyesmi a mai nap is, meg a kettőnk találkozása. Eljöttem gyilkolni, büntetni, megkínozni, erre épp egy szál semmiben fekszem rajta, farkammal mélyen az ő testében, és vehemensen döfök belé újra meg újra. Szívem szerint levenném róla a derekára csatolt szíjat, a kezeire kötném, egy szál semmiben bevágnám a kocsi csomagtartójába, és nem szedném ki onnan csak Seattle-ben. Bezárhatnám a házam egyik szobájába, és akkor mennék be megdugni, amikor csak épp kedvem tartja. Kár, hogy nyilván nem hagyná szó nélkül, és számolva a boszorkányerejével nem biztos, ez számomra fájdalommentes csatározások sorát jelentené. Egyelőre beérem hát a mai alkalommal: max sűrűn visszajárok, ha nem támaszt kifogást ez ellen, vagy ha nem tűnik el nyom nélkül ebből a lakásból. Momentán mindössze eljátszom a gondolatával annak, hogy szexrabszolgaságba taszítom. A testével viszont ténylegesen játszom - és imádom, ahogy ő is, minden általam okozott fájdalom ellenére. Nem tudom, ki szőtte az alattunk elterülő szőnyeget, de remek munkát végzett: ha kissé gyengébb anyagból lenne a kárpit, máris marokszám hiányoznának belőle a hosszú szálak, olyan erővel kapaszkodik belé minden egyes lökésemnél. Szemeit összeszorítva, könnyezve nyüszít alattam, és az élvezkedés közepette is kitör belőlem egy újabb halk, és roppant elégedett nevetés, mikor meghallom nevem a szájából. - Ugye mondtam, hogy sikítani fogod a nevemet? - hajolok le füléhez egy magabiztos vigyorral, de nem várok választ - nem is tudna felelni, úgy hiszem. Halk sikkantásai egyre sűrűbbé válnak, teste kontrollálhatatlanul reszketni kezd alattam, aztán megfeszül, és megrándul újra, meg újra, egymás után. Érzem farkam körül belső izmainak pulzálását, és az ő mámora engem is átlök a határon: minden eddiginél mélyebbre nyomom magam benne, aztán megfeszülök, és teste mélyére pumpálom minden csepp gyönyörömet - hogy aztán félig aléltan boruljak a hátára, úgy kapkodva levegő után, mint egy célba érkezett maratoni futó. Beletelik néhány percbe, mire képes vagyok mozdulni, akkor kihúzódom belőle, majd a kanapé ülőpárnájának vetem hátamat. Testem minden porcikája merő vér, a hajam nyirkosan hullik homlokomba, és még mindig kevésnek tűnik a lakásban található oxigén. Elnyúlok a nadrágomig, magamra rángatom a bokszeremet, majd a nadrágom zsebéből elhúzom a cigarettatárcámat, és rágyújtok. Két szippantás után felé tolom a cigit és a gyújtót, szolgálja ki magát, ha akarja. - Nem gyűlöllek - válaszolom aztán, eléggé megkésve a csaknem fél órája feltett kérdésére. - De nem fogok zokogni a tetemed felett sem, ha egy másik vámpír vérszomját is kivívod - teszem hozzá. - Egyébként remek kis numera vagy szívem - veregetem meg a combját. - Sokszor szoktad ezt a módszert alkalmazni, hogy mentsd az irhádat? - érdeklődöm. - Remélem az az alig semmi kis ruha, amiben fogadtál, nem éppen egy másik férfi vagy nő kedvéért volt rajtad, és nem vártál más látogatót. Sajnos ezen esetben le kellett volna szednem az illető fejét - hacsak nem vagy annyira bevállalós, hogy egy hármas részese legyél - vonok vállat. Azt is simán kinézem belőle. Ki tudja, talán egyszer rá is veszem - persze kizárólag úgy, hogy a harmadik valamelyik nőismerőse, vagy barátnője legyen.
Milyen tökéletes szeretők lennénk egymásnak. Akkor okozhatnánk örömet egymásnak amikor csak valamelyikőnk igényli, egyszerűen csak mindig ott lennénk egymásnak. Nem úgy tűnünk, mint akik bárki mellett képesek lennének megállapodni, de a szórakozásra attól függetlenül nagyon is igényt tartunk. Egy boszorkány és egy vámpír? Az ellentétek mindig vonzották egymást, s lám, ez most sincs másként. Már majdnem beleéltem magamat abba, hogy a karmaink közé fogjuk egymást és nem eresszük el a másikat, de minden ilyen jövőbéli gondolat sarkában ott van az a néhány nap, amit meglehetősen még élni fogok. A koven tagjai már jócskán keresnek engem és hiába az a sok bujkálás, nos, egy erős és kegyetlen gyülekezet elől nincs menekvés. Feladtam. Nincs hová menekülnöm. S bár életemben nem túl sok jó dolog történt amitől búcsúzkodnom kéne, viszont Elias kimondottan fog hiányozni nekem. Bár nem állok készen a halálra. Nem fogom tudni elviselni annak a fájdalmát. (..) Érzékien, szeretetteljesen csókolom őt mintha ez volna az utolsó. Ízlelem ajkainak puhaságát és vigaszt lelek melegségükben; nyugalomra lelek érintésétől. Aztán nehezen, de eleresztem ajkait és barna íriszeim az ő zöld tekintetében vesznek el egy pillanatra. Aztán nemes egyszerűséggel fordítok neki hátat és szép lassan ereszkedem le egész testtel a puha szőnyegre úgy, hogy fenekemet fent hagytam, Mozgattam a csípőmet éhesen, ezzel is hergelve őt, hogy egy pillanatig se habozzon; végül megrezzenek, amint fölém hajol és erősen lefogja a karjaimat csuklóimnál fogva a földre. Hiába akartam volna ellenkezni, nos, pont úgy fogott le, hogy a remegésen kívül más mozgásra ne legyen képes a testem. Még bennem sem volt, de már a puszta közelségétől remegett a csípőm. Szörnyen vágyok rá. Végül nevetni kezd. Haragosan fordítom el a fejemet, s mire rámorrantam volna, hogy ne merjen rajtam nevetni, abban a pillanatban már újra fel is nyársalt de már jóval könnyebben döfött tövig, hisz borzalmasan nedves voltam már. Ettől függetlenül újra szoknom kellett a méretét ami azonnal egy halk sikítást generált ki belőlem. - Elias... - Nyüszögtem halkan a nevét teljesen akaratlanul. Minden egyes körmömet a szőnyeg anyagába fúrtam remegő karokkal. Amikor aztán mozgásba kezdett újra nagyon erőteljesen és gyorsan, ki is facsart belőlem egy- két könnycseppet amik végigszáguldoztak az arcomon. Most azonban ugyanott mozog bennem ahol eddig, hisz makacs módon inkább ellenállt neki amit tulajdonképpen neki ajánlottam fel. Lehet, hogy abba már valóságosan beleájultam volna. Ha lenne legközelebbi alkalom, biztos, hogy akkor már csak azért se engedném neki meg utána. Néhány pillanatig erőteljesen csukva hagytam íriszeimet, aztán amint éreztem, hogy a hasam és az ölem kavarogni kezd a heves mozgásától, azonnal kerekre tágultak szemeim, s már egy hangot sem voltam képes kiadni magamból. Pedig ha tudtam volna mit mondani, biztos, hogy megdicsértem volna azért amit művel, főleg, hogy újabb könnycseppek szöknek ki szemeimből. Vörös az egész arcom attól amit művel. Aztán minden egyes lökésnél közeledtem aprólékosan az orgazmushoz. Amikor elért, egyszerűen csak felsikítottam és csak belerángok a mozgásába nagyon sűrűn. Mindenféle nyögés vagy sikoly a torkomban akad, már-már levegőt is alig vagyok képes magamhoz venni. A rángásokat pedig folyamatos remegés cseréli fel, időközben egyik térdem lecsusszan, ezzel is most már alig tartva magamat. Ha tovább folytatta ezt az esztelen mozgást, akkor néha sikoltottam újra, könnyekkel küszködve, viszont az arcomon nagyon is ott volt a vigyor amit nem lehetett ezzel lemosni. Még sohasem volt ő hozzá hasonló, aki képes volt ennyire megdugni.
"valaki nem szereti, ha nem ő dikálhat" - na végre, egy helytálló megállapítás. Eltartott egy ideig, mire rájött erre, bár az első pillanatban sem csináltam ebből titkot. Azon viszont csodálkozom, hogy a nyöszörgésen meg szisszenéseken kívül bármi más is képes volt kitörni a torkán, már csak azért is, mert önmagamhoz mérten is bőven teszek róla, hogy ezt a kefélést amíg él ne felejtse el. Mindig is az a típus voltam, aki felette állt másoknak, mind társadalmi, mind anyagi helyzetemnél fogva - na meg persze az is nyomott a latban, hogy vámpír vagyok. Ha nem maradt más megoldás, minden hezitálás vagy lelkifurdalás nélkül alkalmaztam az igézés műveletét is. Igaz, ezt annyira sosem kedveltem, sokkal jobb' szerettem a sikítozó, vergődő, halálfélembe dermedő áldozatokat. Szerencsére Harley-nél erre nem volt szükség. Ritkán találkoztam ennyire készséges, és bármire kapható nővel. Na persze ha azért csinálta, hogy ezzel mentse meg az életét, egész jó módszert választott hozzá. Azok után, hogy addig dugom, amíg el nem ájul, sok kedvem nem lesz a gyilkoláshoz - bár tény, hogy a feszültség kiadásának és sértett önérzetem ápolásának ez élvezetesebb módja, mint a vérontás. Kissé megtámasztja két tenyerével hasfalamat, hogy némileg csökkentse lökéseim erősségét, bár ha nem engednék akaratának önszántamból, sokra nem menne elenyészőnek mondható erejével. Sokáig nem is bírja a "rohamaimat", akkorákat lököm rajta, hogy ha nem kapaszkodna a szőnyeg hosszú szálaiba keményen, alighanem centiket csúszna előre minden alkalommal. Némán állapítom meg magamban, hogy ha ez így megy tovább, a falig fogunk araszolni, és a csinos kis hátát - amivel nemrég még a szíjat akartam megismertetni - vörösre fogja nyúzni a súrlódás. De még a gondolat befejezéséig is szinte alig jutok el, mikor hirtelen megszakítja testünk kapcsolatát, és kimászik alólam, bár keze és lába erőteljesen remeg, a tekintet amit rám vet maga a kárhozatba vonszoló kacérság. A szavaira, amik kiesnek a torkán, egyszerre döbbenek meg, és tudnék hangos röhögésre fakadni. Ha nem kímélném valamennyire, akkor alighanem nem élné túl ezt a dugást. Persze, szép halál lenne, de immár eszem ágában sincs megölni. Megvan rá az okom: azt hiszem, talán majd a végén meg is osztom vele. Szerencsére nem várat sokáig, csakhamar visszaaraszol hozzám: hátat fordítva nekem hasra fekszik a szőnyegen, csak a hátsó felét tartja felém, és riszálja csábítóan. Tökéletesen tudom, hogy nem lenne ellenére, ha teste minden létező pontján megdugnám, de amint fölé mászom, és beborítom testemmel, hogy moccanni se legyen képes, csak hátravetem izzadt homlokomba hulló hajamat, és két karommal erősen a szőnyegre szorítom csuklóit, halk nevetés hagyja el a számat. - Szóval szeretnéd, bébi? - vigyorgom, aztán - ugyanúgy, ahogy első alkalommal - most is váratlanul is hirtelen csúszom benne tövig, de ugyanoda, ahol eddig is jártam. - Azt ki kell érdemelni, szívem - lihegem, mert nem eszik olyan forrón a kását. A legközelebbi alkalommal megengedem neki, hogy könyörögjön érte. Hogy lesz-e legközelebb? Hát persze. Egy ilyen bármire kapható, és bármikor kefélhető nőt hülye lennék kiengedni a markomból. Ismét vadul, durván kezdek benne mozogni, ahogy oldalra fordítja fejét látom összeszorított szemeit. Tisztában vagyok azzal, hogy még most is okozok neki némi fájdalmat, de a lassan bekövetkező gyönyör ígérete már ott játszik a vonásain, akárcsak az enyémeken. Minden mozdulatnál egyre erősebben simít végig a gerincemen a lassan, de biztosan közelebb érő orgazmus.
- Úgy látom, hogy valaki nem szereti, ha nem ő diktálhat. - Egy pillanatra hasfalához nyomtam mindkét tenyeremet, ezzel is lassítva a mozgásán addig, hogy képes legyek egyáltalán megszólalni, habár így is nehézkessé vettem rá a nyögésen kívül bármi másra a hangszálaimat. Viszont ezt a megállapítást nem hagyhattam szó nélkül. Persze, ez a megállapítás nem most fogant meg, hanem már jóval akkor, amikor legelőször megpillantottam, mégis most volt rá alkalmam, hogy ezt az orrára kössem nem túl kedvesen. A sértés része nem szerepelt most szavaimban, sokkal inkább a piszkálódás, csakhogy visszaadjam mindezt a megjegyzéseiért cserébe. Nem vagyok szent szűz, de alávaló cafka sem vagyok mint ahogy ő azt képzeli. A gyülekezetben én voltam a koronázatlan Fő, aligha mert ellenem tenni bárki is hisz mindenki tudta, hogy alattomos vagyok akárcsak egy féreg, aki megtalálja a módját annak, hogyan okozzon fájdalmat. Azt hiszi, hogy biztonságban van és nem tehetek ellene semmit és ezzel együtt úgy ír le ahogy, de valójában nagyon is naiv és igencsak hozzá van szokva ahhoz, hogy ő áll a ranglétra magasabbik fokain. Erős és idős vámpír, van ereje és ezzel együtt hatalma is. Csakhogy épp az ördög női megfelelőjét döngetni. Ajánlom, hogy vigyázzon a szájára. Persze, kérdésemre egyáltalán nem felelt de nem is vártam el tőle. Ahogy én, úgy ő sem volt erre a kérdésre határozottan felelni. Elképzeltem, ahogy kifejti magában a gyűlölet mindenféle rétegét amit érez irántam, de szóba foglalni már nem tudta. Ha még élhetnék tovább egy kicsikét, biztos, hogy megmásítanám a véleményeit rólam úgy, hogy saját magán lepődne meg. Erre nincs lehetőség. Talán van néhány hetem, utána már nem lesz belőlem más, csak egy halomnyi csont és hamu. A sors iróniája, nem igaz? Tenyereimet elvontam már hasfaláról, hogy a lehető legkeményebben döfjön ahogy csak bír, habár még mindig kénytelen voltam megkapaszkodni a szőnyegben, mivel akkora erővel mozog bennem, hogy minden egyes lökéssel feljebb csúsztatna a szőnyegen. Viszont érzem a gátlásait. (..) Gyors mozdulattal mászok ki alóla, remegő végtagokkal, hogy vele szemben leülhessek és ránézzek kéjesen. - Hát nem azt kértem tőled, hogy ne kímélj? Hogy ne szabj határokat? Érzem rajtad azt a parányi óvatosságot ami nem hagy téged kiszabadulni. Nem kell tőlem tartanod. Most nem. - Teljes egészét kívánom, ezért is közelebb csúsztam hozzá négykézláb, hogy egy gyengéd csókot leheljek ajkaira, aztán csak játékosan, vadul harapok alsó ajkába. Arcom ördögi, sugárzik belőle a gonosz szenvedély ami csak tőle csillapodhat; hátat fordítok neki, majd a földre ereszkedem újra de most már úgy, hogy fenekemet felemelve hagytam, pont úgy, hogy könnyedén dugjon tovább, csak most már más környéken. Nem szoktam megengedni ezt eddig egyiknek sem, de most teszek kivételt. Túl jó abban, amit csinál. Pajkosan még a csípőmet is ringattam nagyon kicsit, mint aki rettenetesen éhezik rá. Ha közel jött hozzám, akkor először mindkét tenyeremmel végigsimítottam feszes, falatnyi fenekemen, majd tenyereit a derekamhoz rögzített derékszíjhoz húztam, hogy azt ragadja meg közben; annak az a lényege. Közben jobb tenyeremet hasfalamon csúsztatom végig, hogy újra csiklómat izgathassam, amíg ő most talán más környéken dug tovább, ahogy én azt megengedtem neki.
Megmondjam, mit kedvelek a nőkben? Akárhogy is tartja magát, akkor is mind egy rögtön megfektethető r*banc - a mai világban legalábbis az. Persze mindet más és más sodorta a karjaimba. Volt, akit csalódás, mást a karrier és felkapaszkodás lehetősége, ismét másokat az anyagi lehetőségek, de bárhogy is, csakhamar megismertem testük minden porcikáját. Megmártóztam bennük, kihasználtam őket, aztán általában a testük után az életüket is elvettem. Most is gyilkolni érkeztem - de talán kivételesen lemondhatok erről a szórakozásról. Amit most teszünk, jóval kedvemre valóbb, mint a vérontás. Beborítom Harley-t testemmel, durva, vad mozgással sodrom magam - és őt is - az élvezet felé. Látom arcán a fájdalmat, nézem összeszorított száját és szemét, és tisztában vagyok vele, hogy inkább meghal, de nem adja meg nekem azt az örömet, hogy fájdalmát lássam. És egyébként is, gyötrelem ide vagy oda, a kéj is ott ragyog a vonásain - de persze a bosszúszomj is dolgozik lelke mélyén, tanújelét is adja ennek, mikor az összes körmét vehemensen mélyeszti hátamba. Tisztában vagyok vele, hogy feltépi bőrömet, érzem ahogy az égő érzés elborít, és néhány csepp vérem végigszánkázik izmaim között - de nemes egyszerűséggel nem érdekel. A fájdalom jó. A fájdalom és a mámor kéz a kézben járnak. Mindkettő ékes bizonyítéka annak, hogy élünk. Megmozdul alattam, és összeszedve minden erejét átfordulunk, testhelyzetet váltunk: immár én kerülök alulra, míg ő ebben a pozícióban az eddigieknél is mélyebben fogad magába. Aztán kérésemet kérdéssé formálja, és visszafordítja ellenem, mire némán meredek bele a szemeibe, és fürkészem az arcába hulló vörös hajtincseket. Hogy gyűlölöm-e? Listába szedhetném az érveket pro és kontra, alátámasztva meg megcáfolva ezt a tézist. A gyűlölet ugyanúgy vonzó erő, mint a szeretet, és végső soron hozzá vezet minden: a harag, a büszkeség, a szeretet. Persze eszem ágában sincs most mindezt jelen körülmények között taglalni neki, és inkább kiélvezem csípője mozgását, de nem hagyom, hogy sokáig ebben a felállásban hajszolja a kéjt. Nem szeretek alul lenni - olyan, mintha kikerülne a kezemből az irányítást, és ezt nagyon nem tolerálom. Így hát mikor rám fekszik teljes testével, két karomat a hátára csúsztatom, és máris visszakerülünk az előző testhelyzetbe, mikor kényemnek-kedvemnek kiszolgáltatva fekszik alattam. Kedvem lenne teste összes nyílását meghódítani, de egyelőre visszafogom magam - egy boszorkánnyal jobb, ha az ember vigyáz. Így hát, miközben a mozgással egy másodpercre sem állok le, lehajolok, és nyelvem hegyét végighúzom a nyakán, hogy még ha csak képletesen is, de megízleljem vére ízét - bár csak bőrének izzadt, sós kipárolgását fogja fel a nyelvem. Valljuk be, ez nekem édeskevés.
Az egész testem irányíthatatlanná vált amint elért az a bizonyos pont, ő pedig még közben is izgatta a nyelvével lüktető csiklómat. Sikongatni tudtam volna, de mégis annyira rángatott a roham, hogy aligha voltam utána képes még csak nyikkanni is. A nyelve érintése egyszerűen tökéletes volt, de ez a hamarabbi elélvezés annak tehető fel, hogy már valóban fel voltam izgulva, túlságosan is. Szívemet még a torkomban is éreztem, ahogyan kalapál, s akkor még nagyobbat dobbant, amikor lerángat a kanapéról akárcsak egy egyszerűn rongybabát. Hagyom, hogy kedve szerint terítsen le a puha szőnyegre, de mire bármit is mondtam volna, kíméletlenül döfi belém kemény és hosszú farkát. A pillanat alatt belemarkoltam magam mellé a szőnyegbe mindkét markommal, hisz utána amint belém döfött, le sem állt. Nagyon erőszakosan kezdett el bennem mozogni, ami hirtelen elmondhatatlan fájdalmakat okozott, de pont ez tett boldoggá. A fájdalom még idővel sem tompult, de annál inkább élveztem, hogy keményen és tövig hatol belém. Egy ideig képtelen voltam szemébe nézni, hanem egyszerűen csak hátrahajtottam a fejemet és arra koncentráltam, hogy ne kezdjek el alatta zokogni. (..) Szerencséjére jelenleg a mandula alakú műkörmeim igencsak hegyesnek bizonyulnak, így ezt kihasználva amint magamhoz tértem, hátát végigkarcolom velük, ezzel is barázdákat húzva bőre felületén. Kijelentésére azonban egy pillanatra elfordítom a fejemet, ezzel együtt néhány vörös hajtincsem is arcom elé hullik ezzel együtt eltakarva azt; nem voltam képes arra, hogy kimondjam azt amit kért. Én nem gyűlöltem őt sohasem. A koven miatt tettem vele amit nem kellett volna, ettől függetlenül bármikor felforgatnám az életét. Például ellopnám minden cipőjének a másik párját. A cukortartóba pedig sót raknék, hátha attól ütősebb lenne a kávéja reggel. Attól, hogy szórakozásból ártok és ártanék neki, nem indok arra, hogy gyűlöljem. De hisz ezt tudhatná, hisz ő az egyetlen, akit életben hagytam. Folyamatosan remegek alatta, már-már nem forróság önt el hanem olyan érzet fog el mintha egy halomnyi jég közé dobtak volna aztán gyújtottak volna fel. Csodálatos, amit művel. Maréknyi erőmet összeszedem ami nevetségesen eltörpül az ő ereje mellett, s lábaimat körbefonom finomat dereka körül, s hirtelen lendülettel dobom le őt magam mellé míg én most már az ölében ülök úgy, hogy merev farka még mindig bennem van, csak most sokkal mélyebben, mivel teljes súlyommal ránehezedem. Ezért is kellett egy pillanat, mire nagy levegőt vettem és próbáltam nem remegni, habár az utóbbi kontrollálása nagyon nehezen ment. Elterültem egész testtel rajt, egyik tenyeremet mellkasára helyeztem, a másikat pedig közvetlenül feje mellé tettem, kitámasztva magamat felette. - Te gyűlölsz engem? - Akarva-akaratlanul, de kibukkan belőlem e röpke kérdés amire tulajdonképpen úgy is tudom a választ. Ez nem keserít el, hisz én úgy se érzek semmit sem. Csípőmet elkezdem ringatni úgy, hogy még mindig ránehezedek ezzel is elérve, hogy tövig bennem legyen. Én persze jóval finomabb és lassabb vagyok nála ami annak köszönhető, hogy még mindig a hatása alatt vagyok annak amit művelt illetve halandó testben nőként koránt sincs akkora erőm, mint ahogy neki. Ettől függetlenül lesz számára meglepetésem, amit neki fogok felajánlani elsőként. Kell a vérem neki én pedig megadom hamarosan a számára.
Hogy milyen érzés amit a szájával tesz velem? Pazar. A hab lenne a tortán, ha itt fejezhetném be, de - kivételesen - lemondok az ilyen irányú önzésemről. Ügyes kislány, érdemel ő maga is némi jutalmat. Így aztán érdeklődő kérdésére csak egy vállvonogató mordulással válaszolok, már amennyire ezt lehet válaszként értékelni. Aztán igazság szerint sokkal jobban elfoglal az, amit magával tesz, és ahogy látom, igazából őt is, mert nem forszírozza a választ. Levegő után kapkodva, hullámzó mellkassal nézem mutatványát, ahogy kényezteti magát, és ha lehetne, már a szememmel megdugnám. Ehelyett inkább térdre ereszkedem a kanapé előtt, először lehunyt szemmel, mámorosan magamba szívom nőiességének illatát és zamatát, majd munkába állítom nyelvemet, és megrészegít a nedves forróság, ami fogad. Érzem, ahogy kezével a hajamba túr, a tincsek csiklandozzák ujjai közét, aztán elér fülemig halk, némileg panaszos, mégis elégedett nyüszítése mikor melleibe markolok. Vadság ide vagy oda, nyilván tetszik neki a dolog, mert egyetlen mozdulatot sem tesz, hogy elhúzódjon - épp ellenkezőleg. Egyre sűrűbb sóhajai betöltik a nappalit, teste megremeg, majd ez a remegés szinte kontrollálhatatlanná válik, kezével fejemet combjai közé zárja, a menekülés esélyét sem hagyva meg számomra, bár eszem ágában sincs ennyinél abbahagyni, amit már elkezdtem. Még néhány mozdulat, aztán teste megfeszül ahogy megrohanja a mindent elsöprő orgazmus. Érzem nyelvemen rejtett izmainak lüktetését, de nem hagyok időt rá, hogy visszatérjen ebbe a világba: felmérem, hogy a kanapén meglehetősen szűkös a hely, így hát mire feleszmélne, a földre rántom, a puha, süppedős szőnyegre, és a következő pillanatban már benne is vagyok. Kegyetlenül, egyetlen mozdulattal nyársalom fel, és máris mozogni kezdek keményen, vadul, durva lökésekkel, minden mozdulattal elérve testének legmélyét. - Szét foglak d*gni... - hörgöm a fülébe, és le sem bírom venni a szemem a nyakáról, ahogy ütőere szemmel láthatóan kidagad. A szemem elé vérvörös köd borul, azon kapom magam, hogy bele akarok kóstolni nem csak a p*ncijába, hanem a vérébe is. - Mondd, hogy gyűlölsz... - lihegem - elvégre ma gyilkolni jöttem ide, és a tény, hogy épp együtt törünk a gyönyör felé mit sem von le abból, hogy ő boszorkány, én meg vámpír... nem vagyunk jóbarátok.
Bestiális mosolyt engedek meg magamnak amint láttam az arcán, hogy mennyire nem volt ínyére mindaz, hogy beleharaptam a combjába. Pedig képes lettem volna ennél sokkal nagyobbat harapni, mégis ez az aprócska harapás is képes volt szisszenést generálni ajkai közül. Persze, semmiféle panasz nem szökkent ki még onnét, merthogy idő előtt hímtagját már akkor bekaptam; így vonva el a figyelmét az előbbitől. Ízlelgetve szopogatom, teljes boldogsággal és könnyedséggel, közben pedig egyik tenyeremet köré fonom és azzal is húzom rajt a bőrt fel-alá. Ezt megszakítja egy olyan mondattal, ami nem nyerte el a tetszésemet. Képesek vagyunk még szex közben is egymást nyúzni a szavakkal. - Miért, különben mit tennél? - Kérdezek tőle vissza nem túl kedvesen, a nélkül, hogy bármiféle választ is vártam volna. Képes vagyok arra, hogy megvédjem magamat vele szemben, hiába is ábrándozik a holttestemről, nos, nem ő általa fogok meghalni. Így hát a dicsőség nem őt fogja érinteni. Tény, örömet szerezhetnék neki a hírrel miszerint hamarosan úgy is halott leszek, de miért is adnám meg neki ezt az örömöt? Hadd éljen abban a tudatban, hogy nagyon hosszú ideig fogom megkeseríteni az életét épp úgy mint egy ártó démon, - bár így lenne -. Erre az együttlétre is épp úgy tekintek, mint az utolsó vacsorámra. (..) - Már költekeznél is rám? Valamit már nagyon jól csinálok, nem gondolod? - Pajkosan nyaltam végig ajkaimon, gyermeki vigyorral az arcomon amit még az ő beszólásai se tudnak most már elsimítani. A pénz engem nem érdekel még akkor sem, ha még a templom egere is tehetősebb nálam; jobban inkább az érdekel most, hogy annyira már nem akarja a halálom, annál inkább azt, hogy mindez többször megtörténjen. Milyen kár, hogy erre nem lesz többé lehetőségünk. Meglepte, hogy a derékszíjat kihúztam a nadrágjából és máris azt a derekam köré csatoltam. Szerettem mindig is az ehhez hasonló játékszereket, de most ebben az esetben az ő öve is megteszi. Ha akarja, akár meg is csapkodhat vele később, miért is mondanék nemet egy ilyen jóleső fájdalomnak? Teljesen meztelen testtel ültem le végül a kanapé közepére, s nem várva egy pillanatot sem, máris izgatni kezdem jobb tenyeremmel nedves nőiességemet. A saját érintéseim nem elégítenek ki: épp olyan, mint amikor saját magunkat próbálnánk csiklandozni, de egyáltalán nem érezzük úgy, mintsem ha azt mást tenné. Így hát egyes egyedül rá vágytam és a magam izgatása is pusztán a játék része volt, hogy jobban felhergeljem őt. Én is szeretem látni, ha egy férfi magát kényezteti magam előtt. Pár pillanatig mindössze csak egymással szemeztünk, láthatóan én nagyon is próbáltam őt magamhoz vonzani amit vágytól szikrázó íriszeimből könnyeden kiolvashatott. Vele szeretném ezt átélni utoljára. S bár aligha ismerjük egymást, a néhány közös vonásaink kialakít bennem egyfajta kötődést iránta amit nagyon nehezen fogok leölni magamban. Talán soha. Viszont ezt a sorsom megoldja helyettem is, hogy feledjek. Mindent. Néhány pillanatra felbukkan bennem az elkeseredés, a gyökerestől belém rögzült félelem, de amint leguggol elém, máris újra erre a pillanatra tudtam gondolni és semmi másra. Szinte azonnal hosszas hajába túrtam nagyon lágyan, élvezve hajának a puhaságát és érintését. Simogattam szeretetteljesen. Félresöpri tenyeremet, majd nyelvét legérzékenyebb pontomhoz nyomja ami mindössze egy azonnali jóleső remegést provokált le rajtam. Tenyerei húsos melleimbe markolnak nagyon erősen, akaratlanul pedig az érzéstől nyüszítek, de ez ne rémissze meg, hisz rettenetesen élvezem az érintéseit. Mindeközben én egyik talpammal hátán simítok végig addig amíg csak tudok, s most már az összes ujjamat a hajába tűzöm, ezzel is ott tartva fejét. A túlzott izgalomtól máris végigrohan rajtam egy újabb remegés, ami most már egy erőteljes orgazmussal ért fel. Akkor körmeimmel a kanapé huzatjába vájok, hosszas nyögésem pedig épp úgy megremegett, ahogy az egész testem. Az ölem teljesen pulzál, így ha most tesz magáévá, kimondottan nagyon szoros leszek a számára.
Úgy tűnik, telitalálat amit mondok, mert vérvörös színben játszik az arca, és egy pillanatra megrebben a szempillája. Nocsak szívem...tehát ezek szerint csakugyan durván szereted? Nos, akkor legyen kívánságod szerint. Nem vagyok kíméletes fajta, és vele különösen nem leszek - pláne, ha ezt ő maga is így akarja. Viszont nagyon úgy fest, hogy nem csak kapni szereti a dolgokat némileg vérmesebben, mint az átlag, hanem adni is, mert fogát néhány pillanatra combomba mélyeszti, mintha ő maga is vámpír lenne, egészen addig, hogy halkan felmorranok a húsomba hasító fájdalomtól. Néhány keresetlen szó után kutatok az agyam mélyén, de aztán el is akadok ebben a műveletben, mert érzem, ahogy szájával kezd kényeztetni, és ez fekete-vörös ködbe borítja az agyam, kisöpörve belőle szinte minden gondolatot - igaz, néha felszisszenek, ahogy egyszer-kétszer itt is megérzem fogai nyomát. - Szerencséd, hogy túl jó vagy abban, amit csinálsz - morgom, mikor kihúzom merevségem szájából és kezéből. Ha nem így lenne, alighanem már épp csomagolnám a letépett fejét valamibe, hogy majd Seattle-ben házam kandallópárkányának dísze legyen. Hogy méltatlankodik-e ezen vagy sem egyetlen percig sem érdekel, mert a másodperc tört része alatt felrántom magamhoz, és letépem róla a melltartót, majd hangosan felnevetek zsémbelődésén. - Szívem, ha kell, egy raklapnyit veszek neked. Telik rá - rántok vállat. Naná, hogy telik. Milliomos vagyok, ennek minden előnyével. Ha akarja annyi vadító fehérneműt és ruhát veszek neki, hogy a súlyuk alatt fullad majd meg. - Ha ma elégedett leszek veled, talán csakugyan veszek is - teszem hozzá, elhúzva előtte a mézesmadzagot. Na persze nem mellékes az sem, hogy remélem láthatom majd azokban a cuccokban is, és azokat is én szaggathatom le róla. Ezen a gondolaton felbuzdulva vetem magam melleire, mint a fuldokló a mentőkötélre, de nem hagyja meg nekem sokáig az örömöt, hogy belefeledkezzem abba, amit épp csinálok. Ismét kissé eltol magától, majd ajkaimra tapad, de ezúttal csókja már lágyabb, mint először - a szenvedélynek viszont most sincs híján. Lehunyom szemem, ahogy ujjaival hajamba túr, és kezével mellkasomon simít végig, de felpattan a szemem, ahogy meghallom a sajátságos zörgést, ahogy derékszíjamat kihúzza a nadrágomból. Pár pillanatig értetlenül nézek rá, nem tudom mirek készül. Csakugyan ennyire durván szeretné? Ha akarja, nagyon szívesen megtáncoltatom a szíjat a hátán, és a fenekén - szinte meglódul bennem a vér, ahogy elképzelem a vörös sávokat, amiket hagynék rajta. De mire reagálhatnék bármit is, magára ölti az övet, szinte egyetlen ruhadarabként, majd kényelmesen elnyúlik a kanapén, és miután megszabadul a bugyijától is, tökéletes rálátosom nyílik arra, ami egy férfinak maga a mennyország kapujával ér fel. Másodpercekig egymás szemébe meredünk, de pillantásom csakhamar visszatér az igéző látványhoz, ahogy magának okoz örömöt, és képtelen vagyok tovább visszafogni magam. Letérdelek a kanapé előtt, és miközben fejem két lába közé temetem, hogy kezét félresöpörve, nyelvem vegye át ujjainak munkáját, közben felnyúlva két markomba fogom melleit, és némileg erőszakosabban szorítom meg őket - hagy élvezze csak a fájdalom és kéj agyat pusztító egyvelegét.
Szóval bizonyítani akarsz nekem, hogy nem csak a nyelved fürge? Ó, édesem, bármennyire se nem vallod be még magadnak sem, de máris feladatodnak tartod, hogy elvarázsolj? Lássuk be, az én-féle stratégiám annyira hatásos lett, hogy most már talán csak emlékeidben él tovább mindaz, hogy megakartál ölni. Én azonban magamnak tisztán bevallom, hogy egyáltalán nem akarok neked ártani, sőt. Minden egyes pillanatban erősödik az érzésem, miszerint amíg élek, a nyakadra fogok járni. Ami persze talán úgy sem fog sokáig tartani, hisz váltig állítottam mindvégig, hogy legyőzöm a koven vezérét de be kell látnom, hogy meg fog engem ölni. Az életemet most lehet, hogy Elias megmentette, máskülönben ha ő nem érkezik meg hozzám, akkor már nem is élnék. Csöppnyi hála fordult meg tehát ekkor rejtett féltekemben és még inkább azt éreztem, hogy akkor most ezért igazán boldoggá kell, hogy tegyem őt. Engedelmes leszek és azt tehet velem, amit csak akar. (..) Gúnyos nevetése egyszerűen csak vörösödést provokál az arcomra. Valóban szeretem a durva szexet és pont ez az, amiért most nagyon ingadoznak az érzelmeim. Szinte álomban érzem magamat ahonnét hamarosan majd csak felébredek. Nagyon régen voltam már utoljára férfival és még az sem vonzott annyira, mintsem ő. Tudom, hogy ő megadja nekem azt amire szükségem van. És én is megadom azt neki, amire neki van szüksége. Elérem, hogy csak is tőlem akarja majd ezen szomját oltani. - Nos, akkor ne okozz nekem csalódást. - Tekintettem rá ördögien, midőn arcomra végül meghúzódik egy sejtelmes mosoly. Nagyon nem fogom eltűrni, ha óvatoskodni próbál velem. Farka már tökéletesen meredezett arcom előtt, néhány másodpercig csodálva néztem, hisz rettentően izgató látványnak bizonyul. Régen láttam már ilyesmit és azt hiszem, hogy a látványától az egész ölem bizsergésbe kezdett. Nem vártam tehát túl sokat, hanem mohón kaptam be vörös ajkaim közé makkját,s amint közelebb nyomta a csípőjét, igyekeztem teljes egészét elnyelni; szinte már-már torkomban szorított magának helyet makkjának a vége. Ezt nem sokáig hagytam így csak néhány másodpercig, azt követően azonban az ő mozgásához igazodtam és amennyire tudtam, folyamatosan liftezett szám kemény farkán. Nyelvemmel masszíroztam és ügyeltem arra, hogy fogaim ne súrolják bőrét sűrűn, viszont olykor szándékosan fogaztam pusztán játékból. Amint viszont újabb szintet léptem volna; egyszerűen csak melleim közé szerettem volna venni farkát, ám amint megtettem volna, újra megragad karjaimnál és kíméletlenül tépi le rólam a melltartómat. Amit egyébként nagyon zokon vettem. - Hé, óvatosan! Egy vagyont hagytam ott érte. - Nem törődve semmivel, egyszerűen csak rámorrantam - nem túl durván-. Inkább szegénynek vagyok nevezhető mintsem gazdagnak, viszont ha ruhákról van szó, egyáltalán nem vagyok zsugori költekezni. Ahogy ő, úgy én sem hagyok neki túl sok időt. Mellkasomat és melleimet kezdi el csókolgatni, viszont rettenetesen vágyom rá. Két tenyeremet arcára helyezem, hogy megállítsam és méregzöld íriszeibe tekinthessek néhány pillanatra. Fokozódik bennem a vágy, majd érzelemdúsan, szeretetteljesen sajátítom el ajkait mely egyáltalán nem volt heves; sokkal inkább szenvedélyes. Jobb tenyeremmel hajába túrok, bal tenyerem pedig mellkasán simít végig finoman. Végül újra ellököm magamtól kicsit sem óvatosan és a nadrágjából kiszedem az övet könnyed mozdulattal amit egyszerűen csak derekamra teszek át. Épp annyira állítom a méretet, hogy ujjait be tudja majd alá csúsztatni, így ebbe majd kapaszkodhat. Aztán hátraléptem, majd leülve a kanapéra már meg is szabadítom magamat a bugyimtól, s máris csupasz puncimra csúsztatom jobb tenyeremet; izgatva ezzel saját magamat. Ujjaimat csiklómon mozgatom egészen hevesen, miközben nedvem egyre inkább folydogál. Persze, tekintetemet egyáltalán nem veszem le Eliasról, hanem épp felkínálom magamat neki, hogy azt tegyen velem amit csak akar.
- Cccc... - ingatom csak a fejem, ahogy fenyegetőzik más testrészeim letépésével, vagy épp leharapásával, de kb annyira veszem komolyan a szavait, mint egy kisgyerekét. Ha ártani akarna nekem, már megtehette volna - és természetesen fordítva is. Hogy a nem éppen hízelgő kis jelzőm kiakasztja, azzal tisztában voltam - élvezettel toltam hát az arcába. Fel akartam korbácsolni a dühét, a haragját, és ezzel egyetemben a vérét is, hogy olyan cselekedetekre sarkallja, amelynek karjaiba máskor talán nem vetné ennyire könnyelműen magát. - Mást is tudok neked mutatni bébi, amivel még többre mész, mint a nyelvemmel - vigyorgok rá, és felsóhajtok, ahogy immár a nyakamra tapad, és bőrömön érzem forró, bársonyos ajkait. Aztán eltűnik előlem, mint a kámfor, valamiféle morbid "erre csörög" játékot játszva, de nem hagyom sokáig parlagon - vagy jelen körülmények között a kanapén - heverni. Hamar előtte termek, és felrántom egy határozott mozdulattal az ágyról, hogy egy csókban forrjak vele össze. Nyelve megtalálja az enyémet, majd beleharap, és ezt a mozdulatot azon nyomban viszonzom is - némileg keményebben, mint ahogy ő tette. Nagyjából olyan reakciót kapok, amire számítok: fellángol a szemében a sértett dac, és mellkasomra támasztja a kezét, hogy dühösen ellökjön magától, míg én fejemet hátravetve felnevetek a reakcióján. - Ugyan szívem... - lépek közelebb hozzá, hogy legyűrjem a távolságot, amellyel néhány lépésre lendített. - Ne játszd meg magad. Bármibe lefogadom, hogy keményen és vadul szereted... - heccelem, és a kaján vigyort le sem lehet törölni a képemről. Hogy dugjam meg? Örömmel. Most már ha meggondolná magát is megtenném vele... egy kis erőszak csak ízesebbé teszi a dolgokat, nem? Erre viszont szemmel láthatóan semmi szükségem, mert önként és dalolva esik térdre előttem, majd kibontja a nadrágomból az eddigiektől már merev farkamat, és nyelvével végignyal rajta. Önkéntelenül is nyögök egyet, majd csípőm előre lököm, hogy eltűnjek a szájában, és miközben átadom magam ajka kényeztetésének, ledobálom magamról a nyakkendőt és az inget is. - Rajta bébi... - suttogom, kezemmel a hajába túrva, megadva a ritmust - folytasd... - szólítom fel, és ha lenne kalapom, akkor most megemelném a teljesítménye előtt. Így viszont hamar belátom, hogy ha ez így megy tovább, nem lesz időnk még elkezdeni sem, mert a szájában fogok robbanni - így hát elhúzom magam tőle, aztán ismét talpra állítom, és nem épp kíméletesen szedem le róla a melltartót - csodálom, hogy nem szakad szét az anyag. Mindenesetre sok alkalmat nem adok Harley-nek a méltatlankodásra, mert máris végigcsókolom kulcscsontját, majd melleit, és mikor elérek a mellbimbójáig, jártatni kezdem rajta a nyelvem, néha meg-megszívva az apró csúcsokat.
Megmagyarázza, hogy miért is lenne értelmetlen, ha leharapnám a kis nyelvét. Tisztában vagyok azzal, hogy egy idő után újra a szájában érezné, azonban a fájdalmat ugyanúgy érezné, másrészt addig amíg nem nő vissza, nos, nem tudna engem ilyen-olyan nevezőkkel illetni. Nem vagyok sértődékeny típus, de a felém való tiszteletet elvárom még egy alantas vámpírtól is. Attól, hogy a csatabárdot lerakattam magunkkal kis időre, még nem jelenti azt, hogy nem árthatok neki. Jól tudom, hogy amint kiszórakoztuk magunkat, máris folytatódik közöttünk újra az ördögi kör, ami valószínűleg nagyon sokáig fog élni közöttünk. Hisz nem fogjuk egymást megölni még akkor sem, ha megtehetnénk. Bizonyítja ezt az, hogy a jelenlegi pillanatban is bármelyikőnk léphetne annak ügyében, hisz most én, sem pedig ő nem vagyunk felkészülve a támadásra. Túlságosan is közel vagyunk egymáshoz annyira, hogy egy mozdulatba kerüljön, hogy végezzünk a másikkal. Persze, úgy látja, hogy nem félek tőle egy cseppet sem, de ez egyértelműen nem így van. Egy kiszámíthatatlan, pszichopata vámpír fejében bármikor fordulhatnak a dolgok és ebből kifolyólag örülhetek, ha nem másít a jelenlegi vágyain. Eddig jobban akar szexelni, mint sem ölni. Bár nem tagadom, ez most jelenleg rám is jellemző. - Addig örülj, amíg csak a nyelvedet akarom leharapni. - Egy elmebeteg ribanc bármire képes ha felbosszantják, így azt javaslom neki, hogy nagyon is vegye komolyan azt amit mondok. Nem sejti ránézésre, hogy valójában mire is vagyok képes és pont ezért válok annyira veszélyessé. - Egyébként is, a nyelvcsonkoddal is mehetnénk valamire. - Vigyorgok rá bestiálisan, s újra belecsókolok, habár most már nyakára vezetem rá ajkaimat direkt úgy csókolva, hogy a vörös rúzsom hagyjanak maguk után nyomokat a bőrfelületén. Hadd örüljön a nője, már, ha van. Amilyen bosszantó, nem hiszem. (..) Észre sem veszi egy darabon, hogy már nem a falnak szorít, hanem csak akkor eszmél rá, amikor már nincs mit fogdosnia. Én addig cselekedtem és elkezdtem magamról lebontani a ruhámat, csakhogy egy kicsit jobban felhergeljem a látványommal. Én persze őt már hatszor levetkőztettem gondolatban az elejétől fogva, hisz borzalmasan vonzó vámpírról van szó. És az elmebetegsége, a vadsága az, ami annyira vonzz. Amíg közelebb sétál hozzám, bal karommal megtámaszkodom a hátam mögött, míg jobb tenyerem egyszeriben csak hasfalamon simít végig, s onnan vándorol át húsos melleimre, csakhogy jobban fokozzam a látványomat. Szerettem magamhoz nyúlni mindig is, és ezt most sem volt kivétel. Karjaimnál fogva megragad és maga mellé rángat fel, majd mozdulatához fűz némi mondanivalót is. Viszont amikor tenyereit fenekemre csúsztatja és erőteljesen belemarkol, akaratlanul is újra felnyögök. De mire bármit is feleltem volna, végigtekeri vörös hajamat a tenyerén és erőszakosan húzza hátra a fejemet annál fogva, s ajkait az enyémre tapasztja. Nyelvemmel szétfeszítem ajkait vadul, s vészjóslóan bele is harapok egyszer nyelvébe nagyon óvatosan. Aztán ellököm magamtól haragosan mellkasánál fogva, s nem várva egy pillanatot máris leguggolok elé és öve után nyúlok, hogy kiszabadítsam abból a szorító fogságból. - Akkor ne a szád járjon, hanem dugj meg. - Combjába harapok vadul, teljesen éhezve arra amit csak tőle kaphatok meg jelenleg. - De előtte szeretnék valamit. - Nadrágját nagyon kicsit lehúzom, aztán az alatta lévő ruhadarabot is, s máris szinte kibökte a szemeimet hímtagja. Ha már kemény volt, ha nem, akkor is éhesen végignyaltam rajt, s aztán néztem fel rá, hogy lássam a reakciót.
Különös ez a helyzet. Hozzászoktam századok alatt, hogy a nevemet vámpírberkeken belül már-már csaknem olyan babonásan suttogják, mint a Mikaelsonokét - nyilvánvalóan tettem azért, hogy így legyen. Ahogy végignézek eddigi életutamon, hullák szegélyezik a szélét. Már emberként is öltem, és ez vámpírként sem lett másabb, mióta pedig meghódítottam az üzleti világot, ott is félik a nevemet. Az Elias Syden, vagy épp a Syden Corporation szavak hallatán az ellenségeim szinte körmükkel vájnak alagutat Seattle utcáinak betonjába. Fürdőzöm eme kétes és hírhedt népszerűségben, és a jelenlétemet kísérő rettegéssel teli tiszteletben: most pedig találkozom valakivel, aki nemhogy nem borul a földre lábaim előtt, hanem még bátran meg is rángatja az oroszlán bajszát. Nézzük, mit ér el vele. Annál is inkább, mert engem senki nem tanított meg rá, hogy ne játsszam az étellel. Kegyetlen, rövid kacaj szakad ki belőlem szavai hallatán, aztán megcsóválom a fejem. - Remélem szívem nem várod el, hogy sírva fakadva gyászoljam az áldozataidat - vigyorgom. Valójában teljes mértékben hidegen hagy mind a száma, mind a mibenléte azoknak, akiket már eltett láb alól. A boszorkányokat meg a büdös vérfarkasokat alapból sem sajnálom - nemes egyszerűséggel méltatlanok a létezésre. Amelyik vámpír meg van olyan hülye, hogy hagyja magát legyűrni egy boszorkánytól, az meg meg is érdemli, hogy kitépjék a szívét, vagy éppen egy marék hamuvá porlasszák a napon. Következő mondata viszont némileg szöget üt az agyamba. Tehát azért olyan mérhetetlen bátor a hölgy, mert nem magányos harcos, hanem egy egész koven áll a háta mögött. Ugyanakkor a tény, hogy életben hagyott, e tekintetben kissé zavaró. Van szerencsém ismerni a kovenek törvényeit: halál minden vámpírra. Hogy még mindig lélegzem, és létfontosságú szerveim birtokában vagyok, talán annak köszönhető, hogy pimasz kis vendéglátóm erőteljesen rebellis hajlamokkal rendelkezhet. Ezt a problémát viszont most beteszem a később elővevendő tárgyú fiókba, ugyanis tesz róla, hogy valami mással teljesen elvonja a figyelmemet. - Vámpír vagyok, szívem - válaszolom szemtelen szemöldökvonogatással a fenyegetőzésére. - Minden kitépett részem visszanő. És egyébként is... - emelem fel állát mutatóujjammal, hogy belenézzek a szemeibe - fogalmad sincs mit veszítenél, ha megfosztanál a nyelvemtől - morgom sokat sejtetően, és egy pillanatra lehunyom a szemem, mikor államba harap lágyan. Tüzes karikák ugrálnak szemem előtt, mintha csak a rajta lévő piros ruha színe égett volna az agyamba, és így, lehunyt szemekkel hallgatom ahogy halkan fülembe súgja a nevét, majd egy olyan kihívást, ami elől tisztességes férfiember nem futamodhat meg. - Ahogy kívánod - térek vissza egy pillantással a valóságba, de mire feleszmélnék, csak a levegőt markolászom. Úgy tűnik el előlem, mint a kámfor, és csak akkor perdülök sarkon, amikor meghallom kuncogását a nappali irányából. Lassan indulok el irányába, lépést teszek lépés után, olyan vontatottan, mintha csak egy álomban járnék, és ez a néhány másodpercnyi szünet elég neki ahhoz, hogy teljes egészében lebontsa magáról a ruhát. Szemem elismerően issza fehérneműs alakjának a látványát. Szemtelen, pimasz, halálmegvetően bátor nő - egy harcos bőrébe bújt femme fatale. Megállok a kanapé előtt, majd felhúzom magamhoz kezénél fogva, és úgy ölelem át, hogy kezem megtalálja a fenekét, és belemarkoljak a két feszes félgömbbe. - Kár... igazán kár, hogy boszorkány vagy - súgom neki, hangom pedig megtelik kegyetlen szenvedéllyel. - Ettől függetlenül egy igazi d*gnivaló kis nő - tekerem hosszú haját kezem fejére, majd hátrarántom a fejét egy váratlan mozdulattal, de még mielőtt szitkozódna, vagy cafatokká átkozna, máris befogom a száját egy heves, és perzselő csókkal.
Érzem rajt továbbra is a feszültséget ami mindössze annyival tér el az eddigitől, hogy most már egészen más az a valami, ami végett ideges lehet. Jól ismerem már a lények minden halmazát és azt is tudom, hogy egy magafajta sokkal szívesebben öl úgy, ha az áldozata retteg. Kevésbé egy olyant, aki még csak látszatát sem kelti a félelmének. Ha rettegnék tőle, akkor soha nem lettem volna a koven tagja. Aki oda tartozik, az csak is a Főtől retteghet, nem pedig mástól. Ez az én esetemben is jócskán így van, hisz nem vagyok bolond aki nem fél semmitől sem, egyszerűen csak tudom, hogy ennél a vámpírnál is van sokkal kegyetlenebb. Lássuk be, mi ketten egész idáig macska-egér párbajt űztünk, mi öröm lenne abban, ha valamelyikőnk meghalna és vége szakadna ennek a muris körnek? Én kimondottan élveztem a közöttünk lévő feszültséget még akkor is, ha meg kellett volna ölnöm. - Nem csak vámpírokat, Kedves. - Próbálok levegőt vonni magamhoz, hisz hiába érzi a szorítást ő lazábbnak, nos, egy vámpírnak lehet, hogy ez egy finomabb szorítás, de nekem egyáltalán nem. - A kovenem nem tűr meg más természetfelettieket. - Közlöm vele csak úgy, cseppnyi információ gyanánt, ami minden bizonnyal felkelthet benne néhány elvet, miszerint miért is választottam ki őt és végül miért nem ártottam neki jelentősebben. Mert lássuk be, egy boszorkány nagyon tud kártevő lenni, ami az én és az ő esetünkben ez annyira nem mondható el. Búcsút inthetett néhány agysejtjének a pillanat erejéig és végezetül elmondása szerint a gyűrűjének közel két napig. Ha tehetném is mindezt jóvá tenném, hisz én csak a koven elveit követtem ahová már egyáltalán nem tartozok. Arcára kiült a meglepődés ami mind azért, mert épp nem a támadás mellett döntöttem, hanem annál jóval más lehetőségnél kezdek el tapogatózni. Legszívesebben egy hatalmas pofonnal díjaztam volna most őt inkább a kínálatom helyett. Korántsem nyerte el a tetszésemet a nevezője, sőt, nagyon nagy önuralom kellett, hogy most helyben ne fojtsam meg. - Még egy ilyen és leharapom a nyelved. - Suttogom a fülébe egészen komolyan, habár azt követen inkább csak állába csókoltam finoman, éhesen. Jobban nekiszorít a falnak testével, másik lábamat pedig felsegíti derekára, mire akaratlanul, de vérvörös ajkaimat elhagyja egy sóhaj. Ez a póz sokkal jobban tetszene abban az esetben, ha egyikünkön se lenne ruha ami gátolna. Végül is most először egy kedvesebb mosolyt hagyok meg az arcomon ami azért szokatlan, mert eddig mindvégig inkább gúnyosan néztem rá. Kimondottan örültem, hogy elárulta a nevét, hisz az már a féle bizalomnak a jele. - Harley. - Teszem közzé én is a nevemet, aztán folytatom szurkálódva: - Akkor tégy róla, hogy sikoltsam a neved, Elias. - Sziszegem a nevét a fülébe akárcsak egy alattomos kígyó, majd azzal a lendülettel tűnök el előle mágiámnak köszönhetően, de persze nem messze. Az előtérrel szemben jelenek meg a nappaliban, pontosabban a heverőn ülve, miközben elkezdem magamról könnyeden lebontani a vörös ruhámat, aminek már lesegítette vállamról az egyik pántját. Mire közelebb jött volna hozzám, már nem is volt rajtam a ruha, hanem a hajamhoz illő, vörös melltartó ami kimondottan kiemeli feszes melleimet, na meg persze ahhoz tartozó azonos színű csipkés bugyi, ami fenekemre vonhatja a figyelmet. - Gyere. - Mutatóujjammal mutatom neki, hogy jöjjön csak közelebb hozzám.
Kezdőlap
