≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪

A jelen:
A születésedtől fogva tudok rólad, te viszont csak néhány éve jutottál el arra a szintre, hogy ténylegesen is érdekeljen, hogy ki az apád. Vagy ha nem is igazából a becses személyem, de az mindenképpen, hogy kitől kapja anyád a pénzt. Nem titok, hogy soha nem láttál engem, én meg nem néztem meg egyetlen képet sem rólad. Nem akartam, hogy közöm legyen a saját gyerekemhez.. Nem vagyok egy apa-típus, na. Minden, ami körülöttem van, az az én világom, ebbe se most, se máskor nem fér bele a gyerek gondolata. Te mégis becsúsztál. A születésedkor nem sokkal voltam idősebb, mint most te, de nem éreztem késztetést, hogy felneveljelek, pátyolgassalak. Arra ott van az anyád. Vagy legalábbis eddig ott volt. Én adtam a pénzt, és ennyivel le is tudtam a gondot, amit a létezésed okozott. Erre azt hallom vissza NY-ból, hogy utánam szaglászik egy fiatal lány.. A kórházban, a rendőrségen, anyád testvérénél. Nem akarsz 16 évesen az utcára kerülni, naná, hogy nem. Árvaházba meg nem adnak, míg van egy élő rokonod. Én pedig nagyon is élek, csak eddig a nevem a homályba veszett és ez így is volt jó.
Miután felbukkantál, csakhamar kiderült, hogy nem igazán vagyok apának való. Vissza akartalak küldeni oda, ahonnan jöttél, de az egész balul sült el. Nem véletlenül nem volt körülöttem senki, aki igazán számított volna hosszú-hosszú ideig. Te voltál a gyenge pontom, és az lett a veszted, hogy ezt mások is megtudták. Te voltál az elsőszülöttem és  meghaltál. A temetésedre nem tudtam elmenni, de megbosszultalak. Vagy legalábbis én azt hittem, hogy a jó embert intéztem el. Még nem derült ki számomra, hogy igazából a nejem anyja ütött el téged autóval és csak te vagy a megmondhatója, mikor derül erre fény. Egy biztos, a bűntudat azóta is marcangol, de megtanultam felelősséget vállalni, és most van egy fiam.

A jövő:
A halálodnak - pontosabban annak a gyászfolyamatnak, amit a halálod indított el bennem - köszönhetően lettem az a férfi, aki büszkén nézhet végig a családján. Van egy gyönyörű feleségem, aki két csodaszép gyereket adott nekem. És ott vagy te, valahol a világon, vámpírként éled az életed és hosszú éveken keresztül forraltad ellenem a bosszúdat. Csak hogy szenvedni láss. Talán te is tudod, hogy mi mindent köszönhetek neked, ezért jöttél rá, hogy mi a legfájdalmasabb pontom és oda ütöttél. Hatalmasat. A lányom úgy jött haza a nyári táborból, hogy kiváltotta a vérfarkas átkot, de semmire sem emlékezett belőle. Én viszont láttalak téged, hagytál magad után nyomot. Tudod, a tőlem örökölt mágia lenyomozható. Így tudom nyomon követni a fiamat, ha épp rosszban sántikál és téged is így akartalak megtalálni. A vérmágia rejtelmeibe is beleástam magam, hisz nem tudom mit akarsz még.. De az a helyzet, hogy életemben először túl sok a vesztenivalóm ahhoz, hogy szem elől tévesszelek.

/A jelenben 16 évesként jelenhet meg, és mivel én nem tudok róla, hogy életben maradt, ennek tekintetében másfelé építgethet kapcsolatokat. A jövőben viszont számítunk rá családostól. Felforgathatja a kedélyeket, ugyanis a nejemen kívül senki sem tud arról, hogy nem Elliott az első gyerekem. A név maradjon, a pb-nek is örülnék, de végső soron lehet alkudni belőle. Minden egyéb kérdést várok pm-ben. Gyere gyorsan!