Optimista; igyekszik az emlékezetében tartani azt, hogy minden éremnek két oldala van, ahogyan a rossz dolgokat mindig jó szokott követni.  Próbál pozitívan tekinteni az eseményekre, épp emiatt is, ha eltörik nála a mécses, nem siránkozik sokat a történteken, maximum ejt néhány könnycseppet, utána meg vagy a munkájába temetkezik, vagy elmegy az egyik barátnőjével bulizni, amolyan kikapcsolódásként, egészen addig míg úgy nem érzi, hogy eléggé elhomályosult az a bizonyos probléma a fejében ahhoz, hogy ne okozzon számára több fejfájást.
Lelkes; nagyon nehéz lelombozni a kedvét, mindig mindenben a jót keresi, valamint könnyen fellelkesül mindenféle apró ötletre. A barátnőinek is mindig ő szervezte meg a születésnapi partikat, valamint ahogy teltek az évek néhánynak közülük még az esküvői előkészületeiből is kivette a részét.
Igazságos; azaz nem szeret másokon túlgázolva eljutni a céljához, vagy épp a tényeket megmásítva, meghazudtolva érni el, hogy a védence megússza a börtönt. Inkább lyukat beszél az emberek fejébe, vagy kevésbé szembetűnő érveket keres, melyek megállják a helyüket a tárgyaláson kellőképpen, de semmiképpen sem vetemedik olyan eszközökhöz, amelyeket a későbbiekben megbánhatna.
Vicces; tud ám vicceket is mondani, mikor épp nem a bíróságon kell érvelnie a védencének ártatlansága mellett.
Indulatos; bár igyekszik a bíróságon nem láttatni, igencsak könnyen ki lehet hozni a sodrából.
Akaratos, rámenős; kiváltképpen azon alkalmakkor, ha nagyon akar valamit. Ilyenkor általában minden idegszálával azon van, hogy elérje a kitőzött célt. Emiatt is emlegette gyakran neki az anyukája gyerekkorában, hogy egyszer remek ügyvéd lesz majd belőle.


A titok
Egészen a 15. születésnapomig teljesen átlagosnak hittem magamat, fogalmam sem volt arról, hogy mennyire eltérek az iskolatársaimtól. Anyu kiskoromtól mindig titkon vért csempészett bele az ételembe, anélkül, hogy feltűnt volna a dolog nekem, mert tudta jól, hogy szükségem van rá a túléléshez, viszont szólni nem szólt erről, ahhoz túlságosan is félt a reakciómtól. Előbb be kellett töltenem a 15-öt ahhoz, hogy egyre sürgetőbbnek kezdje érezni az igazság felfedését. A középiskola kezdetével már jóval gyakrabban tartózkodtam házon kívül, így megnehezítettem a számára azt is, hogy vért juttathasson be a szervezetembe. Mai napig tökéletesen emlékszem arra az érzésre, ami akkor átjárta a testemet, mikor megtudtam, hogy félig vámpír vagyok. Hogy örültem-e neki? Egy részem igen.. izgatottá vált annak gondolatától, hogy dhámpír vagyok, viszont másrészt halálra is rémített a hír. Nem akartam vért inni. Se sokat, se keveset, de miután anyum beismerte, hogy végig vért juttatott a szervezetembe anélkül, hogy tudtam volna róla.. két hétig haragudtam rá, amiért eltitkolt előlem egy ilyen fontos dolgot. Ám, idővel beláttam, hogy jól tette, amit tett. Idő kellett neki, és nekem is, hiszen nem épp gyerekbarát téma volt arról beszélni, hogy vért kell innom a túlélésem érdekében.

Vámpír apa
Miután megtudtam, hogy az apám, aki soha nem volt az életem része, egy vámpír és elhagyta anyut rögtön azután, hogy megtudta, várandós velem, már képtelen voltam a gyűlöleten kívül más érzést táplálni irányába. Egy darabig nyomozni is kezdtem utána, de fél év után feladtam és úgy döntöttem nem ér annyit az egész, hogy több időmet vesztegessem egy olyan férfira, aki fél percét sem áldozta rám. Bár, azelőtt kíváncsi voltam rá, mármint a személyére és az okaira, idővel beláttam, semmi értelme valaki olyan után nyomozni, aki az egész életét úgy alakította ki, hogy teljesen eltüntesse magát az enyémből. Bár, mindettől függetlenül miatta mindig is félembernek éreztem magamat.

A titokkal való megbarátkozás
A színtvallást követő hónapok voltak a legnehezebbek. Nem is amiatt, hogy megtudtam vámpír vér is csörgedezik az ereimben, hanem sokkal inkább amiatt, hogy attól a perctől kezdve magam kellett vért juttatnom a szervezetembe. Az elején még fogalmam sem volt anyu, hogyan csinálta, így csak fogtam a 0 negatívat és töltöttem belőle néhány cseppet egy pohárba.. de iszonyat undorító volt belegondolni, milyen finomnak is tartom az ízét, úgyhogy végül arra jutottam, hogy azt a pár cseppet inkább az ételemre töltöm, mint amolyan öntetszerűséget. Bár, néhányszor eltöprengtem azon, nem-e lenne jobb nekem, ha kiváltanám az átkot és teljesen vámpírrá változnék, de a nap végén újra és újra sikerült meggyőznöm magamat az ellenkezőjéről. Túlságosan is szeretek a napon sétálni ahhoz, hogy az örökkévalóságért cserébe lemondjak erről az élményről.

Az új normális
Mindazok ellenére, hogy dhámpírnak születtem, egyáltalán nem éreztem úgy magam, hogy más lennék mint a többi velem egyidős lány. Sőt, épp ellenkezőleg, késztetést éreztem arra, hogy bebizonyítsam mennyire közéjük tartozom. Leérettségiztem, beiratkoztam egy nagynevű egyetem jogi karára, majd miután elvégeztem azt, ügyvédi karrierbe kezdtem. Az egyetem pontosan olyan volt, mint amilyennek gondoltam. Bár, kezdetben tartottam a lebukás veszélyétől, idővel sikerült megtalálnom a tökéletes módot arra, hogy miként tudok vért juttatni a szervezetembe anélkül, hogy le akarnám csapolni valamelyik évfolyamtársamat, kiváltanám az átkom, vagy rájönne valaki arra, hogy 0 negatívat rejtegetek a hátizsákomban. Persze, volt amikor igencsak közel álltam ahhoz, hogy lebukjak mások előtt, de végül mindig sikerült valahogy kihúznom magamat a csávából.

John Caruzzo
A férfi, akiről a diplomadolgozatomat írtam.
Teljesen véletlenül akadtam rá a történetére kicsivel a téma választásom előtt, de annyira magával ragadott az egész, hogy nem tudtam csak úgy elsétálni mellette, hanem épp ellenkezőleg, úgy döntöttem, beleásom magamat az ügyébe és kiderítek mindent, amit emberileg lehetséges annak a férfinek az esetéről. Bár, Mr Caruzzo kicsit.. túlzásba esett, teljesen jogosnak találom az akkori felháborodását, hiszen végülis amit tett, az édesanyja miatt tette, őt próbálta megvédeni. Szerintem inkább a dühkezelési problémái okozták neki a legtöbb fejfájást.. habár az is lehet, hogy ha nem védi meg önmagát és az édesanyja becsületét, a másik fél tényleg beváltotta volna, amiket mondott.. vagy ami sokkal rosszabb, Mr Caruzzo mára már alulról szagolná az ibolyát.
A diplomadolgozatom megvédése után nem sokkal úgy döntöttem fel is keresem a férfit, akinek a bírósági ügyébe annyira beleástam magamat az utóbbi időben. Kezdetben nem akartam semmi illetlent tenni, ahogyan beszélni sem arról, hogy a dolgozatom az ő tárgyalására épült, de végül az első felét nem tudtam betartani. A vágy felülkerekedett mindkettőnkön, s egyikünk sem igazán akarta leküzdeni azt. A második feléről viszont azóta sem tud, s ha rajtam múlik, nem is fogja megtudni, nem azért, mert bármi rosszat is írtam volna róla, csak épp, nem látom értelmét emiatt újra felkeresni őt és beszélni a témáról.