A fülledt levegőt alig felkavaró szellő belekapott a hajamba, elérte, hogy könnybe lábadjon a szemem - kevés dolgok egyike, amelyek sírásra késztetnek. Utoljára akkor engedtem meg magamnak a könnycseppek hullatását, miután eljöttem New Orleans-ból. Hiányzott a családom. Nem akartam feltétlenül magam mögött hagyni őket, de ha maradtam volna, biztosan beleőrülök. Szükségem volt a levegőre, a szabadságra és a környezetváltozásra, a kedvenc helyemre a Francia Riviérán, a klubok hívogató és ellazulásra csábító légkörére, arra, hogy miközben táncolok, elzsibbadjanak a karjaim és ha lehunyom a szemem egy másik világban érezzem magam. Ahol minden szép. Ahol én vagyok az úr, saját magam királynője és a korona soha nem esik le a fejemről, akkor sem, ha hajnalig ropom és közben előtör a személyiségem laza, vicces, nemtörődöm, élvhajhász része. A klub előtt állva rá is készültem erre a fergeteges estére, mosolyra húzódott a szám elképzelve, mi fog fogadni:

- Egy mosoly a kétméteres kidobófiútól, akire nézve eltekintek arról, mennyire hasonlít Marcel-re és nem tépem ki a szívét rögtön a helyéről azért, mert csorbát ejtett a hangulatomon.
- Elismerő pillantások, nőktől és férfiaktól, kacsintások, szégyenlős mozdulatok, amelyek gátlástalan közeledésbe váltanak át az idő és az elfogyasztott koktélok függvényében.
- Meleg, finom, eperízű vér, keveredve némi csokoládéval és adrenalinnal.
- Hajnalig tartó zene, gyors, lassú, elmélázásra és tombolásra alkalmas.
- Gyors pillantás a napfelkeltére, mielőtt bezuhannék az ezüst színű, selyem ágyneműm közé. Egymagam vagy társaságban, ki tudja, mit hoz az este?

Aztán délelőtt felébredve mi vár rám? Enyhe bűntudat, honvágy, kíváncsiság, aggodalom és elidegenedés. Ha belenézek a tükörbe, ki fog visszanézni? A szőke hercegnő, aki elégedetten nézhet farkasszemet a tükörképével, mert tökéletes éjszakát nyugtázott és nincs más dolga, mint lemenni a medencéhez és annak ellenére, hogy a természet ki akart babrálni vele azzal, hogy megtagadta tőle a napot, megpróbál lebarnulni? Esetleg az áruló testvér, háta mögött egy családdal, amely nem érdemelné meg, hogy foglalkozzanak vele? A csalódott szerelmes, akinek ha azt mondanák, hogy bármit feladnának érte, boldogságában megállna a szíve, de újraindulna, mert megkapná, amire évtizedek óta vágyott? Kétségek között vergődtem és azt hittem, megkönnyítem a dolgot azzal, ha engedem, hogy sikoly törjön fel a torkomból és az öklöm szétzúzza a tükröt. Nem lett jobb. Egyáltalán nem. Csak a bőröm szakadt fel.

Az a részem győzött, ami mindig, átlépve New Orleans határát újra csak egy lány voltam, aki összezavarodott, mégis, szándékában állt összetartani a darabjait, mert esze ágában sem volt széthullani. Senkinek sem szóltam, nem telefonáltam, vágyom arra, hogy a többiek meglepődjenek, amikor magassarkúm kopog majd a villa járólapján. Ismerve magam élettel fog megtölteni az örvendező, esetleg sokkolt tekintetek látványa, szívesen veszem majd a köszöntéseket és nem érdekel, hogy összesúgnak a hátam mögött: az őrült liba visszatért. Szükségem van a családomra és a családomnak is mindig szüksége van rám. Ez a törvény, örökkön-örökké.