|
Elküldésének ideje ♛Szer. Júl. 12, 2017 8:35 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ |
544 év
survivor
Mystic Falls
Nina Dobrev
ember
nincs
megkeseríteni az életed
| |
a karakterem canon
≫Bulgária, 1473. június 5. ≪ ide írd ≫Első átváltozás ≪ 1492. április 6. ≫Család ≪ Már akkor elvesztettem a családom, amikor még éltek. Kitagadtak, mert teherbe estem. Ezután hogyan is nevezhetném őket bárhogy is? Elásták a szüleim magukat a szememben, menekülnöm kellett egy új élet felé, amely rengeteg nyomort hozott számomra és ez csak is azért történt, mert nem értettek meg. Született egy lányom, Nadia, akit egy ideig kerestem, de aztán azt hittem, hogy már nincs az élők sorában, amikor is nem régiben előkerült. Sosem lesz olyan a kapcsolatunk, mint kellene. Azok az idők lejártak, hogy én anyaként viselkedjek. Elszakították tőlem, amikor még volt bennem egy parányi emberség. Több száz év telt el. A család fogalma számomra semmit sem jelent. Csak és kizárólag az én létezik. Egy sokak számára elég morbid kérdés fogalmazódott meg a fejemben pár hete, amely egy átlag ember számára nem feltétlenül az épelméjűségről üzen. Döftek már karót a szívedbe? Jelenleg azt kívánom, hogy bár ez történt volna velem. Sok teóriát hallottam már arról az 544 évem alatt, hogy milyen a pokol. Egyszer egy nő elmeséltem nekem Arkadiosz legendáját, s sokat magyarázott arról a dimenzióról, amelyet ez a pár ezer évvel ezelőtt élő úriember teremtett. Azt mondják a pokolban folytonos szenvedés vár rád és égsz annak a tüzében. Elgondolkodtató számomra, hogy vajon milyen is lehet, hiszen mióta az a kis csitri Elena beadta nekem a vámpírság gyógyírét éjjel-nappal a pokolról fantáziálok. Még ott is jobb lenne, mint gyenge emberként élni a mindennapjaimat, s rettegve várni arra, hogy mikor jár le az időm. Talán még várom is, habár rettegek a haláltól. Sosem érdekelt, hogy hány ellenséget szereztem az évek során, hiszen én vagyok Katherine Pierce, a vámpír, akit legtöbben csak a ribancként ismernek. Legalábbis én voltam. S hogy most mi vagyok? Egy gyenge, haszontalan emberi lény, aki még annyira sem képes, hogy megvédje magát a rá leselkedő veszélytől. Sosem teltek el úgy évek a hosszúra nyúlott életem folyamán, hogy valaki ne akart volna megölni. Sok ellenséget szereztem magamnak és az lehet a legfájóbb az egészben mások számára, hogy egyáltalán nem bánom és tudom, ha újra kezdhetném az egészet is mindent ugyanígy csinálnék. Hé, te idegen, aki olvasod ezt! Tudod mi a legrosszabb az egészben? A gyógyír által előjöttek olyan problémáim is, amelyeket sosem kellett volna megtapasztalnom. Eg vámpír gyors, jól hall, nem öregszik és sosem lesz beteg. Ezzel szemben egy több, mint ötszáz éves ember egyiket sem mondhatja el magáról. A hajam immáron őszbe vegyült, hólyagok jelennek meg a testemen és a hallásom sem régi. Kezdem elveszíteni a fiatalságom. Érzem, hogy már az utolsókat rúgom. Azt mondják, hogy az emberi lét jobb, mint a pokol. Már vámpírlétem alatt pár alkalommal megtapasztaltam a földi poklot, akkor az igazival sem lesz bajom. Nem vágyom a halálba, de az életbe sem. Kétségbeeséssel tölt el, hogy az a Katherine, akin nem fogott ki semmi már nincs többé.
|
|