Egy éve.. egy éve történt, egy éve kísért, egy éve törtem meg és egy éve rettegek mindenkitől. Nem véletlen került mindennapjaimba a vörös rúzs, ez az egyetlen dolog, ami erőt ad és magabiztosságot. Tudom, felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon mi történhetett velem egy éve.. A barátom, az akkori barátom.. hát.. nem igazán fogadta el a nemet, mint válasz és erőszakosabb lett, durvábban próbálta a tudtomra adni, hogy mennyire nagy vágyat érez a velem való közösüléshez.. Eleinte próbáltam csitítani, próbáltam kérni, hogy hagyja abba és értse meg, hogy nem szeretném, ha megtörténne, ha vele történne meg ott és akkor. De végül ettől csak jobban begerjedt és sokkal inkább akart engem, sokkal inkább akarta a testemet használni, megragadta a torkomat és amint ellenkezni próbáltam szorított a fogáson. Én próbáltam eltaszítani, próbáltam fájdalmat okozni neki, de nem tudtam, túl erős volt, legalább harminc kilóval nehezebb volt mint én. Eleinte csak a nyakamat csókolgatta és keze a melleimet tapogatta, majd türelmetlenül letépte rólam a pólómat és betömte a számba, mikor nem hagytam abba a kiáltozást és a segítségkérést.. Aztán mikor ő is meztelen lett megtörtént az, aminek.. sosem kellett volna.
Hetekig csak sírtam és próbáltam túljutni a dolgon, de még csak a férfiak közeledését sem bírtam, az érintésről nem is beszélve. Egyedül Jake-t tudtam elviselni, vele tudtam egy szobában maradni és elviselni az ölelését a vigasztalását. Feljelentettem a srácot, de a szülei elég gazdagok és hamar elsikálták az egészet egy kisebb -nagyobb- összeggel sikeresen, elég korrupt és igazságtalan világban élünk és ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy ügyvéd leszek.


- Szia anyu. Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy.. - ugyebár kedd van és ilyenkor szoktunk skypeolni velük.. szóval már éppen kezdtem bele a kérdésbe, mikor megállít. - Várjál Honey, apáddal épp egy fontos képleten dolgozunk. - mondja és feltolja a szemüvegét, már annyira koncentrál, hogy kidugja a nyelvét is. Tudjátok ilyenkor az lenne a természetes, hogy apu köszön nekem, de ő valahogyan ezt mindig kifelejti a beszélgetéseiből, mintha nem is lenne fontos az, hogy köszönjön a másiknak. Talán Jakenek igaza van, kicsit furák a szüleim. Számára lehet, hogy az, számomra pedig azok a szülők furák, akik foglalkoznak a gyerekükkel. Percek telnek el, legalább már fél órája várok itt, elkezdtem egy könyvet is olvasni, de kezdem unni már kicsit ezt a beszélgetést. Már éppen belemerültem a történetbe, megragadott a főhős határozottsága és mersze, hogy kiálljon másokkal, kiálljon a világgal szemben.
- Milyenek a jegyeid? - kérdezte, de még mindig nem figyeltem, tényleg belemerültem a könyvbe. - Hmm? - kérdezek vissza, de bár ne tettem volna. Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmi lesz, megint.. - Mi ez az illetlen modor? Kitől tanultad, Jaketől? Rád áldozunk az időnkből, de te meg sem becsülőd. - kiakad, de tényleg kiakad és rám nyomja. Kinyomta, de tényleg fogta és kinyomta a telefont.. - Végre érdeklődtél irántam, hát képzeld osztályelső vagyok, nekem vannak a legjobb jegyeim, hiányoztok és örülnék, ha látnálak végre titeket.. - mondom az elsötétült képernyőnek. Majd arrébb dobom a telefont. - Jó volt beszélni. - sóhajtok és a fejemre húzom a párnát. Az élet igazságtalan, de baromira az.


Nem volt kedvem elmenni bulizni pénteken, de a campuson minden pénteken van egy buli és minden pénteken elrángat Jake és Jessica bulizni. Én már csak JJ a dinamikus duóként emlegetem őket. Szerintük minden buli életünk bulija és hát egyet sem szabad kihagyni, mert kitaszít minket majd a társadalom. Én ilyenkor csak tágra nyílt szemekkel pislogok és oldalra döntött értetlen arccal figyelem őket, míg ő csak legyintenek és készülődni kezdenek. Nem, egyáltalán nem öltözöm ki, egy egyszerű kék pólót és fekete farmert húzok, az egyetlen dolog, ami krívó rajtam a tűzpiros rúzsom. Sápadt bőrömhöz és világos hajamhoz eléggé passzol is.. Már egy év eltelt, eljutottam oda, hogy tudok srácokkal egy helyen lenni és nem akadok ki, ha véletlen hozzámérnek. Szóval felöltöztem és elkészültem, mire jöttek a megjegyzések, amik várhatóak voltak.
- Te komolyan ebben akarsz jönni? - néz rám kétkedve Jessica. Én azonnal ránézek Jakere, mert hát ha valaki ki tud menteni ebből a helyzetből az ő, de csak felemeli a kezeit. - Igen, komolyan. - mondom neki és elindulok az ajtó felé. Ha nem jönnek, akkor nem jönnek, de én akkor is elindulok, még csak esélyt sem adva Jessica hisztijére, néha nem is értem, hogy miért lettünk barátok. Az őrületbe tud kergetni a hülyeségeivel.. Jake is elindult és Jessica is, már csak olyan negyven perc és ott is leszünk a buli helyszínén, mekkora öröm, hát annyira izgatott vagyok.. érzed a szarkazmust? Igen? Akkor jó, mert egy kicsit sem hoz lázba ez az egész bulizás dolog.
Már egy órája ültem ott és épp unott arcomat próbáltam el elrejteni, mikor odajön hozzám Jess és leül mellém. Talán már kicsit be van rúgva, sosem lehet tudni, hogy mikor csapja szét magát. - Találd ki, hogy ki néz téged.. - mondja teljesen izgatottan. Hát én megvontam a vállamat és szürcsöltem tovább a cola light-omat. Igen, én nem iszok alkoholt, ez egy újabb furcsa dolog. - Istenem.. Hugo az! - mondja már majdnem kiáltozva, ő ennek nagyon örül. Én csak nézek rá, de tényleg csak nézek rá, mert nem értem miről folyik szó, oldalra pillantok, ehhez nekem kell Jake, de nem találom. - Ok.. és ki ez a Hugo? - kérdezem meg tőle, bár nem mondható, hogy annyira érdeklődtem. - A világ leghelyesebb végzőse, minden csaj érte van oda.. Te semmit sem tudsz, Char? - nekem ennyi elég is volt, mert nem is érdekel engem, hogy ki ez a srác és mit akar. Pláne nem akarok vele beszélgetni, de a barátnőm arcán egyre csak szélesedik a vigyor, ami hát.. gyanús. - Most mi van? - kérdezem tőle, nem éppen kedvesen. - Elindult erre. - felveszem a kabátomat és elindulok a vészkijárat felé. - Hova mész? - látszik az arcán a kétségbeesés, bár nem értem miért zavarja őt az, hogy én most távozom, még mindig kissé értelmetlen és ostoba szituációnak tartom a mostani.
- Haza? - teszem fel a kezemet, miközben vissza kérdezek és tipikusan az a "hova máshova mennék, de komolyan" fejet vágok. - Nem mehetsz el. - mondja nekem.. hát de jó, hogy nem az ő szavai által élem az életemet, mert akkor elég sok mindent nem tehetnék meg, amit megakarok. - Nem fogok fuckboyokkal beszélgetni és nem is érdekelnek. Azt mondod, hogy nem? Na csak figyelj.. - és már lendületesen el is indultam a vészkijárat fejé, majd kimegyek azon az ajtón és már kint is vagyok. Még hogy nem mehetek.. ez egy kész vicc.

Kedves Charmaine!

Remélem nem baj, hogy a teljes nevedet használtam, de annyira különleges és szép, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Ahogy az időm engedte nekiültem a lapodnak, mert kíváncsi voltam, mit rejtegethet ez a számomra teljesen ismeretlen, mégis elragadónak tűnő arc. Elöljáróban annyit, hogy em bántam meg, hogy nekem jutott az elbírálásod.
Kicsit megsajnáltalak, ahogy a szüleiddel való kapcsolatodról olvastam... szerintem is a legjobb barátodnak van igaza, a szüleid furák, nem is kicsit. Jó, ha az ember lánya megtanulja a szüleitől, hogy a sikerért meg kell dolgozni, de ha egy tudósnak vagy bárki másnak gyereke születik, el kellene tudnia viselnie, hogy a munkája a második helyre csúszott, mert a legfontosabbnak a családnak kellene lennie. Ettől függetlenül úgy látom, te egészen jól viseled a helyzetet, bár... egyedül, mindössze egyetlen barát segítségével átvészelni azt a hatalmas törést, amin keresztül mentél... nem csodálom, hogy bezárkóztál és csak mostanában kezdtél megnyílni. Hatalmas akaraterőről és fájdalomtűrésről árulkodik, hogy megpróbáltál és a mai napig próbálsz talpra állni, megemelem előtted a kalapomat!

Nem is tartalak fel tovább, menj, foglald le a vörös rúzzsal is bájos arcodat, aztán irány a játéktér! Jó szórakozást!