Tudjátok vannak azok a tökéletes kapcsolatok, amelyek teljes harmónián alapulnak, már szinte hihetetlenül tökéletesek. Az egyik alkalmazkodik a másikhoz, képesek együtt meghozni a döntéseket és feltételek nélkül szeretik egymást. Nem szólnak a másik életébe és nem próbálják irányítani szerelmüket. Eszembe is jut egy idézet: "Hadd áruljak el neked egy csekélységet a szerelemről. Merő hazugság, a nők találták ki azért, hogy irányíthassák a világ férfijait." Mert pontosan erről van szó, felejts el mindent, amint fentebb mondtam. Igen, tudom.. felmerül benned a kérdés, hogy miért ezzel kezdem, ezzel nyitom életem történetét és nem kezdek már bele. Mert ezt észben kell tartanod, egészen a végéig.
Megszülettem blablabla.. Eldobtak a szüleim blablabla.. árvaházba kerültem blablabla.. Volt pár nevelőszülőm blablabla.. Egy árvaház vezetője fogadott örökbe. Na igen, ezzel kezdődött mindent. Egy kis tökös gyerek voltam, mindig kerestem a bajt és előszeretettel verekedtem, ugráltam le hatalmas fák tetejéről. emlékszem, egyszer levetettem magam egy hídról, de ne kanyarodjunk el a lényegtől. Szóval megismertem egy lányt, Ramona a neve és talán szerelem volt első látásra, de az élet nem ilyen egyszerű, szóval inkább barátok lettünk. Hát nem mondom, hogy könnyű volt  a bizalmába férkőzni, hogy egyből ilyen puszipajtik lettünk, mert nem és most sem vagyunk azok. Van egy alma, ami egészségesnek néz ki, azonban belülről kukacok látják és rohad, na most azonosíts ezzel az almával engem. Tudod, ezt hívják metaforának, ezt még én is megtanultam. Miért vagyok én egy ilyen alma? Mert rengeteg gond van velem, dühkezelési gondjaim vannak, szeretek belepofázni mások életébe és irányítani őket. Ez minden, amit Ramona nem szeret bennem. Itt felmerül még egy remek kérdés, hogy miért vagyunk barátok.. tököm sem tudja.
Rengeteg idiótaságot csináltunk egyet és minden kibaszott veszekedés ellenére olyanok voltunk, mint a vas és a mágnes. Ő azt mondaná, hogy olyan vagyok számára, mint egy idegesítő tesó, én pedig hazudnék, ha húgomnak tekinteném vagy nappal húgom, éjjel meg dugom.. Na mindegy. Veszekedtünk, de mégis ott voltunk egymásnak, míg képbe nem jöttek azok a kibaszott álmok. Én már elakartam neki mondani, hogy ő egy boszorkány és hogy van egy világ melyről nem tud, de hát lelépett. Igen, lelépett és ott hagyott engem egyedül, egyedül a gondolataimmal és bajaimmal, mert nekem is volt ezekből bőven. De lekötöttem magam valahogyan, elkezdtem felkutatni a családomat és hát nevelőanyám átbaszott rendesen, azt mondta meghaltak a szüleim.. De rábukkantam a nőre egy keresőbűbájjal és elbeszélgettem kicsit vele. Nem mondanám, hogy önként és dalolva mondott el mindent, kicsit kínozni kellett, de hát olyan idegi állapotban voltam, hogy önkéntelenül is szenvedést okoztam neki. Elborította az agyamat a düh és a harag.. Kiderült, hogy egy véletlen vagyok, egy kurva nagy véletlen, számára inkább hiba, de ez már mindegy.. a beszélgetésünk úgy ért véget, hogy elevenen elégettem és boldogsággal töltött el a fájdalommal teli sikolya.
Aztán mivel itt már nem volt dolgom és eléggé lehiggadtam -hazugság, el ne hidd nekem- ahhoz, hogy megkeressem Ramonat, így  fogtam és áttelepítettem a vállalkozásom székhelyét Mystic Fallsba, mivel ott volt. Addig nem is jutott eszembe, hogy megkereshetném őt egy keresőbűbájjal, de végül csak rájöttem.. Most itt vagyok, hogy megkeressem és elszámoljak vele, na meg a fejébe verjem, hogy még egyszer nem hagy el, miközben reménykedem benne, hogy nem szó szerint kell ezt tennem vele.



A nevelőanyám boszorkány volt, talán pont azért engem adoptált, mert tudta, hogy én is az vagyok és nem szerette volna, ha valaki eszközként használna fel. Így mikor kilenc évesen -elég korán, én sem értem miért ekkor- felszínre törtek a képességeim, segített őket kezelni. Persze tudta, hogy a mágia és a dühkezelési gondok nem éppen a legjobb párosítás, de hát igyekezett na. Imádtam vele gyakorolni és szerinte ígéretes növendék vagyok, csak meg kell tanulnom kezelni az indulataimat és blabla.
Tizennyolc évesen pedig már magamtól gyakoroltam és próbáltam minél több varázslatot elsajátítani. Igen, volt már olyan, hogy rám támadt egy vámpír és ő járt rosszul, de nem nevezném magam olyan alaknak, aki szívesen küzdene velük. Pont erre hozták létre az ötöket, hogy megöljék őket. Nem nevezném magam mindenhatónak, nem vagyok a legerősebb, de gyenge sem.



Talán ezt kicsit részletesebben is elmesélhetem.. Szóval csak, hogy ne panaszkodjatok, megmutatom nektek azt a napomat, amikor elakartam mondani mindent, igen MINDENT Ramonának.

Hétfő reggel van, utálom a hétfőket és dolgoznom kéne a műhelybe, még vagy hat széket kéne megcsinálnom jövőhétig, de kurvára nincs kedvem, így a fejemre húzom a párnát és megvárom, hogy lejárjon az egy órás szundi, amit beállítottam. Majd egy órával később az ébresztő órám sok kis apró darabra törik, amikor megismerkedik közelebbről a fallal.. Kurva hétfő, el kéne törölni. Bár kurvára nem okolhatom a napot, hisz más miatt nem aludtam egy szemhunyásnyit sem.. na mindegy, kikászálódom az ágyból és elkezdek felöltözni, miközben azon agyalok, hogy elmondjak e neki mindent vagy sem. Gyors fogmosás, aztán már pattanok is be a kocsimba és közeledem az életem megrontója felé, miközben valami szar pop sláger megy a rádióban: Jesse Ware vagy ki a tökömtől a Say you love me.. micsoda pofon az élettől, ki is kapcsolom..
Negyed órával később már meg is érkezem és ülök pár percet még az ülésben, miközben ujjaimmal dobolok a kormányon és agyalok. Elmondom neki és mikor végre elszánom magam, már pattanok is ki a kocsiból és elindulok az ajtó felé. - Nyisd ki, beszélnünk kell. - kopogok és mondom neki, reménykedve benne, hogy hamar megjelenik az ajtóban. Végül csak várok és várok, de csak nem jön ki.. - Ramona told ide a képed és nyisd ki. - teljesen biztos vagyok benne, hogy itthon van, ma nincs is semmi dolga és neki még korán van, hogy ne legyen itt. Várok egy percet, várok még egyet. Kezdek egyre idegesebb lenni, ökölbe szorul a kezem és egyet behúzok annak a kurva ajtónak. - Most szólok utoljára! - kiáltom idegesen, de csak nem jön ki.. - Te akartad. - mondom inkább magamnak, mint neki és berúgtam azt a kibaszott ajtót, ami recsegve szakadt ki a keretből. Talán nem az első rúgásnál történt ez, de megtörtén..
Arra számítok, hogy kiabálva fog erre jönni, de már legalább három napja nem beszéltünk, miután elpofáztam neki, hogy itt marad és nem megy sehova, de most.. a nagy semmi vár ott bent. Mintha.. nem! Az nem.. Nem lehetséges. Automatikusan mutatok a kandalló felé, ahol fellobban a tűz és elindulok felé. Érzem ahogyan szép lassan, de biztosan elönti agyamat a méreg és a düh, majd elkezdenek remegni az ablakok és csak összeszűkül a szemem, majd repülnek a szikrák mindenfelé.. - Nem akartad ezt az otthon, elmentél.. Hát akkor nincs hová visszatérned már. - mondom és nézek körben. Majdnem minden fából készült dolog van csak itt, amit itt hagyott.. - Ex Spiritum in Taculum, En Terrum Incendium, Phasmatos Salves A Distum. - mondom ki a szavakat és nézem végig, ahogyan szépen lassan mindent elnyelnek a lángok. Ha nem akart itt lenni, akkor már nem is lesz hova visszatérnie..

Hát igen, röviden ennyi lenne, talán kicsit meggondolatlan voltam.

Kedves Liam!

Mikor Rami énemmel megálmodtalak, azt hittem, hogy pikk-pakk elviszik majd a karaktert és kapok a nyakamba egy idegbeteg állatot. Azért ez csak váratott magára, de egy cseppet sem bánom.
A pb-t ugyan egyeztettük, de még mindig gyönyörködöm benne, azok a szemek.. Ahww..
A karakter viszont elég szépen visszaadja azt, amit elképzeltem, megmondom a frankót... Engem várakozáson felül ért most, abszolút pozitív csalódás, az is, hogy körítettél még hozzá. Csak dicsérni tudlak, és Rami énem itt majd kiugrik a bőréből, hogy megérkeztél végre valahára, szóval készülj fel, hogy el leszel rabolva játszani.

Csak előbb foglald le az arcod meg a neved, aztán már mehetsz is, csak ne túl messzire.