Félelmetesen jó komédia születhetne belőle! Volt egy 20 éves világjáró, életet nagy kanállal habzsoló taknyos, akinek egyszerűen minden összejött. Felvették a színművészetibe, szülei segge alá tették a világegyetemet, szerepeket kapott hol itt, hol ott, elhitte, hogy mekkora tehetség - joggal hitte és joggal hiszi ma is. A csajok terén nem volt probléma, hamar jött a szerelem is, és az akkori Richard - az említett életút okán - nem látott hibafaktort, gyűrűt is húzott a leányzó ujjára, amint lehetett. Tündérszép lány volt, angyali, pozsgás arccal, hihető szavakkal, kevésbé hihető tettekkel. A naivsággal szimpatizáló kölköt ugyanis felültették, csúnyán. De hát meg is érdemelte, őszintén. A visszautasítás eddig ismeretlen csapásként érte, nem számolt a magánnyal, a szomorúsággal, az űrrel és a többivel. Nem is kezelte valami jól. Aznap változott át először - úgy, hogy tudta is, mi történt vele. Kocsonyaként remegtek azok a lábak az ablakpárkányon. Ugrani akart, de csokis lett a gondolattól a gatyája - aminek a zsebében egy rossz pillanatban szólalt fel az Oh baby baby it's a wild world nóta. Annyit matatott szerencsétlen - pedig máskor ezzel nem volt probléma, hogy megcsúszott. Akkor vált igazán ijesztővé a halál gondolata. Aztán két szárnysepréssel tova is szállt. A gondolat. Meg Richard.
Az új felfedezés témát és tartalmat adott az életének. Meg akarta érteni, ki akarta bogozni a szálakat. Nem beszélt ő senkivel és semmivel, mai napig csak magára hagyatkozik a témában - sejti, hogy nincs egyedül, de fittyet hány az emberekre. Nem tudja, hogy másnál hogy van ez, annyi biztos, hogy nála ez életet változtatott. Nem pozitív irányban. Az akkor pánikbeteg, depresszív gyerekből testi reakciókra adott indokolatlan válaszként - tüsszentést követően például -, kínos szociális helyzetek kezelésének megoldásaként vagy csak random jött elő a változási inger. Változott-e ez? Fenét.

Hogy ki is ő ma? Egy szarkasztikus, savanyú, lenéző, irányításmániás figura, aki nem mutatja ki, hogy esténként kutyaként nyalogatja a sebeit, hogy néha tényleg csak madárként csicsereg az emberekkel, de sokszor a cica is elviszi a nyelvét. Sok benne a fájdalom. Hiányoznak számára a normális emberi kapcsolatok, amik többről szólnak, mint néhány kiabálás a színházi próbákon vagy a telefonban Bözskével, az asszisztenssel, aki nem érti meg, hogy mai nap is képtelen elhagynia a lakását. Pedig ő tényleg nem akar farkast kiáltani. De minél nagyobb szorongást érez magában, annál nehezebben bír a bőrében maradni. Kívülről csak egy sznob pöcsnek tűnik, nem többnek. És ő ezzel el is van, vallja szentül. Mert az is.

Ja, és van egy macskája. Cirmos.

Kedves Richard,

Szeretnélek üdvözölni a köreinkben! Nagyon bízom benne, hogy megtalálod a számításaid közöttünk, és mi több, ezer meg egy kalandban, játékban lesz részed.
Az arcod irányában már kifejeztem a tetszésemet, aztán megláttam a foglalkozásod; rendezőként csak az képes helytállni ebben a csúnya, kemény világban, akiben megvan az a bizonyos erő... a képesség, hogy mindent el tudjon viselni, és rendben legyenek a dolgok ott fejben. Neked nyilván nem lehetett annyira könnyű, nem vagy hétköznapi figura, ráadásul még animágus is vagy. Ez talán azt jelenti, hogy van egy boszorkány is a közeledben? Bocsi, megpróbálok nem saját forgatókönyvet írni az életedből. *hajlamos rá, ne haragudj*
A fogalmazásmódod érdekes, vicces, laza. Nem is kell ide több; kérlek, vésd fel az arcodat a foglalóba, és írj a főkarakterek összesítőjébe, majd... szerintem már tudod, mi a bevett szokás. Érezd jól magad!