A kezemben tartott regény vázlatot olvastam már percek óta, hol kirázott a hideg, hol pedig elfogott az undor és a rettegés, normális esetben nem rázna meg ennyire egy regény olvasása, de ez a mostani, aminek megkaptam a vázlatát, kissé kicsapta a biztosítékomat, mert a pszichiáterem, Kimberly írta. Látszott rajta, hogy inkább a szakmai szövegekhez van szokva, semmint a leírós történetekhez, vagy csak azért vagyok ennyire elfogult, mert az egész rólam szól! Nem tudom eldönteni, hogy igazából, ezt tényleg regénynek, vagy rövid életrajzi jellemzésnek szánja, netán publikálni akarja a hosszabb bevezető után a történetem, vagyis a kórképem, az egyik szakmai lapban, történetesen név nélkül?! Az ujjaim között egy piros, javításra alkalmas tollat pörgettem, ropit majszolgattam, és a homlokom ráncoltam úgy, mint ahogy általában gondolkodás közben szoktam, ha valami nagyon nem tetszik nekem. A lábam az íróasztalom sarkán pihent, felpakolva és a gurulós szék támlájára hajtottam a fejem, miközben a ropi egyre csak tűnt a szám mélyén elfele. Újra neki láttam a történet olvasásának:

Vége volt, tizenöt éves korában lett vége a megaláztatásoknak. Az anyja már nem élt, hiszen meghalt, három éves korában. Alig emlékszik rá, csak a nagybátyja; Johnatan képei maradtak meg róla. Kiderült, hogy Jonathan szerette az anyját, ám az édesanyja Brianbe, az apjába volt szerelmes. Később egyszer kiderült, hogy Jonathan miért is vonzódik Marthához. Brian pedig… begurult. Marthát tüdőgyulladás vitte el, és onnantól kezdve lett rosszabb Gabe élete. Az apja… nem hitte, hogy az ő gyereke lenne a fiú, aki mégis megszólalásig hasonlított rá, világító kék szemek, ugyanaz a mosoly és… még a fát is ugyanabban a tartásban álltak meg…"megöntözni". Az sem volt elég, hogy a srác apának szólította. Egy idő után az is tilos volt. Ha nem kapott meg valamit azonnal, szíjjal tanította őt móresre az apja. Éjszakákat sírt át csöndes magányában. Brian mindig vigyázott arra, hogy ne legyen látható a verés nyoma a srácon.
Tizenkét éves volt, amikor Jonathanhoz menekült egy kiadósabb verés után. Az apja azt hazudta, hogy a nagyobb srácok verik el mindig, vagy leesett a lépcsőről, fáról… ezért John sem akadt fenn a dolgon. De azon az estén, sípoló tüdővel és sárga foltos nadrággal kopogtatott az ajtón. Állítólag többször elájult az út alatt. Napok teltek el, mire eljutott a város másik végére. Hogy hogyan nem vették észre? Piszkos volt, büdös, és alkohol szagú, és legtöbbször futott, főleg akkor, ha egy apjához hasonlatos férfi közeledett felé.
- Végre Gabe! - térdelt le a srác elé John. - Napok óta téged keresünk, apád már aggódik érted!
A fiú nadrágján pedig a folt még nagyobb lett, a fejét rázta és eszelős sírásba tört ki. Hiperventilált és ismét elájult.
Johnhoz beszélt, megállíthatatlanul, benne bízott. Tőle mindig buksi simogatást kapott, és fagylaltot, vagy… egyszer elvitte egy jéghoki meccsre. Akkor érezte magát először boldognak, amikor John nyakába ülve szurkolta végig a meccset, be is rekedt rendesen. Szeretett a nagybátyjánál vendégeskedni, és a kórházban töltött idő alatt, míg beszélt, elmondott neki is és egy kedves szarukeretes szemüveges asszonynak is mindent. A beszélgetések után pedig mindig kapott egy nagy adag forró kakaót és frissen sült ropogós puha omlós belsejű kalácsot.
Attól a naptól kezdve John volt az apja helyett apja.
- Akarsz vele találkozni…?
- Nem. - vágta rá erre a kérdésre a srác.
- Nem is érdekel, hogy hol van?
- Nem.
- Mit érzel, ha rá gondolsz…?
Nagyjából a kérdés sorozat ezen részénél nadrágot kellett cserélni, vagy ágynemű huzatot.
- Azt mondták, hogy hűvös, barátságtalan helyen van… megérdemli. – válaszolta sokkal később, amikor már kezdett túl lenni a pszichológiai elbeszélgetések alkalmával a traumán. Sőt később annyira feldolgozta az egészet, hogy gyógyszereket sem kellett szednie. Négy évébe tellett, és ennek örült. Többé nem látta az apját, börtönbe volt, ki tudja, hogy, hogyan de Jonathan elintézte, hogy a büdös életbe ki ne engedjék onnan. Most már tudja, hogy milyen a sorsa a hűvösön a családbántalmazóknak. Persze megvolt az életének a saját sötét korszaka is, amikor belekerült egy ketrecharcos bandába, illegális versenyeken vett részt. Az évek alatt felgyülemlett sérelmeit adta ki magából a versenyek alatt. De egyszer túlzásba esett, és eljött az az idő, amikor választania kellett, jó útra tér, vagy verekszik tovább. Szerencsére a verekedős múltját az őrsön is ismeri néhány informátora.
Gabriel jó eredményeket ért el a sportokban és jó megfigyelőképességgel rendelkezett, mindig is, szerette a fejtörőket és a fejébe vette, hogy az általános iskola után rendőrtiszti főiskolára megy, majd azt elvégezve a nemzetvédelmi egyetemet is. Menet közben azonban úgy döntött, hogy gyilkossági nyomozó lesz, és a családon belüli erőszakra megy rá. Befejezte az egyetemet, aztán segíteni akart az olyanokon, mint ő maga. Bár, jobb szerette volna, ha sosem fajulnak a dolgok addig, amilyen esetekhez kihívják, többségében.
Előléptetés szaga terjeng a levegőben és… azt rebesgetik talán ő fogja vezetni a saját nyolc fős csapatát. Szép is lenne… Gabriel csak a munkájának él, és szabad idejében bárokba jár kikapcsolódni, ritkán iszik hiszen látta ennek egy igazán elrettentő példáját, ráadásul fals hangon énekel, ha túldönti magát ilyenkor. John, a nagybátyja egy jól menő kertészeti céget vezet, több árudája is van az államokban, így tudta finanszírozni a srác tanulmányait. Többször elmentek üdülni is Aspenbe, ahol is megtanult síelni és snowboardozni, utóbbit nagyon szereti.
Imádja a fegyverbemutatókat és kiállításokat, valahogy sikerült is szereznie engedélyt a főnökségtől, hogy automata fegyverei legyenek. Egy héten, legalább kétszer jár le lőgyakorlatra, kiereszteni a fáradt gőzt, és heti ötször edz is az őrs tornatermében, ha minden jól alakul, ha nem, akkor marad az esti, nappali, vagy mikor milyen időszakban a futás, vagy a penthause emeleti lakásának medencéjében az úszás. Mindegy mi, csak fizikai dolog legyen, és lefárassza, kikapcsolja az elméjét. Rossz az ha éjszaka az aktuális ügyön kattogva ébred fel és az egész éjjelét a számítógépe előtt ülve tölti, nyomozgatva hackerkedve, számítógépes profilokat törve fel… emaileket olvasva. Később már írásos engedélyt kapott arra nézve, hogy az aktuális ügyben szétnézzen a vádlott elektronikus dolgai között. Szeret egészségesen étkezni, és otthon van a küzdősportok világában is, személyes kedvence  azMMA, vagy a szabályok nélküli ketrec harc, csak oda kell figyelnie, hogy önvédelemből se verje laposra a bűnözőket.
Ritkán kellett eddig a fegyverhez nyúlnia, legtöbbször elég volt a puszta keze a leszereléshez, vagy a meggyőző beszélőkéje. Ha egy nőről le tudja beszélni a bugyit, pedig olykor az is elég izzasztó, akkor sikerülnie kell egy gyilkossal szemben is a tárgyalásnak, csak jól kell használni a szavakat.
Szinte mindenevő, bár az olasz konyhát jobban szereti, így gyakran jár olasz éttermekbe és jó maga is sértésnek vallja a ketchupot a makaróniban, vagy a bolognaiban, vagy a pizzán. Egy jó kis paradicsomszósz! Na az csodákra képes!
Nagyjából három éve érkezett az osztályra egy csinos pszichiáter nő, azonnal megakadt rajta a szeme, mindig is szerette a konzervatívabb ruhákba öltöző nőket, felelősségteljesebbnek gondolta őket és elhivatottnak. Csapta is a szelet egy Charlottenak. Magát is meglepte , amikor Lotte megjelent az ajtaja előtt, merev részegen, pont akkor, amikor ő egy cicababával szórakozott.
Gabriel pedig gyorsan magára kapta az egyik alvós nadrágját és kisietett Lottéhez. Tanulságos éjszaka volt, rengeteg kávét főzött (Lotte tanácsára azóta instant kávét tart otthon…mert pocsék a kávéja…az őrsön nem is engedik a kávéfőző közelébe. Nem érti, hogy miért, ő csak jót akart egyszer… de a fél hivatal gyomorrontást kapott.) Másnap szabit vett ki a melóhelyén, Lotte is ezt tette , nem volt más választása hajthatatlan volt, nos; innentől kezdve kezdtek róluk pletykálkodni.
Addig is, épp dolgozik egy aktuális ügyön, jó munkatársnak és jó barátnak is gondolja a nőt és senkinek sem mondta el, de  rendőrfőnök rá vette egy naptár foltozásra, állítólag ő lesz Mr. Március… Nem beszél senkinek sem a fotókról, de a fényképésznő el volt ájulva éjfélre… Biztos, hogy őt többet nem veszik rá ilyenre. Nem tűzoltók ők, hogy ott feszengjenek egy szál nadrágban egy tömlő mellett. Persze, majd stukkereket fognak reklámozni bokszerben, nőknek és így csábítják őket önvédelmi tanfolyamokra… Ami nem ártana nekik, de hát… az már más kérdés.
Hogy mit utál? A családon belüli erőszakot, tegye azt akár férfi, vagy nő nem tudja elviselni. Mindig pipa lesz, de szerencsére jó önuralommal rendelkezik, amit csak ritkán felejt otthon. Sosem száll el vele a ló, tudja, úgy is, hogy a sitten kegyetlenül meghurcolják a rabtársak az ilyen foglyokat.

Mikor végeztem az olvasással akkor fogtam a füzetecske másik oldalát és jegyzetelni kezdtem rá:

1.!!!! A főszereplőd nevét javítsd át, már ha minden áron rólam akarsz írni!
2.!!!! A rendőr MMA-s múltját kihagyhatnád. Nem tesz jót az imidzsének.
3.!!! Tudod, hogy előjönnek a rémálmaim, ha a múltamat hozod fel témának!!! Szemét vagy!!!  

Csörgött a telefonom, és felkaptam a fejem, a telefonom kihangostójára nyomtam.
- Szevasz Kimberly, épp a történeted olvasom. Az MMA-s múltam kihagyhatnád, nem sok rendőr szórakozik ilyen körökben…
- Gabe! Pedig az olyan jó ott!
- Ugyanakkor kicsit túlzol erről a Lottéről, ha szeretnéd, hogy lefektesselek, csak szólj, nem kell mindezt történetbe foglalnod!
- Az orvos beteg kapcsolatokat tiltja a Hippocratesi esküm! – hallottam a felháborodott hangját és hangosan nevettem.
- Grrr! Dugd fel az esküd oda ahova gondolom! Mindegy, szerintem azonnal égesd el ezt a történetet, felejtsd el, hogy rólam bármit is írtál. Csókolom a köldököd kedvenc pszichológusom!
Rendben, a fent említett férfi tényleg én vagyok, és nagyon ritkán vállalok be ilyen történet elolvasás, tényleg nem tudom eldönteni, hogy ez csak egy újabb teszt a pszichológusom részéről vagy csak szívatott ezzel a történettel, mindenesetre, pár dolog kimaradt belőle, hiszen az igazi Gabriel Blackburn nem ennyire emberi, hétköznapi. Tényleg bántott az apám, mert rajtakapta az anyámat, hogy a kert végében átváltozott, kész szerencse, hogy engem nem látott meg, ez a közös titkunk volt az anyámmal, nem az-az emberférfi volt az apám, aki később anyám halála után tovább terrorizált, ahogy odafent is olvasható, hanem valaki más, aki szintén váltó volt. De hamar elváltak az útjaik anyámmal.
Pár éve kineveztek Szövetségi Marshallnak olyan gyilkosságok után nyomozok, amelyeket a társaim képtelenek felgöngyölíteni, mert igazából én egy kis plusszal indulok ellenük feladatra, de ezt senkinek sem kell tudnia. Már majdnem mindenhol jártam az államokban, kivéve Mistyc Fallsban, ahová az utam sodort, most. Errefelé feltűnően sok a gyanús eset, és hátha itt fogom elkapni azt a szökött rabot, aki csont szárazra szívta az üldözőit, eddig.  Ők nem tudták, hogy vámpír után nyomoznak, ellenben velem. Itt vagyok egy ideje, és régi arcokkal is sikerült találkoznom, a háttérben nyomozok, eddig még elkerültem az itt élők figyelmét. Nem egyszer volt ,hogy kihallgattam állati alakban olyan eseményeket, amiket mások szerettek volna titokban tartani, de hát, ennyi erővel a fél várost letartóztathatnám, nekem mégis azt a vérszívót kellene aki az embereinkkel végzett.
A múltam miatt időnként rémálmok gyötörnek, és amióta itt vagyok Birdie elől is bujkálok, mert amikor család egyesíteni akartam, az végül az én számításaimhoz képes túl rosszul sült el. Egyszer ugrottam már be hozzá a saját kutyája bőrében is, csakhogy megnézzem minden rendben van-e vele. Mert vámpír szagát éreztem a háza közelében. De isten ments, hogy én állat tányérjából egyek; nézett is, hogy miért nem eszem, és megyek inkább vissza a hálószobájába. Az egyik furcsaságának is tanúja voltam egyszer, távolról és azt hiszem, hogy ezzel nem igazán van tisztában, egyelőre.  

Kedves Gabe!

Először is üdvözöllek ismét a köreinkben és remélem, hogy jól fogod érezni magad, illetve sok játékban lesz részed. Másodszor pedig már a pb-vel felkeltetted a figyelmemet, hiszen mindig kíváncsivá válik az ember, hogy egy számára megnyerő avatarhoz milyen történet is párosulhat. Na, de téged biztosan nem ez érdekel, hanem sokkal inkább az, hogy milyen hatást váltott ki az általad megírt előtörténet.

Örültem annak, hogy nem csak egy dátum szerepelt az átváltozásodnál, hanem azt is picit bővebben kifejtetted, mert ez által is lehetett érezni azt, hogy az édesanyja mennyire is közel állt Gabrielhez. Ahogyan számomra mindig remek érzés az, amikor a családba is kicsit jobban bepillantást nyerhetek a rövidebb leírások által.  Bevallom őszintén, hogy úgy érzem, hogy most a karaktert sokkal mélyebben megragadtad, részletesebbnek éreztem. Lehet estére lettem kicsit szentimentálisabb, vagy ki tudja, de nekem nagyon tetszett az, ahogyan végigvezettél a történetén a karakternek. Nem voltak mindig vidám sorok, amiket olvastam, és nem is kívánom senkinek se azt, hogy valaha átélje azt, amit neked kellett, de részben úgy érzem, hogy ez tette még erősebbé a karakteredet. Jó volt látni azt, ahogyan nem elsüllyedt a mocsárban,  - ha élhetek ilyen kifejezéssel-, hanem sokkal inkább megmutatta, hogy mire is képes, még ha rövid időre le is tért az útról. Sok mindent megtudtam a karakteredről, de szerintem még legalább ennyi meglepetést is tartogatsz a játéktérre, és köszönöm azt is, hogy egy ilyen remek történetet olvashattam. Ami még nagyon tetszett, hogy a történeted végére inkább már mosolyogni kezdtem, átfordult az egésznek a hangulata, de mégis annyira tökéletesen passzolt egymáshoz az egész, mintha csak egy remek regényből származnának a sorok.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog még történi veled, vagy éppen miként lesz Birdienek is akár váratlan „kutyalátogatója”, vagy miként is botlanak ismét egymásba.

Nem is szeretnélek tovább feltartani, mert egyértelmű, hogy a karaktered elfogadva. Hess avit foglalni, majd vesd bele magad az életforgatagába! Jó szórakozást kívánok neked!  

P.S.: Köszönöm a lehetőséget, hogy másik arcommal majd boldogíthatlak.