≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪ Technikailag közel hetven éve holtan fekszel, eltemetve a föld mélyén, de már dolgozom rajta, hogy visszahozzalak az élők sorába. Az 1920-as évek környékén születtél, együtt nőttünk fel a gyermekotthonban. Kemény gyerekkorunk volt, csak együtt élhettük túl, ezért már fiatalon eldöntöttük, hogy ha kiszabadulunk, az életünk hátralévő részét a hozzánk hasonló gyerekek megsegítésével töltjük majd, hogy nekik ne kelljen átélniük azt, amit nekünk. Ezt sikerült is elérnünk még a második világháború kirobbanása előtt, minden szép és jó volt. Aztán leszúrtalak. Háromszor. (Bocsi, bepánikoltam!)
De ne szaladjunk ennyire előre!
Ember létedre mindig is tisztában voltál vele, hogy léteznek vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok - ez természetessé vált számodra, hiszen a legjobb barátod egy warlock, azonban hajlamos voltál megfeledkezni róla, hogy te csak egy egyszerű halandó vagy. Fiatalon beleszerettél egy bosziba a szülővárosunk zárt kovenéből, megkérted a kezét, hiába figyelmeztettelek, hogy lassíts le, ne légy túl meggondolatlan. Sikerült az egész boszorkány-közösséget magadra haragítanod. Miért nem mondtad el, hogy bajban vagy? Miért nem kértél tőlem segítséget? Miért nem említetted, hogy megátkoztak téged? Mire rájöttem, már késő volt, a boszorkány átka gyökeret vert benned, örök kárhozattal és teljes őrülettel fenyegetett. Nem vetted komolyan az intő jeleket, sem engem, és ez a szerelmed életébe került. Kivégezted őt, gyorsan és brutálisan, a saját két kezeddel. Túl későn érkeztem, már nem segíthettem rajta.
Ettől kezdve valami megtört bennünk. Hiába kutattam egyre kétségbeesettebben, te már beletörődtél abba, hogy nem létezik gyógymód. Azzal viccelődtél, hogy én leszek a következő áldozatod - könyörögtél, hogy vessek véget a szenvedéseidnek. Az életedet talán nem menthettem már meg, de a lelkedet még igen: így hát belementem, a saját kezemmel öltelek meg, amíg az őrület még nem zabálta fel teljesen az elmédet, és így még önmagadként távozhattál, a kedves és mosolygós srácként, akit mindenki szeretett.
A halálod előtt megígértettél velem valamit: nem számít, veled mi lesz, de hozzam vissza a lányt, akit megöltél. Adjak neki még egy esélyt az életre, amit te elvettél tőle, tegyem jóvá azt, amit elrontottál, utána pedig találkozunk a túlvilágon. "Várni fogok rád", így búcsúztál, mielőtt elvéreztél a karomban.
Végre találtam valakit, aki segíthet beteljesíteni a célunkat, ám mielőtt még átadhatnám magam a halálnak, egyetlen aprósággal nem számoltam: egykori kedvesed nincs igazán elragadtatva a történtektől, és elhatározta, hogy bosszút áll rajtad. Előtte azonban vissza kell hoznia téged a föld mélyéről...

//Dióhéjban valami ilyesmi lenne, sok infót találsz még az előtörténetemben Jamie-ről Alkuképes vagyok, bármit változtatnál/alakítanál, bármilyen egyéb ötleted van, írj és megbeszéljük! Nagyon várlak!   //