A levegő füstös és érzem az izzadtság szagát, ahogy az alkohollal keveredik a folyosón. A kinti hideg után szinte felnyögök, mikor megérzem a benti pezsgő forróságot, ami belengi a teret. Alexej lesegíti a kabátomat, mindenki lesi a kívánságait, azonnal itallal kínálják, én pedig csendben figyelem az eseményeket és közel maradok hozzá. Keze a csípőmön pihen, mintegy jelzésként, hogy vele vagyok. Van tekintélye, az átlag emberek tartanak tőle és jól is teszik. Az embertömeg szétnyílik előtte, hogy eljussunk az asztalunkig, én pedig természetesen még mindig az oldalán sétálok. Érzem magamon a vizslató pillantásokat, néhányan felismerik a legifjabb Volkovot, talán van aki engem is, bár ez utóbbira csekély az esély. Az emeletre érve ritkulni kezd a tömeg, a lépcső alján még tülekednek néhányan, akik a mi oldalszelünkön akarnak felszivárogni a kiváltságosak szintjére, de ez aligha sikerülhet nekik a biztonságiak mellett.
A fickó, akivel találkánk van, már fent vár ránk, látványosan unott képpel tekergeti a poharat a kezében. Meg mernék rá esküdni, hogy abban a pillanatban hörpintette fel az utolsó korty whiskeyt, amikor a cipőm sarka az legfelső lépcsőfokot érintette. A szagát még érzem, ahogy az izgalmát is. Ha aggódik, azt nagyon jól teszi. A Volkovok értik a dolgukat, ezt már megtapasztaltam Alexej bátyja mellett és csak remélni merem, hogy nem most fog kiderülni, hogy rossz lóra tettem velük.
A férfi látványosan végigmér, mintha egy kirakati bábu lennék, de nincs egy rossz szavam se, elvégre elérem ezzel a célomat. Nem gyanakszik, csak egy olcsó lotyónak tart, akit a főnöke magával cibált, hogy legyen kivel eldicsekednie. Vagy valami hasonló. Nem álltatom magam azzal, hogy pontosan tudom, mi zajlik le ilyenkor egy férfi fejében, de nem is érdekel, amíg én jól járok. És általában jól járok.
Szerencsétlen pára semmit nem sejthet abból, hogy a pocsék orosz kiejtését megértem, és nem azért forgatom a szemeimet, mert méltatlankodom, amiért jelenleg nem én vagyok a figyelem középpontjában. Színészi képességeim páratlanok, ha arról van szó, hogy be kell csapnom valakit és az ujjaim köré csavarni. Csupán egyetlen férfivel találkoztam életem során, akit nem sikerült levennem a lábáról és ennek a mai napig nem igazán tudom az okát, de az önérzetemben egy kicsit sért. Végül megunom a felesleges beszédet, és nagy sóhajjal utamra indulok. Már nem érdekel az álcám, és ezt az embereim is észreveszik. Olyan eleganciával szakadok el az ifjabbik Volkovtól, hogy a másik fazonnak feleszmélni sincs ideje, már lefelé tartok. Unom a fecserészést, de közvetlenül nem veszem át az irányítást meghagyom Alexejnek, ahogy mindig is szoktam. Én a háttérből mozgatom a szálakat, ugyanis nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a nőket egyáltalán nem kezelik egyenrangú partnerként, még a kapcsolatok magánjellegű részében sem, nem hogy még az üzletben. Az emberek látóköre annyira szűk, annyira fárasztóak, hogy tulajdonképpen nem is bánom ezt az egészet, inkább a táncoló tömegbe vegyülök, és kiélezett hallásomnak köszönhetően még így is tökéletesen hallom őket, mintha csak továbbra is ott ücsörögnék közöttük.

Párizs csodás, s bár mindenek előtt Moszkvát tartom az otthonomnak, a dobogó második fokát kiérdemelte a francia főváros, ahol időm nagy részét töltöm. Persze ezt nagyban befolyásolja a tény, hogy a közvetlen környezetem oroszokból áll. A megszokás... És talán egy kis honvágy is közrejátszik ebben, ugyanis évek óta nem jártam Oroszországban, de még csak a környékén sem. Egyszer sikerült elveszítenem az irányítást és majdnem ott maradtam én is. Volkov bátyja és a legjobb embereim is odavesztek akkor, én pedig olyan gyorsan váltam köddé, amilyen gyorsan csak lehetett. Azóta nem tettem a lábam orosz földre. A vadászok képesek voltak embereket ölni azért, hogy kézre kerítsenek, én pedig tudom, hogy nem én voltam az egyetlen célpont. Minden jel arra utalt, és tudom, hogy itt sem maradhatok sokáig. Ez a tény viszont nem boldogít engem egy cseppet sem, hisz ha nem tudom egyedül elsimítani - és a fickó mellébeszéléséből nagyon is úgy érzem, hogy nem tudom -, akkor az egyetlen, akihez válaszokért és segítségért fordulhatok, az a teremtőm.

Dimitrij az egyetlen biztos pont az életemben. Az, akitől tartottam, a kezdet kezdetén még meg is szöktem. Féltem mindentől és mindenkitől, főleg a férfiaktól. Az életem része volt az éhezés, a mocsok, a hideg, a fájdalom, a megaláztatás és a vér is. Napról napra éltem, főként az utcán, olykor a péknél próbáltam meghúzni magam, hogy legalább meg ne fagyjak, de mikor árvaházba akartak dugni, mindig sikerült meglógnom. Aztán jött Ő. Tőle se vártam mást. Túl szép volt, jó, még kedves is, a nyájas hangtól viszont már a hátam is borsódzott akkorra, hisz tudtam, mi következik utána. Csupán 13 éves voltam, egy kurva lánya, aki ráadásul meglopott egy gazdag urat. Tudtam, hogy ezzel a saját halálos ítéletemet írtam alá, de nem vártam mást tőle sem, eleinte nem láttam másnak. A lebukásomkor viszont megóvott. Értékes tárgyaknak kerestem vevőt, mikor ismét rám talált és láthatta rajtam, hogy ismét menekülőre fognám. Ha valaki rájön, egyenes utam lett volna a bitóra. Számításba kellett volna vennem, hogy az éhhalál vagy a megfagyás helyett még mindig azzal jártam volna a legjobban. Persze akkoriban nem igazán erről filozofálgattam. Azzal voltam elfoglalva, hogy túléljek, mindig és minden körülményt, amit csak akadályként elém gördít az élet. Az utcán élve nem igazán ahhoz voltam szokva, hogy kedvesek és törődőek az emberek, a véleményem azonban megváltozott akkor, abban a pillanatban, mikor talán naiv módon, de hinni kezdtem. Bizalmat éreztem, amire rászolgált, hisz soha egy ujjal sem ártott nekem, sőt védelmezett. Lányaként nevelt fel, végigkísérte az életemet, miközben mindent elárult az övéről. Elindított a hallhatatlanság útján, hagyta, hol én magam formáljam az életem, de iránymutatására mindig számíthattam. Csak remélem, hogy ismételten tud segíteni rajtam. Egyébként is ideje már meglátogatnom, még a végén azt hinné, megfeledkeztem róla. Pedig soha nem tudtam igazán kiverni őt a fejemből.

Kedves Svetlana!
Volt egy olyan érzésem, hogy nem egy átlagos valakicskéhez lesz szerencsém a személyedben. Már a hirdetésed sem engedhette, hogy ilyenre gondoljak, aztán jöttél ezzel a különleges arcoddal és ahogy olvasni kezdtem a lapodat, rájöttem, hogy a személyiséged és a történeted sem mindennapos. Az orosz egyébként is egy különleges népség, az emberekben az a kép él róluk, hogy vehemensek, temperamentumosak és furfangosak, a leírtak alapján pedig ezek a jelzők tökéletesen illenek rád is. Ugyan meghatározó lehetett számodra, hogy a szüleid milyenek voltak, mégsem ragadtál le itt, erős és okos nőt sikerült kovácsolnod magadból, de arra azért kíváncsi lennék, hogy mi is a helyzet a teremtőddel? Mintha ő lenne az igazi gyengepontod, úgyhogy kíváncsi is lettem, milyen irányt fog venni ez a történet és hogyan fogsz megküzdeni azzal, ami jelenleg zajlik benned. Mindig érdekes látni, ha valaki a komfortzónáján kívül eső dolgokkal kell megküzdjön, szerintem esetedben/esetetekben sem lesz ez másképp.
Menj, foglalózz, aztán nyomás a játéktér! Jó szórakozást!